Osztálytalálkozó 3. rész

Írta: Marokfegyver

Előzmény: Osztálytalálkozó 1. rész
Közvetlen előzmény: Osztálytalálkozó 2. rész

Befejeződött az osztálytalálkozó kötelező napirendje, mindenki túlesett a beszámolón. Andor, a pincér látta a pult mögül, hogy „nincs már feleltetés”, ezért elindult megkérdezni a vendégektől, tálalhatja-e a vacsorát.

– Az egyik csajt ismerem, sokat járt ide régebben – súgta futtában a pultoslánynak.

– Részegen? – ámult a pultoslány, de ezt már Andor nem hallotta.

– Nem sok dolog van velük, semmi extra – mondta a visszatérő pincér –, húsz ásványvíz, fele ilyen, fele olyan, hat sör, négy üveg bor... vegyesen.

– Hozok be vöröset – jelentette ki a pultoslány.

– Kimegyek veled!

– Akkor menj csak egyedül!

Kata az asztalnál Sanyit nézte. Ugyanaz a kisfiús mosoly játszott a férfi arcán, mint amikor egy történelemórán a sok-sok puncit rajzolta kockás papírra. Később sem derült ki, hogy tapasztalatait és emlékeit ábrázolta-e, vagy csak elképzelte és ábrándozott, de Kata úgy gondolta, hogy ahhoz nagyon sok a punci, hogy mindet élőben láthatta volna.

– Lehet, hogy hamarosan eggyel több lesz? – kérdezte magától. Nem volt biztos benne, hogy az a halovány „talán”, amit a fiú felvetésére válaszolt, igent jelent-e inkább, vagy nemet. – Talán igen, talán nem.

Hallott korábban valamiféle szóbeszédet, hogy Sanyi lerajzolta Nikit meztelenül. Az információ, valóságtartalmától függetlenül, cinkos összekacsintásra sarkalt bárkit, akihez eljutott, ugyanis Niki nem tartozott a legmutatósabb, legmenőbb csajok közé.

– Volt még valami? – hitetlenkedtek a beavatott osztálytársak, ugyanakkor meggyőződéssel rázták a fejüket.

Kata kapott egy kis haladékot, nem kellett a következő történelemórán se nemet mondani, se bugyilehúzó-modellt ülni: lebetegedett. Láza is volt, és zaklatott álmában óriásplakátokról mosolygott vissza saját, privát puncija.

Amikor újra mehetett már suliba, a legelső óra történelem volt.

– Te itt aludtál? – csodálkozott a padban ücsörgő Sanyi. Normális hétköznapokon a srácnak éppen csak sikerül koppanásra beérni, pedig nem lakik messze az iskolától.

– Kosaraztunk egyet, megkaptuk reggelre a tornatermet.

Kata most érezte meg a friss tusfürdő-illatot.

– Az jó lehetett – mondta közömbösen, és a táskájából, kevés kotorászás után elővett egy füzetet.

– Meggyógyultál?

– Köszi, minden rendben.

– Valami női baj volt?

– Sima megfázás, lázzal, miegyébbel.

– Az se jó.

Közben bejött a tanárnő, megkezdődött a történelemóra. Négy gyereknek üres lapokat osztott, hogy arra írják fel, mit tanultak mára, kettőt pedig – szokásához híven – egyszerre hívott ki felelni.

Kata közelebb hajol a fiúhoz:

– Majdnem elfelejtettem: Szaporodnak a rajzaid?

– A puncik? Azóta nem rajzoltam.

– Teljes lett a készlet?

– Nem, dehogyis! Csak nincs ihletem.

– Modell nincs? – súgta a lány.

– Az még lenne… minden csajnak van puncija… de többet szeretnék…

– Több puncit egyszerre?

– Nem úgy többet, hanem amelyiket… nem csak… rajzolni lehet.

– Értelek. – Kata sajátmagát nem értette. Miért érzi azt a különös izgalmat, ami akkor szokott rájönni, amikor elalvás előtt eldönti, hogy masztizni fog egyet?

Észrevette, hogy Sanyi a pad takarásában sokat igazgatja a farkát, folyton odanyúlkál. Kicsit hátrébb dőlve, mintha a táblánál felelőkre koncentrálna, azt is megfigyelte, hogy az egyre-másra nyomkodott, helyezgetett fallosz jelentősen kiemelkedik a nadrág síkjából.

– Fáj? Megütötted? – kérdezte részvéttel a fiút.

Sanyi nem jött zavarba, s mintha várta volna már az érdeklődést, hátradőlt, a nadrág szövetanyagát megfeszítette a falloszán, és kirajzolódott a merevség.

– Mi van vele? – Katának kiszáradt a szája. Nem tudta levenni a tekintetét a rendületlenül álló farokról.

– Hokiztam…

– Itt?!

– Nem látja senki.

– De miért?

– Rád…

– Te hülye vagy! Mi lesz most?

– Ki kellene verni.

– Hogy?

Válaszképpen Sanyi kigombolta a nadrágját, és előhalászta a kényelmetlen pózban feszülő falloszt, ami mostantól az asztallap takarásában meredezett.

– Nagyon hülye vagy! Mi lesz, ha kihív felelni? – Kata úgy tett, mint aki felkönyökölve gondolkodik, de tenyere árnyékában a pad mögé koncentrált. A vékony, sápadt bőrbe bújtatott farok egy ponton kikandikált, a másik végén egy tömött zacskót viselt. – Jó’ tele van… – Feltűnés nélkül átnyúlt a fiú térfelére, és ujjait végigfuttatta a kőkemény szerszámon.

A szomszédos pad egyik lakója éppen a tábla előtt toporgott, egyik lábáról a másikra állva, feleléssel küszködött, a másik osztálytárs betegség miatt hiányzott, így lemaradtak a műsorról. Kata helyettük is leste, közelebb hajolva, kigúvadt szemmel figyelte a keze nyomán kialakuló programot: A fiú falloszát kibújtatta a bőréből, gyengéden, de határozottan lehúzta addig a pontig, amíg az magától hajlandó volt elmenni, és mutatóujjával letörölt egy áttetsző cseppet a farok végén lévő hosszú nyílásról. – „Hogyhogy szét nem durran?” – A duzzadva feszülő zacskón csodálkozott, amely – akár egy aranypénzzel teli zsák – mozdulatlanul várta, hogy kiürítsék. A fallosszal pedig egy falat is át lehetne lyukasztani, bugyi és hasonló haszontalanságok nem jelenthetnek akadályt.

Az egyik felelő, Éva visszatért a helyére, és arcát a kezébe temetve morgott:

– Ti nem vagytok normálisak! – Féloldalt ülve várta, hogy mi lesz ebből.

Kata egyre bátrabban húzogatta a bőrt – újra-újra kibukkant a nedvességtől fénylő fallosz, hogy megint visszahúzódjon –, s elképzelte, hogy ez a punciban pont fordítva történik:  ami most kilátszik a markából, az a punciban eltűnik… – „Puncimban, puncimban…” – ismételgette magában. Mámorító dolog volt elképzelni, miközben a kezében érezte, és ahogy felismerte a saját nedvesedését: – „A puncim készen áll!”

Nem, mintha szüksége lett volna alibire, de lelökte a tollát, majd a pad alá hajolva felvette, és a nyelvével megérintette a kemény, nyers húsdarabot. Mint egy ragadozókölyök, amelyik először ízleli meg az önállóan leterített préda utánozhatatlan élményét, csillogott a szeme, és majdnem felmordult.

A szomszédos padsor végén Éva még a szemét is eltakarta, ám az ujjai közül lélegzetvisszafojtva leste Kata kézmunkáját.

Sanyi látszólag előre figyelt, de hosszúkat pislogó szemeivel semmit sem látott, csakis arra tudott koncentrálni, amit a pad takarásában érzett. Ami pedig ott történt, az maga volt a varázslat! Legalább tízszer, tízféle csajjal volt már ilyenben része, de ez az eset mindegyiket fölözte, még a legelsőt is, amiről idáig úgy vélekedett, hogy „a csúcsok csúcsa”… Fallosza önálló életre kelt, és – anélkül, hogy udvariasan megérdeklődte volna: hová mehet? – visszatarthatatlanul kilövellte a temérdek fehér folyadékot.

Kata felfogta a markával a terméket, és a táskájában zsepi után kutatott. Éva a szomszéd padból gyorsabbnak bizonyult, átdobott egy egész csomaggal.

A fiú hátradőlt, és kiélvezve az utolsó pillanatokat is, elégedett mosollyal szemlélte, ahogy a lány eltünteti a nyomokat.

*

Vacsora után mindannyian helyezkedésbe kezdtek. Eddigre mindent kibeszélhettek a közvetlen asztaltársakkal, megindult a vándorlás.

Elsőben még harmincan voltak, negyedik év végére 26-an maradtak, pedig két új tanuló is csatlakozott közben. A harmadik – mostani – osztálytalálkozóra kereken 20-an jöttek el. A találkozás előhozta az emlékeket, kinek-kinek mást és mást, csodálkoztak is azok, akik ugyanarra másként emlékeztek.

– Ti azt tudjátok, amikor Niki kiverte Mikinek? Niki, Mikinek… – kérdezte egy hármas klikkben Bernadett.

Éva elhúzta a száját:

– Az nem Niki volt, hanem Kata, és nem Mikinek, hanem Sanyinak. De a többi stimmel, kiverés megvolt!

– Jól van, azt tudom, a Katásat tudom, te meg tartottad nekik a gyertyát, de most Nikit és Mikit kérdeztem – ellenkezett a téma felvetője.

– Hogy ti miket nem tudtok? – ámuldozott Attila, aki mindig is szívesen fogadott bármilyen csajos pletykát. – Én hol voltam ilyenkor?

– Másoltad a matek házit… De mit tudsz? – Éva közelebb hajolt Bernadetthez. – Niki és Miki? Azt azért megnéztem volna!

Folytatása következik!