I love Budapest

Sorina történetei

Sorina megtapasztalja, hogy a BKV-val utazni nem mindig csak gyötrelem.

A sorozatban eddig megjelent:

Kompromisszum
Friss levegő

FIGYELEM! Az előzmények ismerete erősen ajánlott. A történet, szándékaim szerint, anélkül is érthető és élvezhető, azok számára azonban, akik rajonganak a részletekért és mindent pontosan érteni akarnak, zavaros és hiányos lehet.

*******************************************************************************

Mintha csak mi sem lenne természetesebb, úgy rántotta a buszsofőr az újabb kátyúba járművét. Sorina nyaka megbicsaklott a hirtelen helyzetváltoztatásra és feje önkéntelen bólintással nyugtázta az újabb döccenőt. A sorban immáron a hatvanötödiket. Vagy a hatvanhetediket? Tizenkettőnél már belezavarodott, és amúgy se tudta, annál a burkolatfelújításnál a folyamatos zötykölődést hánynak számolja.

De mindegy is. Szerencsére a fenekét megerősítette a sok edzés, különben már öt saroknyira innen tropára ment volna a kemény ülésen ugrándozástól.

Csak az vigasztalta, hogy a budapesti tömegközlekedés még így is gyorsabb és megbízhatóbb, mint az otthoni, ahol még annak is örülnek, ha csak húsz percet kell várni egy csotrogány buszra, ami elbumlizik velük a célállomás felé. A pestiek panaszkodtak eleget, és minden okuk meg is volt rá, de ő elégedett volt, hogy ez így működik. Hiszen minden relatív. Ismerősöktől hallotta, hogy New Yorkban még mindig azok a buszok járnak, amik tíz éve is ócskavasnak számítottak, Brazíliában a menetrendet és a különböző járatok fogalmát hírből sem ismerik, Los Angelesben pedig olyan legendásan tragikus a tömegközlekedés,, hogy a helyiek inkább ücsörögnek és dudálnak a dugóban a Hummerjeikben, mint hogy felszálljanak rá.. Persze a pletyka az egy dolog, a valóság meg néha teljesen más, de ha ennek csak a fele igaz, a budapestiek összetehetik a két kezüket a BKV-ért.

Sorina azonban mindezen egy percig sem kesergett. Nem látta értelmét. Hiszen ő most itt volt, itt éltek a barátai és itt kapott munkát. Mosolyogva gondolt Katára, az aprócska, törékeny kis lányra, akit a kondiparkban ismert meg, és akinek egy örökkévalóság kínszenvedése volt megmutatni, hogy tudja megtartani magát a függeszkedő rúdon. Sorina viszont minden másodpercét élvezte.

És elégedetten gondolt a munkájára is, ami lassan tényleg kezdett olyan irányt venni, amire vágyott. Amikor a főnökasszony asztalára tette az elkészült képeket, bár minden egyes darabot a szíve mélyéig rühellt a rajtuk himbálózó férfitag miatt, és mert neki azt élőben is meg kellett mustrálnia munkaköri kötelességből, munkaadója elégedetten bólogatott és hümmögött. Arckifejezéséből Sorina nem vehette biztosra, ezt várta-e el tőle, és ezt akarja-e a magazinja lapjain látni, mindenesetre a nő nagy sokára félretette azokat a képeket, amiket készítőjük soha többé életében nem akart megint látni, és kedvesen a lányra mosolygott. Akkor próbáljunk meg valami kellemesebbet is! - Csak ennyit mondott, Sorina pedig elkönyvelhette, fel van véve.

A munka pedig tényleg kezdett egyre érdekesebb lenni. Bár a kihívások megmaradtak. Igaz, még mindig jobb amiatt aggódni, hogy le tudjon állni, mielőtt rávetné magát egy csinos félmeztelen modell lányra, aki a kamerán át flörtöl vele, mint hogy képes-e belenézni a szerkezetbe, melynek túl felén ott virít a mereven ácsorgó hímjancsi.

És, pillantott a karórájára, késve és csiga-lassan böcöléző BKV ide vagy oda, még éppen kényelmes időben be is fog érni a stúdióba. Lehetne ez a nap ennél csodásabb?

Mintha csak erre akarna cinikusan reagálni, a busz a következő pillanatban egy olyan hatalmasat rándult, hogy Sorina már azon csodálkozott, miért nem szakad ketté és repül el a hátsó fele a szomszéd kerületig. Ha azonban a csalafinta járgány célja ezzel az volt, hogy kizökkentse őt pozitív hangulatából, nem ért célt. Bár most, a hetvenistentudjahanyadik alkalommal sikerült már elérnie, hogy a fotós lánynak meg kelljen kapaszkodnia, nehogy kizuhanjon az ülésből, rögtön kárpótolta is, amivel szembe találta magát, ahogy felemelte a fejét.

Az éles metszésű, de mégis kellemesen nőies, enyhén keleties hatású arcból meleg barna szemek mosolyogtak rá, csatlakozva egy vékony, de annál szélesebbre húzódó ajakpárhoz.

Sorina kissé pironkodva egyenesedett fel és helyezkedett el ismét ültében, közben tekintetével néma "Bocsánat"-üzenetet küldve a mogyorószín szemek tulajdonosa felé. Bár maga sem tudta miért szabadkozna. A rá világító mosoly ettől viszont csak még szélesebb lett.

Elfordította tekintetét és kibámult az ablakon. Igyekezett magába szívni a főváros minden egyes négyzetcentiméterét. Persze, eldicsekedhet vele otthon, mint a székesfővárosba szakadt atyánklánya, miféle sok csudát látott, de sokkal inkább érdekelte őt is a lüktető, szinte élő óriástelepülés. Azon kívül pedig otthonosabban is érezte magát attól, hogy egyre több helyre tudta, mi merre hány méter és szinte már látta maga előtt az utat, amin át elérheti.

Azonban a tekintetet még most is magán érezte. Egy pillanatra sem távolodott el tőle, hanem egy egymással szinkronban mozgó hangyapár bizsergetésével vándorolt fel-le testén.

Sorinának nagy erőfeszítésébe került, hogy ne piruljon el. Gondolatban leltárt készített, mit bámulhat ennyire ez a leányzó. Vöröses haját lazán hátra fogta. Semmi extra, csak hogy ne csapkodjon ide-oda munka közben, és így talán még kevésbé is melegít. De semmi olyan, amiből megmosolyogtató lenne, ha kiszabadulna pár tincs. Khakiszínű térdnadrágja, atlétatrikója, sportcipője és méretes válltáskája, amiben a saját, kedvenc fényképezőgépét cipelte, ami nélkül egy munkára se megy el, nem voltak épp egy nőies szerelés elemei, ezt el kellett ismerni. De még mindig közel se annyira megmosolyogtató, mintha rikoltóan férfi öltönyben és kemény kalapban ücsörögne a buszon, esetleg valami eldugott falu népviseletében, vagy ha férfi lenne és úgy viselné ezt a ruhát.

Szóval mindez kevéssé lehetne a derültség tárgya, már ha nem épp egy olyan hölgyeménnyel hozta össze a sors, akinek szent meggyőződése, hogy egy nőnek kutyakötelessége szoknyát viselni. Lehetőség szerint pedig még rózsaszínt is. De ez sem igen állhatta meg a helyét, hiszen, ahogy szeme sarkából arra villantotta világoskék tekintetét, kínosan ügyelve rá, nehogy a másik pillantásai felfigyeljenek rá, konstatálnia kellett, hogy csodálója is egy combközépig érő feszülős fekete nadrágot és bő fehér felsőt visel. Persze nem szólhatná meg senki, hogy túl férfias lenne, sőt, de azért mégsem az a tipikus cicababa külső. És erre erősített rá a műkörmök, rikító színű körömlakk, vagy a mattfekete hajra kent mindenfajta extravagáns festék teljes hiánya is.

Más szóval megint semmi a merev bámulást és mosolyt megmagyarázó ok nem volt.

Talán esetleg ráragadt valami az arcára? A világ legtermészetesebb mozdulatát igyekezett imitálni, ahogy végigsimított bőrén, de így sem tapintott semmit. Viszont látatlanban is érezte, ahogy a mosoly még szélesebb lett. Ahogy pedig arra sandított, felfigyelt a barna szemekben megjelenő virgonc csillogásra is. Füle tövében egyre forróbb lett a bőr, érzékeltetve a készülődő pírt, Sorina pedig egyre kényelmetlenebbül fészkelődött ülésében.

Először arra gondolt, ehhez a lányhoz is oda lép így, mint pár napja Katához a kondiparkban, hogy megérdeklődje, mégis mi a nagy bámulás tárgya, viszont amint erre gondolt, bátorságát azonnal magába szippantotta a gyomrában kialakuló szorítás. Nem volt ő ilyen laza emberke, aki csak úgy leszólítana bárkit is. Katával is csak azért merte, mivel a kiscsaj, akaratán kívül is pont olyan pillanatban kapta el őt, amikor hirtelenül, személyiségétől némiképp még idegenül is reagált. Normális körülmények között talált volna valami indokot, hogy oda lépjen a lányhoz és valahogy szóba elegyedjen vele. De egy buszon utazva mégis mi lehet a téma? "Ugye milyen szép idő van"? Kicsit se venné ki magát hülyén. Pláne, hogy miért neki mondja, aki annyira azért mégsem ül közel hozzá. Az a fürkésző szempár pedig csak még inkább megnehezített bármiféle lépést is.

Végül azonban nem kellett sokáig morfondíroznia, mert amikor a busz a következő megállóban végre eg pillanatra nyugvó állapotba került, és csak a motor berregése remegtette a padlót, mint egy absztrakt jakuzzi kőkemény bizsergetése, a lány fogta magát és átsietett a vele szemben szabad ülésre.

- Ne haragudj - szólította meg lágyan csilingelő vidám hangon, nyilván tökéletesen tisztában lévén a zavarral, amit Sorinában keltett -, csak.. nagyon tetszik a cipőd. Megkérdezhetem, hol vetted?

Sorina lepillantott régi sportcipőjére. Kissé már kopottas volt és nem épp a legújabb divat, de nagyon kényelmes, ha sokat kell az embernek ácsorognia, márpedig a fotós szakma ezzel jár, és annyira mégsem ócska még, hogy megbámulnák miatta. Csodálta, hogy ennek a lánynak ennyire tetszik. Bár... azok.a csillogó szemek nem épp arról árulkodtak, hogy a cipő lenne a sarkalatos pont.

- Ez...? - hebegte Sorina, inkább csak időhúzás céljából. - Még évekkel ezelőtt vettem. Otthon... vidéken.

- Ó! Kár - motyogta a lány. Hangjába tényleg vegyült némi csalódottság, de mintha az valamennyire az érdektelenséggel is kézen fogva járt volna. - Pedig neked nagyon jól áll. Kipróbáltam volna, én találok-e magamnak valót - folytatta, miközben ujjai hegyével gyengéden végigsimított Sorina meztelen alkarján.

A fotós lány megborzongott a vékony ujjak érintésétől és szinte reflex-szerűen ismét belenézett a huncutul csillogó barna szemekbe, újabb vidám mosolyt csalva azok tulajdonosának arcára. Kétségtelen, nem a cipő volt az elsődleges, ami érdekelte, állapította meg magában Sorina a nyilvánvalót, amit még inkább alátámasztott a lány keze, ami, miután ujjai végigsimítottak a másik bőrén, megállapodott a khakiszínű nadrág fedte térden.

Valamit mondani kellene - futott át Sorina agyán. Szóval kellene tartani ezt a lányt, aki nyilvánvalóan egy cseppet se bánná, bármilyen témát vetne fel. Az az élén csillogás a szemében kellemes bizsergéssel töltötte el őt, amit csak tetézett a térdén nyugvó érintés.

Már épp kinyitotta a száját, amikor a busz egy újabb rándulással megtorpant a soron következő megállónál, a lány pedig felemelkedett ültéből, megigazítva vállán táskáját,

- Én itt leszállok. Jó volt veled beszélgetni - toldotta meg egy kacsintással mondandóját, majd, mielőtt Sorina bármit is válaszolhatott volna, kilibbent a nyíló ajtón.

A fotós lány hosszan követte még tekintetével, nem mulasztva el, amikor a lány még a járdáról is többször visszafordult, hogy az ablakon át rá mosolyogjon. Egészen addig, amíg a busz ismét útjára indult, a lány pedig eltűnt a sarkon.

Sorina hátra zuttyant az ülésében és sóhajtott egyet. Nem volt még nagyon régóta a városban, de mégis, annyi minden inger érte már. A saját kis fotóstúdiója, a munka az egyetemen, amit mostanában kissé elhanyagolt, de mindenképp mihamarabb fel akarta frissíteni azt is, a magazinfotózások és a kedves főnökasszony, a kondipark és Kata, most meg ez a lány is... Mindent egybe véve, úgy döntött, szereti Budapestet.

***********************************************************************

Ha tetszett, olvass még! Mondjuk egy kis szösszenetet egy hasonló, bár kevésbé szerencsés kimenetelű BKV-s kalandról: Fellángolás