Kavalkád

Sorina történetei

Sorinának is kell néha dolgoznia. De nem mindig csak megvetendő megbízásokat kap. Sőt.

A sorozatban eddig megjelent:

Kompromisszum
Friss levegő
I love Budapest

FIGYELEM! Az előzmények ismerete erősen ajánlott. A történet, szándékaim szerint, anélkül is érthető és élvezhető, azok számára azonban, akik rajonganak a részletekért és mindent pontosan érteni akarnak, zavaros és hiányos lehet.

*******************************************************************************

Sorina olimpiai bajnokokat megszégyenítő ügyességgel szlalomozott át az utcán szűk kétméteres csigákként vánszorgó emberek sokaságán. Persze a fő probléma nem az akadálynak tekintett entitások mérete, nem is a sebessége volt, hanem az a leginkább a kaotikus szóval jellemezhető, rendszernek alig mondható metódus, ahogy egymáshoz viszonyítva mozogtak. Még egy matematikaprofesszor is szívrohamot kapott volna a gyönyörtől, ha ki kell számolnia, hányféle úton verekedheti át magát A-val jelzett személy, nevezzük most Sorinának, ezen a folyamatosan változó rendszeren, és mekkora eséllyel jut is át gond nélkül.

A probléma elszenvedő alanya persze nem élvezte ennyire a helyzetet. Annak ellenére, hogy ezer meg egy dolog volt, amit élvezett Budapestben, néha bele kellett futnia az árnyoldalaiba is.

Mit néha? Majdnem minden reggel, amikor munkába igyekezett. Nem hiába, gyönyörű ez a város, ha nem a hétköznapokba belefásult pestiek szemével nézzük, de nem ennyi emberre tervezték. Főleg a belváros alapjaiban még tizenkilencedik századi őseinktől maradt ránk, akik jó, ha fele annyian voltak itt, mint mi, ráadásul nekik is egy jelentős részük a melegebb hónapokban kivonult a vidéki kúriáiba. Az a részük, amelyiknek volt ilyen persze. Az autómobilt pedig természetesen hírből sem ismerték, a jobb híján azt helyettesítő lovaskocsiból pedig messze nem volt mindenkinek. Akinek meg igen, annak volt hozzá istállója is.

Manapság viszont kétszer annyi ember tolong az év háromszázhatvanöt napján ugyanazokon az utcákon, amiket ráadásul még a padkákra felparkoló gépjárművek is beszűkítenek.

Több ember kevesebb helyen. Ez a modern nagyváros - morgott magában Sorina, miközben, a legkényelmesebb megoldásként, háromszázhatvan fokos fordulatot vett, hogy közben ki tudjon kerülni egy méretes gurulós táskában raklapnyi zöldséget cipelő idős nénit. És persze, a tömegből eredő zaklatottság megnyilvánulásaként, még a hölgy kiabált utána, a mai fiatalság szemtelenségét emlegetve.

Sorina azonban nem foglalkozott vele. Agytekervényei minden kapacitását lefoglalta a cél, és hogy valahogy oda érkezzen.

Kezdett beindulni az élet. Na nem az utcán, bár ott is, ahogy a reggeli csúcsforgalomban az emberek kiáramlottak lakásaikból. Ahogy a vicces fizikai törvényszerűség is mondja az összefüggést a tér, az idő és a tömeg között, ha jó az idő, a tömeg lemegy a térre. De Sorinának más téren is igencsak zsúfoltak lettek a hétköznapjai. Ezt viszont, a nagyvárosi forgalommal ellentétben, egy cseppet sem bánta.

A szerkesztőasszony elégedett volt a munkájával. Bár az esetek túlnyomó többségében csak hümmögést tudott előcsalni belőle, amiről önmagában még azt se lehetett megállapítani, egyáltalán jót jelent-e, vagy gondolatban válogatottan szofisztikált szavakat halmoz fel Sorina irányába, amiért annak valaha is eszébe jutott, hogy fényképezőgépet vegyen a kezébe. A tény azonban, hogy az ilyen hümmögések után szinte mindig új feladatot kapott, nem ritkán pedig még nagyobb volumenűt is, mint a korábbiak, sokkal inkább az elégedettség-elméletet erősítette.

Ez azt jelentette, hogy Sorina karriere sínen volt és biztosítva volt a napi betevője. Mind a tejbe aprítandók terén, mind a csinos modell-lányok terén. Utóbbinak pedig már csak a gondolata is mosolyt csalt az arcára. Azonban azt is jelentette, hogy a hét legtöbb napján kelhetett korán, hogy elbékávézzon a magazin műterméhez, utána pedig előadja az akadályfutás nehezített olimpiai számát a megállótól az épületig vezető útszakaszon.

Csak érne már oda! - Ez járt a fejében, ahogy az edzések során összeszedett minden erejét és fürgeségét latba vetette. Már csak pár sarok, és ott is csak kevésbé forgalmas utcákon kell átmennie. A tömegből már csak pár méter... már csak pár méter... Azonban elég volt csak egy pillanatra ellankadnia a figyelmének és máris érezte, ahogy nekiütközik valakinek. Lehunyta a szemét, miközben arca lendületből a széles mellkasnak nyomódott, miközben gondolatban átkozódott egy sort.

- Elnézést! Bocsánat! - szabadkozott gyorsan, miközben tett egy lépést hátra, utat keresve, hogy megkerülje az akadályt, agya pedig közben máris felkészült a hamarosan irányába záporozó szitkok ignorálására. - Bocsánat! Sietek... Elkések... Elnézést!

"Áldozata" azonban nem hagyta ilyen könnyedén futni. Sorina a következő pillanatban már érezte is, ahogy két nagy kéz a vállára telepszik és stabilan tartja. Pechére biztos valami kiöregedett tanárt fogott ki, aki ennek ellenére az élete minden másodpercét az ifjúság nevelésére használja fel. Akkor is, ha annak az ifjúságnak éppen nincs arra szabad másodperce. A mély bariton szidalmai helyett azonban, legnagyobb meglepetésére, egy, bár mély, de ennek ellenére egyértelműen nőies hang szólította meg, méghozzá a nevén.

- Sorina! Sorina! - rázták meg gyengéden a kezek, míg végül arca csak felemelkedett a hang irányába, a rögtönzött szlalompálya felmérésére beállt szeme pedig lassan átfókuszált a rá meredő hosszúkás arcra, barna szemekre és a vállra omló hosszú fekete hajra.

- B? - nyögte a lány, miközben összevonta szemöldökeit.

- Bingó - mosolyodott el a másik, miközben elengedte vállait. - Sokáig tartott, de a feladat tökéletesen teljesítve.

Sorina is elmosolyodott barátja viccelődésén, majd megrázta a fejét, hogy még jobban összeszedje magát.

- Ne haragudj! Csak siettem... és ez a pesti forgalom...

- Nekem magyarázod? - mosolygott megértően B.

- Igaz - kacagott fel Sorina szórakozottan.

- És, azt megkérdezhetem, hova is volt ez a nagy sietség?

- Munkába - jött a gyors válasz. - Újabb megbízást kaptam egy fotósorozatra.

- Na! Gratulálok! - lett még szélesebb B mosolya. - Most, gondolom, tobzódsz a bikinis csajok között.

- Valahogy úgy. Bár néha még bikini sincs rajtuk.

Kíváncsian fürkészte B arcát, ahogy az először csak nevet a feltételezett poénon, majd egy pillanatra elgondolkozik, és Sorina arckifejezése nyomán az övére az irigykedés ül ki. Erre már a spanyol lány se bírta ki nevetés nélkül.

- Piszok mázlista - kacagott B is és gyengéden Sorina vállába bokszolt.

- Nem panaszkodhatok. De, ha van kedved, gyere velem te is! Jó móka lesz, közben meg beszélgethetünk még.

- Á, nem. Nem hiszem, hogy jó ötlet lenne - szabadkozott B.

- De ha valami dolgod van, azt megértem. Egyetem... vizsga..

- Nem, nem. Tart még a nyári szünet. De... nem akarlak titeket zavarni.

- Ugyan! - kacagott Sorina. - Egyáltalán nem zavarsz. Úgyis nagy ott a nyüzsgés. Egy ember ide vagy os már nem számít. Én viszont örülnék, ha ott lennél.

- De... nem akarok útban lenni - kereste B egyre feltűnőbben a kifogásokat.

- Néha még egymásnak is útban vagyunk - mosolygott Sorina, miközben megfogta barátnője karját. - Na, gyere! Ne kéresd magad! Jó móka lesz.

Azzal már vezette is tovább az úton a következő sarok felé. B egy pillanatra sem állt ellen és, Sorina a szeme sarkából látta, amikor barátnője azt hitte, ő épp nem figyeli, az aggodalmas arckifejezés helyét elégedett, várakozással teli mosoly veszi át.

***

A műterem méhkasként zsongott a délelőtti sürgés-forgásban. A főnökasszony patinás irodájával szemben ez a helyiség, akárcsak a magazin többi irodája és egyéb célra fenntartott zárt tere, mellőzött minden fényt és csillogást. Az egész olyan volt, mint egy hangár, vagy egy lepukkant régi színház, amit csak a fotózáshoz használt díszletek és az azokból kialakított zegzugos kis pihenőhelyek színesítettek.

Persze nem is annyira a helyszínen volt a hangsúly, Sorina pedig, ahogy beléptek, azonnal elégedetten konstatálta barátnőjének a helyiséget megtöltő, hiányos öltözetben zsibongó lánycsapaton kiguvadva végigpásztázó tekintetét.

Nem is annyira méhkasra, mint inkább valamiféle madárfészekre hasonlított az egész, ahogy a lánykák folyamatosan csiviteltek és nevetgéltek. Sorina izmai azonnal elernyedtek, ahogy kiszállt belőlük a feszültség. Ez már sokkal kellemesebb tömeg és a fülnek sokkal édesebb zsibongás volt, mint odakint az utcán. Bár a nap végére persze már ez után is csak csöndre és egyedül létre vágyott, hogy egy bögre forró teával a kézben feltehesse lábát a kanapéjára és lazíthasson. B viszont úgy tűnt, mintha még ahhoz is hat ökrös fogat kellene, hogy este, a munka végeztével kirángassák innen.

Bár a rá jellemző visszafogottsággal és zárkózottsággal igyekezett leplezni, Sorina nem tudta nem észrevenni, ahogy a tekintete alaposan végigpásztázza a termet megtöltő hosszú lábakat, karcsú csípőket, falatnyi ruhadarabok takarta popsikat és nem ritkán még azok által sem rejtett melleket.

A nagy bámészkodásban még az se tűnt fel neki, amikor Sorina eltávolodott mellőle, hogy lepakolja holmiját, és miközben összeszereli fényképezőgépét, oda hívta a fodrászokat, sminkeseket, hogy egyeztessék a mai koncepciót.

- Helló! - ütötte meg a fülét egy csilingelő hang. - Te új vagy itt?

Sorina felemelte a fejét és elmosolyodott, amikor megpillantotta a két lánykát, akik már le is csaptak B-re. Irigyelte barátnője mázliját. A maga visszafogott teszetoszaságával valahogy mégis mindig sikerült magához vonzania a legjobb nőket. A csinos kis szőke, aki most lecsapott rá, Sorinának is az egyik kedvenc modellje volt. A leányzó karcsú alakját, alabástromszín bőrét, világító kék szemeit és csinos arcát szinte zabálta a kamera. Ő pedig ezt mesterien ki is tudta használni.

Barátnője viszont, aki most is mellette állt és mélybarna szemeivel elégedetten méregette B-t, a tökéletes ellentéte volt. Mézbarna haját ugyanolyan frizurába rendezte, mint a másik, de ezen és karcsú alakjukon kívül alig hasonlított valamiben a szőkére bronz bőrével és kissé markánsabb, de még így is észveszejtően vonzó vonásaival. Sorina is előszeretettel fotózta őket együtt. Tökéletes volt a kontraszt és az ebből fakadó paradox összhang. Az ellentétek elvégre vonzzák egymást. Ezek az ellentétek pedig, legalábbis a pletykák szerint, a színfalak mögött is vonzották egymást, miközben a ruhákat meg taszították.

Hát igen. B megint kifogta.

- Ööö... igen - feszengett most is a magas lány és a tarkóját dörgölte szokásos zavart mozdulatával. - Most járok itt először.

- A fotózásra jöttél?

- Nem, dehogy! Isten ments! - emelte fel szabadkozva a kezeit B. Sorina még méterekről is látta, ahogy elpirult, ő pedig alig bírta visszatartani a nevetését. Ő nagyon jól tudta, ha zavarba akarná hozni B-t, a legegyszerűbb, ha csak ráemeli a kamerát. És elég csak elkezdeni kattogtatni, barátnője máris hangosabb sikollyal menekül, mint mások a pókok elől.

Ezt valószínűleg a két lány is érezte, mert a tiltakozó reakcióra csak még szélesebben mosolyogtak.

- Amúgy is túl öreg hozzá, nézd csak meg - kontrázott a barna lány. Erre pedig már Sorinának lett szélesebb a mosolya.

Neki soha eszébe nem jutott volna B-t öregnek nevezni. Hiszen a huszonöt év, az még semmi. Még előtte az élet. Csinos volt és fiatal. Ráadásul, ahogy most is végig mérte, Sorina érezte, ahogy ereiben hevesebben lüktet a vér a rövid ujjú pólós, térdnadrágos lány láttán.

Az azonban kétségtelen, ezeknek a modell lánykáknak a korosztályából már rég kinőtt. Még Sorina is, aki pedig az élet legtöbb területén ma is hátulgombolósnak érezte még magát, az első pillanattól közel állt a korelnökséghez, hogy belépett ide. Csak néhány fodrász meg sminkes volt idősebb nála, de közülük se mindenki. Még az ő soraikban is sok volt a szakközépiskolában frissen végzett kis hamvaspopójú.

Szóval, csak nézőpont kérdése. De ezzel talán a két lányka is tisztában volt. Amikor ugyanis elérték céljukat és zavarba hozták B-t, mindketten a szájuk elé emelték kezeiket, mintha azzal eltakarhatnák kuncogásukat.

Sorina mosolyogva megcsóválta fejét, és úgy döntött, inkább barátnője segítségere siet, mielőtt a két modell kiüldözné a világból is a tréfáival.

- Desirée! Monique! Kapkodjátok inkább magatokat! Fél órán belül a díszlet előtt akarlak látni titeket kész frizurával és sminkkel.

A két lány, művészneveiket hallva, még megeresztettek egy halk kuncogást, majd elköszöntek B-től, hogy a paravánok mögé siessenek.

Sorina küldött egy bocsánatkérő mosolyt B felé, de még mielőtt oda léphetett volna, hogy mondjon valamit, rögtön megtalálták a következő feladattal. Sokat azonban nem kellett aggódnia. Miközben tovább szervezkedett és állította a lámpákat meg a díszletet, a szeme sarkából látta, hogy B, öreg vagy sem, úgy élt a modellek között, mint hal a vízben. Nem csodálkozott volna, ha a végén egyik-másik abban a bizonyos lakásban és abban a bizonyos ágyban köt ki.

Sorina mosolyogva csóválta meg a fejét. Ha elkészül a fotósorozat, lehet, ő is benevez valami ilyesmire. Már ha a modellek őt nem tartják túl öregnek.

***********************************************************************

Ha tetszett, olvass még fotózásról szóló történetet! Pl. ezt: Fotózás