Néha a nagy jövés-menésben nem árt kicsit leülni pihenni. De még ilyenkor is lehet része az embernek érdekes élményekben.
*********************************************************************
Hátradőltem
a székemben és halk koppanással az asztalra eresztettem sörös
poharamat. Az alkohol gyengéd ujjakként masszírozta
agytekervényeimet, miközben figyeltem a fölém boruló kékségen
lomhán tovavándorló magányos felhőket.
Üdítő
volt a kellemes nyári késődélután. A páremeletes házak tarka,
de mégis ízlésesen sokszínű kavalkádja között a tereken,
belső udvarokon, széles utakon pezsgett az élet, tömegről mégse
lehetett beszélni. Pont ahogy szeretem.
Mintha
csak egy vibráló, de a nyári meleg ellenére mégiscsak valamiféle
téli álmot alvó olasz városkát néztem volna. Még a háztetők
felett kilátszó, magasra emelkedő hegyvonulatok is ezt a hatást
ersítették. Az itáliai csizmától azonban azért némiképp már
északabbra terült el ez a gyöngyszem, de mégis, mintha a
történelem hosszú századai során ide vándorolt taljánok az
építészeti tudásukkal együtt valami más, megfoghatatlan
életérzést is magukkal hoztak volna óhazájukból, ami a német
sajátosságokkal vegyülve létrehozta Stájerország élettel teli
fővárosát. Graz nem az a nyüzsgő, hangos és a termékeny
káosztól kavargó lüktetés, mint amit a sztereotip olasz városok
megtestesítenek. Az emberek kedvesek, barátságosak és
közvetlenek, de ugyanakkor bennük van a német vér higgadtsága
is.
A
város maga pedig itt, Ausztria déli részében, talán még inkább
is nyitott az Alpoktól délre elterülő vidékek, mint Bécs felé.
Mind kulturálisan, mind a legkőkeményebben kézzel fogható
tényezőkben. Az Alpok nyugaton, északon és keleten emelkedő
vonulatai, ha nem is átjárhatatlanul, de szembetűnően lezárják
az osztrák, német és magyar területek felé vezető utakat, dél,
és Itália, felé azonban hosszan nyújtózik el a síkság, utat
engedve a vándorló embertömegeknek és az időjárási frontoknak
is. Így született meg a mediterrán fényben ez a mélyre hatóan
reneszánsz város.
De
hiába az arcunkba kacagó olasz hatás, a német precizitás itt is
tetten érhető, gondoltam, miközben ismét belekortyoltam a hűs,
aranysárga nedűbe, amit innen nem messze, a Mura folyó mentén egy
kicsit feljebb haladva, egy Göss nevű településen fejlesztettek
tökélyre. A graziak pedig isszák serényen. Már amikor épp nem
alkohol mentes italra vágyva nyúlnak helyi készítésű, sajátos
aromájú ice tea-jük után, ami szinte minden helyi egyetemista
keze ügyében ott pihen. És egyik nedű sem méltatlanul vívta ki
magának ezt a rangot.
Kinyújtottam
és bokánál keresztbe tettem lábaimat a söröző elé kihelyezett
asztal alatt és körbe néztem az olyannyira grazi kis terecskén. A
helyiek ezt a két utca találkozásánál kialakult kis piazza szerű
képződményt Bermuda-háromszögnek hívják. Nem mintha olyan nagy
lenne a köd vagy bármi zavaró természeti hatás, hogy az ember ne
kecmereghetne ki innen, vagy olyan szövevényes az utcahálózat,
hogy mindenki eltévedjen. Utóbbi Grazban meglehetősen egyszerű,
ha nem nézzük a belső udvarokon át vezető szűk átjárókat.
A
Bermuda-háromszög, közel a Károly Ferenc Egyetemhez, a
hallgatóság egyik kedvenc szórakozóhelye. Ezt kihasználva pedig
annyi itt a kocsma, hogy aki innen az éjszaka végén kijön, annak
már egy enyhe ívű körút is átláthatatlan labirintus lehet.
Nekem
viszont eszem ágában sem volt berúgni. Csak élveztem a meleg
szellőt, miközben a helyi folyékony kenyérrel tartottam
egyensúlyban belső hőháztartásomat és figyeltem, ahogy az
emberek elsétálgatnak mellettem. Jó szórakozás néha
elgondolkozni, vajon ki hova mehet. Öltönyös üzletemberek és
asszonyok a hivatalokba és irodáikba, kutyát sétáltató emberek
a város hatvan százalékát elfoglaló zöld területek
valamelyikére, vagy vidám fiatalok valami szórakozóhelyre.
Utóbbiak közül egyesek talán úgy telepszenek majd le valahova
inni és beszélgetni, mint én ide, mások az est leszálltával meg
megcélozzák az innen nem messze lévő Hasestahlt. A név
nyúlistállót jelent, azonban a helyi osztrákok nem csak a
tapsifülest hívják hase-nak, hanem a csinos lányokat is. Szóval,
bár a szórakozóhely falára az állatok vannak festve, a magányos
srácok kétlábú "névrokonaikra" vadászva térnek be
oda esténként. Elgondolkodtam rajta, hogy egyszer én is benézzek,
de aztán elvetettem. Nem olyan helyesek az osztrák srácok, hogy
egy éjszakán át őket hessegessem, mint a szúnyogokat. Csajozásra
meg pláne nem az a legmegfelelőbb hely.
Inkább
csak ücsörögtem kellemes magányomban az asztalnál és élveztem
a meleget, az italt és a tűréshatáromat még csak meg se közelítő
nyüzsgést. Pedig utóbbi elérése nagy szó.
-
Szolgálhatok esetleg még valamivel? - rántott vissza az itt és
mostba egy kedves hang.
Felpillantottam
és a pincér lány mosolygó arcát pillantottam meg, halvány,
meghatározhatatlan színnel elegyedett fekete egyenpólója gallérja
felett. Kontyba fogott barna hajából két tincs kiszabadult, vagy
szándékosan hagyta homloka két oldalán lágy ívben
szimmetrikusan lelógni szája felfele görbülő sarkáig.
-
Köszönöm, ezzel elleszek - emeltem meg a még félig teli sörös
korsót.
A
várhatónál egy szívdobbanásnyival hosszabb ideig állt még
előttem némán, majd alig láthatóan beharapta alsó ajka peremét,
miközben csillogó szemeit végig rajtam tartotta.
-
Esetleg valami süteményt? Nagyon finom édességeink vannak.
Mosolyogva
néztem ezt a fiatal arcot. Az osztrák lányok, hasonlóan német
unokatestvéreikhez, messze nem a szépségükről híresek. A hosszú
combú, tejfelszőke germán modellek kis túlzással fajtájuk
összes képviselőjét jelentik. A német ajkú vidéknek ebben a
déli szegletében azonban, köszönhetően a közeli máás
etnikumok felé való nyitottságnak, folyamatos a friss vér
utánpótlása. Ez pedig ezen a barna tónusú, lágy metszésű
arccal megáldott tüneményen is meglátszott. És azok a csillogó
szemek... Talán ha kicsit rámenősebb, már úgy flörtölne velem,
mint annak a rendje. De én pont azt szeretem, ha valaki nem ront
ajtóstul a házba.
-
Miért is ne? - húztam talpra lábaimat. - De csak ha te hozod ki.
Ajkaim
huncut mosolyra húzódtak, mire neki még fényesebben csillant fel
a szeme.
-
Bármit a kedves vendégért.
Miután
leadtam a rendelést, elsietett, de az ajtóból még visszanézett
és rám mosolygott. Amíg a sütemény prezentálásával volt
elfoglalva, én azon gondolkoztam, vajon az e a jobb, ha itt
ücsörögve várom meg a munkaideje végét, vagy inkább sétálok
egy nagyot ebben a kellemes városban.
Akár
így, akár úgy, itt akartam lenni, amikor leteszi a kötényt, hogy
még több csillogást csaljak azokba az üde barna szemekbe.
********************************************************************
A városban nem csak nyáron lehet ejtőzni. Sőt, jobb is talán télen. Pláne, ha épp van valami látványosság is. Például egy felvonulás Mikuláskor. Olvass erről itt: Fekete Péter
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése