Magántanár

Ez a történet a Szexsuli című sorozatomba tartozik.

Mielőtt belekezdenél, ezt mindenképp olvasd el (ha korábban még nem tetted volna meg)!

A sorozat minden részét igyekszem úgy megírni, hogy a lehető legkevesebb más történet előzetes ismeretét igényelje. Ennek a történetnek a megértéséhez és a kétségtelen erotikus töltetén túl bárminemű vonatkozásának az értékeléséhez nagyon fontos, hogy előbb elolvassátok a Felvilágosítás című történetet. Minden utalás és apró információ megértéséhez hasznos lehet az Edzésen ás a Meccs előtt című történetem ismerete is, azonban jelen történet azok nélkül is tökéletesen érthető és élvezhető

Ha ezen már túl vagytok, akkor kellemes szórakozást kívánok.

***************************************************************************

Firkász lassan, álmatagon csoszogott ki a nappaliba. Csupasz lába alig mozdult el a hűvös padlólapokról, némi élénkítő didergést küldve a talpán átfutó idegszálaknak. Épp úgy, mint a lakás fő helyiségének egyik, félköríves falát elfoglaló hatalmas üvegfalon át betóduló reggeli napfény.

Szerette az ehhez hasonló kora tavaszi reggeleket. Ilyenkor a testet és lelket felmelegítő sugarakkal előbukkanó Nap még nem ígért izzasztó forróságot röpke pár órán belülre, azonban már a fagyos téli hajnalok is tovaszálltak. Csípős volt az idő odakint, igen, de benn, a házban, az üvegfalak mögé bújva már gond nélkül flangálhatott egy szál köntösben és alsónadrágban, mégis abba az illúzióba ringatva magát, hogy odakinn, a verőfényes napsütésben szürcsölgeti el a kezében szorongatott kávésbögre tartalmát.

Nem volt az a korán kelő típus. Bár többnyire átkozta is érte magát utólag, de ha nem kényszerítették rá, nyolc-kilenc óra előtt sosem ette ki a fene a takaró alól. Az ilyen üde tavaszi napokon viszont boldogan kelt ki az ágyból, hogy a nappaliban ácsorogva nézze végig, ahogy a nagy égi világító, épp csak kibukkanva a horizont mögül, megpihen pár pillanatra, majd lassan egyre magasabbra kúszik.

Megtehette. Mindkét napi beosztás megfelelő volt, hiszen nem kellett sietnie sehova. Nem véletlenül aggatta rá szinte minden ismerőse, mintegy közmegegyezéssel, a Firkász nevet. És itt még a szó megválasztásán is hangsúly volt. Nem Újságírónak hívták, vagy Szabadúszónak, és nem csak azért, mert ilyen beceneveket senki nem ad senkinek. Bár a valójában nem létező munkaköri leírásának ez is megfelelt volna, a kora negyvenes férfinak be kellett ismernie, a firkász titulus igencsak találó rá. Kívülről legalábbis. Elvégre mit csinál ő egész nap, ha a szomszédai és más ismerősei szemén át nézi magát? Döglik otthon, későn kell, ha az időjárás már megengedi, kifekszik egy kis reggeli napozásra, elmegy a konditerembe egy kiadós edzésre. Majd, ha olyan a műsor, beül a moziba egy jó filmre, amíg még munkaidő van és kvázi üres a nézőtér. Ezután megiszik egy sört a folyóparton, amire meginvitálja a barátait is, ha azok addigra már végeztek a munkával, megnéz valamilyen meccset, akár a tévében, akár kinn a helyszínen, és hasonló úri huncutságok. Idő közben pedig lefirkant valami szennylapba való otrombaságot, csak úgy félvállról, amivel már meg is kereste az aznapi betevőjét. Csak vevőt kell rá találni, ami a mai világban, a sok ilyen olyan újság és magazin korában sose nehéz. Gondolja persze ezt az, aki még sose próbálta és nem is akarja. Bár, mitagadás, Firkásznak se volt ezzel soha különösebb gondja. Érzéke volt hozzá. Azt persze magának is be kellett vallania, hogy a cikkei kilencven százaléka annyit sem ér, mint a papír, amire nyomtatják, és akkor éri el valódi célját és rendeltetési helyét, amikor a betűi hordozója első olvasás után a kukában végzi. De ha már egyszer ezt dobta a gép, miért ne élvezhetné?

Firkász pedig élvezte is. Rászánta azt a röpke időt, ami szükséges volt a cikkek megírásához, utána pedig élvezte az életet. Eljárt kondizni, igen, hogy aztán büszkén mutogathassa a negyedik ikszen túl is még mindig dagadó izmait, amik, társulva jóvágású arcához és csillogó, fehér fogsorához, könnyedén lehetővé tették neki, hogy akár egy tízest is letagadjon. Eljárt szórakozni és kihasználni minden élvezetet. Szerette azt mondani, ilyenkor is dolgozik, anyagot gyűjt a cikkeihez. Persze nem volt ez igazán hazugság, hiszen ha egész nap csak a szobában ülne, milliószor nehezebb dolga lenne összerakni az írásait, de valójában sokkal inkább szórakozott ilyenkor, mint melózott. Halmozta az élvezeteket. Egy kiadós adag mozgás minden nap, finom ételek valamelyik közeli elegáns, de nem túl drága étteremben, egy jóféle sör, egy jó film, aztán meg jöhetnek a nők…

Na igen, a nők.

Firkász elmosolyodott, ahogy az erős fekete lassan mozgásba lendítette elméje fogaskerekeit és tovaűzte a bágyatag ködöt szemei elől, miközben a Nap is egyre feljebb kúszott az égen, visszavonhatatlanul nappallá formálva az elélt pirkadatot. Minden közül talán épp ez volt a legnagyobb élvezet. A nők. Minden ezt szolgálta és végső soron talán minden emiatt volt neki annyira jólesően édes.

A mai világban a Firkászhoz hasonló emberek aztán igazán jól érezhették magukat. Még emlékezett, hogy pár évvel ezelőtt írt egy cikket arról a törvénycsomagról, ami mindezt lehetővé tette. Akkor még csak finoman fényezte, visszafogottan dicsőítette a honatyák döntését, hiszen nem volt még lefutott meccs az egész a vaskalapos erkölcscsőszökkel szemben. Azóta azonban az idő őt igazolta, aminek eredményeként le is arathatta a maga babérjait. Fontolgatta is, hogy valamikor megírja majd azt a cikket újból, ezúttal már minden finomkodás, visszafogottság és taktikus lavírozás nélkül. Az jó lenne, igen. Pár év távlatából fényezhetné már magát is, hogy ő hogy megmondta akkor.

Mosolya még szélesebb lett, ahogy képzeletben vállon veregette magát. És vállon veregette azt az ismeretlen illetőt, akinek ez az egész kipattant a fejéből, bárki is légyen. Igazán zseniális lehetett az a fickó… vagy talán nő, amikor felvetette, hogy bőven benne járva a huszonegyedik században, most már ledobhatnánk végre az elmúlt korok prüdériáját és felnyithatnánk a szemünket. A mai kor emberének már felvilágosultság kell. A mai kor gyerekeit már fel kell készíteni a lehető leghamarabb, hogy ne sutyiban kelljen a szobájuk homályában felfedezniük a testüket valamilyen pornófilm, vagy, ne adj Isten, egy pénzért vállalkozó kedvű partner segedelmével. Az ész és az élvezetek korában élünk. Dobjuk félre a tabukat és használjuk ki, amit csak lehet!

Firkász soha nem vette magának a fáradtságot, hogy igazán végig gondolja az egészet. Szolgai módon átnyálazta az eszmefuttatásokat és zanzásítva cikket faragott belőle. De hogy ő elgondolkozzon rajta… na azt már nem! Inkább csak élvezte mindazt, amivel ez járt. Különösen az első években. Ugyanis bevezették az iskolákban a felvilágosító órákat, igen, ahhoz azonban bőven kellett még idő, amíg az emberek mindebbe belerázódnak. No nem az elfogadásával volt baj. Az még Firkász számára is meglepően gyorsan ment. Amikor azonban a szerencsés diákok ráeszméltek, hogy mindez jegyre megy…

Gyakran kihallgatta ő a plázában sétáló fiatalokat, igen, amint „az élet nagy dolgairól” beszélgetnek. Ez is könnyen adhatott neki témát a munkájához. Így hát sokat tudott az iskolai dolgokról. Nem hallott még soha egy diákot se olyan élvezettel beszélni egy tantárgyról, mint a maiakat a Felvilágosításról, vagy Szexóráról, ahogy ők nevezték, de ugyanakkor egy tárgytól se rettegtek annyira, mint az új, frissen bevezetettektől.

Mit várnak el tőlük? Mire kapnak jegyet? Mit kell majd csinálni a jó jegyért? Mi a jó teljesítmény?

Rengeteg kérdés, amire a választ majd csak az évek tapasztalata és gyakorlata adja meg. Azokat azonban, akik most mentek át a rendszeren, mindez nem vigasztalta. Nekik most kell jegyet szerezniük. Méghozzá lehetőleg minél jobbat.

Így hát jött a következő logikus kérdés: Hogy lehet minderre gyakorolni? És hol? Na és ekkor jött Firkász a képbe.

Maga se tudta, hogy jutott el idáig. Igazából a kisujját se kellett nagyon megmozdítania, a tekintetek végül maguktól rá szegeződtek. Valahogy elkezdődött, és ha már elindult a szekér…

Nem reklámozta a dolgot, ó, nem. Arra nem vetemedett volna. Nehogy valami önjelölt erkölcscsősz végül ráhúzza a vizes lepedőt! De ha már a diákok őt tartották megfelelő magántanárnak, hát mit tehetett volna? Utasítsa vissza? Nem evett ő meszet. És még csak pénzt se kért a „különórákért”, így az anyagiasságot se foghatták rá, hogy lenyúlja szerencsétlen diákokat. Nem verte ugyan nagy dobra, bár a mai világban igazából ez se lett volna bűn, de épp elég fizetség volt neki, hogy a környék legszebb lányai egymásnak adták a kilincset nála, hogy aztán az ágyába bújjanak és az alsójába dugják a kezüket, ami most már csak a gondolatra is egyre feszesebbé kezdett válni altestén.

Talán a szomszéd lány volt az első. Az az Alexa. Igen.

Helyes, kedves, szorgalmas lány – morogta magában Firkász. – Csak kicsit kevés az önbizalma. Magától is vihetné nagyon sokra, csak nem hiszi el magáról.

Talán ő figyelt fel először a szomszédjában lakó, jóképű, kisportolt, fiatalos, de mégis érett és már sokat látott férfira, aki egyedül él, se felesége, se barátnője, de az ilyen témákban bizonyára annál járatosabb. Firkász meg hülye lett volna visszautasítania a pirulós, szemlesütött felkérést. Ő élvezte, Alexának pedig önbizalmat adott a dolog. Mindez pedig az osztálytársak figyelmét sem kerülte el. Mármint az utóbbi. Hogy lett a szende, visszahúzódó Alexa ilyen magabiztos? Mitől csinálja ilyen jól? Nem mintha az utóbbihoz lett volna köze a lány szomszédjában lakó férfinak, hiszen a páciens már a kezdetek kezdetén is profi volt, azt azonban csak azután merte megmutatni másoknak is, hogy Firkásszal alaposan begyakorolta. Ha pedig ezt Alexánál már elérte, mások is akartak belőle. Az újabb kuncsaftok pedig idővel magukkal hozták a barátnőiket, az évek során a tantárgyba belenövő testvéreiket, unokatestvéreiket, és így tovább.

Beindult az ipar.

Az elégedett, önjelölt magántanár úgy vigyorgott, mint a kandúr, ami épp most nyelte le a kanárit. Tekintete még mindig a lassan az égre kúszó Nap fényét követte, tisztes távolból elkerülve az égi világítót, nehogy az felperzselje a retináját, valójában azonban az elmúlt években átélt sok élvezetet látta maga előtt. Időközben pedig észre se vette, ahogy partnere, akit, a napfelkeltét megnézendő kikelve az ágyból, magára hagyott a párnák között, kioson a hálószobából és mögé lép.

Csak akkor eszmélt fel, amikor a vékony kéz végigsimított kockás hasfalán és a hosszú ujjak megérintették alsónadrágja vékony anyagán át kidudorodó szerszámát.

- Mmm! – dorombolt elégedetten, továbbra is híven a kandúr korábban felvetett képéhez. – Neked aztán isteni ujjaid vannak.

- Ne hízelegjen, miszter, mert még be találok vadulni! – hallotta maga mögül a kacér hangot, miközben a finom kis kacsó ujjai rámarkoltak elégedetten dagadó falloszára, a karcsú test a hátához simult, a forró ajkak pedig egy érzéki csókot nyomtak nyaka hajlatába.

Sosem táplált különösebben bensőséges érzelmeket kuncsaftjai iránt. És pontosan tudta, hogy ez kölcsönös. Bár őt beindíthatták volna a hamvas popsik, de pontosan tudta, a tizenéves lánykák komoly kapcsolathoz nem egy hozzá hasonló kivénhedt kujonra vágynak. Nem mintha a komoly kapcsolat nem ment volna még ki a divatból, de akkor is… Többre esélye sem lehetett.

Viszont a lányok ennek ellenére könnyen érzelmes hangulatba kerültek, miután becsempészte nekik a hancurlécet, ilyenkor pedig, ha csak pár röpke órára is, vagy még annyira sem, olyan volt a szituáció, mintha tényleg egy párt alkotnának.

Ez a szőkeség itt a háta mögött is pontosan ebben a hangulatban lehetett, ahogy gyengéden cirógatta Firkász hasfalát, combjait és a köztük tekergőző kígyót. Bár éppen ennél a konkrét fúriánál sose lehetett tudni.

Nem véletlenül lett ő a lányok kedvence. Tényleg volt már tapasztalata bőven, és könnyen kiismerte az elé járuló csitriket. Már ami az alapokat illeti. A rögbicsapat egyik legnagyobb sztárjánál, aki most a hátához simult és időről-időre megmarkolta a farkát, annál messzebbre nem jutott, hogy élvezi az együtt töltött perceket egytől-egyig, ebben nincs hiba, ezen túl azonban kiismerhetetlen. Sose tudhatja az ember, mi jár a csalja szépség, a platinaszőke lepedőistennő csinos kis buksijában. Viszont mindez Firkászt nem is igazán érdekelte. Amit ő akart, azt megkapta, a leányzó pedig örömmel adta. Csak ennyi számított.

- Mmm! – nyögött fel ismét, amikor a lány immár kissé határozottabban szorított rá szerszámára. – El kellene döntened, hogy most hagyod abba, vagy be is fejezed.

- Jó lenne… De nem maradhatok már sokáig. Be kell érnem a suliba. Tanítási nap van…

- Akkor… - tette a férfi az apró kézre termetes mancsát, bár egyértelmű volt, hogy maga is csak félszívvel állítja meg.

- Ne dramatizálja túl, miszter! – csengett mögötte egy vidám kacaj. – Úgyis jön majd utánam valaki más, aki kezelésbe veszi.

- Jó lenne – eresztett meg egy félmosolyt Firkász. – Mára viszont már nem várok senkit… Csak estére. Te mondtad, tanítási nap van.

- Ne ámítson, uram! – incselkedett tovább a rögbisztár. – Vannak ám most már egyetemista barátnői is. Velük mi a helyzet? És ne mondja, hogy nincs, aki órák után egyből ide szaladna egy kis korrepetálásra!

- Ma nincs – ingatta a fejét Firkász, kimondatlanul beismerve, hogy egyes napokon viszont pontosan úgy zajlanak a dolgok, ahogy azt partnere lefestette.

- Pang a piac? – incselkedett a lány.

- Valahogy úgy – jött a válasz egy öblös nevetés kíséretében. – Esetleg besegíthetnél. Nem tudsz valakit, akinek szüksége lenne egy kis… korrepetálásra?

- Hmm… Az egyik csapattársam mostanában eléggé rágörcsölt a témára. Bár ha csak feleannyira is jó az ágyban, mint a pályán, és csak harmadannyira is, mint ahogy én látom… gondolom… és tapasztalom, akkor semmi szüksége rá.

- No de csak ő tudja azt igazán – somolygott Firkász, rögtön rácsapva a felizzó vasra. – Esetleg ajánlhatnál neki.

- A csapat nagy sztárjának? Szeretné az úr, mi? – kacagott fel a szőkeség.

- Ó! Szóval a híres Szetterről van szó! – húzódott még szélesebbre Firkász mosolya.

- Hátrébb az agarakkal! – paskolta meg az apró kéz a lassan lüktetni kezdő férfiasságot. – Ő már foglalt. Talált magának más táncpartnert.

- Igazán?

- Aham. Amikor tegnap este eljöttem itthonról, magához, akkor is épp az én drága öcsikém lábai között térdelt. Ha látta volna, hogy járt az a vörös üstök… A kis kanos meg alig bírta visszafogni magát, hogy ne durranjon el túl korán – csendült fel ismét a kacaj.

- Nekem ahhoz nem is kell igyekeznem – eresztett meg egy huncut félmosolyt a férfi, nem mintha a mögötte álló lány ezt láthatta volna.

- Na ezért sincs most rá elég idő – húzta el ekkor a szöszi figyelmeztetés nélkül a kezét.

- Várj! – ragadta meg Firkász a távolodó kacsót. – Akkor pár percre, csak a te kedvedért, visszavedlek gyorslövetű tinibe.

Még mindig partnere kezét fogva hátra fordult, hogy megnyerő mosolyát a lány csinos arcába villanthassa.

A szőkeség néhány szívdobbanásnyi ideig gondolkodott, majd végül kibökte azt a választ, amit valószínűleg már a kezdetek kezdetén is adni akart.

- Na jó! – vigyorgott kacéran, és már térdelt is le, süllyedő mozdulatával egy ütemben tolva le a férfi gatyáját is, kiszabadítva szerszámát, ami szinte rögtön el is tűnt a forró ajkak között.

Firkász hangosan felnyögött és lehunyt szemmel kissé hátra hajtotta a fejét. Betartotta ígéretét. Nem fogta vissza magát. Nem mintha a lábai között dolgozó démonnal szemben bármennyi esélye is lett volna.

Ennek a lánynak egyértelműen nem volt szüksége gyakorlásra a jó teljesítményhez, amit ő is pontosan tudott. Viszont ennek ellenére sem tágított Firkász mellől… vagy inkább alól, fölüle, vagy épp a lábai közül. Élvezte. Ha pedig ennek a „korrepetálás” címkét kellett adni, hát legyen. A férfi pedig nem ellenkezett, csak átadta magát a helyzetnek és arra gondolt, milyen jó lesz, amikor ez a szőke amazon ismét csenget majd az ajtaján. Közben pedig teste megfeszült és a mohó ajkak közé engedte nedveit.

***************************************************************

Ha tetszett, olvasd el a Szexsuli-sorozat többi részét is, vagy ismerkedj meg egy másik élvhajhásszal, aki a lakására járó hölgyeket fűzi itt!