Gyönyörök szigete II. rész - Műveltség 4. fejezet

Előzmény: Gyönyörök szigete I. rész 1. fejezet
Közvetlen előzmény: Gyönyörök szigete II. rész 3. fejezet

Írta: Jeremydcp
Fordította: Sinara
Az eredeti megjelenésének időpontja: 2014. június 5.

*********************************************************************

Miután az érzékeim kitisztultak, legalábbis valamennyire, arra koncentráltam a figyelmemet, hogy összeállítsam a következő rendelést az ételről és egyéb ellátmányokról a szárazföldről. Mindig kedd reggelenként küldtem el a heti rendeléseimet. Három napba telt, amíg mindent előkészítettek és elküldtek nekem. Nem volt olcsó mulatság megfizetni, hogy egy külön hajó eljuttasson mindent a szigetemre, de megérte. Az elmúlt nyolc évben mindig elégedett voltam az eredménnyel. Azt pedig említenem se kell, hogy én lettem a szállító cég kedvenc ügyfele.

Miután mindennel végeztem, pár perc figyelmet fordítottam arra, hogy eldöntsem, most mi következzen. Menjek le a könyvtárba és kezdeményezzek beszélgetést Pamelával? Vagy vegyem célba az edzőtermet, ahol Trish és Lindsay tartózkodtak? Esetleg induljak a strand felé? Devon, Amy és Camille nagyon fülledt beszélgetésbe bonyolódtak arrafelé. Döntések, döntések, döntések...

Végül a könyvtár felé indultam, azzal az őszinte reménnyel, hogy ott találom Pamelát és folytathatjuk az eszmecserénket. Legnagyobb örömömre ott találtam a szőke szépséget, amint az asztalnál olvasgat. Annyira belemerült a könyvébe, hogy észre se vette, amikor beléptem, csak amikor már megálltam mellette.

- Az összes könyvből a szigeten – mondtam halkan a kötet borítójára pillantva – erre számítottam a legkevésbé, hogy a kezedben látom – mosolyogtam Pamelára, amikor felpillantott rám. - Remélem, nem zavarlak. Elmehetek, ha gondolod.

- Nem, nem. Semmi gond – rázta meg a fejét, majd maga mellé intett, hogy foglaljak helyet az asztalnál. Aztán ő is a könyv borítójára nézett és mordult egyet. - Nem gondoltad volna, hogy az egyiptomi műkincsekről olvasnék könyvet, hm? Pedig én bármit szívesen olvasok, ami az egyiptomi mitológiával kapcsolatos. Lenyűgöz az egész.

Egyiptomi műtárgyak? Az ókori Egyiptom mitológiája? Pamela nem csak gyönyörű volt, de egyértelműen okos és művelt is. Sajnos azonban én egyik témáról se tudtam semmit.

- Ez felvet egy kérdést – szólaltam meg végül. - Mióta érdeklődik egy sztriptíztáncosnő az egyiptomi műtárgyak iránt?

Pamela halkan kuncogni kezdett.

- Pontosítsuk ezt egy kicsit! Sztriptíztáncos vagyok, igen. De csak a pénzért csinálom. Az egyetem mellett muszáj volt. Egy nap szeretnék majd valami értelmeset is kezdeni az életemmel és sikeres lenni. A sztriptíz nem tett üresfejű libává, tudod?

- Sosem tartottalak üresfejű libának – válaszoltam. - Magamat esetleg, de téged soha.

Pamela vidáman felnevetett.

- Ezt jó tudni.

Ismét az az érzés kavargott bennem, hogy egyszerűen képtelen vagyok ellenállni Pamelának. Az orrán pihenő olvasószemüveg pedig csak még észveszejtőbbé tette a képet. Talán egy új, egyedi fétis van bennem kialakulóban? Vagy csak Pamela annyira magával ragadó, hogy minden jól állt neki?

- Azt hiszem, páran lementek a strandra – váltottam témát kissé füllentve, hiszen pontosan tudtam, ki merre jár. - Te miért nem tartottál velük?

Pamela elmosolyodott és megvonta a vállát.

- Fogalmam sem volt, merre járnak. Utoljára ebédnél láttam a többieket. - Betette a könyvjelzőt a kötet lapjai közé és az egészet az asztalra helyezte. - Túlságosan is érdekelt, hogy megnézzem a könyvtárat. Egyszerűen imádom a könyveket.

Lassan bólintottam.

- Erre emlékszem a profilodból. Aszerint igazi könyvmoly vagy. Hetente több könyvet is elolvasol, nem igaz?

Pamela egy pillanatra összeráncolta a szemöldökét, majd megvonta a vállát.

- Amikor épp nem dolgozom, vagy az egyetemen vagyok, többnyire otthon töltöm az időt és olvasok. - Egy mosoly suhant át imádni való arcán. - Már mindenki ismer a megyei könyvtárban. És a szomszédos könyvtárban is.

- Hogy is felejthetnének el egy olyan gyönyörű nőt, mint te?

Pamela ismét elmosolyodott.

- Köszönöm, Jeremy.

- Nyugodtan hallgattass csak el, ha úgy érzed! - javasoltam. - Nem akarom, hogy azt hidd, túlságosan nyomulok, vagy hogy mindenbe beleütöm az orrom. Csak... érdekelne, hogy... hogy... miért lettél pont sztriptíztáncos.

- Miért kérdezed ezt?

Megvontam a vállam.

- Sosem találkoztam még sztriptíztáncossal korábban. Nem szoktam ilyen helyekre járni, úgyhogy nem is igazán tudom, hogy megy az ilyesmi. De ismerem a sztereotípiákat, amik keringenek az ilyen lányokról. - Elhallgattam egy pillanatra, hogy megkeressem a megfelelő szavakat. Nem akartam megbántani Pamelát még véletlenül sem. - Te... sokkal jobbnak tűnsz ennél.

A szőke szépség félrebillentette a fejét és pár pillanatig engem bámult. Úgy éreztem, a szavaim őszinteségét mérlegeli. Én persze mindent teljesen komolyan gondoltam és reméltem, beszélgetőtársam is erre a következtetésre jut. Olyan őszinte voltam, amennyire csak az ember lehet.

Candice Swanepoel alias Pamela

- Szóval, miért lettél sztriptíztáncos? - ismételtem meg a kérdést. - Csak a pénz miatt? Ilyen külsővel, mint a tied, szerintem nem lett volna nehéz más munkát találnod. Sok helyen kaphattál volna kiadós borravalókat. Biztos vagyok benne, hogy bőven kaptál nem is egy...

- Azért sztriptízelek, mert így ki tudom fizetni a számlákat és megengedhetem magamnak azt az életet, amiben jól érzem magam – mondta Pamela. - Legalábbis ami a pénzügyeket illeti. - Gondolom, ez neked sokat nem jelent, Jeremy, hiszen neked nyilvánvalóan bőven van mit költened, elnézve csak ezt a szigetet. De én a testvéremmel, Candice-szel élek egy lakásban. Egy penthouse-ban, hogy pontosak legyünk. Van egy 2009-es BMW 323ci kabrióm, amit épp eladni készülök harmincezerért, vagy nagyjából annyiért. Attól függetlenül, hogy elém sodorta-e az élet a lehetőséget, hogy eljöjjek erre a szigetre, vagy sem, azt tervezem, hogy veszek egy 2014-es Lotus Elise kabriót nagyjából hetvenezerért, amikor pár hónap múlva elérhető lesz. - Elhallgatott egy pillanatra, hogy engedje leülepedni a szavait. - Úgy, hogy sztriptízelek, a húgommal kényelmesen élhetünk. Így engedhetem meg magamnak a kocsimat és álmodozhatok egy új sportautóról, amire egyébként esélyem se lenne. Az életminőségünk sokkal rosszabb lenne, ha mondjuk pincérkednék. A sztriptíz sok pénzt hoz nekem a konyhára.

- És a testvéreddel... Candice, ugye? Közel álltok egymáshoz?

- Candice a legjobb barátom – jelentette ki Pamela. - Pár évvel fiatalabb nálam. Most huszonhét. Van még egy nővérünk, Paula, aki harmincöt, de ő már házas és megvan a saját családja. Candice-szel együtt éltünk az elmúlt kilenc évben, azóta, hogy leérettségizett.

- És ő mit dolgozik?

- Egy virágüzletben dolgozik és mellette egyetemre jár. Egy nap tudós szeretne lenni.

Elmosolyodtam ezen szavak hallatán.

- Ő is nagyon okos lehet, akárcsak te.

Pamela kuncogni kezdett.

- Azt hiszem, a műveltség a génjeinkben van.

- Gondolom, te viseled gondját a húgodnak pénzügyi téren – folytattam. - Nehezen tudom elképzelni, hogy egy virágüzletben ekkora pénz legyen. Pláne, hogy egy drága penthouse-ban lakjatok.

- Én adom a bevételeink kilencven százalékát – bólintott Pamela. - De egyáltalán nem jelent problémát. Keresek eleget, Candice pedig a kishúgom. Örömmel segítek neki, hogy kényelmes élete lehessen.

- És mi a helyzet a szüleitekkel? Velük hogy mennek a dolgok?

Pamela megvonta a vállát.

- Jól kijövök velük, azt hiszem. Abban azonban sosem támogattak, hogy sztriptíztáncos legyek. És az se tetszik nekik, hogy Candice az én pénzemből él, amiatt, ahonnan az jön. - Kissé összepréselte az ajkait, mielőtt folytatta volna. - De ez nem igazán számít. Én mindig is a saját lábamon álltam és a saját döntéseimet hoztam meg.

- De közben tanítónőnek tanulsz, nem igaz?

- Igen – bólintott Pamela. - Jövőre kapom meg a diplomámat. Nem vetkőzhetek örökké. De addig szeretném folytatni, amíg csak lehetséges és összegyűjteni annyi pénzt, amennyit csak tudok. Elvégre már harminc éves vagyok, nem húsz.

- Anélkül, hogy valaha is jártam volna a klubodban, drága, biztosra veszem, hogy te vagy ott a legszebb lány. - Pamela elmosolyodott a bókomtól. - Így erősen kétlem, hogy egyhamar szívesen megválnának tőled. Teljesen őrültek lennének, ha csak úgy elengednének.

- Nem is tudom... - morgott Pamela. - Én vagyok a legidősebb ott. A következő lány huszonhárom, talán huszonnégy éves. Ez egy eléggé elit klub, akik nagy figyelmet fordítanak, hogy náluk legyenek a legszebb táncosok a környéken. Nem hiszem, hogy nagyon akarnák, hogy ott maradjak harminc pluszosan, az ő szemükben legalábbis, kissé már lehasználva. De nem panaszkodhatok. Annyi ideje dolgozom már ott, hogy megszámolni se tudom, hány lányt láttam jönni és menni az évek folyamán. A többség nem marad pár hónapnál tovább. Néhányan épp csak pár hétig. Láttam már olyat is, aki egy óra után felmondott. De én vagyok a biztos pont. Már tizenegy éve ott dolgozom, mióta tizenkilenc évesen elkezdtem. Igazi tyúkanyó lettem már közöttük. Szinte már a berendezéshez tartozom. A következő legrégebbi táncos lány csak három éve van ott.

Szívesen mondtam volna tovább Pamelának, hogy bőven van elég lehetősége más is, hogy megkeresse a megélhetéshez valót. Azonban nem akartam túl erőszakos sem lenni, úgyhogy inkább hallgattam.

Az én szememben legalábbis, Pamela tökéletes könyvtáros lett volna. A fizetése úgy persze alacsonyabb lett volna, túl kevés ahhoz, hogy megengedhesse magának a mostani luxus nagy részét, de szerintem az ilyesmi sokkal jobban illett volna hozzá. Az én szememben minden jobbnak tűnt, mint vetkőzni. Nem mintha bárkit is le szeretnék szólni, aki ezt a munkát választja. Viszont Pamelát én ennél sokkal többre tartottam.

Nem tetszett a gondolat, hogy ez a gyönyörű nő talán már több ezer vadidegennek is mutogatta magát az elmúlt tizenegy évben. Sosem voltam még ugyan egy sztriptízbárban sem, de bőven volt elképzelésem róla, milyen lehet ott az élet. Primitív, részeg férfiak, akik emberszámba se veszik a lányokat, bankjegyeket tömködnek a bugyijukba egy-egy öltánc kedvéért, ami nem is tart három-négy percnél tovább. Persze nem mindenki ilyen arrafelé sem, tudom én, de a java részük valószínűleg igen. És már egy rohadt alma is elég ahhoz, hogy megmérgezze a fát, nem igaz?

Személy szerint, ha nő lennék, soha nem dolgoznék ilyen helyen. Nincs az a pénz, amiért úgy eltárgyiasítanám magam, ahogy Pamelának kellett az elmúlt tizenegy évben.

Azonban ő, úgy tűnt, könnyedén veszi az így adódó karrierét. Én pedig ki lennék, hogy elítéljem miatta, vagy hogy megmondjam neki, mit kezdjen az életével? Nem helyeseltem, de inkább visszanyeltem a negatív megjegyzéseimet. Nem az én dolgom volt ezt kimondani.

- Lotus Elise... ez egy európai kocsi – váltottam inkább témát. - Átjött már a cég Amerikába is?

- Igen – bólintott Pamela. - Az Egyesült Államokban elég kemény a szabályozás, de épp mostanában engedélyezték a fogalmazását. Ha engem kérdezel, az a legszebb kocsi a világon. Olyan, mintha húsz vagy harminc évvel a jövőből származna.

- Én inkább a Bugatti Veyron pártján állok.

- Az a kocsi... vagy tízszer annyiba kerül, mint egy Elise.

- Inkább harmincszor – válaszoltam.

- Ó! - kerekedtek el Pamela szemei.

- És mit lehet még rólad tudni? - mosolyogtam rá, igyekezve nem leragadni a mocskos anyagiaknál. - Mit szeretsz még csinálni, ha akad rá időd?

- Olvasni – vágta rá Pamela, megemelve az egyiptomi műtárgyakról szóló könyvét. - Mint már mondtam, ha épp nem dolgozok, olvasok. Imádok olvasni. Erősen kétlem, hogy lenne olyan könyv a világon, amit ne vennék szívesen a kezembe.

- Sose mégy el szórakozni valahova?

Megrázta a fejét.

- Nem igazán. Három vagy négy éjszaka dolgozok egy héten. Néha még többet is. A beosztásomtól függ, A hely hétkor nyit és nem is zár be hajnali négyig vagy ötig, a forgalomtól függően. Pénteken, szombaton és vasárnap még két órával korábban is nyit. A pihenőidőm borzalmasan hektikus. Nem mintha emellett nem lenen időm kimozdulni, mert van. Egyszerűen csak nem akarok, ennyi az egész. Bizonyára nagyon unalmas társaság lehetek.

- Ezt erősen kétlem – mosolyogtam rá.

- Nos, ennek ellenére nyolc hónapja nem randiztam már.

- És miért nem?

- Szeretnék találni valakit, aki azért szeret, aki vagyok. Kívül-belül – válaszolta Pamela. - Az én szakmámban ez nem egyszerű. Unom már, hogy mindenki csak tárgyként tekint rám.

- Én azért szeretlek, aki vagy, Pamela. És biztosíthatlak, hogy soha de soha nem kezelnélek tárgyként. Soha senkivel nem tenném ezt.

Beszélgetőtársam összevonta a szemöldökét és félrebillentette a fejét.

- Láttalak, hogy méregetsz, már nem egyszer, Jeremy. Alig vagyok még itt huszonnégy órája, de elhiheted, észreveszem, ha egy férfi, vagy akár egy nő megbámul. Van már kellő gyakorlatom ebben az ügyfeleimnél. Ebben van a nagy pénz.

- Nem tehetek róla, ha a szépséged magára vonja a figyelmemet – vallottam be. - Valami baj van ezzel? Férfiból vagyok elvégre. De a személyiséged is legalább annyira érdekel, ha nem jobban – tártam szét őszintén a karjaimat. - Már egy jó ideje beszélgetünk itt és nem tudom, te hogy vagy vele, de én nagyon élvezem.

Pamela felnevetett.

- Egy jól berendezett kéjlakot tartasz fenn, Jeremy, és abban leled az örömödet, hogy itt ülj a könyvtárban és beszélgess velem? Sajnálom, de ez nekem eléggé sántít.

Elfintorodtam.

- Ez nem egy kéjlak. Hívd így, ha akarod, de nagyon messze áll a valóságtól.

- De az információs csomag, amit mailben kaptam...

- Annak ellenére – szakítottam félbe – azt csinálsz itt a következő hat hétben, amit csak szeretnél. Ha nem akarsz lefeküdni senkivel, akkor ne tedd, Pamela! Én csak azt szeretném, ha te és a többiek is jól éreznétek itt magatokat. Hiszed, vagy sem, ti vagytok itt a főnökök, nem én. Nem tudom ezt eléggé hangsúlyozni. Talán tarthatnánk egy újabb gyűlést, ahol ezt megint elmondom.

Folytatása következik!