2017. április 30., vasárnap

A szörny az ágy alatt II. fejezet - A tanulás útjai 67. lap - Öreg csontok

Előzmény: A szörny az ágy alatt 1. lap
Közvetlen előzmény: A szörny az ágy alatt 66. lap

Írta: Brandon
Fordította: Sinara
Az eredeti megjelenésének időpontja: 2016. január 31.


Folytatása következik!

A szörny az ágy alatt II. fejezet - A tanulás útjai 66. lap - Egy váratlan látogatás

Előzmény: A szörny az ágy alatt 1. lap
Közvetlen előzmény: A szörny az ágy alatt 65. lap

Írta: Brandon
Fordította: Sinara
Az eredeti megjelenésének időpontja: 2016. január 24.


Folytatása következik!

A szörny az ágy alatt II. fejezet - A tanulás útjai 65. lap - Sötétszív

Előzmény: A szörny az ágy alatt 1. lap
Közvetlen előzmény: A szörny az ágy alatt 64. lap

Írta: Brandon
Fordította: Sinara
Az eredeti megjelenésének időpontja: 2016. január 17.


Folytatása következik!

2017. április 28., péntek

Casting 12. rész - Kosztümös film készül meztelen szereplőkkel

Írta: Marokfegyver

Előzmény: Casting 1. rész
Előzmények: Casting 11. rész

****************************************

Úgy telt el az a pár nap a próbafelvételig, hogy Ramónának nem sikerült összefutnia a férfivel. Talán kerüli, mert fél a lebukástól? Vagy megunta? Sokat nem tudott vele foglalkozni, mert, ahogy közeledett az időpont, minden gondolatát a saját döntése és szerencséje kötötte le. „Majd, ha megjövök, mint sikeres színésznő, könnyebb lesz elmesélni!” – gondolta a lány, és még örült is, amiért előtte már nem találkoztak.
A próbafelvétel előtti éjszakán egy pillanatot sem aludt. Tudta pedig, hogy kipihenten kellene megjelennie, hiszen a filmezés koncentrációt igényel, ám vezényszóra elaludni ugyanúgy lehetetlen, mint parancsra elélvezni.
Megnyugodva látta, hogy az övén kívül is akad még számtalan karikás szem, és – az izgalom ellenére – óriási ásításokat nyomnak el tohonya tenyerek. Bár két lány mindenkinek megsúgta, hogy ők az éjjel is forgattak, innen a fáradtság, a többségnél a drukk okozta a kialvatlanságot.
Te nem izgulsz? – kérdezte Ramóna a válogatáson megismert lánytól, Hornitól.
Minek? Attól nem haladunk gyorsabban.
Nem is azért… Milyen a próbafelvétel?
Nem nagy szám. Elpróbálsz egy jelenetet, amit rögzítenek, aztán visszanéznek, hogy milyen vagy a filmen. Ennyi. Van, akinek rossz a fotó-arca, vagy megbénul a kamera előtt, az ilyeneket még időben kirúgják.
Egy sportcsarnok két olyan sarkában halmoztak fel díszleteket és kellékeket, ahol a legkevesebb dolgot kellett letakarni, de még az eredeti padlót is lefedték sziklamintás tapétával. A 10 lány érdeklődve nézegette a várak lőréséhez hasonlatosra kidolgozott nyílást, ami – távolabbról kevésbé felismerhetően – kartonból készült, és a sehová sem nyíló, deszkákból összetákolt ajtót, amelyet egy ugrószekrényhez támasztottak. Úgy mutatott ez a sarok, mintha részeg építészek egyszerre, ugyanott több várba belekezdtek volna, és mindet eleve romnak alakítanák ki.
Különféle korosztályt képviselve nyolc férfi is várakozott, kissé elkülönülve a lányoktól, ám folyton őket méregetve.
Azok már be vannak indulva – jegyezte meg Horni a pasasok felé bökve.
Nekem nem hiszem, hogy bemenne most… valami – mondta aggódva egy kedves arcú, nagymellű lány, aki Ramóna mellett állt, és azokat a srácokat nézte, akik nadrágon keresztül simogatták magukat.
Nyugi, adnak síkosítót! – vigasztalta Horni.
Amúgy is elég szűk vagyok…
Majd kitágulsz!
Hirtelen elnémult a terem, megszűnt a morgás, az ideges sugdolózás és a fölényes kioktatás.
Az a férfi lépett be az oldalajtón, aki a castingon szinte folyamatosan telefonált, s aki végül Ramónát kiválasztotta. Középre, előre sietett, derekával nekitámaszkodott egy kameraállványnak, és végignézett a társaságon. Mintha megszámolná a szereplő-jelölteket, vagy megkísérelne emlékezni mindegyikükre, némelyiküknek odabiccentett, s amikor végzett, összecsapta a tenyerét:
Gratulálok, hölgyeim és uraim!
A szavak nyomán támadt csend fájó volt, tekintélyt és figyelmet parancsoló.
Gratulálok – folytatta –, mert sok jelölt közül kerültetek kiválasztásra… De, mielőtt elszállnátok a saját dicsőségetektől, el kell árulnom, hogy egy szemernyit sem vagytok jobbak, mint azok, akik most nem kerültek ide. Nem vagytok rosszabbak sem, de jobbak meg pláne nem! Csak mások. Határozott elképzelésünk volt, hogy milyen karakterek kellenek a filmbe, és a szerint kerestünk és találtunk meg benneteket. Ti álltok a legközelebb azokhoz a karakterekhez, amelyek szükségeltetnek a filmben.
Elhallgatott, és a győztes hadvezér tekintetével ismét végigpásztázta a 10 női és 8 férfi szereplőt. Vörösben játszó haja és szája sarkáig kunkorodó oldalszakálla plüssmajomhoz tette hasonlóvá.
Ezerszámra gyártja a 3 perces pornó-klipeket… – morogta a fogai között az a lány, aki az imént úgy vélekedett, hogy neki semmi sem menne be az izgalomtól. – Kíváncsi lennék, mit alakítana, mert az ilyenek csak elméletben jók.
A férfi, mintha csak meghallotta volna, megválaszolt néhány kérdést, olyanokat, amit hangosan fel sem tett senki:
Nem klipet forgatunk, hanem kétórás filmet, sok szereplővel. Ti mind főszereplők lesztek, és mellettetek még statiszták is előfordulnak. Kosztümös film, úgyhogy meg ne lássak olyan tárgyat, ami nem illik a 600 évvel ezelőtti környezetbe! Először mindenkivel felveszünk egy-egy epizódot, ami szerencsés esetben illeszkedik a filmbe, ha nincs szerencsénk, akkor pedig szívfájdalom nélkül elköszönünk egymástól. Ugyanígy veheti a motyóját mindenki, ha nem tartja be a rendezői utasításokat, zavarja a felvételt, vagy bármilyen módon akadályozza a gyártást.
A csarnok magasban lévő ablakain beözönlő napsugarak a díszletekhez érkeztek, ezért néhány ember egy fehér lepelből álló paravánt húzott a fény útjába.
A világosítók már dolgoznak – mosolygott a majomfejű, de szimpatikus férfi –, ideje munkához látni! A sztori viszonylag egyszerű, de számíthattok rá, hogy mindenkinek lesz egy-két mondata, amit dadogás nélkül el kellene mondania, és az egész film alatt lesz egy narráció és egy kifejező zene. Most először vetkőzzetek le egy csoportképhez, utána felveszünk egy epizódot, közben a többiek hangtalanul ruhát próbálnak a legtávolabbi sarokban, és várják a jelenésüket. Figyeljetek, mert egyes szereplőket többször is szólíthatunk.
Az elkészítendő film 18 szereplője, ott ahol éppen állt, kapkodva vetkőzött, és egyszerűen leszórták a padlóra a ruhadarabokat. Alig 1 perc múlva a sehová sem nyíló ajtó mellett összeálltak egy csoportképhez, majd elhangzott három név, ők kezdhetik a felvételt.

Ugyanezekben a percekben Györk megkerülte a háztömböt, hogy ne haladjon el a kávézó előtt, majd beosont a ház udvarára.
Már napokkal korábban eldöntötte, hogy olyankor fog bekopogni az első emeleti lakásba, amikor a barna pincérlány, Nilla éppen dolgozik. Mert ez azt jelenti, hogy a másik – a vörös hajú – otthon van. Beérett a terv. Már tudta, hogy a vörös munka- és lakótárs ugyanolyan szexmániás, mint akit sikeresen megismert, de azt is hallotta különféle sztorikból, hogy nem keverik össze a pasikat, azaz mindegyik csak a sajátjaival kavar.
Egymás fogkeféjét is tiszteletben tartjuk – magyarázta egy alkalommal Nilla, mielőtt bekapta volna a férfi falloszát.

Györk mégis megkockáztatott egy próbát. Úgy gondolta, miközben az ujjai kopogáshoz görbültek, hogy a két pincérlány hosszútávon le fogja csapolni minden felesleges energiáját, csakhogy ehhez az egyik mellé meg kell szereznie a másikat is. Ramóna egyre ritkábban jutott eszébe, hiszen a tapasztalatlan, kezdőnek számító kiscsaj nem jelentett semmi vonzerőt az ördögi Nillával szemben, és akkor még itt van karnyújtásnyira a másik csaj…! Megnyalta az ajkát, mielőtt bekopogtatott.

2017. április 26., szerda

A szörny az ágy alatt II. fejezet - A tanulás útjai 64. lap - Egy anya megérzése

Előzmény: A szörny az ágy alatt 1. lap
Közvetlen előzmény: A szörny az ágy alatt 63. lap

Írta: Brandon
Fordította: Sinara
Az eredeti megjelenésének időpontja: 2016. január 10.


Folytatása következik!

A szörny az ágy alatt II. fejezet - A tanulás útjai 63. lap - Ellenőrzés és egyensúly

Előzmény: A szörny az ágy alatt 1. lap
Közvetlen előzmény: A szörny az ágy alatt 62. lap

Írta: Brandon
Fordította: Sinara
Az eredeti megjelenésének időpontja: 2016. január 4.


Folytatása következik!

A szörny az ágy alatt II. fejezet - A tanulás útjai 62. lap - Anya kegyelme

Előzmény: A szörny az ágy alatt 1. lap
Közvetlen előzmény: A szörny az ágy alatt 61. lap

Írta: Brandon
Fordította: Sinara
Az eredeti megjelenésének időpontja: 2015. december 20.


Folytatása következik!

2017. április 23., vasárnap

A szörny az ágy alatt II. fejezet - A tanulás útjai 61. lap - Rémálom

Előzmény: A szörny az ágy alatt 1. lap
Közvetlen előzmény: A szörny az ágy alatt 60. lap

Írta: Brandon
Fordította: Sinara
Az eredeti megjelenésének időpontja: 2015. december 13.


Folytatása következik!

A szörny az ágy alatt II. fejezet - A tanulás útjai 60. lap - Noctis Interruptus

Előzmény: A szörny az ágy alatt 1. lap
Közvetlen előzmény: A szörny az ágy alatt 59. lap

Írta: Brandon
Fordította: Sinara
Az eredeti megjelenésének időpontja: 2015. december 6.


Folytatása következik!

A szörny az ágy alatt II. fejezet - A tanulás útjai 59. lap - A sikolykirálynő

Előzmény: A szörny az ágy alatt 1. lap
Közvetlen előzmény: A szörny az ágy alatt 58. lap

Írta: Brandon
Fordította: Sinara
Az eredeti megjelenésének időpontja: 2015. november 29.


Folytatása következik!

2017. április 21., péntek

Casting 11. rész - Két szoba az emeleten

Írta: Marokfegyver

Előzmény: Casting 1. rész
Előzmények: Casting 10. rész

****************************************


Iszunk egy kávét? – lépett a meglepett Györk asztala mellé a délelőtti pincérlány. Nem azon az ajtón keresztül jött vissza, amelyen át távozott, hanem az utca felől.
A férfi reflexszerűen a pult felé intett, ahol a másik lány már megkezdte a délutáni műszakot.
Nilla vagyok – nyújtotta a kezét, még mindig álló helyzetéből a barna lány.
Györk felállt, a nevét mormogta, és igyekezett folyamatosan mosolyogni.
Kapunk két kávét? – rikkantott Nilla a pult mögötti kolléganőjéhez. – Gyere, fönt megisszuk! – szólt a férfinek, és útközben felkapva a tálcára készített csészéket és poharakat, a hátsó ajtót vette célba.
Galéria van a raktár felett?” – vonta meg a vállát Györk csalódottan, de bizakodva, hogy onnan már egyenes út vezet a lány ágyába. Haza nem szívesen hordott idegen nőket, mert még a bejáratottakkal is előfordul, hogy valamit ottfelejtenek – legalább egy hajgumit, vagy egy magányos fülbevalót –, bármilyen alaposan vizsgálja át a lakást utánuk. Az is nagy előnye az idegen helynek és idegen ágynak, hogy onnan bármikor eltávozhat – amint végzett –, otthonról meg néha elég bonyolult útnak indítani az alkalmi vendéget.
Egy raktárhelyiségen mentek keresztül – a lány úgy lépkedett, ahogy csak a cirkuszi artisták képesek a kötélen, vagy a manökenek a kifutón, egymás elé pakolt lábfejjel –, majd egy belülről kilinccsel, kívülről kulccsal nyíló ajtón át az udvarra értek. Nilla a szomorú, öreg bérház függőfolyosóján, éppen a kávézó feletti lakást zárta ki:
Mutatom az utat. – Közvetlenül a bejárat mellett, egy ízlésesen berendezett szoba üvegasztalára tette a 2 csésze kávét, szódát, sok-sok aprósüteményt és csokit tartalmazó tálcát. – Én csak a csoki miatt szoktam kávézni – mentegetőzött. – Érezd magad otthon! Akarsz zuhanyozni?
Itt laksz? – kérdezte a férfi.
Mert? Nem tetszik?
Nem arról van szó, de olyan fura, hogy éppen a munkahelyed felett.
Hát nem praktikus? – Nilla kikapcsolta a farmer széles csatját, két csokit megevett, kettőt beletett a kávéba olvadozni. – Olyan leszek már, mint egy tehén!
Attól még távol állsz…
Aranyos vagy. De ne ácsorogj, vagy, ahogy jólesik, tőlem állhatsz is, de ha fekve szeretsz kávézni azt sem bánom!
Györk leereszkedett az üvegasztal melletti egyik puffra, onnan nézte a lányt:
Te állva szereted?
Ha még neki is ülnék a csokizásnak, biztos, hogy széthíznám magam! Amúgy meg nem szeretek feküdni, inkább valami mozgalmasabbat választok.
Akarsz fölül lenni? – nézett fel szemtelen, kisfiús mosollyal a férfi.
Megdumáltuk! – Nilla letette a csészét, kibújt a felsőjéből, beszagolt a hóna alá: – Most zuhanyoztam – mondta, majd ledobta a melltartóját, és farmerban állt a franciaágy mellett. – Te inkább azt kavargatod helyettem?
Györk hangos koccanással tette le a csészét, s megkerülve a lányt, hátulról magához húzta, megmarkolta a kellemes méretű ciciket, és belecsókolt a nyakába.
Ez jó, ilyet csinálhatsz még! – nyöszörgött elégedetten Nilla.
Melyiket?
Így, mindet – válaszolta a lány, és letolta a nadrágját, amíg lehajolás nélkül bírta. – Mit mondtál? Akarsz zuhanyozni?
Igen – vágta rá a férfi, és feltűnés nélkül ő is beleszagolt a hóna alá: semmi. – „Mindegy, már nem vonom vissza!”
Szemben találod a fürdőt.
Vetkőzés. Két ajtó, a kád felett hamar leöblítette a falloszát, gyors törölközés…
Nilla éppen meztelenül az ágy fölé hajolva, lepedőt igazgatott, s visszanézett a válla felett a szabályosan meredező falloszra:
Te már kész is vagy? Én már nem is kellek hozzá? – Nem moccant, mert Györk mögéje lépett, és farkával simogatni kezdte a kicsi, feszes fenekét. – Volt egyszer egy barátom, az kirázta magának a zuhany alatt, és visszajött a szobába zavartan, hogy „bocsi, de megszokásból…”
Ez most a te dolgod lesz.
Még csináld így, aztán meglovagollak! Akarsz közben filmet nézni? Inni, rágyújtani?
Közben?
Nem azt kérdeztem? Közben. Úgy jó sokáig bírod, én meg elporoszkálok rajtad…
Én szeretek benne lenni, nem filmet nézni…Van, aki másképp gondolja?
Nem erőszak, de nehogy nekem elmenj egy perc alatt!
Nem fogok, ha lassan csinálod… Lassan érünk messzire!
Akkor irány a messzeség! Még simogass egy kicsit a farkaddal, ez nagyon jó szokás, 2 centire benyomhatod a punimba is, hadd ismerkedjenek, aztán feküdj hanyatt!
Milyen nedves vagy! – álmélkodott Györk!
Te meg milyen kemény…! Mit csodálkozol? Hát nem dugni készülünk?... Benyomod egy picit?
A férfi úgy érezte, hogy teljesen kitölti a forró barlangot, és hallotta a lány megelégedett nyögését is.
Kár, hogy csak most találkoztunk.
Miért mondod? Holnap már nem dughatunk?
Csak, mert eddig is milyen jókat… lehetett volna.
Eztán is lehet, nem vagyunk lekésve. Na, lefekszel? – Nilla szinte felnyársalta magát, majd lassan, ahogy valaha a gőzmozdony dugattyúja indult, lomhán csúszkálni kezdett a férfin.
Györk a vékony derekat, a maroknyi melleket simogatta, majd egy párnát húzott a feje alá, hogy jól láthassa a mozgást. A szemközti falon helyezték ez a tévét, közel a mennyezethez, hogy akár ebben a helyzetben is lehessen mozizni. – Látszott, hogy a lány valóban ragaszkodik a hosszú lovagláshoz. – Balra a szekrény tükörfala sokkal érdekesebbnek bizonyult, mint jobbra, a néma függőfolyosóra tekintő, hézagosra eresztett redőnyű ablak.
Nilla ráhajolt a férfira, mint a zsoké, amikor a hajrában valamit a ló fülébe akar súgni biztatásul, és csak lihegett, miközben szaporán csúszkált a falloszon. Aztán megint felemelkedett, és vékony, gőgös hercegnőként megrázta a haját, s lépésben haladt tovább.
A férfit szultáni-kéjes elégedettség töltötte el, és a mutatóujját kettőjük közé helyezve várta, mit reagál a lány arra, hogy minden lesüllyedéskor intenzív nyomás éri a csiklóját. A hatás nem maradt el! Nilla úgy dobálta magát, mintha sorozatban érné az extázis.


Ugyanezekben a percekben Ramóna hazafelé tartott, és azon számolódott, hogyan kellene finoman megmondani Györknek, hogy castingon járt, és ami még fontosabb, hogyan közölhetné, hogy behívták próbafelvételre, és minden bizonnyal megkap egy filmszerepet. Lehet, hogy a férfi nem örül majd annak, hogy ő másokkal is fog kefélni, még akkor sem, ha az munka, az a dolga…

2017. április 19., szerda

A szörny az ágy alatt II. fejezet - A tanulás útjai 58. lap - Egy régi klasszikus

Előzmény: A szörny az ágy alatt 1. lap
Közvetlen előzmény: A szörny az ágy alatt 57. lap

Írta: Brandon
Fordította: Sinara
Az eredeti megjelenésének időpontja: 2015. november 22.


Folytatása következik!

A szörny az ágy alatt II. fejezet - A tanulás útjai 57. lap - Előrelépés

Előzmény: A szörny az ágy alatt 1. lap
Közvetlen előzmény: A szörny az ágy alatt 56. lap

Írta: Brandon
Fordította: Sinara
Az eredeti megjelenésének időpontja: 2015. november 15.


És így kezdődött a lecke...
Az alapokkal kezdtük. Tanítottam neki egy kis alapvető földi földrajzot, ő pedig mesélt arról a helyről, ahonnan érkezett. A hely, amire mindig csak úgy utalt, mint Nox, egy zárt, labirintusszerű világ, ami engem egy méhkasra, vagy egy hangyabolyra emlékeztetett, csak sokkal hatalmasabb méretekben. Ez magában foglalt egy egész sor kanyargó alagutat, amiket ő Tengelyeknek hívott, és ami számtalan különböző területre bomlott, melyek közül mindegyiket egy-egy frakció uralt. Szerettem volna többet megtudni, de ő elhárította, hogy egyelőre többet áruljon el.

Meséltem neki a családomról és ő is végre megnyílt ebben a témában. Elmondta, hogy ifjonc egy rendben, amit úgy hívnak, hogy Noctis Testvériség. Egy társaság, ami a félelem művészetét gyakorolja.

Árvaként hagyták az ajtajukban és a rend nevelte fel a kezdetektől fogva, hogy éjjeli kísértő legyen. A rendet egy Holdfény legfelsőbb anya nevű személy vezette, aki inkább tűnt egyfajta királynőnek, mint anyának, az alapján, ahogy Árnyék beszélt róla. Elegáns és hatalmas, intelligens, vonzó és vasmarokkal irányítja a rend területeit.

Megkérdeztem, hogy képes utazni a Nox és a Föld között, ő pedig megmutatta a speciális csatját, amit Égisznek hívott.

Elmondta, hogy megbájolták, hogy utakat nyisson a Tengelyeken, amelyekről számos ajtó nyílik teljes hosszában. Ajtók, melyek mind érdekes és egyedi helyekre nyílnak, bár nem mindig egyértelmű útvonalakon. A rendjének csak korlátozott hozzáférése van, így csak olyan átjárókat tudnak nyitni, amelyek ágyak alá vezetnek. Különös dolog volt, de így volt, mióta csak az eszüket tudják, így senki nem tett fel kérdéseket.

Árnyék világát nehéz volt átfogni. Ez is csak a felszín volt, amit elkezdtünk kapargatni. Miközben pihentünk, Árnyék átfutotta a könyvespolcomat és beleolvasott mindenbe, ami megtetszett neki. Imádott olvasni. Különösen fikciós elbeszéléseket. Úgyhogy végül kölcsönadtam neki párat, hogy vigye haza és olvassa ki a maga tempójában. Máskor bekapcsoltam a tévét, amit pedig látott benne, az újabb kérdésekhez vezetett, ezeket pedig próbáltam legjobb képességeim szerint megválaszolni. Kezdve azzal, hogy mi is az a tévé, majd haladva tovább.

Ekkor fedezte fel a rajongását az emberi pop-kultúra iránt, amire, mint kiderült, nagyon ki volt éhezve.

A szörny az ágy alatt II. fejezet - A tanulás útjai 56. lap - Kártyák az asztalon

Előzmény: A szörny az ágy alatt 1. lap
Közvetlen előzmény: A szörny az ágy alatt 55. lap

Írta: Brandon
Fordította: Sinara
Az eredeti megjelenésének időpontja: 2015. november 8.


Folytatása következik!

2017. április 16., vasárnap

A szörny az ágy alatt II. fejezet - A tanulás útjai 55. lap - Ellenérték

Előzmény: A szörny az ágy alatt 1. lap
Közvetlen előzmény: A szörny az ágy alatt 54. lap

Írta: Brandon
Fordította: Sinara
Az eredeti megjelenésének időpontja: 2015. november 1.


Folytatása következik!

A szörny az ágy alatt II. fejezet - A tanulás útjai 54. lap - Váó!

Előzmény: A szörny az ágy alatt 1. lap
Közvetlen előzmény: A szörny az ágy alatt 53. lap

Írta: Brandon
Fordította: Sinara
Az eredeti megjelenésének időpontja: 2015. október 24.


Folytatása következik!

A szörny az ágy alatt II. fejezet - A tanulás útjai 53. lap - A sokk után

Előzmény: A szörny az ágy alatt 1. lap
Közvetlen előzmény: A szörny az ágy alatt 52. lap

Írta: Brandon
Fordította: Sinara
Az eredeti megjelenésének időpontja: 2015. október 18.


Folytatása következik!

2017. április 15., szombat

Land's End - A világ vége

Albion köde és a kelta világ végső szeglete

B-vel a föld körül

Végül, a bejelzettel ellentétben, most mégis hozzácsapok még egy elemet a B magánya című alsorozathoz. Előfordulhat ilyen még később is, de nem ígérek semmit.
A történet sok utalást tartalmaz a Magány című novellára. Azt érdemes előzetesben elolvasni.

*****************************************************************************


A köd szinte már a csontjaimig ivódott volna. A nyolcvankét százaléknyi páratartalom, ami körülvett, megspékelve a csendes nyugalommal, de szakadatlan kitartással hulló esővel, olyan hatást keltett, mintha a tenger fenekén sétálnék és habkönnyű, láthatatlan oxigénpalackkal. Még a dzsekimről is úgy folyt a víz, mintha valóban most csobbantam volna elő az óceán habjai közül. Az is csak az isteni csodának volt köszönhető, hogy betöltötte funkcióját és nem ázott át, szárazon hagyva alatta a ruhámat.
Én azonban mindezt nem bántam. Nem érdekelt, hogy a mélyen a fejembe húzott kapucnitól tulajdonképpen az ég egy adta világon semmit nem látok, különösen, hogy a köd miatt amúgy sem láttam volna. Nem érdekelt a bakancsom talpa alatt cuppogó sár, amiben több centi mélyen elmerültem minden egyes lépésnél. Nem érdekelt a metsző őszies, kora tavaszias hideg. Mindez pont így volt jó, távol mindentől, távol a világ zajától.
Jelen állapotomban nem igazán tudtam volna elviselni embereket magam körül. Vidám embereket, vagy olyanokat, akik egyszerűen csak különösebb gond nélkül élik a hétköznapjaikat, pláne nem. Itt viszont… még azon se lepődtem volna meg, ha csak egy ork kocsmárossal találkozok a valahol a köd rejtekében megbúvó gondűzőjében.
A kihalt, nedves, mindentől elhagyatott vidék üdítően hatott rám. Megjárva a végtelen keleti sztyeppéket, ahol Ukrajnán, a Kubán vidékén és Kazahsztánon áthaladva a civilizációval (legalábbis annak nyugati értelmezésével) együtt mintha a szín és az európai szemlélő számára megszokott élet is eltűnt a világból, újabb célként lebeghetett a szemem előtt a világ másik vége.
Persze ismét csak eszmei, misztikus alapon, de ez most nekem pont megfelelt így is. Ha pedig már egy gömb alakú bolygónak bárhol is lehetett két vége, az nem is lehetett máshol, mint a közép-ázsiai sztyeppéhez hasonló pusztaságban (esetleg non plus ultraként a Rab-el-Háli homokdűnéi között), ellenpólusként pedig itt, az európai kontinens túlfelén.
Ahogy lábaim cuppogását hallgattam a sárban, arra gondoltam, hogy a világnak ez a szeglete ennél nem is hasonlíthatna kevésbé az előbb említettre. Csak magában a kihaltságában és csendjében, amit viszont én egyáltalán nem bántam. Olyan volt, mint a Tatooine után a Dagobah-ra utazni. A száraz, végtelennek tetsző pusztaság után a ködös, nedves, nem módfelett túlburjánzó, de mégis túláradóan zöld Albionba. Annak is a legtávolabbi szegletébe.
A köd lassan oszlani kezdett, és mintha a föld is követni akarta volna. A sziklák úgy omlottak előttem a tengerbe, akárha egy befejezetlen munka félbehagyott szélei lennének. Mintha az istenek gondosan kidolgozták volna az életteret az embereknek, megtöltötték volna minden színnel és élettel, aztán attól elfelé haladva egyre kevesebb energiát szántak volna (még?) a részleteknek, míg végül az egész film meg nem szakad.
Nekem viszont pont ez tetszett. Pont ez vonzott engem. Kilépni a mindennapokból. Kilépni a nyüzsgésből, onnan, ahol az élet zajlik tovább. Kilépni ennek minden fájdalmából és elmenni messzire. Elmenni oda, ahol a világ is épp úgy széthullik, ahogy az én bensőm tette.
Még jobban a fejembe húztam a kapucnimat, majd visszadugtam kezeimet a kabátom zsebébe, kissé megmozgatva a hidegtől elgémberedett ujjaimat. Szemeim pedig előre szegeződtek. Előre, túl a merő hirtelenséggel leszakadó sziklákon, a háborogva fodrozódó tengerre.
Még anno, évszázadokkal ezelőtt, amikor a kelták belakták a Brit-szigeteket, és különösen annak ezt a távoli délnyugatra eső vidékét, a mai Devonban, és eljutottak oda, aminél az Ír-szigeten kívül, már semmi nem volt az egész szigetvilágban, joggal érezhették, hogy eljutottak a világ végére. Ahogy itt álltam, a Devon-félsziget legvégében és bámultam a háborgó Atlanti-óceánt, átéreztem a nyomasztó végtelenséget, ami rájuk nehezedett. Derűs időben még kis szerencsével felderenghetnének előttem a Scilly-szigetek szétszórt sziklái, azon kívül viszont, ahogy eltekintek a távolba, egy középkori ember számára tényleg úgy tűnhetett, nincs ott már semmi más, csak a háborgó hullámok a végtelenségig. Még ha hajóra szállnék, a Scilly-szigetek után jó háromezer kilométert kellene eveznem, hogy elérjem a következő szárazföldet, az óceán túloldalán, Észak-Amerikában. Bár szólnak mítoszok arról, hogy egy-egy kalandor, vagy walesi szerzetes ezt megtette, de a gyakorlatban ez a távolság akkoriban azt jelentette, mintha nem is létezne több szárazföld ezen túl.
Ezért is nevezik az angolok ezt a vidéket „Land’s End”-nek, amit a legkézenfekvőbb „a világ végének” fordítani, valójában viszont „a föld vége” pontosabb és találóbb.
Nekem pedig pont így felelt meg. A háborgó szél, ami nem túl erősen, de épp csak egy dühös ember vehemenciájával rángatta kabátomat, a húsomba maró hideg, a csontig hatoló nedvesség, és a végtelennek tűnő magány.
Elfogott az érzés, mintha Ő is ott állna mellettem. Bár nem néztem arra, lelki szemeim előtt viszont így is láttam, ahogy karjaival szorosan átöleli magát és vacog. Sose bírta a hideget. Neki valószínűleg olyan lenne ez a hely, mint az északi mitológia fagyos pokla. De talán engem épp ez vonzott ide. Bár az igazi téli hideget én is elkerülöm, ha lehet, a hűvös, esős őszt kifejezetten szeretem. Ráadásul képzeletembe bevéshettem azt az illúziót is, hogy ez az a hely, ami olyannyira elüt Tőle, hogy még az emlékét is kiűzi belőlem.
Mondanom se kell, hogy téedtem. A szívem tompán sajgott, ahogy a szél jeges karmai körbe ölelték. A rajta ejtett szimbolikus vágások, a hosszú, mély barázdák úgy sajogtak, mint újkorukban.
Éreztem a jelnlétét. Mintha tényleg ott állna mellettem. Ezen a vidéken, ahol az se lepett volna meg, ha a ködből egy kelta hajó bontakozik ki a hullámzó tengeren, vagy a sötét középkor pásztorai trappolnak át a szemem előtt nyájaikkal, esetleg druidákat látok valami ősi imát kántálni, még itt is hallottam ziháló leheletét. Éreztem, ahogy emlékképe közelebb lép hozzám és az oldalamhoz bújik.
Lehunytam a szemem és sóhajtottam egy mélyet.
Az álomkép tovatűnt. Ott álltam egyedül. Egyedül, a világ végén. Azon a ponton, ahol a kelták tudása szerint már nincs semmi más, csak a végtelen tenger, és mi is úgy tudjuk, hogy ha eltekintünk a közelben megbúvó pár sziklasziget mellett, nagyjából háromezer kilométeren belül nem látunk ténylegesen semmi mást.

Csak álltam ott, igyekezve kiüresíteni az elmémet és a szívemet. Nyalogattam sebeimet és próbáltam elkergetni az emlékeket a messzeségbe, hogy magamba fogadhassam az ürességet. A magány fájdalmát.

***********************************************************

Ha tetszett, olvasd el a Sivatagi vihar, a Homokfeszt és a Magasban című történeteket is!

2017. április 14., péntek

Casting 10. rész - Györk választ

Írta: Marokfegyver

Előzmény: Casting 1. rész
Előzmények: Casting 9. rész

****************************************


Ilyen szép nőt még nem látott. Elképzelte a hosszú, dús, sötétbarna haját, ahogy lágyan szétterül a hasán szopás közben…
Első pillantásra eldöntötte, hogy ki fogja próbálni. Mert Györk a tettek emberének tartotta magát, mégpedig az azonnali tettek emberének, s ha egyszer valakit meg akart szerezni, azt rögtön. Egyedül munka közben fogta vissza a sebességet – vagy legalább arra a kis időre felfüggesztette a munkát –, de amikor ilyen óriási, csillogó, mélybarna szemekkel találkozott, mindjárt tudta, hogy nincs menekvés. Hagyta magát elcsábítani.
Mindjárt végzek – súgta diszkréten a nő, talán még a szája sem moccant.
Ebből a két szóból Györk leszűrte, hogy nem bámulta hiába, és arra is rájött, hogy elég rutinos a leányzó. Lehet, hogy sosem megy haza egyedül? Mindegy! Ő ettől kezdve fel sem bírt volna állni a székről, és heves erekció lepte meg.
A következő percben megérkezett a váltás, egy hasonló bombázó személyében, csak a hajszínük különbözősége jelezte, hogy barna műszak, vörös műszak… Györk irigyelni kezdte a kávézó tulajdonosát, hogy két ilyen pincérnőt tart, akiket – esküdni mert volna rá – felváltva kefélget. Ő most kitartott már a barna mellett, hiszen lapos pillantásaival nem hiába puhítgatta, de érdemes lenne visszatérni – gondolta –, amikor a vöröskének jár le a műszakja.
Újabb 1 perc múlva a délelőtti lány eltűnt egy ajtó mögött, s Györk már előre sajnálta, ha ebből a szexis cuccból átöltözik kopott-szakadt farmerbe, bár – megnyalta a szája szélét – azt is lerángatja majd róla, amint hozzáfér.
Érezte, hogy útjára indul az előnedvek legelső cseppje. Szerette ezt az érzést – ahogy ő nevezte: a levedzést –, és gyakorta volt is benne része.
Ezt a tulajdonságot őrizte meg kamaszkorából, és a kisfiús mosolyt, amik minden nőnél sikert arattak. 32 éves létére – okkal, ok nélkül – beindult a merevedés, és ha ehhez társult az a kissé félszeg mosoly is, a lányok elolvadtak a gyönyörűségtől, és már léptek is ki a bugyijukból. Még amikor feleennyi esztendőt tudhatott magáénak, nem nagyon értette, hogy a csajok miért változnak meg egyik pillanatról a másikra, amint megpillantják az ágaskodó farkat és a mosolyt… Valamilyen iskolai bulin például kedvtelve nézegette a vékony felsők alatt billegő ciciket, és mindet a markába képzelte. A látványtól és a gondolataitól azonnal felpattant a fallosza, és eleresztette a legelső cseppet, ami ülőhelyzetben nem volt annyira feltűnő, egy lány mégis kiszúrta magának:
Lyukas a zsebed? – vetette oda gúnyosan, és már a barátnőihez fordult volna elújságolni, hogy mit vett észre, amikor meglátta Györk zavart mosolyát. – Segítsek?
A 32 éves férfi szeretett erre az epizódra emlékezni, amikor az alig 16 éves önmaga nem tudott mit válaszolni a végtelenül egyszerű kérdésre. Ma már számtalan formája eszébe jutna a segítségnek, és bármelyikre igent mondana, de akkor pironkodva hallgatott.
Gyere ki, majd takarlak közben! – javasolta határozottan a lány, és máris úgy állt elé, hogy a nézelődők tekintete elől elzárja az utat.
Lassan, feltűnés nélkül sikerült kimenniük a teremből, felosontak a lépcsőn, és megálltak a felszűrődő fényektől félhomályos iskolafolyosón.
Van zsepim… – kapott a szoknyája apró zsebéhez a lány. Elővette a fehér, puha, és valószínűleg illatos papírdarabot, és várt.
Györk, mintha rozsdás csapágyakkal kellene megküzdenie, vontatottan nyúlt a zsebkendőért.
Mondom, hogy segítek – biztatta a lány –, vedd elő!
Ekkorra a fiú már se látott, se hallott, a mozdulatai merevvé és csikorgóssá váltak. A lány nagyon szép volt, és csillogó szemmel várta, hogy végre előbukkanjon a levedző fallosz:
Na, mutasd! – Elkapta, megszorította, és olyan sebesen kezdte el rángatni, mintha attól tartana, hogy valaki megzavarja, és esetleg félbe kell hagynia a játékot.
Györk az évek során megtanulta, hogy az ilyen csajok ugyanezzel a csattogó sebességgel szeretne kefélni is, és ha nem ezt kapják, attól a pasitól nem vágynak ismétlésre. Akkoriban azonban még nem rendelkezett ekkora tapasztalattal, sőt alig-alig valamennyivel, ezért szájtátva nézte, amit a lány művel a farkával.
Hamar megérkezett a kiadós eredmény, és azt a csaj szakértően felfogta a zsepivel, miközben megszelídített tempóban folytatta még a húzogatást. Amikor már minden fehérség kifolyt, még egy-két cseppet sikerült gyengéd préseléssel előcsalogatni, majd elkészültté nyilvánította a műveletet:
Jó volt?
Az emlékek fényét cseppet sem rontotta le, hogy néhány nappal később Györk ugyanerről a lányról – és ugyanerről a buliról – több hasonló élménybeszámolót is hallhatott. Állítólag az egyik esetnél még a száját is használta.

Hány perc alatt öltözik át egy pincérlány?
Györk nem tudta, hogy fizessen-e és az utcán várja meg, vagy maradjon még az asztalnál, mindenesetre sóváran rátapadt a délutános műszakot képviselő vöröske feszes idomaira.
Eldöntötte, hogy ezen a napon el fogja kerülni a szomszéd kiscsajt, Ramónát, és inkább a pincérlányt választja.

2017. április 13., csütörtök

Életképek 39.

Itt a tavasz, itt van újra.
Na de milyen tavasz?! Konkrétan már a harmadik azóta, hogy utoljára ilyen bejegyzést írtam.
Mit ne mondjak, elég mozgalmas időszakot élek. Bár nem ez volt az oka annak, hogy immáron több mint két és fél éve nem írtam életképet, de időközben befejeztem tanulmányaimat és belevágtam a nagybetűs Életbe. Az előtt nem gondoltam volna, hogy lesz olyan pontja létezésemnek, amikor majd visszasírom az egyetemet... Persze egyelőre még nem is volt. Kinek hiányoznak a vizsgák, az áttanult esték és koraéjszakák, a főleg szülői pénzen élés stb? Na nekem nem. És valószínűleg nem is fog soha. Plusz még a diploma megszerzése után is kísért „a rendszer” pár olyan dologgal, ami miatt előbb ennék meszet, mint hogy visszaüljek az iskolapadba.
Emellett viszont vannak olyan dolgok is, amiket az egyetem végéig alapnak vettem, most már viszont egyre jobban hiányzik. Ilyen pl. a szó „gyermeki” értelmében vett szabadidő. Olyan élethelyzetben még nem vagyok, hogy a napjaim minden perce legalább részben „munkával” be legyen táblázva (bár legkésőbb a gyerekvállalással majd ez is biztos eljön majd), dolgozó emberként viszont nem tudom megengedni magamnak, hogy az év jelentős részében ne töltse ki legalább egy kis részben minden ébren töltött percemet a meló. Talán majd a nyár lesz kicsit lazább, de az még odébb van.
Ennek pedig pont az látja kárát, amit ti a legjobban érzékeltek. Konkrétan a kreativitásom. Szerencsére ott nem tartunk, hogy túlstreaszelt embernek mondjam magam, viszont az a fokú chill, ami nekem akár még egy életkép megírásához is kell, az elmúlt kb. 6-7 hónapban szinte teljesen hiányzott az életemből. Emiatt van, hogy már egy ideje kb. csak fordításokat olvashattatok tőlem, amik messze nem igényelnek annyi kipihentséget és kreativitást, bár a közelmúltban már az ehhez szükséges mennyiségből is kifogyóban vagyok, és 90%-ban még október előtt megírt saját történeteket. Igyekszem ebből a helyzetből a lehető legjobbat kihozni és megoldást találni arra, hogy ebben az élethelyzetben is hasonlóképp alkotni, mint régen. Ugyanolyan már biztos nem lesz, hiszen én se vagyok már teljesen ugyanaz, de ez nem is baj. Ugyanolyan jó viszont még lehet. Ugyanolyan jó, csak (kicsit) más.
Ennek része az is, hogy amíg a történetek írására nem találok megoldást (amire június második fele előtt egyelőre még nem látok módot, bár addig még bőven vannak betárazott feltöltenivalók), legalább életképeket írjak nektek. Alapanyag erre sincs kevesebb, mint egy történetre (mindegyikre annyi, mint a tenger), kreativitásból viszont kevesebb kell, idő pedig még kevesebb. Ez pedig fontos szempont. Mindjárt el is magyarázom, miért.
Az a helyzet ugyanis, hogy az élet sohasem változatlan. Olyan, mint egy folyó, ami ugyan mindig ugyanúgy folyik és mindig a tenger felé tart, azonban a medre folyamatosan változik. Ugyanígy az én életemben is fellépnek időről időre kisebb-nagyobb változások. Viszont ami kicsi, nem biztos, hogy nem is ad okot nagy fejtörésre. Ilyen pl. az is, hogy időről időre változnak az írási szokásaim. Nem kell nagy dologra gondolni. Ilyen pl. az is, hogy kb. egy évig egy helyen ülve, egy pozícióban tökéletesen megy az írás, aztán szinte egyik napról a másikra már egyáltalán nem tudok ráhangolódni úgy az alkotásra. Rövid idő alatt erre szokott aggódni megoldás egy új „írópóz” képében, az élet pedig mehet tovább. Most viszont annyival bonyolultabb a helyzet, hogy konkrétan a saját szobámban nem jön az ihlet. Otthon pedig máshol esélyem sincs leülni alkotni. Az aktuálisan stresszes meló pedig egyelőre esélyt sem ad rá, hogy ezen dolgozzak. Ezt az életképet is épp utazás és ügyintézés közben írom. BKV-n ülve, vagy amikor épp adódik lehetőségem öt-tíz percre kézbe venni a telefonom. (Isten áldja az okosmobilt!) Kicsit olyan lehetek, mint Rejtő Jenő, aki a legenda szerint egyes műveit (vagy legalábbis azok egy részét) soronként firkantotta le, a kiadója ugyanis szavanként fizetett, Rejtő pedig, ha épp nem volt nála készpénz, úgy jutott fizetőeszközhöz, hogy a gyorsan lefirkantott sorokat elküldte a kiadónak. Vagy úgy, mint egy függő, aki egyfolytában a telefont nyomkodja. Ez egy életképhez még épp működőképes megoldás, történetet viszont így nem tudnék írni. Pláne erotikusat, mert frusztrálna a többi ember közelsége, miközben én épp válogatottan perverz ötleteket futtatok a fejemben. Plusz ahhoz több órás utazások kellenének, amik nem állnak rendelkezésre. Annyira nem, hogy többnyire tíz percnél többet munkába utazok, amikor reggel még majd elalszom a buszon, vagy hazafelé, amikor meg idegileg túlságosan kivagyok ahhoz, hogy kreatívkodjak.
Miután ezt így összefoglaltam, szeretném leszögezni, hogy nem a panaszkodás a célom, még ha néha annak is tűnik. Két dolog a célom ezzel. Az egyik, hogy kicsit bepillantást engedjek nektek a történetek születésének hátterébe. Ha épp születnek történetek, extraként, ha épp nem, akkor „pótlékként”, amíg nincs lehetőségem leülni történetet írni. A másik pedig az, hogy alkalmat biztosítsak magamnak, hogy legalább a röpke történetötleteimet megosszam veletek. Lehet, hogy ezeket aztán majd egy történet sorai között látjátok viszont, de az is lehet, hogy sehol soha. (Viszont ha egy írókollégának ihletet ad valami, amit itt leírok, ne fogja vissza magát! Szabad a vásár. Csak annyit kérnék, hogy ha ír belőle valamit, és azt publikálja is, szóljon nekem is, hogy olvashatom el.)
Plusz annyit is szeretnék ezzel kapcsolatban közölni, hogy életképek sem tudom, milyen sűrűn lesznek. Lehet olyan időszak, amikor naponta, vagy hetente, de a fenti okok miatt az is megeshet, hogy olykor örülni fogok neki, ha havonta egyet van lehetőségem és energiám leírni. Igyekezni fogok, de nem ígérek semmit.
Ami pedig amúgy ennek a bejegyzésnek az apropóját adta, az épp a fent említett ügyintézés. Ahogy mondtam is, egészen pontosan nyáron lesz két éve, hogy már nem koptatom az egyetem padjait. Ennek pedig sajnos az a következménye, hogy azóta velem nagyjából egykorú lánnyal/nővel nemigen találkozok. Leszámítva persze a rokonokat, barátokat, de az más. A napi rutinom ugyanis olyan módon alakult, hogy 99%-ban olyanokkal vagyok kapcsolatban, akiket még a legjobb esetben is csak egy kevés választ el attól, hogy az anyám lehessen, vagy minimum bő tíz évvel fiatalabb nálam, ami sosem túl előnyös, de huszonévesen még pláne sok. Plusz az esetek többségében még ha képes is lennék az illetőre nőnemű egyedként és nem kislányként, vagy „nemtől független kategóriába” sorolva gyerekként tekinteni, akkor is vinnének a dutyiba, ha próbálkoznék valamivel.
Emellett pedig azok, akik korban még a legközelebb állnak hozzám, még akkor is taszítanának, ha ők lennének az egyedüli élő entitások a földön.
Kövezzetek meg, de én azon az állásponton vagyok, hogy a nő is elsősorban ember és minimum másodsorban, de inkább a lista harmadik-negyedik-ötödik helyén nő. Ebből fakadóan leginkább csak undorral tudok tekinteni arra, akinek az az első, hogy tökéletes sminkje, mesterien megaalkotott tíz centis műkarma legyen és olyan ruhája, ami a „szépségén” kívül a fazonja okán semmi funkciót nem tölt be. Bár az idézőjel se véletlen, mert én még azt is némileg beteg hajlamúnak tartom, aki az ilyen cicababáskodást szépnek találja. Ha ezért gonosz vagyok, vállalom, de szerintem az ilyen „nők” tényleg csak inkább használati tárgyként vagy a pasijaik státuszszimbólumaiként léteznek, mint valódi emberi lényként.
Persze akinek nem inge, ne vegye magára! Ha te úgy érzed, hogy fontos neked a szép külső, de emellett értelmes gondolatokra is képes vagy, sok minden érdekel az életben és így tovább, akkor vedd úgy, hogy nem rólad beszélek! De sajnos nekem a környezetemben van épp elég olyan, aki pontosan ilyen.
És a bejegyzés konkrét apropója pont az ellenpólus. A mai ügyintézésem közben ugyanis történetesen pont a régi utakon közlekedtem. Többek között a Gyönyörök Járatával is. És nem hajnali hatkor, amikor csak a munkába járók és a kétes éjszakai alakok utolsó képviselői ülnek rajta. És hiába van épp tavaszi szünet az egyetemen, ott volt pontosan az a réteg, akik miatt a járat a nevét kapta. Azok a szépségek, akik persze épp úgy adnak a külsőre, mint a fent említett, még csak nőcskének, vagy cicababának is alig nevezhető... valamik, viszont az utóbbiakkal szemben pont azt a nőiességet képviselik, amit én egészséges nőiességnek tartok. A visszafogott smink, a lazán lófarokba fogott szőke frizura, vagy a váll alattig leengedett, a természetes hatást maximum kiemelő szerektől és nem a mindenféle festéktől és kenceficétől csillogó fekete hajzat, a minden ízében nőies, de közben sportosan lezser farmer, bőrkabát, tornacipő, díszsál, visszafogott körömlakk és így tovább. Az ilyen emberekkel süt, hogy ugyan a lényük velejéig hatolóan nők, de legalább ugyanannyira emberek, gondolkodó lények, tanulók, vagy a szakmájuk képviselői, valakinek a lányai, testvérei, barátnői, lelki társai, értelmes társaságok és nem csak üresfejű csacsogásra képes libák. Én ezt tartom az igazi nőiességnek.
Közben amúgy haza értem és már érzem is, hogy kezd leszállni a fent említett köd az elmémre, ami miatt itthon kb. képtelen vagyok alkotni, úgyhogy itt le is zárom. Még egyszer hangsúlyozom, akinek nem inge, ne vegye magára! Ha úgy érzed, hogy te több vagy ennél, valószínűleg így is van. Plusz soha nem is kötelező velem egyetérteni. Még ha egyes konkrét emberekről nekem ez is a véleményem, még az is lehet, hogy tévedek. Neked pedig biztos, hogy lehet más véleményed.

Legközelebb majd meglátjuk, mivel jelenetkezem, amit a helyzet épp ad. A mikor pedig örök rejtély. Majd még elválik. De igyekszem minél hamarabb. 

2017. április 12., szerda

A szörny az ágy alatt II. fejezet - A tanulás útjai 52. lap - Piszkos játszma

Előzmény: A szörny az ágy alatt 1. lap
Közvetlen előzmény: A szörny az ágy alatt 51. lap

Írta: Brandon
Fordította: Sinara
Az eredeti megjelenésének időpontja: 2015. október 11.


Folytatása következik!

A szörny az ágy alatt II. fejezet - A tanulás útjai 51. lap - Hülye emberek

Előzmény: A szörny az ágy alatt 1. lap
Közvetlen előzmény: A szörny az ágy alatt 50. lap

Írta: Brandon
Fordította: Sinara
Az eredeti megjelenésének időpontja: 2015. október 3.


Folytatása következik!

A szörny az ágy alatt II. fejezet - A tanulás útjai 50. lap - Baj

Előzmény: A szörny az ágy alatt 1. lap
Közvetlen előzmény: A szörny az ágy alatt 49. lap

Írta: Brandon
Fordította: Sinara
Az eredeti megjelenésének időpontja: 2015. szeptember 26.


Folytatása következik!

FlagCounter

[URL=http://info.flagcounter.com/3p1k][IMG]http://s06.flagcounter.com/count/3p1k/bg_FFFFFF/txt_000000/border_CCCCCC/columns_2/maxflags_12/viewers_0/labels_0/pageviews_0/flags_0/[/IMG][/URL]