Ha van R a hónapban 1. rész

Megjegyzés: A történet címe kissé értelmetlennek hathat. Először arra gondoltam, meg is változtatom, mert én sem értettem, mi van. De a történetet olvasva, fény derül majd a titokra. :)

Írta: noebode
Fordította: Sinara
Eredeti megjelenésének időpontja: 2012. július 16.

********************************************************************************

            A nő ismét a tengerben úszott.

        Rose már annyiszor látta őt az elmúlt hetekben, hogy a számát se tudta. A munkája minden nap majdnem ugyanabban az időpontban szólította a strandra. És többnyire ez volt az az időpont is, amikor a rejtélyes nő arrafelé úszott. Rose gyakran látta őt és örült a látványnak. De nem csak azért, mert jól nézett ki, hanem mert jól kijelölte Rose útjának felét, ami azt jelentette, hamarosan elindulhat vissza a városba.

            Azon merengett, vajon mi vezérelte a nőt arra, hogy pont ezen az elhagyatott partszakaszon ússzon. Még a legforróbb napokon sem járt erre senki. A turisták közel maradtak a városhoz. Nem akartak végigjönni azon a hepe-hupás földúton, ami alig volt több egy kis csapásnál, hogy leérjenek ide. De ez nem zavarta a magányos úszót. Rose hamar rájött, hogy azzal a kopottas vörös bogárhátúval érkezhetett, ami ott pihent az út mellett. Valószínűleg már úgy ismerte az utat, mint a tenyerét. Rose látta maga előtt a jelenetet. A nő leparkolja a kocsit, már fürdőruhára vetkőzve kiugrik belőle és lekocog a partra. Vizet fröcsköl magára, hogy alkalmazkodjon a hőmérsékletéhez, majd beleveteti magát a habokba egy hosszú úszás erejéig, mielőtt gyorsan visszaszaladna a kocsihoz, hogy elhajtson.

            Az olyan napokon, mint ez is, Rose szívesen csatlakozott volna hozzá. A nap erősen tűzött és a levegőt a magas páratartalom nehézkessé tette, kiszívva Rose energiáját. Még úgy is, hogy a munkája egyébként nem volt nehéz. Mint kiderült, a területfeltáró asszisztensi munkakör az oceanográfiai laborban nem jelentett többet mintagyűjtésnél. Vagyis minden nap végig kellett mennie a parton oda-vissza. Néhány hétnyi rutin minden lelkesedését elvette attól a ténytől, hogy az egész nyarat a tengerparton töltheti.

            Akárki is volt ez a nő és akármiért úszott itt minden nap, ő jelentette Rose napjának fénypontját. Alig váltottak pár szót, ha véletlenül összefutottak, és az is többnyire csak a „hello” különböző fajtáit jelentette. De az alkalmi pillantások így is lehetővé tették Rose-nak, hogy felmérje az ismeretlen testét. Egy igazi úszó teste volt az övé kellemes vonalakkal, erős izmokkal. Hosszú fekete hajába, amit még a vízben is kibontva hordott, világos sávokat rajzolt a nap. Kellemes, kerek arcát pedig gyönyörű telt ajkak uralták. Rose a húszas évei közepére saccolta. Talán néhány évvel idősebb lehetett nála.

            A fenébe is, le kell nyugodnom, korholta magát Rose. Azt hitte, rengeteg alkalma lesz henteregni a tengerparton, de rá kellett döbbennie, pont a legrosszabb korban jár. Huszonkét évesen már túl öreg volt ahhoz, hogy a hormonvezérelt tinilányokkal és fiúkkal flörtöljön, de túl fiatal ahhoz, hogy a szüleikkel kerüljön közelebbi ismeretsége. Különösen, mivel utóbbiak többnyire rákvörösre égtek naptej hiányában. Akivel akárcsak szemernyi esélye is lett volna közelebbi kapcsolatot kiépíteni, az jobb elfoglaltságot is talált ilyenkor, mint hogy a tengerparton lófráljon.

            Számtalan partnere volt már a múltban, fiúk és lányok egyaránt, de ebben a városban senki nem keltette fel az érdeklődését, kivéve ezt a nőt. Ő viszont nyilván teljesen hetero. Rose sok tekintetet magára vonzott, amikor esténként kimozdult. A nap sötétbarnára színezte bőrét, és munka közben lejárta az összes felesleget, amit a nyáron felszedett karcsú alakjára. Sokan bámulták, de senki olyan, akit akárcsak kedve lett volna meghívni abba a szűkös kis lakásba, amit a labor biztosított neki.

            Leguggolt a nedves homokba, hogy felvegyen még egy mintát. Mostanra már mindez csak rutin volt neki. Belenyomni a kanalát a homokba, megforgatni, majd kiemelni a mintát és belehelyezni egy dobozba, majd feljegyezni a GPS-koordinátákat, hogy aztán mindent elsüllyesszen a hátizsákjába. Most is csak ezt a rutint végezte, amíg fel nem tűnt neki, hogy egy ember árnyéka vetül rá.

– Hello! – mondta az úszó nő. Rose megfordította a fejét és megpillantotta a közvetlenül mellette ácsorgó alakot, amint a víz patakokban csorog le a bőrén.

– Hello! – visszhangozta. – Jó a víz?

– Kitűnő. Sokszor láttalak már errefelé, úgyhogy, gondoltam, ideje, hogy köszönjek is. Amúgy, Shauna vagyok.

– Rose – felelte a lány, gyorsan eltéve a mintáját, hogy talpra állhasson. – Örülök, hogy megismerhetlek.

– Én is. Bár, igazából, csak a kíváncsiságomnak köszönhetem, hogy végre ide tudtam jönni. Már sokszor láttalak itt ásogatni a víz szélén, és nem tudtam megállni, hogy megkérdezzem, mit csinálsz.

Észrevett? Rose mindig is azt hitte, hétköznapi és felejthető ember.

Blanca Soto alias Shauna

– Semmi érdekes. Talajmintákat gyűjtök. Egy kutatáshoz kellenek, hogy hogyan befolyásolja az árapály a strand organizmusait.

– Tényleg? Ezt kutatod?

– Nem én, személy szerint. Nos, még nem. Én csak összegyűjtöm a mintákat és leadom a laborban. De, lehetne rosszabb is.

– Egyértelműen. És, még egy ideig csinálod ezt?

– Három hónapra jöttem, úgyhogy még kettő hátra van. És veled mi a helyzet? Mi hoz ide téged ilyen gyakran?

– Már évek óta ide járok. A városban élek, és a kedvenc elfoglaltságom, hogy lejövök úszni a tengerhez, de amikor minden tele van turistákkal, nehéz helyet találni, szóval oda megyek, ahol nincs senki.

– És mit csinálsz, amikor épp nem úszol?

– Nos, amikor megkérdeztem, mit csinálsz, az nem csak személyes kíváncsiság volt. Van egy éttermem az öbölben. Nos, igazából a családomé, de én vezetem.

– Melyik? – kérdezte Rose. Számtalan vendéglő sorakozott arra. Nehéz volt számba venni őket.

– A Metcalfe’s Catch. A friss helyi tengergyümölcsére specializálódtunk, szóval, attól féltem, hogy a szennyezettséget méred, hogy bezárass minket.

– Semmi ok az aggodalomra – mosolygott Rose. – Legalábbis az én részemről nem. – Gondolatban végigpörgette az éttermeket, amikben járt, de nem emlékezett olyanra, ahol többféle tengergyümölcse-különlegességet kínáltak volna. Abban is biztos volt, hogy nem látta máshol Shaunát, csak itt. Hálás volt, hogy fenn van a napszemüvege, és remélte, hogy a másik nő nem veszi észre, hogy az ő tekintete lejjebb csúszik nagy, kerek melleire.

– Az jó. Miért nem ugrassz be egyszer hozzánk?

– Jó lenne. Van valami friss mostanában?

– Hadd gondolkozzam!... Kaptunk néhány nagy homárt, számtalanféle rákot és gyönyörű garnélákat…

Rose most már biztos volt benne, hogy nem járt még ott, és azon merengett, hogy hagyhatta ki. Shaunát hallgatva elhatározta, ki kell próbálnia.

– Tartotok osztrigát is? – kérdezte. – Azt nagyon szeretem.

– Úgy érted, most? – mosolygott Shauna. – Tartunk, de nem nyáron. Ez hagyomány.

– Miért? A turisták nem kaphatnak?

– Nem. Nem erről van szó. Nem hallottál még arról, hogy nem szabad osztrigát enni, ha nincs „r” a hónap nevében? – Rose megcsóválta a fejét. – Akkor balszerencsét hoz. Úgyhogy itt kell maradnod szeptemberig, ha szeretnél enni.

– És ha nem tudok várni addig? – piszkálódott Rose, majd elvigyorodott.

– Biztos vagyok benne, hogy találunk megfelelő alternatívát – mosolygott Shauna és enyhén előre hajolt. – Amúgy én is nagy rajongója vagyok.

Ó, a pokolba is, miért ne? – gondolta Rose. Shauna volt az első ember, aki felkeltette az érdeklődését, mióta a városba érkezett. Ez után a flört után elutasítaná a lehetőséget?

Shauna mozdulatának tükörképeként ő is előre hajolt és az ajkaik találkoztak. A szíve majd kiugrott a helyéről. Hirtelen pánikba esett, hogy talán félreértette a jeleket. Talán Shauna csak tényleg nagyon szereti a tengergyümölcsét. De aztán érezte, hogy a másik nő ajkai is mozgásba lendülnek, halkan zihálva. Rose érezte, hogy ellazul és élvezi a pillanatot, a sót ízlelve Shauna ajkain. Kezei végigsimítottak újra és újra a nő testén, míg szét nem válltak.

– Észrevettem, hogy bámulsz – mondta Shauna. – Már sokkal korábban oda kellett volna lépnem hozzád. Mondd csak! Mikor vagy szabad?

– Még visszafelé kell gyűjtenem pár mintát. Aztán találkozom a sráccal, aki átveszi. De ötre az öbölben lehetek.

– Akkor ötre. Mulathatunk egyet együtt.

Folytatása következik! 

 **********************************************************************

Remélem, tetszett a történet. Várom a véleményeket. Bármilyen formában örülök a megjegyzéseknek, legyen az dicsérő vagy kritizáló, akár névtelenül is. Ebből tanulok, hogy mit csinálok jól és mit rosszul.

Akinek tetszett a történet, lájkolhatja a Facebookon a Sinara történetei nevű oldalon.