Ifjú vér 7. fejezet

Előzmény: Ifjú vér 1. fejezet
Közvetlen előzmény: Ifjú vér 6. fejezet

********************************************************************************

Korzika, 1775

– Nem megyek! Nem megyek!

Letizia megrázta a kisfiú vállát.

– De mégy, és itt a vége. Most nyomás öltözni!

Odakint a felkelő nap első sugarai körberajzolták az utca túloldalán álló házat. Letizia kirángatta a fiát az ágyból, a gondosan előkészített ruhájához vezette és rá bökött.

– Most!

– Nem! – kiabálta Naboleone és keresztbe tette a karjait. – Nem megyek.

– De mégy! – vágta pofon Letizia. – Iskolába mégy, fiam, és fel fogsz öltözni. Jössz és megeszed a reggelidet, és kifogástalanul fogsz viselkedni, amikor bemutatnak az apátnak. Vagy egész életedben bánni fogod. Világosan fogalmaztam?

A fia dacosan összevonta a szemöldökét, mire Letizia is karba tette a kezeit.

– Mária, Isten anyja, adj nekem türelmet! Miért nem hasonlítasz jobban a bátyádra? – biccentett a szoba másik vége felé, ahol Giuseppe öltözködött. A ruhája rendezett volt és tiszta, a haja pedig a friss olajtól fénylett.

– Ő? – kacagott Naboleone. – Ne nevettess, anyám! Ki akarna olyan lenni, min ő? Ilyen lányos piperkőc.

Letizia ismét felpofozta őt, most keményebben, hogy ujjai nyoma ottmaradt a fiú arcán.

– Ne merészelj így beszélni a bátyádról! – Aztán ismét a ruhákra bökött. – Most pedig öltözz! Ha nem leszel készen, mire visszajövök, csak száraz kenyeret kapsz vacsorára.

Azzal kiviharzott a szobából a konyha felé, ahol Lucien, a legkisebb fia siránkozott több ételért.

            Egy pillanatig Naboleone csak csendben állt, karba font kezekkel, és a ruhát bámulta. A szoba másik végében Giuseppe befejezte az öltözködést és most az öccsére bámult.

– Miért csinálod ezt, Naboleone? – kérdezte halkan.

– Bocsánat! Mondtál valamit?

– Miért bosszantod fel ennyire? Csak egyszer nem tudnád azt tenni, amit kér?

– De én nem akarok iskolába menni. Csak el akarok menni és játszani. Megint látni akarom a katonákat.

– Nos, azt nem teheted – horkantott Giuseppe. – Eljössz az iskolába velem. Meg kell tanulnunk olvasni és írni.

– Miért?

Az idősebb fiú megcsóválta a fejét.

– Nem maradhatsz kisfiú egész életedben. Nem lehetsz ilyen önző. Ha sikeres akarsz lenni amikor felnősz, akkor tanulnod kell. Mint apánknak.

– Ahh! És ő mire jutott a jó neveltetésével? A bírósági segédségig.

– Apánk állásából van ételünk és ruhánk és abból fedezik a taníttatásunkat is. Hálásnak kéne lenned ezért.

– Nos, nem vagyok.

Giuseppe megcsóválta a fejét.

– Őszintén, rendkívül hálátlan vagy. Néha már nem is hiszem el, hogy fivérek vagyunk.

Naboleone elmosolyodott.

– Néha én sem. Nézz magadra! A mama pici fia. Kacagnom kell.

Giuseppe ökölbe szorította a kezét és az öccse felé ütött, de Naboleone kitért előle és csak nevetett.

– Mi az? Verekedni akarsz? Talán félreismertelek. Na gyere csak! – leengedte a kezeit és a bátyja felé fordult.

Giuseppe megállt és megrázta a fejét, majd kisétált a szobából a konyha felé. Már elégszer verekedett ahhoz az öccsével, hogy tudja, nem éri meg. Nem mintha Naboleone jobb lett volna nála, csak sosem tudta feladni, és a végén már véresre verette magát, mire egy felnőtt közbelépett. Giuseppe szégyellte magát az öccse viselkedése miatt és azért imádkozott, hogy az anyja egy kedvesebb, kevésbé bajkeverő öcsikének adjon életet. Ugyanakkor viszont csodálta is Naboleonét. Nem tanította soha senki, és ha valaki megpróbálta megnevelni, az mindig pórul járt. De senki sem tudta lóvá tenni. Éles esze volt, és tudta is, hogy használja. Ezzel összemérve Giuseppe ostobának érezte magát és figyelemre éhesnek. Amikor az anyja barátai dicsérték előtte idősebb fia kedvességét, Letizia mindig elcsitította őket, és kisebbik fia eszéről beszélt. Még ha a szemtelensége az őrületbe is kergette.

            Odabent a szobában Naboleone csendesen állt egy pillanatig. Körbepillantott, hogy megbizonyosodjon róla, egyedül van, mielőtt levette volna a hálóingét, hogy öltözködni kezdjen.

            A fiúk nem sokkal napkelte után kezdték a tanítást. Giuseppét azonnal bevitték a tanterembe, hogy megkezdje óráit a többi növendékkel, az öccsét viszont az apáthoz vitték, akitől az olvasás és az írás alapjait tanulta minden reggel egy óráig, mielőtt a többiekhez engedné őket. Aztán, ebéd után, még tanult egy óráig elemi irodalmat, mielőtt haza engedték volna.

            Eleinte visszatért régi csavargásaihoz iskola után, de aztán felkeltette érdeklődését az apát tanítása, több időt töltött a francia katonákkal, hogy megtanulja Korzika új urainak nyelvét. Tekintettel anyja patriotizmusára, nem szólt neki egy szót sem arról az időről, amit a garnizonban tölt. Azt mondta, pecázik és a vidéken sétálgat Ajjacio körül. Néha tényleg ezt tette, és némi halfogással tért haza, vagy egy elejtett nyúllal. Amellett, lehetősége nyílt rá, hogy beszéljen néhány szót azokkal a franciákkal, akik még mindig a paolista bandák után kutattak. Csak egyszer vélte látni a lázadókat, egy csapat ember árnyékát, régi muskétákkal felfegyverkezve, a távoli fák között osonva. Nem sokkal eltűnésük után a távolból fegyverropogást hallott. Arra gondolt, közelebb megy és megnézi, de aztán a félelem erőt vett rajta és inkább elfutott.

– Szegény ördögök – motyogta az apja, miután elmesélte neki a történetet a vacsoraasztalnál.

– Kire gondolsz? – kérdezte Letizia. – A régi fegyvertársaidra, vagy az új barátaidra?

Carlos egy pillanatig rá bámult, majd a fiaihoz fordult.

– Hogy ment ma az iskola? Giuseppe?

Míg idősebb fia pedánsan végigment minden részletem, Naboleone gondolata visszatértek a férfiakra, akiket délután látott. Sokan Ajjacioban nem látták őket többnek banditáknál, vagy reménytelen idealistáknál. Ugyanakkor ők korzikaiak voltak. Ugyanazt a nyelvet beszélték, mint Naboleone. A franciákat még mindig idegeneknek tartott, és különös érzés volt neki, hogy francia polgárnak született. Akkor mi is volt ő? Korzikai vagy francia? Mindig, ha feltette a kérdést, a válasz ugyanaz volt. Korzikai.

– És veled mi a helyzet?

Naboleone észrevette, hogy az apja hozzá beszél, és gyorsan felpillantott.

– Jól ment, apám. Tulajdonképpen jó híreim vannak neked. A rómaiakról és a karthágóiakról olvastunk. Sokat fejlődtem. Az apát azt mondta, most már egész napra csatlakozhatom az osztályhoz.

– Tényleg? – ujjongott Carlos. – Ez csodálatos. És ilyen rövid idő alatt! Azt hiszem, egy nap nagy tudós lesz belőled, fiatalember. – Átnyúlt az asztal felett és összeborzolta a fia haját, miközben ő próbált hálásnak tűnni. Tudta, hogy kezdeni akar valamit az életével, de nem akart éveket tölteni azzal, hogy mások tetteiről tanul.

– Nos, most rajtam a sor, hogy jó hírekkel szolgáljak – mosolygott Carlos. A családja kícáncsian fordult felé, de Carlos csak némán az üres tányérja felé biccentett. – Nagyszerű érek volt, kedvesem. Maradt még?

Letizia felemelte a fazék fedelét.

– Van még. De a nyakadba borítom, ha nem fejezed be a játszadozást és beszélsz.

A férfi felnevetett.

– Jól van akkor. A párizsi Királyi Bíróság jóváhagyta a kormányzó ajánlását a nemesi címemről. Marbeauf ma mondta el.

– Végre! – sóhajtott Letizia. – Már ideje volt.

– Most már folyamodhatunk a fiainknak francia taníttatásért.

Letizia a férjére bámult. Naboleone összezavarodott.

– Ez mit jelent, apám?

– Azt jelenti, pár éven belül te és Giuseppe beiratkoztok egy iskolába Franciaországban. A legjobb oktatást kapod. Természetesen folyékonyan kell majd tudnod franciául, de addig van még idő.

– Franciaországba menjünk iskolába? – hebegte Giusebbe. – Anyám! Apánkkal ti is velünk jöttök?

Az anyja megrázta a fejét és a férje felé fordult.

– Először a földünket veszik el, most pedig a gyermekeinket. Elviszik őket és kis franciákat csinálnak belőlük.

Carlos a fejét csóválta.

– Nem erről van szó, kedvesem. Ez egy lehetőség, hogy jobb emberek legyenek. Egy esély, amit soha nem kapnak meg, ha itt maradnak. Reméltem, örülni fogsz neki.

– Gondoltam, hogy így véled. Gondolkoznom kell rajta.

Carlis elfordította a tekintetét.

– Már elküldtem a kérvény Párizsba – mondta halkan. – Marbeuf aláírta, amikor közölte a petícióm elfogadását.

– Értem – csóválta a fejét Letizia. – Merci.

Folytatása következik!