Manipulátor nők?

A minap olvastam-hallottam egy elemzést. Eléggé érzelmileg túlfűtött és feminista volt, de a mélyén volt valami igazság.

Nem vagyok feminista, se soviniszta. Nevezzetek bárminek, de ilyen területeken én maximálisan az egyenlőség híve vagyok. Viszont van abban valami, hogy a nagy hadvezérek, és egyáltalán a felsővezetők túlnyomó többségükben férfiak, vagy férfias természetű nők. Gondolok itt például Margaret Thatcherre. Ez persze nem azt jelenti, hogy a nők erre alkalmatlanok lennének, mert nem elég érettek, erősek stb. erre. Pusztán csak mások.

A fentebb említett elemzés azt boncolgatta, hogy a férfiak képesek érzelmek nélkül küzdeni, pusztán a cél elérése érdekében, utána pedig sértődés nélkül mutogatni a trófeáikat. A nők ezzel szemben inkább közösségi lények, akik kerülik a nyílt konfrontációt, és inkább az együttműködésre, a kapcsolatok fenntartására törekszenek, ha annak árán, hogy egy versenyhelyzetben hagyniuk kell a másikat nyerni, hát úgy.

Az is megér egy misét, hogy ez igaz-e, vagy sem, de nem erre akarok kilukadni. A lényeg... Van abban valami, hogy a férfiak nyíltan csörtetve döngetik a mellüket, míg a nők, ahogy az elemzés fogalmaz, "zárt ajtók mögött" rendezik az ügyeiket.

Megnyilvánul ez abban pl. hogy a gyilkosoknál mik a jellemző elkövetési módok. Férfiaknál a "lelőtte, megfojtotta, feldarabolta"-típusú agyrém, míg a nők első számú fegyvere legendásan a méreg. Vagy... regények, drámák, szappanopera-sorozatok szólnak arról, hogy a nők hogy hálóznak be valakit, hogy kvázi bábként végezze el helyette a piszkos munkát.

Ez nyilván erősen sztereotip, de ha a tendenciáit nézzük... van benne valami. Kevés az olyan nő, aki nyíltan kiállna a csatatérre, legyen az a szó szerinti, a politikai, vagy egész más csatatér! Viszont például a párkapcsolatoknál is, azt mondják, a férfi dolga a kezdeményezés, de nem egyszer a nő már szinte ingerli arra, hogy megtegye azt a bizonyos lépést. Elhúzza a mézes madzagot, ami lehet egyszerűen csak az, hogy hogyan, milyen kihívóan öltözködik, de akár egészen más is. A férfi meg ráharap, mint hal a csalira.

Persze ez se igaz így mindig, minden esetben és minden nőre. Itt vagyok például én, aki ebben az esetben nem is lennék igazi nő. Nem vagyok egy vad, csörtető típus, de az a falkába verődő, csivitelő, röhögcsélő, mindent kibeszélő, "ki, kivel, hogyan, merre, meddig"-dolgokat számon tartó és kipletykáló, folyton a telefonon lógó típus. Ha ezt a relációt vesszük, valahol a két nem között állok, de inkább megértem a férfiasnak tartott, nyílt versengés mechanizmusait, mint ezt a manipulatív női "titkos hadviselést".

Most persze karikírozok és túlzok, de remélem, értitek, hova akarok kilukadni.

Ha nem, várom a kérdéseket, de most átadom nektek a szót. Hátha ti el tudjátok magyarázni nekem, hogy is megy ez.

Azt mondják, minden nagy férfi mögött áll egy legalább ugyanakkora nő, és például egy politikai játszmát könnyedén lehet, hogy inkább a színfalak mögött manipuláló nők döntenek el, mint a figyelem kereszttüzében lépkedő férfiak. De hogyan? Ez itt a nagy kérdés.