Előzmény: Kupi 1. fejezet
Közvetlen előzmény: Kupi 2. fejezet
Mint a gyári munkások nyolc kemény óra után, úgy érkeztek meg. Nyakukat behúzva, meggörnyedve, súlyos mozdulatokkal szálltak ki a taxiból, és az sem vidította volna fel őket – ha éppenséggel eszükbe jut –, hogy a gyári munkások nem taxival közlekednek.
Eltűntek Henriett látószögéből, s egy pillanat múlva csengettek a bejárati ajtón.
Hangjuk, csivitelésük szöges ellentétben állt az ablakból megfigyelt, nehézkes mozgásukkal:
– Engem ennyire még sohasem kúrtak szét – mondta egy nevetősen nyafogó hang, mielőtt felbukkantak volna csizmalehúzás után.
– Panaszkodsz vagy dicsekszel? – hallatszott Olívia kérdése. – Taxi rendben?
– Majd beugrik…
Henriett felé egyikük csak biccentett, miközben keresztülment a helyiségen a lépcső felé, a másik lány viszont úgy üdvözölte, akár egy régi barátnőt: puszit nyomott az arca melletti levegőbe.
– Igyunk már valamit! – Olívia felé fordult: – Van egy kis dugi piád?
A mosolygós lány a bárpulton felejtett üvegre mutatott:
– Mi is kérünk! Mit öblítesz le? Mi volt?
– Ne is juttasd eszembe! – Elhúzta az arcába bukó haját, és testbeszéde az ellenkezőjéről árulkodott: jól látszott rajta, hogy szívesen elmeséli.
– Biancát nem kell komolyan venni – magyarázta Olívia az új lánynak –, mert amikor panaszkodik, akkor érzi legjobban magát. – Tréfásan megfenyegette a lányt: – No, mesélsz, vagy gondoljuk inkább, hogy plázázni voltál?
– Gondoljatok, amit akartok! – Bianca beleivott az üvegbe, aztán öntött a pulton talált két pohárba, majd elővett egy harmadikat is. – A csajszi volt már Károly bácsinál? – nézett Henriettre fürkésző tekintettel.
Olívia válaszolt:
– Másfél órát…
– Azt a mindenit! Kiélvezkedte magát az öreg fasz!
– Elmesélte, hogyan kell viselkedni… – szólalt meg Henriett.
– Ne röhögtess, mert kiesik a fogtömésem! Szövegelt, és te szoptad másfél órán át?
– Nem szoptam végig…
– Úgy érted, hogy meg is rakott? Gondolom, popóba – húzta el a száját Bianca, mint aki már mindent ért.
– Nem ment be…
Olívia felkacagott, Bianca a pultra támaszkodott:
– Képzelem, milyen fejet vágott az erőlködéstől! Hahanyanya! – Nyerítve nevetett. – Aztán mit csinált a szerencsétlen?
– Visszatette a puncimba, a végén meg az arcomra verte…
– Tán a szádba se fért be?... Haha! Meg kel hagyni, van mérete az öregnek. Nehezen áll fel, de annyi anyagot kinyom, mint egy fogkrémes tubusból… azt hittem, sosem lesz vége!
– Nem tartott neki sokáig, amíg oktatott, addig csak csüngette, de amikor meg akart szopatni, akkor hamar felállt. – Henriett hátán végigfutott a hideg.
– Akkor igyunk Károly bácsira és az ő… hogy mondtad?... csüngőjére! Öblögesd le a nedűjét!... Csajok, elárulom nektek, hogy ha valamelyik 20 éves pasinak annyi krémje lenne, mint az öregnek, én egyből beleszerelmesednék. Lecummantanám reggel-délben-este! Megfejném! De miért pont az öreg méri ilyen bőven?!
Henriett is elmosolyodott.
– Látod, túlélted – nézett rá meleg tekintettel Olívia – elfelejted az egészet.
– Ti most együttvagytok? – Bianca leült a másik két lánnyal szemközt és egyikről a másikra tekintgetve, felvont szemöldökkel várta a választ.
Olívia tagadólag rázta a fejét.
– Arra gondolsz, hogy mi ketten…? – ámuldozott Henriett.
– Miért? Jó csajok vagytok, szimpatizáltok egymással, miért ne bújnátok ágyba?
– Nem mesélnéd el inkább, hogy mi volt? Valami parti?
– Na jó. Azt hittem, hogy valami tömegbuli, legalábbis arról volt szó és arra számítottam – kezdett bele Bianca –, lesz nagy kúrás, sorbaállás. Ezzel szemben csak négyen voltak, két kolbász, két kagyló, nem valami szokatlan felállás. Bemutatkozás, mit iszok, aztán rátértek a melóra. Mindenki levetkőzött, a pinások négykézláb ereszkedtek az ágyra, egymás mellé, és azt mondták, hogy másszak be alájuk. Onnan néztem, ahogy a faszok hátulról döngölik őket, a fejem fölött zajlott a móka. Kicsit untam már egy idő múlva, ezért hol az egyik alá kúsztam be teljesen, hol a másik alá, legalább nem mondhatták, hogy nem csinálok semmit. Az egyik pina nagyon szép volt, még bejáratós, kihúzáskor mintha ki akarna fordulni… nem tudom, értitek-e… ahogy veszed le a kabátod és húzód ki a karod, jönni akar vele a bélés is. Eldöntöttem, hogy ebbe bele fogok nyalni, lesz, ami lesz. Aztán a hapsik elkezdtek variálgatni, 2 húzás itt, csere, két húzás amott, megint csere, nem értettem a logikát.
– Minden megszakítással késleltetik a lövést… – jegyezte meg Olívia.
– Azt hiszed, nem tudom? De akkor is túlzás két lökésenként váltani, mert több a szaladgálás egyik lyuktól a másikig, mint az élvezet… De ez nem az én dolgom! Úgy helyezkedtem a szépike alá, hogy mindig, amikor kiürült, gyorsan bele tudjak nyalintani. A másik valahogy észrevette, hogy már nem mászok vissza őalá, és azt mondta, hogy ebből elég, és hanyattfeküdt nekem, könnyedén mutatta, hogy őt nyaljam. Erre a másik, a szép pinás, elkezdett ujjazni, és tovább baszatta magát, ugyanazzal a váltós módszerrel, míg valamelyik rá nem jött a nagy eszével, hogy én is ott vagyok üresen, leszámítva azt az egy-két ujjat. Ettől kezdve előttem a csajok váltakoztak, mögöttem a hapsikák. Nem tudjátok elképzelni, meddig lehet így húzni-vonni! Ha nincs közben a nyalás, akár humhattam is volna egyet, aztán majd szólnának, ha befejezték.
– Ennyi?
– Közben alig szóltak valamit, csak nyögtek és fújtattak, de annyit sikerült kivennem, hogy tényleg lesz egy buli, arra alapoznak, és én a szolgáltatásommal arra már nem kellek. Ennek sem értettem a logikáját, de nem is kell minden egyes hibbant fejébe belelátni, ez meg négy hibbant volt egyszerre… Szóval döngöltek, döngöltek, én meg nyaltam és nyaltam, már fel se néztem, nem akartam kitalálni, hogy most éppen melyik kolbász jár bennem, de a pinák is egyformák lettek, ahogy telt az idő. Már arra gondoltam, hogy ezek annyira megedzik magukat a buliig, hogy végigcsinálják majd állva, elsülés nélkül, a csajoknak pedig meg se fog kottyanni a partizás…
– Azé’ nem akartak elélvezni, hogy az esti bulin se élvezzenek el? – hüledezett Olívia, de a mosoly egy pillanatra sem tűnt el az arcáról.
– Ja… De a csajok elmentek egy párszor, észrevettem…
– És te? – kérdezte Henriett bátortalanul.
– Mit én? Hogy elmentem-e? Munka közben ritkán fordul elő, nem szokásom, de ez már annyira régóta tartott, hogy néha a határon éreztem magam… De várjatok, mert ezután következett a produkció! – Bianca egyetlen fejmozdulatára helyreigazodott a fekete haj. – Amikor már a faszok szét akartak durranni, és mindenfelé folyékony sörét röpködött volna, a csajszikák előszedtek egy táskából egy komoly vibrátor-készletet, a kisujjnyi popódugasztól kezdve a lóbaszóig, műanyag, fém, hajlékony, merev, világítós, mit tudom én, miféle még, felcsatoltak egy-egyet és én is kaptam, és ezekkel folytatódott a móka, azok a szerencsétlen hapsik meg csak keservesen néztek minket.
– Én a helyükben egyszerűen beakasztottam volna valamelyik lyukba, leereszteni a terméket, aztán lehet tovább folytatni… – jegyezte meg Olívia.
– Elhiheted, hogy én is… már sajnáltam őket. Az jutott eszembe, hogyha valamelyiknek benyomnám hirtelen a seggébe azt a műfaszt, amit felkötöttem – Bianca két kezével mutatta a méretet –, meglepetésében telelőné a szobát, de legalább megkönnyebbülne… Szóval ez eltartott egy darabig, én már csak bepucsítottam, hadd nyomjon, amelyiknek kedve van, de a két csajszika veszettül élvezte, keményebben lökték, mint a pasik szokták. Kaptam kétágút is, a popódugasz része valahogy távolra esett, de nem baj, kicsit feszített, de nem baj, vártam már, hogy mi lesz ebből… Az széppinás az én felkötözőmet kínálgatta az egyik pasinak, az meg kapott rajta, csak végre megint dughasson már, ha nem is az igazival, és… Mit tippeltek?... A szerencsétlen balfasz felkötötte a műfaszt, nekem akart bevágni persze, még hátravolt vagy 10 centi, amikor elsült az igazija!
– Haha!
– Erre aztán a másik se bírta tovább benntartani, a saját markába élvezett. Így ért véget a hibbantak bulija.
Odakinn mélyült a szürkeség, a lányok leeresztették a helyiséghez tartozó redőnyöket, majd világítást kapcsolva, káprázó szemekkel nézték egymást.
– Heninek… Vagy hogy szólítsalak?.. Henriettnek adni kellene egy szobát, még itt van a csomagja! – Olívia tanácstalanul nézett a harmadik lányra.
– Költözhetsz hozzám – válaszolt szinte azonnal Bianca.
– Kell egy saját szoba, aztán meg, hogy átmentek-e egymáshoz csajoskodni, az a ti dolgotok. Itt nem maradhat, bármelyik pillanatban jöhetnek vendégek. Sőt, át is kellene már öltöztetni…
– Azt is vállalom! – lelkesedett Bianca. – Fürdetés, alsó-felsőmosás…
A mosolygós lány figyelmen kívül hagyta a megjegyzést, tovább számolódott:
– Anasztázia szobája a legjobb, szerintem, és mivel úgyis el akar költözni, azt kapod meg. Felvisszük a cuccosodat, és majd látni fogja ébredéskor, hogy pakolhat.
– Mikor jönnek a vendégek? – kérdezte Henriett.
– Kiszámíthatatlanok, mint az időjárás. Minden hónap eleje erősebb, mint a vége, héten belül a közepe a legrosszabb… Mi van ma? … Csütörtök, na mit mondtam? De olyan sincs, hogy senki nem akar megmártózni egyet a finom punciban.
– És inkább este jönnek?
– Nincs menetrend, de a tapasztalatok szerint a hajnali 2-től 6-ig időszak holtidő, de az is lehet, hogy át kell értékelni, mert újabban ettől eltérnek a faszik, hogy csak 4-től 6-ig nincs semmi. Aki addig nem ért ide, az nem fog elindulni. Hattól már jöhetnek álmos képpel, ébredező farokkal…
– Emlékszel arra, aki zsinórban minden reggel hatkor becsöngetett egy kúrásra? – szólt közbe Bianca.
– A kutyás! Felkelt az asszony mellől, eljött kutyát sétáltatni, kikötötte az ebet a szomszéd ház elé, és már itt is volt. Kavart egy órát valakivel, aztán fogta a kutyát és hazamentek a sétából. Gondolom, utána lefürdött és ment nyolcra dolgozni.
Bianca a mutatóujjára tekergette az állánál alig lentebb érő, fekete haját, nézte a leeresztett redőnyt, és mosolygott a kutyás ügyfél emlékén:
– Minden reggel azt kérdezte: Van-e új csaj? De mindegy volt, mit válaszolunk, heti váltásban ugyanazt választotta, hétfőtől péntekig kitartott egy pina mellett, aztán hétvégén mindig később jött, és kipróbált két újabb csajt. Közülük került ki a következő heti befutó, akit hétfőtől péntekig kezelgetett…
Henriett közben az ábrándozós, kislányos szemeket nézte, és ahogy a mosoly nyomán Bianca egyre fiatalabbnak tűnik: Kezdetben 20-22 évesnek tippelte volna, most pedig alig 16-nak.
A lépcső felől lomha koppanások hallatszottak, és egyetlen hófehér bugyival – amit a kezében lógatott – megjelent a barnabőrű szépség:
– Mi ez a nyüzsi? – nézett szét alvás utáni bágyadtsággal.
– Elmentek már, mert mindenki téged akart, és mondtuk, hogy ma átalszod a napot – nevetett Olívia.
– Nem mondod, hogy nem volt még senki?!
– Csoki-popót akartak dugni – pásztáztatta tekintetét Bianca a meztelen lányon.
– Kellene a szobád… – szólt Olívia.
– Vigyed! – mutatott a lépcső felé Anasztázia, majd meghúzta a pulton talált vodkásüveget.
– Beköltöztetem Henriettet, te meg majd elviszed onnan a cuccost.
A barnabőrű lány egy pillantással felmérte az új kolléganőt, majd megvonta a vállát:
– Maradhat minden, nekem nincs ott semmim… ez a bugyi, de már ez sem… – Szórakozott fenékbillegéssel keresztülment a helyiségen és eltűnt a sarokban lévő ajtó mögött.
Olívia felállt, Henriett utazótáskájára mutatott, majd a két lány – Bianca tekintetétől kisérve – felment az emeletre.
– Itt csak a legszükségesebbeket tartsd, tudod, kellemetlen lenne, ha valamelyik vendég eltenné emléknek vagy ilyesmi, és különben sem zárható, lent pedig van egy helyiség kóddal nyíló szekrényekkel… Most magadra hagylak, de keress meg, ha szükséged van valamire, és érezd magad otthon, ne félj, gyorsan megszokod!
Amint Olívia után becsukódott az ajtó, Henriett lerogyott az ágyra és nézte magát a tükörben. Elégedett volt a látvánnyal, mert a túloldali lányon nem látszott semmiféle elkeseredettség, sőt a kék szemek elszántan villogtak. Végigfeküdt az ágyon, ahol nemrég még az előző lakó, a barnabőrű Anasztázia aludt.
Éhséget érzett. Majd megkérdezi a csupa-mosoly Olíviától, hogy hol szoktak vacsorázni. Odakint már biztosan sötét van, bár még csak 4 óra lehet…
6 óra tájban saját, keserves zokogására ébredt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése