Előzmény: Kupi 1. fejezet
Közvetlen előzmény: Kupi 3. fejezet
A lépcsőn jutott eszébe, hogy a házirend szerint a szobáján kívül csak mini-ruhában, vagy bugyiban-melltartóban mutatkozhat, ezért visszament, és levetkőzött.
„Szobám…” – ízlelgette a szót. Tekintete elhomályosult, egy meztelen pacát látott a tükörben.
Otthon 15 éves koráig nem volt saját szobája, két öccsével kellett osztozni a 12 négyzetméteren. Csak egyetlen szögletet mondhatott magáénak, egy jelképes határvonallal körülvett sarkot. Később egy kamraszerű helyiség átalakításával saját szobához jutott, ez a kuckó jelentette számára a tárgyiasult otthont, és a vizes falakra, a recsegő padlóra gondolva most mindent idegennek érzett.
Könnyben úsztak az utazótáskában heverő ruhadarabok, közülük kiválasztotta az egyetlen rövidet, amelyet eddig nem sokan láthattak, mert csak a lakáson belül merte felvenni, akkor is a „nagyon kurvás” megjegyzés számított a legnagyobb dicséretnek. Sajnos a blokkját már a butikból kilépve eldobta – nehogy kiderüljön a sárga ruha valódi ára –, így vissza sem tudta cserélni. A butikos tett ugyan egy halvány ajánlatot, hogy ha Henriett még egyszer, ott, őelőtte felpróbálja, akkor megegyezhetnek valami csere-félében, de a lány már az elképzeléstől is fülig pirult, és újra hazavitte a ruhát.
„Lehet, hogy ehhez sárga tanga illene…” – gondolta, de olyat nem rejtett az otthonról hozott csomag. Sárgája sosem volt, sőt tangája is csak néhány, titokban, mert a családja nem örült volna, ha olyan bugyit visel, amiből kilátszik a feneke.
„Csupa-csupa sárga lettem!” – mosolygott a tükörből visszanéző, szőke lányra, majd minden átmenet nélkül sírva fakadt.
Hangosan kitrombitálta az orrát, megtörölgette a szemét, és elszántan ismét az ajtóhoz lépett, majd halkan becsukta maga mögött.
A lépcsőn a csupa-barna csajjal találkozott – emlékezett a nevére: Anasztázia –, aki kacagva tartott felfelé, szorosan mögötte egy pasival, aki már alig bírt magával: egyik kezével a saját farkát markolászta nadrágon át, a másikkal Anasztázia lába közé nyúlt. A lány rá se pillantott a megtorpanó Henriettre, ám a pasas véreres szemmel végigmérte. – „Ilyenre mondják, hogy akár a bagzó macskáé.”
A barna lány azonnal érzékelte a figyelem megosztását:
– Jössz, drága? – szólt hátra. – Vagy elmenjek egyedül?
A férfi egyből nagyobb fokozatra váltott, és közelségével szinte már a lépcsőn felnyársalta Anasztáziát. – „Ha nem lennének mozgásban, és nem lenne a szintkülönbség, már a lépcsőn megdugná.” – Henriett vidáman ment tovább.
A földszinten halk zene szólt, mindenütt világítottak a falikarok, a mennyezet rejtett izzói fehér fényt árasztottak, tömény, de kellemes keverék-illatfelhő telepedett a nagyméretű helyiségre. Henriett az egyik öblös fotelben egy számára eddig ismeretlen lányt fedezett fel, aki egy férfi ölében fészkelődött. Feszülő, fekete ruháját csíkokban apró strasszok árasztották el, szőkére festett haja lenőtt, középen tenyérnyi sávban az eredeti barnaság diadalmaskodott. Arca puffadt benyomást keltett, ám határozottan jól állt neki, tovább fiatalította az egyébként is gimnazista-stílust mutató lányt. Kissé vaskos, meztelen combjai teljes valójukban látszottak, s mocorgása közben egészen az apró bugyi felső pereméig szabadon engedte a kíváncsi tekinteteket araszolni Váll-irányból is a meztelen bőr állt nyerésre a csillogó-villogó ruhával szemben: a bimbók széles udvarának pereméig semmi nem takarta. Féloldalt ült a pasas ölében, szüntelenül helyezkedve, és elmélyülten hallgatta a férfi duruzsolását.
Kicsivel arrébb Bianca guggolt, rugózott – akár egy atléta a verseny előtt –, és nagyokat nevetett a szemben terpeszkedő két fiatal srácon. Fekete haja körbe-körberepkedett, egyik kezével folyton azt igazgatta, másikkal élénken gesztikulált. Ő is rövid ruhát viselt, aminek nála sem volt túl sok jelentősége, hiszen a srácok alul-felül beláthattak alá.
A sarokban diszkréten meghúzódó ajtó mögül egy másik ismeretlen csaj lépett elő – Henriett már tudta, hogy a lányok számára ott egy közös helyiséget alakítottak ki zuhanyozókkal, szekrényekkel –, megtörölte a szemét, mint aki éppen sírt, és kihúzott derékkal, felemelt fejjel Bianca mellé lépett. Kezét nyújtotta a srácoknak:
– Mehetünk?
Azok összenéztek, majd egyikük, a mackós-típus megszólalt:
– Együtt is lehet?
– Minden kívánságotokat teljesítem… Hármasban vagy négyesben?
– Négyen…
A sötétvörös lány kérdőn nézett Biancára.
– Engem már megdumáltak – válaszolt a fekete.
– Azt is tudjátok, hogy így más az ár?
– Rendben van, azt is tisztáztuk már – mondta a szélesebb vállú srác.
– Akkor pedig nincs más hátra, mint a tettek mezejére lépni! – A vörös hajú, kicsit szeplős, alacsony lány két lépést tett, mint aki türelmetlenül várja, mikor érnek már fel a szobába.
Felállt a festett szőke lány is, jelképesen megigazította a ruháját, így az csak a félgömbök alsó ívét hagyta szabadon, és partnerével némán felmentek a lépcsőn.
Olívia a pultnak támaszkodott, derekán egy férfikéz. Kitapogatott egy túloldali kapcsolót, és a mennyezet rejtett világítását kikapcsolva, elégedetten nézett körbe:
– Ugye, hogy elég ez a sok falikar?
– Kellemes, meleg fényük van – válaszolt a pasi, és a lány derekáról lentebb csúsztatta a tenyerét, meg sem állt Olívia fenekéig.
– Hangulatosabb… De én a világításról beszélek ám!
– Az.
– Attól az iszonyatos fehér fénytől mindig olyan érzésem támad, mintha valami kórházi műtőben lennék, ahol kiterítenek deszkára… – Mosolya ellentmondott a nyomasztó képzettársításnak. – Szét kell tenni a lábam, és valaki majd csinál velem valamit.
– Jó ötlet – helyeselt a férfi.
– Sokat számít a világítás, így mégis meghittebb – folytatta a lány, majd felnevetett. – De azért szétteszem hangulatvilágításban is a lábam. – Közben észrevette a lépcső tövében ácsorgó Henriettet. – Akarsz itt egy menetet?
A szőke lány meglepődött a felvetésen, de látva a férfi mohó tekintetét, rájött, hogy a kérdés nem neki szólt.
– Itt? – csodálkozott a pasas, de látszott rajta, hogy ínyére van az ötlet.
– Minden megvan hozzá. Nem? Puncimat megtaláltad már… – A kutakodó kéz éppen félrehúzta Olívia bugyiját. – Van is mit bedugnod, gondolom. Elővegyem?
– Hol?
– Pulton, asztalon, kanapén, földön… lámpába kapaszkodva….
A férfinek ekkor tűnt csak fel, hogy nincsenek egyedül, Henriett áll a közelükben.
– És ő?
– Sok a kérdés… Remélem, nem zavar, ha látja a farkad, majd gyorsan bedugod legfeljebb, nehogy ellopja…
– Te is beszállsz? – nyalta meg a szája szélt a pasas, többször végignézve a szőke lányt.
Henriett helyett Olívia felelt:
– Ha a akarod. De maradhatunk az eredeti felállásnál is, csak a kiscsajt még nem hagyhatom itt egyedül. Érted? Vagy itt rendezzük le e dolgunkat, vagy várni kell, amíg valaki végez, és lejön.
– Le is cumizol?
– Mindent, amit csak szeretnél, de vagy itt és most, vagy később a szobában.
A férfi töprengve beletúrt szürkülő hajába, másik kezét nem húzta ki a barnahajó lány lába közül.
– És ha ő is beszáll? – intett a fejével a szőkeség felé.
– Úgy akár fel is mehetünk, vagy választhatod továbbra is ezt a hangulatos helyszínt.
– Árban?
– Úgy csinálsz, mintha nem lettél volna még soha két lánnyal. Dupla.
Újabb gondolkodási idő következett.
– Mikor jön le valaki felváltani? Egyáltalán: miért kell őt őrizni?
– Hogy miért? Mert új még, és sok mindent nem tud még. S hogy mikor? Nagyjából egyszerre mentek fel a csajok, bár úgy emlékszem, Xénia valamivel hamarabb, úgyhogy 50 perccel számolhatsz, míg az eleje végez.
– Olyat is lehet, hogy itt elkezdjük, azután a szobában folytatjuk?
– Lásd, kivel van dolgod – kacagott Olívia –, lehet.
Henriett nem tudta, hová nézzen, megszámolta a melegen fénylő fali csillárokat, s már majdnem a lépcsőfokokat is, amikor rádöbbent, hogy nem olyan helyen van, ahol szemérmeskedni kell és fejet elfordítani, ráadásul azok ketten pontosan tudják, hogy ő is itt áll. A kanapéhoz mént, és úgy ült le, hogy jól lássa a pult mellett folyó akciót.
Olívia egyik keze a férfi nadrágjában matatott, a másikkal ügyetlenül kapcsolta az övet, a gombokat, majd végtelen lassúsággal bokáig húzta a sötét szövetet. Leguggolt és segített kilépni a nadrágból, majd az egyszínű alsónadrág dudorához érintette az arcát, és csigalassúsággal ezt a ruhadarabot is lehámozta. A fallosz már a legelső alkalmat kihasználva előpattant, és ott meredezett a lány homloka körül, míg ő befejezte az alsó eltávolítását.
– Levetkőzök. Jó? – mosolygott felemelkedve Olívia, és máris ott állt meztelenül a remegő kézzel inget gomboló férfi előtt. – Segítek, ez női munka. – Egy apró puszit lehelt a borostás arcra, majd visszaguggolt, térdei közé fogta a szőrös lábakat.
A két meztelen test egyetlen ponton kapcsolódott össze, a lány szája körbefonta a falloszt, és először csak harmadáig, majd teljes hosszában eltüntette. Bólogatva – mintha folyamatosan helyeselne – engedte be és eresztette ki a férfi szerszámát, miközben másutt sokáig hozzá sem ért.
Henriett oldalról látta, érdeklődéssel leste a jelenetet. Úgy tippelt, hogy 5 percnél tovább nem fog tartani az egész.
Ekkor indult el Olívia keze a férfi bokájától felfelé komótosan, ahogy a ragadozó közelíti meg a kiszemelt prédát. Alig érintette a szőrös lábakat, de a férfi fenekébe belemarkolt, és úgy húzogatta magához.
„Már csak két perc…” – becsülte óvatosan Henriett, bár nem rendelkezett széleskörű tapasztalattal ezen a téren. – „Lehet, hogy közben is mosolyog?” – gondolta kajánul, mert a hosszú, barnahajú lány olyan könnyedén nyelte el újra és újra a görbe farkat, mintha rágógumi lenne.
Olívia hirtelen előre nyúlt, és mindkét kezével megragadta a fallosz alatt himbálózó zacskót… ebben a pillanatban a férfi felmordult, a mennyezetre nézett, majd vissza a lányra, és eltorzult arccal eresztette ki a nedveit. A mozgás lelassult, ahogy az IC gördül be a pályaudvarra.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése