Félévkezdés 3. rész

Előzmény: Félévkezdés 1. rész
Közvetlen előzmény: Félévkezdés 2. rész

Megjegyzés: Ez a történet, amellett természetesen, hogy az első két rész fonalát viszi tovább. a Kocsma-sorozatom (Búfelejtő; Új barátságok, új kihívások; Meló; Inferno; Látogatás az Infernóban; Megnyitó) újabb eleme.

******************************************************************************************

A sárgás-vöröses fényben úszó helyiség zsibongással telt meg. A félévkezdés magával hozta az üde éjszakai életet is. Bár persze éjszaka még nem volt, és azt se tudtam, ennek mennyire kellene örülnöm. Persze, Pultoska és Hugi sem repestek az örömtől, hogy rohangálhatnak, mint pók a falon és hallgathatják a már igencsak kapatos vendégek füttyögéseit és otromba beszólásait, de ezzel jár, ha egy bár sikeres. Pláne, ha a mindig borgőzös hangulatú, hormonoktól túlfűtött egyetemista ifjúságra alapozza ezt a sikert. Na de a dolognak van jó oldala is. Isznak, mint a gödény, fahangon énekelnek, kurjongatnak, nem lehet őket levakarni, ha flörtölni támad kedvük, de legalább hűségesek. Már ami az ivási szokásaikat illeti. Ha elégedettek egy hellyel, márpedig az Infernóval nem volt okuk nem elégedettnek lenni, ha csak tehetik, és nem épp kísérletező kedvükben vannak, ide járnak.

Huginak és Pultoskának néhányukat már kiismerni is volt lehetősége. Hihetetlen, milyen jó hatással tud lenni, ha még a beláthatatlan hosszúságúnak tűnő vizsgaidőszak után is ismerősként köszöntik az embert a törzshelyén és csak annyit kérdeznek, "A szokásosat?". Még akkor is, ha a csinos kiszolgáló mást nem is tud róla. És ha még az ártalmatlanság határain belül a nyomulását is mosollyal az arcán elviselik, a fizetővendégek sorából sem lehet többé kivakarni. Nem mintha ezt bárki meg akarná tenni.

Azonban ezt az ő bajuk elviselni. Semmit nem adnak ingyen. Nekem meg csak annyi volt a dolgom, hogy vegyek egy mély levegőt és a pultra támaszkodva belekortyoljak a sörömbe, hátha az segít némiképp megnyugodni. Elvégre, én csak vendég vagyok itt. Nem kell mással foglalkoznom, ha nem akarok, csak magammal. Illetve.

- Ááá! Mindjárt leszakad a lábam! - siránkozott Rosetta. - Minek ennyi mindent kicipelni?

- Talán jobban menne, ha mindezt nem tűsarkúban csinálnád - dorgálta Hosszúláb, miközben kikanyarodott a pult mögül, egy tálcányi sört egyensúlyozva a kezében.

- De a pasik erre buknak - nyafogott tovább a másik. - Meg nem egy csajt is láttam, aki megfordult utánam.

- Az lehet. De, ha nem tévedek, a popóriszálásért nem fizetnek. A borravalóért meg nem éri meg taccsra tenni magad. Inkább a gyomrukat elégítsd ki, ne a szemüket!

- Oké, oké! - fújta fel az arcát, mint egy duzzogó hörcsög. - De esetleg egy kis kézimunkával az asztal alatt...

- Hé! - szólt rá Pultoska. - Csúcsidő van. Ha holtidőben enyelegni akarsz a betévedő alkeszokkal, az a te dolgod. De amúgy azért kapod a fizetésed, hogy a sört kividd. És amúgy sem akarom, hogy azt higgyék, kurvákat futtatok.

- Na! Én nem vagyok kurva - nyüszített Rosetta.

- Jó, bocsánat! - váltott megértőbb hangnemre Pultoska. - De akkor is a pincérkedéssel keresd meg a kenyered, vagy nézz más meló után! Ahhoz pedig jobb valami kényelmesebb cipő.

Hosszúláb diadalmasan mosolygott, miközben elsietett türelmetlenkedő vendégei felé. Rosetta viszont továbbra se adta fel.

- De én nem ehhez vagyok szokva - nyafogta. - Különben is, ti mondtátok, hogy valami különlegeset akartok ebből a helyből csinálni. Nem várhatnám inkább hátul a vállalkozó kedvű vendégeket? Vagy táncolhatnék is. Nem muszáj vetkőznöm. Csak feldobni kicsit a hangulatot.

- Majd meglátjuk - válaszolta színtelen hangon Pultoska. Ő is érezte, van abban valami, amit Rosetta mond, de nem akarta felbuzdítani, mert akkor többet le se lehet vakarni ezzel a témával. - De nem csúcsidőben. Ha enyhül a roham, visszatérünk ehhez. Most pedig vidd ki ezt a négyes asztalhoz! - tett le egy tálcán egy adag frissen készült pizzát a pultra.

- Ne máháháhár! - hisztizett a lány. - Segíts már, B! Győzd meg! Te vagy a főnök.

- Tévedés - válaszoltam egykedvűen és sörös üvegem szájával Pultoska felé intettem. - Ő itt a főnök. És amúgy is vele értek egyet. Majd visszatérünk a témára.

- Gonosz vagy - fújta fel megint az arcát Rosetta.

- Lehet. De most nyomás dolgozni, különben felkopik az állad! Ha meg már túlságosan fáj, szólj Hossúlábnak! Ahogy ismerem, biztos elrakott neked egy pár kényelmesebb cipőt is.

- De... - próbálkozott megint, de én csak visszafordultam a sörömhöz és beleittam, jelezve, hogy a beszélgetésnek részemről vége.

- Eredj! - mondtam rezzenéstelen hangon. - A többit majd megbeszéljük.

Rosetta megint furcsa képet vágott, felkapta a tálcát és elsietett.

- Poronty - csóválta a fejét Pultoska.

- Az - válaszoltam és az üveg szája mögé rejtettem mosolyom, de láttam, barátnőm is alig tudja visszatartani a nevetést.

- Nem vagytok kicsit túl kemények vele? - kérdezte Hugi, miközben egy nagy rakat korsóba csapolta újra a folyékony kenyeret. - Elvégre valahol még csak gyerek.

- Egy nagyon virgonc gyerek - somolygott Pultoska.

- Igen. Pontosan ezért - sóhajtottam. - Nem szeretem, ha nyavalyog. Szívesebben adnék neki én is igazat, de ismered, milyen. A fejébe szállna a dolog és a végén a nyakunkra nőne, mi meg nem tudnánk vele mit kezdeni.

Hugi lassan bólintott.

- De azért valahol igaza van. Nem neki való a pincérkedés.

- Tudom - engedtem le a vállam. - Szerintem is jó ötlet ez a tánc. Vagy valami, ami feldobja az egészet, de nem kell szükségszerűen 18-as karikásnak lennie. De nem akartam adni alá a lovat. Úgyis a főnökasszony dönt a végén - néztem Pultoskára.

- Miért? Elvégre a te lányaid - kacsintott rám pajkosan a fent nevezett.

- Hé! Én csak egy törzsvendég vagyok itt. Nem akarok belefolyni az üzletvezetésbe. Pláne nem a te ellenedben. Adok egy-két fejmosást Rosettának, ha arról van szó, de nem lehetek ott mindig mellette.

Hugi megértően bólintott.

- Még szerencse, hogy van neki Hosszúláb.

Elmélázva ittam bele ismét a sörömbe. Jó kis banda volt ez. Mióta bő fél éve besétáltak az életünkbe, kezdtünk már belerázódni a dolgokba. Rosetta persze nyafogott és mindig a kibúvókat kereste, de elég volt csak néha a körmére koppintani. Tényleg olyan volt, mint egy rossz gyerek, de Hosszúláb szerencsére vigyázott rá. Ő se volt az a megtestesült szerető anya-pótlék, és Rosetta valószínűleg többnyire inkább egy egrecíroztató dögöt látott benne, de Hosszúláb mindig gondolt rá. A kis tökfilkó biztosan a lehető legszilárdabb meggyőződéssel vette ma fel azt a magassarkút, hallani sem akarva másról, de mérget mertem volna venni rá, hogy barátnője azért suttyomban eltett egy pár kényelmesebb lábbelit ia neki.

- De azért jobb is, ha összekapja magát - rántott vissza Pultoska hangja a gondolataimból. - Egyre csak sűrűsödik a tömeg. Már lassan leülni se tudnak hova. A végén lehet, annak a csinos kis feketének a helyed is át kell adnod, amilyen elveszetten keresgél.

A szívem hirtelen dobbant egy nagyot. Sosem voltam túl nagy virtuóz a női megérzések terén. Inkább jó emberismerőnek mondanám magam, de ha igazán komolyan vesszük a dolgot, még annak se. Most azonban, hiába illett volna a "kis fekete" megnevezés nagyon sok mindenkire, mégis... megéreztem.

Gyorsan hátra fordultam ültömben és, tényleg ő volt az. Sötétbarna arcán elmélyült kifejezés ült, miközben tekintetét végigfuttatta az összesereglett tömegen, majd végül szemei felcsillantak, amikor megállapodtak rajtam, kivillant hófehér fogsora és azonnal elindult felém.

Nem tévedtem. Layla tényleg eljött.

Folytatása következik!