Félévkezdés 2. rész

Előzmény: Félévkezdés 1. rész

Megjegyzés: A történet utalásokat tartalmaz a Megnyitó című történetemre, de annak ismerete nélkül is tökéletesen érthető és élvezhető.

*********************************************************************************

- Á! Hogy a fene vinné el! - dörgölöm fáradtan az arcom, amikor végre kiszabadultunk a teremből. - Persze neki végig kell tartania az órát.

- A Hárpiától mit vársz? - vont vállat Csilla. - Ő abban leli az örömét, ha a mi energiáinkat szívhatja.

- Na akkor nálam jó munkát végzett - húztam el a számat.

- Nyugi! Már nincs sok hátra és mára végzünk.

- Halleluja! - sóhajtottam. - De addig is - néztem meg az időt -, van még fél óra a következő óráig, addig gyorsan kimegyek a mosdóba.

- Na mi az? A nagy B is megigazítja a sminkjét?

- Kapd be, jó? - morogtam, nevetését pedig már csak magam mögül hallottam, ahogy elsiettem a mellékhelység felé.

Bár az előző másfél órát is a fenekemen töltöttem, jól esett ismét leülni, még ha ezúttal a porcelánfotel magányában is.

Kellett az a pár perc üldögélés, hogy aztán, egy kis erőt gyűjtve, a mosdóhoz lépjek némi felfrissülésért.

A női mellékhelyiségben az ember sosem lehet egyedül. Ez szinte általános szabály. De örültem, ha a napnak olyan időszakát fogtam ki, amikor legalább épp csak tengett-lengett ott valaki, és el tudtam vonatkoztatni a méretes helyiség-rendszerben tartózkodó többi embertől is. Most is érzékeltem, hogy nem vagyok egyedül, bár légtértársamat eltakarta a wc-fülke ajtaja, azonban a legkevésbé sem fordítottam erre figyelmet, míg egyszer csak, amikor felemeltem a fejem a mosdókagylóból egy kiadós arcmosás után, szembe nem találtam magam egy széles, fehér mosollyal és egy csillogó barna szempárral.

- Helló!

Majdnem ugrottam egyet Layla hangjára. Mintha csak abból tűnt volna fel jelenléte, vagy talán addig győzködtem volna magam, hogy nem, nem ő az.

- Hali...! - hebegtem, miközben mellém lépett a másik mosdókagylóhoz.

- Hogy megszeppentél! - nevetett. - Pedig akkor nem voltál ennyire szende, amikor bámulni kellett.

Éreztem, hogy fülig vörösödök, és elfordítottam a fejem, hogy elrejtsem zavaromat.

- Örülök, hogy te jól szórakozol. - Magam se tudtam, szavaimat ténylegesen örömtelinek, vagy inkább csípősnek szántam-e, igyekezve másra terelni a szót, ő minden esetre egyértelműen az előbbinek vette és halkan kuncogott.

- Jobb a jókedv, mint a mérgelődés, nem? - kacsintott. - De, látom, téged alaposan lefárasztottak már.

- Ne is mondd! - fintorogtam. - Épp most jövök a Hárpiától... akarom mondani, Kovács tanárnőtől.

Ismét zavarba jöttem. Bár Laylánakmis megvolt az a bizonyos kisugárzása, de mégis, könnyen elfelejtette az ember, kivel áll szemben. Viszont még egy tanársegéd előtt sem ajánlatos az embernek a tanárok gúnyneveit használni.

- Hagyd csak! - kuncogott tovább. - Engem is tanított a vén Hárpia. Még az ősidőkben.

- Ugyan már! Inkább tegnap volt még az, nemde? Vagy olyan gyorsan megszerezted a diplomád? Még azt se tartom egyáltalán kizártnak - mosolyogtam rá.

Most rajta volt az elpirulás sora, de gyorsan el is leplezte egy újabb nevetéssel.

Már rég végzett a kézmosással, és most a falnak dőlt, karba fonta a kezeit és a fejét csóválta.

- Egyszerű a dolog nyitja. Nem kell túlságosan komolyan venni - kacsintott rám.

- Na tanársegédtől se hallottam még ilyet - kacagtam fel.

- Akkor kövezz meg! - tárta szét nevetve a karjait. - De tényleg. Ha má eljutottál eddig, és nem úgy bukdácsolva, mint egyesek, tudsz te annyira, hogy ne kelljen aggódnod amiatt, hogy nemmfog menni. Lazíts!

- És honnan tudod, hogy én nem bukdácsoltam? - eresztettem meg felé egy huncut mosolyt.

- Ugyan! Az okos, ügyes és csinos B? - kacsintott rám.

- Te... te... honnan ismersz ennyire? - pirultam el ismét.

- Most ismerjem be, hogy énmis leskelődtem? - csilingelte vidáman.

- Mert... leskelődtél? - sandítottam fel rá hajam fátyola mögül.

- Nem - kacagott. - Legalábbis nem jobban, mint te. De bűn, ha egy ilyen csinos lány után érdeklődök?

Megérezhette, hogy szavai mennyire zavarba hoztak. Más körülmények között már rég a bugyijában turkáltam volna, de... mégis csak egy tanársegéd...

- Amúgy - tért vissza a korábbi témához -, komolyan mondom, hogy inkább szórakozz egy kicsit, amíg még teheted! Segít ellazulni.

- Igazad lehet - válaszoltam kissé tétovázva. - De én nem vagyok az a bulizós fajta.

- De azért csak van egy olyan hely, ahova szívesen eljársz.

- Hát... egy jó barátomnak van egy kis szórakozóhelye nem messze. Infernónak hívják. Egész jó a társaság.

- Tudom. Hallottam már róla.

- Tényleg? - lepődtem meg.

- Aha. Valaki teleplakátolta az egyetemet múlt félévben a megnyitójával - nézett rám jelentőségteljesen.

Nem tudtam megállni, hogy ismét felnevessek. Amennyire én keveset tudtam róla, ez a lány aztán tényleg utánam érdeklődött.

- De én még nem láttalak arra - viszonoztam mosolyát kihívóan.

- Lehet, csak arra vártam, hogy legyen kihez oda mennem - állta a tekintetem.

Ejha! Ez a lány aztán tud flörtölni. Az egyetemi oktatókat eddig mind sótlan és emberileg nehezen megközelíthető egyéneknek ismertetem meg. Vagy aki könnyen megközelíthető, attól meg az ember lánya más okokból igyekszik úgy távol tartani magát, ahogy csak tudja.

Layla viszont tökéletes példája volt annak, amilyennek a tanársegédeket szerettük volna látni. Könnyed, laza, szinte még egy közlünk, akinek, ha meg is van a tekintélye, maximum az emeli ki közülünk. És persze az, ami ebből következik. Kedves volt, humoros és gyönyörű. Talán ez oldotta meg annyira a nyelvem, hogy kiszaladjon a számon: - Én nagyon szívesen várlak majd ott.

- Ejnye, ejnye, kedves B! Ez csak nem egy randi?

- Nem - pirultam el majdnem újból. - De hosszú távon az sincs kizárva.

Erre már nem válaszolt semmit, csak ismét felnevetett.

- Na de most már nyomás! Még elkésel a következő órádról - ütött gyengéden a fenekemre.

- Hé! - nevettem fel, miközben szebbik végem simogattam. - És ezt te honnan tudod? Talán az órarendemet is átnézted?

- Nem - nevetett. - De ha nem lenne, a Hárpia órája után nem itt frissülnél fel.

- Ez igaz - szaladt fülig a szám.

- Na, nyomás! - lökött gyengéden az ajtó felé.

- És, mikor látlak legközelebb? - Jesszusom, mint egy nyálas randi után. Ő azonban csak töretlenül mosolygott.

- Ha máskor nem is, valamelyik este az Infernóban.

Csak most kezdett eljutni az agyamig, hogy, ha nem is valódi randi, de tényleg hozzám akar oda jönni. Csak nem azt várta, hogy én hívjam el? De ezt már nem tudtam megkérdezni, mert szigorú tanárnős képpel, ellentmondást nem tűrően kitessékelt.

- Na végre! - beletelt néhány pillanatban, amíg összeállt előttem a kép, ahogy a felém közelítő Csillára néztem. - Már azt hittem, a feneked is bepúderozod.

- Kapd be, jó? - nevettem fel.

- De most komolyan! Mit csináltál benn ennyi ideig?

Válaszolni már nem volt időm, mert ekkor Layla is kilépett a mosdóból. Bár teljesen meggyőző alibiként törölgette a kezét, és egy pillantást se vetett felénk, Csilla azonnal leszűrte a következtetéseket.

- Ejha! Te meg ő? Csak nem volt egy kis...?

- Nem - szakítottam félbe. - De nem kellene mennünk? Mindjárt kezdődik az óra.

- Ugyan! - nevetett. - A Sántának az se tűnne fel, ha fél óra késéssel, kozák táncot lejtve libbennél be.

- Nem baj. Én akkor sem akarok elkésni - indultam a terem felé. Csilla valószínűleg azonnal átlátta, merről fúj a szél, de nem válaszolt. Csak a fejét csóválta, miközben utánam sietett.

Tudta, hogy a legkevésbé sem a Sánta órája érdekel. És valóban, a gondolataim máris csak az Inferno és Layla körül jártak.

Folytatása következik!