Életképek 5.

Úgy tűnik, ez most egy ilyen buszon/villamoson utazva csajt látós történetes időszak. (Na ezt jól megaszondtam, mi? XD )

A minap épp utaztam a villamoson. Megint mentem be az egyetemre, hova máshova tartottam volna? Nem történt semmi különös, csak bámultam magam elé mélán, mint általában szoktam, amikor hirtelen észrevettem azt a lányt. Egy pillanatra majdnem megállt a szívem. Nem akartam hinni a szememnek. Az a lány ugyanis pontosan ugyanúgy nézett ki, mint az első nagy szerelmem általános iskolából. Az a lány, akiért éveken keresztül csendben rajongtam, és aki közben meg észre se vett. Teljesen ugyanolyan volt. Ugyanaz a hosszú, csillogó sötétbarna haj, ugyanazok a nevető szemek, ugyanaz a babaarc, ugyanaz a fitos orr.

Jó esély van rá, hogy nem ő volt az, sőt, szinte biztos. Bár már lassan tíz éve nem láttam, így nem tudhatom, de akkor se gondoltam azt, hogy ő lenne. Bár... nem gondoltam én akkor semmit. Csak kiguvadó szemekkel bámultam azt az angyali jelenést, ahogy áll ott a villamoson, néha forgolódva egy kicsit, ki-ki tekingetve az ablakon. Én meg csak álltam ott, mint egy tökkelütött és bámultam őt. Komolyan, ha kicsit jobban észnél vagyok, ott lett volna a tökéletes lehetőség, hogy leszólítsam. Én viszont még megmozdulni se tudtam, nem hogy megszólalni.

De, igaz, nem is volt rá szükség, mert a következő pillanatban felém fordult, kedvesen rám mosolygott és megszólított:

- Bocsi! Ugye a következő megálló a Kovács István utca?

Köpni-nyelni nem tudtam. Most se tudom, hogy voltam képes végül kinyögni azt az igent. Erre ő ismét elmosolyodott, megköszönte, majd a következő pillanatban, amikor megállt a villamos, kilibbent az utcára és elsietett.

Én meg csak néztem utána mozdulatlanul, mint egy sóbálvány.

Na ilyen szerencsétlen is csak én lehetek, mi?

Lopott pillanatok Chicagóban 1. rész

Megjegyzés: A történet a szerző Lopott pillanatok és Lopott pillanatok Toszkánában és a Lopott pillanatok Párizsban címen felkerült történeteinek folytatása. A szokásoknak megfelelően ezt is több részletben töltöm fel.

Fülszöveg helyett: Kat és Jenna visszatér! Történetük viszont ezúttal már, a csodás nyaralás után, a chicagói hétköznapokban folytatódik. Vajon kibírja a kapcsolatuk az idő próbáját? Mindenesetre Jenna nem bízza ezt a véletlenre, mert egy váratlan ajánlattal áll elő.

Írta:  secretsxywriter

Fordította: Sinara

Az eredeti megjelenésének időpontja: 2012. november 27.

******************************************************************************************

            Az egész csak egy álom volt.

            Annak kellett lennie. Három fantasztikus hét Toszkánában, majd Párizsban? Mivel érdemeltem volna ki ezt? Különösen Jennával. De mégis megtörtént. Bár keresztül mentünk néhány nehéz helyzeten, túléltük.

            Ezek után idegennek hatott ismét visszatérni a munkába. Teljesen kiestem a ritmusból. Hálás voltam, hogy személyi tanácsadóként dolgoztam és nem egy kiszolgálópultnál ültem. Már az is épp eléggé zavarba ejtő volt, amikor a legalapabb papírmunkáról is elfeledkeztem, vagy csak azután álltam neki, hogy eladtam a terméket. Utáltam az egészet, főleg, hogy a fejem még nem ért vissza teljesen az államokba. Szerencsére a főnököm jófej volt, de attól még borzalmasan éreztem magam, hogy ennyire lukas az agyam.

            De, mint minden vakáció után, hamar visszarázódtam a rutinba. Az egyetlen különbség az volt, hogy Jenna még mindig az életem része volt. A legtöbb este együtt vacsoráztunk, és felváltva aludtunk egymás lakásán a hétvégéken.

            Csak otthon csináltuk, mivel nem akartuk, hogy kitudódjon a mi kis titkunk, és minden működött. Én pedig hálás voltam érte.

            Jenna tanácsára vettem egy kis magnót, amit az ágyam mellé tettem, és beállítottam, hogy addig játssza az eső, a vízesés, vagy az óceán hangjait, amíg álomba nem merültem. Ennek köszönhetően az egyedül töltött éjszakáim békésen teltek. Nem volt több álom Danny-ről… vagy Danny-ről és Jennáról együtt.

            Még mindig gondoltam rá néha, de már belenyugodtam, hogy jobb, hogy a dolgok így alakultak. Nem gyűlöltem őt. Tényleg nem. Ha ő nem lép le, most nem élhetném át ezeket a csodás pillanatokat Jennával. Lassan, de biztosan az, hogy emellett a csodás nő mellett lehetek, átsegített a problémákon.

            De meddig tarthat ez az álom?

***

– Hol jársz?

Pislogtam, és felnéztem a magazinból.

– Hogy?

– Már vagy öt perce nem lapoztál. És mivel nemigen lehet a Szép Házakban olyasmi, ami ennyire leköt, biztos merengesz valamin – csukta le Jenna a laptopját, az asztalra tette az olvasószemüvegét, és mellém ült a kanapéra. – Add ide a lábad, és mesélj!

– Nem tudom – vontam meg a vállam, miközben az ölébe tettem a lábam és felsóhajtottam, ahogy lehúzta a zoknimat és masszírozni kezdte a lábfejem. – Csak az utazásunkra gondoltam.

Jenna elmosolyodott.

– Olyan jó volt?

– Nem. Igazából halálra untam magam – néztem rá a szemem sarkából.

– Fogd be! – rántotta meg a lábam, míg a hátamra nem csúsztam a kanapén, és csikizni kezdett.

– Állj! – próbáltam szabadulni. Nagyon jól ismerte minden érzékeny pontomat, és tudta jól, milyen csikis vagyok. – Jenna! Állj le!

Ő viszont kíméletlenül folytatta.

– Előbb könyörögj irgalomért!

Felnyögtem. Lábaim köze tüzelt. Sokszor mondta már ezt, főleg, amikor a kedvenc felcsatolható műszerszámát használta. De sosem jutottunk odáig, hogy tényleg könyörögnöm kelljen.

            Lehet, Jenna is észrevette izgatott állapotomat, vagy csak úgy döntött, felhagy a kínzásommal, mert csiklandozása gyengéd simogatásba váltott át. Izgató simogatásba, ami csak tovább hevítette bennem a tüzet. Először a derekamat simogatta, majd az oldalamat, végül elérve a melleimet.

– Jenna! – szorítottam össze a szemhéjaimat, ahogy a bimbóimat kezdte dörzsölni, teljesen felizgatva még a pólóm és a melltartóm anyagán keresztül is. Megragadtam a karjait és küzdöttem a gondolattal, hogy ellökjem őt, vagy közelebb vonjam.

– Igen, Katcica? – dorombolta az arcomhoz hajolva. Kezei ismét a mellemre tapadtak, amitől ugrottam egy nagyot. – Ez tetszik?

Csak nyögni tudtam. Különösen, amikor egyre erősebben markolászott, ujjai pedig a bimbóimat izgatták.

Jenna annyira fel tudott izgatni, hogy már azt se vettem észre, mikor szabadított meg a ruháimtól. Most sem volt ez másként. Az egyik pillanatban még teljesen fel voltam öltözve, a következőben már meztelen felsőtesttel feküdtem, ajkai pedig a mellbimbómra fonódtak. Amikor épp nem szopogatta, a nyelve körözött a mellemen, kezei pedig gyengéden simogattak.

            Ujjaim a hajába túrták, fejemet hátra vetettem és lihegni kezdtem. Lábaimat a dereka köré vontam és farmerba bújtatott ágyékomat hozzá dörzsöltem. Ahogy az anyag a puncimat izgatta, egyre hangosabban nyögtem.

– Cssss! – nyugtatgatott, miközben áttért a másik mellemre. Közben a jobb kezével lenyúlt és kigombolta a nadrágomat. Ettől csak még hevesebben nyögtem. – Ó, cicus, cicus, cicus! – duruzsolta, mire hangosan felnevettem, amit viszont ismét egy nyögés szakított félbe. Keze a bugyimba csusszant, és megérintette a csiklómat, mire én hangosan felsikkantottam.

– Ez az! Jó kislány.

Cameron Russell alias Kat

Agyamra ködfátyol borult, ahogy az ujjai dolgoztak bennem, növelve a nyomást. Egyre hangosabban nyögtem.

– Kérlek, Jenna! Kérlek.

– Élvezz el! Élvezz nekem, Katcica! – Azzal két ujját bevezette a barlangomba.

Hangosan elsikoltottam, ujjaim a karjába vájtak, és a kanapéra roskadtam.

– Mmmm! Csodás. Jó kislány – nyalta körbe az ajkaimat, mielőtt nyelvével a számba hatolt.

Próbáltam viszonozni a csókját, de az izmaim nem működtek. Úgyhogy csak feküdtem, és hagytam, hogy az utolsó görcsök is tovaszálljanak. Keze ismét a combjaim közé siklott. Csodás érzés volt.

– Annyira imádom ezt, Kat – csókolta meg Jenna az orrom hegyét, majd kisöpörte a hajam a homlokomból.

Hirtelen kitisztult a fejem. Mintha valahol éreztem volna, hogy ezt meg kell hallanom és meg kell jegyeznem. Megborzongtam, ahogy hüvelykujja a csiklómon dolgozott, és testem ismét görcsbe rándult.

– Csodás volt, nem igaz? – nyomta ajkait az enyémekre. Aztán kihúzta a kezét a bugyimból, és mellém feküdt, fejét a mellemre hajtva.

Felemeltem a karom, hogy átöleljem őt. Egyikkel a fejét, másikkal a csípőjét. Most vettem csak észre, hogy ő is meztelen. Mellei a hasamnak nyomódtam, miközben felsóhajtott.

– Kat?

– Igen? – ásítottam.

– Hallottad, amit mondtam?

– Hmm?

– Szerinted ez jó ötlet?

Kinyitottam a szemem és lenéztem rá. Rám mosolygott, és a melleimet simogatta.

– Nem tudom. Gondolkodnom kell rajta.

– Csak ennyit kérek. Ne érezd úgy, hogy siettetlek!

Felsóhajtottam. Valljam be, hogy fogalmam sincs, miről beszél? Talán megismételné… Vagy, ami még jobb, el is felejtené, hogy egyáltalán kérdezett valamit.

            A baj az volt, hogy nem tudtam, ugyanúgy érzek-e iránta, mint ő irántam. Ő még most is úgy rajongott értem, mint a gimnáziumban. Én meg csak pár hónapja csöppentem ebbe a helyzetbe.

            Tényleg beleszerettem volna egy másik nőbe? Ugyanúgy, ahogy ő szeret engem?

            Jenna átölelt, és visszatette a fejét a melleimre, miközben ő is elsóhajtott.

            Félmeztelenül feküdtünk egymás karjaiban egy ideig, míg végül álomba nem merültünk. Arra gondoltam, talán felajánlhatnám, hogy menjünk át a hálóba, de még beszélni se volt energiám… vagy megtenni tíz métert az ágyig.

– Olyan jó lenne, ha beleegyeznél – ásított Jenna. – Az összeköltözés csak még jobban elmélyítené a kapcsolatunkat.

A szemeim elpattantak, de továbbra sem jutottam szóhoz. Egyszerűen nem tudtam, mit válaszoljak.

Folytatása következik!

**********************************************************************

Várom a megjegyzéseket. Bárkitől és bármilyen formában, hiszen abból tudom, jó úton haladok-e. :)
Akinek tetszett a történet, lájkolhatja a Facebookon a Sinara történetei nevű oldalon.

Életképek 4.

Mostanában elég mozgalmas időszakot élek át, és sajnos a rosszabbik fajtából, így sajnos nemigen jut időm értő tekintetettel szemlélni a környezetem. Meggyőződésem, hogy azon képek túlnyomó többsége, amik ebbe a sorozatba illenek, csak az én fejemben létezik így. Sőt, van amiről konkrétan tudom is. Ehhez viszont az kell, hogy az agyam is elég szabad legyen ahhoz, hogy erre oda tudjon figyelni. Na, most sajnos nem elég szabad, úgyhogy nem biztos, hogy a következő napokban, hetekben tudok prezentálni nektek friss élményeket. Viszont addig sem szeretném, ha hiányt szenvednétek, ezért úgy gondoltam, előások pár régebbi élményt, hogy azzal szórakoztassalak titeket, amíg nincs új.

Na nem olyasmikre kell itt gondolni, hogy "amikor én még kislány voltam". Történt velem az elmúlt egy-két évben is olyasmi, ami vagy megtörténhetne akár most, a napokban is, vagy éppenséggel csak az évszak eltérése akadályoz meg benne.

De nem szeretnék rögtön az elején valami a mától nagyon elrugaszkodottal kezdeni, úgyhogy egy olyannal kezdenék, ami akár ma is megtörténhetett volna.

Ősz volt már akkor is. Bár igaz, nem úgy, mint most. Akkor még nyáriasabb idő volt. Szépen csiviteltek a madarak, sütött a nap... De ez most nem lényeg.
Aznap kicsit később kellett csak bemennem az egyetemre. Ilyenkor úgy áll hozzá általában az ember, hogy "hurrá, van egy csomó plusz szabadidőm". Na marhára nem. Legalábbis én hajlamos vagyok az ilyen plusz szabadidőt elmarháskodni, és a végén már nagyobb késésben vagyok, mint általában szoktam lenni.
Ez történt akkor is. Mire észbe kaptam, már rohannom kellett, hogy elérjem a következő villamost, amivel talán még időben beérhetek. Mondanom se kell, nem értem be időben, bár bajom nem származott belőle, de ez egy másik történet.
A lényeg, rohantam a lakástól a villamosmegálló felé, olyan tempóban, amilyen gyorsan csak tudtam, hogy ne fulladjak ki félúton. Szerencsére nem egy különösebben forgalmas környéken lakom, így a járókelőket nem kellett kerülgetni, és az autók miatt se kellett megállni, amikor át kellett mennem egy-egy utcán. Viszont sok errefelé a kutyás... Bár, igazságtalan vagyok, mivel macska is van errefelé annyi, mint a nyű, viszont őket nem sétáltatják a kedves gazdik pórázon. A kutyákat viszont éppen abban az időben délelőtt igen. Egy "jól nevelt" kutyának pedig nincs is ingerlőbb látvány, mint egy sebesen rohanó ember (vagy akármi más élőlény) látványa. Épp hogy csak befordultam az utolsó előtti sarkon, rögtön elém is ugrott egy kis szőrcsomó, és olyan hangosan elkezdett ugatni rám, mintha legalábbis az ablakon akarnék bemászni a lakásukba.
A nyomában persze ott loholt a gazdija is, és sűrű bocsánatkérések közepette kapta fel a földről a kis méregzsák ölebet, hogy elhallgattassa. Aztán felpillantott rám, és egy pillanatra megdermedt körülöttünk a levegő.
Velem nagyjából egyidős lány lehetett. Talán inkább néhány évvel fiatalabb. Középhosszú fekete haj keretezte kislányos arcából nagy kék szemek világítottak rám, szája pedig kedves mosolyra húzódott.
Szívesen leálltam volna vele egy kicsit csevegni. Megpróbálhattam volna megsimogatni a kis vakarcs fejét, elviccelődve azon, milyen kis méregzsák, reménykedve, hogy ezzel teremthetek valami barátságos légkört kettőnk között a gazdájával... Akár még többet is.
Csak az az átkozott óra ne lett volna. Kénytelen voltam elmotyogni neki egy "Nincs semmi baj"-t, és miután én is rámosolyogtam, tovább loholtam. Esküszöm, éreztem a hátamon a tekintetét, ahogy rohantam a villamoshoz, és abban reménykedtem, majd később találkozunk újra.
Sajnos azóta se láttam viszont.

Ötletözön: Egyperces 2.

Előzményt lásd: Ötletözön: Egyperces

Bocsánat, hogy ilyesmivel rabolom a figyelmeteket, de szeretném, ha ez a dolog összejönne.

Manó! Köszönöm az ötletet. Elgondolkodtam rajta, és jutottam is valamire.

Igazából két megoldási lehetőség formálódott bennem, viszont az előnyök mellett mindkettőnek megvannak a maga hátrányai. Nem tudom, te melyikre gondoltál, de kíváncsi lennék a véleményedre.

Amikor először olvastam az ötletedet arról, hogy "életképekben" oldjam meg a történetek egypercesekbe sűrítését, ez úgy jelent meg a fejemben, hogy jelenetekre bontom a történetet, ezeket a jeleneteket kicsit kibővítem, kipofozom és így egyesével töltöm fel. Ennek előnye, hogy mindenki megkapja vele, amit szeretne. Akinek kevés az ideje egyszerre olvasni, az sok rövidke történetet kap, aki viszont inkább hosszabb történetet olvasna, akár hosszú várakozási idő után is, az kivárhatja, amíg az egész felkerül, és egyben elolvashatja az egészet. Viszont a hátránya is ebből fakad. Ti nem tudom, hogy vagytok vele, de én nem igazán szeretem, ha egy összességében egészet alkotó történet részleteire tagolva kell kivárnom, hogy apránként megjelenjen. Ha meg kivárjuk, amíg elkészül az egész, akkor megint ugyanott tartunk, nem? Illetve nekem se biztos, hogy nagy segítség ez a megoldás, mert általában jobban szeretem egyben megírni a dolgokat. Nem igazán tudom félbeszakítani az írást és x idő után visszaülni folytatni. De valahogy ezt is meg lehet oldani, és, ha jobb nincs egy próbát megér.

A másik megoldás, amire jutottam, egy kicsit más jellegű. Úgy tudnám leírni, hogy alapvetően teremtünk egy "univerzumot". Ez jelen esetben pl. B történeteivel, vagy akár a Szomszédlány-sorozattal is, rendelkezésre áll. Van egy keret, amin belül már ismert alapokra írhatok sok kicsi, önmagában álló, de mégis egymáshoz millió szállal kötődő történetet. Ennek előnye, hogy mindig valami új jön, nem kell attól aggódni, hogy akkor most vissza kell keresni az első részt és onnan kezdeni az olvasást. Nekem is könnyebbség, mert rövid idő alatt össze tudok hozni egy teljes történetet, és ki lehet hagyni elemeket, mert lehet hivatkozni rá, hogy ez már itt meg itt az "univerzumban" meg van. Hátránya viszont, hogy nem tudom, ez a gyakorlatban mennyire lesz követhető. Mennyire valósítható meg úgy, hogy a történetek úgy épüljenek egymásra, hogy közben mégis külön-külön is érthetőek legyenek.

Én, személy szerint leginkább egy öszvérmegoldást preferálnék, ami inkább az utóbbihoz áll közelebb. Hogy ez érthetőbb legyen, szemléltetem egy kicsit a megoldásokat.

Képzeljétek el úgy, hogy az eddig írt történeteim egy-egy tömör réztömbbel egyenlőek. Ezzel szemben az első megoldásban ugyanazt a rezet kis golyókba öntjük, amit egy erős szálra fűzünk fel. Az eredmény egy kis történetekből álló "gyöngysor",

A második megoldást úgy tudnám szemléltetni, hogy fogunk egy hatalmas tálat, és rajta szétszórjuk a golyókat mindenfajta logika nélkül, és vékony vonalakkal összekötjük őket. Vagyis lényegében kötődnek egymáshoz, de nem annyira, hogy szükségesek legyenek egymás megértéséhez.

Na most az én öszvér megoldásom úgy nézne ki, hogy ezek mellett a vékony vonalak mellett egyes golyókat vastagabb vonalak kötnek össze. Ergo kb. az "univerzumon" belül egyes történetek amolyan részsorozatot, együtt egy résztörténetet alkotnak. Ez valamennyire ötvözné a két megoldás előnyeit, viszont aggódok, magamat ismerve, hogy nem tudom mennyire tudom tartani az egységeket. Mondjuk van eleje, közepe, van egy pont, amire azt mondhatjuk, hogy itt akár le is lehet zárni, utána viszont még fűzöm tovább, viszont mindezt úgy, hogy lassan elveszti a "gyöngysor" jellegét, és ad absurdum, szétbomlik több külön szálra. És nem tudom, ez hogy lenne követhető.

No mindegy. Nem részletezem tovább, mert már én is kezdek belezavarodni.

Nektek mi a véleményetek? Tényleg érdekel, hogy ti hogyan látjátok, mert például jelen esetben is Manó segített ide eljutni. Bármi segíthet.

De emellett továbbra is várom az egyéb ötleteket is. Kommentelhettek ide, de az előző, az "Egypercesek" bejegyzéshez is. Sleepwalker, nagyon köszönöm az első bejegyzésnél a kommented, és érdekelne a véleményed a reakciómra. Lily! Jutottál valamire a gondolkodásban?

Várom az ötleteket.

Ötletözön: Gyönyörök ősszel

Még az ősz elején, közvetlenül a Barátnők és a Nyár végén feltöltése után, belevágtam egy nagyobb lélegzetvételű, 6-7 fejezetesre tervezett B-Szomszédlány történetbe, de sajnos belesültem. Mivel az ősz már nem épp aktuális és egyelőre azt se tudom, a karácsonyi történetet hogy fogom megírni (bár igyekszem), ebből már ilyen formában nem lesz semmi. Az ötleteit felhasználhatom még más Szomszédlány-történetekhez, de ez még a jövő zenéje.

Eddig ennyit írtam meg. Ötleteim még voltak (vannak) bele, de jó eséllyel már nem állnak úgy össze egésszé, mint terveztem, de, ha akarjátok, megírhatok még egy párat ha ez tetszett.

Szóval, íme az eddigiek:

– Á! Ez fantasztikus volt! – nyújtózott el Szomszédlány az ágyon. Haja mint sötét glória terült szét a feje körül, csillogó barna szemei pedig úgy meredtek előre, mintha nem is az egyhangúan fehér plafont látná maga előtt, hanem valami olyan mennyei gyönyörűséget, amit a hétköznapok szürkeségébe belesüppedt ember még csak felfogni sem képes.

Betűrtem egy tincsem a fülem mögé és megnyaltam az ajkamat, hogy aztán végigmérjem előttem elterpeszkedő meztelen testét. Ezt a még nem egészen tizenhét évesen is olyan gyönyörű és nőies testet, aminek már a puszta látványától is hőség árasztotta el a lábaim közét. Ahogy ott bámultam azt a karcsú alakot és a formás idomokat, el sem tudtam képzelni gyönyörűbbet ezen a világon.

            Na jó, ez most nagyon patetikusnak és csöpögősnek hangzik, de akkor, az előző pillanatok vad szeretkezésének hevében égve, valóban így éreztem. Még mindig ajkaimon éreztem nedveinek csodás ízét, és ahogy lepillantottam, megduzzadt ajkai lankadatlanul tátogtak felém, mintha csak folytatásért könyörögnének.

            Amikor észrevettem, hogy azok a gyönyörtől csillogó barna szemek már nem a semmibe révednek, hanem engem figyelnek, elkaptam tekintetemet legrejtettebb testzugáról, és ártatlan mosollyal az arcomon felé fordultam.

– Hihetetlen vagy! – kacagott fel, és megragadta a tarkómat, hogy magához vonjon és hevesen megcsókoljon.

Valóban, bár magam sem tudom miért, úgy viselkedtem, mint egy szende kislány, aki, azok után is, hogy épp most hajszoltam bele a nyelvemmel egy felemelő orgazmusba, mintha még azt is szégyellné, hogy megbámulja őt.

            Hiába telt el már majdnem fél év azóta, hogy a családjával beköltözött a szomszédba, még mindig nem tudtam elhinni, hogy ez tényleg megtörténik velem. Néha már hajlottam arra, hogy azt higgyem, ez az egész csak álom. Hogy csak mocskos fantáziám hiteti el velem, hogy ez a gyönyörű szép lány, alig pár nappal a megismerkedésünk után a konyhámban kötött ki, és ki sem várva, hogy én tegyem meg az első lépést, úgy támadott le, mint egy nőstényoroszlán.

            Viszont az idő múlásával egyre kevésbé lett volna tartható az a képzet, hogy mindez csak álom. Azután a rengeteg csodálatos óra után, amit egymásnak szereztünk az ágyban henteregve, és azután, hogy a két héttel ezelőtti beszélgetésünk után mennyire elmélyült a barátságunk.

            Két hét? Valóban csak két hét telt volna el az óta? Hiszen mintha már ezer éve ismernénk egymást. Szinte már nem is tudtam elképzelni az életemet nélküle. Anélkül, hogy tapintsam puha bőrét, csókoljam selymes ajkait, és nyelvemet forró barlangjába fúrjam.

– Mi az? – rántott ki merengésemből a hangja. – Mit bámulsz ennyire? – nézett fel rám, továbbra is elterülve az ágyon, mint egy mennyből idepottyant angyal.

– Semmi – ráztam meg alig láthatóan a fejemet. – Csak azon gondolkodom, vajon a cigitől van ilyen borzalmas íze a szádnak, vagy alapból is ilyen.

– De hülye vagy! – kacagott fel, miközben lelökött magáról.

Hangosan hahotázva terültem el mellette a széles ágyon, hogy aztán, megfájdult tüdővel elnémulva én is a csupasz plafonra bámuljak.

– Ez már nagyon hiányzott – törte meg a csendet ismét egy hangos sóhajtással Szomszédlány.

– Mi? Hogy emlékeztesselek, hogy túl sokat bagózol?

– Nem, te lökött! – könyökölt az oldalamba. – Különben is! Nem azt mondtad, hogy nem zavar?

– Engem aztán nem – vontam vállat. – Amíg nem az én lakásomban csinálod.

– Nem könnyíted meg a dolgom – tornászta magát az oldalára, hogy felkönyökölve az arcomba nézhessen. – Pedig már így is legszívesebben az egész napomat itt tölteném.

– Úgy beszélsz, mintha nem tegnap lett volna, amikor úgy megujjaztál, hogy utána alig bírtam összezárni a lábamat.

– Az tegnapelőtt volt – válaszolta, színlelt szemrehányással, mintha mérges lenne, amiért nem emlékszem a pontos időpontra.

– Nem tök mindegy? – kacagtam fel. – Esküszöm, ha rajtad múlna, még az utolsó csepp életet is kikefélnéd belőlem.

– Legalább egy kis örömöm hadd legyen az egész napos szívás után! – méltatlankodott.

– Ne mondd, hogy ennyire vacak a suli!

– Pedig de. Hidd el, csak azért tudom elviselni, mert tudom, hogy utána haza jöhetek, és bevethetem melléd magam az ágyba.

– Nocsak! – ült ki egy kaján vigyor az arcomra. – Ha nem ismernélek jobban, azt hinném, szerelmes vagy.

– Na elmész te… – zsörtölődött, miközben elkezdett feltápászkodni az ágyból, de én kacagva megragadtam a karját.

– Gyere csak vissza? – rántottam magamhoz, hogy pár másodpercnyi nagyrészt csak színlelt birkózás után ismét megadja magát a csókomnak.

Kezemet lassan végigfuttattam selymes bőrén. Éreztem, ahogy formás melle besüpped ujjaim alatt, hogy aztán, mintha csak egy egész más világ lenne, áttérjek feszes hasfalára, ami után végre elérkezek ahhoz a forrón tátongó nyíláshoz.

            Hangosan felnyögött, ahogy egyszerre két ujjam hatolt be nyelvmunkámnak köszönhetően alaposan kitágult járatába. Ajkai elernyedtek, barna szemei pedig egy pillanat múlva ismét a semmibe meredtek, ahogy gyors lendülettel indult el ismét a csúcs felé.

– Esküszöm, egyszer kicsinálsz – zihálta, amikor ismét levegőhöz jutott.

– Te akartad – vontam vállat, de arcomról közben egy pillanatra sem tűnt el a mosoly.

– Az a szerencséd, hogy mennem kell. Különben többszörösen kapnád vissza – fújt egyet, miközben kikászálódott az ágyból.

Ezzel mintha egy pillanat alatt szertefoszlott volna az idill. Bár még mindig gyönyörködve bámultam ruganyos testét, ahogy meztelenül körbesétál a szobában, összeszedve az előző este hevületében szétdobált ruháit, de az a burok, ami jótékony felejtésként borult ránk eddig, darabjaira hullott, hogy ismét kitáruljon a szomorú valóság.

            Az elmúlt két hétben ugyanis nem csak a barátságunk mélyült el jobban, hanem ismét elkezdődött az a lélekölő tortúra, amit tanévnek hívnak. A nyár tovaszállt. Bár odakint még mindig kellemes, meleg idő volt, feltartóztathatatlanul begyűrűzött a városba az az érzés, amit az ősz hoz magával. Mintha a nyár soha nem is létezett volna. Mintha csak egy álom lenne, ami után felébredve ismét vissza kell zökkenni a kegyetlen valóságba.

            Hálát adtam az égnek, hogy itt volt ez a csodálatos lány, aki még ezekbe a napokba is csempészett valami kis örömöt. Figyeltem, ahogy meztelen testét lassan eltakarja, először a bugyiját, majd farmernadrágját felhúzva, hogy aztán tovább folytassa a kutakodást a leglehetetlenebb helyekre elrepült melltartója és topja után.

– Megismételhetnénk ezt valamikor – nyújtózkodtam én is, hogy felkészítsem magam a felkelésre.

– Jó lenne – kacagott Szomszédlány. – De a szüleim már így is mérgesek, hogy suli-időben ilyen sok éjszakát töltök házon kívül.

– Tényleg – tápászkodtam ki az ágyból, mire azonnal testemen éreztem fürkész tekintetét. – Hogyhogy megengedik, hogy ilyen sokszor át gyere?

– Miért ne engednék meg, hogy egy barátnőmnél aludjak? – vont vállat.

– Na de ennyiszer?

– Sok barátnőm van – vigyorodott el.

– Na de ennyire?

Erre már nem válaszolt, csak a vállat vonogatva felnevetett. Tény, hogy a szülei helyében én már gyanakodnék, ha a lányom három napból kétszer egy barátnőjénél akarna aludni. De lehet, ez csak azért van, mert én pontosan tudtam, mit is művel ezeken az éjszakákon Szomszédlány alvás címszava alatt. Amellett pedig, ő sokkal jobban ismerte a szüleit, mint én, így hát nyilván tudta, hogy kell meggyőzni őket.

– Majd csak lesz valahogy – mondtam végül.

– Ja – válaszolta, miközben az utolsó simításokat végezte a ruháján, hogy aztán felkapja az iskolatáskáját. – Majd próbálkozunk. – Azzal odalépett hozzám még egy búcsúcsókért. Miközben teste hozzám simult, ajkaink pedig összefonódtam, éreztem, ahogy egyik keze ismét a lábaim közé csusszan.

– Te kis pimasz! – kacagtam fel, mire ő ismét csak elvigyorodott.

– Sok sikert mára! – intett búcsút miközben elhúzódott tőlem, és elindult az ajtó felé.

– Köszi. Szükségem lesz rá.

******************************************************************************

Kíváncsian várom bárki megjegyzését, észrevételét. Ha úgy jobb, akár még névtelenül is. A lényeg, hogy várom a visszajelzéseket. :)

Ha tetszett a történet, lájkolhatjátok a  a Facebookon a Sinara történetei nevű oldalon.

Közérdekű közlemény

Már nekem is meggyűlt a bajom azzal, hogy kiírok egy megjegyzést, látszólag kikerül, de én nem látom sehol. És már többen is szóvá tették ezt. Ne ijedjetek meg, nincs probléma! Csak annyiról van szó, hogy a sablon nem jelenít meg alapból azt hiszem 58 megjegyzésnél többet. De ha alul megnyomjátok a "Load more" kék feliratot, megjelenik minden.

Ötletözön: Egyperces

Ez most egy kicsit rendhagyó bejegyzés lesz. Legalábbis, ami az Ötletözönt illeti.

Most nem egy történetet, történettöredéket, jelentet, konkrét ötletet szeretnék megosztani veletek, hanem egy műfaji elemben kikérni a véleményeteket. Na ez most kicsit nagyképűen hangzott. "Műfaji elem". A lényeg az, hogy egy ismerősöm, aki olvassa a történeteimet (és nem mellesleg ezt a blogot is neki köszönhetem, amiért nagyon hálás vagyok neki), megjegyezte, hogy néha kicsit hosszúak a történeteim. Az embereknek ma már nincs annyi idejük, hogy oldalakat olvassanak el naponta. Ebben pedig sajnos egyet kell értenem vele. Magamon is tapasztalom, hogy néha fel kell adnom egy-két dolgot, mert egyszerűen nincs rá időm.

No ne rémüljetek meg! Nem tervezek felhagyni a történetírással, és az eddigi stílusomon, történetalkotási módomon se tervezek változtatni, bár nem tudom, mikor lesz időm megint írni egy jó történetet.

Viszont több különböző forrásból merítve (amiket most hosszadalmas és kacifántos lenne kifejteni, és annyira nem is szeretném részletezni), körvonalazódott bennem egy műfaji megoldás.

Nevezzük ezt "Egyperces"-nek, ha tetszik!

A lényeg az, hogy rövid történeteket közölnék. Olyanokat, mint amilyenek eddig az Ötletözönbe is bekerültek. Viszont, míg az eddigiek csak töredékek, vagy az agyamban felvillanó képek voltak, ezeket teljes, önmagában kerek történeteknek képzelem el, jelentősen nem nagyobb terjedelemben. (Ergo, max. 2-3 oldal Wordben.)

Ennek több előnye is lenne. Egyrészt nektek is adhatnék gyakrabban saját történetet, mert egy ilyet nem olyan nagy was ist das megírni, ha van rá ötlet, másrészt meg nekem se kellene megvonnom magamtól az írás örömét csak azért, mert aktuálisan nincs időm és ihletem egy átlagos hosszúságú novellára. A problémám viszont az, hogy ezt hogy lehetne megoldani. Mármint, hogy írhatnék ilyen rövid történeteket.

Itt most elsősorban erotikus történetekre gondolok, mert hát, erre szabtam ezt a blogot. Viszont már többször is említettem, hogy nem akarok szimplán pornót írni, ami kizárja azt, hogy pusztán a szexjelenetre leszűkítve, egy rövid bevezetéssel, befejezéssel és egy jól megírt actionnel akarjak előjönni. Az nem én lennék. Másrészt viszont egy kerek egészet szeretnék. Olyan történeteket, amik, még ha olyan érzést is hagynak az emberben, hogy "de jó lenne, ha még folytatódna" (amit adott esetben egy átlagos hosszúságú történetben később meg is tehetek, ha úgy alakul), mégis van elejük, közepük és végük, szólnak valamiről és arról egy koherens képet adnak. Nem kell feltétlenül valami emelkedett tartalom, hiszen az az eddigi történeteimben se mindig van (ha valamelyikben van egyáltalán), de mégis vigyen végig valami tartalmat.

Ugye értitek, mire akarok kilukadni?

Nektek lenne esetleg valami ötletetek, hogy is nézhetne ki egy ilyen történet?

Bármilyen meglátást szívesen fogadok. Még akár egy kósza ötletet is, ha valakiben megfogalmazódik, hátha az ad valami olyan lökést, amitől felgyullad az a bizonyos lámpa a fejemben. És, természetesen, mint eddig is, akár névtelenül is nyugodtan írhattok. Nem az számít, kitől jön, csak az, hogy leírja a megjegyzését.
Ha pedig valami technikai probléma miatt nem tudnátok ide megjegyzést írni, azt megtehetitek a Facebookon is a Sinara történetei nevű oldalon.

Flört ala Asia

Cuki, nem? :)

Előre a cél felé II. rész 4. fejezet

Előzmény: Előre a cél felé I. rész 1. fejezet
Közvetlen előzmény: Előre a cél elé II. rész 3. fejezet

Eredeti cím: Fourth and Goal
Írta: Strongsouljah (alias Tonya S. Coley)

Fordította: Sinara

**************************************************************************

            Rock üres szobában ébredt. Arra fordította a fejét, ahol a nagyanyja aludt előző éjjel aludt. Fájdalmasan felnyögött, és végigfuttatta az ujjait az arcán. „Mit fogok csinálni, ha nem leszek képes többé járni?” – futott át az agyán. – „Akkor nem játszhatok. De a foci az életem. Nem akarok mást, csak megint játszani.”

            A szemei könnyel teltek meg, ahogy fájdalmasan felnyögött.

– A büdös picsába! – Kitörölte a könnyeit a szeméből. Gyűlölt sírni. Ettől gyengének érezte magát. Sebezhetőnek.

Amikor Johnnie belépett, észrevette a kétségbeesést az unokája arcán. Felemelte a kezét, hogy visszatartsa JB-t, és egyedül lépett oda a kórházi ágyhoz, hogy megfogja Rock kezét.

– Mi a baj, Squirt?

– Nem tudom, mi lesz velem, nagyi – csuklott el Rock hangja. – Mi lesz, ha soha többé nem tudok majd járni? Soha nem focizhatok többé.

– Hallgass rám, kicsikém! – kezdte Johnnie, suttogásnál alig hangosabban. – Minden rendben lesz. Spencer az ország egyik legjobb sebésze. Volt már pár nehéz esete, és mindig meggyógyította a betegeit. – Egy pillanatra elhallgatott, és megcsókolta az unokája kezét. – Megint a pályán leszel majd. Ismét játszhatsz majd – mondta magabiztosan.

Rock letörölt egy kósza könnycseppet az arcáról.

– Köszönöm, nagyi!

– Most pedig, ha egy kicsit megnyugodtál, JB jött látogatóba.

– Tényleg?... Minden rendben van vele, nagyi?

Johnnie elmosolyodott.

– Persze. Sokat beszéltem vele, és viselkedni fog.

– Helyes. Nem akarom, hogy bajba kerüljön emiatt az egész miatt… Nos, mondd meg neki, hogy tolja ide azt a hájas seggét!

Johnnie hangos kacagásban tört ki, és az ajtóhoz lépett, hogy behívja a férfit.

JB vonakodva lépett be, és az ágyon magatehetetlenül fekvő barátjára nézett. Igyekezett visszatartani a könnyeit, majd megköszörülte a torkát, hogy ne remegjen a hangja.

– Hello, haver! Hogy vagy?

– Gyere már közelebb! Nem harapok – cukkolta Rock.

– A frászt hoztad rám tegnap – lépett oda hozzá a férfi.

– Sajnálom – mosolygott rá Rock. – Nem az én hibám volt.

JB összeráncolta a szemöldökét.

– Tudom. És ha a kezeim közé kapom azt a seggdugaszt, a szart is kiverem belőle.

Johnnie odalépett hozzá, és megrángatta a fülét, mire a férfi felkiáltott.

– Mit mondtam neked az előbb?

– Aú! Sajnálom, nagyi! Jó fiú leszek! Ígérem.

Johnnie a biztonság kedvéért még egyszer jól megtekerte a fülét.

– Jobb, ha nem szeged meg a szavadat, kisfiam. Ha mégis, kitekerem a nyakad.

Amikor Johnnie elengedte a fülét, a férfi fájdalmasan megdörzsölte. Tudta, hogy az idős hölgy minden egyes szót komolyan gondol. Még emlékezett az első alkalomra, amikor találkoztak.

***

– Szerinted kedvelni fog? – kérdezte JB a legjobb barátjától.

– Ja – bólintott Rock. – Nyugi már! És ne rinyálj annyira! Úgy viselkedsz, mintha legalábbis a kezemet akarnád megkérni.

JB hangosan felnevetett.

– Azt soha. Hiszen egy csapatban játszunk… Több értelemben is.

– Fején találtad a szöget – parkolta le Rock a kocsit. – Nos, itt vagyunk.

Kiszálltak a kocsiból, és felcaplattak a bejárati ajtó előtti lépcsőn. JB egy idős, hófehér hajú hölgyet vett észre, amint feléjük sétál a ház végéből.

– Nagyi! – rohant oda hozzá Rock, és a karjaiba kapta a nőt.

– Tegyél le, Squirt, mielőtt agyoncsaplak! – fenyegetőzött a nő a botjával, de közben végig szélesen mosolygott.

– Squirt? – csodálkozott JB.

Rock letette a nagyanyját, és a férfi felé fordult.

– Ha ezt elmondod bárkinek is, kicsinállak.

A férfi felnevetett, és a kezét nyújtotta az idős hölgy felé.

– Jó napot, Miss Green! A nevem Jarrod Buckner. Megtiszteltetés, hogy megismehetem.

– Nos, ez nem várt meglepetés. Egy férfi, akinek van modora.

– Ne hülyéskedj, nagyi! – kacagott Rock. – Ez a kurafi még nálam is rosszabb.

– Mit mondtam neked a káromkodásról a jelenlétemben? – bökte meg Johnnie a botjával.

– Már felnőtt nő vagyok, és úgy beszélek, ahogy akarok.

– Na hozz csak nekem egy pálcát? – morogta Johnnie.

– Minek?

– Hogy elverjem a seggedet, annak.

– Te káromkodhatsz, én meg nem? – méltatlankodott Rock.

– Én felnőtt vagyok, te meg csak egy kölyök, aki alig nőtt ki a pelenkás korból. Most pedig, hozd a pálcámat! – erősködött az idős hölgy.

JB hitetlenkedve nézte, ahogy a barátja elmegy a pálcáért. Amikor átadta Johnnie-nak, és az elindult a ház felé, a férfi odahajolt Rockhoz.

– Most tényleg el akar fenekelni?

– Nem. Mindig eljátsza ezt a műsort. De sosem emelne kezet rám.

Amikor bementek a házba, Johnnie Rock felé fordult.

– Feküdj az ágyra!

– Nagyi! Kérlek. Nem gondolod, hogy túl öreg vagyok már ehhez?

– Nem. Most pedig, vonszold a segged az ágyhoz!

– Most komolyan beszélsz?

– Halálosan.

– De nagyi…

JB dermedten figyelte, ahogy Rock végül végigfeküdt az ágyon, majd az ajtó felé indult, amikor Johnnie a lány mögé lépett.

***

            JB megrázta a fejét, és arra tért vissza a jelenbe, hogy Rock őt szólongatja.

– Hol jártál, haver? – kérdezte összevont szemöldökkel.

A féri rá mosolygott.

– Csak eszembe jutott amikor először találkoztam a nagyival, és amikor elenekelt.

Johnnie és Rock felnevettek, felidézve azt a napot.

– Nem bántottam túlságosan, JB. Mindig is vajszívű voltam – mondta Johnnie. – Az ő Abuelája viszont egy egészen más történet.

Rock jelentőségteljesen bólintott.

– Igen. Ő aztán igazán tudja, hogy bánjon el az emberrel.

***

            Michael és Nadina limuzinja méltóságteljesen gördült be a kórház ajtaja elé. Ahogy a férfi kiszállt és kinyújtóztatta tagjait, megpillantott egy klasszikus fekete 2004-es Lincoln Navigatort[1] a parkolóban.

– A fenébe is! – köpte.

Nadina némán követte. Remélte, hogy a férje nem veszi észre az anyja kocsiját, de amikor meghallotta a férfi reakcióját, tudta, hogy baj van.

– Michael – suttogta, és átölelte a férjét. – Kérlek, ne veszekedjetek megint a Mamával! Gondolj Vali-ra!

– Nem ígérhetek semmit, szerelmem. Ez Johnnie-n is múlik. Nem fogom eltűrni, ha bele akar szólni az életünkbe.

Nadina felsóhajtott.

– Tudom, hogy Mama nem akar semmi galibát veled. Szereti Valit, és megtesz bármit, hogy őt boldoggá tegye.

– Nos, hiszem, ha látom – morogta a férfi, majd megfogta a felesége kezét és megcsókolta. – Most menjünk be a lányunkhoz!

Lassan besétáltak az előtérbe, és a lift felé vették az irányt. Nadina elgondolkozott azon, milyen közel is áll egymáshoz az anyja és a lánya.

***

– Nem utazom Görögországba a nyáron.

Michael elfordult az dolgozószobája ablakától és a lányára nézett.

– Mit mondtál, ifjú hölgy?

– Azt, hogy NEM megyek Görögországba a nyáron – mondta dühösen a tizenhárom éves Rock. – A nagyi azt mondta, vele és Abuelával tölthetem a nyarat.

– A fenébe Johnnie-val! – morogta a férfi. – Semmi joga nincs ahhoz, hogy ilyeneket ígérjen a mi beleegyezésünk nélkül – folytatta hangosan. – A nagyszüleid számítanak rá, hogy velük töltöd a nyarat.

A fagyos kék szemek az apa ugyanolyan szempárjába bámultak.

– Nincs semmi jogod megígérni, hogy velük töltöm a nyarat. Még a nyelvet sem beszélem.

A férfi tudta, hogy ezzel nem győzheti meg a fafejű lányát, ezért taktikát váltott.

– Persze hogy nem, mivel sosem fáradtál vele, hogy megtanuld – lépett közelebb Rockhoz. – Folyékonyan beszélsz spanyolul. A göröggel se lehet problémád.

– Abuelával sokkal viccesebb – vitatkozott Rock. – A nagyi meg se próbál tanítani.

– Mert nem adsz neki esélyt, Vali. Ha tennél egy kis erőfeszítést…

– Tudom, miről szól ez az egész! – üvöltötte rock. – Utálod a nagyit, és el akarsz választani minket egymástól.

Nadina tudta, hogy a lányának igaza van. Ő is gyűlölte a férje és az anyja közötti nyilvánvaló ellenszenvet.

– Apád nem utálja a nagyit, Vali. Csak sok mindenben nem értenek egyet.

Rock az anyja felé fordult.

– Hallottam, amikor telefonon beszéltek, és azt mondta, undorodik tőle.

Nadina Michaelre bámult, akit hirtelen nagyon lekötött a padló. Tudta jól, hogy Rock az igazat mondja.

– Rendben – szűrte a fogai között Michael. – Akkor maradj csak a drágalátos nagyidnál! – Azzal kiviharzott a szobából.

***

            Nadina néma imát rebegett azért, hogy Michael és Johnnie tudják türtőztetni magukat. A liftajtó kinyílt és ők kiléptek, hogy odasétáljanak a nővérek pultjához.

– Jó reggelt! – mondta Nadina az ott álló ápolónak. – Meg tudná mondani, hol találjuk Valeria Rockwell szobáját?

Az ápoló felpillantott a lenyűgözően gyönyörű arcra. Rögtön felismerte benne Rock anyját.

– Igen, hölgyem. 715-ös szoba.

– Köszönöm – mosolygott rá Nadina, majd megfogta a férje kezét és elindult vele a folyosón. Amikor megállt az ajtó előtt, ott találta az anyját Rockkal és JB-vel. Megkopogtatta az ajtót, mielőtt belépett.

Johnnie elmosolyodott, amikor meglátta Nadinát. Ismét meglepődött rajta, mennyire hasonlít a lánya Almára.

Chiara Baschetti alias Nadina Rockwell

– Rock! Itt vannak a szüleid.

Rock felnézett a szüleire.

– Hello, anya! Apa!

Nadina odarohant hozzá és megcsókolta az arcát.

– Hogy érzed magad, Vali?

– Nem túl jól, anya. Azt hiszem, már tudod, mi történt.

– Igen, kicsim.

Michael odalépett hozzájuk és megállt a felesége mellett.

– Biztos vagyok benne, hogy jó kezekben vagy itt is, de azért felhívok pár specialistát.

– Az nem szükséges – szakította félbe Johnnie. – Én már gondoskodtam róla.

Michael szikrázó szemekkel rá nézett.

– Hogy érted azt, hogy már gondoskodtál róla?

Johnnie érezte a dühöt a hangjában, de visszatartotta a saját haragját. „Ne a gyerek előtt, te vadbarom!”

– Ahogy mondtam. El se hinnéd, kit rendeltek ki mellé.

– Kit, Mama? – nézett fel Nadina.

– Clayton Andrews-t – köpte Johnnie.

Nadina összevonta a szemöldökét.

– Nem ő volt az, aki…

– De – vágott közbe Johnnie. – Esély sincs rá, hogy engedjem neki, hogy hozzányúljon Squirthez.

– Egyet értek, Mama – bólintott azonnal Nadina.

– Köszönöm, Johnnie – mondta Michael a fogait csikorgatva. „Továbbra sem szállsz le rólunk, vén szipirtyó?”

– Miért nem megyünk ki és beszéljük ezt meg? – javasolta Nadina, elfigyelve a fortyogó indulatokra. – JB addig majd Vali-val marad.

– Ugye visszajössz, nagyi? – nézett fel Rock szinte könyörgően.

– Persze, Squirt. Csak beszélgetünk egy kicsit az őseiddel.

JB megvárta, amíg kimennek.

– Mi a fene ütött apádba és a nagyiba?

– Csak a szokásos – sóhajtott Rock – Utálják egymást… De legalább most türtőztetik magukat.

***

            Michael sarkon fordult, és szembe nézett Johnnie-val, amikor kiértek a folyosóra.

– Hogy merészelsz intézkedni, mielőtt velünk megbeszélnéd?

Johnnie felvonta a szemöldökét.

– Megígértem Squirt-nek, hogy mindent elintézek és így is tettem.

– Mikor törődsz már a saját dolgoddal, vén szipirtyó? – üvöltötte a férfi.

– Ne toporzékolj, kölyök! – ordított Johnnie, közelebb lépve hozzá. – Előbb esik piros hó, mint hogy…

– Ebből elég! – lépett közéjük Nadina. – Vali-nak nincs szüksége arra, hogy most egymásnak essetek. Az ő érdekében, végre úgy kellene viselkednünk, mint egy család.

Michael arrébb sétált, miközben Johnnie szinte lukat égetett a hátába a tekintetébel.

– Kérlek, Mama! Vali kedvéért!

Johnnie visszafogta a dühöt, és a lányára nézett. Távol tartotta magát Nadinától, hogy ne kényszerítse választásra közte és a férje között. Most megsimogatta egyetlen élő gyermeke atcát.

– Annyira hasonlítasz az anyádra, Apróság.[2]

Könny csordult ki Nadina szeméből.

– Régen nem szólítottál már így, Mama. Hiányzott.

– Nem jobban, mint nekem.

– Régóta nem láttuk egymást – suttogta Nadina és átölelte az anyját.

Johnnie tehetetlenül karolta át őt.

– Túl régen, Apróság.

– Ó! Bocsánat, Mama! Összevizezem a ruhád.

– Semmi baj – kacagott fel Johnnie. – Sírj csak, kicsim! – Egy pillanatig hallgattak, majd ismét Johnnie szólalt meg. – Gondolkodtam Rock rehabilitációján.

Nadina visszahúzódott, és az anyja szemébe nézett.

– Mit forgatsz a fejedben?

– Azt hiszem, a Charlotte-i Rehabilitációs Intézetben jó helye lenne.

– Miért pont ott, Mama?

– Csak van egy olyan érzésem, hogy lenne ott egy épp megfelelő terapeuta.

– Csak nem össze akarod hozni valakivel?

– De igen – vigyorgott Johnnie.

– Tudod, hogy Vali utálja ezt.

– Tudom, de szüksége van valakire, aki mellett megállapodhat. Nem leszek itt mindig, de szeretném egyszer végre boldognak látni.

Nadina arckifejezése megváltozott.

– Minden rendben, Mama?

– Persze, Apróság. Jól vagyok – nyugtatta meg Johnnie. – De már benne vagyok a korban, és még szeretném látni, hogy az unokám is megtalálja azt a boldogságot, amit mi anyáddal. Amit ti Michaellel.

– És úgy gondolod, hogy ez az illető az igazi neki.

– Maradj velem ma éjjel Squirt szobájában és meglátod!

Folytatása következik!

Vége a II. résznek!

---

[1] Johnnie az eddigi történetekben is Navigatort vezetett, csak gondolom régebbi típust, mert még a gyilkos is 2004 előtt íródott, és nem tartottam szükségesnek teletűzdelni a történetet kocsimárkákkal, ezért többnyire csak „autó”-nak fordítottam, vagy kikerültem az említését. Itt viszont van jelentősége.

[2] Nem emlékszem már pontosan, hogy volt az „A gyilkosnak két arca van”-ban, de ott is csomószor így utalt rá Alma terhessége alatt, csak többnyire kikerültem.

Ajándék

Én is elfogadnék ilyen ajándékot. :D

Azok kedvéért, akik nem értenek angolul, a szöveg fordítása:

This is about you and me - Ez rólad és rólam szól

And her. - És róla.

Hello, again. - Helló, újfent!

I wanted to get you a present. - Szerettem volna szerezni neked egy meglepetést.

Well, it's a good one. - Nos, ez egy jó (meglepetés).

No rules. - Nincsenek szabályok.

Remember? - Emlékszel?

Me? - Én? (szó szerint: Engem?)

Thought you'd never ask. - Azt hittem, sosem fogod kérni.

Ötletözön: Zuhany

Gondolom, nem okozok meglepetést, ha azt mondom, már-már egyfajta ars poeticámmá vált, hogy nem írok pornót. Úgy gondolom, a lecsupaszított szexleírás sokat nem ér. A valóságban nagyon fontos szerepet játszik a kontextus, az, hogy kik is csinálják azt, amit csinálnak, és hogy jutnak el odáig.

Viszont az erotikus történetek, legalábbis nálam, sokszor épp abból születnek, ami önmagában a legtöményebb pornó lenne. E-köré szövöm azt a történetet, ami az erotikus novellát erotikussá teszi.

Most egy olyan ötletet szeretnék megmutatni nektek, amin ez a plusz még nincs rajta, és talán soha nem is lesz. Persze ezt is igyekeztem némi tartalommal megtölteni, és nem csak a kőkemény akciót tálalni. Azt már döntsétek el ti, ez mennyire sikerült!

Szóval, a helyzet a következő:

Á mozdulatlanul állt a zuhany alatt. Lábait enyhe terpeszre nyitotta, fejét pedig hátra vetette, hogy lehunyt szemmel élvezze, ahogy a rá omló víz végigsimítja meztelen testét. Hosszú nap állt mögötte. Hosszú és fárasztó. Néha már azon gondolkodott, miért is csinálja mindezt. Miért nem hagy fel vele, ha ennyi energiát kivesz belőle? Amikor azonban az ilyen napok végén hazaért, mindent szinte egy csapásra elfelejtett. Lehányta magáról a ruháit, beállt a zuhany alá, és élvezte, ahogy a víz végigcsorog az izmain, mintha ki tudna mosni belőlük minden fáradtságot.

Mindezt a nyugalommal teli örömöt azonban nem csak a kellemes, meleg zuhany okozta, hanem valami egészen más is. Valami, bár a megfogalmazás nem a legjobb, amiért érdemes volt minden napot végiggürizni, hogy utána haza érhessen hozzá.

Öröme pedig csak még nagyobb lett, amikor, éppen hogy csak rá gondolt, már hallotta is a fürdőszobaajtó nyílását, és a könnyű léptek neszét a nedves csempén. Kinyitotta a szemét, arcára pedig széles mosoly ült ki.

– Már vártalak, kedvesem – mondta ki hangosan, és figyelte, ahogy a zuhanyfülke ajtaja elhúzódik, és megjelenik előtte egy angyali mosoly uralta arc.

A tündéri jelenés nem szólt semmit, csak könnyedén belibbent a vízpermet alá, hogy egy gyors mozdulattal visszacsukja a műanyag ajtót, és karcsú testét a férfi izmos tagjaihoz nyomja.

– Hiányoztál – lehelte, és ajkait máris Á-éira nyomta.

– Te is nekem, É – válaszolta a férfi, és kezei megpihentek a nő csípőjén.

Belenézett azokba a hatalmas, ragyogó barna szemekbe, és nem tudta megállni, hogy arcára már-már fájdalmasan széles mosoly üljön ki.

Nem tudta, meddig ácsoroghattak ott, de végül arra kapott észbe, hogy a másik gyengéden megszorítja a karját.

– Na! Engedj már el! – kacagta játékosan É. – Ha még sokáig ácsorgunk itt, sosem fejezzük be mosdást.

Azzal kihámozta magát a férfi öleléséből, és a tusfürdő felé nyúlt. Á azonban megelőzte, és kivette a kezéből a tubust.

– Hagyd csak! – mondta. – Majd én.

É szó nélkül engedett neki, és megfordult, miközben a férfi felpattintotta a tubus tetejét, és egy nyomott egy keveset a zselés anyagból a tenyerére. A nő mögé lépett, és miután összedörzsölte két kezét, megérintette a gömbölyű vállakat, és lassan elkezdte a puha bőrbe dörzsölni a tusfürdőt.

Lassan haladt lefele É hátán. Először a lapockáid dörzsölte be, majd centiről-centire haladt lefelé a gerince mentén. A nő lehunyta a szemét és hátravetette a fejét. Rövid vörösesbarna haja a rájuk szitáló víztől elnehezülve hullott alá. Ahogy pedig a férfi közelebb hajolt, pár tincse a mellkasához tapadt.

A gyöngéd kezek még lejjebb hatoltak. Már sokkal inkább simogatták, mint dörzsölték a nő bőrét, keresztülhaladva a karcsú csípőn, le egészen a formás fenékig. É felnyögött, amikor szerelme gyengéden megmarkolta farpofáit, és közben érezte, ahogy a férfi lassan előre ágaskodó férfiassága végigsimít combja belsején.

Még jobban hátradőlt, hátát az izmos mellkasnak támasztva. Á kezei közben elengedték a fenekét, és ismét felfele indultak. Most azonban nem a hátán haladtak végig, hanem meztelen oldalán. Ujjainak hegye gyengéden simított végig a nő hasának peremén, hogy aztán megérinthessék domborulatai szegélyét is.

É felnyögött, és fejét a mögötte álló férfi vállára hajtotta. Á most már sokkal jobban felbátorodott, nem mintha eddig lett volna bármitől is tartani valója, és kezeit könnyedén rátette a két formás dombocskára, hogy gyengéden gyúrogatni kezdje őket. A duzzadt mellbimbók kellemesen karistolták tenyerét.

Aztán az egyik keze újra lefelé indult. Most már előröl simított végig a feszes hasfalon, hogy aztán behatoljon a nő készségesen széttáruló combjai közé, megérintve ágyékát. É hangosan felnyögött, és megmarkolta párja csuklóját, gyengéden vezetve őt hevesen lüktető szemérméhez.

Másik kezével hátra nyúlt, és a férfi tarkóját ragadta meg. Á-t nem kellett sokáig nógatni. Azonnal előre hajtotta fejét, és belecsókolt a szeretett nő nyakának hajlatába, amitől É teste hevesen remegni kezdett.

A nő lábai között ágaskodó szerszám egyre hevesebben lüktetett, és tulajdonosa érezte, ennek gyengéd üteme a combja belsején még jobban felizgatja É-t, szeméremajkai ugyanis egyre hevesebben tátogtak.

– Akarlak – zihálta a nő fülébe, és gyengéden megharapta a lágyan ívelt fülcimpát.

– A tiéd vagyok – érkezett a halk válasz.

Á-nak nem is kellett több. Még mindig a nő mellén foglalatoskodó keze most a másik után indult lefelé, csatlakozva az utóbbihoz félúton, ismét megtelepedve szerelme fenekén. Most már azonban nem csak masszírozta az érzéki félgömböket. Ujjai óvatosan becsusszantak közéjük, hegyük pedig É ánuszát kezdték izgatni, ami ettől hamarosan hevesen lüktetni kezdett, hangos nyögéseket csalva elő a nő torkából.

A férfi legnemesebb testrésze már készen állt. Hevesen lüktetve feszült szerelme lábai közé, miközben a gondos ujjak előkészítették a terepet. Nem is kellett már sok idő, Á kissé hátra lépett, útba igazította tettre éhes szerszámát, majd egy gyors mozdulattal előre lökte.

É szemei elkerekedtek, torkából pedig hangosan feltört az öröm sikolya.

...

A többit már a képzeletetekre bízom. :D

****************************************************************

Ha tetszett a történet, lájkolhatjátok a  a Facebookon a Sinara történetei nevű oldalon.

Előre a cél felé II. rész 3. fejezet

Előzmény: Előre a cél felé I. rész 1. fejezet
Közvetlen előzmény: Előre a cél elé I. rész 2. fejezet

Eredeti cím: Fourth and Goal
Írta: Strongsouljah (alias Tonya S. Coley)

Fordította: Sinara

**************************************************************************

            Mike Sloan belépett sötétbe burkolódzó lakásába. A padlóra hajította a táskáját, és az asztalra dobta a kulcsát. Fáradtan kivánszorgott a konyhába, hogy keressen magának egy sört. Amikor becsukta a hűtő ajtaját, megpillantotta mögötte az ott ácsorgó feleségét. Mosolyt erőltetett az arcára, hogy üdvözölje.

– Hello, drágám.

– Ne hello drágámozz itt nekem, te kurvapecér! – köpte Miriam.

– Hát így kell köszönteni a szerető férjedet? – Meg sem próbálta leplezni a szarkazmust a hangjában.

– Már régóta nem vagy szerető férj, Mike – lépett oda elé a nő. – Csak egy valamit akarok kérdezni.

– És mi lenne az? – nézett rá a férfi.

– Miért?

– Mit miért?

– Miért bántottad?

– A foci veszélyes sport. Az emberek néha megsérülnek – vonta meg Mike a vállát.

– Szemét – köpte a felesége, miközben pofon vágta.

Mike keze magától lendült, és mielőtt észbe kapott volna, ő is felpofozta a nőt, olyan erővel, hogy az a padlóra zuhant.

– Sajnálom! – térdelt mellé, amikor rádöbbent, mit tett, és megpróbálta felsegíteni az asszonyt, de az félreütötte a kezét.

– Nem. Nem sajnálod. Ahogy azt sem, hogy bántottad őt – tápászkodott fel Miriam magától.

„Mi a fenéért érdekli őt? Hiszen annyi embert bántottam már!”

Mike dühe nőttön-nőtt, ahogy felidéződött benne az az éjszaka, amit a felesége Rockkal töltött. A képek úgy peregtek le előtte, mint a filmkockák.

– Még mindig vele henteregsz? – ragadta meg a nő karját.

– Igen – vágta rá Miriam. Hazugság volt, de ezt a férfi nem tudhatta. „Ezt kapd ki, te önelégült barom!” – tette hozzá gondolatban.

Mike szorítása erősebb lett, ahogy magához rántotta a nőt.

– Tudtam – harákolta, miközben a hűtőnek lökte a feleségét.

Miriam rémülten felnyögött a férje szemében égő tűztől, amit még sosem látott nála.

– Mike! Ez fáj – suttogta.

– Te nem tudsz semmit a fájdalomról – szikráztak a férfi szemei. – Még. – Azzal kíméletlenül ismét felpofozta a nőt.

***

            Néhány fiatal nővér sereglett a pult köré, amit mindenki csak „pletyka központ”-ként emlegetett. Most kezdődött a reggeli műszak, és mindenki Rockra volt kíváncsi.

– Szóval, hogy van? – kérdezte az egyik ápoló, Steve a két szolgálatban lévő nővértől, Kay Millertől és Eva Sampsontól.

– Hogy érted, hogy hogy van? – kérdezte Miller nővér. Felnevetett a látványtól, ahogy a fiatal nővérek lélegzetvisszafojtva várták a híreket. Aztán komoly hangszínt megütve folytatta. – Az a nő egészségügyi okokból van itt, nem azért, hogy ajnározzák.

– Így van – tette hozzá Sampson nővér. – Miss Rockwell súlyos sérüléseket szenvedett. Segítségre van szüksége, és mi Kayjel azt szeretnénk, ha szakemberekként viselkednétek, és nem úgy, mint egy rakás huligán.

– De neked is el kell ismerned, hogy nagyon jól néz ki, E – tiltakozott az egyik fiatal nővér. – Hogy mehetsz el ilyen könnyedén egy ilyen szépség mellett?

Adriana Lima alias Valeria "Rock" Rockwell

– Nem vakációzni van itt – válaszolta Eva. – Lebénult, és ha nem sikerül a műtét, soha többé nem fog tudni megint járni. – Egy pillanatra elhallgatott, hogy gyilkos pillantásokat küldhessen a többiek felé. – Ne zaklassátok! Különben nem lesz más választásom, mint hogy bepanaszoljalak titeket.

Mindenki tiltakozni kezdett, de a liftajtó nyílása azonnal elhallgattatta őket. Kay felmordult, amikor meglátta a közeledő Dr. Andrews-t. Elfintorodott, és oldalba lökte Evát.

– Itt jön Dr. Isten.

– Maguknak nincs dolguk? – lépett oda hozzájuk Dr. Andrews. A nővérek többsége gyorsan elszelelt.

            Eva mosolyt erőltetett az arcára.

– Jó reggelt, Dr. Andrews!

– Kérem Rockbell kartonját – morogta a férfi, nem is foglalkozva a nővel.

„Seggfej” – gondolta Eva, miközben átadta neki a dossziét.

Kay sokatmondó pillantást vetett a kolléganőjére, miközben az orvos reakciójára vártak, ami nem váratott sokáig magára.

– Mi a franc ez? – kiáltott fel az orvos, miután kinyitotta a dossziét. – Miért nem szerepel a nevem sehol? Én vagyok Rockwell orvosa.

Kay majdnem felsóhajtott a megkönnyebbüléstől, amikor meghallotta a folyosó kövén kopogó sétapálca hangját. Örült, hogy nem neki kell elmagyaráznia a helyzetet.

– Nos, Dr. Andrews, megkérdezheti személyesen a változtatást kérő családtagtól. Épp ott jön.

Egy ér lüktetett az orvos homlokán, ahogy a dühe a tetőfokára hágott, de vissza kellett fojtania, mivel tudta, kedvesnek kell lennie a családdal, ha vissza akarja kapni az esetet. Magára erőltette a legjobb mosolyt, amire csak képes volt, miközben megfordult. De az arckifejezése azonnal megváltozott, amikor felismerte a közeledő alakot.

            Johnnie szorosabban markolta a sétapálcáját, amikor meglátta Clayton Andrews tenyérbe mászó képét.

– Miss Green! – szólalt meg a férfi. – Nem tudom, emlékszik-e rám. A nevem Dr. Clay…

– Tudom, ki maga, Andrews! – hallgattatta el Johnnie egy felemelt kézzel. – Épp ezért kértem más orvost. Nem akarom magát az unokám közelében látni.

– Ha egy pillanatot elrabolhatnék az idejéből – hadarta a férfi. – Most már sokkal jobb sebész vagyok, mint annak idején. Vannak papírjaim, amik bizonyítják.

– Az sem érdekel, ha magától Jézustól van igazolása – köpte a nő, minden egyes szava után koppantva egyet a padlón. – Nincs az az isten, hogy az én kicsikém közelébe engedjem. – Közelebb lépett az orvoshoz, és mélyen a szemébe nézett. – Még egy egyszerű vizsgálatot is elbarmolt. Gondolja, hogy ezek után megengedem, hogy az unokám gerincével játszadozzon?

Kay és Eva csendben figyelték a jelenetet, de belül ujjongtak, hogy láthatják, ahogy valaki végre leteremti Andrews-t.

– Miss Rockwell már felnőtt nő. Ezt szeretném vele megbeszélni – mondta a férfi, alig bírva elrejteni a hangja remegését. Ellépett Johnnie-tól, hogy Rock szobája felé vegye az irányt, de azonnal megállt, amikor Johnnie botjának kampós vége a karjába kapaszkodott.

– Megmondtam, Andrews – szürte Johnnie a fogai között –, hogy nem mehet az unokám közelébe. Ha mégis megteszi, ezzel a bottal verem be a fejét. Világos voltam?

Andrews hangosan nyelt egyet, és megfordult, hogy megszabaduljon a bot szorításától.

– Világos, mint a nap – morogta, miközben elsétált. „Ezzel még nincs vége” – morogta magában. – „Nem szabadulsz tőlem ilyen könnyen.”[1]

Kay és Eva, még mindig mosolyogva, megvárták, amíg az orvos befordul a folyosó sarkán, majd hangosan felujjongtak. Johnnie elmosolyodott az örömködésükön.

– Azt hiszem, maguk sem kedvelik ezt a seggdugaszt – támaszkodott a pultra.

– Ez így igaz – nézett a rá szegeződő sötét szemekbe Eva. – Az egy arrogáns disznó.

– Ámen – bólintott Kay. – Mindenki rühelli.

Johnnie felnevetett.

– Ez érthető. Én is gyűlölöm.

– És mi mit tehetünk önért, Miss Green? – váltott témát Eva.

– Csak szerettem volna, ha tudják, hogy Rock csapattársai ma bejönnek látogatóba. Ha valami probléma lenne, csak szóljanak nekem! Én tudom, hogy kell kezelni őket – simogatta meg a botját.

A két nővér felnevetett, de elhallgattak, amikor a lift ismét kinyílt. Mindketten felálltak, és folytatták a munkájukat.

– Nagyi! – szólalt meg egy férfihang.

Johnnie épp időben fordult meg, hogy meglássa Jarrodd Bucknert, mielőtt az a karjaiba kapja őt. – Hiányoltunk tegnap.

– Hé! Kölyök! Ha nem teszel le, nem garantálom, hogy nem dugom fel ezt a botot a seggedbe – kacagott Johnnie, mire a férfi mosolyogva elengedte fogadott nagymamáját. – Na és hogy vagy mindig, fiú?

– Velem minden rendben. Rockkal mi a helyzet?

Johnnie nehézkesen felsóhajtott.

– Tegnap jól volt, de ma… Nem tudom. Azt hiszem, teljesen belefásult.

JB elgondolkodva bámulta a padlót.

– Jöhettem volna már tegnap is, de nem hittem volna, hogy szükséges. Nagyon magam alatt voltam, nagyi. Nem akartam, hogy úgy lásson.

Johnnie egyetértően bólintott. Tudta, hogy érez JB az unokája iránt. Sokkal inkább voltak ők testvérek, mint egyszerű csapattársak. JB egyszer félholtra vert egy férfit, mert beszólt Rocknak.

– Tudom, hogy érzel iránta, és hidd el, ő is ezt érzi! – mosolygott a férfira.

JB keze ökölbe szorult, amikor az előző nap eseményeire gondolt.

– Ha elkapom azt a kurafi Sloant, kitekerem a nyakát.

Johnnie felnézett a hegyomlásnyi férfira, és lehúzta magához az arcát, hogy a szemébe nézhessen.

– Hallgass rám, JB! Semmi ilyet nem akarok, hogy tegyél. Hallasz engem? Hagyd, hogy a liga rendezze! Most erősnek kell lennünk. Squirtért. Mindannyiunkra szüksége lesz, hogy átvészelje ezt. Érted, fiam?

– De nagyi! A liga nem fog tenni ellene semmit. Sloan túl népszerű. Már korábban is megúszta az ilyeneket. És ez, ráadásul… – A szemei megteltek könnyel. – Ez személyes volt.

– Ezt hogy érted? – vonta össze Johnnie a szemöldökét.

JB a zsebébe mélyesztette a kezét.

– Ezt nem mondhatom el, nagyi.

– Kölyök! Jobban jársz, ha mindent elmondasz.

– Sloannak és Rocknak már történelme van – habozott a férfi. – Sloan megrögzött szoknyapecér, aki folyton megcsalja a feleségét.

Johnnie megszorította a férfi karját.

– Nem kell folytatnod. – Azonnal kitalálta, hogy Rock nyilvánvalóan lefeküdt a férfi feleségével. Tudta jól, milyen az unokája. Ha akart egy nőt, azt meg is szerezte. – Mikor történt?

– Épp ez az, nagyi! Tudomásom szerint ez csak egy egyéjszakás kaland volt még Rock újonc évében. Tudtommal azóta nem is találkoztak.

– A fenébe is! Az évekkel ezelőtt volt – nyögte Johnnie. – Miért várt eddig? – A nyomozó énje kezdett gyanakodni.

JB végigsimított a szakállán.

– Nem tudom, nagyi.

– Ezt ki kell derítenünk – morogta Johnnie. – De most, menjünk be Squirthez!

***

            Anton Margolies, a Carolinas Medical Center betege, épp egy tolókocsiban ülve gördült végig a fizikoterápiás helyiség felé vezető folyosón, amikor észrevett egy fiatal férfit odakint ücsörögni. Rá mosolygott, és felé nyújtotta a kezét.

– Hello, ifjú barátom! Anton vagyok. Mi járatban errefelé?

A fiatal férfi megrázta a kezét, és viszonozta a mosolyt.

– Hello. Az én nevem Calvin. Munkahelyi sérülés.

– Sajnálattal hallom. Kire vársz?

– Valami O’Hara nevű fickóra – válaszolta a fiatalember.

Anton felnyögött.

– A francba is! Kikaptad Attilát?

Calvin kérdőn felvonta a szemöldökét.

– Attila? Nem. Azt hiszem, C-vel kezdődik a neve.

Mielőtt Anton válaszolhatott volna, léptek zaját hallották a folyosó végéről. Felpillantott, és széles mosoly terült szét az arcán.

– Jó reggelt, Mr. Margolies. Hogy van ma? – állt meg mellettük Caitlin.

Anton kihúzta magát a kerekes székében.

– Tökéletesen. És maga?

– Jobban leszek, ha ez a nap véget ér. Utálom a hétfőket. Úgy hallom, hamarosan távozik tőlünk.

Az idősebb férfi arcáról lehervadt a mosoly.

– Sajnos igen.

– Nos, ne felejtse el a nekem ígért táncot, mielőtt elmegy! – suttogta a nő, és megveregette a beteg vállát.

– Nem fogom – nyögte Anton.

Caitlin ekkor Calvin felé fordult.

– Jó reggelt, uram!

A fiatalember megcsodálta a szürkéskék szemű szépséget, felmérve karcsú alakját és vékony derekát.

– Ööö… elnézést! Jó reggelt!

A nő felfigyelt rá, hogy méregeti őt a másik, és megcsóválta a fejét.

– Nos, jobb, ha most megyek. Még be kell szereznem a reggeli kávémat, mielőtt munkához látunk. Találkozunk később, Mr. Margolies.

– Legyen szép napja! – válaszolta a férfi, majd amikor Caitlin távozott, fiatal barátjára mosolygott.

Calvin figyelemmel kísérte a nőt, amíg az el nem tűnt a szeme elől.

– A fenébe is! Ez a nő nagyon ott van – csóválta a fejét. – Bárcsak ő lenne az ápolóm!

Anton felnevetett.

– Ő nem ápoló. Ő volt Attila.

– Hogy? – nyögött fel Calvint. – Ez a kedves fiatal teremtés Attila?... De, ez azt jelenti, közelebbi kapcsolatba fogunk kerülni. Már alig várom.

– Hadd mondjak el neked valamit róla! – váltott komoly hangszínre Anton. – Ő a legjobb terapeuta errefelé, és nagyon komolyan veszi a munkáját. Nagyon kedves tud lenni, de ha elbohóckodod, nem jársz jó.

– Ó! Azt hiszem, tudom kezelni.

„Láttam már nagyobb anyaszomorítókat is, akik azt hitték, ráhajthatnak Catlintre” – gondolta Anton, de végül csak annyit mondott ki: – Nagyon remélem.

***

            Caitlin elmosolyodott, amikor belépett a büfébe, és megérezte azt a csodás kávéillatot, amit csak az ő drága barátja, Carlton, vagy más néven Bluto, tudott csinálni. Azért becézte Blutónak a férfit, mert az ősrégi rajzilm-karakterre emlékeztette.

– ’reggelt, Bluto!

– Hello, Shorty! – üdvözölte a férfi vidáman, és átnyújtott neki egy bögre kávét. – Nos, hogy tetszett a tegnapi meccs?

Caitlin beszívta a kávé illatát és felsóhajtott.

– Jó volt. – Aztán megrázkódott, amikor Rock sérülésére gondolt.

– Láttam a tévében, mi történt. Remélem, Sloan megkapja a magáét. Az egy faszkalap.

Caitlin a barátjára nézett.

– Ezt meg hogy érted?

Bluto az asztal sarkára támaszkodott.

– Nem ez az első eset, hogy valakit szándékosan megsebesít.

– Akkor miért játszhat még mindig?

– Mert hozza a pénzt a ligának.

– Ez nem fair – köpte Caitlin, öklével az asztalra csapba. – Ezért utálom a profi sportot.

Blutot meglepte a barátja reakciója.

– Nyugi, Shorty! Nem tudtam, hogy ennyire mélyen érint.

– Sajnálom, Bluto! – pirult el a nő. „Miért zaklat el ez ennyire?”

– Akárhogy is, azt hiszem, jobb ha most megyek. Mr. Margolies mr vár rám – állt fel a férfi. – Neked pedig új beteged van. Azt hiszem, a fizikoterápiás helyiségnél vár.

– Ó, ne! – nyögött fel a nő. – Azt hiszem, már telálkoztam vele.

– Olyan rossz? – kérdezte a férfi együttérzően.

– Ja. Azt hiszem, ma Attila rendel.

Bluto fájdalmasan felnyögött.

Folytatása következik!

---

[1] Eredetileg azt mondja, hogy „there is more than one way to skin a cat”, vagyis „nem csak egy mód van rá, hogy megnyúzz egy macskát”. Gyakoribb formájában ez úgy hangzik, hogy „többféleképpen is megnyúzhatsz egy macskát”, amit az angolok arra használnak, hogy többféleképpen is el lehet érni ugyanazt.