Életképek 24.

Ciao tutti, avagy üdvözlet a napsütötte Olaszországból! Már harmadik napja vagyok itt, és jelentem, minden mesés. Még ha azt nem is mondhatom, hogy nyugaton a helyzet változatlan, mert történik itt egy s más.
Már az első nap tapasztaltam, hogy a helyiek nagyon is kedvelik az esti bulizást. (Bár az olaszoktól ez nem meglepő, a camping-ben, ahol vagyunk, viszont, országhatárok ide vagy oda, jelentős kisebbségben vannak.) Viszont aznap már fáradt voltam, és akik rendszeresen olvassák a blogomat, azok tudják, hogy nem rajongok épp a bulikért, úgyhogy ezt kihagytam. Tegnap viszont történt valami, ami igencsak megváltoztatta a leányzó fekvését. (És nemm csak a szokásos átvitt értelemben.) Befutott ugyanis egy busz, egy rakatnyi némettel. Persze, most lehetne legyinteni, hogy pár száz kilós, lóképű szénbányász (olyan ronda, hogy ha lemegy a bányába, fel jön a szén) Berta és Hans sokat nem lendít a hangulaton, ők viszont nem a sztereotípen ocsmány németek voltak, hanem a magas, karcsú, szőke szupermodell alkatok. Talán valami szépségverseny döntéseinek is lehetett a jutalom, vagy tudom is én mi az utazás, mert pár elvárhatóan ronda fiúra és két-három vasorrú bába kísérőre jutott vagy húsz-harminc 18-22 év körüli bombázó. És még a sofőrjük is, bár mattfekete hajával, középmagas termetével és szeplős arcával nem volt épp az a német überfrau, igencsak csinos, 25 körüli lány volt.  Az pedig már pár óra elteltével is látszott rajtuk, hogy ők is bizony nagyon szívesen szétrugnák a medence körüli tér nem létező falát. Ha pedig ezek a szépségek megjelennek ott bikiniben, bulival szembeni ellenérzéseim ide vagy oda, nekem bizony ott a helyem.
Azért vártam kicsit, amíg beindul az élet, elvégre, a bulinak mindig az eleje a legunalmasabb, na meg, ha a jó mädchenek már kicsit felöntöttek a garatra, talán kevésbé veszik észre vizslató pillanatásaimat és bontránkoznak meg rajta.
Emiatt azonban a legkevésbé sem kellett aggódnom, vagy az is lehet, hogy a jó mädchenek már annyira az üveg fenekére néztek, hogy mindegy is volt nekik. Azonnal jóféle német sörrel kínáltak, ami gyorsan meg is tette a hatását, és hamarosan, leküzdve a tánccal szembeni ellenérzéseimet, már én is a medence mellett roptam, nem utolsósorban a szép német lányok egy igencsak reprezentatív képviselőjének köszönhetően. Magas termet kipipálva (bár nem volt olyan magas, mint én), karcsú alkat úgyszintén, és a szőkeség is tejfelszőke gombafrizurájával. Úgy rángatott táncba és dörgölőzött hozzám, hogy annak egyszerűen nem lehetett ellenállni. Viszont félrészegen dülöngélve igencsak vonzó célpontot nyújthattunk, ugyanis hamarosan ott termett mellettünk pár barátja, hogy minket is magukkal sodorva vessék magukat a medencébe. Bennem persze ekkor fellépett a kapcsolódás ösztöne, hogy aztán a lehető legkevésbé stabil pontot találjam meg vele. Őt. Viszont annyira megörültem, hogy a karjaimban tartharom, hogy még a jókedvű nevetés övezte birkózás közepette sem engedtem el, egészen addig, amíg csak úgy sikerült kikászálódnia a medencéből, hogy bikinialsóját hátrahagyta, a kezemben. Ez azonban egy pillanatra sem akadályozta meg abban, hogy alul semmiben folytassa tovább a táncot. A buli pedig folyt tovább, olyan hévvel, hogy végül a bugyijával a kezemben keveredtem ágyba, hogy másnap, ma igyekezzem felkutatni gazdáját, aki azonban mosolyogva csak annyit mondott, tartsam meg emlékbe, és végül még gyengéden meg is csókolt, ennek a szép estének kései befejezéseként. Ezt persze már az olasz bambinák sem hagyhatták szó nélkül. Ma ugyanis napközben benn voltunk Velencében, úgyhogy nem nyílt lehetőségünk visszajönni a camping-be ebédelni, ezért végül beültünk egy helyi pizzériába, ahol, mit ad Isten, pont egy csinos, korombeli, barna bőrű, fénylő fekete hajú, csillogó szemű olasz lány szolgált ki minket. A hangsúly pedig a csillogó szemeken van. Azt látni kellett volna, hogy flörtölt velem, pusztán csak a tekintetével. Biztos voltam benne, ha nem a szüleimmel vagyok, talál rá módot, hogy becsábítson a hátsó raktárhelyiségbe. Így viszont csak bánatos tekintettel tudta végignézni, ahogy távozunk, az én semmivel nem kisebb sajnálatomra. De hát, holnap is lesz nap. (És, mielőtt megijednétek, attól függetlenül, hogy én nyaralni vagyok, a posztok ugyanolyan gyakorisággal érkeznek a blogra. ;) )