Az elmúlt években tanultam valamennyi pszichológiát, és volt szerencsém elég érdekes elméletekhez is. Vannak olyan pszichológusok, akik szent meggyőződéssel vallják, hogy ha a terhesség alatt a szülők fiút várnak, de lány születik, az a lány leszbikus lesz. (Persze a dolog fordítva is igaz, ha lányt várnak és fiú lesz.) Nem tagadom, hogy lehet, sőt, nagy eséllyel van is benne igazság, de szerintem többnyire túlságosan is általánosítják.
A Viola di Mare (Tengeri ibolya) viszont egy olyan szituációról szól, ahol ez az effektus tökéletesen megállhatja a helyét, bár a film készítői nyilván nem erre gondoltak. Adott egy falucska a 19. századi Szicíliában, ahol a megélhetést gyakorlatilag kizárólag a halódó tufabányászat adja. Ebben a falucskában pedig adott egy szigorú műszakvezető, aki bármennyire is szeretne egy fiút, aki tovább vihetné az örökségét, csak egy lánya születik, Angela, történetünk főszereplője. Emberünk annyira csalódott és dühös, hogy hosszú éveken keresztül veri lányát és annak anyját és az orruk alá dörgöli ezt a "születési hibát". A sors fintora, és persze egy újabb csipetnyi pszichológia, hogy Angela bármennyire gyűlöli ezért, idővel sokban nagyon is hasonlóvá válik hozzá. Emellett pedig nagyon is fiús lánnyá éred. Makacs, mint egy öszvér és a gyerekkori legjobb barátnőjébe szeret bele, akitől még a több évnyi távol töltött idő sem szakítja el. Ez viszont csak még tovább növeli apja dühét.
Aztán az évek által megkínzott anya előáll egy javaslattal, amivel mindenki jól járhat. Végrehajtanak egy 19. századi nemváltó műtétet. Angela haját rövidre vágják, melleit leszorítják, férfi ruhát adnak rá és a nem épp példamutató életet élő helyi papot ráveszik, hogy írja át az anyakönyvet. Így Angelából Angelo lesz, aki már elveheti a szeretett nőt, az apja pedig kap egy örököst, akit kinevezhet a bánya élére.
A dolgok viszont így sem alakulhatnak a legjobban, szóval, aki happy endre számít, az inkább más filmet válasszon!
Egy 2009-es filmről beszélünk, ugyanakkor (szerencsére) hiányozik belőle a 21. század csilivili csúcstechnológiája. A százötven évvel ezelőtti hangulatot pedig még a képvilág is megidézi, párosulva a korabeli életet autentikusan érzékeltető történettel.
Nekem az egyedüli problémát a talán túl éles jelenetváltások okozták. A fókusz kevésbé a gördülékeny történetre, inkább a felszín alatt morajló érzelmek megragadására helyeződik, ami nem éppen az én világom. Ennek ellenére viszont egy jó és nagyon hangulatos film ez, amit a realisztikus alkotások híveinek csak ajánlani tudok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése