Nyaralás 1. rész

Megjegyzés: Ez a történet egy három részes alkotás első eleme. Bár igyekeztem úgy megírni, hogy bármiféle előismeret nélkül érthető legyen, de minden utalás megértéséhez nem árthat elolvasni a Hugi című történetet, illetve a Látogatás az Infernóbant és annak előzményeit.

*******************************************************************************

A hajtóművek hangosan dübörögtek ahogy emberi ésszel felfoghatatlan erővel lökték előre a többtucat tonnás masinériát keresztül a sűrű légrétegen. Én ebből persze nem hallottam semmit. Csak bámultam ki a hermetikusan lezárt utastér ablakán, bambán szemlélve az irdatlan sebesség ellenére is komótos lassúsággal tovahömpölygő, habfürdőszerű felhőtömeget.

Ritkán utazom repülővel. Nyilván ezt azért én sem engedhetem meg magamnak bármelyik hétköznap, még ha egyes ismerőseim nem mulasztják el az orrom alá dörgölni, hogy többször annyi helyen jártam külföldön, mint ők. De azért néha nekem is kijár ilyesmi. Elvégre, nem minden nap van lehetősége az embernek teljesen ingyen és bérmentve eltölteni néhány napot egy tengerjáró hajón. Ha pedig mindezért csak a kiinduló kikötőbe jutás költségeit kell kiköhögni valahogy, hát állok elébe. Mert ha már protekciója van az embernek...

Na jó, legyünk azért igazságosak. Hatalmas dolog, hogy az én drága hugicám el tudta ezt intézni. Az egy dolog, hogy nyilván sokszor marad üresen egy-egy kabin, ha csak pár napra is, de hogy el tudta intézni, hogy engem beengedjenek oda teljesen ingyen, ami plusz költséget jelentek, például az étkezéseknél, azt meg levonják Hugi fizetéséből, az az ő képességeit is dícséri. Ha mást nem is, a térdelőképességét. Na de nem leszek gonosz. Pláne, hogy ezt a ritka alkalmat csak neki köszönhetem.

De, félreértés je essék, nem irigykedem rá. Én is tudok nagyon munkamániás lenni, de kibírni több hetet napi több mint tizenkét órás munkaidővel, úgy, hogy szabadnap csak mutatóban van, és közben kiszolgálni a sznob turistákat... Na ez nem az én asztalom. Ezt meghagyom Huginak. Hiszen, ha van valaki, aki megoldja, az csak ő lehet. És remélhetőleg jó ráhangolódás is ez neki ahhoz a rohamhoz, ami az Infernóban várható a tervezett nyárvégi nyitást követően.

Ilyen és ehhez hasonló gondolatok kergették egymást a fejemben, ahogy bámultam ki a fellegek között sebesen suhanó repülőgép ablakán. Elképzeltem a bikinis lányokat, ahogy süttetik magukat a fedélzeten, csak rám várva. Na jó, nyilván nem rám várnak. Nem vagyok önhitt. De azért annyira szerencsétlen se vagyok, hogy egyet vagy kettőt ne tudjak becserkészni. Pláne, ha Hugi épp nem játszik, mert a hajó másik végében teljesít szolgálatot. Úgy talán nekem is lehet esélyem. Elképzeltem a sok csinos lányt, a világ különböző pontjairól, ahogy ott várják... jó, igen, "várják", hogy színre lépjek. Igen. B nemzetközi porondra lép.

Annyira lefoglaltak ezek a gondolatok és az álmodozás az előttem álló nyaralásról, hogy teljesen elveszítettem a kapcsolatomat az engem aktuálisan körülvevő világgal, egészen addig, amíg egy kéz gyengéden a vállamra nem telepedett.

- Sorry, Miss! - szólított meg egy lágy csengésű hang és ahogy odakaptam a tekintetem, a szemeim egy pillanatra elkerekedtek. - Kisebb légörvénybe keveredtünk - folytatta a hang tulajdonosa. - Jobb lenne, ha bekapcsolná az övét.

Én csak bárgyún bólogattam. Beletelt pár pillanatba, amíg felfogtam az angolul elhangzott szavak jelentését, hogy aztán feleszmélve az övem után nyúljak.

Erre a stewardess csak kedvesen mosolygott és alig láthatóan bólintott.

Én köpni-nyelni nem tudtam. Talán még az álmodozásaim hatása alatt voltam a tengerjáró fedélzetén napozó bombázókról, de most, mintha pont az egyikük lépett volna ki az álmaimból, hogy testet öltsön, itt, ezen a gépen.

Őszintén, a divatszakmában se vagyok otthon, nem is nagyon érdekel, azt viszont pláne nem tudom, ki tervezi a stewadessek ruháját, most mindenesetre áldottam a nevét amiatt, amit erre a tüneményre álmodott. A velem szemben álló lány nem lehetett sokkal idősebb nálam. Hirtelen nem tudtam volna megállapítani, milyen etnikumhoz tartozik, vagy akárcsak a világ mely tájáról érkezett, de halványan sárgásbarna bőre, kissé kerekded arca és telt ajkai pont tökéletes összhatást alkottak. Hát még csillogó sötétbarna szemei! Talán csak én akartam belelátni, de ahogy az a szempár rám szegeződött, mintha a csillogásban több is lett volna az egyszerű barátságos gesztusnál. És, ha már a ruháról beszéltünk, az angyalian vonzó, kissé távol-keleties jellegű archoz társuló nádszálvékony testre úgy simult rá a vörös miniszoknya és a szűkre szabott kosztümkabát, mintha csak megalkotója a férfiak, na és a hozzám hasonló perverzek képzeletét akarta volna kínozni vele.

Amikor megbizonyosodott róla, tényleg alaposan bekötöttem magam, csinks kis stewardessem ismét bólintott, majd lassan felegyenesedett. A mosoly azonban egy pillanatra sem tűnt el az arcáról.

Szóhoz se jutottam. Talán még mindig álmodozásom utóhatásai kísértettek, és mire elmúltak, "beszélgetőtársam" már el is indult vissza a stewardessek ülései felé. Még gyorsan egy futó pillanatra kikapcsoltam az övem, hogy utána forduljak. Akkor nem érdekelt az az aggály, ami általában ilyen akcióimnál gúzsba köt, hogy mégis hogy nézhetek ki, ahogy egy baba lány után forgolódok. Akkor ez eszembe se jutott. És, szerencsére, meg is érte a "vakmerő" forgolódás, mert az én távol-keleties stewadessem pár lépés után kicsit lassított, hogy a válla felett hátra pillantson és ismét rám villantsa vastag ajkainak angyali mosolyát.

Amikor ismét elhelyezkedtem az ülésben és hátrahajtottam a fejem, úgy sóhajtottam fel gyönyörömben, mint egy hősszerelmes. A repülő közepén kialakított folyosó tulsó oldalán helyet foglaló idős házaspár valószínűleg rosszallóan ingatta a fejét erre a látványram de engem ez akkor nem igazán tudott érdekelni. Az is percekbe telt, míg észbe kaptam és ismét becsatoltam az övemet, épp csak egy szívdobbanásnyival a z első rándulás előtt, ahogy a légörvény dobott egyet a gépünkön.

Szerencsére csak pár percig tartott a zötykölődés, hogy aztán ismét simán suhanjunk tovább a levegőben. Tekinetetm ekkor ismét az odakint gomolygó felhőkre terelődött, de épp csak pár pillanatra, hogy aztán, pont a megfelelő pillanatban kapjam vissza a fejem, hogy lássam, ahogy az én kiss stewardessem egy roskadásig megrakott zsúrkocsit tolva elhalad mellettem a folyosón és, most már biztos nem káprázat, ismét rám villantotta kedves mosolyát, mielőtt a túloldalra fordult volna, az idős párhoz, hogy egy kis üdítővel kínálja őket.

Ritka egy mázlista flótás vagyvte, B! Mert az egy dolog, hogy az egyetemen meghülyíted a lányokat, akikkel szinte minden nap összefutsz, de hogy még ez az egzotikus szépség is, akit, lehet, még arról is sikeresen meggyőztél, hogy tahó magyarként még csak fel sem ismered az angolt, hogy közölhesd, nem érted... És ekkor, mintha csak koponyám rejtekében dübörgő gondolataimra akart volna reagálni, a lány, ahogy tovább indult a zsúrkocsival, mintha enyhén riszálta volna szűk miniszoknyába bújtatott fenekét. Mégpedig csak nekem.

Körbenéztem, hogy más is észrevette-e, de az egyedüliként a látóteremben lévő idős házaspár túlságosan elmerült a keresztrejtvényében, így talán az se tűnt volna fel nekik, ha ez a csinos lányka egyenesen egy sztriptízt lejt itt nekem.

Ezen azonban nem maradt túl sok időm merengeni, mert hirtelen ismét villogni kezdett az ülések felett a biztonsági öv bekapcsolására utasító lámpácska. Igencsak hepehupás lehet ez a légifolyosó, gondoltam, miközben ujjaim övem csatjára tettem.

Az én csini stewardessem erre a jelzésre gyorsan sarkon fordult, hogy a zsúrkocsival visszasiessen a gép végében kialakított állomására, épp mielőtt ismét remegni kezdett körülöttünk a szerkezet.

Most is csak pár percig tartott a kátyús magyar utakhoz szokott utazó számára enyhe túrának tűnő zötykölődés, és a gép máris ismét visszatért a mozdulatlan lebegés látszatához, hogy a stewardess ismét meginduljona zsúrkocsijával, hogy az eddig kimaradt utasokat is kegintejúolja, hogy nem é óhajtanak egy ízletes üdítőt.

Most már meredten bámultam a lány nemesebbik felét, ügyet sem vetve az esetleges rosszalló tekintetekre, és tényleg úgy éreztem, mintha minden egyes lágy csípőringatás nekem szánt üzenet let volna. Én meg persze élveztem a műsort.

Aztán, szinte már menetrend szerint, ismét megérkezett a figyelmeztető jelzés a biztonsági övekre vonatkozóan, stewardessünk pedig rutinosan fordult vissza, hogy biztonságba vigye a zsúrkocsiját és ő is bekösse magát.

A levegő komisz göröngye azonban ezúttal előbb érkezett a vártnál. Barátnőnk egy kicsit lelassított, hogy már-már régi ismerősként ismét rám mosolyogjon, és ebben a pillanatban már mozdult is a padló.

Hangos csörömpölés, majd egy apró, elfolytott sikoly, és aztán... Beletelt pár pillanatban, amíg feleszméltem és megéreztem az ölembe nehezedő testet. Szegény nagyon megijedhetett a váratlan földindulástól, mert szorosan ölelte a nyakamat, arcát pedig oda fúrta, ahol az említett testrészem találkozik a vállammal.

Gyengéden simogatni kezdtem a vállát és az oldalát, hogy egy kis erőt öntsek belé. Nem mintha én nem élveztem volna, persze, hogy ezt az "égből" ide pottyant tüneményt a karjaimban tarthatom. De egyelőre óvatos voltam. Nem tudhattam, nem-e magyarázom fatálisan félre amúgy teljesen ártatlan gesztusait.

Amikor azonban felemelte a fejét és félénken rám mosolygott, már szemernyi kétség sem maradt bennem. Kezem most már bátrabban indult útjára és simítottam végig oldalát szűk kosztümkabátján keresztül, hogy aztán még lejjebb tévedjek, finoman cirógatva hosszú, harisnyába bújtatott lábait.

Mosolya csak még szélesebb lett és csillogó szemei szilárdan az enyéimbe meredtek. Bár már egy cseppnyi félelem sem volt benne, karjait még mindig a nyakam köré fojta és egy tapodtat sem mozdult az ölemből. Nem mintha én ezt bántam volna.

Nem tudom, meddig ülhettünkmígy ott. Híg mosólé folyik annak az ereiben, akinegy ilyen szituációban nem veszíti el az időérzékét. Csak bámultam azokba a gyönyörű szemekbe, miközben kezem a combján pihent, és arra gondoltam, elég lenne csakmegy kicsit előre hajolni... Azok a telt ajkak nincsenekmis annyira messze...

A, több értelemben is, felhők közt való lebegésem azonban egy hangos krákogás szakította félbe. A hang irányába fordítottam a fejem, hogy tekintetem találkozzon az idős házaspár rosszalló pillantásaival. Le vannak ejtve, gondoltam. Normális esetben tisztelem az idősebbeket, de most, akikod annyira közel vagyok...

A pillanat varázsa azonban elszállt. A kis stewardess is észbe kapott és sebesen talpra ugrott az ölemből, hogy megigazgassa egyenruháját. Nagy örömömre még rám villantott egy meleg mosolyt, de aztán gyorsan elsietett a zsúrkocsival.

Kissé csalódott voltam, nem tagadom, de azzal vígasztaltam magam, visszatér ő még, és biztos nem ez volt az utolsó légörvényünk.

Sajnos tévedtem. Az utunk hátralevő része sima volt, a frissítőket pedig ez után egy másik stewardess kínálta körbe, aki semmivel nem szentelt nekem több figyelmet, mint bárki másnak a gépen.

Amikor ereszkedni kezdtünk, csalódottan elkönyveltem magamban, hogy ennyi volt, többet nem látom ezt a távol-keleti angyalt. Kicsit talán már bele is nyugodtam, amikor végül megálltunk a reptéren és az utasok elindultak kifelé a repülőgépből. Az ajtóban viszont nem várt meglepetés fogadott.

Régebbi utazásaimból ismertem a szokást, hogy ilyenkor pár stewardess kiáll az ajtóba és műmosollyal megköszöngeti az utasoknak, hogy őket választották, vagy inkább, hogy náluk hagyták a pénzüket, de arra nem számítottam, hogy engem most az az angyali atc dogad majd ott a telt ajkakkal és egy őszinte mosollyal.

Sajnos az emberek már nagyon gyorsan szabadulni akartak angép bezártságából, és nekem sem ártott kapkodnom magam, nehogybezba hajó nélkülem menjen el, így a mosolynál többre nemntellett. Amikor azonban elhaladtam légi utazásom flörtpartnere mellet, ő még utánam nyúlt, hogy megfogja és gyengéden megszorítsa a kezem.

Erre ismét rá emeltem tekintetemet, de a tömeg sodró erejének "hála" csak egy utolsó sietős mosolyra tellett, mire végleg eltüntünk egymás szeme elől. A mosolyt azonban ez után már sokáig nem lehetett levakarni az arcomról, ahogy kisétáltam a reptérről a szikrázó napsütésben fürdő utcára, és egy nagy, de boldog sóhajt követően elindultam a kikötő felé.

Folytatása következik!