Menekülés az éjszakában 1. rész

Allison próbálja felfedezni szexualitását, amikor fiúnak öltözve kíséri el a barátnőjét egy buliba.

Írta: fannyka

******************************************************************

Ally rohant amennyire csak a lába bírta. Nem egyszerűen futott, az életéért kellett menekülnie. Fogalma sem volt, hogy ki üldözi, arról sem, hogy miért, csak abban volt biztos, hogy ha elkapja, akkor nem kegyelmez neki. Minden erejét beleadva próbált elszakadni az üldözőtől, de azok a fekete bakancsok egyre közelebbről és közelebbről döngtek.

Befordult a következő sarkon, de ez nagy hiba volt. Egy hatalmas terembe érkezett, amelynek csak egyetlen ajtaja volt, így nem tudott hova menekülni tovább. Megfordult, hogy szembeszállhasson a támadójával, de elkésett. Egy hatalmas ütést érzett az arca bal oldalán, és már a földön is volt. Próbált felállni, ellenkezni, de a támadója a gyomrába öklözött, amitől kiszökött a tüdejéből minden levegő, és magatehetetlenné vált. A sötét alak csak ezt akarta. Lerángatta róla a nadrágot és durván megmarkolta az ágyékát. A lány fájdalmat érzett, de ahogy a bukósisakos figura a puncijához ért, egy pillanatra melegség futott át rajta.

- Kérem hagyjon - könyörgött, miközben próbált levegőhöz jutni. A sötét alak azonban nem tágított. Durván markolászta még egy ideig Ally lágyékát, ami már csak fájdalmat okozott a lánynak.

- Most pedig sikítani fogsz, ribanc - mondta a figura, ahogy kigombolta a sliccét.

Ally zokogni kezdett, de ezzel sem hatotta meg a bukósisakost. Az egyetlen kíméletlen mozdulattal belé hatolt és minden egyes lökésnél félelmetes hörgő hangot hallatott. Ally próbálta magától ellökni az erőszakolót, de a kapálózással csak a sisakját sikerült levernie, amitől egy pillanat alatt úrrá lett rajta a meglepődés. A fájdalom és borzalmak ellenére amit át kellett élnie, csak egyetlen dolog csúszott most ki a száján.

- Én!?

Mintha egy rugó lökte volna fel, úgy pattant ülő helyzetbe az ágyában. A szíve vadul kalapált, a hajából csavarni lehetett volna az izzadtságot, és levegőt is alig kapott. Hátranézett a párnájára, amin egy hatalmas nedves folt jelezte a helyet, ahol az imént még a feje nyugodott.

- Csak egy álom volt - sóhajtotta megkönnyebbülten. - Csak egy hülye álom.

Kikelt az ágyból és a fürdőbe sétált. Le kellett fürödnie, mert rettenetesen mocskosnak érezte magát. Megengedte a zuhanyt, és úgy ahogy volt, hálóruhástól aláállt.

“Miért álmodok újabban megint ilyeneket?” kérdezte magától. “És mostanában miért nőkkel? És ma éjjel miért magammal? Ez egyre betegebbnek tűnik” merengett. “Ha legalább Brad Pitt, vagy Johnny Depp lenne, mmm, az még tetszene is… Fejezd be Allison, bolond vagy!” Feljebb csavarta a hideg vizet, hogy elhajtsa magától ezeket a gondolatokat.

A zuhanyzás után visszatért az ágyhoz, lecserélte az ágyneműt, és visszafeküdt aludni. Nem telt bele pár percbe, és ismét saját maga üldözte egy felcsatolhatós műpéniszt viselve…

Reggel olyan ziláltan ébredt, mint aki nem aludt egy percet sem az éjjel. Holtfáradtan mászott ki az ágyból, eltántorgott a fürdőszobáig, és belenézett a tükörbe. Rövid, tépett, vörösesbarna haja most valahogy másképp volt kócos, mint ahogy saját magának szokta beállítani, hatalmas barna szemei beesettnek tűntek, vastag ajkai pedig egészen kirepedeztek a szárazságtól.

- Borzalmasan festek - jegyezte meg hangosan.

- Mit mondasz drágám? - hallotta az anyja hangját a folyosó felől.

- Semmit - szólt ki Ally. Nem akarta felizgatni az anyját azzal, hogy beszél neki a folytonos rémálmairól.

Lezuhanyozott, aztán átöltözött, és lement a földszintre, hogy együtt reggelizzen a családjával. A szülei már az asztalnál ültek, és a húga Jenny is türelmetlenül mocorgott a székében.

- Gyere már Hamupipőke, folyton rád kell várnunk - dorgálta Jenny, aki hiába volt már tizenhét, néha még mindig úgy viselkedett, mint egy tízéves.

- Hagyd abba Jen, ne felejtsd el, hogy én nem félek rád ülni - mondta fenyegetően Ally, a maga javára fordítva a húga folytonos megjegyzéseit az enyhe túlsúlyára.

- Jenny, ne viselkedj így a nővéreddel, te pedig Ally igazán lehetnél egy kicsit érettebb! - dorgálta őket az anyjuk. - Már elmúltál huszonkettő.

- De hát ő kezdte! - védekezett Allison, az anyját viszont nem hatotta meg vele.

- Nem érdekel. Ülj le végre, és egyél.

Ally helyet foglalt, de a húga nem bírta megállni, hogy nyelvet ne öltsön rá, amikor épp egyik szülőjük sem nézett oda.

- Amúgy meg Csipkerózsika merült évszázados álomba, nem Hamupipőke - bökte oda Jennek Allison.

- Te már csak tudod, álomszuszék.

- Lányok! - csattant fel az anyjuk. - Most már elég legyen!

Mindketten elcsendesedtek, de dühös tekintetekkel méregették egymást az egész reggeli során.

Amint befejezték az étkezést, Ally felrohant a szobájába, átöltözött és elindult hazulról. Mindenkinek azt mondta, hogy munkába megy, de ez nem volt igaz. Muszáj volt utánajárnia, hogy miért vannak ezek az álmai, de senkit nem ismert, akinek szólhatott volna róluk. Bolyongott egy ideig San Francisco emelkedőkkel teli utcáin, mikor egy kiírásra lett figyelmes az egyik épület ablakában: Dr. Sharon Stuartson, pszichológus.

Egy ideig tanácstalanul nézte a nevet, mert képtelen volt eldönteni, hogy éljen-e a váratlanul jött lehetőséggel, vagy sem. Mintha egy égi jel lett volna, hogy épp egy pszichológus rendelője előtt sétál el, de mégsem volt meggyőződve róla, hogy képes lenne kiteregetni a gondjait egy vadidegennek.

Többször megindult az épület felé, de mindig megtorpant és tanácstalanul visszafordult. Jó lenne az, ha a legbensőbb titkait olyasvalakivel osztaná meg, akiről semmit sem tud? Végül aztán győzött a kíváncsisága, és határozott léptekkel a bejárat felé sietett. Épp nyitotta volna az ajtót, mikor az kis híján az arcába vágódott. Ijedtében hátrahőkölt, és akkor még jobban megijedt, mikor meglátta, hogy a legjobb barátnője lép ki az ajtón.

- K-kensi – habogta.

- Szia csajszi! - kiáltott fel a másik lány. - Mi járatban errefelé?

- Én-én… mármint - kereste a szavakat Ally. Ismerte jól Kensit, és nem akarta az orrára kötni a titkát. - Úgy értem…

- Ó te jó ég! Csak nem Sharon dokihoz tartottál?

- Ki? Én? Dehogy! Nem vagyok dilinyós! - nézett sértve Allison.

- Dehogynem - jelentette ki pár másodpercnyi habozás után Kensi. - Te pszichiáterhez jársz!

- Nem, én nem!

- Ne tagadd, különben honnan tudnád, hogy pszichomókus?

- De én nem… Várj! Te pszichológushuz jársz?

- Igen. Nincs ebben semmi szégyellni való.

- És… miért jársz pszichiáterhez?

- Nem-nem kislány - ellenkezett Kensi. - Ha te nem vallod be, hogy kezelnek, nekem miért kellene beszélnem róla?

- De én tényleg nem járok kezelésre… még - sütötte le a szemét Ally.

- Hogy érted, hogy még? Ez lett volna az első alkalmad?

- Én-én nem akarok róla beszélni - hadarta Ally, azzal sarkon fordult és sietve elindult az utcán az ellenkező irányba. Nem is igazán tudta volna megmondani, hogy az álmait szégyellte ennyire, vagy azt, hogy rajtakapták, amint megpróbált felkeresni egy pszichiátert, de abban biztos volt, hogy ezt a dolgot nem Kensivel fogja megbeszélni. Igaz, hogy nagyszerű barátnő volt, de mindazonáltal elsőosztályú bajkeverő is, aki semmit nem képes komolyan venni az életben. Meglepő módon könnyelmű természete kivételes állhatatossággal párosult, így meg sem fordult a fejében, hogy hagyja magát lerázni.

- Ugyan már! - Zárkózott fel Kensi. - Gyerekkorunk óta ismerjük egymást. Nekem nyugodtan elmondhatod.

- De-de ezt nem. Hagyjál kérlek!

- De miért nem? Annyira nem lehet ciki.

- Légyszi ne faggass.

- Úgysem szállok le rólad, te is tudod. - szaporázta meg a lépteit Kensi, hogy Allison elé kerülhessen, és elállja az útját. - Ismersz - nézett elszántan a barátnője szemébe.

- Nem mered…

Még el sem hagyták Allison száját a szavak, Kensi ordibálni kezdett.

- Allison dilidokihoz jár! A kis Ally megzakkant már! Allison tiszta bolond lett! A feje mintha… - Allison eltakarta barátnője száját.

- Hagyd abba! Hagyd abba, elmondom.

- Na ugye, hogy nem volt ez olyan nehéz - nevetett Kensi.

- Utállak.

- Én is téged. Nagyon. Na mesélj!

Allison behunyta a szemét, vett egy nagy levegőt, aztán belekezdett:

- Az van… hogy tudod… mostanában nagyon furcsa álmaim vannak.

- Csak ennyi? Ez semmiség.

- Nem bírok tőlük aludni.

- Oké, de mit álmodsz?

Azt tényleg nem mondom el.

- Allison a gyagya, elszállt az ő agya… - kezdett ismét éktelenül hangos éneklésbe Kensi.

- Hagyd abba!

- Elmondod?

Ally ingerülten nézett barátnője szemébe, de az csak mosolygott.

- Na jó. Szexuális jellegű álmokról van szó.

- Jé, a zavarodból soha nem találtam volna ki.

- Ne gúnyolódj! Szóval… azt álmodom mostanában, hogy… megerőszakolnak.

- Mindenki álmodik ilyet. És legalább jó?

- Nem, ez nem olyan. Engem… nők erőszakolnak meg.

- Óh.

- És múlt éjjel az egyik aki megerőszakolt… az én magam voltam.

- Az durva - bólogatott széles mosollyal az arcán Kensi.

- Ne vigyorogj úgy, ez komoly!

- Tudom, hogy az. A kis Ally leszbi lett. Kensi teste térített.

- Olyan hülye vagy - mondta dühösen Allison. - Már bánom, hogy egyszer lefeküdtünk - megint sarkon fordult, és sietősen megpróbált eltávolodni barátnőjétől, de az megint gyorsabb volt nála.

- Ugyan már! Ne csináld! - erősködött Kensi, ahogy felvette mellette a tempót. - Tudod, hogy csak viccelek.

- Igen, épp ez az! Én elárulok neked valami mélyen személyes dolgot, és te viccet csinálsz belőle.

- Ne legyél már ilyen, Al… ismersz. Beszélhetünk komolyan is, ha akarod.

- Nem, és ezt épp most bizonyítottad.

Kensi megint szaporázott egy kicsit a léptein, hogy Allison előtt teremhessen, és ismét elállja az útját.

- Komoly leszek. Esküszöm. Cserkész becsszó.

- Te nem is voltál cserkész.

- De attól még tudom, hogy az milyen komoly dolog. Komolyan. Nem csinálok viccet belőled.

- Megígéred?

- Megígérem.

Allison mélyen barátnője szemébe nézett. Egy pillanatra most talán nem bujkált benne ott az a huncut csillogás, így végül egy sóhaj után folytatta a történetét.

- Na jó. Az a gond tudod, hogy nem bírok rendesen aludni ettől. Az elmúlt időben folyton ez történik velem.

- Na és… pontosan hogyan? Tudod.

- Minden álmom azzal kezdődik, hogy kerget egy fekete bőrruhás, bőrdzsekis, bukósisakos alak. Én próbálok menekülni, de valami mindig történik. Zsákutcába futok, elesek, vagy csak egyszerűen nem mozognak a lábaim. És mindig azzal végződik, hogy elkap, letépi rólam a nadrágomat és egy olyan mű izével… megerőszakol.

- Ez nagyon meredek - próbált együtt érzőnek mutatkozni Kensi, de a szája sarkában bujkáló mosoly elárulta. - És az nem fordult meg a fejedben, hogy ez azért van… - tartott hatásszünetet.

- Miért?

- Tudod. Mert a tudatalattid így akarja közölni, hogy leszbikus lettél.

- Nem! - tiltakozott hevesen Allison. - Miért mondasz ilyeneket?

- Nem tudom. Csak megfordult a fejemben. Ez pont olyasmi, amit a doktornő szokott mondogatni. “Az álmok a tudatalatti kivetülései”.

- Nem lettem leszbikus, hagyjál már! Te lettél leszbikus - vágott vissza sértődötten Allison.

- Annyira azért nem remekeltél azon az éjjelen, hogy áttéríts - kacagta el magát Kensi. - De talán én túlságosan ügyes voltam.

- Csak álmodozol.

- Dehogy is. Mindenki tudja, hogy egy ideig még Todd Smitht is sikerült megfognom, pedig szegényke meleg, mint a kályha.

- Todd Smith azért maradt veled, mert amilyen kis nyüzüge volt, se pasi, se csaj nem akart vele foglalkozni.

- Ne beszélj úgy! A nyüzüge fiúk szexik.

Allison válaszolni akart valamit, de Kensi hirtelen a szája elé tette a kezét.

- Várj! Eszembe jutott valami - de nem folytatta. Ally egy ideig tűrte a csendet, aztán ingerülten ránézett.

- Na és el is árulod, hogy mi az?

- Nem. Itt és most nem. De tudom, hogyan mulaszthatjuk el a rémálmaid – mosolygott.

- És hogyan?

- Holnap este elárulom.

- Holnap? De én holnap este buliba akartam menni Oliviáékhoz.

- Nyugi, mehetünk majd buliba - kacsintott Kensi. - Csak bízz bennem. Este érted megyek, és már indulhatunk is.

- Nagyon titokzatos vagy - nézett gyanakodva Allison.

- Tudom - trillázta Kensi. - Este tízre ott leszek. El ne indulj nélkülem.

Ally csak döbbenten nézte, ahogy barátnője sarkon pördül, és a kezét lóbálva elgaloppozik az ellenkező irányba.

-Hát ez a csaj teljesen zakkant - dünnyögte magának.

Egy ideig zavartan csak bámult, mert nem tudta, hogy mit kellene most tennie. Komolyan megfordult a fejében, hogy talán mégis fel kellene keresnie azt a pszichiátert, hisz az Kensivel ellentétben egy szakértő, de túlságosan kíváncsi volt, hogy mi sül ki másnap. Évek óta ez az őrült lány volt a legjobb barátnője, de nem igazán tudta volna megmagyarázni, hogy miért. Amíg ő egy kicsit visszahúzódó volt, és ha tehette, inkább otthon ült magányosan, Kensi folyton ezer fokon pörgött. Amíg ő szeretett inkább bő ruhákat hordani, mert utálta, hogy van egy kis úszógumija, addig Kensi minden alkalmat megragadott, hogy olyan kevés bőrfelületet takarjon ki szinte tökéletes testéből, amennyivel még nem botránkoztatta meg az átlagembereket. Ők ketten olyanok voltak, mint a tűz és víz, de valamiért mégis mindig megtalálták azt a közös nevezőt, ami miatt élvezték a másik társaságát.

Alison tűnődött még ott egy darabig, aztán végül arra jutott, hogy az lesz a legjobb, ha hazamegy. Bármit is forgatott Kensi a fejében, az nyilvánvalóan volt akkora őrültség, ami talán képes lehet elfeledtetni vele a rémálmokat.

Otthon a szülei meglepődtek, hogy ilyen hamar hazaért a munkából, de elhárította a kíváncsiságukat annyival, hogy elnézte a beosztást, és mégsem kellett volna aznap bemennie.

Folytatása következik!