Carpe diem 8. rész

Írta: Dina

Előzmény: Carpe diem 1 rész
Közvetlen előzmény: Carpe diem 7. rész

*******************************************************************************

Már nem tudom megmondani, mióta sétálhattam és közben mire gondoltam, mintha az elmúlt pár órára kikapcsoltam volna minden érzékszervem. A lábaim öntudatlanul is hazavittek, s a mélázásom közben rám nehezedő ködfátyol, csak akkor oszlott szét, amikor egy ismerős alakra lettem figyelmes, a bejárati ajtó előtt ücsörögve. Mint egy a várakozástól durcás gyerek, úgy ült egyedül, Scarlett. Könyökeit a térdein nyugtatva, unott ábrázatú fejét az öklein támasztva, s közben jobb lábával mintákat karcolva a homokba. A szívem megdobbant és a mostanra már jól megszokott gombóc is megjelent a torkomban. Elég csak egy pillantást vetnem rá és máris úgy érzem magam, mint egy életében először szerelmes kamasz. „Szerelmes? Te jó ég! Mi van veled Becca?! „– gondoltam miközben egy gyengéd fejrázással próbáltam magam észhez téríteni.  Egy nap alatt kétszer, már nem futhatok el előle, bár ez lenne a könnyebb megoldás. Egyszerűen csak megfordulni és úgy tenni, mint aki nem járt itt. Egy pillanatig még mosolyogva figyeltem, aztán egy sóhajtás kíséretében erőt vettem magamon és elindultam felé. 

- Hello Idegen! – kezdte, amikor felfigyelt közeledésemre.

- Szia! – válaszoltam, s én is letáboroztam a lépcsőre. Régóta vársz?

- Egy ideje. Milyen volt a séta?

- Mint egy séta. 

- Értem – mondta, közben a cipője orrával tovább rugdalta az előttünk lévő apró kavicsokat.

Ezt követően egy pár perces néma csend telepedett ránk. Nem volt kínos, inkább az a fajta némaság, amire szüksége van az embernek, mielőtt még belevágna egy korán sem egyszerű beszélgetésbe.

- Megcsókoltál – kezdte.

- Meg – mondtam egy lassú bólintás kíséretében.

- Én pedig visszacsókoltam.

- Vissza.

- És most?

- Nem tudom.

- Akkor már ketten vagyunk – válaszolt idegesen felnevetve.

- Én, már nem értek semmit. 

- Hah, üdv a klubban.

- Scarlett, mi történt Barcelonában?

- Mire emlékszel?

- Sok piára – nyögtem ki enyhe mosollyal.

- Az volt bőven.

- Kicsit elszalad velünk a ló. Nem tudom hová tenni ezt az egészet. 

- Az nem kifejezés. Szóval, akkor betudjuk a sok alkoholnak és egy vad barcelonai bulinak?

Kicsit szíven ütött a kérdés. Nincs mit szépíteni rajta, nem tudtam, hogy mit akarok Scarlettől, de abban biztos voltam, hogy a semmitől többet, viszont barátságon kívül minden más, csak bonyolította volna, a már amúgy is kusza magánéletem.

- Talán az lenne a legjobb.

- Talán. Akkor barátok? – kérdezte, most már felém fordulva. 

- Barátok, akik alkohol társaságában kerülik egymást.

- Ebben van valami – közben megeresztett egy rá jellemző gyönyörű mosolyt. Most már indulnom kellene – mondta már álló helyzetből. 

Felálltam én is, hogy megöleljem, de az utolsó pillanatban zavartan meghátráltam. Most már tényleg kínos volt a helyzet. 

- Szerintem a barátok megölelhetik egymást – próbálta oldani a feszültséget. 

- Jogos.

Engedve a biztatásnak, közelebb léptem és vontatott mozdulatokkal átkaroltam. Szerettem volna egy kis távolságot tartani kettőnk között, de válaszképpen közelebb húzott magához. Hazudnék, ha azt mondanám, nem fordult meg a fejemben, hogy újra engedek a belső késztetésnek és megcsókolom, de nem volt hozzá elég bátorságom. Ellenben Scarlettel, aki néhány kínos ölelésben töltött másodperc után megragadta kezdeményezést. Egyik pillanatban még a vállaimon nyugtatta a kezeit, a következőben pedig már bizsergés futott végig a gerincem mentén, az érintését követően. Egyre szaggatottabban lélegeztem, próbáltam magam nyugtatni, de miután apró csókokkal cirógatta a nyakam, már nem bírtam tovább. Eltoltam magamtól annyira, hogy belenézhessek a szemeibe. Látni akartam a tekintetét, meggyőzni magam, hogy ő is annyira vágyik rám, mint ahogyan én epekedek utána. Először meglepettség, aztán vágy csillant a szemeiben. Semmit sem szerettem volna jobban, mint magamhoz húzni, megcsókolni, aztán berángatni az ágyamba, hogy addig szeretkezhessünk, amíg mindketten levegő után kapkodva, erőtlenül terülünk el, de előtte egy dolgot még meg kellett tennem.

- Mit csinálsz? Abba kell hagynunk!  

Ezt követően a kezei közé fogta az arcom és szinte már csak az ajkaimnak suttogott.

- Itt vagyok! Becca, itt vagyok! Már nem tudok többet tenni! Én nem akarom abbahagyni! Becca, nem akarsz engem? 

Nem válaszoltam, csak erősen magamhoz húztam, s eddig az övéitől pár milliméterre lévő ajkaimmal szinte már felfaltam. Még, hogy nem akarom?! Annyira vágytam rá, hogy az már fájt. Kívántam minden porcikáját, minden apró gesztusa beindított. Belehaltam volna, ha most el kellene engednem. De ahelyett, hogy alapot adott volna a félelmemnek, magával húzott a bejárati ajtó felé, közben egy pillanatra sem szakadt el az ajkaimtól.

Percek teltek el, s én félig legyűrt bőrdzsekivel és zilált fejjel a bejárati ajtó és a szemeivel szinte már felfaló Scarlett közé szorultam. 

- Nem akarod bent folytatni? – kérdeztem levegő után kapkodva.

- De, nagyon akarom folytatni – suttogta, közben a fülcimpám harapdálta.

Remegő kézzel próbáltam eltalálni a kulcslyukat. Pár eredménytelen próbálkozás után, végre sikerült bejutnunk a lakásba. A bejárati ajtó csapódását követően, kéjes nyögések közepette rángattuk le egymás ruháit. Úgy éreztem felrobbanok. Minden porcikám bizsergett, mintha csak elektromosság futna végig a testemen, minden érintését követően.

A lépcsőhöz érve már csak egy farmerben álltam, szemben a szintén hiányos öltözetben lévő Scarlettel. Végig mértem a lila csipkés melltartó és tanga kombinációt, amire reagálva csak jobban lüktetett az ágyékom. 

- Gyönyörű vagy – suttogtam, mikor már el tudtam szakad az ajkaitól, egy lélegzetvételnyi időre.

- Menjünk fel! 

Nem tudtam nemet mondani, már csak a vágy miatt sem, amit az átható tekintete kelletett bennem. Végig simítottam a meztelen karját, hogy ujjaim az övéibe kulcsoljam, majd magam után vontam a lépcső felé. Felfelé menet párszor hátra fordultam, de minden alakalommal, amikor találkozott a tekintetünk, csak mosolygott. Lassan kezdtem úgy érezni, hogy én inkább vagyok ideges, mint ő. Őszinte mosolyából tisztán látszott, hogy egyáltalán nem lepte meg, ami történik. Átfutott az agyamon, hogy vajon már eredetileg is ilyen szándékkal jött-e át, s hogy valójában mit jelent neki ez az egész helyzet. De csak egy pillanatra ötlött fel bennem a gondolat, mert mindannyiszor ha rám mosolygott, elgyengültem és ellenállhatatlan vágyat éreztem arra, hogy megcsókoljam. 

Beérve a hálószobába tovább folytattuk a csókcsatánkat, s közben megszabadítottuk egymást a maradék ruhától. Meztelenül dőltünk el az ágyon. Szintem már remegtem az érzéstől, amit meztelen bőrének tapintása és az anyajegyekkel borított, testének enyhe nyomása okozott. Egy hirtelen mozdulattal felülkerekedtem, aztán elhajoltam tőle. Hátratoltam a mostanra teljesen az arcomban lévő hajzuhatagomat, miközben ő is helyre igazította a kusza tincseit. 

- Biztos, hogy ezt akarod? – kérdeztem, annak ellenére, hogy már nem tudtam volna magam leállítani. 

Válaszul eddig az arcát cirógató kezem kettőnk közé tolta, egyértelműen az ágyéka felé irányítva. Amikor ujjaim a combja tövéhez értek, ösztönösen szétnyitotta őket, utat engedve érintésemnek, hogy aztán a szeméremajkai közzé irányítson. Érintésemre megemelkedett a csípője, s én közben megéreztem, mennyire nedves már.

- Ez miattad van. És most pedig fogd be és csókolj meg! 

Ez volt az utolsó pillanat, amikor még valamennyire ura voltam a cselekedeteimnek. Ettől kezdve, már átadtam magam a vágyaimnak. Nem törődve a következményekkel, a másnappal, s hogy csak egy este vagy csap egy pár óra jut majd nekünk, egyetlen kaland kedvéért vagy talán több is lehet belőle. Csak azt tudtam, hogy fájdalmasan akarom őt.

Folytatása következik!