Avaloni éjszaka

B-vel a föld körül

Megjegyzés: A történetben szerepet kap Katyerina (első felbukkanás: A jég városa) is.

*************************************************************

- Gyerünk már, csiga! Lemegy a nap, mire felérsz - nevetett Katyerina, miközben tovább sietett felfelé a domboldalon.

- Bekaphatod - motyogtam az orrom alatt, de nem néztem rá. Elméletileg én lennék a puszták szilaj gyermeke, aki szabadon és megállíthatatlanul száguldozik az Altájtól Európa szívéig, de mégis, kevés embert ismerek, akibe annyi energia szorult volna, mint ebbe az orosz lányba. Annak ellenére, hogy ő meg pont a hegyek közül származott és itt, egy sziget kellős közepén sem igen tudott volna hatalmas távolságokra száguldozni. De hát az élet nem épp mindig logikus.

- Gyerünk már! - sürgetett tovább Katyerina.

- Jól van, jól van! Megyek már - csattantam fel. - De akkor sem értem, hova ez a nagy sietség. És különben sem hiszem, hogy jó ötlet ilyenkor itt lennünk.

- Ugyan már! Te nem érzed a hely varázsát? - tárta szét a karjait és az ég felé emelte a tekintetét.

Fújtam egyet, majd, kihasználva, hogy ez az örökmozgó végre egy pillanatra megállt, megfordultam és körbe néztem a hamisítatlan vidéki Anglia tájképén.

A lemegy a nap most kivételsen nem költői túlzás volt. Az alkonyt pírja már beborította a zöld füvű, növényekkel szabdalt tájat. Kelletlenül, de el kellett ismernem, tényleg volt valami misztikum a levegőben. Nem hiába tartották Glastonbury, ezen somerseti városka környékét Anglia egyik legspirituálisabb részének. És különösen ennek középpontjában a Glastonbury Tort, ezt a bálnahát formájú, teraszokkal tagolt lejtőjű dombot.

- Na, nyomás tovább, csigabiga! - nevetett fel ismét Katyerina. - Aki utolsónak ér fel, az a záptojás.

Ismét fújtam egyet és néztem, ahogy tovább siet a csúcson álló, omladozó torony felé.

Nem igazán értettem a lelkesedését. Ő, a távoli keleten, nyilván nem a régi kelta mondákon nevelkedett. Akkor meg pláne értetlen, ha már nekem se tűnt túl reálisnak, aki behatóbban ismerem az Artúr-mondakört, hogy ez a domb lenne a mesés Avalon szigete.

Persze a képen az is rontott, hogy mérföldekre voltunk a tengertől, de, ha hinni lehet a kutatásoknak, Artúr feltételezett korában ezen a vidéken tenger, tó, vagy legalábbis mocsár terpeszkedett, amiből csak a tor-nak nevezett dombocska emelkedett ki. Így a sziget stimmelne, de ha elképzelünk köré akárcsak pár méternyi vizet is, az eredmény alig egy talpalatnyi föld lesz. Erről zengtek volna ódákat? Bár, persze, sosem tudhatja az ember, mi ihlette a mondákat, és így mi bennük az igazság.

Mindenesetre a legendák száma egyre csak nő. A csúcson álldogáló templomtorony alatt, ahol már régi pogány szent helyre utaló nyomokat is találtak, egyesek szerint Artúr és felesége, Ginevra sírjára is ráleltek. Mások távolabbra tekintenek magánál a dombnál és tágabb környezetében tucatnyi hatalmas állatövi csillagjegyet mintázó formát vélnek felfedezni, ami így 4700 éves korával a világ egyik legrégebbi zodiákusát és az ókor legnagyobb építményét jelentené. És még csak két elméletet említettem a több százból. De egyik sem olyan, ami az energiától túlcsorduló Katyerinát különösebben érdekelné. Ő mégis változatlan lelkesedéssel sietett fel a domb csúcsára.

- Várj már meg! - ziháltam, amikor végre utol értem a Szent Mihályról elnevezett romtemplom szegről-végről épen maradt tornyánál.

Térdeimre támaszkodtam és hevesen lihegtem, míg végül elég energiát tudtam gyűjteni, hogy felnézzek a vidáman szikrázó kék szemekbe.

- Szóval, mit keresünk mi itt sötétedéskor? - vontam fel a szemöldököm.

- Ne játszd már az ártatlant! - kacagott fel. - Tudom, hogy te is vágytál már egy kis félrevonulásra a sok nézelődés után.

Válaszolni akartam, de ő megelőzött, és alig hogy kissé felegyenesedtem, már a falhoz is lökött, hogy mohón megcsókoljon.

- Hé, hé, hé! - nevettem fel és a vállaiba kapaszkodva kissé eltoltam magamtól. - Azt ne mondd, hogy az izgat fel, ha egy halott kelta király sírja fölött csináljuk!

- Ugyan! - kacagott. - Ne mondd, hogy te elhiszed, hogy pont ide temettek valakit, akiről még az sem bizonyított, hogy létezett!

- Ki tudja - ült ki huncut mosoly az arcomra.

- Persze - nevetett tovább. - Boudica meg a King's Cross kilencedik és tizedik vágánya között nyugszik.

- Még az is megeshet - mosolyogtam sejtelmesen, mire ő csak hangosan kacagott, kezei közé fogta az arcomat és mohón megcsókolt.

A vastag várfallá erodálódott torony belsejében simultunk egymáshoz, rejtve a kutató tekintetektől. Csak a beomlott tetőn át tekintet le ránk az egyre sötétedő ég, miközben Katyerina kezei a mellemre siklottak, én pedig gyengéden megmarkoltam a fenekét.

Már épp felkészültem rá, hogy a hideg angol éjszakában meztelenül fetrengjek itt ezzel a lánnyal, amikor hirtelen hangok ütötték meg a fülünket.

- Hé! Van ott valaki?

Megdermedtünk, de már késő volt. Az elemlámpák fénye egyre csak közeledett felénk.

- Menj! - suttogta Katyerina, miközben a torony ellenkező oldali kijárata felé lökött. - Majd én feltartom őket.

Nem volt idő vitatkozni, így csak bólintottam és a jelzett irányba indultam, miközben ő megigazította térdig érő vörös kabátját, elrejtve mögé összegyűrődött ruháját, és a lehető legnagyobb nyugalmat erőltetve magára, az őrök felé indult.

- Dobryy vecher, sirs! - kiáltotta vidáman. - Lenni nagyon szép este, da?

Alig tudtam visszatartani a nevetésem, hallgatva már-már túljátszott orosz akcentusát. Az angol úriemberek nyilvánvalóan nem élvezték ennyire, és rövid úton el is kapták, amiért itt ólálkodik éjszaka. De Katyerinát nem féltettem. Minél tovább benn tartják, annál inkább az őrületbe fogja kergetni a rendőröket ezzel az ostoba orosz lány szereppel. Az igazi hajtépés pedig csak akkor kezdődik, amikor kiderül, hogy a semmit sem értő kis orosz fruskának kínai útlevele van.

Szívesen megnéztem volna a rendőrök arcát, amikor végül elengedik, csak hogy szabaduljanak tőle, de inkább csendben maradtam, kivárva, amíg eltávolodnak, hogy csendben leosonjak a dombról és visszasiessek a szállodába. Biztos voltam benne, hogy még az éjszaka folyamán megérkezik barátnőm is, hogy, mintha mi se történt volna, leteperjen az ágyra. Így nem dicsekedhet el azzal, hogy Avalon szigetén döntött meg egy csajt, mert nyilván erre ment ki a játék, de a lényeg így is ugyanaz marad.

Kellemesen megborzongtam a gondolatra. Már alig vártam az éjszakát.