2019. május 22., szerda

Gyönyörök szigete XXIII. rész - Díjazás 1. fejezet

Előzmény: Gyönyörök szigete I. rész 1. fejezet
Közvetlen előzmény: Gyönyörök szigete XXII. rész 4. fejezet

Írta: Jeremydcp
Fordította: Sinara
Az eredeti megjelenésének időpontja: 2014. július 24.

*********************************************************************

- Szóval itt vagy… - mosolyogtam Devonra, amikor belépett a teakonyhába és odasétált hozzám azon a nyugodt keddi délutánon. Türelmesen vártam az érkezésére az elmúlt tíz percben,
Ő is mosolygot, ahogy odalépett hozzám és egy csókot nyomott az arcomra.
- Helló, bébi! – dorombolta, mielőtt az epres fagylaltkehely felé fordította volna a figyelmét, amit készítettem neki. Mellette narancskrém gömbök virítottak, ami a saját titkos receptem volt.
- Köszönöm – csivitelte Devon, miközben kezébe vette a felé nyújtott kanalat.
- Számomra az öröm – figyeltem boldogan, ahogy belefeledkezik a fagylaltkehelybe. Áthúztam egy széket a konyha másik végéből és invitáltam Devont, hogy csatlakozzon hozzám az asztalnál.
- Ünneplünk valamit? – kérdezte, de én megráztam a fejemet.
- Nem igazán. Csak úgy éreztem, jó lenne tartani egy kis jégkrém-szünetet. Értékelem a társaságodat.
- Bármikor – mosolygott rám Devon, a nyomaték kedvéért bólintva. Lenyelt egy kiadós adag jégkrémet, majd rám koncentrálta a figyelmét. – Gondolkoztam, Jeremy, és szeretnék megbeszélni veled egy ötletet.
- Ó! Mi lenne az?
- Mit gondolsz, ha minden a tervek szerint halad közöttünk, elmehetnénk egy hónapra együtt nyaralni Norvégiába? Csak te, én, Krissy és Pamela. Tudod, az után, hogy a többiek haza mentek.
Felvontam a szemöldököm.
- El szeretnél menni Norvégiába?
- Nagyon.
- Miért?
- Úgy Krissy a családjával lehetne – válaszolta Devon. – Semmi más okom nincsen. Te is tudod, mennyire közel áll az anyukájához és az apukájához. Azt is mondta nekem, hogy az apukája a példaképe – mosolyodott el ismét. – Egy hónapos utazás Norvégiába biztos boldoggá tenné őt. – Megvonta a vállát, majd hozzátette: - Biztos vagyok benne, hogy Pamela is örömmel menne. Imád utazni. Norvégiában pedig nem volt még soha. – Egyik karját a derekam köré fonta és az oldalamt kezdte simogatni. – Te mit gondolsz, Jeremy? Neked is jót tenne egy kis idő távol a szigettől.
- Miért gondolod ezt?
Marina Laswick alias Devon
- Ó! Csodás lenne együtt utazni és bejárni a világot – nógatott. – Neked is jót tenne. Krissy-nek is csodás lenne. Már annyi éve próbál rávenni, hogy menj el vele Norvégiába. Na, mit mondasz?
- Beszéltél már erről Pamelával? Na és Kristannával?
Devon megrázta a fejét.
- Csak veled. Egyelőre csak egy ötlet. De szerintem jó ötlet.
- Meg kéne beszélnünk Pamelával, hogy ő mit gondol róla – vetettem fel. – Ezen kívül viszont egyetértek. Csodás ötlet. – Devon szemei felcsillantak, miközben folytattam. – Igazad van. Kristanna már azóta próbál rávenni, hogy menjek el vele Norvégiába, hogy ismerjük egymást.
- Azok után, amilyen közel kerültetek egymáshoz, logikus is – morogta Devon, tovább kanalazva a jégkrémet.
Magamra erőltettem egy mosolyt.
- Kristanna folyamatosan próbál rávenni, hogy mozduljak ki a szigetről. Tudom, hogy ez a leghőbb vágya. Mindig is ez volt.
Devon a vállamra tette a kezét és félrebillentette a fejét.
- Ó! És te mit gondolsz erről?
- Én szeretek itt lenni. Ez az otthonom. De Kristanna szerint ehhez a szigethez túl sok rossz emlékem kötődik. Tudod, az elmúlt tizenhét évben többnyire teljes elszigeteltségben éltem itt. Majdnem azóta, hogy Lindsay egyáltalán megszületett. Kristanna mindig is úgy gondolta, hogy máshol sokkal boldogabb és produktívabb életet élhetnék. Ő is hat éves volt még csak, amikor végleg ide költöztem. Olyan régen volt.
- Én is csak tíz voltam – jegyezte meg Devon. – Tudom, hogy Krissy úgy gondolja, ez a sziget rossz hatást gyakorol rád. Nekem is mondta. De amire szerintem a leginkább vágyik, Jeremy, az az, hogy kilépj a világba és ismét visszailleszkedj a társadalomba. – Egy pillanatra úgy tűnt, elveszik a gondolataiban. – Szerinted megpróbálna meggyőzni téged… minket, hogy költözzünk vele Norvégiába?
- Nagyon valószínűnek tűnik – válaszoltam. – De nem hinném, hogy valaha is megtörténik. Arra talán nyitott lennék, hogy ismét teljes társadalmi életet éljek. De akkor is inkább trópusi körülmények között. Szeretem a homokos partot, az óceánt, a napsütést… Túlságosan is szeretem. El tudnám képzelni, hogy Hawaii-on éljek, de ott is csak La’nai szigetén, mert azt nem özönlötték el a turisták. De el tudnám képzelni az életemet Anguillán is. Az egy kis sziget az Atlanti-óceánban. A kedvenc helyem a saját szigetem után az egész világon.
- Aguilla? Sosem hallottam még róla.
- És mi a helyzet veled, Devon? Te készen állnál rá hogy felpakold az egész életedet és elköltözz egy olyan helyre, mint Hawaii, Anguilla, vagy épp Norvégia?
Devon halkan kuncogott.
- Készen állok rá, hogy apró papírfecnikre tépjem az életemet és mindent újra kezdjek. Akárhogy is döntötök Krissy-vel és Pamelával, én valószínűleg megyek veletek. Nem vár sok minden vissza Pennsylvaniába. – Egy pillanatra összevonta a szemöldökét, de aztán elmosolyodott és bólintott. – Örülök, hogy nyitott vagy az ötletemre a norvégiai úttal kapcsolatban. Beszélek majd róla Krissy-vel és Pamelával is és meglátjuk, ők mit szólnak. Vagy talán beszélhetnénk velük együtt is. Krissy ki fog ugrani a bőréből.
- Biztos vagyok benne, hogy ki fogunk tudni találni valamit.
- Devvy…! – hallatszott egy ismerős, vidám hang mögülünk. – Merre jár az én Devvy-m? Hát itt van.
Hátra fordultam s láttam, ahogy Kristanna Devon nyakába ugrik és szeretetteljesen átöleli őt hátulról. Egy csókot nyomott a pennsylvaniai szőkeség fejére és lemosolygott rá.
- Hogy vagy, kedvesem? Látom, nélkülem élvezet a jégkrém-eglepetésedet. – Devon bekapott még egy kiadós adagot a finomságból, majd egy kanálnyival Kristanna felé nyújtott belőle. – Ááá…! Jeremy híres eperkelyhe – bólintott norvég barátnőnk. – Ínycsiklandozó.
Aztán észrevettem, hogy Pamela és Lindsay is belép a konyhába.  Valószínűleg együtt csináltak valamit Kristannával, habár erről nekem fogalmam sem volt. De ők hárman egyértelműen nem csak most futottak össze.
- Hol jártál, bébi? – kérdezte Devon Kristannától? – Már kezdtem aggódni miattad.
- Elvittem Pamelát és Lindsay-t egy túrára a vulkánhoz. Hosszú és kimerítő menet volt, de jól szórakoztunk.
- Trish nem ment veletek? – érdeklődött tovább a pennsylvaniai szépség. – Ő egyszerűen imád túrázni.
Kristanna gyorsan Lindsay-re pillantott, majd ismét vissza Devonra.
- Hívtam, de nem érdekelte. – Amikor ismét egy lopott pillantást vetett Lindsay-re, hirtelen fény gyúlt a fejemben. Trish bizonyára nagyon szívesen ment volt, de visszakozott, amikor megtudta, hogy Lindsay is ott lesz. Az elkerülhetetlen minimumra akarta visszaszorítani az interakciói mennyiségét a lánnyal.
- Jeremy! – üdvözölt norvég barátnőnk vidáman, miközben odalibbent hozzám és átölelt. – Hogy vagy?
Én is köré fontam a karjaimat és a vállának támasztottam az államat.
- Miért mentél a vulkánra a tudtom nélkül? Te is tudod, milyen veszélyes hely az.
- Nagy lányok vagyunk – kuncogott Kristanna, miközben ellépett tőlem és Pamela és Lindsay felé intett. – Tudunk vigyázni magunkra.
Ismét átölelt, majd megcsókolta a fülemet és halkan bele suttogott: - Itt a tökéletes alkalom, hogy beszélj Lindsay-vel Amy-ről. Puhítsd meg és add meg neki, amire vágyik! – A szemeim elkerekedtek, ahogy folytatta: - Lindsay azt mondta nekem, hogy kefélni akar veled. Add meg neki, amire vágyik és tedd boldoggá! Aztán pedig beszélj vele a kikötözős dolgokról!
Amikor elhúzódott tőlem, gyanakvó pillantásokat vetettem rá. Tényleg azt mondja nekem, hogy feküdjek le Lindsay-vel? A reménybeli jövendőbelim elfogadja, sőt, még bátorítja azt, hogy intim kapcsolatba kerüljek valakivel a belső, újonnan felépített köreinken kívülről?
Kristanna visszamosolygott rám és határozottan bólintott, mintha csak olvasott volna a gondolataimban. Igen. Pontosan erre vágyott. Hát persze, mondtam magamnak, ez még mindig a sziget, az előző három hét nyitott szexuális atmoszférája pedig továbbra sem szállt tova. Ráadásul Kristanna sosem volt féltékeny típus. Mindig is tudta, hogy megvan a szilárd helye a szívemben.
Persze még ott volt Lindsay maga is. Azt mondta Kristannának, hogy le szeretne feküdni velem? Már jó ideje volt, hogy utoljára együtt henteregtünk. Talán túl régen is. Az igazat megvallva, az utolsó alkalom, amikor Lindsay-vel együtt voltunk, az a gang-bang utáni reggel volt. Vagyis immáron két hete. Ez a lány viszont továbbra is megőrjített. Talán le kellene engednem a védő pajzsomat és kicsit felhőtlenül szórakozni.
Kristanna Devon karjába fonta a sajátját és elhúzta a másik lányt a konyhaszéktől. Szabad kezét közben Pamela felé nyújtotta, aki boldogan el is fogadta azt.
- Gyertek! Menjünk el valahova, ahol hármasban tudunk beszélgetni! Mit szólnátok a könyvtárhoz?
- Jeremy is jöhetne velünk – javasolta Devon.
Kristanna egy röpke pillanatig Lindsay-re pillantott, majd visszamosolygott Devonra.
- Kicsi Lindsay szeretne némi időt kettesben tölteni Jeremy-vel. Néhány vidám percet.
- Ó! – csillant fel a másik lány szeme, ahogy megértette a célzást.
- Mit gondoltok, adjunk neki lehetőséget? – nézett barátnőire Kristanna.
Amikor Devon rám pillantott, én megvontam a vállamat.
- Örülnék, ha később csatlakoznál hozzánk – mondta, miközben hozzám lépett és egy röpke csókot nyomott a számra. Kristanna ugyanígy tett és megtoldotta még egy csillogó mosollyal is. Devon közben lopott egy csókot Lindsay-től is, majd megragadta a jégkrémes kelyhet és engedte, hogy Kristanna kivezesse őket Pamelával a konyhából.
Lindsay elpirult a Devontól kapott csók miatt. Szótlanul kivárta, amíg a másik három nő elhagyja a konyhát, majd felém fordult és rám villantotta legszélesebb, őszinte mosolyát.
Nem is kellettek hozzá szavak, hogy felismerjem Lindsay-ben a gyakorló szexnimfát. Kevesebb mint három hete vesztette el a szüzességét Trish-sel és velem, és már most számtalan tapasztalatot szerzett a testi örömök terén. Hihetetlenül tisztának és aranyosnak festett, de ott fénylett benne egy csipetnyi huncutság is a felszín alatt, ami még épp csak kezdett kifejlődni.
Alapvetően Lindsay-t jó lánynak nevelték és valószínűleg épp elégszer hallotta a szüleitől, hogy a szex milyen rossz dolog. Ez a gondolat valószínűleg mélyen gyökeret is vert belé. Azonban ez a jó kislány a lelke mélyén rossz akart lenni. Őszintén, semmi gondom nem volt azzal, hogy Lindsay új dolgokat akart megtapasztalni, de az elmúlt időkben közte és Amy között történtek már kezdtek túl messzire menni.
Mind Kristanna, mind Pamela próbált meggyőzni az elmúlt napokban, hogy üljek le vele és beszéljek a lelkére. Ezzel minden rendben is lett volna, de sajnálatos módon attól féltem, hogy egy ilyen beszélgetés hangvétele sokkal inkább egy apa-lánya-beszélgetésé lenne, mint bármi másé. Atyáskodóan kellett a szárnyaim alá vennem Lindsay-t és elmagyarázni neki, hogy az, amit Amy-vel csinálnak, miért rossz. Először is…
- Helló, kedvesem! – viszonoztam szótlan köszöntését, alaposan végig mérve csapzott megjelenését. Egy topot és egy sortot viselt, amiben úgy festett, mint aki épp most futotta le a maratont. Haja kócosan állt és egész lényében fáradtnak és elcsigázottnak tűnt. Sminkje is teljesen szétzilálódott, azonban még így sem volt okom panaszra. Az én számomra ő mindig csodásan festett.
Gara Arias alias Lindsay
- Úgy tűnik, elég nehéz menetben volt részed a vulkánon.
- Sosem másztam még ilyen magasra életemben – sóhajtott, mielőtt ismét elmosolyodott volna. – Kristanna elmondta, hogy a hegyet Mount Jeremy-nek hívják. Igaz ez?
Lassan bólintottam.
- Igen. Mount Jeremy a neve. 980 méter magas. Egymásról neveztünk el mindent a szigeten. A Devon Falls-nál már voltál is, drágám. És van Kristanna Field is.
Lindsay halkan kuncogott.
- Kristanna elmondta, hogy a nagy terasz a lakrészed előtt a Pamela Pavillon nevet viseli.
- Pamela Pavillon? – visszhangoztam. – Nem is tudtam, hogy annak a terasznak van neve. De jó titulusnak tűnik. Pamelával sok mély beszélgetésünk volt ott – mosolyodtam el az emlékektől. – Jól hangzik.
- Én szeretnélek téged is megmászni, Jeremy – vigyorgott Lindsay. Kinyújtotta kezét és végig húzta mutatóujját a vállamon.
Farkam megvonaglott gatyámban, én pedig felnevettem szuggesztív szavai hallatán.
- Ez az, amire most egyedüliként vágysz velem kapcsolatban, kedvesem? Hogy „megmássz”?
Lindsay hirtelen összepréselte az ajkait.
- Igen. – Összevonta a szemöldökét, miközben folytatta: - Tudod, hogy már két hosszú hete volt, hogy utoljára leszoptalak? Mostanában eléggé sok időt töltöttél Kristannával. Persze ez meg is érthető. – Lindsay kényelmetlenül toporgott, mielőtt hozzátette volna: - Már régóta nem volt rám semmi időd.
- Sok minden történt mostanában, kedvesem – mondtam. – Sajnálom, hogy hanyagoltalak.
Lindsay közelebb lépett és végre áthidalta a közöttünk lévő amúgy se nagy távolságot. Fiatal, feszes testét az enyémhez nyomta és végig futtatta kezét az oldalamon.
- Nos, ma legalább nem fogsz engem hanyagolni. Most nem fogom hagyni.


Folytatása következik!

2019. május 15., szerda

Lopott pillanatok Jennával 6. fejezet

Írta:  secretsxywriter
Fordította: Sinara
Az eredeti megjelenésének időpontja: 2018. május 30.

******************************************************************************************


Továbbra is váltogattuk egymást a többi csapattal. Egy hét itt-ott, majd vissza a szokásos teendőinkhez, amíg ismét ki nem küldtek minket. Azon a nyáron Laurennel Arizonába és Georgiába mentünk. Azok voltak a legmelegebb napok emberemlékezet óta. Ősszel visszaküldtek minket olyan államokba, ahol már korábban jártunk… olyan cégekhez, akik már kinyilvánították érdeklődésüket, hogy csatlakozzanak a Tompkinshoz. Amikor már kezdett hidegebbre fordulni az idő, Minnesotába és Észak-Dakotába küldtek minket. Az utóbbiban történt, hogy egy korai hóvihar alatt kezdtük Laurennel összerakni a darabkákat.

Miután nyitva tartottuk a szemünket és a fülünket a visszatérésünket követően, Lauren felfedezte, hogy egy gyakornokot elutasította az egyik ügyvéd… mert ő is leszbikus. Erre kifakadt, hogy nem ő itt az egyetlen és felsorolta a mi nevünket is, akiket ismer a Maggie’s-ből. Azzal fenyegetőzött, hogy bepanaszolja az illetőt a HR-eseknél. Bár az ügyvéd faképnél hagyta szerencsétlen lányt, az kiderült, hogy igencsak jóban van Timmel. A barátok pedig beszélgetnek. Különösen az ilyen szoknyapecér fickók.

Logikus volt. Tim bosszút állt rajtunk. Vagy legalábbis rajtam. Nem számított, hogy Laurennel igazából nem vagyunk együtt. Visszautasítottam, ő pedig azzal büntetett, hogy a lehető legrosszabb helyekre küldött minket, a lehető legrosszabb időpontokban

A karácsonyi hétvégén részt vettem egy öregdiák partin az egyetemen és belefutottam Dr. Robardba. Számtalan alkalommal igénybe vette a szolgáltatásainkat és én segítettem neki megnyerni két ügyet is. Néhány pohár pezsgő mellett elárulta, hogy a tudomására jutott, Tim a tengerentúlon is ki szeretné terjeszteni a cég kapcsolatait. Sőt, már neki is látott egy csapat összeállításához, ami külföldre utazik potenciális ügyfelekkel tárgyalni, Dr. Robard pedig a lista elején volt, elvégre Franciaországban élt. Egy megbízható helyi cég birtokában megnövekednének az esélyei a plasztikai sebészetbeli érdekeltségeiben.

A tudás birtokában Tim potenciális piszkos ügyleteiről és a befolyásáról, amivel eldöntheti, ki menjen Franciaországba, becsörtettem az irodájába az első napon az ünnepek után. Eleinte tagadta, hogy bármi rosszat is tett volna a Laurennel közös kiküldetéseink terén. Nem volt semmi konkrét bizonyítékom azon kívül, amit Lauren hallott. Azonban elfehéredett, amikor emlékeztettem őt, hogy négy hónapig ő volt a partnerem az útjaimon… az utolsón pedig ráadásul megpróbált megcsókolni… kétszer is. Rákérdeztem, mit gondolnának a HR-esek, ha beszámolnék nekik a legutóbbi kiküldetéseimről azután, hogy elutasítottam a közeledését. Aztán átnyújtottam neki a levelet, amit Dr. Robardtól kaptam aznap reggel az ajánlásával, hogy én vezessem a külföldi csapatot.

Az Újévet Párizsban töltöttem Dr. Robarddal és a feleségével, miután Laurennel nyélbe ütöttük az üzletet a helyi kapcsolataival. Maradéktalanul boldog kellett volna hogy legyek, de ahogy vártam az utolsó pillanatokra az Eiffel-toronynál, valami a szívembe mart. Azt kívántam, bárcsak valaki különlegessel lennék itt. Valakivel, akire már régóta nem gondoltam.

Lauren arcon csókolt éjfélkor, majd rákérdezett, jól vagyok-e, amikor meglátta a fátyolos tekintetem. Viszonoztam a gesztusát, majd egy erőltetett mosollyal az arcomon bólintottam. A karomba fonta az övét és a vállamra hajtotta a fejét, miközben elkezdődött a tűzijáték. Az volt az első alkalom, hogy bármiféle érdeklődést mutatott irántam. És az első alkalom, amikor arra gondoltam, hogy talán amire vágytam, az már régóta mellettem volt.



***



Rendeznem kellett a gondolataimban a Franciaországban történteket, miután visszatértünk. Elhatároztam, hogy beszélek Laurennel a következő pénteken, ő azonban nem volt a szokott asztalunknál munka után. Az igazat megvallva a liftnél sem láttam reggelenként, ahol az elmúlt hónapokban mindig összefutottunk. Amikor Bradnél érdeklődtem róla, azt mondta, államon kívül van. Az anyjuknak segít gondoskodni a beteg nagymamájukról. Nem tudni, mikor tér vissza. Lehet pár nap, de akár pár hét is, az orvos diagnózisától függően. Úgyhogy háttérbe söpörtem a bizonytalan érzelmeimet és a munkámra koncentráltam.

A január és a következő hónapok ismét a megszokott rendben teltek. Több jogi ügyön dolgoztam és kevesebb úton vettem részt, aminek köszönhetően több időt tölthettem a Maggie’s-ben a hétvégeken. Ott találkoztam Beth-szel.

Egy vörös lány volt a hozzá passzoló fáklyaszerű személyiséggel. Volt benne valami elképesztően vehemens vágy a tanulás felé, és az a gyengédség, amivel egy másik nővel bánt, ami magával ragadott. Keveset tudtam még akkor arról, hogy magamról is mennyit tanulhatok.

Fenntartásokkal kezeltem, miután nyíltan bevallotta, hogy biszexuális, de hamarosan nagyon hozzám nőtt. Pár randit követően pedig már megmutattam neki azt, amit Susie-tól és Celene-től tanultam. Segítettem neki magára találni. A szárnyaim alá vettem őt.

Cserébe ő bevezetett a piercingek világába. Neki volt egy a csiklójában. Eleinte taszított a gondolat, de minél több időt töltöttem vele, annál jobban megértettem, mennyire felfokozza ez a kis kiegészítő az élvezeteit. Egyre jobban belemerültem az izgatásába, csak hogy hallhassam Beth intenzív zihálását.

Vágytam egyre magamnak is? Nem. De ha a megfelelő nőnek lenne ilyesmije… Ó, egek!

Beth vágyott egyre-egyre a két mellbimbójába is. Apró csipeszeket hordott, néha hetekig is, szokva az érzést, milyen lehet, amikor már fémkarikák lógnak ott. Egy kis győzködés után engedtem, hogy nekem is csipeszt tegyen a bimbómra. Még mindig bizonytalan voltam, hogy tetszik-e az érzés, amit kivált, de őt szívesen kényeztettem, amikor együtt voltunk.

Elképesztően vonzódott a kikötözéshet is. Egy korábbi pasija mutatta ezt meg neki és ő is elismerte, így sokkal jobb a szex. Némi próbálkozás és balsiker után mindketten felfedeztük, hogy én sokkal jobban élvezem kikötözni őt, mint fordítva. Azt mondta, ezek szerint én egy domina vagyok. Én csak nevettem rajta, de közben élveztem felfedezni a különböző módszereket, amikkel gyönyört okozhatok neki.

Lauren nagyjából két hónap után tért vissza. A távolléte szinte teljesen leszívta. Amikor ismét csatlakozott Beth-hez, hozzám és a többi barátunkhoz a Maggie’s-ben, csendes lett és távolságtartó.

Amikor eljött a legközelebbi kiküldetés ideje, nem Laurent jelölték ki partneremnek. Négy napra küldtek ki egy ügyvédnővel Texasba. Ő vitte el a show-t és végül egy ingyenes szállogai kiruccanásnál és étkezésnél kötöttünk ki, mert egyik cég sem akart csatlakozni hozzánk. Úgy tűnt, az egész akció kezd kifogyni a szuflából.

Amikor hazatértem, Beth azzal fogadott, hogy úgy hiszi, nem végzett még teljesen a pasikkal. Mivel úgy gondolta, nem lenne fair elvárni tőlem, hogy osztozkodjak rajta, beleegyezik, hogy lezárjuk a kapcsolatunkat. Lauren kissé felvillanyozottabbnak látszott ezek után, de még mindig nem volt a régi önmaga, amikor egyedül elutaztam Franciaországba három hétre, hogy egyeztessek Dr. Robarddal és megejtsek egy mini vakációt Olaszországban.

A harmadik napon a tengerentúlon találkoztam egy imádnivaló cukorfalattal, Chloe-val, aki pincérnőként dolgozott az Acqua Al 2-ben Firenzében, az egyik kedvenc helyemen, amit még az ottani tanulmányaim alatt fedeztem fel. Bár tisztáztam, hogy csak nagyon rövid ideig vagyok ott, ő mégis örömmel körbevezetett és elszórakoztatott. Minden létező módon.

Évek óta nem éreztem ennyire jól magam. De a földi paradicsom túl hamar véget ért.

Amikor visszatértem, Lauren elhívott vacsorázni. Mindent elmondott a nagymamájáról és az anyukájáról. Hogy milyen nehéz volt látni, ahogy az előbbi elveszíti a régi erejét, az utóbbi pedig folyamatosan ostorozza őt a leszbikussága miatt. Lauren azt kívánta, bárcsak ne is ment volna haza. Már majdnem elmondta az anyjuknak, hogy Brad egy leszbikus bárban dolgozik, hogy legalább osztozhasson a terhen, de tudta, hogy ez nem lenne fair a fivére felé. Így hát tűrte az anyja kritizálását és eljött nem sokkal azután, hogy a nagymamája elhunyt. Tudta, hogy visszatérhet a mi speciális kapcsolatunk biztonságába.

Nem mondta ki, de tudtam, mit élhetett át, amikor egy másik nő karjaiban talált. Bár sosem tette nyilvánvalóvá, hogy többet akar barátságnál, de erősen gyanítottam, hogy ez motoszkál a háttérben, és csak a megfelelő időpontra várt.

Fájt, hogy ő ennyire megnyílt nekem, miközben én ezt már hónapok óta nem tudtam megtenni. Hogy én nem tudtam viszonozni az érzéseit, amikor arra lett volna szükség. Azok alatt a hónapok alatt rájöttem, hogy az a kötődés, amit Párizsban éreztem, nem Lauren felé irányult. Meg se közelítette azt, amit Susie… Celene… Beth… vagy akár Chloe iránt éreztem.

És egyikük sem érhetett Katnek a nyomába sem.



***



Ismét beleragadtam a mókuskerékbe. Azok után, amilyen sikert elértem a cég kiterjesztésében Franciaországban, többet küldtek a tengerentúlra más csapatok társaságában. Egyszer Lauren is velem jött, amikor Dr. Robardnál töltöttük az időt, de többnyire egyedül voltam, vagy mindig mással. A magányos útjaimon minden adandó alkalommal elcsatangolhattam. Meglátogattam azokat a helyszíneket, amiket már évek óta nem láttam. Azonban leszoktam arról, hogy mindenhol felszedjek valakit. Beleuntam a futó kalandokba, amikről tudtam, nem vezetnek sehova. Anélkül semmiképp, hogy Európába költözzek, az pedig eszem ágában sem állt. Legalábbis egyelőre nem.

Mindig boldogan tértem vissza az Államokba, ahol visszatérhettem a megszokott munkámhoz és láthattam a barátaimat, különösen a Maggie’s-belieket. Senki sem fogta meg különösebben a figyelmemet, ami elnyerni látszott Lauren elismerését, tekintettel arra, hogy egyre többet mosolygott rám. Úgy tűnt, elfogadja, hogy szingliként annyi időt tudok tölteni vele, mint korábban is, és ez meg is felel neki. Akárhogy is, én örültem, hogy van egy ragaszkodó barátom. Különösen azután, hogy Meredith a keleti partra költözött, megnövelve a telefonköltségeinket.

A következő hónapokban lassan elfogytak a nemzetközi utak, épp úgy, ahogy az államközik is. A felsővezetés úgy döntött, most már elegendőek a konferenciahívások mindkét irányba, betöltve azt a szerepet, amit korábban a személyes találkozók nyújtottak. Én nagyon személytelennek tartottam az egészet, de nem nekem kellett elszámolnom a cég pénzével. Ráadásul így többet maradhattam Chicagóban és koncentrálhattam a valódi munkámra.

Az élet kezdett visszatérni a normális kerékvágásba, vagy legalábbis annyira normálisba, amennyire lehetett. Mindez pedig azt jelentette, valami készülődik a láthatáron, ami majd mindent felforgat…


Folytatása következik!


A fordító megjegyzése: A történet ezek után ismét a Lopott pillanatok című történettel párhuzamosan folytatódik tovább. Erre viszont csak később kerül majd sor, miután kicsit haladtunk a többi jelenleg futó projekttel is.

2019. május 12., vasárnap

Lopott pillanatok Jennával 5. fejezet

Írta:  secretsxywriter
Fordította: Sinara
Az eredeti megjelenésének időpontja: 2018. május 30.

******************************************************************************************



A következő nap teljesen összefolyt előttem. Emlékeztem az esti beszélgetésemre Celene-nel. Arra, ahogy sírtam a karjaiban, miközben ő nyugtatgatott, hogy áttehetjük az elzárkózós randinkat a következő hétvégére is, miután már visszajövök. Aztán szeretkeztünk és úgy aludtam el, hogy még mindig magához ölelt.

Csak rendkívül stresszes pillanataimban dohányoztam. Egy doboz hetekig is kitartott nálam. Aznap viszont még a számolásban is elveszítettem a fonalat, hogy hány cigiszünetet tartottam. Mire az óra ötöt ütött, azon kaptam magam, hogy félig már kiürült a dobozom. Bár úgy tűnt, a nap meglehetősen lassan vánszorog, a távozás pillanata mégis túlságosan is korán elérkezett.

Úgy éreztem, mintha nem is lennék a saját testemben, amikor beültem Timmel a taxiba, majd átmentem a biztonsági ellenőrzésen a reptéren és megkerestem az ülőhelyem a gépen. Aztán pedig a levegőbe emelkedtünk, hogy nyugatnak induljunk. Ő beszélt hozzám, én pedig nyilván válaszoltam, de semmire sem emlékszem abból, amit bármelyikünk is mondott. Az agyam szinte teljesen robotpilótára kapcsolt.

Mire földet értünk Los Angelesben több mint négy órával később, már sötét volt. Bejelentkeztünk a különálló szobáinkba, az én megrögzött szándékommal, hogy azonnal lefekszem. Amikor azonban a gyomrom korogni kezdett, muszáj voltam hívni a szobaszervízt. Bár behabzsoltam minden ételt, semmilyen ízt nem éreztem. Végül felvettem a pólót, amit kölcsön kaptam Celene-től és bekucorodtam a takaró alá, viszont csak nagyon nehezen jött álom a szememre.

A szombat már kora reggel talpon talált, amikor Tim egyeztetni akarta a menetrendünket a következő öt napra reggeli közben. Aztán elindultunk az első meetingünkre. Már mondta nekem korábban is, hogy hagyjam őt beszélni. Az egész csapat megkapja a jutalmát, ha nyélbe ütjük az üzletet, úgyhogy nem kell aggódnom amiatt, hogy nem vetem bele magam teljes mellszélességgel. Csak figyelnem kell és tanulni.

A következő négy napban ezt is tettem. Tökéletes csendestárssá váltam. Vagy sokkal inkább egy körbehordozott trófeává. Néhány férfi tekintetben még a sóvárgó pillantások elleplezésének szándéka sem csillant fel. Vagy, ha őszinte akarok lenni, még Timében sem, bármikor, amikor csak rám pillantott. Ha tudták volna, hogy más kapura játszok!

Egyszerű lett volna mindenkit lenémítani magamban és csak Celene-re gondolni. Arra, hogy ha elbukom ezt a kiküldetést, többet nem küldenek el. De az már nem én voltam. Nem fogom engedni, hogy egy középiskolai izomagy tönkre tegye a karrieremet.

Úgyhogy csak felhúztam a nagylányos bugyimat és oda koncentráltam a figyelmemet. Jegyzeteltem, fejben is és papírra is. Közben pedig folyamatosan Tim sarkában voltam, annak ellenére, hogy legszívesebben leütöttem volna minden egyes alkalommal, amikor észrevettem, engem stíröl. Vagy a melleimet.

Egy egyértelmű és egy függőben lévő megállapodással tértünk haza a cégek részéről, akiket rá akartunk venni, hogy szálljanak fel a fedélzetre. Úgy gondoltam, ez győzelemmel ér fel így, hogy először csináltunk ilyen. Tim viszont nem tűnt ennyire elégedettnek. Legszívesebben megmondtam volna neki, hova dugja fel, de inkább befogtam a számat.

Engedtem, hogy Celene elhalmozzon minden kényeztetéssel a következő hétvégén. Megvolt minden, amiben reménykedtem, sőt, még több is. Talán a távolság még közelebb hozza egymáshoz a szíveket.

Két héttel később már Floridába tartottam. Timmel. Aztán jött New York, Washington D. C. és Texas. Mindig Timmel. Decemberre már legalább egy tucatnyi államban jártunk és megdumáltunk potenciális partnereket legalább a felükben.

Talán ezért dőlt hátra Tim valamivel elégedetten az utolsó esti vacsoránkon Louisianában. Úgy döntött, visszasétálhatnánk az étteremből, elvégre a szálloda csak pár tömbnyire volt. Az időjárás tökéletes volt. Senem túl hideg, senem túl meleg. Bár enyhe szellő fújdogált és a ruhámnak nem volt túl hosszú ujja. Ennek eredményeképp pedig Tim ragaszkodott hozzá, hogy felvegyem a zakóját… azután, hogy már rá is terítette a vállamra.

- Kösz – motyogtam, próbálva ellazítani magam, miközben az ujjaim hegyével összehúztam magamon a ruhadarabot.

- Tudod, Jenna, lenyűgöztél. Amikor belevágtunk ebbe a kalandba, a menedzsment nem gondolta volna, hogy kitartasz. Vonakodtak, hogy elengedjenek egy nőt ilyesmire. Ja, szexista hozzáállás, de ilyen az üzleti világ. Én mondtam nekik, hogy adjanak neked egy esélyt. Én ismertelek. A személyi aktád csak még több nyomatékot adott. A munkamorálod azt bizonyította, megbízható vagy. Szakszerű. Még talán sikeres is. Felvetettem nekik a neved, de nem tudtam, végül milyen leszel terepen. Az első úton… biztos voltam benne, hogy meg fogsz törni a nyomás alatt. De egyértelműen nem így történt. És el tudom mondani, hogy felnőttél a feladathoz az elmúlt négy hónapban. Azt hiszem, ideje átvenned az irányítást ezek után, különösen a ma estét követően.

Éreztem, hogy ég az arcom, amikor arra gondoltam, hogy tűnt el Tim, miután leültünk a vacsorához. Nem jött vissza, mire a vendégeink megérkeztek, úgyhogy én vettem kezembe a beszélgetést és kezdtem meg a meetinget. Húsz perccel később döntött úgy, hogy megajándékoz minket a jelenlétével. Az, hogy így a dolgok közepébe hajítottak, teljes mértékben a frászt hozta rám. De mégis mi mást tehettem volna? Persze Tim magához ragadta a gyeplőt, miután csatlakozott a bulihoz. De a két partner, akikkel tárgyaltunk leszögezte, hogy a velem való beszélgetés adta el nekik az alkut, hogy beszálljanak a Tompkins Legal Consulting mellé. Az, ahogy ismertem a csapatot, és alig várták, hogy majd velem dolgozhassanak. Keveset tudtak róla, hogy az én szerepem a dologban itt ért véget.

Annyira elvesztem a gondolataimban, hogy észre sem vettem amikor véget ért a beszélgetés. Tim a karomra tette a kezét. Felnéztem rá egy pillanatra, majd mögé pillantottam és rájöttem, hogy már csak pár lépésre vagyunk a szálloda ajtajától. Egy ornamentikus motívumokkal díszített lámpaoszlop rajzolt fénykört a bejárat felé vezető járdára, mi viszont még továbbra is az árnyékban álltunk.

- Jó munkát végeztél ma, Jenna.

- Kösz – rántottam vissza rá a tekintetemet. Már épp nyitottam a számat, hogy megkérdezzem, mégis hol a kénköves pokolban volt akkor, de ő megelőzött.

- Sajnálom. Tényleg.

A térdeim megremegtek egy pillanatra és hátra tántorodtam. Tim megragadta a csuklómat, hogy segítsen visszanyerni az egyensúlyomat. Visszatartottam a lélegzetemet. Ez tényleg megtörténik? Végre megkapom az annyi ideje várt bocsánatkérést?

- Nem akartalak ilyen helyzetbe hozni. De kaptam egy hívást otthonról, amivel muszáj volt foglalkoznom. Nem döntöttem volna így, ha nem lett volna vészhelyzet.

Nem. Nem arra gondolt, amikor pokollá tették az életemet a barátaival. Talán nem is emlékezett rá, vagy sosem bánta meg. Talán túl nagy elvárás volt, hogy az idő múlásával fel is nőjön.

A levegő úgy sziszegett ki a tüdőmből, mintha egy eresztő lufi lennék. Úgy tűnt, ez a pillanat sosem ér véget. Épp úgy, mint a szorítása a karomon. Úgy éreztem, mindjárt összeroskadok, ahogy távozik belőlem a levegő.

Aztán visszatértek a gondolataim arra, hogy még mindig a jobb könyökömet fogja, és arra, hogy vajon miért, épp amikor a másik keze az arcomra simult. Akkor ütött meg a felismerés, amikor előre hajolt. Elfordítottam a fejem, így az ajkai a szám sarkát érték, mielőtt hátra léptem volna.

- Jenna?

Nem láttam az arcát, de hallottam a zavarodottságot már ebben az egyetlen szavában is. Éreztem abban is, ahogy próbálta ismét megragadni a karomat, amikor kiszabadítottam.

- Tudod te, milyen nehéz volt hátra lépni és csak a távolból csodálni téged? – mondta, kissé fátyolos hangon. – Scott annyira akart téged! Én is. De ő volt a legjobb barátom és a legjobb barátok nem lopják el egymás csaját. Még akkor se, ha a lány nem akarja az illetőt.

Valami mély borzongás futott végig a csontjaimon. Ez egy idióta. Egy megveszekedett degenerált. Annyira le akartam már hordani a sárga földig! De egy kis hang a fejemben azt mondta, nem éri meg emiatt elveszíteni az állásomat. Tettem még egy lépést hátra, egyenesen a szálloda felé. Kinyílt a szám és nyögtem egyet.

- De végeztem a gyerekes játékokkal. – Ujjai ismét a karomra fonódtak és megint előre hajolt. Az arcomon éreztem a leheletét.

Nem tudtam megmozdulni. A fejemben üvöltve visszhangzott a sikoly, „Nem! Nem! Nem!”, de egy hang sem hagyta el a torkomat halk zihálásomon kívül.

Végül az agyam csak egy négyszavas üzenetet tudott végig vinni a rendszeren: - Te a főnököm vagy.

Tim ajkai pár centire az enyémektől álltak meg.

Úgy álltunk ott, mint egy szobor, legalább egy percünk. Egyikünk se vett meg csak levegőt sem. Aztán lágy szellőt éreztem a bokám körül. Enyhén meglebegtette a szoknyám peremét. Mint a tündérkeresztanya varázslata a Hamupipőkéből, ahogy végig simít a lábamon. Megborzongtam, ahogy a levegő beletúrt a hajamba.

Tim elengedte a karomat és hátra lépett, hevesen pislogva, miközben körbe nézett. Akkor sem nézett rám, amikor végül megszólalt.

- Igen. Igazad van. Reggel találkozunk.

Csak álltam ott a sötétben, figyelve, ahogy elsétál. Azonban nem éreztem megkönnyebbülést. Ehelyett aggodalom söpört rajtam végig, hogy talán ezt még fel fogja használni ellenem. Pár pillanat múlva, amíg próbáltam lelassítani a szívverésem és nem összeroskadni, besétáltam az ajtón.

Betettem a kulcskártyámat az érzékelőbe, amikor észrevettem, hogy Tim zakója még mindig a vállamon van. Vonakodva odasétáltam az ajtajához és bekopogtattam. Egy részem azért imádkozott, hogy ne legyen ott. Talán csak felakaszthatnám…

Az ajtó kivágódott. Tim csak bámult rám világos szemeivel. Amikor nem mondtam semmit, a jobb szemöldöke megemelkedett, majd vonalak jelentek meg a homlokán. Végig futtatta egyik kezét a haján. Kioldott nyakkendője kibontott felső gombú inge két oldalán csüngött le és egy pohár borostyánszín folyadék pihent a másik kezében.

Kinyitotta a száját, de én gyorsabb voltam.

- A zakód – nyújtottam felé.

Beleivott az italába és meglökte az ajtót a csípőjével, hogy az teljesen kinyíljon. Egy pillanatig vizsgált a tekintetével, mielőtt elvette volna a ruhadarabot.

- Köszönöm. Ismét. – Visszamentem a szobámhoz, mielőtt bármi mást is kiolvashatott volna a gesztusból.

Sírás nélkül akartam elaludni.

Egyikünk sem mondott semmit a hazaúton a repülőn, sem másnap a munkában. Celene-nek sem akartam megemlíteni, de ő átlátott rajtam. Egy üveg bor mellett röviden elmeséltem neki a szenvedéseimet a középiskolában… hogy honnan ismertem Timet. Alig tudtam beleinni azon a péntek estén az italomba a Maggie’s Lounge-ban, mielőtt a könny elhomályosította a látásomat. Ő pedig csak két szót mondott: Mi történt?

Félelmeim ellenére Tim nem kezelt másképp. Ha bármi is változott, csak az, hogy többet került. Én már amiatt is hálás voltam, hogy nem rúgott ki, amiért elutasítottam a közeledését. Már azt is fontolgattam, hogy elmondom neki, nem vonzódom hozzá, se semelyik férfihoz, ami azt illeti, de Celene emlékeztetett, hogy azért voltam ott, hogy a munkámat végezzem. Nem kellett figyelmet fordítanom arra, ami nem az ügyeimhez tartozott. Csak felesleges bonyodalmakat okoznék. Ha nem zaklatnak miatta, vagy nem kerül veszélybe az állásom, csak el kell engednem. Megfogadtam a tanácsát. Egyelőre.



***



Mire eljött a következő utazás ideje, egy új társat jelöltek ki mellém. Egy jogi tanácsadó volt a negyedik emeletről, név szerint Lauren. Mostanra pedig már én voltam a megbízott vezető. Azt hallottam pletykálni, hogy azért raktak össze egy másik nővel, hogy spórolhassanak a külön szállodai szobán. Viszont én azt gyanítottam, talán Tim nem akarta, hogy egy másik férfival utazzak. Akárhogy is, sokkal nyugodtabb voltam, hogy egy másik nő társaságában lehetek, még akkor is, ha nem beszéltünk sokat.

Lauren magas volt, akárcsak én, viszont barna haja, amit egyik oldalon rövidebbre hagyott, ellentétben állt az én sötétszőke fürtjeimmel, amik alig lógtak le vállaimig. Az övé szögegyenes volt és fényes. Olyan, amire minden nő irigykedik, különösen, hogy mindezt bármiféle erőfeszítés nélkül érte el. Emellett neki voltak a legmélyebb zöld szemei, amiket valaha láttam, és amelyek mindig csillogóbbnak tűntek, amikor mosolygott.

Visszahúzódónak tűnt, de épp olyan hamar belerázódott a dolgokba, ahogy én is. Bár nem volt kimondva, de tulajdonképpen az általános feladatunkká az értékesítés vált. Nem szerettük volna, ha tőzsdei ügyletekbe keveredünk, csak hogy növeljük a bevételeket, de végül az vált általánossá, amit megszoktam, és jó is voltam benne: a tárgyalás. Úgy gondolom, a legtöbb, ha nem az összes cég értékelte a tudásomat és szakmai tapasztalatomat, amikor a feltételek kerültek szóba. Minél több tapasztalatot szereztem a terepen, annál magabiztosabb lettem.

A következő évben az igazat megvallva már várakozva is tekintettem az útjaink elé Laurennel. Amennyire viszolyogtam eleinte az utazási kényszertől, annyira jóleső változatossággá vált a szokásos kliensekkel való munka mellett, akiknek a többsége meglehetősen problémás eset volt. Emellett Laurennel hasonló volt a humorérzékünk is, és mindketten dohányoztunk, bár ő többet, mint én, ami segített egy hosszú nap vagy egy nehéz üzlet… vagy mindkettő után. Nem voltunk mindig sikeresek, de jó csapatot alkottunk.

Celene-nel már hat hónapja randiztunk, amikor visszatértünk Laurennel egy négy napos utazásról Michiganből. Nem sok szerencsével jártunk azon kívül, hogy elkaptunk egy korábbi járatot, mivel az utolsó meetingünket lemondták. Az egész út alatt utazótársam arról faggatott, hova megyek péntekenként munka után, amikor otthon vagyunk. Így hát felhívtam a barátnőmet leszállás után és lefixáltam a találkozót a Maggie’s-ben.

Nem mondtam el Laurennek, milyen bárról van szó, de végül én lepődtem meg. Brad, a helyi pultos, aki kidobóként is dolgozott, volt az egyetlen férfi a bárban, és történetesen Lauren testvére. A tény, hogy leszbikusok veszik körül, nem igazán tűnt izgatni Laurent, bár semmi jelét nem mutatta, hogy ő is ezirányba hajlana.

Az volt az első a számtalan éjszakából, amit velünk töltött Celene-nel munkaidő után. Kezdtem megszokni az új beosztásomat, az új főnökömet, az új partneremet és új barátomat. Úgy tűnt, bejött az élet.

Talán pont ezért döntött úgy aztán, hogy teljesen felrázódjon, mint egy hógömb.

Nyolc hónapnyi kapcsolat után Celene leültetett egy keddi estén, egy igencsak hosszúra sikeredett munkanap után, és rákérdezett, hogy szeretem-e őt. Nem tudtam, mit válaszoljak. Szerettem vele tölteni a szabadidőmet. Szerettem, hogy van valakim, akivel törődhetek. Valakim, aki törődik velem, meghallgat és megért.

De szerettem őt? Ez erős szó volt. És nem olyasmi, amit könnyedén kimondtam volna.

Nem tudtam, mi ösztönözte ezt a beszélgetést. Sosem adta jelét, hogy visszafognál, vagy nem lennék eléggé elkötelezett iránta. De bármi is volt az oka, de megint úgy éreztem, visszazökkenek a robotpilóta-üzemmódba, amikor Celene megfogta a kezeimet és könnyes szemekkel elmondta, mennyire élvezte azt, ami közöttünk kialakult.

Pontosan tudtam, mi fog következni ezután.

Nem mondta ki, hogy többet akarna tőlem, vagy hogy valaki mástól akarná, csak nem akarja kimondani hangosan, nehogy megbántson. Csak annyit mondott, hogy ideje, hogy különváljanak az útjaink.

Ugyanaz volt, mint Susie-val, csak keményebben, mivel szemtől szemben történt.

Azon kaptam magam, hogy azt mondom neki, megértem, képtelenül rá, hogy elrejtsem a könnyeimet. Szorosan magához ölelt és gyengéden az enyémekhez nyomta ajkait, mielőtt kisétált volna az ajtón és az életemből. Öt év múlva láttam csak megint, de az egy másik történet.

Fogalmam sem volt, mennyi könnyet képes termelni a szervezetem. Hogy mennyire tud fájni a testem az érintése hiányától. A tudattól hogy soha többé nem hallom a vigasztaló szavait.

Talán szerettem Celene-t valami olyan módon, amit nem tudok megfogalmazni, vagy hangosan kimondani. Vagy talán csak az az érzés tette, hogy valaki megint átvert, akiről azt hittem, mindennél jobban törődik velem. Vajon ilyen az, amikor egy fiú összetöri az ember lányának a szívét? Vagy talán még rosszabb úgy, hogy két nő vagyunk, akik sokkal érzelmesebbek tudnak lenni?

Ami még jobban megrémített, az az volt, hogy őt nem látszott annyira bántani a dolog, mint engem. Elkezdtem megkérdőjelezni, hogy mi tartott össze minket igazán eddig, ha ilyen könnyedén el tudott sétálni amiatt, mert én haboztam kimondani egyetlenegy szót, amikor ő azt akarta.

Másnap teljesen tompa voltam a munkában. Képtelen voltam koncentrálni. Még az időjárás is osztozni tűnt a kínomon az állandó felhőtakaróval és az ablakot verő esővel, ami a könnyeim záporával párosult minden egyes alkalommal, amikor ránéztem a telefonomra és nem várt egy üzenet sem Celene-től. A gondolat, hogy talán megváltoztatja a véleményét, egyre valószínűtlenebbé vált az órák múltával.

Lauren próbált vigasztalni az asztalomnál. Még Tim is megállt egyszer, hogy megkérdezze, mi a baj, de Lauren megállította az ajtóban és lerázta azzal, hogy valami betegség bujkál bennem. Ő csak összevonta a szemöldökét egy pillanatra, majd lassan bólintott és tovább ment, hozzátéve Laurennek, hogy ne maradjon túl sokáig távol az új munkájától.

A hét hátralevő részében egyedül sírtam álomba magam. Azzal töltöttem a napjaimat, hogy újra és újra átgondoltam, miért nem harcoltam keményebben, hogy maradásra bírjam Celene-t. Hogy miért nem hívtam fel őt és könyörögtem neki, hogy gondolja meg magát.

Péntekre már majdnem betegszabadságot is vettem ki. Ha nem kellett volna, hogy ott legyek aláírni pár szigorú határidős dokumentumot, csak bekucorodtam volna az ágyamba, hogy átaludjam a hétvégét. Laurennek bizonyára elege lett, mert leszögezte, hogy hamar lezárjuk a nap és már három körül átmegyünk a Maggie’s-be.

Míg a munkahelyemen nem vertem nagy dobra, hogy a nőkhöz vonzódom, a Maggie’s más volt. Ott szabad lehettem. Ott nem kellett félnem egy féltékeny főnök vagy munkatársak bosszújától. Ott voltak barátaim, akikkel tiszteletben tartottuk egymás magánszféráját. Lauren felvetésében volt logika.

Amikor azonban beléptünk a bárba, ismét kicsúszott a lábam alól a talaj. Ezúttal azonban egy egészen más okból. Meredith ült az egyik asztalnál, hatalmas mosollyal az arcán.

- Te mit…? Mégis hogyan…?

Mer körém fonta a karjait és szorosan magához ölelt.

- Helló, Jenna! Egy kismadár felhívott és azt mondta, szükséged lenne egy kis felvidításra.

Laurenre mosolyogtam a húgom válla felett és némán azt tátogtam: - Köszönöm.

Egy órával később már lenyűgözve ültem, miközben hallgattam, ahogy Mer elmesélte, hogy ismerte fel saját leszbikus énjét. További két órával és számtalan itallal később hármasban áthelyeztük a parti helyszínét a lakásomra. A húgom és Lauren is arról győzködött, hogy Celene elvesztése nem a világ vége. Arról, hogy találok majd valaki mást. Talán olyasvalakit, akinek majd őszintén azt tudom mondani, hogy szeretem.

Éjszakába nyúlóan beszélgettünk, miközben előkerült pár borosüveg is a hűtőmből. Sokkal jobban éreztem magam reggel, bár szükségem volt egy Bloddy Mary-re, hogy leállítsam lüktető fejemet.

Merrel megegyeztünk, hogy ezen túl jobban tartani fogjuk a kapcsolatot, majd átöleltem és megpusziltam a kishúgomat. Miután elment, még mindig a fejemet csóváltam meglepettségemben, hogy sokkal inkább hasonlít rám, mint azt addig hittem. Azon merengtem, mit szólna Az Ezredes, ha megtudná, hogy egyik lánya sem fogja megajándékozni egy vővel.


Folytatása következik!

FlagCounter

[URL=http://info.flagcounter.com/3p1k][IMG]http://s06.flagcounter.com/count/3p1k/bg_FFFFFF/txt_000000/border_CCCCCC/columns_2/maxflags_12/viewers_0/labels_0/pageviews_0/flags_0/[/IMG][/URL]