2013. december 31., kedd

Zeneajánló 126.

Új év, új világ. :)


Lángoló szívek Floridában 6. fejezet

Írta: rgjohn
Fordította: Sinara
Az eredeti megjelenésének időpontja: 2008. május 1.

*****************************************************************************

Előzmény: Lángoló szívek Floridában 1. fejezet
Közvetlen előzmény: Lángoló szívek Floridában 5. fejezet

December 31.


Másnap reggel Sam kissé kábán ébredt. Beletelt egy kis időbe, mire visszaemlékezett, hol is van. Nézte egy ideig a békésen szendergő Sally-t, ami felidézte benne, miért is szereti annyira a lányt. Imádta azt az arcot, azokat az ajkakat és gyönyörű melleket. Imádta a csodás természetét és az örömöt, amivel megtöltötte az életét. És hálát adott az égnek, hogy Sally is viszont szereti őt.
Amikor felébredt, Sam szeretetteljesen rá mosolygott.
- Helló, Szívem. Hogy érzed magad? Megbántad a tegnap estét?
Egész eddig azon gondolkodott, és félt, hogy Sally-nek már túl sok volt a végső kaland Suzie-val.
- Hé! - vigyorgott Sally. - Egy olyan lánnyal beszélsz, aki vagy egy óráig nyalt egy másik nőt, egy orgia közepén. Azt se tudom, hány nő lábai közé térdeltem be összesen.
Mindketten felnevettek, és elkönyvelték az előző napot egy szép estének, és elhatározták, ha még együtt lesznek, következő évben is megismétlik.
Reggeli közben beszéltek Marie-val is, aki szintén hangot adott annak, milyen jól érezte magát előző este. Aztán emlékeztette őket az Újévi bulira a Jewell’s-ben.
- Lesz sok tánc és buli. Úgy hallottam, sztriptíz-táncosokat is meghívnak.
Sam és Sally beleegyeztek, hogy elmennek, és addig is pihenéssel töltötték a napot.
Három körül ebédeltek, aztán elhevertek a kanapén egy kis mókára. Sam imádta levetkőztetni Sally-t. Aztán betolta kezét a lány combjai közé és gyengéden simogatni kezdte az ágyékát.
- Tudod, Szívem - suttogta - , van egy új játékszerünk, amit kipróbálkhatnánk. - Azzal középső ujját a lányba tolta.
Sally felnyögött és még jobban széttárta a lábait, hogy jobb behatolási lehetőséget biztosítson Samnek.
A nő előre hajolt, hogy bekapja az egyik mellbimbóját. Aztán lejjebb haladt, végignyalta a feszes hasfalat, egy pillanatra elidőzve Sally köldökénél, majd a lány combjai közé helyezkedett.
Aztán bement a hálószobába, hogy kihozza friss szerzeményüket. Sally türelmesen várta őt a kanapén, és felcsillant a szeme, amikor meglátta a fekete műpéniszt.
Sam a lány fölé mászott és 69-es pózba helyezkedett, közben nyelvével és a játészer hegyével izgatta Sally bejáratát, miközben az az ujjaival izgatta barlangját. Amikor Sam úgy ítélte, Sally már eléggé benedvesedett, lassan belé vezette a műanyag falloszt. A lány teste megfeszült és torkából bátorító nyögések törtek fel. Ahogy lassan mozgatta benne, Sally felemelte a fejét és nyalni kezdte Sam ágyékát.
A nő megfordult, szétnyitotta a lábait és magába vezette a dildo szabad végét. Egymásba kapaszkodtak és lassan mozgatták ágyékukat, míg a játékszer teljesen el nem merült bennük.
Egyre hangosabban nyögtek és addig mozogtak a kemény műanyag rúdon, míg mindketten fel nem sikoltottak a gyönyörtől és egymás mellé roskadtak.
- Te jó ég! - zihálta Sam. - A szex veled egyre csak jobb lesz. Mindig ha kipróbálunk valami újat, az csak egyre jobb és jobb.
Sally csak mosolygott és átölelte a nőt. Lassan mindketten álomba merültek.


***


10-kor érkeztek meg a Jewell’s-be. A party már javában folyt. Mindenki táncolt és énekelt. Sam és Sally beszerezték a szokásos pohár borukat és megkeresték a barátaikat. Fél 11-kor megjelent a házigazda és bemutatta a fellépőket. Három sztriptíz-táncos lány jelent meg. A tömeg ujjongott és dobálták a bankjegyeket. Sam el sem hitte, hogy itt van. És az lepte meg a legjobban, amikor az egyik táncos lány hozzá hajolt, hogy vegye le a melltartóját, majd az arcába dörgölte a melleit. De mire észbe kapott volna, a nevető lány már el is hajolt.
Nagyon jól érezte magát. Aztán egyszercsak, maga sem tudta már, mikor, átölelte Sally-t és a combját kezdte simogatni, kimutatva, milyen fontos neki a lány.
Aztán elkezdődött a visszaszámlálás, és amikor eljött az éjfél, mindenki ujjongani kezdett. Csókok csattantak el, és Sam és Sally ajkai is hosszan összeforrtak. Aztán Sam megkereste Marie-t és Deborah-t, velük is váltott egy hosszú csókot és megköszönt nekik mindent, míg Sally, Cathy és Laurie keresésére indult.
Sam ráakadt Suzie-ra is. Egy nyelves csókkal üdvözölte, majd megköszönte az előző csodás estét.
- Felszabadítóbb volt, mint eddig bármi, életemben. Sally-vel már alig várjuk a következő alkalmat.
Suzie rá kacsintott és sok sikert kívánt a következő évre,.
Nem sokára haza indultak, hogy a fáradtságtól az ágyba roskadjanak.

Folytatása következik!

2013. december 30., hétfő

Lángoló szívek Floridában 5. fejezet

Írta: rgjohn
Fordította: Sinara
Az eredeti megjelenésének időpontja: 2008. május 1.

*****************************************************************************

Előzmény: Lángoló szívek Floridában 1. fejezet
Közvetlen előzmény: Lángoló szívek Floridában 4. fejezet

December 30.


Sam a nedvesség érzésével a lábai között ébredt. Egy pillanatra a rémület fogta el, de aztán átvette helyét a jó érzés, és még jobban széttárta a lábait.
- Jó reggelt, szerelmem - morogta, még mindig lehunyt szemmel. - Nem is tudnék elképzelni ennél jobb ébresztőt.
A lány felnézett egy pillanatra a lábai közül, dobott neki egy csókot, majd ismét combjai közé fúrta az arcát. Sam úgy érezte, egy életet el tudna így tölteni, a hátán fekve, miközben egy gyönyörű, fiatal nő izgatja őt. Aztán Sally belé tolta két ujját és a nyelvével kezdte izgatni a csiklóját. Sam egész teste megfeszült a gyönyörtől. Felhúzta magához a szeretőjét és lenyalogatta kifröccsent nedveit az arcáról. Aztán a hátára fordította Sally-t és ő kezdte el ujjazni a lányt, miközben előre hajolt és a mellbimbóit szopogatta. A lány gyorsabban elment, mint várta, majd Sam mellé feküdt és a karjaiba vette, hogy addig simogassa, míg el nem alszik.
A nap hátra lévő része teljes extázisban telt a partira való várakozás miatt. Elmentek ruhát vásárolni. Ahogy beértek a belvárosba, ugyanúgy kézen fogva sétáltak, mint a többi leszbikus pár, élvezve a mámorító szabadságot. Amikor elhaladtak egy sex shop mellett, Sally megállt és vissza húzta Samet.
- Bejössz velem? Megvehetnénk azt a dildót, amit megígértél.
Sam habozott egy kicsit, de aztán rábólintott, és engedte, hogy a lány berángassa az üzletbe. A nőt lenyűgözte a hatalmas választék, és a tény, hogy a hely zsúfolásig volt emberekkel. Férfiakkal és nőkkel, magányosokkal és párokkal, és mindenki teljesen természetesen válogatott a segédeszközök között. Sam és Sally eleinte kissé zavarban volt, de aztán hamar belemerültek a válogatásba, és rátaláltak egy megfelelő, fekete játékszerbe.
Amikor kiválasztották, Sam megkérte a lányt, hogy várja meg odakint, mert ő még szeretne valamit keresni. Sally már épp rá akart kérdezni, de inkább úgy döntött, türelmes lesz. Negyed óráig várt odakint, amíg Sam megjelent egy szatyorral, és azzal intette le Sally-t, hogy majd később megtudja, mit szerzett.
A délutánt napozással töltötték. Az idő borzalmasan lassan telt, és amikor végül már készen álltak az indulásra, mindketten végig mérték egymást.
- Biztos vagy ebben? - szólaltak meg egyszerre, majd mindketten nevetésben törtek ki.
- Ha nem érezzük jól magunkat, bármikor eljöhetünk - mondta Sally.
Úgy döntöttek, ha már egy szex partira mennek, úgy is öltöznek fel. Idegesen méregették egymást kihívó ruháikban, majd váltottak egy gyors csókolt és kéz a kézben kimentek a taxihoz.
Amikor oda értek Suzie házához, nem láttak mást, csak egy teljesen normális összejövetel kezdeteit. Leszámítva, hogy mind a harmincegynéhány vendég nő volt. Suzie üdvözölte őket és bekísérte a nagy konyhába, ahova a harapnivalókat és az italokat tették ki. Mindketten szereztek egy-egy pohár bort, majd megkeresték Marie-t és Deborah-t. Kiszúrták Cathy-t és Laurie-t is a teraszon, és oda mentek, hogy őket is üdvözöljék. Sam gyorsan felengedett és kezdte egyre jobban érezni magát.
Fél tíz körül valaki felvetette, hogy játszanak egy röplabda meccset a medencében, mire örömujjongás futott végig a társaság fiatalabb tagjain. Úgy nyolc nő gyűlt össze a medencénél, meztelenre vetkőztek és beugrottak a vízbe. Sally követte Laurie-t és Cathy-t a teraszra, majd megtorpant, hogy visszanézzen Samre. A nő csak rámosolygott és dobott egy csókot, átadva magát a parti őrületének.
Ahogy arra számítani lehetett, a meccs rövid úton kollektív, érzéki seggre pacsivá változott. Senki sem fogta vissza magát, és a közönség is élvezte a látványt. Csókok csattantak el, kezek tűntek el combok között, és egyre hangosabbak lettek a nyögések.
Végül mindenki kimászott a medencéből, hogy megszárítkozzon, Sally pedig oda ment Samhez, hogy úgy, ahogy volt, nedvesen, átölelje és mohón megcsókolja.
Az emberek azt pusmogták, hogy az igazi szórakozás még csak most fog kezdődni.
- Még mindig szeretnéd ezt? - kérdezte Sally aggódva. - Én jól mulatok, de ha szeretnéd, bármikor haza mehetünk. Nekem te vagy a legfontosabb.
Sam gondolkodott egy kicsit. Nem tagadta, a rögtönzött meccs őt is lázba hozta, és még mindig biztos volt benne, hogy az egész végeztével úgyis együtt mennek haza. Aztán csak bólintott és elmondta Sally-nek, hogy őt is felizgatta a látvány.
A lány vidáman ujjongott, Sam pedig nevetve magához húzta őt, belemarkolt a fenekébe és mohón megcsókolta, miközben áttolta a nyelvét Sally szájába.
- Menj csak! Szórakozz jól! - engedte el. Sally dobott neki egy csókot és vissza ment a többiekhez. Sam kissé aggodalmasan fordult Marie felé, de a nő megnyugtatta, hogy minden rendben lesz.
Tíz idegtépő perc után Sam már nem tudott tovább várni és bement a nappaliba. A látványtól azonnal földbe gyökeredzett a lába.Hat nőt látott, köztük Sally-t is, ahogy egy körben feküdtek a földön, mindenki a másik lábai közé fúrva az arcát. Sam ledermedve figyelte, ahogy Sally Cathy csiklóját kényezteti, míg az ő combjai között egy másik lány feje munkálkodik.
Eközben még több nő kettesével-négyesével kényeztette egymást a helyiség különböző sarkaiban, különböző pozitúrákhban. Suzie az egyik fotelben ült, széttárt lábakkal, köztük pedig egy szőke, lófarokba fogott hajú lány térdelt és hangosan cuppogott vendéglátójuk ágyékánál.
Sam azonnal megérezte, ahogy valaki mögé lép, majd az ismeretlen átkarolta és megmarkolta melleit könnyed nyári ruháján keresztül. Aztán puha ajkaik simítottak végig a nyakán és meghallotta Marie suttogását.
- Mit gondolsz? Tetszik a látvány?
Amikor egy kis erőt tudott venni magán, Sam hátra dőlt és átadta magát barátjának. Marie a ruháján keresztül izgatta mellbimbóit, Sam pedig csak átadta magát az élvezeteknek. Aztán megfordult, barátja karjaiba simult és megcsókolta őt, végigfuttatva ujjait a nő fenekén.
Egy pillanat múlva egy újabb pár kezet érzett a fenekén és újabb ajkakat a nyakán.
- Ha már a barátnőmmel élvezkedsz - hallotta Deb hangját - legalább tegyük a hálószobában!
Sam átadta magát barátai akaratának. Engedte, hogy bevezessék egy üres szobába és gondosan levetkőztessék. Deb közben mögé térdelt és gyengéden csókolgatni kezdte Sam fenekét, amitől azt elöntötte a végtelen szenvedély.
Közben ő is elkezdte lehámozni Marie-ról a ruháit, és a melleire tette a kezét. A barátja halmai kisebbek voltak, mint az övé, vagy Sally-é, de tökéletesen illettek a tenyerébe. Marie felsóhajtott, és magához húzta Samet, hogy megcsókolja.
Deborah közben felállt, átkarolta Samet és tenyerébe vette a nő melleit, hogy mellbimbóit izgassa. Sam a mennyben érezte magát.
Aztán Marie elhúzódott Samtől és az ágyra lökte őt. Miközben Deb levetkőzött, Marie a barátja mellé térdelt, fölé hajolt és a melleit kezdte szopogatni, miközben a csiklóját izgatta. Aztán Deb is fölé hajolt és a másik mellére tapadt. Sam teljesen elvesztette az eszét. Élvezte, ahogy két nő kényezteti őt.
Egyre hangosabban nyögött, és érezte, hogy már közel a csúcs. Erre azonban a többiek csak még hevesebb reakcióval válaszoltak. Deborah hirtelen a lábai közé csúszott és ágyékát vette kezelésbe, miközben Marie továbbra is a melleire tapadt.
Sam felsikoltott, ahogy rátört a gyönyör. A két nő azonban egy pillanatra sem lassított, inkább helyet cseréltek, és addig izgatták Samet, amíg az másodszor is el nem élvezett.
Aztán Sam, a gyönyör mámorába merülve, megragadta Marie derekát és maga fölé húzta, hogy szeméremajkai közé temesse a nyelvét.
Aztán megérezte, ahogy Deb ismét az ágyékára tapasztja ajkait. A mennyiben érezte magát. Sosem élt át még ilyen gyönyört. Alig tíz perc múlva ismét elélvezett, és, ugyanebben a pillanatban, Marie is felsikoltott az élvezettől és nedvei Sam arcába fröccsentek.
Amikor Deborah felemelte a fejét, az ő arca is lucskos volt Sam nedveitől, de alóla is kilátszott széles mosolya. Aztán felmászott a két másik nőhöz, és élvezte, ahogy azok lenyalják arcáról Sam élvezetének gyümölcsét.
Sam azonban csak egyre jobban beindult. Amikor rájött, hogy Deb még nem élvezett el, úgy döntött, segít a helyzeten. Lecsúszott az ágyról és felvette ugyanazt a pozíciót, mint Deb pár perce. Közben Marie barátnője száját csókolta és mellbimbóit izgatta. Sam viszont csak az ágyékábal volt elfoglalva. Megelégedettséggel töltötte el, amikor Deb teste megfeszült és pár pillanat múlva a nő felsikoltott az élvezettől.
Aztán Sam felemelkedett és csak nézte, ahogy a barátai ölelkeznek és csókolóznak. Most érezte csak meg, mennyire szomjas, úgyhogy úgy döntött, inkább magukra hagyja őket. Arcon csókolta mindkettőjüket, majd a ruhájáért nyúlt és kiment a mosdóba. Amikor lement a lépcsőn, észrevette, hogy már mindenki meztelen, vagy csak egy szál bugyi van rajta, úgyhogy inkább ő sem öltözött fel, csak letette a ruháját egy félreeső sarokba.
Kiment a konyhába oltani egy kicsit a szomját, majd, amikor megfordult, épp az ajtón belépő Sally-t pillantotta meg. A lány arca felragyogott, amikor meglátta őt, és azonnal a szeretője karjaiba vetette magát, hogy szájába dugja a nyelvét.
- Hogy telik az estéd, Drágám? - kérdezte. - Ugye nem bántad meg?
Sam megborzongott, ahogy a lány combja az ágyékához simult, úgyhogy inkább letette a poharát és átölelte Sally-t, hogy aztán elmesélje, mi történt Marie-val és Debbel. Utána viszont azt mondta, lassan már inkább haza menne.
- Jól hangzik - bólintott Sally. - Hívjunk egy taxit!
Ittak egyet, majd megkeresték Suzie-t. A nappaliban találták meg, amint épp egy nővel volt elfoglalva, akivel eddig nem találkoztak.
Búcsút vettek házigazdájuktól, aki arról érdeklődött, jól érezték-e magukat. Mindketten bólintottak, és hangot adtak reményüknek, hogy következő évben is csatlakozhatnak.
Suzie elmosolyodott.
- Van egy hagyományunk. Ha szeretnétek újabb meghívást, legalább egyszer az éjszaka folyamán ki kell elégítenetek a házigazdát.
Sam Sally-re nézett, majd mindketten felvonták a szemöldöküket és bólintottak. Sam Suzie-hoz lépett és a lábai közé tolta a kezét, miközben Sally a nő mögé lépett és a melleit kezdte markolászni. Egyszerre izgatták Suzie-t, aki lehunyt szemmel átadta magát az élvezeteknek.
Aztán Sam letérdelt és vendéglátójuk combjai közé fúrta az arcát. Suzie felemelte az egyik lábát, hogy még több teret adjon neki. Sally közben mögötte maradt és tovább izgatta a melleit.
Suzie már egyre kevésbé bírta az iramot, úgyhogy a kanapéhoz vezették őt és lefektették. Sam ismét a lábai közé hajolt és minden tapasztalatát felhasználta, hogy kényeztesse őt.
Közben Sally sem tétlenkedett. Vendéglátójuk fölé hajolt és a szájába adta a melleit. Suzie már nem tartott ki sokáig és Sam arcába fröcskölte nedveit.
Sam teljesen beindult. A testében felgyülemlett feszültség annyira elvette az eszét, hogy vendéglátójuk fölé hajolt és addig dörgölte ágyékát Suzie combjának, amíg ő is fel nem sikoltott a gyönyörtől. A másik nőre rogyott, aki gyengéden simogatni kezdte a hátát.
Amikor Sam észhez tért, egy kicsit elszégyelte magát. Mit szólhatnak az emberek, hogy itt, a tömeg közepén élvezett el, attól, hogy egy másik nő combjának dörgölte az ágyékát. De a válasz azonnal meg is érkezett, hangos tapsvihar képében.
- Rendben. Nyertetek - zihálta Suzie. - Jövőre is várunk vissza titeket.
Mire megtisztálkodtak, a taxi is megérkezett. Miután haza érzek, még egyszer lezuhanyoztak együtt, közben egymásba mélyesztve ujjaikat egy újabb orgazmust is kicsikartak a másikból, és végül az ágyba roskadtak, hogy egymás karjaiban mély álomba merüljenek.

Folytatása következik!

Filmajánló 99.

Ha már szilveszterre készülünk. :D


2013. december 29., vasárnap

Kisfilmek 28.

Az önzés sosem kifizetődő. :/


Változások a blogon

Kedves Olvasóim!
A közeljövőre nézve két új változást szeretnék bejelenteni a bloggal kapcsolatban.
Az első alapvetően pusztán csak formai dolog, bár remélem, ennek ellenére sok pozitív hatása lesz. Nevezetesen, január 1-jétől ketté választom a blogot.
Továbbra is megmarad a Sinara történetei, azonban itt csak a történeteimet, a pornóvilágot és ha épp lesz, az Életképeket találjátok majd meg. (Plusz, persze, indokolt esetben "blog bejegyzéseket", de az más tészta.) A nem erotikus tartalmaknak pedig létrehozok majd egy új blogot. Ide kerülnek át az olyan bejegyzés-típusok mint a zeneajánló, a filmajánló, a kisfilmek, Egy perc líra stb., ha fordítok nem erotikus történeteket (vagy, ne adj Isten, írok, lásd Századgyermek és Tízezer év), azokat is oda töltöm fel. Itt szúrnám közbe, hogy az eddig fordított történet, az Ifjú vér, Ifjonti vér címen megjelent nyomtatásban. Úgy érzem, úgy a fair, ha ezt közlöm veletek, és akit nagyon érdekel, az megveheti szakszerű fordításban. Hogy én folytatom-e, vagy ennek okán az új blogon új történethez kezdek, azon még gondolkodom. Így vagy úgy, ennek a változtatásnak oka egyrészről, hogy az utóbbi bejegyzéseket azok számára is elérhetővé tegyem, akik élből elkerülik az erotikus oldalakat, az ilyesmikre viszont kíváncsiak. Másrészt pedig, a Sinara történetei egy erotikus oldalnak indult, és ezt sosem volt szándékomban megváltoztatni. Persze, az idők folyamán nagyon elmozdultam az egyre softabb témák felé, lásd a saját történeteimet, de amíg ez a blog létezik, meghagynám erotikusnak, és erősen történet-centrikusnak. Ebből kifolyólag viszont sok embert zavarhat az, hogy egységnyi időn belül a bejegyzéseknek már csak töredéke történet, és ezeket úgy kell kimazsolázni a többi közül, ami adott esetben őket nem is érdekli. Ezért az új blog célja az is, hogy úgy tisztítsa meg a Sinara történeteit ezektől a bejegyzésektől, hogy azok se veszítsenek semmit, akiket ez (is) érdekel.
Tehát az új blog az új év első napján indul útjára. Aznap kerítek majd valamikor időt magamnak és átrakom az ütemezett bejegyzéseket oda.
Tehát itt csak egyszerű, praktikus formai változtatásról lenne szó. Megmaradna minden 99%-ban ugyanúgy, csak kényelmesebbé tennénk a válogatósabb (és ezt jó értelemben használom) olvasók számára a blogon való böngészést.
Azonban itt lép képbe a második változtatás.
Egyrészről úgy gondoltam, az új blogra kicsit kevés lenne az, amit innen átviszek, pláne, hogy nem erotikusat fordítani se fogok túl gyakran, írni meg szökőévente másfélszer, úgyhogy kellenek oda új bejegyzéstípusok is. Itt klasszikusabb blogbejegyzésekre gondoltam, úgy mint, ha eszembe jut valami, amit megosztanék veletek, leírom (ilyesmire volt kísérlet régebben a Gondolatok), ha időm engedi, sokat olvasok és erről vezetnék "olvasónaplót", illetve, megpróbálkoznék képregények fordításával is. Ez utóbbi pedig nem csak az új blogra korlátozódna. Természetesen itt is élne az erotikus-nem erotikus felosztás. Egyelőre úgy tervezem, hogy az új blogra szuperhősös, a Sinara történeteire pedig leszbikus képregényeket, alapvetően mangákat fordítanék, de ez a lehetőségeimhez mérten még változhat. Mindenesetre az első darabok a Sinara történeteire már január elején kikerülnek.
Viszont, talán nem ez a fontosabb vonatkozása ennek a kérdésnek, amit közölni akartam veletek. Persze, lesznek új bejegyzések, amik érdekesek is lehetnek, az mindig jó, ha a régi jók megmaradnak. Nos... persze a régi jók megmaradnak, ebben nincs hiba, de mégis itt van az eb elhantolva.
Az elmúlt félév bizonyította, hogy ha akarom, egy légypiszoknyi szerencse mellett képes vagyok naponta új történetet prezentálni nektek. Ezeknek viszont túlnyomó többsége fordítás és másoktól átvett történet volt, és nem véletlenül. Megy a fordítás és eszem ágában sincs abbahagyni, de azt vettem észre, hogy amíg azon vagyok elfoglalva, hogy eleget fordítsak, hogy minden napra jusson valami, és, a maximalizmusomból fakadóan, ha hozzákezdek egy hosszabb történethez/sorozathoz, azt szeretem egyszerre (ha nem is egy ültő helyemben) befejezni, addig nemigen marad időm és energiám saját történeteken még csak gondolkozni sem. Pedig az az izgalmasabb.
Sosem titkoltam, nem vagyok az a fajta író, aki élvezi minden szó "papírra" vetését. Van ilyen eset is, és örülök neki, de ez a ritkább. Engem az alkotás öröme hoz inkább lázba. Az, ahogy kitalálom a dolgokat és az az öröm, amikor már elkészült és feltölthetem nektek. Fordításokon viszont nincs nagyon mit kitalálni. Max. megtervezni, hogy mikor és mit fogok fordítani. Sokkal izgalmasabb, emiatt viszont nagyságrendekkel időigényesebb is egy saját történet kitalálása. Természetesen ezt véghez tudom vinni úgy is, hogy közben mást csinálok. Utazok, pakolok, takarítok, tanulás közbeni üresjáratokban stb. stb., tehát attól nem kell félteni, hogy a szürke hétköznapok taposómalmában erre nem maradna idő, ha viszont mellette minden napra fordítást is kell terveznem, akkor már tényleg necces a dolog. Plusz, én úgy működök, hogy ha kitalálok egy történetet, azt jó záros határidőn (pár nap) belül meg is írni. Ha viszont épp benne vagyok egy fordításban...
De, most, hogy talán egyesekre ráhoztam a frászt, megismétlem, nem, nem célom felhagyni a fordítással. Továbbra is lesznek fordított történetek, viszont, azt az elvet, hogy minden napra biztosítok valami olvasnivalót, valószínűleg fel fogom adni. Egyrészről, inkább koncentrálnék a saját történetek írására, amikből így, természetszerűleg, sokkalta több lesz, mint eddig, viszont azt álmomban sem merem remélni, hogy valaha is lesz lehetőségem annyit írni, hogy minden napra jusson valami (hacsak egyszer nem az lesz minden dolgom az életben, hogy ezt műveljem). Fordítani is fogok persze, de jóval kevesebbet és csak akkor, ha kedvem támad rá és tényleg élvezettel csinálom, elvégre erről szólna ez a blog. Másrészről pedig, feltételezem, ti sem lógtok minden nap a neten, így, néhány szerencsés kivételével, úgyse tudnátok minden nap elolvasni az új történetet. A kevésbé szerencséseknek pedig akár még frusztráló is lehet, hogy két hétig, egyéb, fontosabb elfoglaltság miatt, nem volt idejük feljönni és felgyűlt tizennégy új történet, amit el "kell" olvasniuk.
Persze nem kell most egyből leírni a blogot, hogy jó, akkor innentől szökő évente örülünk, ha egy történet lesz. Nem akarom az "irrealitásig" sem ritkítani a feltöltéseket. Mint említettem, az előző félév azt mutatja, hogy a naponta új történet is menne, és lehet, lesznek olyan időszakok, amikor, ha nagyon ráérek, lesz is még ilyen. Bár ilyesmi most a január végi, február eleji pár hét és június vége között szinte biztos, hogy nem lesz és majd augusztus és a következő január vége között is kétséges. Azonban heti három-négy történetet akkor is tudok majd ígérni nektek. Azt, hogy ebben mik lesznek (három saját történet; két saját, egy fordítás; egy saját, két fordítás; egy saját, egy fordítás, egy mástól átvett stb.), azt nem tudom előre megmondani, ahogy azt se, hogy ezek pontosan hogy fognak kikerülni (hétfő, szerda, péntek, [vasárnap]; kedd, csütörtök, szombat; hétfő, kedd szerda; péntek, szombat, vasárnap stb.). Akár még az is megeshet, hogy egyes heteken nem lesz három se, csak kettő. De azt megígérem, hogy olyan hét nem fog elmúlni, amelyiken nem töltök fel egy történetet se. És ha csak egyet töltök fel, már akkor is nagy gáz lesz, mert, mint fentebb említettem, ha nincs világvége, kézen állva is képes vagyok többre ennél. Emellett pedig, ha nem lesz épp új történet, akkor is feltöltök nektek hetente egy-két-három ajánlót, előszedve pár régi történetemet. Hátha valaki nem olvasta (mert valahogy kimaradt, vagy esetleg akkor még nem olvasta a blogot), vagy egyszerűen csak régen volt már és érdekes lenne újra olvasni.

Tehát, elég hosszúra sikerült ez a fejtegetés, úgyhogy összegezzük!
Január 1-jén útjára indul az új blogom, ahova átkerül minden nem erotikus tartalom innen. Talán ezeket is ritkítom kicsit, de lesznek "helyettük" mások is, csupán csak nem itt, hanem egy másik blogon.
Ezen kívül fogok a jövőben képregényeket is fordítani, mind erotikusokat, mind nem erotikusokat.
Az eddigi bejegyzés-típusok, mind történet-fajták (fordítás, saját, átvétel), mind egyéb bejegyzés-típusok (zeneajánló, filmajánló, kisfilmek, Egy perc líra, életképek stb.) megmaradnak, csak ezen túl nem mind ugyanitt lesz elérhető és kicsit ritkábban. A történetek között erőteljesen a saját történetekre helyezem majd a hangsúlyt, ami miatt fordításból jelentősen kevesebb lesz, de így is lesz minden héten több új történet is, és ha épp nem, akkor pedig ajánlok régebbi, újraolvasásra érdemes történeteket.
Az átmenet ebbe az új felállásba nem lesz olyan éles, mint az új blog esetében. Magam sem tudom még pontosan, mikor váltunk, de pár hét alatt fokozatosan csökken majd a bejegyzések száma, míg, remélhetőleg mihamarabb, kirajzolóik az a tendencia, amit majd tartani is tudok majd a jövőben.
Remélem, ez serkentőleg fog hatni a blog látogatottságára, mert az tavaly karácsony óta egy lefelé tendáló EKG-kép formáját mutatja. De panaszkodni nem akarok, és a lényegnek ez csak a kisebb része is, csak azért mégis zavar.
Mindenesetre, remélem, ti is örömötöket lelitek majd a blogban továbbra is.
További kellemes olvasgatást és Boldog Új Évet majd, ha aktuális lesz!

Poénáradat 9.

Állatfarm 2. :D


Lángoló szívek Floridában 4. fejezet

Írta: rgjohn
Fordította: Sinara
Az eredeti megjelenésének időpontja: 2008. május 1.

*****************************************************************************

Előzmény: Lángoló szívek Floridában 1. fejezet
Közvetlen előzmény: Lángoló szívek Floridában 3. fejezet

December 29.


Másnap lementek a partra, hogy csak kora délután térjenek vissza a házba. Egymás bikinis testének látványa mindig felizgatta őket, és tudták, hogy ha egyszer visszaérnek a szobába, addig fognak kefélni, amíg egy csepp erejük is marad. Gyorsan lezuhanyoztak, lemosva magukról a part homokját és a tengervíz sóját, majd mindketten anyaszült meztelenül belevetették magukat az ágyba.
- Azon merengtem, hogy a karácsonyi ajándékodban van-e valami ötlet a ma délutánra? - vigyorgott Sam.
- Nézzük meg! - ugrott fel Sally és a könyvért rohant.
Összebújtak és együtt lapozgatták a könyvet, végigfuttatva tekintetüket a pozitúrákon, nem szalasztva el egy lehetőséget sem, hogy egymáshoz érjenek. Végül már nem bírták tovább.
- Én ez szeretném - mutatott Sally egy képre, ami a klasszikus olló-pozitúrát ábrázolta.
- Csodás. Én is pont erre gondoltam - bújt hozzá Sam. Aztán a lánnyal szembe helyezkedett és széttárta a lábait. Sally is felvette ugyanazt a pozíciót és addig fészkelődtek, míg puncijuk össze nem ért. Aztán lassan mozogni kezdtek, amitől olyan érzésük lett, mintha a szeméremajkaik csókolóznának. Mindketten felnyögtek.
Egy ideig csak élvezték az érzést, majd megragadták egymás kezét és egyre hevesebben dörgölték egymáshoz ágyékukat. Ahogy csiklójuk összeért, borzongás futott végig mindkettőjük gerincén. Erősebb és intenzívebb, mint gondolták volna, de a csodálatos érzés, lassan mindkettőjüket fellendítette a csúcs felé.
- Ez csodás volt - zihálta Sally, miután elterültek egymás mellett. - De nem ez a kedvencem. Talán próbáljuk majd ki még egyszer, ha lesz kéznél egy kétvégű dildo is.
- Sally, te aztán tudod, hogy kell mulatni! - kacagott Sam. - Majd szerzek egyet.
Úgy döntöttek, pihennek egy kicsit, mielőtt meglátogatják Marie-t és Deborah-t. Amikor már kellő energiát gyűjtöttek, lezuhanyoztak és felöltöztek.
Jól mulattak együtt. Marie és Deborah tökéletesen megértették, min mennek ők keresztül, és saját példájukkal bátorították őket. Beszélgettek a zenéről, utazásról, és még számtalan más dologról. Amikor távoztak az étteremből, Deborah felvetette, hogy menjenek el megint a Jewell’s-be. Úgy is tettek.
A hely tele volt az ünnepek miatt. Sam és Sally táncoltak egymással és Marie-val meg Deborah-val is. Összefutottak Marie más barátaival is, többek között egy Suzie nevezetű, korai ötvenes, de nagyon energikus szőke nővel. Suzie meghívta őket egy partira a házába másnapra, de megkérte őket, hogy előbb beszéljék meg Marie-val.
Sam érdeklődését felkeltette a kitétel és meg is kereste a barátját. Marie meglepetten nézett rájuk és félrevonta őket a klub egy csendesebb részébe.
- Nos, ez érdekes - gondolkodott el. - Mondtam nektek, hogy mi Deborah-val csak egy unalmas, monogám pár vagyunk. Nos, ez így nem teljesen igaz. Az év 364 napján az, de a fennmaradó egy nap Suzie szokásos éves partija. Úgy tíz éve kezdte a szokást a város széli házában, és valamiért a partik évről évre vadabbá váltak. Mi se tudjuk hogy és miért, de a sok jó barát és csomó pia folyamatosan növeli a szexuális intenzitást. Az utóbbi években már teljesen elszabadult minden.
- Ezt hogy érted? - kérdezte Sam.
- Nos, beszélhetünk orgiáról is, ha az jobban tetszik - jött egy kicsit zavarba Marie. - Néhány bomba nő, többnyire stabil párkapcsolatban, de erre az egy estére mindezt elfelejtjük. Némelyeknek ez már nem tetszett és elmaradtak, de jöttek újak. Engem még mindig lenyűgöz, akárcsak Debet. Sokat szórakozunk. Alig várjuk a következő alkalmat. Remélem, nem rémítettelek meg titeket, de erről szól ez a meghívás.
Sam ledöbbent. Egy leszbikus orgia. Meghívták egy leszbikus orgiára, és ez kissé megrémítette, de ugyanakkor fel is izgatta. Az utóbbi pár napban végre felszabadultabbá vált a szexualitását illetően. És úgy döntött, kihasználja a lehetőséget, és élvezi a szabadságot, amíg itt van Key Westben. De egy szex party az más volt. Ő csak Sally-t szerette, és a kapcsolatuk vált új élete legfontosabb részéve. Nem akarta mindezt kockára tenni.
Sally-re nézett, akinek kifürkészhetetlen kifejezés ült az arcán.
- Te mit gondolsz, Kicsim?
A lány kissé zavartan nézett rá.
- Nos, Laurie és Cathy már mesélt nekem róla tegnap. Tavaly ott voltak és azt mondják, fenomenális. Ismersz, szeretem az ilyeneket, és úgy gondoltam, mókás lehet. De még sosem volt ilyesmiben részem. Szeretlek, és úgy döntöttem, nem éri meg, hogy emiatt bántsalak.
Tehát így. Mindkettőjüket érdekelte a dolog, de féltek, a másik mit szólna hozzá. Marie-ra néztek, és azt mondták, szükségük van egy sétára, hogy átbeszéljék. Miután tisztázták, hogy mindkettőjüket érdekli, de utána csak és kizárólag egymással akarnak haza menni, úgy döntöttek, elfogadják a meghívást. És abban is megegyeztek, ha túl kényelmetlen lesz a helyzet, egyszerűen csak hazamennek és elfelejtik az egészet.
Előkerítették Suzie-t és elmondták neki, hogy legalább egy kis időre beugranak, és utána eldöntik, maradnak-e vagy sem. Suzie örült, hogy mennek és hangot adott reményének, hogy jól fogják érezni magukat. Mielőtt elváltak volna, Sally még megkérdezte: - Mit szoktatok ilyenkor felvenni, Suzie?
- Nos, én valami olyasmit javaslok, mint egy könnyed nyári ruha, amit egyszerű levenni. Szóval nem kell vesződni vele. Valami szexi alsónemű szintén jól jöhet - mosolyodott el.
Mindannyian kuncogtak, majd Sam és Sally visszatértek Marie-hoz és Debhez, hogy elújságolják a hírt. Mindketten izgatottak, de kissé idegesek voltak. Tudták, ez valami olyasmi lesz, ami teljesen megváltoztathatja a kapcsolatukat.

Folytatása következik!

2013. december 28., szombat

Havazás

Az idei tél sem épp a mindent befedő hótakaróval fog kilógni a többi közül, de remélem, azért mindenkinek kellemesen telnek az ünnepek. És, hogy az égből hulló fehérség hiányát pótoljuk, figyelmetekbe ajánlom a Havazás című történetet. Igaz, amikor feltöltöttem, épp az lett volna a baj, ha havazott volna, de most egy kis pótléknak megteszi, és arra sem utolsó, hogy egy kis forróságot csempésszen hideg napjaitokba.
Kellemes olvasgatást és jó pihenést a további napokra!

Zeneajánló 125.

Szeretőd és társad más nem is lehet, csak az, aki ismer és mégis szeret - ne hozzád érni, akit nem kell kétszer kérni, hogy segítsen élni.


Lángoló szívek Floridában 3. fejezet

Írta: rgjohn
Fordította: Sinara
Az eredeti megjelenésének időpontja: 2008. május 1.

*****************************************************************************

Előzmény: Lángoló szívek Floridában 1. fejezet
Közvetlen előzmény: Lángoló szívek Floridában 2. fejezet

December 28.


Másnap reggeli után lesétáltak a katamaránhoz, egy kis csomagban magukkal cipelve egy-egy törölközőt és a bikinijüket. Marie és Deborah már ott voltak tíz másik nő társaságában. Ott volt Jan és Marilyn, akikkel előző este találkoztak a klubban, és két egyetemista lány, Laurie és Cathy is, akik nagyjából egyidősek lehettek Sally-vel. Marie bemutatott mindenkit egymásnak, majd a hajóra szólította az utasokat.
Miután kifutottak az öbölből, a legtöbb nő vetkőzni kezdett. Sam megdöbbenve figyelte, ahogy anyaszült meztelenre vetkőznek, majd leterítik a törölközőiket. Aztán bekenték egymást naptejjel és masszírozni kezdték a másik hátát, lábait és meztelen mellét. Sam teljesen ledöbbent a látványtól.
- Király! - lelkendezett Sally. - Nudista party.
Azzal ő is vetkőzni kezdett.
- Sally! - szólt rá Sam, miközben figyelte, ahogy a lány megszabadul minden ruhájától. Ő teljesen ledöbbent. Őt úgy nevelték, hogy a testét el kell rejteni, és most nem tudta, mit tegyen. Sally rá nézett és azonnal megértette a problémáját. Hamarosan a meztelen Marie is odajött hozzájuk, felfigyelve Sam feszengésére.
- Ne haragudj, Sam! - szabadkozott. - Nem gondoltam volna, hogy ez ennyire kellemetlenül érint.
Sam vett egy mély levegőt és körbe nézett a meztelen testek borította fedélzeten. Még a személyzet is félmeztelenre vetkőzött. Sam elpirult zavarában, de nem csak a látvány miatt. Amiatt is, amit a meztelen NŐK látványa kiváltott belőle. Most örült, hogy senki nem látja, mennyire benedvesedett.
- Nem… te ne haragudj! Csak… kell egy kis idő, amíg hozzászokom. De minden rendben lesz.
- Akkor gyere és csatlakozz hozzánk! - suttogta Sally, miközben átkarolta a nőt és kikapcsolta a melltartóját. Sam még mindig kényelmetlenül érezte magát, miközben a lány levetkőztette, de nem akart túl prűdnek tűnni. - Bekened a hátam? - adta át neki Sally a naptejet.
Marie megkönyebbülten felsóhajtott és visszatért Deborah-hoz.
Sally letérdelt Sam elé, aki elkezdte bekenni a nyakát, majd a vállait és a hátát. Aztán naptejes tenyerébe vette a lány fenekét, majd a combjait dörzsölte be.
- Sally! - nyögte, miközben érzékien simogatta a lány testét. - Nem hiszem, hogy ezt kellene csinálnunk - motyogta, miközben ágyéka egyre kínzóbban lüktetett.
- Nézz csak körbe, Édes! - válaszolta Sally. - Itt mindenki jól érzi magát.
Sam maga is meggyőzödött erről. Mindenki fesztelenül simogatta bele a naptejet a másik bőrébe.
- Most én jövök - tápászkodott fel Sally. Most Sam térdelt le, igyekezve egyensúlyban maradni az inbolygó hajón, miközben Sally elkezdte simogatni őt. Ujjai érzékien szaladtak végig a nő testén, amitől annak egyre jobban kezdett lüktetni a vér az ereiben. Amikor Sally keze a combjai közé csúszott, lopva körbe nézett, de senki sem figyelt rájuk. Sally a fenekét és ágyékát simogatta, de Sam végül túl soknak ítélte már és eltolta a kezét.
- Ünneprontó! - morogta a lány.
- Perverz! - ugratta Sam.
Mindketten leheveredtek és csak bámulták a napsütötte tengert, a távoli partot és az embereket a fedélzeten. A nők kis csoportokba verődve napoztak, beszélgettek, és élvezték a látványt. Úgy egy óra múlva a hajó lassítani kezdett az egyik zátonynál.
- Menjünk, csobbanjunk egyet! - javasolta Sally.
Sam már épp szabadkozni akart, hogy nem hozott váltás bikinit, de aztán rájött, nincs is szüksége rá.
Mind feltápászkodtak és belecsobbantak a vízbe. Samet magát is meglepte, milyen jó érzés volt a egy csapat meztelen nő társaságában lenni. Még a zavarát is kezdte levetkőzni és leplezetlenül csodálta a többiek testét. Voltak ott magasabbak és alacsonyabbak, vékonyak és húsosábbák, de mind csodásan érezték magukat, ahogy a nap simogatta meztelen bőrüket. Minél többet nézett rájuk, Sam annál jobban érezte magát is.
Sally megfogta a kezét és együtt vetették magukat ismét a tiszta vízbe. Csodás érzés volt. Sam még sosem úszott meztelenül, de a szabadság érzése felemelő volt. Sally-vel együtt úszkáltak, néha egy-egy gyors csókot lopva. Nagyszerűen szórakoztak. Aztán visszamásztak a hajóra megszárítkozni.
A személyzet szendvicseket és jeges teát hozott nekik ebédre, a meztelen nők pedig csoportokba verődve majszolgattak. Egy idő után Sam egy érdeklődő pillantás érzésére lett figyelmes. Kissé megrémült, de aztán büszkén kihúzta magát és élvezte a figyelmet. Hirtelen rájött, nagyon is kedvére való a helyzet.
Ebéd közben beszélgettek, és Marie bemutatta Samet egy másik egyetemi tanárnak, aki biológiát tanított, és egy rendőr párnak New Yorkból. Sally Laurie-val és Cathy-vel beszélgetett. Amikor vissza indultak a part felé, Sally megkérdezte Samet, nem bánja-e, ha ő elvonul egy kiscsit beszélgetni a lányokkal. A nő természetesen csak beleegyezően bólintott. Ő addig visszahúzódott olvasgatni kicsit, de hamarosan megjelent mellette Marie.
- Nem bánod, ha csatlakozom? - kérdezte a nő.
- Persze, hogy nem - tette le Sam a könyvét.
- Akkor jó. Igazság szerint, érdekel, hogy vagy. Elmeséled?
Sam egy ideig értetlenül bámult rá, majd hirtelen ráébredt, Marie talán még jobban meg is érezte, neki mire van szüksége, mint ő maga. Most jött csak rá, mennyire kellett neki egy barát, aki mindent tud a helyzetéről és, ami sokkal fontosabb, megérti a problémáját. Magát is meglepte, milyen könnyedén mondott el Marie-nak mindent. Arról, ahogy megismerte Sally-t, ahogy a lány meghívta a házikójukba a hegyekben, és ahogy egymásra találtak. És azt is elmondta, mennyire szereti a lányt, és mennyire aggódik amiatt, hogy a gondosan felépített kis világuk egyszer majd darabjaira hullik.
A nap egyre hevesebben sütött, úgyhogy Marie felvetette, hogy kenhetnének egymásra még egy kis naptejet. Sam körbe nézett a fedélzeten, de sehol sem látta Sally-t.
- Tudod… engem még sosem érintett meg úgy nő Sally-n kívül - mondta zavartan.
- Hogy? Drágám, én csak egy kis naptejről beszéltem - pislogott Marie, de a szemében valami huncut fény csillogott. - Ne aggódj! Nem harapok.
Samet nem nagyon nyugtatták meg ezek a szavak, de végül engedett Marie-nak. A nő gyengéden beledörzsölte a naptejet a lábaiba, bádliába, majd ahogy felfelé haladt a combján, Sam önkéntelenül is széjjelebb tárta lábait. Marie nem érintette meg ágyékát, de olyan közel haladt el mellette, hogy Sam kényelmetlenül megborzongott. Vagy… talán pont az élvezet hozta ennyire zavarba? Marie gyengéden bedörzsölte a fenekét is, majd a másik nő feje mellé térdelt, hogy végigsimíthasson a hátán.
Amikor Sam kinyitotta a szemét, szembe találta magát a másik nő csupasz ágyékával, alig egy arasznyira az arcától. Az illata betöltötte az orrát. Érezte, hogy a vérre forrni kezd, és azon kapta magát, hogy elmereng, vajon milyen lehet a nő íze. Arca rákvörös lett a zavartól, miközben érezte, ahogy a forró kezek a hátát simogatják. Azt hitte, kényelmetlenül érzi magát, de igazából csak felizgult. Kissé bűnösnek érezte magát, hogy ezt nem Sally miatt érzi, de tudta, hogy ennél úgysem mennek tovább. Elvégre, ez csak egy ártatlan kis flört.
Amikor Marie végzett, átadta a naptejes flakont Samnek, és most ő feküdt a hasára. Sam apró mosollyal az arcán viszonozta a gesztust. Életében másodszor hajolt egy meztelen nő fölé. Imádta Marie bőrének érintését. Gyengéden beledörzsölte a naptejet, és meglepetten tapasztalta, a nő milyen természetesen tűri ezt. Nagyon közel került ujjaival barátnője nyílásához, de nem érintette meg. Aztán felfelé haladt, végigsimítva Marie farpofái között, egy pillanatra megérintve ánuszát. Amikor a nő felnyögött, kellemes bizsergés futott végig Sam gerince mentén, és érezte, hogy ismét benedvesedik. Aztán ő is Marie fejéhez térdelt, ahogy előbb a másik nő az övéhez, és végigsimított a hátán. Tudta, hogy a nő most testközelből láthajta lüktető szeméremajkait és érezheti felajzottságának illatát, de, különös módon, még élvezte is a helyzetet.
Amikor végeztek, egymásra mosolyogtak, majd letelepedtek egymás mellé. Sam örült neki, hogy egy ilyen nagyszerű barátra talált.
Amikor a hajó kikötött, mind felöltöztek és fáradtan keresgéltek zuhanyzási lehetőséget. Marie megkérdezte Samet és Sally-t, hogy nem lenne-e kedvük csatlakozni hozzájuk vacsorára. Mindketten boldogan elfogadták a meghívást, majd egyeztették az időt és a helyet.


***


Amikor visszaértek a lakásba, Sam megragadta Sally-t, az ajtóhoz nyomta és hevesen megcsókolta.
- Váó! - kuncogott a lány. - Valaki nagyon beindult.
De, ártatlan arckifejezése ellenére, tudta, honnan fúj a szél. Látta őket Marie-val. Először kicsit féltékeny volt, de aztán rájött, Sam ugyanezt érezheti az ő új barátai miatt.
Sam felsóhajtott.
- Szükségem van most rád. És a fejemre a combjaid között.
Sally ismét kuncogott.
- Állok elébe.
Egy egész nap egy csapat meztelen nő társaságában nem múlt el nyomtalanul. Mohón tépték le egymásról a ruhát és meg sem álltak a hálószobáig. Sam elterült a hátán és magára húzta Sallyt, aki az arca fölé helyezkedett. Sam magához húzta a lány fenekét és nyelvével megérintette annak lüktet bejáratát.
Ujjaival Sally punciját izgatta, majd egymás után két ujját is belé tolta, miközben nyelvével a megduzzadt csiklót izgatta. Sally eközben pontosan ugyanezt csinálta Sam lábai között.
Nem tartott sokáig, hogy mindketten elélvezzenek, majd pár percig zihálva hevertek egymás mellett az ágyon, míg végül Sam szeretője lábai közé mászott és combjai közé fúrta az arcát. Ezúttal tovább tartott. Lassan és érzékien izgatta a lányt. Imádta a szájába csorgó nedvek ízét. Épp annyira, mint a lány mosolyát és csodás természetét. Bármennyire is szerelmes volt Sally-be az út előtt, most az a kétszeresére nőtt. Fülig belézúgott, bármennyire tudta, milyen problémákkal jár ez.
Egy idő után Sam kihúzta az ujjait a lányból és egyik nedves ujjával Sally ánuszát kezdte izgatni. A lány teste megremegett és Sam arcába tolta ágyékát. A nő élvezte a kis játékot, majd végül abbahagyta a feneke izgatását és teljesen barlangjára és csiklójára koncentrát.
Sally felsikkalntott és szeretője feje köré fonta combjait, miközben testén úrrá lettek a görcsök.
Sam hevesen nyelte a lányból feltörő nedveket, majd amikor a rázkódó test elernyedt, ismét Sally mellé heveredett.
- Ezt visszakapod - zihálta a lány. - Várd csak meg, hogy kipihenjem magam kicsit, és bevetem az egyik pozitúrát a könyvünkből.
Sam elmosolyodott. Tudta, érdemes lesz várni.
Csak egy pár perc kellett, és Sally máris rá vetette magát és gyengéden megcsókolta. Aztán szájába vette Sam mellbimbóit és gyengéden szopogatta őket. Végül lejjebb indult és betérdelt a nő combjai közé. Talpra tolta a nő lábait és a levegőbe emelte a fenekét, hogy nyelvével elérje a nő ánuszát.
Eközben ujjai a nő bejáratát izgatták és néha kihúzta a nyelvét is egy pillanatra Sam fenekéből, hogy gyengéden a nő csiklójára csapjon vele. Nem tartott sokáig, míg Sam felért a csúcsra. Olyan erővel robbant ki, hogy nedveivel beterítette Sally arcát.
A lány először meglepődött, de aztán csak élvezettel figyelte a gyönyörtől ziháló szerelmét. Aztán száját a nő bejáratára tapasztotta, és miközben Samet izgatta, lassan ő is felért a csúcsra.
Ismét egymás mellé roskadtak és gyengéden simogatták egymást.
- Sally, nem tudom, lehet-e a szex veled még csodásabb is, de alig várom, hogy kiderítsem - vigyorgott Sam.
Túl fáradtak voltak, hogy kimozduljanak, úgyhogy csak rendeltek egy pizzát és tévéztek, míg végül korán ágyba nem bújtak.

Folytatása következik!

FlagCounter

[URL=http://info.flagcounter.com/3p1k][IMG]http://s06.flagcounter.com/count/3p1k/bg_FFFFFF/txt_000000/border_CCCCCC/columns_2/maxflags_12/viewers_0/labels_0/pageviews_0/flags_0/[/IMG][/URL]