2015. október 30., péntek

A démon 1. rész

Egy kis halloweeni történet Pavlov uraság fordításában.

Írta: HelenofTroy ©
Fordította: Pavlov (pavlov.urasag@gmail.com)
Az itt leírtakat otthoni kipróbálásra egyáltalán nem javasoljuk, de ha
mégis megtennéd, dobj róla egy e-mail-t...  
2006. december

*************************************


- Na és most lányok, hogyan tovább? - nézett Wendy a barátnőire, Sandy-re és Laurára, és az ujjait rázta. Épp most festették be egymás körmét a fekete, a vörös és a kék különböző keverékeivel, és szárogatták.
- Hány óra? - kérdezte Sandy, aki úgy döntött, hogy idén boszorkánynak öltözik. Wendy a lányt eddig még csak kosztümben látta, úgyhogy eléggé lenyűgözte ez a gyors váltás. Sandy ugyanis nagyon dögösen nézett ki, a fekete ruha alig takart rajta valamit. Éppen csak egy picivel ért feneke tökéletes gömbjei alá, és éppen csak egy kicsivel ért a bimbói fölé. Még egy igazi, széles karimájú, hegyes tetejű boszorkánykalapja is volt.
- Azt hiszem, nyolc lehet - pillantott Wendy a karórájára. - A Halloween klubban még úgy egy órán át nem lesz még senki. "
- Hát... jó... - biggyesztette le Sandy az ajkát. Finom kis ajka mindig olyan könnyen görbült lefelé.
- Mind el vagyunk készülve, és nincs hova mennünk, hát szörnyű, nem,lányok? - vonogatta a vállát Laura, aztán tovább fújta a körmeit.
Laura múmiának öltözött, bár az ősi egyiptomiak nem ismertek volna rá. Izmos testét néhány jól elhelyezett gyolcsszalag fedte, főleg a mellén és az ágyékán. Volt még néhány szalag a karján és hosszú, vékony lábán, de alig takart valamit.
- Hát... Van egy-két ötletem... - mosolyodott el Wendy.
- Komolyan?
- Mondd el!
- Jól van.
Wendy lassan felállt. Vigyázott, nehogy valahová lecsöppenjen a körömlakkja. Már kezdett elgémberedni a sok üldögéléstől, ugyanakkor már meg akarta mutatni gyönyörű vonalait a barátnőinek. Biztos volt benne, hogy egyikük sem volt még biszexuális sem... de sosem lehet tudni. Olyan szépek voltak, hogy Wendy szívesen megkockáztatta a dolgot.
- A múlt éjjel vettem ezt, ha esetleg unatkoznánk. tuti jó móka lesz - ment a könyvespolchoz, és le is hajolt. Ezen az estén Wendy dögös iskolás lánynak öltözött. Amikor lehajolt, felcsúszott a szoknyája, és mindene kilátszott.
- Wendy! - hökkent meg Laura. Wendy hátranézett: a barátnője épp a nevetését próbálta visszafogni. - Azt hiszem, elfelejtettél valamit!
- Elfelejtettem?
- A bugyidat!
Wendy csak mosolygott, hisz ez nem volt véletlen. Mindkét lány jól látta fenekének finom vonalát, sőt, mér rózsaszín kis punciját is.
- Jaj, ne! - tettette az ijedtséget, és mosolyogva lehúzogatta a miniszoknyája szélét, hogy eltakarja magát. Aztán visszafordult, és a legfelső polcról levett egy hosszú kartondobozt.
- Itt van!
- Mi ez?
- Remélem, nem olyan béna, mint tavaly az az Ouija játék - mondta Sandy. Kényelmetlenül feszengett a padlón.
Wendy odavitte a dobozt a lányokhoz.
- Hát hasonlít hozzá... - tette a dohányzóasztalra, és megfordította, hogy a többiek is el tudják olvasni a feliratot.
- Házi idézési készlet? - Laura egy kissé szkeptikusnak tűnt. Ha a cím nem lett volna még elé, a dobozon egy pentagramma is díszelgett, csúcsain gyertyával. - Ezzel démonokat lehet megidézni, meg ilyesmit?
- Igen olyasmi... Gyerünk, jó móka lesz! Azonkívül... - fordította meg a dobozt Wendy, hogy Sandy és Laura a részletes leírást is lássák -, azt írja, hogy ha működik, azt kérhetünk, amit csak akarunk.
- Óóó, én tudom, hogy mit akarok - mondta Sandy vigyorogva.
- Mit?
- Hát, tudjátok... ez olyan... Nem akarom kimondani.
- Rajta!
- Nem.
- Kérlek!
- Hát jó... tudjátok... elég régen szakítottam Brad-del. Én csak egy...
Sandy habozott. Nyilvánvalóan nem akarta elmondani. Wendy nagyon is jól sejtette, hogy a barátnője mit akar, de azért erőltette még egy kicsit.
- Pasit akarsz? - kérdezte, de jól tudta, hogy nem így van.
- Mit? Nem! Én csak... oké, egy jó, kemény dugást akarok, ráadásul most azonnal!
Erre mind nevetésben törtek ki, de végül Wendy és Laura is bólintott. Egy ideje egyikük életében sem volt egy szerető sem. Tulajdonképpen ezért is akartak este bulizni.
- Tudod mit? Jól van, kérjük azt! Én benne vagyok! - kacsintott Wendy, és kinyújtotta a kezét. Sandy azonnal belecsapott, vérvörös körmei szépen illettek Wendy kék körmeihez.
- Jól van, én is - csapott bele egy kis habozás után.
- Hát akkor ezt eldöntöttük - söpört ki egy hajtincset Wendy az arcából, és nekiállt, hogy kipakolja a dobozt.
Először egy nagy fekete kartontáblát hajtogatott ki, és rátette a dohányzóasztalra, ami szerencsére pont megfelelő méretű volt. Volt még ott pár gyertya, mit az asztal szélére tett, meg egy nagy kréta.
- Ennyi? - kérdezte Laura szkeptikusan.
- Azt hiszem, igen, lássuk csak...
Wendy felkapta a dobozt, és elkezdte olvasni a használati utasítást. Még egy hajtincs az arcába hullott, ő meg olvasás közben rágogatta. Rossz szokás. A másik két lány kuncogott, mert mire Wendy észrevette volna, már össze is rúzsozta a hajtincsét.
- Há! Ez nem vicces! - engedte el a haját, és tovább olvasott. - Jól van... azt hiszem, megvan. Először meg kell rajzolnunk a pentagrammát.
Sandy a krétáért nyúlt, de Wendy óvatosan leállította, és tovább olvasott. Volt egy olyan hátsó szándéka is, hogy végigsimítsa a lány finom kezét. - Ezt együtt kell csinálnunk.
Laura és Sandy bólintott, és mindegyikőjük megfogta a krétát. A többiek forró kezét érezve Wendy elkezdte megrajzolni a kört a kartontáblán.
- Na lássuk, mit is ír... - fordult el Wendy a rajztól. Megint megkereste a használati utasítást. - Azt mondja, a szimbólum önmagában nem sokat ér. Fókuszálnunk kell az energiáinkat. Vagy valami ilyesmit.
- Én már nagyon fókuszálok, hogy valami jó kis faszit találjak ma éjjelre... - kuncogott Sandy. Wendy a lány kezén érezte, hogy felgyorsul a szívverése.
- Úgy legyen!
- Jól van, kész a rajz - engedte el vonakodva Wendy a krétát. Megint felkapta a dobozt, és összehasonlította a borítót a művükkel. - Szerintetek nem lett egy kissé ferde?
- Nem nagyon...
- Nem hiszem, hogy számítana...
- Szerintem sem - fordult Wendy vissza az útmutatóhoz, és hátradőlt, úgy olvasta. Próbált meglepettnek tűnni, mikor a háta Sandy csupasz karjának ütközött, mintha csak véletlen lett volna, aztán a gyertyákra mutatott.
- Most meg kell őket gyújtanunk, és a csúcsokra kell helyeznünk. Van valakinek gyújtója?
- Nekem nincs - mondta Laura, és a gyolcsait rendezhette, mert kezdtek lecsúszni a melléről.
- Tessék - mondta Sandy, és egy gyújtót varázsolt elő. Wendy mosolyogva elvette, de közben diszkréten beszippantotta a parfüm fűszeres illatát, ami Sandy melléről áradt. Egy pillanatig élvezte, aztán hozzálátott, hogy meggyújtsa a gyertyákat. A barátnői is segítettek, úgyhogy pár perc
elteltével mindegyik színes, lilás-vöröses gyertya a helyén állt, és viaszt eregetett a táblára.
- Nem tűzveszélyes?
- Nem, ez a padló nem igazi fa. Csak laminált - mosolygott Wendy. az igazat megvallva nagyon jó üzletet kötött ezzel annak idején. Senki sem tudta, hogy a mesterek ingyen rakták le, mert a végén leszopta őket.
- Tényleg?
- Valódinak látszik.
- Tudom, jó cucc - mosolygott a lány, és visszament a dobozhoz.
Ahogy az útmutató végét elolvasta, gyorsabban kezdett dobogni a szíve, az arcát meg elöntötte a vér. Gondolt már szexuális értelemben a lányokra, de ami az útmutatóban állt, még el sem képzelt eddig.
- Ööö...
- Mi az, Wendy?
Wendy csak a fejét rázta, és odaadta a dobozt Sandy-nek. Sandy elolvasta, és felkacagott, hogy elrejtse zavarát.
- Mi az? - kérdezte Laura. Megfogta a dobozt és ő is elolvasta. - Tyűha...
- Hát... el is rakhatjuk az egészet... - vörösödött el még jobban Wendy, de csak arra gondolt, mennyire szeretné megtenni, ami a dobozon állt. - Bár... nem is tudom... az az Ouija játék tavaly mintha működött volna - azt már nem tette hozzá, hogy ő mozgatta a követ, mintha magától menne.
- Lehet, hogy ez is fog? Én örülnék ma éjjel egy kis túlvilági segítségnek... És egy kicsit bennünket is feltüzelne...
- Igen. És pont olyan lenne, mint a gimiben - mosolygott Sandy, de aztán abbahagyta, mikor meglátta Wendy és Laura arcán a döbbenetet. - Mi van?
Ti a koliban sosem maszturbáltatok a többiekkel?
- Nem.
- Nem mondhatnám.
- Ó...
- Mindegy, én benne vagyok, ha ti is - mosolygott Wendy. A gondolat, hogy mind a hárman ott simogassák magukat a díványon, máris benedvesítette.
- Jól van, mi baj történhet? Már úgyis láttuk egymást meztelenül - bólintott Laura, aztán Sandy is beleegyezett:
- Jól van... ööö...
Meglepő módon Sandy adta meg a kezdő lökést. Felemelte a ruhája alját, és lehúzta a felső részét. Wendy nem is bírt elszakadni Sandy két tökéletes mellének látványától. A bimbók máris keményen várták az érintést.
Ezután Sandy lenyúlt a jobb kezével, és félrehúzta a bugyiját. A lányok láthatták finom kis punciját. Bal kezével a mellbimbóját simogatta.
Laura szállt be következőnek, kezét sima hasán, és benyúlt a bugyijába. Wendy legnagyobb csalódására nem vette le a bugyiját, úgyhogy Wendy-nek el kellett képzelnie, mit okozhatja odabent azokat a cuppogó hangokat. Ettől szinte ott helyben elélvezett. Csak figyelte, hogy két barátnője hogyan simogatja magát. Ő is beszállt: felemelte miniszoknyáját, és a puncijához nyúlt. Már érezte is a nedvességet, amit barátnőinek látványa okozott, és finoman benyomta magának a középső ujját.
Mindhárman hangosan nyögdécseltek. Wendy egyre gyorsabban nyomogatta ki-be az ujját, már teljesen befedték nedvei. Mikor már eléggé nedves volt, kihúzta, és a csiklóját vette vele kezelésbe. Nem kellett sok hozzá, a gyönyör hullámai kezdték átjárni testét.
Mindhárman egyszerre nyögtek fel az élvezettől.
Wendy érezte, hogy lábaiban összerándulnak az izmok, és gondolkodás nélkül nyomta csípőjét az ujjainak. Az orgazmusa egyre jobban közeledett, és barátainak hangja még édesebbé varázsolta. Végül egész teste beleremegett az orgazmusba. Wendy kicsit meglepődött rajta, hogy mindhárman szinte egyszerre mentek el. Előbb Sandy, azután Laura élvezett egy hatalmasat. A bugyija teljesen átnedvesedett a nedveitől. Aztán már csak feküdtek ott, sóhajtoztak, de még nem volt elég a dolog.
- Ezt megismételhetnénk - jutott lélegzethez Laura, miközben kihúzta az ujját a bugyijából. Wendy csak mosolygott, mert megérezte a másik két lány puncijának illatát.
- Igen... Nagyon jó volt! - dőlt hátra Sandy is. Feje csak pár centire volt Wendy combjától, és finom mellei még mindig szabadon voltak.
- Mmmhmmm...
Wendy ellenállt a kísértésnek, pedig szívesen odanyúlt volna, és megcsöcsörészte volna Sandy-t. A kapcsolatuk most újabb szintre jutott, de tudta, hogy még nem kezdhetnek egymás kielégítésébe.
- Hé... Mi az? - vette észre először Laura pentagramma változását. -Wendy? Ezt te csináltad?
- Mit? - nézett fel Wendy, aztán ijedten fojtotta vissza sikolyát. Mint tavaly az Ouija-tábla esetében, most sem várta, hogy bármi történjen. De az Ouija-táblával ellentétben történt valami. - Nem... Ez nem én vagyok. Sandy?
A kréta, amivel a pentagrammát megrajzolták, sötétvörössé változott, és apró szikrák pattantak ki belőle a levegőbe. A szikrákkal valami finom füstillat is keletkezett.
- Miért engem kérdezel? Ez a te ötleted volt, és a te házad!
Mindhárman egyszerre sikkantottak fel, mert a krétakör közepén, a kartontábla helyén egy lyuk nyílott meg. Úgy nézett ki, mint egy alagút a semmibe. Mindhárman egyszerre pattantak fel, és a dívány mögé menekültek, mintha az megvédené őket attól, ami történni fog.
A mozifilmekkel ellentétben itt nem süvített a szél és nem voltsemmilyen hang. Csupán valamiféle elektromosság szikrázott a lyuk körül.A három lány teljesen behúzódott a dívány mögé, nem is néztek ki onnan,mintha nem is akarnák tudni, hogy mi történik. De persze pár perc után nem bírtak ellenállni a kíváncsiságuknak. Kikukkantottak. A kör szélén éppen két izmos, nagyon férfias, erős kéz jelent meg. Jól látszódott a csuklók és az alkarok minden kidolgozott izma, mert a túlvilági személy kifelé mászott. Hatalmas bicepszek és széles váll következett, majd sűrű, fekete hajkorona.
Amikor a lányok a lény két hegyes szarvát is megpillantották, ijedten visszabújtak a dívány mögé, és reméltek, hogy akármi is az, gyorsan eltűnik.
De nem volt olyan szerencséjük.
Két nagy láb puffanását hallották a laminált padlón, amit azt jelentette, hogy a lény a nappaliban áll. Wendy-nek eszébe jutott, hogy a fantasy-regényekben az ilyen lények nem léphetnek ki az idézőkörből.
Fel is állt, mert a lény már úgyis biztos meghallotta őket. És látta, hogy a kör egyáltalán nem tartotta a lényt vissza. Mostmár az kívánta, bárcsak jobban odafigyelt volna erre a játékra.
Aztán a lényre nézett, aki a körből érkezett. Lényegében egy hatalmas, meztelen férfi volt. Majdnem két méter magas volt, és hihetetlenül izmos. Minden egyes izma szépen ki volt dolgozva, bőrén pedig vékony rétegben izzadság csillogott, amitől úgy nézett ki, mint egy olajozott testű görög isten.
Az arca is nagyon tetszett Wendy-nek. Szemei nagyok voltak, feketék, szinte ragyogtak. Az orra tökéletes volt, a szája pedig egyszerre tűnt erősnek és csókolnivalónak. Még az illata is kellemes volt, izgatóan férfias, és még Wendy-re is hatással volt, akinek az életében nem nagyon volt hely a férfiaknak.
De volt három dolog, ami megkülönböztette az emberi testtől. Először is a homlokán két szarv meredezett. Nagyok voltak, de nem csökkentették a lény szépségét, inkább megerősítették túlvilági voltát.
Aztán ott voltak a denevérszárnyak. Bár a háta mögé voltak hajtogatva, Wendy úgy tippelte, hogy amikor ki vannak hajtva. három-négy méteresek is lehetnek. Hát ez sem volt túl szokványos.
A legérdekesebb a lába között volt, ugyanis a lénynek két hatalmas fallosza is volt. Wendy talán nem is nevezte volna farkaknak őket, mert igazán csodálatosnak tűntek. Még Wendy is benedvesedett az ötletre, hogy milyen lenne egyiket vagy mindkettőt meglovagolni.
- Ööö... - szólalt meg, de nem éppen ezt akarta mondani.
- Mi vagyok, és miért vagyok itt? - a lénynek még a hangja is hihetetlen volt. Sötét, mély tónusa volt, és Wendy rögtön elképzelte, milyen lenne, ha szeretkezés közben a fülébe suttogna.
- Tulajdonképpen... azt hiszem, sikoltozni fogok - mondta Wendy, és vett egy nagy levegőt.
Sandy és Laura, hallván a démon hangját, szintén felálltak. Egyszerre sóhajtottak fel a lény méretei láttán, és Wendy érezte, hogy ebben a sóhajban nem félelem, hanem inkább csodálat rejtőzik.
- Egy démon vagyok - nézett a lény Laura-ra és Sandy-re, akik mindketten ijedten kapták el a tekintetüket. - És ti megidéztetek.

2015. október 22., csütörtök

A tenger gyermekei 4. rész

Előzmény: A tenger gyermekei 1. rész
Közvetlen előzmény: A tenger gyermekei 3. rész

Írta: MSE Ramirez

A sziget csöndjét ismét ütemes dongás űzte tova. A buli azonban most még hevesebben tombolt, mint bármikor. A Nap már lement. A tisztást csak körben égő fáklyák világították meg. Onyx és Rub egymás mellett ültek a tűznél és egymás mozdulatait figyelve verték az előttük heverő dobokat.
Kad, felszabadulva a helyhez kötött dob mellől, a tűz körül táncolt és egy másfél arasznyi átmérőjű fagyűrűre rögzített két bőrlapból készült hangszeren játszott, melynek bőrlapjai közé apró köveket raktak. A csörgő hang olyan volt, mint a bogarak ciripelése, csak sokkal hangosabb és a dobok üteméhez igazodott.
Dana sohasem látott még senkit úgy mozogni, mint Kadet. Mintha megszállta volna valami szellem. Vagy mintha egyáltalán nem lettek volna csontjai. Néha úgy mozgott, mint egy macska. Aztán mint egy kígyó, vagy az ágak között ugráló majom.
- Ez az kislány! – kiáltotta Blor és a levegőbe emelte a kezében tartott fél kókuszdiót, amelyből lassan már kifogyott a nedv.
Gen szó nélkül odalépett hozzá, és mosolyogva utántöltötte az italt. A lányok minden nap készítette valamennyit a nedűből, hogy legyen elegendő. Bár csak különleges alkalmakkor fogyasztottak belőle, Dana most látta, hogy sosem lehetnek eléggé felkészültek.
Ismét forgott körülötte a világ. Úgy érezte mintha egyszerre több helyen is ott lenne, de mintha mégis be lenne zárva a saját testébe. För is ott ült mellette és szürcsölgette a kissé keserű nedvet.
- Nézd! – mutatott egyszer csak a tűz felé.
Dana arra fordult és látta, hogy Onyx már csak fél kézzel dobol a hatalmas hangszeren, a másik kezét pedig Rub combján nyugtatja. Rub meg se mozdult, csak kacéran rámosolygott. Danának még arra sem volt ideje, hogy egy megfontoltabb gondolat végigfusson az agyán, amikor a vörös hajú lány felemelte az Onyxhoz közelebbi kezét a dobról és benyúlt a férfi ágyékkötője alá.
A fekete óriás arca egy pillanatra eltorzult, de aztán a végtelen öröm kifejezése ült ki rá. Rub keze fel-le mozgott, keze pedig csuklótól lefelé eltűnt a férfi ágyékkötője alatt.
– Ez az srácok! – kiabált Blor és egy határozott mozdulattal magához rántotta Gent.
Dana alig hitt a szemének. A férfi ajka egy pillanat alatt összefonódott a szőke lányéval és hevesen csókolózni kezdtek.
- Gyertek! – szakította ki a merengéséből Danát Kad, aki most odalépett hozzájuk és húzni kezdte az ő és Flör kezét. – Gyertek!
Bár Dana még sosem táncolt, de a teste most mintha új életre kelt volna. Észbe sem kapott, de máris a tűz körül táncolt.
Most vette csak észre, hogy a dobok hangja elhallgatott. Elfordította a fejét és legnagyobb meglepetésére azt látta, hogy Rub a földön térdel, és rozsdavörös üstöke eltűnik Onyx lábai között. A férfi ágyékkötője már lekerült róla és a fekete óriás hátradőlve zihál.
För ekkor átkarolta a derekát.
- Gyere, kicsim! Táncoljunk!
Azzal magához szorította őt. Dana teste egy pillanatra megmerevedett és mindenét elöntötte a forróság. För érintése olyan volt, mintha tüzes vasat szorítottak volna a bőréhez, de ő nem húzódott el. A lány szemébe nézett és érezte, hogy körülötte ismét semmivé foszlik a világ. Ismét csak ők léteztek. Csak ők ketten. És az ajkaik ismét összeértek.
För olyan gyengéden csókolt, amilyenre Dana a legvadabb álmaiban sem számított. Testét minta keresztül-kasul apró villámok szelték volna át, amelyek mind az ajkaiból indultak ki és oda tértek vissza, ahol azok összeforrtak För ajkaival.
Érezte, hogy a teste a másik lányénak feszül. Érezte kemény mellbimbóinak érintését és lüktető puncijának nyomását a combján. Hirtelen mintha kicsúszott volna a lába alól a talaj, mindketten a
földre estek.
För felnevetett és maga alá gyűrte Danát. A lány egy percig tiltakozott, de aztán ernyedten feküdt végig a levelekkel borított talajon.
– Csss! – nyomta För a mutatóujját Dana szájára. – Csak engedd el magad, kicsim!
Azzal egy újabb csókot lehelt Dana szájára és elindult lefelé.
Mintha För ajkai égő nyomokat hagytak volna a testén. Dana érezte, hogy mindenét elárasztja a hő. Már csak homályosan látta azt ami körülötte történik. Onyx a tűz mellett térdelt. Rub előtte a földön és fenekét a férfi ágyékának feszítette. Blor kicsit arrébb ült egy rönkön és hevesen csókolózott Gennel, miközben Kad a lábai között térdelt és ki-be húzogatta a férfi merev hímtagját a szájából.
Dana lehunyta a szemét és élvezte, ahogy För ajkai egyre lejjebb hatolnak, mígnem a lány belefúrta arcát Dana lábai közé és nyelvét hozzá érintette a lány lüktető csiklójához. Dana felsikoltott és érezte, hogy testéből ragacsos nedv fröcsköl ki.
För feltérdelt és Dana fölé hajolt. A lány kinyitotta a szemét és látta, hogy barátnője arcáról valami ragacsos nedv csurog le. Önkéntelenül emelkedett fel a talajról és lassan elkezdte lenyalni a ragacsot a lány arcáról. Sós volt, de valahogy mégis zamatos. Ajkai hamar ismét För ajkaihoz vándoroltak és hevesen csókolózni kezdtek.
Most Dana került felülre és a földre terítette barátnőjét. Följebb emelte a fejét és végignézett az előtte heverő lányon. A kacér birkózás közben mindkettőjük testéről lefeslett a ruha így most úgy látta Fört,
ahogy a természet megteremtette.
- Egyszerűen gyönyörű vagy – suttogta.
För elmosolyodott és magához húzta Danát. Ajkaik ismét összeforrtak és Dana azt kívánta bár soha szét se válnának.
Úgy tűnt, hogy órákig feküdtek így, de lehet, hogy csak percek telte el. Dana érezte, hogy För nyelve vad táncot jár az ő szájában, majd visszacsúszva a helyére magával rántja az ő nyelvét is.
Végül szinte kínszenvedés volt elszakítani az ajkait För ajkaitól, de az a tudat vigasztalta, hogy hamarosan egy másik szájba mélyesztheti a nyelvét.
Lassan haladt lefelé För testén. Apró csókokat lehelt a lány bőrére, aki mindegyiket halk sóhajtással jutalmazta.
Végigcsókolta a másik lány keresztcsontját, majd, mint egy hegyet, megmászta lankás melleit és gyengéden nyalogatni kezdte feszes mellbimbóit. Aztán mégtovább ment. Egyre lejjebb és lejjebb.
Végigcsókolta För feszes hasfalát, majd a combjait és…
Az a látvány, ami elé tárult a világ minden kincsénél többet ért. Ennél talán csak a lány arca, vagy egész testének látványa volt gyönyörűbb. A formás és íves combok között a lágy pihével borított apró száj lassan lüktetett. Kinyílt és bezárult. Kinyílt és bezárult. Amint meglátta, Dana tudta, hogy nem akar mást.
Oda hajolt és hozzá érintette ajkait För szeméremajkaihoz. A lány felsikított, ahogy Dana nyelve behatolt a puncijába, és a szőke lány érezte, hogy arcára ragacsos nedv spriccel. De nem hagyta abba. Mélyen beletolta nyelvét barátnője nyílásába és nyalta és nyalta.
Amikor fáradtan elterültek egymás mellett, úgy érezték, hogy övék a világ. Mindketten halkan lihegtek, miközben egymás arcát nézték.
Dana nem tudott betelni a látvánnyal. Úgy érezte, hogy egy életen át tudna itt feküdni és csak nézni ezt az arcot. Csak nézni és nézni. Az sem érdekelte, hogy ez az arc később már elveszíti üdeségét és ráncos lett. Az sem érdekelte, hogy a haja idővel elveszíti fekete fényét és megőszül. Ott akart lenni, hogy mindezt lássa. Ott akart lenni, hogy vele legyen. Vele legyen minden jóban és rosszban. És hogy vele legyen akkor is, amikor a szeme végleg lecsukódik, és mindkettőjük testét örökre elnyeli a tenger.
För, mintha csak tudta volna, hogy mire gondol, elmosolyodott, és szótlanul ránevetett. Olyan volt, ahogy ott feküdt mellette a földön, mint egy angyal. Egy földre szállt angyal.
- Akarod? – kérdezte csilingelő hangon.
Danának nem kellett visszakérdeznie. Tudta, hogy För pontosan arra gondol, amire ő. Már sokkal inkább egy test és egy lélek voltak, mint kettő.
Emlékezett, hogy a szülei azt mondták neki, hogy egyszer majd megtalálja azt az embert, akihez oda húzza a szíve. Megtalálja azt az embert, aki olyan, mint ő. Aki szavak nélkül is megérti őt, és akit ő is szavak nélkül megért. És akkor, megtalálja azt, ami a legfontosabb a világon. Megtalálja magát egy másik személyben. Megtalálja a lelke másik felét. Megtalálja a szerelmet.
- Igen – mondta végül halkan. – Igen.

***

A Nap fényesen sütött le a szigetre. Mintha maga a természet is ünnepelne. És miért ne ünnepelt volna? Minden oka meg volt rá.
A parton három csónak feküdt. Mind a három szépen feldíszítve virágokkal. Az első kettő már napok óta ott hevert, a harmadikon viszont látszott, hogy csak sebtében készítették el. Nem volt a legtökéletesebb,de a célnak tökéletesen megfelelt.
A csónakok mellett hét ember állt. Minden egyes csónaknál ketten-ketten. Az elsőnél egy nagydarab fekete férfi ölelt magához egy nagyjából fele olyan magas, rikító vörös hajú lányt. Arcuk sugárzott az örömtől és a boldogságtól. A másodiknál egy szőke, fehér bőrű férfi ölelt magához egy hasonlóan szőke lányt és az ajkaik csókban forrtak össze.
A harmadik csónaknál két lány állt. Mindkettőjük hajába egy-egy virág volt fűzve. Az arcukon mosoly ült és egyszerűen nem tudták levenni a szemüket egymásról.
Csak egy lány állt magányosan, tőlük néhány lépésre. Kad egy fehér szövetet szorongatott a kezében, amelyet valamelyikük egyik régi ruhájából tépett le. Nem nézett a többiekre. Tudta, hogy örülnie kéne, hogy boldogok, de valahogy mégis szomorú volt.
Nem nézett oda, de érezte, hogy valaki mellé lép. Felemelte a fejét és látta, hogy Dana az. Az arca derűs volt, de látszott, hogy igyekszik visszafojtani az örömét.
- Ne szomorkodj, Kad! – mondta és végigsimította a lány arcát. – Te is meg fogod találni az igazit.
- Igen – mosolyodott el a fekete lány. – Meg fogom.
Dana elmosolyodott. Közelebb hajolt Kadhez és megcsókolta.
- Ég veled! – mondta. – És légy boldog!
- Az leszek – válaszolta Kad, és ő is mosolygott.
A három csónak könnyedén siklott ki a kis öbölből. Dana még hátra nézett és látta, hogy Kad még mindig ott áll a parton és lengeti a kendőt. Bár a lány ilyen messziről már csak egy kis pontnak látszott, de Dana tudta, hogy mosolyog.
Nem nézhette sokáig, mert az öböl partját hamarosan eltakarta az azt a tengertől elválasztó földnyelv.
Dana visszaroskadt a csónakba. Tudta, hogy boldognak kéne lennie, és az is volt. De mindamellett Kadet is sajnálta. Ahogy felemelte a tekintetét, Fört látta maga előtt, ahogy a vállas felett őt figyeli. Egyszerűen nem tudott betelni gyönyörű arcának látványával. Nem bánt meg semmit. Tudta, hogy jól döntött. Úgy érezte, soha többé nem akar elválni Förtől. Tudta, hogy vele nem élhet olyan életet, mint amilyet egy férfi mellett élhetne. De nem érdekelte. Ő csak Fört szerette. Csakis őt. Tudta, hogyha vele akarja leélni az életét, akkor nem lehet gyereke, de ezt nem is bánta. Házasok voltak, attól a pillanattól kezdve, amikor igen mondott neki azon az éjszakán, a földön fekve. Igent mondott, és
nem bánta meg.
Tudta jól, hogy Flör mit gondol és egyet értett vele. És tudta, hogy ezt Flör is tudja. A lány megfordult, ismét felemelte az evezőt és tovább hajtotta a csónakot.
Kettejük közül Flör volt az erősebb. A tapasztaltabb. A bölcsebb. Ezért valahogy helyén valónak tűnt, hogy ő vezesse a csónakot. Dana az ő kezébe helyezte a sorsát. Flörre bízta, hogy vigye el egy olyan helyre, ahol majd kettesben leélhetik az életüket. Egy olyan helyre, ahol csak ők ketten vannak és senki más. Ahol elfelejthetik, hogy más is létezik a világon.
El akarta mondani Flörnek, hogy akár ezer évig is képes lenne élni vele együtt, egyedül egy szigeten, de erre nem volt szükség. Hiszen Flör úgyis tudta. Az óta az igen óta egy szót se szóltak egymáshoz. Már nem volt szükség közöttük szavakra. Már tényleg egyek voltak. Egyek, két testben. Csak kívánni tudta, hogy ezt Kad is megtapasztalja egyszer.
- Nézd! - zökkentette ki För hangja a merengéséből.
Felemelte a fejét és arra nézett, amerre a másik lány mutatott.
Egy csónak ringatózott előttük a vízen. Nem lehetett túl messze, de nem is túl közel. Csak azt látták, hogy ketten ülnek benne. Elől egy kissé már megereszkedett, de még mindig tiszteletet parancsoló tartású alak, mögötte pedig egy lehorgasztott fejű lány.
Pont az ellenkező irányba tartottak, mint ők. A sziget felé, ahonnan ők eljöttek. Az ő útjuk hamarosan véget ér, amikor partot érnek egy szigeten, de ezé a lányé csak most kezdődik. Az élet megy tovább. Az élet örök körforgása. És talán Kad is megtalálja a társát. De addig sem lesz egyedül. Dana pedig boldog lehet Förrel. Boldog azzal a nővel, akit a szeret, és akivel le fogja élni az életét. A feleségével. Igen. Erre csak most gondolt először. Most mondta ki először ezt a szót, még ha csak gondolatban is. Igen. För a felesége és ő szereti őt.
És az élet megy tovább.

Vége

******************************************************************

Ha tetszett, olvass el egy másik történetet is, ami (legalábbis részben) szintén egy trópusi szigeten játszódik, két nővel a főszerepben és az "ágyban"!

Laura csábítása

2015. október 16., péntek

A tenger gyermekei 3. rész

Előzmény: A tenger gyermekei 1. rész
Közvetlen előzmény: A tenger gyermekei 2. rész

Írta: MSE Ramirez

Dana szarvast megszégyenítő fürgeséggel rohant keresztül az erdőn.  Ütemesen vette a levegőt és a testét mereven kissé előre döntve rúgta el magát a talajtól újra meg újra. Élvezte a futást. Élvezte, ahogy a fák alkotta természetes szélcsatornán át süvítő szél belekap a hajába és végigsimít meztelen mellein.
A kezében szilárdan markolta a rövid dárdát, amit maga eszkábált össze egy élesre csiszolt kőből és egy ágból némi állati szövet és inda segítségével. Szinte már érezte az izmaiban, ahogy el fogja hajítani, egyenesen bele a nyúlba, amely most még csak fehér pamacsként fickándozott ide-oda előtte az aljnövényzet között.
Élvezte a vadászatot. Bár még mindig lüktetett a feje, amikor eszébe jutott milyen fájdalom öntötte el az egész testét, amikor magához tért az átmulatott éjszaka után. De az már egy hete volt. Már szinte alig emlékezett rá. Az óta annyi minden történt. Már alig gondolt a szüleire és az életre, amit maga mögött hagyott.
A tekintetét most egy kicsit arrébb fordítva Förre nézett, aki méterekkel előtte rohant az erdőben. Dana a többieket játszi könnyedséggel lehagyta. Gen és Rub alig néhány perc után zihálva maradt el az út szélén. Kad rövidtávon könnyedén tartotta vele az iramot. Sőt! Gyakran meg is előzte. De az ilyen hosszú üldözések során ő sem bírta sokáig. De För más volt. Ő úgy futott, mint a nyúl, amelyet üldöz.
Már a megérkezése utáni első napon megkezdték Dana okítását a vadászat fondorlataira. Sosem tudhatták előre, hogy meddig maradnak a szigeten. Ha egy fiú érkezett, ő általában hozott némi élelmet magával, amivel akár napokig ellehettek, de ezt nem vehették alapnak. Lehet, hogy a legközelebbi udvarló csak hónapok múlva érkezik. Ezért hát mindannyijuknak ki kellett vennie a részét a vadászatból.
Dana hamar rájött, hogy mindannyijuknak meg van a maga tehetsége. Rub kitűnően bánt az íjjal, amit maga készített egy hajlékony ágból és állati inakból. Órákig volt képes állni mozdulatlanul, megfeszített húrral, amíg egy óvatlan madár, vagy kisemlős a nyila elé nem tévedt.
Gen kiváló halász volt. A kókuszpálmák lehántott kérgéből font hálót feszített ki a tenger valamelyik öblébe, vagy a szigetet átszelő folyó medrébe, beleszórva egy marék gilisztát és férget, aztán könnyedén felrántva a csapdát a benne rekedt halakkal.
Kad a lesből támadás bajnoka volt. Ha sikerült jól elrejtőznie, úgy tudott előrobbanni a bokrok közül, hogy szerencsétlen nyúl, vagy madár észre sem vette, hogy támadás éri, csak amikor a kés már belemerült a torkába.
Ha viszont a vad mégis eliszkolt, akkor Förre és Danára került a sor, akik egy méteres hosszúságú dárdáikkal és az övükre, vagy a bokájukra rögzített késsel utána eredtek és addig üldözték, amíg el nem kapták. Vagy amíg bírták szusszal.
Dana egyre jobban csodálta a mellette rohanó fekete hajú lányt. Egyszerűen nem tudott betelni vele. Nem tudta mi ez az érzés, de lassacskán mindenét elöntötte. Néha azon vette észre magát, hogy csak bámulja őt, ahogy a kését feni, ágyékkötőt készít magának, vagy csak a többiekkel trécsel. Sosem gondolt bele igazán hogy mi is ez az érzés, de nagyon élvezte.
För hirtelen elrugaszkodott a talajról és előre vetette magát. Dana teljesen lemerevedett. Csak bámulta, ahogy a lány lágyan ívelt és formás teste lebeg a levegőben, hosszú fekete haját borzolja a szél, és ahogy egy szívfájdítóan hosszúnak tűnő pillanat után megragadja a nyulat.
För összekuporodva zuhant a földre. Karjai közül éles visítás hallatszott, majd egy éles reccsenés és néma csend.
Dana mozdulatlanul állt. Szemei tágra nyíltak, ahogy figyelte a földön fekvő lányt. Kezében még mindig ugyanúgy tartotta a dárdát, de csak nézett és várt.
Aztán För végre felállt és Dana felé fordult, arcán azzal a mindent átható angyali mosollyal, amely Danát már az első pillanatban rabul ejtette. A kezében ott feküdt a döglött nyúl elterülve. A vadászatnak vége. Ők győztek. Ma meglesz a vacsorának való. Legalábbis kettőjüknek.
Mindketten harsányan felkacagtak és lassan elindultak visszafelé.
A többiek már rég lemaradtak mögöttük. Észre sem vették, hogy mikor. Amikor futottak, mintha megszűnt volna körülöttük minden. Tér és idő. Mintha csak ők léteztek volna ketten és a nyúl, amit üldöznek.
Nem a csapást követték, amin a nyulat üldözve jöttek. Inkább kikanyarodtak a tengerpartra, amely alig egy kőhajításnyira volt tőlük az erdő lombjain túl.
Dana már úgy ismerte a szigetet, mint a tenyerét. Az elmúlt héten minden egyes négyzetcentiméterét bejárta. Lassan már úgy érezte, mintha az egész életét itt élte volna le. Itt, ezen a szigeten, ezekkel a lányokkal. Gennel, Rubbal, Kaddel… és igen, Förrel.
Lopva tekintett fel a másik lányra lehajtott feje alól. Nem értette miért, de csak látni akarta a lány arcát, ahogy kék szeme a távolba réved. De valamiért úgy érezte, hogy ez nem olyan, amit megtehet. Amikor För is rá nézett és tekintetük egy pillanatra találkozott, mindketten ijedten kapták el a fejüket.
Dana érezte, hogy az arca ég a pírtól. Nem értette az egészet. Nem értette, hogy mi ez az érzés. Aztán érezte, ahogy För szabad kezével megfogja az ő kezét.
Rá nézett, de kettejük között már rég nem volt szükség szavakra. Csak bele kellett néznie a másik lány sugárzó arcába és minden jó volt. Minden tökéletes, nyugodt és varázslatos.
Kézenfogva sétáltak tovább a parton. Mintha csak övék lenne a világ. Dana azt kívánta, bárcsak ez a néhány perc örökké tartana. Nem akart visszamenni a táborba. Nem akarta, hogy a másik három lány szétzilálja az örömüket. Nem akart elválni Förtől. Egy pillanatra megértette a törvény lényegét. Megértette, hogy miért kell két embernek külön élnie egy szigeten. Csak nekik kettőjüknek.
Egy pillanatra megtorpant. Mi ez a furcsa érzés? Talán ez lenne a szerelem? Ez lenne az az érzés, amiről a szülei annyit beszéltek neki, de amit még sosem érzett?
För is megállt és értetlenül nézett vissza rá. De aztán látszott rajta, hogy mindent megért. Közelebb húzódott Danához és átkarolta a derekát. A tekintetük összefonódott. Most egyikük sem kapta el a fejét. Dana csak bámulta azt a varázslatos szempárt, amely olyan volt, mint két csillogó tó, amelyek hívogatják, hogy elnyelhessék. Érezte testén För hozzá simuló tagjainak forróságát.
Arcuk egyre közelebb került egymáshoz, míg végül az ajkaik összeértek. Mintha egy pillanatra minden megszűnt volna. A tengerpart, a homok, a suhogó szél, a halkan csobogó hullámok, a zizegő levelek, a madarak csivitelése, a sziget, a tenger. Mintha egy pillanatra csak ők léteztek volna, amint az ajkaik egymásba fonódnak és túlárad bennük a szenvedély.
A meghitt pillanatot, mint kés a puha húst, egy éles hang hasította szét. A két lány szétrebbent és ijedten néztek körül. Először nem értették, hogy mi történik. Aztán a hang ismét megszólalt. És akkor
rájöttek. Egy kürt volt. Mégpedig két kürtszó. Vagyis egy fiú érkezik a szigetre, hogy megtalálja élete párját.
A két lány egy pillanatra egymásra nézett, majd szinte egyszerre bólintottak és nagy lendületet véve elkezdtek rohanni az öböl felé, ahol éveknek tűnő napokkal ezelőtt Dana is partra úszott apja csónakjából és ahol most egy ismeretlen fiú fog a szigetre lépni, aki talán épp az ő szívüket rabolja majd el.
Lihegve vágtak át a bokrok között. Dana érezte, hogy most vesz erőt rajta a hosszú üldözés és az idáig tartó futás következtében felhalmozódott fáradtság. A dárdáikat a parton hagyták. Legközelebb is ott lesz. Mégis ki vinné el? És legalább így az sem zavarta őket a haladásban.
Végre nagy nehezen elérték az öblöt, de akkor már nem voltak egyedül. A parton egy masszív, sötét, szinte már fekete fából készült kenu pihent. Erős volt és tömör. Nem olyan szúrágta, mint Gir csónakja és messze nem is olyan régi. Még szinte áradt belőle az élet. Annak a fának a lenyomata, amelynek törzséből kifaragták. Csendesen feküdt a parton, belemélyedve a laza homokba. Dana érdeklődve nézte az egyszerű járművet. Talán túl sok figyelmet is fordított rá, mert För hirtelen oldalba bökte és a csónakon túlra, úgy öt-tíz méterrel arrébbra mutatott.
Dana csak most vette észre a hatalmas alakot, aki a kenutól néhány lépésre állt. Akkora volt, mint egy hegy. Mint egy gigászi szikla. Vállai olyan szélesek voltak, mint Dana karja a vállától az ujja hegyéig. Ahogy kinyújtózott az izmai kidagadtak feszes bőrén, mintha csak ki akarnának szakadni a testéből. A bőre sötét volt, mint az éjszaka. Még talán Kad bőrénél is sötétebb. Olyan volt, mintha nem is erről a világról származott volna. Mintha nem is ember lenne. De Dana mégis valami furcsa vonzerőt érzett. Valami furcsa kötődést az idegen férfihoz.
Az alak, mintha megérezte volna a lányok tekintetét, egyszer csak megfordult és rájuk mosolygott. Egész megjelenése erőt és tekintélyt sugárzott. A tekintete és a mosolya viszont olyan volt, mint egy kedves kisgyereké, aki csillogó szemekkel rohan az anyjához, hogy átölelje.
- Hello! – szólalt meg végül.
A hangja mély volt és öblös, de valahogy mégis megnyugtató. Egyáltalán nem volt ijesztő. Amennyire megijedtek tőle első ránézésre, most annyira vonzónak találták. Nem viselt semmit, csak egy bő, szoknyaszerű bőr ágyékkötőt, amely azonban alig takarta el a combjai között feszülő hatalmas rudat. Egész testét dagadó izmok borították, a nagylábujjától a nyakáig. Csak a feje volt más. Egyáltalán nem volt olyan, mint a teste. Arca kellemes ívű és kerek volt. Egyáltalán nem olyan szögletes, mint a teste többi része.
- A nevem Onyx – szólalt meg ismét a férfi. Hangja visszhangzott az erdő fái között.
- Hello! – mosolygott vissza För. Vékony hangja szinte bogárciripelésnek tűnt Onyx mennydörgő baritonja mellett. – Én För vagyok.
- För. – ismételte meg a férfi. – Gyönyörű név.
Az arcán ismét végigfutó mosoly bíborszín pírt csalt a lány arcára. Dana meg sem bírt szólalni. A lábai földbe gyökereztek, a torka pedig kiszáradt. Egyszerre találta a hatalmas monstrumot ijesztőnek és vonzónak. Most nem fogta För kezét, de azt kívánta bárcsak megszoríthatná most a vékony ujjakat, hogy erőt nyerhessen belőlük. Ismét érezni akarta a lány puha ajkait a sajátján, de most…
För hirtelen ismét oldalba bökte. Dana csak ekkor vette észre, hogy Onyx most rá mosolyog. Mogyoróbarna szemei nyugalmat és magabiztosságot sugároztak, de amellett valami megnyugtató melegséget is.
- Én Dana vagyok – mosolygott vissza, de érezte, hogy hangja szokatlanul rekedt.
Onyx arcán még szélesebb lett a mosoly.
- Dana – ismételte meg az ő nevét is, mire a lány kissé feszengve bólintott.
Egy pillanatig csak nézték egymást. Egyikük sem tudott betelni a másik látványával. Végül Onyx úgy döntött, hogy megtöri a csendet, de amikor kinyitotta a száját, a torkán fennakadt a szó, ahogy a levegőt ismét mély búgó hang töltötte meg.
Egy újabb kürt? Az nem lehet. Vagy még is? Mindhárman értetlenül kapkodták a fejüket, amikor a hang ismét megszólalt.
- Nézzétek! Ott – mutatott végül För a víz felé.
Az öböl vizén valóban egy másik csónak közeledett. A benne ülő alak szilárdan kihúzva magát tartotta az evezőt és egyenesen feléjük haladt. Beletelt pár percbe, amíg elérte a pártot, de addig legalább volt idejük megnézni az újabb jövevényt. A férfi szinte mindenben tökéletes ellentéte volt Onyxnak. Egyetlen közös vonásuk talán hatalmas termetük és dagadó izmaik voltak. A másik férfi bőre azonban fénylő barnás fehér volt, mint a part apró szemű homokja. A haja pedig, ami Onyxnak teljesen hiányzott, hosszú volt és szalmaszőke. Arca megnyúlt és szögletes, ami valamiféle fennköltséget kölcsönzött neki.
- Üdvözletem – mondta édes, mézes-mázos hangon, ahogy kiszállt a csónakból. – Nem is számítottam rá, hogy ilyen gyönyörű fogadóbizottság vár majd rám.
A két lány elpirult, de ekkor a férfi tekintete már Onyxon ragadt meg.
Egy pillanatra mindketten mozdulatlanná merevedtek. Nem fordult elő túl gyakran, hogy két férfi összefusson. Pláne nem a lányok szigetén. A fiatal férfiak gyakran hónapokig, vagy akár évekig vándoroltak a szigetek között, míg végül kikötöttek egy lányok szigetén. Vagy ha már a kezdetek kezdetén rögtön oda mentek, akkor is nagy eséllyel nem találták meg ott az igazit.
Utazásaik során gyakran futottak össze sorstársaikkal, akikkel néha egy ideig együtt is hajóztak. Sőt. Az sem fordult elő ritkán, hogy a két férfi között több is kialakult, mint barátság és egymásban lelték meg azt, amiért eleinte a lányok szigetére akartak menni. Így végül mégsem jutottak el eredeti úti céljukra, hanem kettesben kerestek egy szigetet, ahol leélték hátralévő életüket együtt.
De ha a dolgok mégsem jutottak idáig, és ez volt a gyakoribb, akkor az úti társak még a lányok szigetén való kikötés előtt külön váltak. Ha egy férfi kiköt ebben a paradicsomban, azt jobb szereti egyedül élvezni. Ezért hogyha két férfi összefut egy lányok szigetén, az csakis a véletlen műve lehet. Az pedig, hogy majdnem egyszerre, alig néhány perc különbséggel érkezzenek, dupla véletlen.
A két férfi mozdulatlanul szemlélte egymást. Végül a fehér bőrű idegen már szólásra nyitotta a száját, amikor ismét zaj fojtotta belé a szót. Levelek zizegése.
Mind a négyen a bokrok felé néztek. Amelyek közül egy pillanat múlva a lihegő Gen, Rub és Kad bontakozott ki.
- Nahát – mosolyodott el a szőke férfi. – A meglepetéseknek mégsem volt ennyivel vége.
A frissen érkezett három lány is kiegyenesedett görnyedt lihegéséből és a két férfire mosolyogtak.
- Ó, bocsánat – csapott a homlokára a férfi. – El is felejtettem bemutatkozni. A nevem Blor. És a tiétek?
Bár egyértelműen elsősorban a lányok nevére volt kíváncsi, a tekintete mégis Onyxra vándorolt.
- Én För vagyok – mutatkozott be ismét För csilingelő hangon. – Ők pedig Dana, Rub, Gen és Kad.
Igyekezett minél hamarabb letudni a dolgot, ugyanis a három frissen érkezett lány még mindig az egyenletes levegővétellel küzdött, Dana pedig újból leblokkolt a látványtól.
- Hello! – bökte ki végül a szőke lány.
- Hello, szépségem. – mosolygott rá kedvesen Blor, amitől Dana majd elolvadt. – És te, barátom? – fordult ismét a mellette álló fekete férfihoz.
- Az én nevem Onyx. – válaszolta az és a kezét nyújtotta frissen érkezett riválisa felé.
A két férfi meglepő udvariassággal és őszinte mosollyal szorította meg egymás kezét. Semmi nyoma nem volt rajtuk haragnak, vagy bosszúszándéknak. Csak az egészséges versenyszellem tükröződött rajtuk, ami még imponált is a lányoknak.
- Ezt meg kell ünnepelnünk – egyenesedett ki végül teljesen Gen és sikerült a légzését is újra egyenletesre lassítania. – Nem gyakran fordul elő, hogy két ilyen helyes fiú egyszerre érkezzen hozzánk.
Onyx és Blor harsányan felnevettek. Látszott, hogy élvezik a helyzetet.
- Akkor menjünk! – kacsintott a két melákra För.
- Menjünk! – helyeselt Blor és a fekete férfi is bólintott.
Azzal a parton heverő csónakokkal mit sem törődve bevetették magukat a dzsungel sűrűjébe.

FlagCounter

[URL=http://info.flagcounter.com/3p1k][IMG]http://s06.flagcounter.com/count/3p1k/bg_FFFFFF/txt_000000/border_CCCCCC/columns_2/maxflags_12/viewers_0/labels_0/pageviews_0/flags_0/[/IMG][/URL]