2013. június 30., vasárnap

Évforduló - Tunguszka

105 éve, 1908. június 30-án zajlott le Kelet-Szibériában az ún. "Tunguszka-esemény", mely hatalmas pusztítást végzett a Köves-Tunguszka folyó környékén, az agglomerációjával együtt számolt Londonnál is nagyobb területet letarolva. Az "esemény" mibenlétét máig viták övezik, de a tudományosan legmegalapozottabb elméletek egy a levegőben felrobbant, porból, törmelékből és jégből álló meteornak tudják be.
Az eseménynek a rendkívül gyér lakosság miatt nem volt halálos áldozata, és az első kutatók is csak húsz évvel később tudták megközelíteni a térséget.

A Tunguszka-esemény hatása




Filmkritika - Better Than Chocolate

Van valami szép és izgalmas abban is, ha egy történet egy eseményszálat dolgoz fel. Egy pár megismerkedik, egymásba szeret, összejönnek és boldogan élnek, amíg meg nem halnak. Mellettük történik még egy s más, de ők a legfontosabbak. Több ilyen filmről is írtam már, a Better Than Chocolate (Szó szerinti fordításban: Jobb a csokoládénál) viszont más. Ez a film azt az esetet képviseli, amikor az alkotók több egymáshoz kapcsolódó, de mégis különálló szálat tudtak tökéletesen egymásba fűzni, úgy, hogy az embernek még sincs hiányérzete, és nem kapkodja a fejét, hogy akkor most mi is van.
A film a '90-es évek végén készült, amit a hangulata és a néha benne visszaköszönő mentalitás is tükröz. Nem kedvencem ez az időszak, talán mert akkor voltam gyerek, és nincsenek igazán jó gyerekkori emlékeim. Viszont ezt feledteti a mégis mindig időszerű téma. A másság és a család, előítéletek, nyílt vagy burkolt homofóbia... Minden van. Ugyanakkor a film azt is bemutatja, hogy egy leszbikus kapcsolat épp úgy lehet harmonikus, boldog és járhat mindent elsöprő szerelemmel, mint ahogy egy heteroszexuális kapcsolat is lehet egy komplett csőd.
Az egész film mondanivalója talán az, hogy légy önmagad, és akik igazán fontosak, akiknek igazán jelentesz valamit, meg fognak érteni.

2013. június 29., szombat

Szexjárat 14. rész - Az a péntek délután

Írta: Marokfegyver

Előzmény: Szexjárat 1. rész - Az ajtók záródnak (hétfő-kedd)
Közvetlen előzmény: Szexjárat 13. rész - Az osztálykirándulás

***********************************************************************

– Balkezes vagy? – csodálkozott a srác lefelé nézve.
– Dehogy, csak amaz megfájdult – válaszolt a mellette, felhúzott térdekkel ülő, hosszú, feketehajú lány, egy pillanatra sem hagyva abba a nadrág elejének gyűrögetését.
Az alacsony csaj, aki az előbb beengedett, felkacagott mögöttem, mire a tágas nappali egyik sarkában szétterült, négytagú társaság felnézett, és ki-ki egy biccentéssel, mosollyal vagy csupán egy laza kézmozdulattal üdvözölt.
– Tudjátok, miért jobbra gombolódnak a pasi-nadrágok? – kérdezte a körből a másik lány az izgatottság olyan fokán, mintha a megfejtésen múlna a fődíj. – Hogy be tudjuk csúsztatni a kezünket! – Állítását szemléltetni akarta a közelében, tőle balra ücsörgő srác farmerén, ám ehhez előbb le kellett húzni a cipzárt. Odahajolt hát, lehúzta, és bizonyosra akart menni, ezért az egyetlen gombot is kikapcsolta. Visszaült a helyére, és immár akadálytalanul be tudta mutatni, hogyan siklik be egy kisméretű kézfej a nadrágba, még akkor is akadálytalanul befér, ha a bentlakó erre a mozdulatra hirtelen felemeli a fejét, és veszett merevedéssel reagál. A nadrág és tartalmának tulajdonosa nagyokat pislogott, de élvezte a mutatványt.
Úgy láttam, jól indul a buli, bár még hivatalosan el sem kezdődött.
A ház úrnője, a buli szervezője, Tünde még az emeleti szobájában készülődik – mint ezt megtudtam attól a csajtól, aki csengetésemre széleste tárta az ajtót –, és láttam a nyitott garázsajtón át közös barátnőnk, állandó stopposom, Mariann kocsiját is, rajtuk kívül talán csak ez a néhány korai, igen vidám vendég tartózkodik egyelőre a hatalmas házban.
A sliccekhez jól értő lány – ő volt az, aki a közelmúltban úgy utazott négy pasi társaságában, hogy odafelé is kettőt, visszafelé is kettőt lekezelt – mintha csak meghallotta volna a gondolataimat, vagy abból a „korai”-t:
– Nem korai ez még? – Bizonytalanságát demonstrálva, kezét mégsem húzta ki a srác nadrágjából.
– Hagyd már! Ezt csináltam egész úton! – csattant fel panaszos hangon a feketehajú, aki egyelőre csak kívülről markolászta a mellette terpeszkedő fiú farkát. – A főnökömnek az a mániája – tette hozzá magyarázatképpen –, hogy vezetés közben, mármint amíg ő vezet, egész végig húzogassam a dorongját, csak lassan, hogy ne is süljön el és ne is lankadjon le. Még jó, hogy most csak eddig jöttünk.
– Elhozattad magad?
– El hát! – felelte büszkén. Kicsit helyezkedett, de felhúzott lábai között így is, úgy is jól ki lehetett venni apró bugyijának még parányibb mintáit: két virágot. – Azt mondtam, rokonlátogatóba jövök.
– Miért nem hívtad be?
– No, még az kéne! Itt is azt húzogassam… – zsörtölődött, miközben elégedetten végigfuttatta ujjait a srác jól kirajzolódott farkán.
– Felmegyek Tündéhez – jelentettem ki, mivel a lentiek valószínűleg jól ellesznek egy darabig, egy plusz markolásznivalót meg nem biztos, hogy beterveztek a programba.
A kicsi, de mutatós leányzó széttárta a karját – jelezve: oda megyek, ahová akarok – és odafurakodott a közelebbi fiú másik oldalára.
Az útvonal ismerős, jártam már itt, sőt megmásztam ezt a sok lépcsőfokot meztelenül is egy alkalommal, papírzsebkendőt keresve…
Akkor ugyan nem találkoztam senkivel, a lépcsőfordulóban sem ült Dupla-popsi, hogy a széttett lábai között, egy fokkal lentebb ácsorgó, csupaszőr srác farkát szopogassa. Nem tudtam, illik-e ilyenkor köszönni egy ismerősnek, de mivel Dupla-popsi intett, és – amennyire ilyen körülmények között ez lehetséges – még jelzésértékű szemöldökét felhúzva mosolygott is, barátságosan odaszóltam:
– Helló!
Az emeleten, Tünde szobájáig már csak egy csajjal találkoztam.
– Nem ismersz meg? – nevetett.
Igyekeztem tekintetemmel elszakadni a hegyesen meredező cicikről, és az arca már ismerősnek tűnt:
– Dehogyisnem! Te vagy Tünde húga… vagy öccse – próbáltam kinyögni a sajátos családi viszonyt, miközben tovább nézegettem a kúpos ciciket. – Hogy nevezhet egy ennyire lányos lányt Tünde az öccsének?
Válaszként úgy elkapta a kacagás, hogy elejtette a dereka előtt lazán tartott törölközőt.
A hangra a mellettünk nyíló fürdőszobából kidugta mindkét fejét egy srác. A felsőt csodálkozva, az alsót felállni vagy lelankadni készülő, félutas állapotban.
– Gyere, még csináljunk valamit kezdésig! – szólt a kukucskálóhoz a húgi vagy öcsi, és immár teljes meztelenségében elvonult a szobája irányába.

*

Tünde és Mariann egymás testét kenegette belépésemkor, szemük elárulta, hogy régóta élvezhetik már ezt a krémezésnek álcázott simogatást, és biztos néhányszor átázott volna közben a bugyijuk, ha viselnének olyat. Egy seregnyi ruhadarab várakozott szerteszéjjel arra, hogy a két szőkeség folytassa a félbeszakadt válogatást.

– Szia, édeske! – köszönt a ház úrnője, s mivel sosem hívott még így, nem tudtam eldönteni, mégis nekem szól-e, vagy a másik szépség ujját üdvözli, amely letévedt a punci résébe.
Mariann csak mosolygott, és kinyújtott, szabad kezével hívott közelebb.
A szobában a csupa rózsaszín és fehér tárgy némán szemlélte az eseményeket.
– Lenne kedved bekenni a hátam? – kérdezte Tünde. – Mariann sosem fog oda eljutni…
– Inkább a cicidet választom én is – ellenkeztem.
– Hátam plusz fenekem? – alkudozott rutinosan. – Én meg bekenem a farkad.
– Megegyeztünk. De nem lesz csajos illatom tőle?
– Ne izgulj, semleges illatot kapsz, az íze meg… hm… dicsérni fogják a lányok! Vetkőzés! – tette hozzá feleslegesen, mert közben a nadrágomat már félredobtam, és a következő két mozdulattal a maradék ruhadarabjaimat is repülni tanítottam.
A rózsaszín és fehér bútorok láttak már ilyesmit, amikor első alkalommal jártam a házban és Tünde nyílásaiban, hiszen akkor is – Mariannal kiegészülve – hármasban emeltük magasba a gyönyört.
Mariann tágabbra nyitotta a mosolyát, és elém guggolva – szóról-szóra kitalálta a vágyamat – habozás nélkül bekapta a farkamat, miközben a közeli fésülködőasztalon egy tégelyre mutatott. Hiába nyújtózkodtam deréktól felfelé, nem értem el a kenőcsöt, így Tünde cicijeiről simogattam annyit a tenyerembe, ami elég lehet nemcsak a háta és popsija, de talán a városrész további nőnemű lakóinak bekenegetésére is.
– Minek ez a töméntelen kencefice? – kérdeztem.
– Nyugi, majd lemosom – válaszolt a női logika természetességével Tünde, és úgy támaszkodott az ágyra, hogy mindkét kezemmel kényelmesen elérjem.
Nem egészen így képzeltem a bulira való készülődést – eredetileg szendvicsekre és poharakra gondoltam, amikor szóbakerült, hogy kicsit korábban jövök –, ám reklamálni mégsem akartam. A lányok jobban értenek az ilyesmihez. Mariann pedig különösen: többször megtorpantak a tenyereim, amikor cumizás közben a nyelvét is rezegtette, pedig nem mindennap adódik lehetőség ilyen tökéletes testet kenegetni, mint amit rámbíztak.
Tünde derékig keskenyedő hátán hamar túljutottam – pedig milyen jó lenne ínséges időkre! –, a finoman ívelő csípőt kedvtelve simogattam, egyre lentebb csúszva, míg végül csakis a popsi gömbölyded íveivel foglalkoztam, be-becsúszva ujjaimmal a titkok völgyébe. Minden egyes alkalommal, amikor már a puncijánál tartottam, kissé még tágabbra nyitotta a combjait és jobban kitolta toplistás testtájat. Mariann közben szájával egészen alám kúszott, és azt a részt kényeztette, ahonnan a zacskó kiindul. Hangosat sóhajtottam.
– Elfogyott a kenőcs… – szólaltam meg hirtelen, és fehér utánpótlással árasztottam el Mariann száját, arcát, majd a maradékot Tünde egyenletesen fénylő, feszes popsijába töröltem.


*

– Kell valamit segíteni? – állt elém Tünde húga vagy öccse a lépcsőlejárónál.
– Kicsit elkéstél, mert jó lett volna… – válaszoltam a cicik irányába, amelyek még harsányabban álltak a mostani, leheletnyi ruhában, mint egy félórával ezelőtti, büszke meztelenségükben.
– Mit kellett?… – kezdte, furcsán csücsörítve, amitől további ötleteim támadtak. Hirtelen felnevezett: – Téged leápolni? – Apró, piros nyelvével körbenyalta az ajkait. – Tünde meg Mariann nem volt elég? Vagy nem engedtek be valahova? – Kacagva otthagyott. Még hallottam a hangját a kanyaron túlról: – Kerülsz még a kezeim közé!
E fenyegetés nem éppen sokkoló hatása alatt, vígan léptem be a közeli fürdőszobába, illedelmesen megvártam, míg Dupla-popsi kiöblögeti a száját, és a tükörből őt nézve, ahogy igazgatja a ruháját, lemostam a halványillatú krémet a kezemről.
– Jöhet a következő? – kérdeztem udvariasan.
– Úgy érted, hogy akarsz egy cummantást? – kacsintott a tükrön át, és hátulról átkarolt, mindkét keze a farkamon. – Később megbeszélhetjük, most sürgősen inni fogok valamit, aztán meg hosszú az éjszaka…
– Majd beállok a sorba!
Lehet, hogy kár volt ezt a megjegyzést elereszteni, mert hirtelen elengedett – arckifejezéséből ítélve veszélybe került az imént kilátásba helyezett orális ismerkedés –, két lépésre távolodott, és elkomolyodva felelt:
– Olyan nem lesz mégegyszer! Azóta is mindenki azon röhög, ahogy hasaltam a mosógépen én mindenki megkefélt, némelyik kétszer beállt a sorba…
Igazán nem szép dolog ilyenen röhögni – inkább el kellene ismerni, hogy ez egy igen önzetlen gesztus és szép teljesítmény lehetett abban a másik buliban – de én is alig bírtam visszatartani.
– Bocs, nem akartam erre célozgatni, csak arra gondoltam, hogy annyira jó csajszi vagy, biztos mindenki téged akar közelebbről megismerni, sok jelentkező lesz… – Próbáltam viccesen befejezni a magyarázkodást – Pedig be vagyok kenve valami nagyon finom krémmel!
Visszatért a jókedve:
– Majd megvizsgálom!
– Visszaengedlek ám a mosdóhoz… lenn találkozunk! – Gyorsan kiléptem az ajtón, nehogy megint valami feleslegesen bosszantót találjak mondani.
Mindenesetre ezzel – Mariann, Tünde és Tünde húga után – egy újabb leányzónál szereztem lehetőséget, ami nem éppen rossz entrée, ha figyelembe vesszük, hogy a buli még el sem kezdődött.

Folytatása következik!

Ismerkedés

Tanulság: Ha szembe jön egy csinos csaj az utcán, csak kérd el a számát, aztán már mehet is a móka! ;)


2013. június 27., csütörtök

Évforduló - A poltavai csata

304 éve, 1709. június 27-én mért megsemmisítő vereséget I. (Nagy) Péter orosz cár a mai Ukrajna északi részén fekvő Poltavánál a XII. Károly király vezette svéd erőkre, ezzel hosszú távon eldöntve a nagy északi háború kimenetelét és megtörve a svéd nagyhatalmat.

Pierre-Denis Martin festménye

Filmajánló 43.



https://www.youtube.com/watch?v=mpZJoDkpKJU

2013. június 26., szerda

Vizsgadrukk

Megjegyzés: Már nem teljesen aktuális, de mindenképp szerettem volna egy vizsgaidőszakos történetet írni. Remélem, tetszeni fog. Ezúttal a történet tulajdonképpen egy B-történethez sem kötődik, szóval újak is nyugodtan kezdhetik ezzel.
Jó szórakozást! :)

*************************************************************************

 Idegesen beletúrtam a hajamba, ahogy lassan róttam a köröket a folyosón. Fenének kellett így kiöltöznöm ebben a gatyarohasztó melegben! Szinte rám sült a nadrágkosztüm és hiába igazgattam a gallérját, így is alig jutott be némi hűsítő levegő. De hát mégis csak szóbeli vizsga van, vagy mi a fene. Ilyenkor illik kiöltözni. Jó, persze, ilyen hőségben az ember magasról tesz az illemre, de hallva a néha terjengő pletykákat, hogy némelyeket hazaküldtek vizsgáról, mert nem voltak „rendesen” felöltözve, azért jobb óvatosnak lenni. Igaz, utána még zabosabb az ember, amikor a fele társaság, élükön a tanárral, sortban és hasig kigombolt nyári ingben jelenik meg. De ilyen az én formám.
Csak legyek már túl rajta! Csak ennyi járt a fejemben. Legyek túl ezen az egészen, hogy haza mehessek, vehessek egy jó hűs fürdőt és elterülhessek az ágyon naphosszat lustálkodni! De arra még várni kell. És ahogy végignéztem a többi, a folyosón tespedőn, biztos voltam benne, ők is hasonlóképp gondolják.
Ilyenkor kérdőjelezem meg mindig a vizsgákon alkalmazott stratégiámat. Nem szeretek sokáig itt dekkolni, de elsőnek se megyek be, ha nem nagyon muszáj. Ilyenkor tíz-tizenöt perc alatt az ember még felszedhet egy csomó létfontosságú információt. Volt már, hogy ennek köszönhettem egy jó jegyet. Amellett meg, szeretem kivárni, amíg az első emberek kijönnek és leadják a drótot, milyen a hangulata a tanárnak, miket kérdezett és a többi és a többi. Most viszont... mindenki csak ül és némán bámulja a könyvét, vagy legyezgeti magát és nem figyel semmire és senkire. Emiatt rohadjak még itt a hőségben? Na ezt megint jól megszívtad, B.
Ha legalább egy normális ember lenne itt, akivel, ha nem is információszerzés céljából, csak úgy, barátilag el lehetne csevegni... Nem hiszek különösebben a csodákban, a bevonzásban meg ilyesmikben, de alig, hogy ezt végiggondoltam magamban, egy ziháló hang ütötte meg a fülemet, amint sietős dobogás közepette közeledik. Régen megtanultam már megkülönböztetni a női lábak hangját a férfiakétól. Persze a magassarkú kopogása eltéveszthetetlen, de amúgy is könnyen különbséget lehet tenni. Gondolom a méret teszi, de igazából nem tudom. Nem is igazából foglalkoztam vele, csak hallgattam a nőiesen kicsi lábak csattogását a kövezeten és az erre ráerősítő viszonylag magas hangú zihálást. De a közeledő neme csak egy dolog, viszont volt a hangjában valami több is. Valami ismerős. Mintha...
Szemeim elkerekedtek és gyorsan arrafelé fordultam, tekintetemet azonnal a közeledő alakra szegezve. Egy pillanatra a lélegzetem is elállt. Igen, ő volt az. Akire egyből gondoltam. Az a lány, aki... Nos, nem akarok nagyzoló szavakat mondani, mint hogy ő lenne életem szerelme. Pláne mert nem is igaz. Csak... tetszett, na. De nem is meglepő. Kinek ne tetszene egy ilyen szépség? És ráadásul még a szakja is kötelezte. Egymás között csak bombázó szakként emlegettük őket, mert valamiért az összes oda járó lány maga volt a megtestesült tökély. Na jó, ez enyhe túlzás, de arrafelé még a legcsúnyácskább lány is máshol az erős középmezőnybe sorolhatna be. Ő viszont még az évfolyamtársai közt se volt épp szürke kisegérnek mondható. Az a magas, karcsú, inkább sportos testalkat, a váll alattig érő mattfekete haj, párosulva a nagy barna szemekkel és a mindig arcára kiülő mosollyal... Utóbbi a természet adta szépsége mellett még valami ártatlan bájt is kölcsönzött neki.
Emellett még a stílusa is magával ragadott. Nem is csoda, hiszen általában nagyjából ugyanúgy öltözködtünk. Már ami a stílust illeti. Még sosem láttam rajta olyan ruhát, amilyen nekem is lenne, de csupa olyan holmit hordott, amit én is szívesen felvennék. Bár a kis merítésből annyira nem nehéz, hiszen az eltérő szakunk miatt nagyon kevés közös óránk volt... Sajnos. Így hát az sem lepett meg, hogy most is nadrágkosztümben és lapostalpú cipőben érkezett, amikor mellettünk lefékezve kisöpörte haját az arcából és visszafolytottan lihegve körbenézett.
Nagyon elkéstem? – hadarta rémülten, majd a csukott irodaajtóra nézett. – Itt van már?
Nyugi, Picur! – szólt oda neki az egyik szaktársa, egy a fal mellett ücsörgő srác. – Nincs para.
De itt van már? – erősködött ő tovább, amire azonban a srác már nem felelt.
Itt – válaszoltam végül a vonakodó srác helyett, majd a lány rémült ábrázatát látva hozzátettem: – Nyugi! Úgyse tudja, ki volt már itt akkor.
Nem volt beugró, vagy valami? – szegezte rám továbbra is rémült tekintetét. Na fene, ha ennyire be van tojva, talán a bombázó szaknak a sok szép lány mellett jócskán megvannak a hátrányai is.
Elmosolyodtam, részben, hogy megnyugtassam, részben élvezve annak a csinos arcnak a látványát ilyen közelről.
Találkoztunk már jópárszor. Akadt azért közös óránk, de valahogy sosem kerültünk igazán közel egymáshoz. Váltottunk néha pár szót, tudtam róla pár dolgot, és reméltem, ő is rólam, de ennyi. Úgyhogy, hiába nem voltunk egymásnak teljesen ismeretlenek, mégis még mindig örültem, ha szemtől szemben beszélhettem vele. És mivel a többiek, szemmel láthatóan, tudomást sem vettek róla, elkönyvelve, hogy majd megnyugszik, ő is inkább nekem szentelte minden figyelmét.
És kijött már valaki? – kérdezte, most már kissé nyugodtabban. – Nagyon szigorú?
Ki? A Sánta? – kacagtam fel, de igyekeztem visszafogni annyira a hangom, hogy azért ne hallatszon be az irodába, viszont még így is kaptam pár rosszalló pillantást a többiektől. – Nyugi! – mosolyogtam rá a lányra. – Kenyérre lehet kenni a palit.
Biztos? – már kezdett felengedni, de még így is bujkált némi félelem a tekintetében.
Tuti – toldottam meg a mosolyt egy apró bólintással. – Az a tipikus öreg prof. – Értetlen ábrázatát látva folytattam: – Tudod, a tanársegédek mindent számon kérnek, úgy, ahogy az a könyvben van, a profot elég csak meggyőzni, hogy te mindent tudsz.
Ja, ez olyan, mint hogy a diáknak mindent tudni kell, a tanársegédnek mindenről, hogy hol van leírva, a profnak meg hogy hol van a tanársegéd?
Pontosan – kuncogtam. Örültem, hogy már annyira felengedett, hogy viccelődjön.
A Sánta ennek az iskolapéldája – böktem fejemmel a csukott ajtó felé. – Nem baj, ha nem tudsz valamit, csak magabiztosan add elő azt, amit tudsz és abból kiindulva próbálj következtetni! Abból nagy baj már nem lehet.
Most már ő is halványan elmosolyodott és eddig feszült izmú vállai lassan lejjebb süllyedtek.
Ha pedig még ezt megspékeled az ő gondolataival is, amiket elmondott órán, akkor nyert ügyed van.
Ezt talán nem kellett volna mondanom, mert ebben a pillanatban ismét megcsillant a rémület a szemében és előkotort a táskájából egy adag fénymásolt jegyzetpapírt, hogy lázasan lapozgatni kezdje. Eddig is sejtettem, hogy nem járt be órára. Aki ott volt, az már nem tulajdonít nagy jelentőséget a vizsgának. Kedélyesen el kell beszélgetni a mélyen tisztelt tanár úrral, aki ezek után elégedetten megjegyzi, hogy „maga egy értelmes ember” és beírja az ötöst. A jegyzetekből, gondolom, ez nem jön át. Pláne, ha az ember nem a saját jegyzeteiből tanul.
Nyugi! – fogtam meg gyengéden a kezét, hogy megállítsam, majd, amikor ismét rám emelte tekintetét, biztatóan rámosolyogtam. – Minden rendben lesz. Ha azt megtanultad, böktem fejemmel a jegyzetei felé, az már jó lesz.
Pár pillanatig csak nézett rám, majd lassan az ő szája is félénk mosolyra húzódott.
Köszönöm – suttogta halkan.
Ugyan, nem tesz semmit – mosolyogtam rá továbbra is. – Gyere, üljünk le inkább! – Azzal a fal mellé invitáltam és letelepedtünk a hűvös kövezetre. Amellett, hogy ellazul, még arra is jó volt talán, hogy kicsit lehűtsön minket.
Komolyan gondoltam, amit mondtam neki. A leadott anyag alapján vérengzősnek tűnhet ez a vizsga, de ha valaki erre számítva tanult, annak már nem lehet félni valója. Ezt persze nehéz belátni addig, amíg az ember nem kerül be a jó öreg Sánta elé. De azért mégse járja, hogy annyira fájlalja ezen a szép buksiját, úgyhogy úgy döntöttem, segítek kicsit elterelni a figyelmét.
Szóval Picúr? Ez honnan jött?
Hogy? – kapta felém a tekintetét.
Picúr. Az a srác így szólított – intettem fejemmel a fal mellett heverésző szaktársa felé.
Ja... Hosszú történet – csóválta a fejét. Láthatóan nem nagy örömmel beszélt volna róla, de az is egyértelmű volt, hogy sikerült kizökkentenem az aggodalmaskodásból.
Engem érdekel – ütöttem tovább a vasat, mire ő rám nézett és pár pillanat után elmosolyodott.
Igazából semmi jelentősége – ingatta a fejét. – Csak...
Olyan, mint a Kicsi John a Robin Hoodban? – utaltam magasságára egy bátorító mosoly kíséretében.
Ja. Valahogy úgy – kuncogott. Nem volt sokkal alacsonyabb nálam, és magunkfajta lányok gyakran kapnak megjegyzéseket a méreteikre. Még ha ez ilyen ironikus és kedveskedő is.
Meg... – folytatta lassan – kicsit félénk meg visszafogott is vagyok. Emiatt... kvázi én vagyok mindenkinek a kishúga. – Elfordította az arcát, de még így is láthattam egy pillanatra a rajta megjelenő pírt.
Ez aranyos. – A mosoly még szélesebb lett az arcomon.
Azt mondod? – nézett vissza rám, mire én csak bólintottam.
Pár percig némán ücsörögtünk, aztán tekintete ismét a fénymásolt jegyzeteire siklott.
Nyugi! – mentem aggodalmaskodása elé. – Elolvastad a kötelező szakirodalmat?
Rám nézett, majd kissé bizonytalanul bólintott. Ez valószínűleg azt jelentette, hogy átfutotta.
Az elég – válaszoltam úgy, mintha kimondta volna. – Ő írta mindet. Azoknak a munkavázlatait olvasta fel órán. Kb. szó szerint. Néha megtoldotta egy-egy plusz gondolattal. Talán óránként eggyel vagy kettővel. Ha az, aki a jegyzetet írta – néztem az anyagára – egy kicsit is alapos, azokat tuti mind leírta. Innentől meg már mindent tudsz.
Mosolyán látszott, hogy már tényleg kezd lassan felengedni.
Addig ne félj, amíg engem látsz, Picúr! – kacsintottam rá, mire ő ismét elpirult egy kicsit és halkan kuncogott. Féltem, hogy zokon veszi, hogy én is ezt a becenevet használom, de láthatóan jól esett neki.
Talán még szebb volt, amikor így zavarba jött. De annyira nem, mint amikor utána rám emelte a tekintetét és csillogó szemekkel rám mosolygott. Istenem, most olyan szívesen megcsókoltam volna. Csak hogy érezze a biztatásom... Na jó, nem hazudok, inkább azért, mert vágytam rá, hogy érezzem puha ajkaim az enyémen.
Gondolataimból egy fura érzés térített magához. Enyhe nyomást éreztem a kezemen. Mintha valaki gyengéden megszorította volna. Mintha... Gyorsan lepillantottam, és csak most döbbentem rá, hogy mióta leállítottam a jegyzetei lapozgatása közben, folyamatosan fogtam a kezét.
Egy pillanatra pánikba estem. Nem vagyok én ilyen óvatlan. Igen, kívántam őt, de... mi van, ha őt a pasik érdeklik? Nagyobb rá az esély, mint hogy én bejöjjek neki. Már hevesen zakatolt az agyam, hogyan magyarázom ki magam, de amikor ismét arcába néztem, nem láttam mást rajta, csak hálás mosolyt és a szemeiben csillogó néma „köszönöm”-öt.
Egy pillanat alatt elszállt minden félelmem és szerényen visszamosolyogtam rá. Talán... talán csak képzelődtem, de mintha az arcunk egy kicsit közelebb került volna egymáshoz. Nem gondoltam semmire. Nem akartam reménykedni. Nem számítottam semmire. Nyilván élveztem a társaságát, de azon túl csak rendes akartam lenni hozzá. El sem akartam hinni, hogy én... ő...
De még mielőtt kiderülhetett volna, jól értelmeztem-e a szándékait, vagy csak túlfűtött vágyaim vertek át, nyílt az ajtó és kijött az előző vizsgázó.
Picúr odakapta a tekintetét. Pár pillanatba beletellett, mire értelmezni tudta a helyzetet, majd ismét rám nézett. Keze továbbra is az enyémet szorította, mintha tőlem várt volna támogatást.
Menj csak! – bólintottam biztatólag. – Menni fog.
Viszonozta a mosolyomat, majd szó nélkül összeszedelőzködött és feltápászkodott. Egy pillanatra szinte fizikai fájdalmat okozott, ahogy keze kicsusszant az enyémből, de aztán szívem már a boldogságtól repesett, ahogy a válla felett visszapillantott rám és elmosolyodott.
Nem tudom, hogy a társaságában eltöltött idő szaladt-e irreálisan gyorsan, vagy a hiánya, a miatta való aggódással töltött idő percei vánszorogtak csigalassúsággal, de mintha ezután órákig róttam volna a köröket Sánta ajtaja előtt.
Olyan lehettem, mint egy ketrecbe zárt tigris. Bár a többiek nemigen szenteltek nekem figyelmet. Talán azt hitték, csak magam miatt izgulok, vagy észre sem vették, esetleg nem is érdekelte őket, mi van velem.
Reméltem, Picúrnak minden jól megy. Amúgy nem egy túlzottan tanuláscentrikus és izgulós embernek ismertem, már amennyire ismertem, úgyhogy szurkoltam neki, ha már ebbe ennyire belelovallta magát, legalább kapjon egy jó jegyet.
Úgy éreztem, akár a szakállam is kinőhetett volna, már ha ez biológiailag lehetséges lenne, mire az ajtó végre kinyílt. Felkaptam a fejem, hogy ismét szembetalálkozzak azzal a kedves arccal, de ezúttal az aggodalom helyét átvette az őszinte öröm.
Na, hogy ment? – tettem fel a bugyuta kérdést. Neki azonban ez mintha fel se tűnt volna.
Ötös lett – válaszolta vidáman, majd a nyakamba ugrott, hogy egy cuppanós puszit adjon az arcomra. – Köszönöm.
De mégis mit köszönsz, Picúr? – mosolyogtam, miközben öntudatlanul is csípőjére telepedtek a kezeim. – Nem nekem köszönheted. Csak magadnak. Okos lány vagy.
De te segítettél és fogtad a kezem – mondta. Az utóbbi említésére dobbant egy nagyot a szívem, de arcán továbbra is csak vidám mosoly honolt. – Köszönöm – mondta még egyszer, majd, még mielőtt reagálhattam volna, betapasztotta számat az övével.
Nem volt vad és szenvedélyes csók. Inkább csak egy hosszú szájra puszi. De nekem mégis olyan volt, mintha egy forró franciacsókot váltottunk volna. És ölelésén éreztem, ő sem igen érez másként. Amikor ajkaink elváltak, szemei talán még jobban csillogtak, ahogy rám nézett.
Már azon járt az agyam, hogy mi jön ezután. Nincs messze a mosdó. Be tudom ráncigálni oda egy röpke öt percre, hogy megünnepeljük sikerét, mondjuk a kezemmel a bugyijában, de ekkor ismét egy hang szakította félbe gondolataimat. Ezúttal viszont egy sokkal kellemetlenebb hang.
Jöhet a következő – hallatszott Sánta reszelős hangja. Ahogy pedig felnéztem, láttam, hogy mindenki minket bámul... Konkrétabban engem. Mindegyiküknek ott pihent az ölében valami tananyag-féle, vagy volt, aki mélyen aludt és egyáltalán nem vett tudomást a világról maga körül. Én meg... csak itt enyelgek. Akár be is mehetnék, gondolhatják ők. Na ilyen a te szerencséd, B.
Menj csak! – térített magamhoz Picúr hangja. – Sok sikert!
Ismét megpuszilta a szám, majd ellépett tőlem. Izmaim szinte maguktól mozdultak és lábaim már-már akaratom ellenére vittek az ajtó felé.
Még visszanéztem egy pillanatra, hogy lássam azt a mosolygó arcot és erőt merítsek belőle. Bár nem tudom, mire, hiszen garantált volt az ötös. Gondolatban már a folytatást terveztem, de amikor nem sokkal később kijöttem, zsebemben az előre várt jeggyel, Picúr már nem volt ott.


******************************************************************************




Ha eljutottál idáig, remélem, kialakult benned egy vélemény a történetről. Hálás lennék, ha ezt megosztanád velem, kommentben, vagy a címre kattintva elérhető kérdőív segítségével. Utóbbi használatához az útmutató itt található.

Ajánló a kezdetekről

Talán említettem már, hogy nem szeretek nosztalgiázni. Valahogy nekem a múltról többnyire csak a rossz dolgok jutnak eszembe. Hol rontottam el, mit csináltam rosszul, meg hogy azóta már több vagyok és nem akarok ismét régi, "fejletlenebb verziójú" önmagam lenni.
Ennek ellenére jó néha fellapozni a múlt könyvét és visszanézni, honnan is indultunk. Például, már több, mint tizennégy hónapja írogatom B történeteit, belehelyezve alternatív önmagamat olyan szituációkba, amikről jómagam csak álmodhatok. 14 hónap. Nagy idő. Innen már érdemes visszanézni, honnan is kezdődött.
Az első történet, ahol találkozhattunk B-vel, egy rám nagyon is jellemző elemekkel tarkított gruppen történet volt, ahol felbukkant már hősünk testi-lelki jó barátja, Erik is, akit azóta a tervezettnél ritkábban szerepeltettem. Nem tudom, ezt ti bánjátok-e, vagy inkább örültök neki. Ha gondoljátok, tudassátok velem!
Tartom, hogy nem szívesen nézek vissza a múltamba, de felidézendő, honnan indult ki ez az egész, mindenképp érdemes újraolvasni, vagy az azóta becsatlakozók számára először elolvasni az Erik ajándéka című történetet.

Egy perc líra - Meg akarlak tartani

ADY ENDRE - MEG AKARLAK TARTANI TÉGED


Őrjít ez a csókos valóság,
Ez a nagy beteljesülés,
Ez a megadás, ez a jóság.



Öledbe hullva, sírva, vágyva
Könyörgök hozzád, asszonyom:
Űzz, kergess ki az éjszakába.


Mikor legtüzesebb az ajkam,

Akkor fagyjon meg a tied,
Taposs és rúgj kacagva rajtam.



Hóhérok az eleven vágyak,
Átok a legszebb jelen is:
Elhagylak, mert nagyon kívánlak.



Testedet, a kéjekre gyúltat,
Hadd lássam mindig hóditón,
Illatos vánkosán a multnak.



Meg akarlak tartani téged,
Ezért választom őrödül
A megszépítő messzeséget.



Maradjon meg az én nagy álmom
Egy asszonyról, aki szeret
S akire én örökre vágyom.



2013. június 23., vasárnap

Évforduló - Joséphine születése

250 éve, 1763. június 23-án született  Joséphine de Beauharnais, Bonaparte Napóleon első felesége, 1804 és 1809 között Franciaország császárnéja.

François Gérard portréja

Szexjárat 13. rész - Az osztálykirándulás

Írta: Marokfegyver

Előzmény: Szexjárat 1. rész - Az ajtók záródnak (hétfő-kedd)
Közvetlen előzmény: Szexjárat 12. rész - Buliláz

***********************************************************************

A kirándulás előtti éjjelen előkerült egy régi álmom. Buszos utazás egy csupa-csupa lányosztállyal… Ahogy még sosem, most sem sikerült végigtekerni a fantázia-filmet, ezért különös érdeklődéssel tekintettem a valóságos kirándulásunk elé.
–  Ahányszor belenéztem a tükörbe, mindig úgy láttam, mintha a hátsó ülésen ülnél, nem egy másik autóban! – reklamáltam Mariannak, amikor iskolájuk előtt Tündével kiszálltunk az egyik, ő a másik kocsiból.
–  Zavart? – kérdezte ártatlan tekintettel. – Hallgattam, mit beszélgettek és figyeltem, van– e nyúlkálás.
– Szerintem tíz centinél nem tartottál több követési távolságot – dohogtam, két ujjammal mutatva egy kisaraszt.
–  Az nem tíz centi… Ne morogj már! – mosolygott, és odalépett ahhoz a társasághoz, akik az épület előtt hangoskodva próbálták elosztani, ki melyik kocsiban tegye meg az utat.
Az álom folytatását vagy megelevenedését véltem felfedezni a sok selymes haj és sugárzó tekintet tulajdonosaiban. Majdnem mindegyikük – mint egyenruhát – feszes farmert viselt, és ámuldoztam a látványon: minden lánynak hosszú a haja. Mind bombázó-kategória, de Mariannt láttam a legattraktívabbnak. Közeledett.
–  Olyan nőies mosolyod van! – Legszívesebben büszkén magamhoz öleltem volna, hadd lássák az izgatott várakozók, hogy mi most valamilyen szinten összetartozunk.
–  Az lehet az oka, mert nő vagyok – válaszolta, és jól ismertem a mosolyt, ami azt jelenti, hogy kedvére szólt a megjegyzésem.
Hamar kiderült, hogy jármű lenne bőven, de egyikbe már csak három utas jut… –  nem értettem pontosan a dilemmát – vagy pedig három kocsiba öt– öt főnek kell bepréselődnie. Ez utóbbi verziót szavazták meg közfelkiáltással, valaki kommentálta is:
–  Érezni akarlak benneteket, mint a hering!
Kijelölték Mariann autóját is, mint elég tágasat öt fő számára. Mivel pedig határozottan a legszebb sofőr közelében helyezkedett el egy dupla fenekű csaj, akiről Tünde azt az információt súgta, hogy rendkívül jó kedélyű, szórakoztató útitárs, jobbnak láttam, ha terjedelmi okokból inkább ő ül az anyósülésre, én inkább hátul, középen foglaltam helyet. Mellém Tünde, másik oldalamra – gyors bemutatkozás – Ildi ült.
–  Nem nagyon kell megszólalnunk, de garantáltan jól fogunk szórakozni – jegyezte meg Tünde ismételten, amikor kissé megereszkedett a kocsi alja és kitöltődött az anyósülés.
Nem éppen buszos kirándulás, de négy csajjal utazni már majdhogynem megvalósult álmot jelent. Látszólag lazán hátradőltem, valójában feszült érdeklődéssel tekintettem az utazás elé.
Az indulás után másodpercben a dupla fenékkel megáldott csaj egy fémdobozból rágóval kínált bennünket:
–  Jót tesz a libidónak!
A hangulat abban a pillanatban felszökkent a tetőpontra, s nem is tágított onnan.
Elmondta, hogy a rágót belsőleg kell ugyan alkalmazni, bár ezt elfelejtették rajta feltüntetni, de nem érdemes feldugniuk maguknak, mert beragad. Levegőt sem véve gyorsan hozzáfűzte, mekkora tévhit az, miszerint a teltebb nőknek a puncijuk is tágasabb.
–  A barátnőm… ti ismeritek, te meg képzeld el – ez nekem szólt – ilyen vékony – szemléltette a kisujján – mégis ekkora vibrit felnyom magának és meg sem kottyan… – Illusztrálásként ökölbeszorított alsókarját lengette a szélvédőnél.
–  Ezzel szemben…? – kérdezte mellőlem Tünde, aki már biztosan hallotta ezt az okfejtést, mert előre mulatott a válaszon.
–  Ezzel szemben én… ugye nem kell mondanom, mekkora méretekkel büszkélkedhetek, nőies méretek, hát semmiképpen sem egyszálbél, nekem egy ekkora vibri – újra a kisujj került elő demonstrálni a méretet – csak úgy csúszik fel, ha elég nedves vagyok.
Először kicsit zavartan mosolyogtam. Később rájöttem, hogy végtelen közvetlenségében és a világot szorosan magához ölelni vágyó kitárulkozásában ez a megnyilatkozás a tágas repertoár legvisszafogottabbjai közé tartozik, s attól kezdve felszabadultan szórakoztam harsány nyíltságán.
–  Neked nem centivel a kézben kell pasiznod, hanem olyan műszerrel, ami a vastagságot méri. Ez jöhet, ez nem jöhet… – kacagott Ildi.
Ki az, aki azt állítja, hogy a férfiak egymás között csak a nőkről és a szexről beszélnek? Beültetném egyszer négy csaj közé…
–  Kezemmel tudom ám mérni a hosszt is – kis- és hüvelykujja közti araszt mutatott széles bal combjára illesztve – és átmérőt is. – Ez utóbbi bemutatásához összeérintette előbb a hüvelyk- és mutatóujja hegyét, majd megismételve a mozdulatot hüvelyk- és középső ujjával, tágabbra formázta az elvárt vastagságot.
CD-ről valami zene szólt – láttam a kijelzőn, hogy a negyedik szám nyolcadik percénél járunk – de pillanatnyilag ez senki nem érdekelt. A másik három lány az érzékletes szemléltetésre bámult.
–  Akkor neked a hossz nem is érdekes? – kérdezte Mariann a kormány mögül.
–  Hogyne lenne már érdekes! – eresztette ki a hangját az anyósülést kitöltő lány. – Ne csak mocorogjon valami az ajtóban, hanem jöjjön be rendesen!
–  Értem én: vékony, de hosszú – kapcsolódtam be a diskurzusba.
–  Azért nagyon vékony se legyen – válaszolt elmélázó arccal, mintha gondolatban végiglapozta volna az eddig megtapasztalt méreteket, amitől négyen ide-odadőltünk a röhögéstől, különösen, amikor megint a kört formázó ujjait kezdte el nézegetni ábrándozva.
–  De ezt honnét tudod előre? – faggatta Ildi a méretekre sokat adó csajt.
–  Mindenkinek benyúlsz a gatyájába, hogy egyáltalán szóba jöhet-e? – kérdezte Tünde is, és egy kanyarban hozzápréselt Ildihez.
–  Úgy kellene kezdeni az ismerkedést, hogy bemutatkozunk és megmutatjuk egymásnak, kinek mije van. Ez fél perc eddig, és vagy megy mindenki amerre akar, keres tovább, vagy pedig érdemes lesz folytatni az ismerkedést – vetettem fel.
–  Ez az! Mert most mi van? Szemezgetünk, mosolygunk egymásra, megbeszéljük, hogy talizunk… Mind elvesztegetett idő, ha a talin egyszer csak elővesz a pasi a gatyájából egy kicsi, vékony micsodát, nevezhetjük az ilyet pöcsnek. Kínálgatja, hogy kapjam be… De, könyörgöm, minek, ha az a méret nem jön be nekem?
–  Mit csinálsz akkor? – kérdezte Tünde.
–  Nem sok választásom van! Hagyom álló fasszal… bocsánat, túloztam, álló pöccsel… és gyorsan elmenekülök, vagy ha már feleslegesen egymásra pazaroltunk annyi energiát, és aki a kicsit nem becsüli… ismeritek a mondást… gyorsan kiverem neki kézzel és felejtsük el az egészet! – hangzott a kemény, határozott válasz.
–  Nekünk is létezik ám ez a kockázat! – helyeseltem.
–  Mert a mukik mit kockáztatnak? – fordult hátra a méretek szakértője. – Így is, úgy is tudtok üríteni, és kész. Legfeljebb még egyszer nem keresitek meg ugyanazt a punit.
–  A legtöbb nő öltözködésével korrigálja a testi adottságait – kezdtem, mint valami tudományos értekezést – azaz kiemel valamit, módosít, netán eltitkol. Akkor érheti szegény, ártatlan pasit a meglepetések, amikor levetkőzik egy kislányosan öltözött csaj, vagy éppen egy dögösnek tűnő… és még sorolhatnám a típusokat, de a ruha alól éppen az ellenkezője bukkan elő.  A labdaszerű cickókat melltartó nélkül már a has táján kell keresni… vagy olyan kicsi, hogy borogatással elmúlna.
Egy pillanatnyi csend.
–  És még folytathatnám – folytattam –, mert a punci még nagyobb rizikó. Állítólag 30 féle típus létezik, és a pasik sosem azt várják, ami előkerül.
–  Szegény pasik! – szólalt meg Mariann.
–  Az előbb már megtaláltuk a megoldást – mondta Ildi – , az ismerkedéshez tartozzon hozzá, hogy megnézzük egymást. Meg kell mutatni egymásnak, mint a szemünket vagy a szánkat! – mosolygott. Amint szemem sarkából megvizsgáltam szépségkirálynős szalag– szerű felsőjét, amely alatt egy másikat viselt, különben cicijei kitörtek volna a keskeny sáv mögül, mert így is át akarták döfni a két réteget, biztos voltam benne, hogy nem tévednék a testét illetőleg.
–  És meg lehet tapogatni… is – helyeselt Tünde.
–  Meg persze kipróbálni… is – egészítettem ki.
–  Ez az! Hiába jók a méretek, ha nem tudja használni.
–  Vagy máshogy szereti… Rémálmomban se jöjjön elő, hogy én lovagolni szeretek, a muki meg ragaszkodik a misszionárius pózhoz, sötétben, paplan alatt!
–  Akkor még a farok-formákról nem is beszéltünk…
–  Te mit szeretsz legjobban? – kérdeztem gyorsan Tündétől. Nem mintha nem lettem volna tisztában ezzel, de mielőtt a másik oldalamra fordulva Ilditől is megérdeklődném, meg kellett mutatnom, hogy milyen fesztelenül tárgyalok ebben a témában.
–  Ja, nem tudod? Nekem is első a lovaglás.
Mariann, mint sofőr. A tükörben egyfolytában láttam csillogó szemét, egyik keze a kormányon 7-es körül, a másik a sebességváltón. A szokásosnál kevesebbet beszélt, de látszott, mennyire jól szórakozik.
–  És ha kiderül, hogy a pasi a fiúkat szereti?  – folytatta az előző témát. – Vagy a fiúkat is, nem válogatós?
–  Ne is mondd! Voltam egyszer egy buliban – grimaszolt a dupla– csaj – de mással is előfordult már ilyen, hallani mindenfelé, nem egyedi eset… hogy smároltunk egy mukival, aztán a hátam mögé éllt és markolászta a melleimet. Jólesett a csöcsörészés! Eddig semmi különös. Billegtünk közben, mintha táncolnánk. Hátranyúltam és kivettem a farkát, már elég jól állt, nedves volt a hegye. Kibújtatott a ruhámból és a nyakamat csókolgatta, már arra gondoltam, hogy legalább az ujjával benyúlhatna a punimba… Ekkor valaki befurakodott közénk, éreztem a fejét a fenekemnél… Még gondoltam is magamban, hogy a srácot úgy látszik, nem zavarja. Miért is zavarná, amikor a betolakodó nem a fenekemet akarta, hanem a muki ácsorgó farkát… A muki, aki egész eddig tapogatott, hirtelen elengedett, és nem is törődött többé velem, csak élvezte, hogy szopjál alul… Mit gondoltok, mit láttam, amikor hátranéztem? A leendő pasimat egy másik pasi szopta!
–  Azt a’…!
–  Húúúú!
–  A fenébe!
–  Mit csináltál?
–  Kedvem, lett volna ott cirkuszolni a szoba közepén, vagy földhöz vágni valamit, de mintha semmi különös nem történt volna, könnyedén ellépkedtem onnan, és ki akartam menni a mosdóba kibőgni magam. A mosdóban javában dugtak, amikor benyitottam, nem zavarhattam őket.  A lépcsőfordulóban három fokkal fentebb állt egy pasi, mint a csajszi… Értitek? Pai és lány! Még jobban elkeseredtem, ahogy láttam az igazi szopást. Pasi és lány! Úgy,a hogy kell!... Felmentem az emeletre, ott is van egy fürdőszoba. No, ott meg egy pasi éppen jól meghajolva verte magának…
Két karom a mellettem ülő lányok válla fölött elnyúlt a kalaptartón és az ülés támláján, a nevetést egy pillanatra sem voltam képes felfüggeszteni, s elképzelni sem tudtam, hogyan folytatódik Dupla– popsi története.
–  Méret megfelelő volt?
Alig hallottuk a választ a tomboló kacagástól, de jól láthattuk az ujjaival jelzett vastagságot:
–  De még mennyire! Mondtam is neki gyorsan: add ide!
–  Add ide! – ismételte Tünde fuldokolva, és lábaim közé helyezte a kezét, tenyérrel felfelé.
–  Gondolom, jobban megijedt, mintha váratlanul ráordítottál volna, hogy dobod el rögtön! – nevetett Ildi is, és balkezét Tünde odakészített markába ejtette. Mennyi izgató impulzus egyszerre!
–  Tovább?
–  Ennyi.
–  Mi lett a farokverővel? A fürdőszobában…
–  Segítettem neki.
–  Akkor mégsem ijedt meg?
–  Már hogy ijedt volna, amikor elkaptam azt az édes, tenyérbesimuló farkát és szakszerűen kivertem?!
–  Kézzel?
–  Kézzel… meg szájjal… meg a végén ráhasaltam a mosógépre… Mit kíváncsiskodtok? Nem láttatok még ilyet? Olyanok, vagytok, mint a szűzlányok.
–  Tovább nincs? – kérdezte Ildi különös hangsúllyal.
–  Mi lenne? Ki akarta venni, de mondtam neki, hogy beeresztheti, nagylány vagyok, szedem a tablettát.
–  Tovább?
–  Mit tovább? Legközelebb meghívlak, megnézheted… Amikor végzett, még körbenyalogattam a makkját, azt nagyon szerette.
–  Ennyi? – Nem értettem, Ildi mire kíváncsi még ezek után.
–  Meeert? Hallottál valamit? – fordult hátra erőteljes kacsintással, tettetett bosszúsággal Dupla– popsi. Mintha gondolkozna, mennyit valljon be: – Fele sem igaz annak, amit pletykálnak!
–  Értelek! – Ildi nem hagyta magát, mi többiek pedig kíváncsian vártuk, mit tartogat még a história. – Ha a fele sem igaz, akkor mégsem húsz pasival kufircoltál a mosógépre dőlve, csak tízzel?
–  A méreteket ellenőrizted minden menet előtt? – csatlakozott Tünde is.
–  Hallottam ezt a sztorit – kacagott fel a leggyönyörűbb sofőr is – csak nem tudtam, hogy te voltál… no meg rajtad kívül vagy rajtad még húszan.
–  Maximum hatan– nyolcan… esetleg tízen – válaszolt illő szerénységgel, szűzies mosollyal az érintett.
Egy máskülönben csendes kisközségen haladtunk keresztül éppen. Azóta sem értik a lakók, honnan szabadulhatott ki egyszerre egy kocsirakományra való őrült… akik kivörösödve, hasukat fogva, fuldokolva röhögnek, csak úgy zötyörög tőlük az autó. Ezen a szürke, hétköznapi reggelen.
–  Így végül sikeresen megbosszultad a szerencsétlent, ha már hagyta magát másik koma által szopni – vontam le a végső következtetést.
Tünde és Ildi összefonódott keze remegett az ölemben a kacagástól.
–  Ez az! Elterjedt a híre, hogy egy… hm hülye picsa… kiterült a mosógépen… ez én voltam, ha valaki még nem értené… és sorba lehet állni, hát jöttek is sorban.
–  Jött a buzi is?
–  Nem, legalábbis nem hiszem. Nem néztem meg mindenkit, nagyon el voltam keseredve. Csak hasaltam megadóan.
Ezen is csak nevetni tudtunk.
Jobboldali útitársam feje a vállamon rázkódott.
–  Minden csaj haragudott rád, úgy hallom, mert egészen addig tepertek a pasik, hogy sikerüljön valakinél elérni valamit, és mintha elvágták volna, sorban lerendezted őket, már nem volt miért teperni.
–  Kivégeztem egy párat… – válaszolt szerényen.
–  Hívtak meg azóta valahová bulizni?
–  Hülye picsák! – Így hangzott Dupla-popsi sajátos konklúziója.
Percekig tartott, amíg mindenkinél lecsengett a derültség, ám közben megérkezett az újabb megpróbáltatás.
–  Te mit szeretsz legjobban? – tettem fel a régóta tartogatott kérdést Ildinek.
–  Mármint a szexben?
–  Noná! Nem is arra kíváncsi, hogy a marha vagy a disznóhúst – szólalt meg Mariann.
–  Mindenevő vagyok… mármint a szexben – felelte mellőlem Ildi.
–  Kezeskedem a válasz pontosságáért! – jelentette ki Tünde.
E rövid utazás alatt sem először tapasztaltam, hogy  a lányok mindent megbeszélnek, mindent tudnak egymásról, amit meg véletlenül még ne, azt sürgősen elárulják. Ők négyen pedig különösen túltettek minden eddigi elképzelésemen. Nem zavartatták magukat jelenlétemben az eddig ismeretlen csajok sem, s mindezek után elképzelhetőnek tartottam, hogy Ildi és Dupla– popsi ugyanúgy tisztában vannak Mariann és Tünde intim dolgaival, amint emezek az övékével.
–  Csak van olyan, amit legeslegjobban szeretsz? – faggattam tovább, miközben aggódva lestem, ahogy a lábaim között két kéz fél centire megközelíti a két nadrágszáram találkozási pontját.
–  Egyformán legjobban…
–  Pasi mentalitás! – emelte fel a mutatóujját Dupla-popsi. – Mintha nem kerülhetne mindenféle póz sorra!
–  De ha… tegyük fel… csak egyetlen lehetőség adódik, mert szűkös az idő és a pasinak sajnos korlátozott a teljesítménye, akkor mit választasz?
–  Én azt mondanám, hogy döngessen meg jól hátulról! – rikkantott Dupla-popsi.
–  Én simán beleülnék az ölébe, ne húzzuk az időt – mosolygott a tükörből egy seregnyi gyöngyfog.
Ildi még mindig töprengett:
–  Talán rábíznám, ahogy neki jólesik… Beleülni az ölébe nekem is szimpi, mert egyszerű. Akár egy sötét parkban is lehet, senki nem gondolja, hogy össze vagyunk kapcsolódva.
–  … kapcsolódva… –  visszhangozta Dupla-popsi. – Hacsak nem vagy túl hangos!
–  És a második kedvenc? Amit akkor választanátok, ha mégis adódna még egy lehetőség és a pasi már feltöltődött? – kérdeztem immár mindannyiuktól.
–  Ez így nem ér! Mert ha tudtam volna előre, hogy két menet lesz, akkor elsőre egy furulyázást választok lovaglással befejezve – jelentette ki Dupla popsi, majd mindenkit ismét rágóval kínált, mivel az jót tesz a libidónak.
–  Látod, én jót választottam, elsőnek lovaglás, másodiknak lehet ugyanaz, csak hátulról… hátrafelé lovaglás – kacagott Tünde, és nyelvével két olyasmit csettintett, amilyen hang az ügető lótól származhat.
–  Az is jó! – sóhajtottam fel. – Először a cicidben lehet gyönyörködni, másodszor a popsidban! Előnyös minden vizuális típusnak… mint én.
–  Nekem van egy kedvenc pózom, olyan meghitt… –  kezdte Mariann – lehet, hogy mégis ez lenne az első, ha választani kellene, de nem akárkivel. Biztos van neve, de nem tudom…
–  Meséld el, vagy megállunk és megmutatod!
–  No jó. Hátulról benyomja a farkát a nunimba, aztán nagyon óvatosan egyszerre leereszkedünk, én a hasamra, ő rám, a lábaim csak annyira szét, hogy ki ne csússzon a farka, és lassan, finoman mozog. Sokáig. Amikor már nem bírjuk, visszatérdelek, és csattogósan telenyom.
–  Huh! – nyögtem fel. – Ez tetszett, beleéltem magam… S te, Ildi?
– Ugyanott tartok, mint eddig. Mindegy! A lényeg, hogy tetsszem a pasinak, nézegessen, simogasson, csókolgasson, kívánjon annyira, hogy ne kelljen állítgatni, hanem érezzem, milyen kemény a farka, ahogy hozzámér.
–  Eddig jó, de mi lesz utána?
–  Rábízom. Úgyis megérzem a mozdulataiból, hogy mit szeretne. Ha meg akarja nézni a seggem, bepucsítok neki, ha elölről közelít a punimhoz, lefekszem… ha ő fekszik le, rámászok, ha megfogja a fejem, letérdelek… lehet azt érezni!
–  Tisztára jelbeszéd! Nem egyszerűbb, ha mindenki megmondja, mit szeretne?
–  Mondd, te pasi, ha már úgyis álldogál a farkad, áruld el szépen, hogyan akarsz kufircolni? Így gondolod? – kacagott Ildi, s erre megint mindannyian ide-odagurultunk a nevetéstől és egy Mariann-féle aktuális kanyarodástól.
A mintegy 70 perces út ebben a hangulatban 7 percesnek tűnt. A négy lány mellet az én kedvenc pózaimra és egyéb szükséges ismérvek megosztására nem is jutott idő. Ildi meg is jegyezte, kezét a combomon felejtve:
–  Nem sokat tudtunk meg rólad!
–  Remélem, lesz idő bepótolni… –  és még hozzátettem volna valami ilyesmit is: gyakorlatban… Hangom azonban nevetésbe fulladt, ugyanis Dupla-popsi vékony szemöldöklét felhúzva, kérdő tekintettel s két ujjával méret– ellenőrző kört formázva fordult hátra.
Ahogy kikászálódtunk a cél közelében, majd befutottak a kirándulók további csoportjai, mindenkinél ugyanezt a pukkadásig emelkedett légkört tapasztaltuk. Az egyetlen lányt és négy srácot tartalmazó kocsi társulata tűnt a legvisszafogottabbnak, de abban a pillanatban kifakadt hol egyikükből, hol másikukból az úton felhalmozott féktelen vígasság, amint óvatosan, lapos pillantásokkal egymásra néztek.

*

– Mit szólsz? – kérdezte Mariann, ahogy pár lépéssel lemaradtunk a csapattól.
– Eddig jó! – feleltem lelkesen.
– Buli szempontjából?
– Úgy néztem. Nem is tudnék választani, mert Ildit is szívesen látnám a buliban és … mi lehet a neve?... Dupla-popsi is nagyon jó!
– Dupla-popsi, találó, lehetséges, hogy tetszene is neki az új neve, mert nagyon büszkén viseli a méreteit.
– Ahogy elnézem, sok vállalkozó kedvű csak van köztetek, az is merésznek tűnik  aki a négy sráccal utazott.
– Ki? – nézett végig a csoporton hátulról – Ja, ő a Melinda! Tudod, akinek vágyálma, hogy egyszerre több farkat foghasson.
– Lehet, hogy útközben ez teljesült?
– Gondolod? – csodálkozott Mariann.  – Akkor, ha így volt, nem hinném, hogy meg tudott állni kettőnél, vagy csak a megfogdosásánál.
– Visszafelé újabb leosztásban kellene majd utazni…
–  …hogy másokat is megismerhessek – fejeztem be a felvetésemet.
– Lehet, de napközben is megfigyelhetsz mindenkit, lesz rá alkalom. Ha meg azt szeretnéd, hogy kézben legyél hazafelé, ahhoz nem kell Melinda, szerintem Ildi is benne lenne, Tündét meg úgyi s tudod.
–  Jó ötlet, de nem éppen erre gondoltam most. Most mi lesz a program?
– Meg kell néznünk egy cég működését, itt van valahol a parkolón túl, mert esszét fogunk írni a tapasztalatokról. Ez olyan másfél– kétórás program… Utána mászkálunk a városban, eszünk egy hambit… nem tudom, mi legyen még… hazamegyünk.

*

A cég, mint a tanulmányi kirándulás hivatalos úti célja, nem hozott izgalomba, így kihagytam a meglátogatását. Utólag – néhány elejtett mondat alapján – úgy véltem, hogy rosszul tettem, de akkor és ott inkább egy közeli padon ücsörgést választottam, mellette néhány kisebb sétát a környéken.
Kiderült, hogy kívülem még két „idegen”, azaz két nem– osztálytárs kísérte el a társulatot, egy nővér és egy báty, akik a tanulmányi kirándulás fő programjától szintén távol maradva, hamar egymásra találtak egy másik pad meghitt csendjében.
– Mondta Mariann, hogy átülsz másik kocsiba válogatni! – Tünde mindenkit megelőzve mellém telepedett, ahogy csivitelve kiözönlöttek a négyszintes épületből.
– Meggondoltam, nem szükséges – feleltem.
– Mert? Én jó ötletnek tartottam, mert mégsem mindegy, kikkel bulizunk, neked is legyenek már szimpik!
– Én meg pont arra jutottam, hogy nagyjából mindegy, mert ha Ildi és Dupla-popsi eljön… Ne nevess, ki mert nem tudom a nevét!... Szóval a szórakozás velük már biztosítva lesz. Az meg, hogy kik lesznek még ott, szinte mindegy – közelebb hajoltam – úgysem tudok mindenkit megdugni, meg nem is akarnék.
Miközben ezt halkan fejtegettem Tündének, többször végigmértem Dupla-popsit, és megállapítottam, hogy mindenből bővebben jutott számára, ezért túlontúl nőiesre sikerült a végeredmény. Ezzel szemmel láthatólag tisztában volt. Olyannak tűnt a sok bombázó, top-listás csaj között, mintha azok lennének a kirakat, az óriásplakát és egyebek, ő pedig büszkén képviselné a nyers, zabolátlan nőiséget.
– Jól van, én sem gondoltam, hogy mindenkivel megdugatom magam, de azért nem mindegy ám, ki lát pucéran – súgta vissza Tünde.
– Mit szervezkedtek? – kérdezte Mariann a padhoz lépve, ám szemein pontosan látszott, hogy mindennel tisztában van. Állandó stopposomat sikerült kiismernem napi utazásaink során.
– Veletek utazom visszafelé is – jelentettem ki.
– Lehetne másképp is? De jó ötlet! – kiáltott fel izgatottan az a csaj, aki egyszerre szeretne minden kezébe egy– egy farkat kaparintani. – Visszafelé cseréljünk helyet, ti üljetek mellém hátra! – mutatott két srácra.
Felkerekedtünk és sétáltunk a városban. Imponált a társaság, ahogy nemcsak a kirakatokat nézték meg – afféle plázacicásan – ,de egy-egy hangulatos épületet is megcsodáltak, és a korosztályra nem feltétlenül jellemző módon elolvastuk az „EBBEN A HÁZBAN…” kezdetű márványtáblákat is. Jókat mosolyogtam azért, amikor egy fényesebb kirakat vagy üvegportál előtt elhaladva, mintegy vezényszóra minden lány kissé hátra és lefelé néz… így ellenőrzi a tükröződő felületben, milyen látványt nyújt ringó popsija a bámészkodó helyiek számára.
Időnkét Mariann vagy Tünde – akik legjobb barátjukként mutattak be a többieknek – rábökött valakire s kérdőn nézett rám. Mindenesetre igent bólintottam, mert akármelyiküket meghívhatják a lassan szerveződő, közös bulinkba.
A hazafelé út már a szervezkedéssel telt. Egyértelművé vált, hogy a Mariann kocsijában utazók közül mindenki részt fog venni a babazsúron –  ahogy Dupla-popsi nevezte – és ez a tény szemmel láthatóan ugyanúgy megbirizgálta az ő fantáziájukat is. Kipirult arccal folyt a tervezés.
–  Én már ki is találtam az alibimet – közölte Ildi büszkén.
–  Én is – helyeselt Mariann. – Ezt a kirándulást nem mondtam el, úgyis suli-időben történt, és amikor pedig bulizunk, az a nap lesz a tanulmányi kirándulásé, vagyis az a kettő nap.
–  Nagyon jó! – mondta Tünde elismerően – Ez igen! Kétnapos alibi!
–  Lehet hozni partnert? – kérdezte Dupla- popsi.
–  Mosógépes ismerősöket? Persze, mindenki hozhat magával, akár többet is... hahaha… Húszra gondolsz?
Az anyósülés utasa eleresztette a füle mellett a provokatív kérdéseket.
–  Olyanra gondoltam, akivel nem vallok szégyent, de nem is sajnálom, ha netán mással is jól érzi magát, nem csak velem… vagy ha a pasikat ízlelgeti… és nem féltékenykedik, ha netán mással is foglalkozom.
Ez a „netán” a szándékánál határozottabbra sikerült, ezért jelentése közelebb állt a „biztos”-hoz, mint az „esetleg”-hez.
Ha megkíséreltük volna összerakni mindazt a vágyat és elképzelést ami a visszafelé-úton, a kocsiban kialakult – és amiről konkrétan nem is beszélt senki, mégis mindannyian éreztük –, azt hiszem, kollektív zavarba kerülünk mindahányan.A pillanatnyi csendben, fantáziám egy végtelenül mozgalmas képet vetített elém.
–  Zavarna benneteket, ha az öcsém is ott lenne? – kérdezte Tünde bizonytalanul.
– Már miért is zavarna? Most mit röhögtök? Be kell vezetni a dolgokba?  –  Dupla-popsi ujjai máris méricskélésre álltak.
Mariannal a tükrön keresztül összenevettünk, mi tudtuk már, hogy akit Tünde az öccsének nevez, az tulajdonképpen a húga, akit valószínűleg egyébként sem kell bevezetni semmibe. Tapasztaltuk. Olyan fesztelenül képes mozogni nővére szobájában akkor is, ha ott éppen egyszerre hárman merülnek el az erotika összegubancolódott bugyraiban.
Még nem tudtuk, mikor is vetjük majd végre bele magunkat a fergeteges buliba. „Mielőbb” – javasolta Ildi. Abban biztosak lehettünk, hogy az időpont kitűzésétől kezdve türelmetlenül számoljuk, hányat alszunk még addig külön-külön.

Folytatása következik!

FlagCounter

[URL=http://info.flagcounter.com/3p1k][IMG]http://s06.flagcounter.com/count/3p1k/bg_FFFFFF/txt_000000/border_CCCCCC/columns_2/maxflags_12/viewers_0/labels_0/pageviews_0/flags_0/[/IMG][/URL]