2017. május 31., szerda

Gyönyörök szigete III. rész - Tour de Devon 3. fejezet

Előzmény: Gyönyörök szigete I. rész 1. fejezet
Közvetlen előzmény: Gyönyörök szigete III. rész 2. fejezet

Írta: Jeremydcp
Fordította: Sinara
Az eredeti megjelenésének időpontja: 2014. június 7.

*********************************************************************


A túlérett guava illata töltötte meg a levegőt, ahogy a horizonton alábukó nap fénye beragyogta az erdőt körülöttünk, miközben Devonnal óvatosan kerestük a megfelelő utat biciklinkkel az orchideák vöröslő mezői között. Egy kisebb tisztás tökéletes kilátást nyújtott nekünk az óceánra, amint az a kék és a zöld különböző árnyalataiban fürdőzik. Fölöttünk különböző színes madarak röpködtek a fák között és vidáman csiviteltek. Az arcunkat simogató szellővel és a hátunkat melengető nappal a sziget a legszebb arcát mutatta nekünk.
A sziget délnyugati végének kacskaringós útjai felváltva kerülgették a vulkáni kúpokat, majd fáradságos emelkedőt vett egy domb teteje felé. Devonnal úgy döntöttünk, ezt a szakaszt inkább gyalog tesszük meg, felfele tolva biciklinket. Fiatalabb koromban simán feltekertem volna ezen az emelkedőn, az azonban már régen volt.
- Vezet ez az út bármiféle kitüntetett helyre?
- A sziklákra felettünk – válaszoltam Devonnak. - Szerintem élvezni fogod a kilátást onnan.
- Nem kétlem – mosolygott. - Eddig semmi olyat nem találtam ezen a szigeten, ami ne nyűgözött volna le. A ház, a strandok, az óceán, az erdő... minden. Tényleg minden. Minden csodálatos.
- Örülök, hogy jól érzed itt magad.
- Mesélj egy kicsit magadról! - váltott témát. - Mióta élsz itt a szigeten?
- Már jó ideje. Tizenhét éve. - Egy pillanatra összevontam a szemöldökömet és elgondolkoztam. - Ja. Elég régóta.
- És mindig csak magad vagy itt?
Bólintottam.
- Igen. Többnyire. Louisa itt van velem, ha van társaságom, ha nem. De néha meglátogatnak a szüleim, vagy Kristanna. Tudod, akiről meséltem már korábban is. Aki azt az üzenetet hagyta a vízesésnél.
- Emlékszem – bólintott Devon és felnézett rám. - Azt mondtad, ő is csatlakozik majd hozzánk, ugye?
- Igen. Remélhetőleg minél hamarabb. Még van egy kis problémája az útlevelével otthon. Igazság szerint rengeteget segített nekem megtervezni és előkészíteni a látogatásotokat itt. Nagyon zokon vette, hogy nem lehetett itt, amikor megérkeztetek. Beszéltem vele telefonon úgy egy órája. Alig várja, hogy megismerhessen titeket.
- Meg se kell kérdeznem, hogy csinos lány-e. Ilyen névvel hogy lehetne másképp? Megkérdezhetem, hogy milyen név ez? Elég egzotikusnak hangzik. Tetszik.
- Igen. Kristanna Norvégiából származik – válaszoltam. - Az üzenetet is az anyanyelvén írta. Norvégul. A családomon kívül ő látogat meg a legtöbbször itt, a szigeten. Már nagyjából négy éve ismerem őt. Az igazság szerint még többször is meglátogatott, mint a családom. Sokkal többször, annak ellenére, hogy hihetetlenül hosszú neki az út idáig.
- Na és te honnan jöttél eredetileg? - érdeklődött tovább Devon. - Én az egész életemet a jó öreg, unalmas Pennsylvaniában töltöttem.
- Ohióból.
- Tényleg? Ohióban nőttél fel?
- Nem – ráztam meg a fejem. - Nos, félig-meddig. Hetedik osztályos koromban apám New Jersey-ben kapott állást, úgyhogy oda költöztünk. Aztán, miután leérettségiztem, megint elköltöztünk, ezúttal Los Angelesbe. Miután elköltöztem otthonról, töltöttem némi időt Oregonban is.
- Tizenhét éve élsz ezen a szigeten, igaz? Ezek szerint huszonkettő voltál, amikor ide költöztél.
- Igen. Egy vállalkozótól vettem a szigetet '96-ban. Akkoriban egy nagy dzsumbuj volt az egész néhány meddő bányával. Én alakítottam át egy luxus üdülővé, de leginkább csak magamnak akartam. Az egészet én hoztam létre a házzal, a medencékkel és minden ember alkotta tájelemmel itt.
- Remek munkát végeztél – mosolygott rám Devon. - Hogy engedhetted ezt meg magadnak?
- A pénz nem számít nekem – vontam vállat. - Már húsz éves korom óta.
- Mert mi történt húsz éves korodban?
- Nem szívesen beszélnék pénzről meg munkáról most még – hárítottam el a választ. - Az évek folyamán megtanultam, hogy a pénz, főleg, ha sok van neked belőle, tönkretehet egy lehetséges kapcsolatot. Előbb szeretnélek megismerni, Devon, és szeretném, ha te is megismernél engem.
- Ez jól hangzik – mosolygott és a vállamra hajtotta a fejét, miközben tovább sétáltunk felfelé az úton. - Egy lehetséges kapcsolatot, hm? Érezted már valaha, Jeremy, hogy valaki pont tökéletesen illik hozzád?
Azonnal Pamela képe villant az emlékezetembe Devon szavaitól. Viszont amikor a mellettem sétáló szőkeség gyengéden megszorította a karomat, rájöttem, hogy rólam beszél. Én lennék az a valaki, aki tökéletesen illik hozzá? A testem megborzongott az elképzelésre.
Devon számtalan alkalmat talált rá, hogy éreztesse az érzéseit irántam az előző esti üdvözlő vacsora óta. Először ott volt az a váratlan csók az arcomra, majd a könnyelmű kijelentés, hogy máris én vagyok a kedvence, ma pedig a dicséretei a szigettel kapcsolatban... Amikor korábban a vízeséshez kirándultunk, valahányszor Devonra néztem, az az érzésem volt, hogy mindig elkaptam a rám szegeződő tekintetét. Mintha egy pillanatra se venné le rólam a szemét.
Vajon ő is úgy érez irántam, mint én Pamela iránt? Vagy legalábbis amit Pamela iránt éreztem a mai afférunkat közvetlenül követően? Vajon máris belém szeretett?
Amikor egyértelművé vált, hogy nem fogok válaszolni a kérdésre, Devon csak még jobban hozzám simult. Úgy tűnt, nagyon boldog, hogy közel lehet hozzám. Nem mintha én nem élveztem volna az ő közelségét. Bárki más így lett volna ezzel.
- Voltál valaha strandon otthon, Pennsylvaniában? - igyekeztem megtörni a csöndet kettőnk között. Nem tudtam kitalálni mást, amit mondhatnék. Az óceán közelsége viszont hozta a témát.
- Néha – válaszolta. - Viszont mindig nagy a tömeg, amikor jó az idő, úgyhogy többnyire inkább távol maradok. Azon kívül pedig mindig túlságosan lefoglal a munka.
- A sok munka mindig csak visszatart – nevettem fel.
- Amúgy se szeretem az otthoni strandokat – vont vállat. - A víz koszos, az emberek hangosak és, hiszed vagy sem, a pasik meg vannak őrülve értem bikiniben. Mindig úgy kell elhajtanom őket, mint a legyeket.
- Neeeem! - játszottam a megrökönyödöttet. - Ezt nem hiszem el. Mint a legyeket? Nem is értem, miért.
Kate Upton alias Devon
Devon is felnevetett, miközben lassan közeledtünk a csúcshoz.
- Nagyon válogatós lettem a pasik terén az idő múlásával – folytatta Devon. - Különösen miután szakítottam az utolsó barátommal, Barrettel. Nem akarok még egyszer összekerülni egy olyan alakkal, mint ő. És, az igazat megvallva, sose szerettem a nyomulós srácokat. Szeretek én kezdeményezni.
- Nos, velem egyértelműen te kezdeményeztél.
Devon bólintott.
- Pontosan. Te megfelelsz mindennek, amit én szeretek egy férfiban, Jeremy. Ami nem könnyű, tekintve, hogy, mint mondtam, válogatós vagyok. Nagyon szőrszálhasogató tudok lenni, ha randizásra kerül sor.
- Ó! És mit keresel egy férfiban?
Devon elmosolyodott.
- Már egy jó ideje rájöttem, hogy senki se tökéletes. Egy nő és egy férfi sem. Úgyhogy arra figyelek oda, hogy ki illene hozzám a legjobban. Egy őszinte férfit szeretnék, aki gondoskodik rólam. Én őszinte ember vagyok, tudod, és ennek kölcsönösnek kell lennie. Azt is szeretném, ha az illető romantikus lenne, kedves és... humoros. A romantika nagyon fontos nekem. És azt is szeretem, ha egy férfi szereti az állatokat.
- Ez a sziget egy kész állatkert – vigyorogtam, arra a sok állatra gondolva, amiket Kristannával befogadtunk.
- Az is sokat segít, ha az illető férfi hihetetlenül szexi – folytatta Devon csintalan hangon, miközben alaposan végigmért. Én mindig is úgy gondoltam magamra, mint egy teljesen átlagos küllemű fickó. Devon azonban szexinek tartott. Ez teljesen letaglózott. - Érted már, Jeremy? Szinte minden kívánalmamnak megfelelsz. Vicces vagy, jóképű, őszinte és nagyon romantikus. Legalábbis romantikusnak tűnsz. És nagyon tisztelettudó is vagy, amit szintén nagyon szeretek. És nagyon szexi is vagy.
Megráztam a fejem, hogy kissé kitisztítsam az elmémet.
- Nagyrészt egyetértek veled, kivéve az utolsó kitételeket. Sosem tartottam magam többnek átlagosnál...
- Higgy nekem! - szakított félbe Devon és rám emelte csillogó kék szemeit. - Nagyon szexi férfi vagy. Csak annyit kell tenned, hogy kinyitsz és elfogadod, hogy van esélyed, ha próbálkozol – erősítette meg szavait ez a gyönyörűség azzal, hogy gyengéden megszorította a karomat. - Pamela is úgy gondolja, hogy szexi vagy. Ahogy Trish és Lindsay is. Amy pedig különösen.
- Ezt mondták neked? - lepődtem meg.
- Sokat beszélgetünk, Jeremy – mosolyodott el. - Hiszen nőből vagyunk. Megtaláljuk a hangot egymással. Lindsay amolyan apafiguraként tekint rád. Egy meglehetősen szexi apafiguraként.
- Tényleg? - jöttem zavarba kissé.
- Tényleg.
- Mindenkit felsoroltál, csak Camille-t nem.
- Camille még mindig bezárkózik valamilyen okból – válaszolta Devon. - Ő még nem áll készen, hogy úgy megbízzon benned, mint mi, többiek. Neki még mindig nehezére esik elhinni, hogy csak azért fizetsz nekünk ennyit, hogy itt legyünk és veled töltsük a nyarat. - Devon megvonta a vállát. - De fel fog engedni. Előbb vagy utóbb, de ő is fel fog engedni.
- És Trish is úgy gondolja, hogy szexi vagyok?
Devon megfontoltan bólintott.
- Egyértelműen.
- Nem hittem volna, hogy felfigyel rám, ha Lindsay is a közelben van.
Devon kuncogni kezdett.
- Trish kedvel téged, Jeremy. Tudom, hogy nagyon Lindsay-re koncentrál, de akkor se vak. Nagyon kedvel téged. - Megvonta a vállát, majd folytatta. - Úgy értem... van benned bármi is, amit ne lehetne kedvelni? Ha van is, mi még nem vettük észre.
Hirtelen melegség töltött el és mosoly ült ki az arcomra. Csodásan éreztem magam, hogy ilyen pozitív benyomást keltettem egy olyan csodálatos és vonzó nőben, mint Devon. És a többiek is (egyelőre csak Camille kivételével) ugyanígy gondolkodtak. Hogy jóképű lennék? Még Lindsay is így gondolja? A lány, aki egyfajta apafiguraként tekint rám?
Egy pillanat! Ezt az utóbbit bóknak kellene vennem, vagy épp ellenkezőleg?
- Nos, most már tudod, hogy én is hihetetlenül szexinek tartalak téged – futtattam végig az ujjaimat Devon karomon pihenő kezén, ő pedig felmosolygott rám. - Egyszerűen tökéletes vagy.
- Senki nem tökéletes, Jeremy.
- De te az vagy.
Devon elvigyorodott és megrázta a fejét.
- Aki a hibák nélküli lelki társat keresi, nem talál senkit.
Összevontam a szemöldököm a szavaira.
- Ez egy régi mondás – magyarázta. - Azt jelenti, ha a tökéleteset keresed és nem elégszel meg kevesebbel, örökké kereshetsz és sosem fogod megtalálni. Erre évekkel ezelőtt jöttem rá. Senki nem tökéletes. - Sóhajtott egy nagyot és ábrándosan rám mosolygott. - De te nagyon közel állsz hozzá, hogy az egyél.

Úgy éreztem, az elmém elhomályosul, a szívem pedig hevesen ver, miközben borzongás futott végig a gerincemen. Újból és újból visszaidéztem Devon szavait az elmémben. Ez annyira hihetetlen volt nekem! Meglepő volt, mennyire felvillanyozott ez ahhoz képest, ahogy két napja éreztem magam. És mindezt ezeknek a csodás lányoknak köszönhettem. A puszta jelenlétük ilyen csodás hatással volt rám.

2017. május 28., vasárnap

Gyönyörök szigete III. rész - Tour de Devon 2. fejezet

Előzmény: Gyönyörök szigete I. rész 1. fejezet
Közvetlen előzmény: Gyönyörök szigete III. rész 1. fejezet

Írta: Jeremydcp
Fordította: Sinara
Az eredeti megjelenésének időpontja: 2014. június 7.

*********************************************************************


Miután végeztem az órányi ejtőzéssel a kádban, megszárítkoztam, majd visszatértem a szobámba. Mint mindig, kíváncsi lévén, mit csinálhatnak a hölgyek, azonnal a kukkoló szoba felé vettem az irányt és leültem a monitorok elé. Legnagyobb örömömre csak az egyik szoba megfigyelőrendszere volt aktív, ami azt jelentette, hogy mindenki együtt van.
A kitüntetett közös tartózkodási hely nem volt más, mint a beltéri medence, ami egy hatalmas üveg tetőszerkezet alatt kapott helyet. A helyiség egy széles teraszhoz csatlakozott, a kivezető terebélyes üvegajtókon keresztül pedig tökéletes kilátás nyílt az őserdőre és a képeslapra illő tengerparti panorámára.
Mind a hat hölgyvendégem, szemmel láthatóan, kiélvezte a medencetér nyújtotta lehetőségeket. Per pillanat éppen röplabdáztak. Én pedig hátra dőltem a székemben és figyeltem a játékukat, ahogy önfeledten szórakozva paskolták át a labdát a víz fölé kifeszített háló fölött. Trish, Lindsay és Devon alkották az egyik csapatot, a magával ragadó hármas, Amy, Pamela és Camille pedig a másikat. Mindannyian ugyanazt a bikinit viselték, amit korábban is a vízesésnél.
Egyértelműen a legcsodálatosabb látvány Pamela és Camille voltak, ahogy terebélyes kebleik ringatóztak a bikini felső alatt minden egyes ugrásnál. De persze Devonnak, Trish-nek és Amynek sem volt okuk a panaszra, hiába maradtak el valamivel a két előbbi szépség mögött.
Az összképet tekintve azonban Lindsay mindannyiukat túlszárnyalta karcsú, hamvas alakjával, amit egyszerű, vörös bikinije látni engedett. Sportos karcsúságával a tizennyolc éves leányzó még inkább annak a frissen érettségizett kis hercegnőnek tűnt, ami volt, mint egyébként. Ez persze csak tovább növelte azt a varázst, amit egyébként is gyakorolt rám az érintetlen szűz kisugárzásával. Bármely férfi szerencsésnek mondhatta volna magát a helyemben.
Mivel egyértelműen Lindsay volt a legfiatalabb és a legruganyosabb a jelenlévők között, egyáltalán nem lepődtem meg, amikor észrevettem, ahogy a többiek is lopva rá-rá pillantanak játék közben. Nyilvánvaló volt, hogy többőjük (ha nem mindannyiójuk) szemet vetett már rá. Könnyű lett volna a legdögösebbnek ítélnem Lindsay-t az egész társaságban, Pamela és Devon jelenlétében azonban ezt elég nehéz lett volna kijelenteni. Nem akartam elhamarkodott ítéleteket hozni. Lindsay vonzereje azonban magával ragadó volt, és ahogy elképzeltem, hogy mosolygós ajkai duzzadó férfiasságom köré fonódnak, azonnal borzongás futott végig a gerincemen.
Ahogy kidülledő szemeim a fiatal lányra szegeződtek, hirtelen ellenállhatatlan késztetést éreztem, hogy elővegyem a farkamat a nadrágomból. Vajon hányan részesülhettek eddig abban az örömben, hogy ilyen szűk bikiniben láthatták ezt a csodálatos lányt? Hányan élvezhették a teste látványát ennyire közel a meztelenséghez? Nem is tudtam megállni, hogy ne közelítsek rá a rejtett kamerával Lindsay alakjára. Teljesen rabul ejtett.
Josephine Skriver alias Lindsay
Nem is tudtam sokáig türtőztetni magam az elmém kreálta erotikus gondolatoktól és hamarosan a markomban szorongatott szerszámom ki is fecskendezett egy kevés anyagot a csuklómra. Csak azt sajnáltam, hogy a spriccelés célpontja valójában nem Lindsay torka volt.
Immáron ellazulva és még inkább kimerülten teljesen hátradőltem a székemben és vettem egy mély levegőt. Egek! Mit meg nem adnék, hogy én legyek az a szerencsés, aki elveheti ennek a lánynak a szüzességét!
- Viszont Trish jobban megérdemli őt – mondtam ki hangosan.
Egy részem abban reménykedett, Trish lehet az, aki végül kiérdemli, hogy először ágyba vihesse a lányt. Nem mintha én nem akartam volna magamnak ezt a kiváltságot. Nagyon is akartam. Ez amolyan „egyszer az életben”-lehetőségnek tűnt számomra. Egy harminckilenc éves férfinak (aki pedig természetesen az idő múlásával csak egyre idősebb lesz) hányszor adathat meg, hogy lefektessen egy tizennyolc éves szüzet? Hányszor történhet ez meg a mai világban?
Az igazat megvallva azonban Trish volt számára a tökéletes választás. Egyértelmű volt, hogy Lindsay is hozzá vonzódik a legjobban és ő tűnt a leginkább hozzá illő hosszú távú társnak. Akárcsak a számomra Pamela. Trish szemmel láthatóan fülig belezúgott, így pedig sokkal inkább megérdemelte, hogy megkapja a leányzó kegyeit, mint bárki más, És Lindsay is felszabadultabb volt az ő társaságában, mint bárki máséban. El lehetett képzelni tökéletesebb kapcsolatot?
Bár gond nélkül elfogadtam ezt, és kívántam is számukra, hogy mindez összejöjjön, ettől még egy pillanatra sem szűntem meg álmodozni arról, hogy mindenki más előtt megszerezhessem Lindsay-t. Végső soron azonban a döntés joga az övé volt.

***

Amikor eljött a vacsora ideje, mindannyian az étkezőben gyűltünk össze és éhesen vártuk, hogy Louisa kitolja számunkra az előkészített ételeket egy zsúrkocsin. Ínycsiklandozó illatok töltötték be az egész helyiséget.
Mindannyian megköszöntük Louisának, ő pedig egy meghajlás után mosolyogva tért vissza a konyhába, hogy kihozza az italainkat is. Ahogy számítani lehetett rá, az étel fantasztikus volt. Louisa volt a legjobb szakács, akit csak ismertem.
Azonban, lévén, hogy már alaposan benne járt a korban és hamar megfájdult a háta, önként átvállaltam tőle néhány elfoglaltságot, például szívesen mosogattam el a használt tányérokat. Amikor erre felfigyeltek, a lányok közül is többen vállalkoztak, hogy segítenek nekem. Persze tisztában voltam vele, hogy legalább egy részük azért akar ennyire segíteni, mert azt hitték, ezzel jobb benyomást tehetnek rám és reménykedtek, így nagyobb esélyük lehet elnyerni a félmilliós fődíjat a hat hét lezárultával.
Amy, Devon és Camille feltűnően igyekeztek a kedvemben járni. Nem tudtam, hogy mindezt a nagyobb pénz érdekében teszik, vagy tényleg önzetlenül próbának segíteni. Vagy, esetleg, ami a legvalószínűbb, a kettő együtt volt igaz.
Végül azonban megkértem őket, hogy nyugodtan menjenek szórakozni. Mindig szívesen mosogattam egyedül és közöltem is a három lánnyal, akárcsak Pamelával, Trish-sel és Lindsay-vel, hogy nem szeretném, ha bármilyen munkát is végeznének, amíg nálam vendégeskednek. Azt szerettem volna, hogy felszabadultak legyenek és csak a saját örömükkel foglalkozzanak. Elvégre ők voltak a vendégek itt. Miféle vendéglátó lennék, ha hagynám, hogy ők dolgozzanak helyettem?

***

- Minden rendben van?
A váratlan hangra azonnal felkaptam a fejem, a forrását keresve, végül rátalálva a kedvesen mosolygó Devonra. Megráztam a fejem, mintha ki akarnám tisztítani az elmémet, majd viszonoztam a mosolyát.
- Persze. Minden csodás – válaszoltam értetlenül.
- Ó! - lépett hozzám közelebb. - Nos, csak azért kérdeztem, mert teljesen úgy nézel ki, mint aki épp most veszítette el a legjobb barátját, vagy ilyesmi. Biztos, hogy minden rendben? Olyan... szomorúnak nézel ki.
Már negyed kilencre járt az idő, én pedig kinn ücsörögtem a kedd esti szellőben a teraszon, a medence mellett, amikor Devon rám talált. Miután végeztem a mosogatással, úgy döntöttem, kijövök ide egy kicsit relaxálni. Épp az elmúlt huszonnégy óra eseményein gondolkoztam és azon, mit tartogathat még a hat hét hátralevő része ugyanúgy nekem, mint a lányoknak. A lehetőségek közel álltak a határtalansághoz.
Kissé összezavarodtam Devon szavaitól. Hogy szomorúnak néztem ki? Mintha elvesztettem volna a legjobb barátomat? Talán csak épp egy olyan pillanatomban talált meg, amikor nem volt megfelelően kifejező a testbeszédem. Az igazat megvallva, tökéletesen jól éreztem magam. Mégis mi okom lett volna bármi negatívat is érezni egy ilyen csodálatos helyzetben?
- Ó, igen. Nos... - álltam fel – csak elgondolkoztam. Elég sok minden kavarog most a fejemben.
Devon kíváncsian felvonta a szemöldökét.
- Például?
- Nem számít – válaszoltam és kinyújtottam a kezem, hogy megfogjam a jobbját. Sokszor eléggé vakmerőnek éreztem magam a lányok többségével kapcsolatban. Devonnal viszont felszabadultnak éreztem magam. Tudtam, hogy kedvel engem valami furcsa okból kifolyólag. - Most csak az a fontos, hogy te itt vagy.
Hamar rájöttem, hogy akárhogy is érzem, közel sem vagyok olyan vakmerő, mint Devon, mint amikor most is vidáman kuncogni kezdett és egy pillanatra szorosan átölelt. Bármilyen könnyed és egyszerű volt is ez az ölelés, csak még inkább jobb kedvre derített.
- Na és te hogy vagy? - kérdeztem, amikor végül elhúzódott tőlem és tett egy lépést hátra. - Milyen volt a vacsora?
- Tökéletes, Jeremy – mosolygott. - Pont tökéletes. És te? Hogy érzed magad?
- Csodásan. - Azt persze nem tettem hozzá, hogy ennek az elsődleges oka éppen az volt, hogy vele lehetek.
Talán furcsán hangzik, de Devon puszta jelenléte elég volt ahhoz, hogy ideiglenesen teljesen megfeletkezzek Pameláról és azokról a következtetésekről, amiket alig pár órája levontam, hogy ő lenne az a nő, akit egész életemben kerestem. Úgy tűnt, mintha valamiféle fogaskerékbe szorultam volna. Mintha bármelyik lánnyal is kerültem volna kapcsolatba, akár verbálisan, akár fizikálisan, akár csak a monitoron keresztül, ő vált a személyes kedvencemmé, akivel le szerettem volna élni az életemet.
Mielőtt a szigetre léptek volna és bármelyikükkel is találkoztam volna szemtől szemben, Trish volt a kedvencem. Ő tűnt, jobb szó híján, a legvagányabbnak hatójuk közül. Trish nagyon pozitív és életvidám volt, ami tökéletesen átjött a korábbi csevegéseinkből és telefonbeszélgetéseinkből. Sokkal jobban élveztem vele beszélgetni, mint bármelyik másik lánnyal.
Aztán eljött a tegnapi nap. Mind a hatan végre megérkeztek, én pedig úgy pattogtam közöttük, mint egy különös, hat személyes pingpong labdája. Először Pamelát kedveltem meg a legjobban. Aztán jött Lindsay, Amy, Devon... aztán megint Amy. Ma ismét Pamela lett az első számú kedvencem. Majd a gondolataim Lindsay-ről az imént ismét őt repítették a csúcsra.
Most pedig? Itt voltam egyedül Devonnal és hirtelen, legalábbis egy időre, senki más nem számított. Csak Devon egyedül. Nem volt túl jó dolog beszorulni egy ilyen körforgásba. És egyértelműen nem volt előremutató. Nekem pedig hat hét állt rendelkezésemre, hogy döntésre jussak. Most pedig, hiába volt még csak a második nap, úgy éreztem, az óra vészesen ketyeg.
Kihasználtam a pillanatot, hogy tetőtől talpig végigmérjem Devont, bár azt kívántam, bárcsak egy egész évem lenne rá.
A huszonhét éves pennsylvaniai szépség ujjatlan citromsárga topot viselt, ami szabadon hagyott pár ujjnyit a derekából. Mellé azonos színű sortot vett fel, ami tökéletesen kiemelte hosszú, napbarnította lábait. Mindkét ruhadarab szűken simult tökéletes alakjára. Lábára fehér teniszcipőt húzott, azonos színű zoknival, amit a bokájáig letűrt.
Nehéz lenne szavakat találni arra, milyen magával ragadóan festett, ahogy a mellei kidomborodtak a szűk felső alól. És ugyanez volt igaz a fenekére is, amire második bőrként simult rá a nadrág anyaga.
- Mondhatok valamit, amit valószínűleg már úgyis tudsz?
- Mit? - kérdezte a szőke szépség.
- Te... csodálatosan nézel ki.
- Ó...! Köszönöm, Jeremy – lépett közelebb hozzám és a csiklómra simította a kezét. - Az igazat megvallva, pont te vagy az a férfi, akit kerestem.
- Az nem nehéz. Elvégre én vagyok az egyetlen férfi itt – vigyorogtam.
Devon vidáman kuncogott.
- Ez igaz. Viszont szeretnék kérni tőled egy szívességet. Tudnál keríteni nekem egy biciklit? Mondtad, hogy számos darab van itt raktáron. Már vagy tíz éve nem bicikliztem.
- Szeretnél elmenni egy biciklitúrára?
Devon pajkosan rám mosolygott és szalutált.
- Igen, uram.
Én is elmosolyodtam és felemeltem a mutatóujjam.
- Egy feltétellel.
- És mi lenne az?
- Hogy én is veled mehetek – válaszoltam. - Persze csak ha nem bánod, hogy csatlakozom. Vehetjük egy kis randinak is.
- Egy randinak? - szaladt fülig Devon szája. - Annak nagyon örülnék.
- Ahogy én is – nevettem. Ilyen könnyű lett volna csak úgy a semmiből rávennem Devont egy randira? Mégis mi vett rá, hogy csak így, meggondolatlanul felajánljam? Nem voltam ilyen nyílt fajta, de, úgy tűnt, kezdtem egyre jobban megnyílni a hölgyek előtt. Ami jó dolog volt. Remélem, a következő napokban ez csak még egyszerűbbé válik.
Felemeltem a kezem és Devon jobb vállára helyeztem, hogy gyengéden a bejárat felé irányítsam.
Miközben sétáltunk, félrebillentettem a fejem és rá mosolyogtam.
- Szóval tíz éve nem biciklizett, Miss Devon? Mégis hogy történhetett ez?
Devon megvonta a vállát.
- Sokkal egyszerűbb volt autóba ülni, azt hiszem. Mindig lefoglalt az egyetem, aztán meg a meló, meg ilyenek.
- Pedig sokkal szórakoztatóbb, mint kocsit vezetni – mondtam. - Én minden héten előveszek egy biciklit és megyek egy kört, már évek óta. - Oda vezettem Devont a tárolóhoz és kinyitottam az ajtót. - És, van konkrét ötleted, hogy hova menjünk? Van számos különböző kerékpárom. Szabad pályás, verseny- és sportbicikli, hibrid... meg még jó néhány. Melyik legyen?
- Úgy gondoltam, mehetnénk az úton. De benne vagyok egy kis terepmenetben is az erdőben. Van még némi időnk sötétedésik. Talán egy óra, nem?
Bólintottam.
- Akkor egy mountain bike jó lesz neked.
Felkapcsoltam a mennyezeti lámpát és végignéztem, melyik bicikli lenne a legmegfelelőbb a csodás Devonnak. Végül kiemeltem egy jó kialakítású mountain bike-ot és választottam egy hasonlót magamnak is.
Átnyújtottam Devonnak egy bukósisakot és egy pár biciklis kesztyűt, majd megtöltöttem két kulacsot vízzel. Utána pedig már készen is álltunk, hogy nekivágjunk az útnak. Miután bezártam a tárolót, fel is ugrottunk a járgányainkra és nekiindultunk. Kristannát leszámítva ez volt az első alkalom, hogy társaságom akadt tekerés közben, már évek óta. Úgy tűnt, nagyon fogom élvezni ezt az estét.
- Emlékszel még, hogy kell tekerni? - kérdeztem Devontól, látva, ahogy küzd az egyensúly megtalálásával, persze némi élccel a hangomban. - Talán tegyünk fel pótkereket is? Azt hiszem, van az is valahol abból az időből, amikor az unokaöcsém még kicsi volt.
- Ó, ne aggódj! Rendben leszek – biztosított Devon, kicsit fészkelődve az ülésben, hogy kényelmesebb pózt találjon. - Így. A biciklizést sose lehet elfelejteni, nemde, Jeremy? - mosolygott ez a két lábon járó afrodiziákum és egy pillanat alatt elsüvített mellettem. - Hűha! Ez úgy megy, mint egy álom.

- Ajánlom is neki azok után, amennyire került – nevettem fel hangosan.

2017. május 26., péntek

Esti műszak 3. rész

Írta: Marokfegyver

Előzmény: Esti műszak 1. rész
Közvetlen előzmény: Esti műszak 2. rész

****************************************


Mások számára kellemes nyári este volt. Krisztián kissé szórakozottan ült a vacsoraasztalnál, miközben belülről izgatottság feszítette. Felváltva jelentek meg a tányérján a képek: A szomszédnő, ahogy sétálgat a közös udvaron, „a másik kurva”, aki egyszerre több pasit is fogad, és persze Patrícia, amint kikerekedett szemmel nézi saját kézi-munkálkodásának eredményét.
Vacsora után sietett a szobájába, egyedül akart maradni. Végiggondolni a napi élményeket, és zavartalanul tovább fantáziálni, de rögtön szorította a négy fal magánya.
Végigdőlt az ágyán, meztelen talpait az ablakpárkányra tette, lábujjaival zongorázott. Képzeletben újraélte Patrícia kézimunkáját, majd odaképzelte magát a lány szomszédjának vendégei közém aztán arról álmodozott, hogy emez a szomszédnő egy intéssel magához hívja, és bezárkózik vele a lakásba…
– Egyik jobb, mint a másik! – gondolta elégedetten.
Később, amikor fantáziája már minden változatot eljátszott, és össze-vissza csereberélte a szerepeket, sokat ígérőnek tartotta a következő napot.
– Rá is kell pihenni már előre! – határozta el.
Felkelt, nyújtózott egyet az ablaknál, és…
Meglátta Patríciát. A szemközti házban, az egyébként sötétedéstől mindig szigorúan leeresztett redőny, most félúton parkolt.
A lány oldalt ült, arcát a monitor a szobát egy kislámpa fénye világította meg. A félárbocon felejtett redőny mellett Krisztián még egy furcsaságot fedezett fel: Patrícia átöltözött.
– Hova készül? – öntötte el a fiú agyát a féltékenység. Mert hirtelen még azt is elképzelhetőnek tartotta, hogy Patrícia nem véletlenül ismeri fel a kurvákat. – Nekem meg megjátszotta a szüzet.
Nem otthoni ruhát vagy pizsamát viselt, így bárki joggal feltételezhette volna, hogy a következő percben elindul. Bele az éjszakába!
Krisztián összeszűkült szemmel leste.
A lány írt, közelebb hajolt, megint kopogott a klaviatúrán, hátradőlve mosolygott, újra írt, nevetett, mutatóujjával megfenyegette a monitort… Az ajtóhoz sietett, résnyire kinyitva kikémlelt, aztán visszacsukta és bezárta.
– Mégsem megy sehova – könnyebbült meg Krisztián – Biztos valamelyik barátnőjével dumál, és – büszkén kihúzta magát – most akarja elmesélni, hogy kiverte a farkamat. – Sajnálta, hogy ő nem olvashatja az élménybeszámolót.
Patrícia sebesen írt, közben nevetett, aztán hol közelebb hajolva, hol pedig hátradőlve meredt a képernyőre.
– Majd megkérdezem, hogy melyik csajjal dumált…
A lány felemelkedett a székről és mögé állt. Illegette magát, mint aki az új ruhájával dicsekszik.
Krisztián mindent értett:
– Szóval ezért öltözködött át.
Patrícia visszaült egy pillanatra, leütött néhány billentyűt, majd felpattant és félretette a széket. Felhúzta a szoknyáját, és elölről-hátulról megmutatta magát a kamerának. Annyira pici tangát viselt, hogy jelenléte nem is tűnt fel azonnal. Nem tette vissza a széket, csak guggolva írt le néhány szót, majd megismételte a szoknya felhúzását, csak a fenekét hosszabban mutatta.
Krisztián ekkor kezdett gyanakodni, hogy mégsem egy barátnő lehet a távoli számítógépnél, hanem egy hímnemű valaki…
Patrícia félreállt, áthúzta a fején a blúzát, majd melltartóban, ravasz mosollyal hajolt a billentyűk fölé. Megint előkerült a szék, és azon ülve, távolabbról szemlélte a monitort. Kicsit az balak felé fordította a fejét – de továbbra sem tűnt fel neki, hogy nem eresztette le a redőnyt –, aztán kikapcsolta a melltartóját és félredobta.

Krisztián kísértést érzett, hogy átmegy, becsönget, és figyelmezteti a lányt az elfelejtett redőnyre, de sajnálta félbeszakítani a műsort. Különben is: még Patrícia azt képzelné, hogy leskelődni szokott, vagy ami még rosszabb: hogy féltékeny.
– Inkább mutogassa csak magát az ismeretlen pasinak! – Gonoszul vigyorgott: – Üzenem neki, hogy nekem meg kiverte…

Patrícia szobájában a padlóra került a rövid, tarka szoknya, majd pillanatokon belül utolérte a bugyi is. A lány újra félretette a széket, hogy ne akadályozza, és távolabb ment a monitortól. – Krisztián kivételes szerencséjére még látókörben maradt. – Leült a szőnyegre és tétovázott, mint aki nem tudja eldönteni, hogy mi következik ebben a szituációban.

– Mutasd a pinád! – súgta a fiú a távoli ablak felé.

Patrícia mintha csak meghallotta volna, négykézlábra támaszkodva körbefordult, így minden szögből meg lehetett csodálni.

Krisztiánnak újabb ötlete támadt: Mégiscsak átmegy a lányhoz, becsönget, és megdugja a szőnyegen.

– Eléggé kívánhatja… – állapította meg a látott produkcióból. Még az is megfordult a fejében, hogy vajon mit szólna „amaz”, aki Patríciát az interneten keresztül kukkolja, ha hirtelen élő pornóvá válna a műsor…

Elvetette ezt a verziót is, mert a jelekből ítélve a szülők otthon vannak, ha nincs is tudomásuk a lányszobában történtekről.

Patrícia felvette a telefonját, visszaereszkedett a padlóra, lefeküdt, felhúzta és széttette a lábát.

– Telefonba akar nyögni – gondolta a fiú.

Ekkor Krisztián telefonja sms-t jelzett. Hüledezve olvasta:

„Remélem, tetszett!

Patri”

Vége 

2017. május 24., szerda

Gyönyörök szigete III. rész - Tour de Devon 1. fejezet

Előzmény: Gyönyörök szigete I. rész 1. fejezet
Közvetlen előzmény: Gyönyörök szigete II. rész 6. fejezet

Írta: Jeremydcp
Fordította: Sinara
Az eredeti megjelenésének időpontja: 2014. június 7.

*********************************************************************


Miután az együttlétünk elérte forró, szenvedélytől túlfűtött csúcspontját, csak feküdtem ott a könyvtár szőnyegén, Pamelát magamhoz ölelve, egy jó ideig. Csendben teltek a pillanatok, én pedig visszaidéztem magamban a napból eltelt pillanatokat.
Ha eddig nem lett volna az, most már teljesen egyértelművé vált, hogy Pamela az a nő, akit egész életemben kerestem. Egy szemernyi kétségem sem volt. Teljesen beleszerettem.
Néhányan úgy gondolnák, előbb le kellett volna ülnöm és alaposan kiértékelnem minden lányt, akit ide hívtam, de akkor ennek nem éreztem semmi szükségét. Pamela volt nekem a megtestesült tökély és kész. A többi hölgy is gyönyörű volt és vonzó, de Pamela volt az, akit a szívem választott. Akkor, ahogy ott feküdt a karjaimban a könyvtárszobában, ez volt a legvilágosabb dolog az életemben.
Egy idő után Pamela megjegyezte, hogy szeretne lezuhanyozni. Azon kívül pedig rámutatott, hogy nem lenne jó dolog, ha a többiek így találnának ránk, meztelenül ölelkezve a padlón. Ők is akarnák a maguk részét, viccelődött, és nem volt benne biztos, hogy erre fizikálisan fel vagyok készülve.
Nem válaszoltam az elképzeléseire, bár egyértelműen csábító ötlet volt. Ehelyett visszafogottan emlékeztettem Pamelát az este hét órakor esedékes vacsorára. Mindenkit nyomatékosan megkértem, hogy legyen ott. A szőkeség rákérdezett, milyen büntetés jár annak, aki kihagyja a vacsorát, én pedig játékosan azt válaszoltam, hogy egy alapos elfenekelés, mire ő csak nevetett.
Egy hosszú és érzéki csók után végül tényleg különváltunk. Én úgy döntöttem, visszamegyek a saját lakrészembe és lezuhanyozok. Egyértelműen szükségem volt rá.
Szokatlanul sokáig zuhanyoztam, visszaidézve a Pamelával átélteket újból és újból. A gyönyörű arcát, a vonaglását és a nyögéseit, amikor belé hatoltam. Teljesen felizgatott még az emléke is...
Természetesen a könyvtárból sem hiányozhattak a megfigyelő kameráim, így az első együttlétemről Pamelával ott pihent a tökéletes felvétel a számítógépemen. Kétség sem férhetett hozzá, hogy soha nem is fog eltűnni onnan. Valószínűleg ezt fogom a legtöbbször visszanézni az összes közül. Talán még DVD-re is kiírom az első adandó alkalommal.
Miután kiléptem a zuhanyzóból és megszárítkoztam, felvettem egy vékony ruhát és úgy döntöttem, lepihenek egy kicsit. Kora délután volt és mivel még órák voltak hátra a vacsoraidőig, úgy döntöttem, nem árt egy kis pihenés. Szerettem volna szundítani, azonban...
Eszembe jutott, hogy megígértem a lányoknak, hogy elviszem őket egy túrára a vízeséshez. Azonban nem maradt már túl sok időm előkészülni. Abban egyeztünk meg, hogy a túra délután kettőkor indul majd, ameddig már csak tíz perc volt hátra. Azonnal össze kellett kapnom magam.
Felvettem egy strapabíró sortot és egy régi pólót a legjobb túrabakancsom mellé. Aztán megtöltöttem a hátizsákomat vizes flakonokkal és némi harapnivalóval, valamint számtalan tégely szúnyog- és kullancs elleni krémmel mindannyiunk védelme érdekében Természetanyával szemben. Nem sokkal később pedig már siettem is, hogy megkezdhessük a túrát.

***

A birtok északi végéből indultunk, ahol felvezettem a hat lányt egy keskeny csapáson az erdőbe, majd végig egy szeles sziklaperemen. Hamarosan visszaértünk a tengerszintre, majd egy nyugat felé induló útra kanyarodtunk. Elmondtam mindenkinek, hogy a vízesés, ami felé tartunk, egy mérföldre van ezen az úton, az út jelentős részét azonban egy nem épp kis meredekségű emelkedő alkotta.
Számtalan sziklával és saras folttal kellett megküzdenünk, ahogy egyre közelebb kerültünk úti célunkhoz. Emellett pedig még a kiálló ágakra és a föld fölé türemkedő gyökerekre is oda kellett figyelni. Persze közben többször meg is kellett állnunk, hogy a lányok pihenhessenek egy kicsit és levegőhöz jussanak, miközben belekortyoltunk a vízbe és ettünk egy keveset, hogy visszanyerjük az energiánkat. Legtöbbjük nem is gondolt bele, milyen megerőltető lehet ez a túra. Talán egyikük sem.
Pamela és Trish, akik mindketten eléggé fittek voltak, nem látszott, hogy bármiféle problémával küszködnének. Lindsay és Amy azonban elég gyakran megtorpantak, hogy levegő után kapkodjanak. A legfiatalabb lány gyakran kapaszkodott Trish kezébe, hogy ne essen hasra a csúszós terepen. A jelentős megerőltetés ellenére azonban mindketten ragaszkodtak hozzá, hogy haladjunk tovább. Akaraterőben nem szenvedtek hiányt, az biztos.
Szerencsére az emelkedő hamarosan egy fennsíkba torkollott, sokkal könnyebbé téve a terepet. A legtöbben nagyon izgatottá váltak, amikor elértünk egy lávabarlanghoz, alig pár száz méterre a vízeséstől. Itt is leültünk egy kis időre és hallgattuk, ahogy az óceán méretes hullámai nekicsapódnak a parti szikláknak. Mindenki vidáman beszélgetett. Szemmel láthatóan jól érezték magukat a szigeten. Ettől én sem lehettem volna boldogabb.
Miután elhagytuk a barlangot, felajánlottam, hogy egy kis kitérővel elvezethetem őket egy tisztásra, ahol számos sziklarajz található, amit még az őslakosok hagytak itt évszázadokkal ezelőtt a lávafalon. Ezek a rajzok számos helyen megtalálhatók a térségben, engem azonban az ősi írások mindig jobban lekötöttek.
A képek pontos értelme valószínűleg örökre homályba vész, de ki lehetett venni alakokat, amik férfiakat, nőket, családokat, kecskét, házi állatokat, kenukat, néha pedig talán még szörfdeszkákat is ábrátoltak. Úgy készültek, hogy egy hegyesre csiszolt követ illesztettek a falhoz és egy nagyobb, tompa darabbal ráütöttek a végére. Nagy részük akár háromszáz éves is lehetett.
- Ez meg mi? - kérdezte Pamela, végigsimítva egy faragványon, ami a „Kristanna vilje elsker deg for evig, Jeremy”-szöveget ábrázolta. - Ez a te neved.
Felnevettem, amikor megpillantottam az előtte heverő követ.
- Emlékszel, amikor a norvégiai barátomról meséltem neked? Kristannáról. Aki remélhetőleg csatlakozik is hozzánk a hét végéig. Nos, volt idő, amikor kitalált egy saját nyelvet és néha csak azon volt hajlandó beszélni. Teljesen megőrjített vele, de pont ezért csinálta. Szeretett az idegeimre menni, de többnyire a maga tréfás módján. Két éve talált itt egy üres sziklafelületet és hagyott nekem egy kódolt üzenetet.
- Na és mit jelent? - csatlakozott Devon a beszélgetéshez.
Válaszként csak megvontam a vállamat.
- Fogalmam sincs. De egy nap elegem lesz és veszek egy norvég-angol szótárat. Majd meglátjátok, miről beszéltek, amikor Kristanna megérkezik. Van egy sajátos személyisége. Meg fogjátok érteni. Bízzatok bennem!
- De legalább a szikla, amin hagyta az üzenetet, egyébként üres volt – jegyezte meg Pamela. - Szégyen lenne, ha valaki tönkretenne egy ilyen emléket, csak hogy másokat nyaggasson az üzeneteivel. Bárcsak magammal hoztam volna a fényképezőgépemet! - Rám nézett és szinte könyörgő pillantásokat küldött felém. - Máskor is elhozol majd minket ide, Jeremy? Kérlek. Annyira szeretném lefényképezni ezeket... aztán majd tanulmányozni.
Ismét felnevettem a gondolatra, hogy Pamela mennyire messze áll a sztriptíztáncosokról alkotott általános képtől. Hány táncos lány vetne akár csak egy érdeklődő pillantást is néhány ehhez hasonló képre? De nem csak hogy érdekelték őt, Pamela tanulmányozni is akarta őket. Felfedni a titkukat. Hihetetlen...
- Elhozlak ide bármikor, amikor csak akarod – ígértem meg. - Csak szólj nekem és indulhatunk is!
Miután visszatértünk az útra, csak pár percbe telt, hogy elérjük a végső úticélunkat. Amikor megpillantottuk, többen a lányok közül csak szótlan mozdulatlanságba merevedve bámulták a sziget legnagyobb vízesésének szépségét. Egy vastag vízfolyás ugrott fejest egy kis tóba egy kiálló sziklaperemről, majd tovább csordogált a közeli óceánba. A parton emelkedő sziklafalat vastagon benőtték a növények, igazi trópusi hangulatot kölcsönözve a tájnak. Egy szóval csodálatos volt.
Ezúttal Lindsay és Trish sajnálkozott, hogy nem hozták magukkal a fényképezőgépüket, hogy megörökíthessék a látképet. Nekik is megígértem, hogy visszatérünk még ide majd a közeljövőben, úgyhogy nincs veszve semmi. Devon és Camille azonban megfelelően felkészültek. Magukkal hozták az okostelefonjukat, így számtalan képet készíthettek a körülöttünk elterülő vidékről.
Mindannyian fürdőruhát vagy bikinit viseltek a ruhájuk alatt, úgyhogy hamarosan neki is vetkőztek és beleugrottak a tó mellig érő vizébe. A víz egyértelműen felüdítette őket a hosszú túra után. Devon a vízesés felé indult és beállt a vastag vízpermet alá. Lindsay és Camille azonnal követték a példáját és beálltak mellé.
A magam részéről én leültem egy sziklára a parton és mosolyogva figyeltem, ahogy Pamela, Trish és Amy fröcskölik egymást. Magával ragadó látvány volt, ahogy visongva próbálták elkerülni a többiek támadását. Hamarosan Lindsay is csatlakozott hozzájuk, elsősorban Trish-t véve célba.
Az utóbbi megragadta a fiatal lány meztelen vállait és a víz alá rántotta a fejét. Amikor feljött a víz alól, levegő után kapkodva, Lindsay arcán huncut mosoly terült szét, jelezve, hogy ezért még bosszút fog állni a kanadai lányon, aki azonban nem látszott komolyan venni őt és ismét a víz alá rántotta. Természetesen az egész végig harsány kacagás közepette zajlott. Biztos voltam benne, hogy Trish sose csinálna semmi olyasmit, amivel veszélyeztetné Lindsayt.
Egy váratlan pillanatban azonban Pamela kacagva Trish hátára ugrott, amitől a kanadai lány is a víz alá zuhant. Lindsay pedig azonnal megragadta a kínálkozó lehetőséget és hevesen fröcskölni kezdte Trish-t, amikor Pamela ismét a felszínre engedte. Amy visszahúzódott és vigyorogva figyelte a történéseket, miközben Devon és Camille továbbra is a vízesés alatt ücsörögtek.
Végül azonban Devon feltápászkodott és elindult felém. Letelepedett Amy mellé és együtt javasolták, hogy üljek be melléjük a vízbe. Udvariasan visszautasítottam őket, arra hivatkozva, hogy a házban hagytam a fürdőruhámat. Azonban hozzátettem, hogy nekem már az is tökéletesen megfelel, hogy ott ülhetek és nézhetem, ahogy ők élvezik a vizet.
Amy és Devon vetettek egy gyors pillantást egymásra és elmosolyodtak, majd kinyúltak és megragadták a csuklóimat, hogy berántsanak maguk mellé. Teljesen meglepődtem, bár nem igazán kellett volna. Mindketten vidáman kacagtak, ahogy becsobbantam melléjük. Nem haragudtam rájuk, természetesen, de egy kicsit aggódtam a túrabakancsom miatt. A legjobb párat vettem fel, ami most tejesen átázott... De hát meg kellett fizetnem az árát, hogy az egyetlen férfi lehessek hat gyönyörű nő között.
Röpke vonakodás után viszonoztam fröcsköléseiket. Aztán Pamela mögém osont és a hátamra ugrott. Én azonban nem hagytam, hogy lenyomjon a víz alá.
- Kapjátok el! - kiáltotta Pamela és hamarosan a többiek is megragadták a különböző testrészeimet. Ekkora túlerőnek képtelen voltam ellenállni.
Még egy további óráig maradtunk a vízesésnél, nevetve fröcskölve egymást. A hazafelé vezető út már könnyebb volt, főleg, mivel többnyire lejtőn haladtunk. Meglepődtem, hogy mindenki megelégedett a magunkkal vitt harapnivalókkal és én magam sem voltam éhes. Bár inkább éheztem volna, mint hogy a lányok hiányt szenvedjenek valamiben. Az ő jóllétük sokkal fontosabb volt a sajátomnál.

Amikor visszaértünk a házba, megegyeztünk, hogy hétkor ismét találkozunk a vacsoránál. Emlékeztettem őket, hogy az esti étkezésre mindig ugyanabban az időpontban kerül majd sor. Aztán visszavonultam a saját lakrészembe. Már csak egy hosszú és pihentető fürdőre vágytam. Sok mindenen mentem át az utóbbi huszonnégy órában, és alig vártam a lehetőséget, hogy elernyeszthessem fáradt izmaimat a forró vízben.

2017. május 19., péntek

Esti műszak 2. rész

Írta: Marokfegyver

Előzmény: Esti műszak 1. rész

****************************************


– Érdekes, én erre még nem gondoltam. De honnan veszed?
– Mit tudtok ti? – A türelmetlen legyintés a világban élő összes férfinek szólt.
– Követni kellene…
– Az annyira gyerekes! Különben is: nem mindegy neked, hogy hol dugják? Ott is csak annyit látnál, hogy bemegy egy ajtón, de a dugást nem, csinálni meg még annyira sem. Felejtsd el!
Krisztián elgondolkodott:
– Azért mégsem mindegy, hogy ki a szomszédunk…
– Na és? Ugyanolyan foglalkozás, mint mondjuk a… – Patrícia hirtelen nem talált egyetlen olyan szakmát sem, amivel összehasonlíthatná. – Mellettünk lakik egy csajszi, akihez néha 4-5 pasi is feljön, de egyáltalán nem zavar.
– Egyszerre?
– Én nem szoktam leskelődni.
– Akkor honnét tudod?
– Áthallatszik a csengetés.
– De azt honnét, hogy pasik?
– Hallom…
– Hangosan élveznek? – hajolt közelebb Krisztián.
– Lökött!
– Mi a baj? Ha nem tudod rendesen elmesélni, muszáj találgatnom. Visongatják a csajt?
– Hagyjál má’!
– Az a szőke csaj?
– Upsz! Te meg honnan a francból veszed, hogy szőke csaj lakik a szomszédban?
– Találgattam. Nem szőke?
– Haha! Szóval már kinézted magadnak… Kukkolod az ablakon? Megkérdezzem, hogy tud-e fogadni két pasi között egy kisfiút?
– Nem kicsi!
– Miről beszélsz?
– Megmutassam?
Mindketten zavarba jöttek.
– Váltsunk témát – szólalt meg néhány másodpercnyi szünet után Patrícia –, mert nagyon beindulsz itt nekem!
– Baj? – hajtotta le a fejét Krisztián, és alulról nézett a lányra.
– Engem nem zavar, de mit csinálsz?
– Segíthetnél.

– Azt várhatod!... De hogyan?
Ismét hallgatás vette körül őket.

Ezúttal a fiú törte meg a csendet:

– Olyan is van, hogy egyszerre többen jönnek… ahhoz a csajhoz? – Furcsán kiszáradt a torka és a szája, nehezen formázta a hangokat.

– Ja, te még a kurváknál tartasz? – hördült fel Patrícia.

– Csak miattad…

– Megmagyaráznád azonnal, vagy itt hagyjalak?

– Várj! Ha jobban felhúzol, könnyebb dolgod lesz.

– Haha! Azt hiszed, hogy akarok tőled valamit?

– Azt mondtad, hogy segítesz…

– Meggondoltam. – A lány gyorsan szétnézett. A parkban rajtuk kívül és Bogárkán kívül senki sem tartózkodott. – Rázd ki magadnak, ha akarod! – Elfordult, jelezve, hogy látni se kívánja. – Rázd ki, és gondolj közben a kurvákra!

– De nem érdekelnek! – erőlködött Krisztián.

– Ne hazudj, azokat meg lehet dugni!

– Kinek kellenek? Többet ér a te kezed, mint az ő…

– Ne puncsolj nekem! – Patrícia enyhülni látszott, de tekintetét makacsul előreszegezte. – Közben meg a kurvákra gondolnál.

A következő 2 percben nem derült ki, hogy Krisztián kikre gondolna, mert egy hirtelen felbukkanó másik kutya kezdte szagolgatni a környező fákat, mire Bogárka éktelen csaholással próbálta elriasztani. Patrícia rutinosan rápattintotta a pórázt, és addig tartotta szorosan a kedvencét, amíg az idegen eb gazdája elő nem került, és együtt tovaporoszkáltak.

– Na, mi lett? Elmúlt a kangörcs? – incselkedett a lány. – Vagy elmentél a gatyába’?

– Rád várok… – A fiú elvette az öléből a takarásnak használt kezét, hadd lássa Patrícia a meredező bizonyítékot. Még az is megfordult a fejében, hogy előkapja.

– Hát, ha addig vársz, amíg kirázom, akkor jelentsd be rekordkísérletnek, mint a leghosszabb ideig álló farkat! Haha! Vagy menj a fa mögé, és intézd el magadnak, majd szólok, ha jön valaki.

Krisztián engedelmesen felállt, s úgy fordult, hogy a lány még tisztábban láthassa a kemény falloszt, ha csak nadrágon keresztül is. Aztán elindult egy közeli fa irányába, azzal a feltett szándékkal, hogy nem fog mögé bújni, sőt nem is fog hátat fordítani Patríciának…

A kutya a nyomában lihegett.

– Gyere vissza, Bogárka! – nevetett a lány. – Nehogy felcsináljon ez a hibbant pasi! – Szaladt a kiskutya után, majd határozott kézmozdulattal a padhoz parancsolta.

A fiú, kihasználva a kínálkozó lehetőséget, térdig letolta a nadrágját és az alsóját, mire a lány visszafordult felé.

Patrícia elcsodálkozott:

– Milyen naaagy!

Annyira őszinte és ártatlan arckifejezéssel nézte a szabadon feszülő falloszt, hogy Krisztián már kíváncsi és finom érintését várta.

– És ha erre jön valaki? – súgta izgatottan a lány.

– Siessünk! – fogta meg a fiú a bizonytalanul mozduló kezet, és a vékony, hosszú ujjakat rákulcsolta a farkára.

– Figyelj!

Dehogy figyelt! Krisztián tekintete végigkövette a göcsörtös fa törzsét, a kócos ágait, majd az eget nézte.

– Szólj, ha jön valaki! – figyelmeztette a lány. – Nem arról fog…

– Jön… – nyögte a fiú, és a fa törzsére spriccelt.

Folytatása következik!

FlagCounter

[URL=http://info.flagcounter.com/3p1k][IMG]http://s06.flagcounter.com/count/3p1k/bg_FFFFFF/txt_000000/border_CCCCCC/columns_2/maxflags_12/viewers_0/labels_0/pageviews_0/flags_0/[/IMG][/URL]