Előre a cél felé V. rész 9. fejezet

Előzmény: Előre a cél felé I. rész 1. fejezet

Közvetlen előzmény: Előre a cél elé IV. rész 8. fejezet

Eredeti cím: Fourth and Goal
Írta: Strongsouljah (alias Tonya S. Coley)

Fordította: Sinara

**************************************************************************

            Johnnie épp a szoknyáját gombolta be Rock lakásának hálószobájában. Michaellel és Nadinával eljöttek, hogy rendet rakjanak, mielőtt elmennének a Charlotte-i Institute of Rehabilitationbe. Miután leellenőrizte az öltözékét, az asztalon nyugvó fényképre nézett, ami Almát ábrázolta. Felvette, és mosolyogva végigfuttatta rajta az ujjait. Érezte, hogy ismét elönti őt a szerelem.

– Próbálom elérni, hogy a mi vad unokánk végre megállapodjon, és megismerje azt a boldogságot, amit mi is átéltünk – mondta szeretett felesége fényképének. – Ma találkozom a reménybeli menyünkkel. Csak remélni tudom, hogy…

– Mama! Kihez beszélsz? – lépett be Nadina.

Johnnie megfordult és rámosolygott, még mindig Alma képével a kezében.

– A Mami-dhoz beszéltem, Apróság.

– Nem akartalak félbeszakítani, de kopogtam, és nem válaszoltál. – Nadina odalépett az anyjához és megfogta a kezét.

– Annyira hasonlítasz rá – adta át Johnnie a lányának a képet. Aztán felemelte a kezét és megsimogatta Nadina arcát.

– Mami sokkal szebb volt, mint én valaha is – nézett Nadina a képre. – De köszönöm a bókot.

– Gyerünk! Induljunk! – vette el Johnnie a képet. – Be kell cserkésznünk a vadat.

***

            Caitlin Blutóval és Dorával ült a személyzeti szobában. Ritkaságszámba ment, hogy mind a hárman egyszerre tudtak szünetet tartani.

– Örülök, hogy Attila ma nincs szolgálatban – csipkelődött Dora. – Nem lennék a betegeid helyében.

– Tudom, miről beszélsz, Dora – bólintott Bluto. – Ha Attila megérkezik, ott kő kövön nem marad – bökte oldalba játékosan a barátját.

Caitlin elpirult.

– Próbálom kordában tartani. De az a Calvin nevű fickó kihúzta a gyufát.

Dora közelebb húzódott a másik nőhöz. Ő is tudott arról a végzetes éjszakáról öt évvel ezelőtt. Nem egyszer látta még ma is a barátjában azt a naiv kislányt a tennessee-i hegyekből, de egy magabiztos fiatal nőt is, aki képes más emberekről is gondolkodni.

– Mi az? Van valami az arcomon? – kérdezte Caitlin, amikor észrevette, hogy Dora bámulja.

Dora egy kissé elbizonytalanodott, de visszanyerte az önuralmát, amikor Caitlin és Bluto felnevetett.

– Sajnálom. Csak gondolkoztam valamin.

Bluto épp mondani akart valamit, amikor meghallotta a folyosóról érkező hangot. Felállt és az ajtóhoz lépett, hogy odakint megpillantsa az igazgatót három másik ember társaságában.

– Van Roekel jön és hoz még pár embert.

– Kik azok? – kérdezte Caitlin.

– Nem tudom, de nem akarok itt lenni, amikor ideérnek – indult Bluto a másik kijárat felé. – Úgy néznek ki, mint a potenciális kliensek. Az idős hölgy botot használ. Nem akarok idegenvezető lenni, úgy, mint tegnap – mondta még, mielőtt eltűnt volna.

– A fenébe is! – pattant fel Dora, hogy kövesse.

Caitlin is utánuk ment volna, de akkor már túl késő volt.

– És itt van a mi egyik nagyra becsült fizikoterapeutánk – mondta Mr. Van Roekel. – Caitlin O’Hara, szeretném bemutatni magának Miss Johnnie Greent, a lányát és a vejét, Mr. és Mrs. Rockwellt. Szeretnének felkérni minket, hogy segítsük Valeria Rockwell rehabilitációját. – Alig tudta leplezni az izgatottságot a hangjában.

Caitlin afelé a gyönyörű nő felé fordult, aki majdnem teljesen ugyanolyan volt, mint Rock, csak a vonásai kissé lágyabbak voltak, a szeme pedig barna. Odasétált a kis csoporthoz, és kezet fogott a három látogatóval. Amikor Mr. Rockwell szemébe nézett, ugyanazt a hideg kékséget látta, mint ami megragadta a focimeccsen is. Most viszont a tekintethez egy meleg, barátságos mosoly is társult.

– Folytathatjuk az utat, emberek? – kérdezte Van Roekel.

– Örülök, hogy találkoztunk, ifjú hölgy – mondta Johnnie, és képtelen volt elrejteni vidámságát.

– Hasonlóképp – válaszolta Caitlin. Nem tudta hova tenni az idős hölgy viselkedését. Egy pillanatra még az is átsuhant az agyán, hogy flörtölni akar vele. Aztán figyelte, ahogy a látogatók elsétálnak.

Nadina még egyszer hátra fordult és Caitlinre mosolygott, akinek fogalma sem volt, mi folyhat itt.

***

– Gyerünk, JB! Csak egy kis pillantás, és meglátjuk, mi lesz – könyörgött Rock.

– Szó sem lehet róla, hogy én lenézzek oda – tiltakozott a férfi, és ellépett az ágytól.

Rock próbált olyan szánalomra méltó arcot vágni, amilyenre csak képes volt.

– Én megtenném érted.

– Neked nem kellene felemelned a takaróm, hogy tudd, beszartam-e. Amúgy meg, ha a nagyi megtudja, hogy behoztam neked ezeket a magazinokat, kicsinál – lobogtatta az egyik férfimagazint, majd átlapozta. – Miért nem nyúlsz le te, és könnyezteted meg a nyílásod?

– Derék alatt nem érzek semmit, te vadbarom. Hogy a fenébe tudnám, mit csinálok a…

– Ki ne mond! – szakította félbe JB. – Tudod, hogy utálom, ha az ilyen dolgaidról beszélsz… Csak nézd, merre jár a kezed!

– És ezt mégis hogy a francba képzeled el, amikor le van szíjazva a fejem? – morogta, miközben megpróbált ő is kitalálni valamit. – Láttad azt a helyre kis nővért, aki itt járt, mielőtt megjöttél?

– Igen. Mi van vele?

Rock elmosolyodott.

Adriana Lima alias Valeria "Rock" Rockwell

– Nos, ha a megérzéseim nem tévednek, egy hajóban evezünk. Biztos segítene rajtam.

– Lássuk, megtalálom-e! – válaszolta a férfi.

Kifordult a folyosóra és addig keresgélt, amíg meg nem találta a csinos fiatal hölgyet, akire Rock utalt.

– Elnézést, de Miss Rockwellnek egy kis segítségre lenne szüksége.

A nő halványan elmosolyodott.

– Bizonyára. Azonnal ott leszek.

– Köszönöm – mosolygott vissza a férfi.

Kay, aki minden egyes szót hallott, felállt, és megkerülte a pultját.

– Heather! Már majdnem vége a műszakodnak. Menj csak! Majd én megnézem Miss Rockwellt.

– Köszi, Kay! Kedves tőled. Most tényleg szükségem lenne egy kis pihenésre.

Kay figyelte, ahogy a nővér a lift felé sétál, majd Rock szobájának irányába fordult. „Hallottam a múltkori esetéről. Én segíthetek, amiben csak akarja” – próbálgatta magában, miközben fülig érő mosollyal az ajtó felé indult.

– Ja, és ha mégse vagyok nedves, biztos nem bánja, ha megkérem, segítsen a problémán – mondta Rock, mire JB-vel mindketten hangosan felkacagtak.

– Miss Rockwell! – szólalt meg lágy hangon Kay. – Segíthetek valamiben?

A mosoly gyorsan eltűnt Rock arcáról, minden színnel együtt.

– Ööö… nem tudtam, hogy ma szolgálatban van, Miss Miller – tettette az ártatlanságot Rock. „Ez a szuka meg az a Sampson jóban vannak a nagyival. Biztos rohanna egyből, hogy beszámoljon neki” – gondolta.

– Igen, szolgálatban vagyok, kedvesem. Akárcsak Miss Sampson – válaszolta a nővér. Felfigyelt a grimaszra Rock arcán. „Szóval egy kis mókázásra vágynál, mi?”

– Azt hittem, hogy Heather… úgy értem, Miss Cooper az ügyeletes.

– Mert ő is, kedvesem – lépett oda Kay az ágy végébe, még mindig mosolyodva. – De fáradtnak tűnt, szóval elküldtem, hogy tartson szünetet, hogy én jöhessek be… Szóval, miben segíthetek, kedvesem? Fájdalmai vannak? Vagy hozzak egy kis vizet? Esetleg egy nedves törölközőt?

– Én… csak azt akartam megkérdezni, hogy mikor lesz ebéd. Éhes vagyok.

„Hazug” – gondolta Kay, de nem mondta ki. – Még van addig két óra – pillantott a karórájára. – De elintézem, hogy azonnal behozzák, amint lehet. De most, azt hiszem, itt az ideje, hogy fordítsunk az ágyon.

– Hé! Van még negyed órám, mielőtt megforgatnának, mint egy kibaszott palacsintát! – tiltakozott Rock.

JB megcsóválta a fejét. Tudta, hogy a barátja ezzel nagy bajba kerül.

– Ez a beszéd – mondta Kay fagyosan, és Rock ágya mellé lépett. – Biztos benne, hogy semmi másban nem tudok segíteni?

– Nem, köszönöm – válaszolta Rock szarkasztikusan.

– Akkor jó. Két óra múlva visszajövök – mondta a nővér, azzal kisétált a szobából. Miután becsukta az ajtót, nekidőlt és felsóhajtott. – Ebből majd tanul.

***

            Johnnie, Nadina és Michael az igazgató irodájában ültek.

– Mit gondolnak az intézményünkről? – kérdezte Mr. Van Roekel.

– Hangulatos hely – válaszolta Michael. – Nem túl nagy, de nem is túl kicsi. Pont megfelelő a lányunk igényeinek… Te mit gondolsz, drágám?

– Szerintem is nagyszerű – válaszolta Nadina.

Van Roekel elmosolyodott.

– Helyes. Akkor ez eldöntetett. Aláírhatjuk a papírokat?

– Ki lesz az unokám terapeutája? – kérdezte Johnnie.

– Dora Cromwell.

– Ő a legjobb?

– Igen – vágta rá a férfi. Bár tudta, hogy nem mond igazat, de esze ágában sem volt Caitlin O’Harára bízni az esetet.

– Nos, néhány betegük és más terapeuták szerint egy O’Hara nevű nő magasan a legjobb terapeuta itt. Van rá különösebb oka, hogy nem őt jelölte ki az unokám mellé? – vonta fel Johnnie a szemöldökét.

– Ööö… nincs. Egyszerűen csak O’Hara túlterhelt.

– Esetleg találhatunk egy másik intézetet is – javasolta Nadina és felemelkedett a székéből.

– Ne! – tiltakozott Van Roekel. – Nem szükséges. Biztos vagyok benne, hogy meg tudjuk oldani a problémát, ha ragaszkodnak hozzá. – Érezte, hogy egy izzadtságcsepp legördül a halántékán. – De valamit el kell mondanom maguknak.

– Mi lenne az? – kérdezte Michael.

Az igazgató megkerülte az asztalát és leült a sarkára.

– Miss O’Hara módszerei nem épp szokványosak.

Johnnie hangosan felnevetett.

– Nos, az én unokám sem épp szokványos.

– Nem hiszem, hogy értené. Miss O’Hara arról ismert, hogy kicsit talán túl keményen is bánik néhány, hogy is mondjam, keményfejű betegünkkel.

– A mi Valeriánknál nem lehet keményebb – jelentette ki Nadina, és Johnnie-ra mosolygott. – A nagyanyjára ütött.

Johnnie egyenesen a lányára nézett.

– Mi csak valaki olyat szeretnénk, aki rövid pórázon tartja őt – jegyezte meg Michael.

– Értem – bólintott Van Roenkel, majd felsóhajtott. – Rendben. O’Hara fogja vezetni Miss Rockwell kezelését. – Majd gondolatban hozzátette: Isten legyen hozzánk irgalmas!

– Helyes. Most már kitölthetjük az iratokat – mondta Nadina.

***

– O’Hara! Beszélnem kell magával – lépett be Van Roekel a terapeuták szobájába.

Caitlin felpillantott.

– Csak egy pillanat, Mr. V – mondta, majd, miután befejezte a munkáját, odalépett a férfihoz. – Mi lenne az, főnök?

– Caitlin! Egy szívességre kérném magát – kínálta hellyel a férfi.

A nő leült és kíváncsian nézett az igazgatóra.

– Szívesség? Mivel kapcsolatban?

– Caitlin! Emlékszik azokra az emberekre, akiket ma bemutattam?

– Igen – válaszolta a nő idegesen. Attól félt, a főnöke rájött, hogy járt Rock szobájában, és most ki akarja rúgni.

– Nos, úgy néz ki, hozzánk hozzák Miss Rockwellt rehabilitációra.

– Ez… Ez nagyszerű, Mr. V. De hogy jövök én a képbe?

A férfi szélesen elmosolyodott.

– A család azt kérte, hogy maga legyen a terapeutája.

– Hogy? Én? – mutatott magára Caitlin. – Miért pont én?

– A legjobbat szeretnék Miss Rockwellnek, és maga a legjobb itt.

Caitlin tenyere izzadni kezdett.

– Nem hiszem, hogy meg tudom csinálni, Mr. V. Nem hiszem, hogy lenne annyi időm rá, amennyit egy ilyen híresség megérdemel.

– Ne legyen nevetséges, Caitlin! Miss Rockwell még két hétig a kórházban marad. Addig pedig nem kap új beteget.

– De, nem vagyok benne biztos, hogy…

Az igazgató felállt, és a nő vállára tette a kezét.

– Caitlin! Bízom magában, hogy képes lesz segíteni ennek az ifjú hölgynek ismét járni. Azon kívül, a család is számít magára.

– De miért?

– Mert hallottak róla, hogy maga itt a legjobb. És tudom, hogy minden rendben lesz.

Caitlin meredten bámult maga elé.

– Megteszek mindent, uram – suttogta.

– Kitűnő. És lenne még valami.

Caitlin felnézett a férfira.

– Mi volna az?

– Elkerülhetnénk az olyan jeleneteket, mint a tegnapi is, a jövőben? Gondolja, hogy kordában tudja tartani Attilát, ha Miss Rockwellről van szó? Nem tenne nekünk túl jót.

– Megteszem, ami tőlem telik, uram.

Amikor a férfi elengedte, Caitlin végigfuttatta az ujjait a haján. „Most mit fogok csinálni?” – Az órájára pillantott, és látta, hogy már közeleg az ebédidő. Szélesen elmosolyodott. – „Milli biztosan tud majd segíteni. Ő majd segít kimászni ebből.”

Folytatása következik!