Előre a cél felé VI. rész 11. fejezet

Előzmény: Előre a cél felé I. rész 1. fejezet

Közvetlen előzmény: Előre a cél elé V. rész 10. fejezet

Eredeti cím: Fourth and Goal
Írta: Strongsouljah (alias Tonya S. Coley)

Fordította: Sinara

**************************************************************************

            Johnnie a váróteremben ült Nadinával, Michaellel és JB-vel, amíg Dr. Taylor benn volt Rock szobájában. Nadina látta a feszült koncentrációt az anyja arcán.

– Mama! Mi a baj?

– Volt ma délután egy kisebb összezördülésem Squirttel – válaszolta Johnnie. – Tudhattam volna, hogy ráhajt arra a nővérre.

– Vali megérti, Mama. Tudja, hogy nem gondolod komolyan.

– Tudnom kellett volna, Apróság. Én is tudom, milyen ott feküdni a kórházi ágyban, nem tudva, leszel-e még valaha is a régi.

Nadina megremegett, felidézve a történetet, amikor rálőttek az anyjára.

– Tudom, Mama. Próbáld nem felizgatni magad, oké?

Johnnie a lánya szemébe nézett.

– Van egy ötletem, hogy hozhatnánk ezt helyre Squirttel – próbált témát váltani, érezve, hogy a lánya is ezt akarja.

– Hogyan, Mama?

JB is felnézett a magazinjából és a két nőre nézett, majd odahajolt Michaelhez.

– Mit gondol, Mr. Rockwell, miben sántikálnak azok ketten?

Michael is a két nő felé fordult.

– Talán Cupidót akarnak játszani.

– Miből gondolja? – kérdezte JB.

– Sokat kell még tanulnod a nőkről – csóválta meg a fejét Michael. – Látod az a vigyort Johnnie arcán?

– Igen.

– Most nézz a feleségemre! Nem csak ugyanúgy vigyorog, még a szeme is csillog. Elég ideje vagyunk már házasok, hogy ismerjem ezt a pillantást.

– Rocknak nem fog ez tetszeni – aggodalmaskodott JB. – Talán le kellene állítanunk őket.

– Betojtál? – kuncogott Michael. – Ezek a nők olyanok, mint a buldogok, ha valamit a fejükbe vesznek.

JB felnevetett.

– Akkor már tudom, Rock honnan örökölte.

– Szóval, mikor kezded el a terved megvalósítását? – mosolygott Nadina.

– Ma délután. Ha minden jól megy, a labda gurul a maga útján, nekünk pedig csak figyelnünk kell.

Mindketten elvigyorodtak, mint a macskák közvetlenül a kanári befalása után.

Chiara Baschetti alias Nadina Rockwell

  ***

            Mike Sloan megragadta a törülközőjét, miután kilépett a zuhany alól. Letörölte a párát a tükörről, majd bele bámult.

– Mit fogok tenni most? – morogta. – A feleségem elhagyott, a csapattársaim pedig utálnak. –Felkapta a fogkeféjét és hozzálátott a fogmosásnak. – Meg kell győznöm Miriamot, hogy jöjjön vissza. Nem venné ki jól magát, ha nélküle kellene végigmennem ezen az egészen. Úgy kell csinálnunk, mintha minden rendben lenne, hogy ez az egész ne tűnjön bosszúnak. – Miután végzett a fogmosással, felkente a borotva gélt az arcára, hogy nekiveselkedjen a borostájának. – Ha fel tudnék mutatni egy boldog családot, senki sem hinné el, hogy bosszúból tettem… Mindez amiatt, hogy az a rohadt ribanc felcsinálta a feleségemet. A fenébe is, Rockwell! A FENÉBE! – üvöltötte, amikor megvágta magát a borotvával. – Szedd össze magad, Sloan! Nem eshetsz most szét.

A telefon csörgése rántotta ki a gondolataiból.

– Halló! Sloan-lakás.

– Mike, itt Charlie.

– Remélem, azért hívsz, mert híreid vannak.

– Így van, öreg harcos. Ráállítottam egy barátom a feleséged mobiljára.

Mike elmosolyodott.

– Hol van?

– Nem tudok pontos helyet, de a telefonhálózat szerint Atlantából telefonált.

– Biztos a régi osztálytársaihoz ment. Megnézem, találok-e valamit a noteszában – mondta, repesve az örömtől, hogy azt a nő otthon felejtette. – Tudtommal két barátnője él ott.

– Amíg te ennek nézel utána, én felhívom egy ottnai barátomat, hogy figyelje a kocsiját.

– Köszi, Charlie! Hívj, ha találtál valamit! – tette le Mike a telefont, majd bement a hálószobába és kinyitotta Miriam éjjeliszekrényét a noteszért. Végiglapozta, a címeket figyelve, amíg nem talált egy atlantait. Felkapta a telefont és gyorsan tárcsázta a számot.

– Halló? – szólt bele egy női hang.

– Igen, halló! Carla Montague-val beszélek? – kérdezte a férfi mézesmázos hangon.

– Igen. Ki beszél?

– Nem ismer engem. Viszont a feleségemmel együtt járt a Sarah Lawrence-re. A vezetékneve Polson volt.

– Az egyetlen Polson, akivel együtt jártam iskolába, Miriam Polson volt – habozott kissé a nő.

– Ő az. Sajnálom, hogy zavarom, de Miriammal volt egy kis vitánk, most pedig teljesen eltűnt. Aggódom miatta.

– Miből gondolja, hogy itt van? Azt hallottam, egy focisztárhoz ment hozzá és Floridában élnek. Tudja, hogy én Atlantávan vagyok? – morogta a nő.

Mike már ebből tudta, hiba volt telefonálnia.

– Nos, Miriam többnyire a barátaihoz megy, ha vitatkozunk. Csak arra gondoltam, talán magához menne.

– Nézze, Mr. Sloan, nem tudom, milyen játékot űz, de én nem dőlök be neki. Ha Miriam ide jönne, jó oka lenne rá, hogy megtegye ezt a nagy utat, és biztosan nem akarná, hogy maga tudjon róla. Kérem, ne hívjon többet itthon! – Azzal letette a telefont.

– Ribanc – nyögte Mike és áthajította a telefont a szobán. – Több eszem is lehetett volna, mint hogy felhívjak egy ilyen Sarah Lawrence-es kurvát. – Azzal az ablakhoz lépett és kipillantott. – Miriam, nagyon meg fogod bánni még ezt.

***

– Szóval, hogy van, Spencer? – kérdezte Johnnie.

Dr. Taylor odalépett a várakozó családhoz és leült Nadina mellé.

– Nos, figyelemreméltó javulást mutat.

– Ez mit jelent? – kérdezte Nadina.

– Végigfuttattam egy sor szenzoros tesztet a lábán. Amikor a talpához értem, megmozdult.

– Hála Istennek! – ölelte át a nő a férjét. Nem tudott gátat szabni a könnyeinek.

Johnnie elmosolyodott.

– Ezek jó hírek.

– Van még egy dolog. Nem tudta, mit csinálok, amíg fel nem álltam.

– Ez mit jelent, doki? – kérdezte JB.

– Ez azt jelenti, hogy késleltetett a szenzoros működése – magyarázta az orvos. – De mielőtt még kétségbe esnek, semmi ok az aggodalomra. Eddig minden páciensemnél ez történt.

– Mit akar mondani, doktor úr? – kérdezte Michael. – Jól lesz? Tud majd járni?

– Úgy hiszem, igen. Megfelelő terápiával teljesen felépülhet.

Mindenki megkönnyebbülten felsóhajtott. Johnnie Spencerre nézett és megállította, amikor a férfi távozni készült.

– Spencer, tudna várni egy pillanatot?

– Mi az, Johnnie?

– Azt mondta, figyelemreméltó javulást mutat. Ezt hogy értetted?

– Úgy értettem, gyorsabb a megszokottnál. A legtöbb páciensemnek napokba telt, hogy bármit is érezzen. Valeriának csak egy napja volt a műtéte és már érzi a lábát… Különleges unokája van, Johnnie.

– Ez igaz – töltötte meg a büszkeség Johnnie hangját.

– Köszönjük, Dr. Taylor – ölelte meg Nadina a középkorú férfit.

– Bármikor – mosolygott az orvos. – Sosem utasítanám vissza az anyját.

Michael megrázta a férfi kezét.

– Nem tudom, mihez kezdtünk volna maga nélkül. Tartozunk magának. Ha tehetnénk bármit is, csak szóljon.

– Semmi gond. Én a fizetésemmel megelégszem. Most pedig, ha megbocsátanak, vár még rám pár telefonhívás.

– Viszlát, Spencer! – mondta Johnnie és visszafordult a családjához. – Menjünk be Squirthez!

***

– Jobban szereted ezt a pózt? – kérdezte Michael a függőleges helyzetbe állított lányától.

– Határozottan, apa – mosolygott Rock. – A padló és a plafon kezdett már unalmas lenni… Így már mást is láthatok. – Johnnie szikrázó tekintettel nézett az unokájára. – Csak vicceltem, nagyi.

– Jól teszed. Rajtad tartom a szemem.

Rock prüszkölt egyet.

– Persze. Már a nővérnek is kiképzed a kémeidet?

– Nem. A nővérek általában könnyedén elmondják nekem, amit tudni akarok.

– Most már elég! – dorgálta őket játékosan Nadina. Imádta nézni, ahogy marják egymást. – Mondd csak, mit mondott neked Spencer, kicsim?

– Nos, azt mondta, hozzá kell látni a terápiához a hét vége előtt, és ha jól haladok, mehetek a rehabilitációra.

Nadina felállt a székéből és megpuszilta a lánya arcát.

– Ez nagyszerű hír, kicsim.

– Már kerestetek nekem megfelelő helyet? – érdeklődött Rock.

– Igen. És találtunk is – bólintott Johnnie. – A charlotte-i Institute of Rehabilitation a lehető legjobb hely.

Rock beleegyezően bólintott.

– Azt hallottam, az a legjobb az államban.

– Neked csak a legjobbat, Vali – mondta Michael.

– Kösz, apa! Dr. Taylor azt mondta, nem fog könnyen menni. Sok munka lesz és fájdalmas.

– Abban biztos vagyok, kicsim – játszott Nadina a lánya hajával. – De mi melletted állunk.

– Így igaz, Squirt – csatlakozott Johnnie. – Michael! Mennyi az idő?

A férfi az órájára nézett.

– Úgy fél öt.

Johnnie felállt és az ajtóhoz lépett.

– Nem sokára visszajövök. El kell intéznem valamit.

– Hova megy? – kérdezte Rock.

Nadina elmosolyodott és megcsókolta a lánya homlokát.

– Ne aggódj emiatt! Nem sokára visszajön.

***

– Úgy hallom, te leszel Rockwell terapeutája – mondta Dora.

Caitlin vállat vont.

– Nem nagy ügy.

– Nem nagy ügy? – kerekedett el a másik nő szeme. – Hogy lehetsz ilyen nyugodt? Valeria Rockwell ide jön és te leszel a terapeutája. Szerintem ez igenis nagy ügy.

– Ugyan már! – állt fel Caitlin. – Hosszú nap áll mögöttünk. Nem hagyhatnánk ezt? Inkább menjünk!

– Csak utánad!

Amikor kiléptek, észrevettek egy régi klasszikus kocsit Caitlin autója mögött.

– Kié lehet ez a szörnyeteg? – nézett rá Dora.

– Nem tudom, de elállja az utam – zsörtölődött Caitlin. Gyorsította a léptein, hátrahagyva Dorát. Amikor odaért, megkopogtatta az ablakot. – Elnézést, de elállja az utam. Fáradt vagyok és szeretnék haza menni. – Az ablak lassan legördült. – Lenne szíves…

– Szép napot, Miss O’Hara! – szakította félbe Johnnie, szélesen mosolyogva.

– Ó, Miss Green! Mit csinál itt? – kérdezte Caitlin idegesen.

– Csak épp erre jártam, és gondoltam, kérek egy szívességet.

– Örömmel segítek, ha tudok – mosolygott a fiatalabb nő zavartan.

Johnnie beszélni kezdett, de megállt, amikor észrevette, hogy Caitlin munkatársa figyeli őket. – Üdv! Johnetta Green vagyok – fordult a másik nőhöz. – Valeria Rockwell nagyanyja. Szeretnék kettesben beszélni Miss O’Harával.

– Ó, persze! – szabadkozott Dora. – Látlak holnap, Caitlin.

– Oké, Dora. Holnap – intett Caitlin. – Rendben, Miss Green! Miről lenne szó?

– Nos, most már biztosan szóltak önnek, hogy szeretnénk, ha maga lenne az unokám terapeutája.

Caitlin bólintott.

– A szülei és én azon gondolkodtunk, vajon csatlakozna-e hozzánk ma este vacsorára. Szeretnénk megismerni azt, aki segít majd Valeriának ismét lábra állni.

– Ó, nem is tudom…

– Más tervei vannak?

– Nem. Nem erről van szó – nézett végig magán Caitlin. – Nem öltöztem vacsorameghíváshoz.

Johnnie elmosolyodott.

– Nem most rögtönről lenne szó, Miss O’Hara.

– Kérem, szólítson Caitlinnek!

– Rendben, Caitlin. Ha szabad ma este, találkozhatunk a kórháznál miután hazament és felfrissült. – Biztos vagyok benne, hogy tudja… – Elharapta a nyelvét. Nem akarta megrémíteni a másik nőt. – hogy hogyan jut el a kórházba. Csak menjen fel a hetedik emeletre! A nővérek majd elmondják, melyik Valeria szobája.

– Ööö… rendben – bólintott Caitlin. – Ott leszek, amint tudok.

– Remek. Akkor látjuk egymást – mosolygott Johnnie.

– Miss Green!

– Szólítson csak nagyinak! Majdnem mindenki így hív. – Ennyi hazugság még belefért.

– Honnan tudta, melyik az én kocsim?

Johnnie felkacagott.

– Jó a szimatom.

Folytatása következik!