Ifjú vér 2. fejezet

Előzmény: Ifjú vér 1. fejezet

**************************************************************************************

            A kocsi az éjszaka utolsó órájában döcögött ki az udvarról, végigdülöngélt a falu hepe-hupás macskaköves útján. A vasküllős kerekek hangosan zörögtek, megtörve az éjszaka csendjét. Mindkét oldalon a házak sötét masszája nyúlt el az út mellett, egy pillanatra megvilágítva a szekér két lámpásától. Odabent a kocsiban csak egy lámpás világított, amit a kocsis mögött függesztettek fel. Garrett a feleségét átkarolva ült, és az asszony ölében szunnyadó fiát bámulta. A bábának igaza volt. A kicsi gyengének és puhánynak tűnt. Anne a férjére pillantott, kiolvasva a gondolatait a szeméből.

– A bába mindent elmondott nekem indulás előtt. Tudom, hogy legalább esély van rá, hogy életben maradjon. Bíznunk kell az Úrban.

– Igen – bólintott Garrett.

A szekér kizötykölődött a faluból, ahol a macskaköves utat felváltotta a sima, burkolatlan út, ami összekötötte a vidéket Dublinnal. Garrett félrehúzta az egyik függönyt a kis szekér ajtaja elől, és lehúzta az ablakot.

– O’Shea!

– Uram?

– Miért nem megy gyorsabban?

– Sötét van, uram. Még azt is csak nehezen látom, ami előttünk van. Ha gyorsabban mennénk, lefuthatnánk az útról. Várnunk kell hajnalig, uram. Jobban haladunk majd világosban.

– Rendben – vonta össze Garrett a szemöldökét, és visszacsukta az ablakot, mielőtt visszadőlt volna a kipárnázott ülésbe. A felesége megfogta a kezét és gyengéden megszorította.

– Kedvesem, O’Shea jó ember. Tudja, hogy sietnünk kel.

– Igen – fordult felé Garrett. – És te? Hogy viseled?

– Elég jól. Még sosem voltam ennyire fáradt.

Garrett összeszorított ajkakkal nézett rá.

– Hagynom kellett volna, hogy pihenj még a fogadóban.

– Hogy? És egyedül vitted volna el a fiunkat Dublinba?

A férfi vállat vont, Anne pedig felnevetett.

– Kedvesem, amennyire tudom, jó férj vagy, de vannak dolgok, amiket csak egy anya tehet meg. A fiam mellett kell maradnom.

– Evett már?

Anne bólintott.

– Egy kicsit. Nem sokkal azelőtt, hogy elhagytuk a fogadót. De nem eleget. Nem hiszem, hogy elég erős. – A kicsi ajkaira tette a kisujját és gyengéden simogatta őket, próbálva kicsalni belőle valami reakciót. A gyerek az orrát fintorította, majd elfordította a fejét. – Úgy tűnik, mintha nem is akarna élni.

– Szegény csöppség – mondta Garrett halkan. – Szegény Henry. – Érezte, hogy a felesége megmerevedik, ahogy kimondja a nevet. – Mi az?

– Ne szólítsd így! – fordult az ablak felé.

– De ebben a névben egyeztünk meg.

– Igen. De ő talán nem… marad életben. Szeretném megtartani ezt a nevet egy olyan fiúnak, aki elég erős. Ha meghal, nem akarom másnak adni a nevét. Nem lennék rá képes.

– Megértem – szorította meg Garrett gyengéden a nő vállát. – De egy keresztény gyermek sem halhat meg név nélkül.

– Nem… – nézett le Anne az aprócska arcra. Erőtlennek érezte magát, tudva, hogy már csak pár óra választja el a jelent attól a pillanattól, amikor a gyerek átköltözik a másik világba. Ettől elszorult a lélegzete. Sajnálkozás töltötte el, hogy csak ennyi jutott egy ártatlan gyermeknek. Nevet adni egy ilyen csenevész kis lénynek csak még rosszabbá tenné a dolgokat, ő pedig visszariadt a felelősségtől.

– Anne… – Garrett még mindig rá nézett. – Névre van szüksége.

– Később. Lesz még idő rá később.

– Mi lesz, ha mégsem?

– Bíznunk kell az Úrban, hogy lesz rá idő.

Garrett megrázta a fejét. Ez jellemző volt a nőre. Anne gyűlölt bármilyen nehézséggel is szembenézni az életben. Garrett vett egy nagy levegőt.

– Szeretném, ha lenne neve. Akkor nem Henry – koncentrált. – De meg kell egyeznünk valamiben, amíg még él.

Anne pislogott, és kinézett az ablakon, de minden, amit látott, csak a saját homályos tükörképe volt a férjéé és a gyereké mellett.

– Anne…

– Rendben – mondta idegesen. – Ha ragaszkodsz hozzá, elnevezhetjük. Akármire is jó. Milyen nevet adjunk neki?

Garrett egy pillanatig a fiút bámulta, csodálva a szeretetreméltó kis lényt, és rettegve a bába jóslatától. Anne annyi hónapig hordozta őt a pocakjában, érezte első mozdulatait, tudta, hogy egy élet növekszik benne… Amikor szólt Garrettnek a borzalmas nyugalomról a hasában, azonnal Dublin felé indultak vad pánikba esve, hogy végül út közben érkezzen meg a gyerek. Amikor élve született, Garrett úgy érezte, a szíve megtelik reménnyel, ami tovatűnt, amikor a bába tapintatosan közölte, hogy a gyermek túl gyenge, hogy életben maradjon. A férfi visszafojtotta a szívében gyülemlő fájdalmat.

– Garrett? – emelte fel Anne a fejét, hogy a férfi szemébe nézzen. – Ó, Garrett, úgy sajnálom. Nem segítek sokat, igaz?

– Én… jól leszek. Csak egy pillanat.

Kiegyenesedett, és magához vonta a feleségét, érezve, hogy annak teste elernyed, még a hepe-hupás úton zötykölődő kocsi mozgása ellenére is. Odakint a hajnal első szürke fényei tűntek elő a keleti hegyek mögül, a kocsis pedig megpattintotta az ostorát a lovak feje fölött, növelve a tempót.

            Anne erősen koncentrált. Név kell… gyorsan.

– Arthur.

Garrett rá mosolygott, majd lenézett a fiukra.

– Arthur – ismételte meg. – A király után. Kicsi Arthur. – Megsimogatta a fia puha homlokát. – Jó név. Egy nap olyan hősies és bátor leszel, mint a névadód.

– Igen – mondta Anne halkan. – Ahogy mondtam.

***

            A hajnal szürkeséggel és szitálással köszöntött az ír vidékre, és az út hamar sárrá változott, körülölelve a kocsi kerekeit, amint át akartak vágni rajta. Délben megálltak egy kisváros mellett, hogy pihentessék a lovakat és felfrissüljenek. Anne a kocsiban maradt a gyerekkel, és próbálta megszoptatni. Mint korábban is, Arthur elfintorodott, miután néhány kortyot követően kiengedte szájából a felkínált mellbimbót, és elfordította a fejét.

            Amikor a sötétség leszállt, és ismét körülölelte a kocsit, az út megkerült egy hegyet, utána pedig egyenesen előre Garrett látta a távolban fénylő milliónyi ablak világát, ahogy a főváros látótávolságba került. Két órával múlt sötétedés, amikor a kocsi elérte a várost, és bezötykölődött a Merrion Streetre.

            Garrett gyengéden lesegítette a feleségét és a gyermekét és bekísérte őket, utasítást adva tűzgyújtásra, és hogy készítsenek meleg ételt Anne-nek és neki. Aztán elküldetett, hogy találjanak szoptatós dajkát és hívják Dr. Kilkenny-t, a legnagyobb becsben tartott orvost a városban.

            Az orvost bevezették a társalgóba, épp amikor Anne és Garrett befejezte a levest. Garrett talpra ugrott, és megszorította az orvos kesztyűbe bújtatott kezét.

– Köszönöm, hogy ilyen gyorsan jött.

– Igen, nos, azt mondták nekem, sürgős. – Az orvos leheletén bor szaga érződött. – Nos, hol a páciensem, Wesley? Ez az ifjú hölgy?

– Nem – intett Anne a bölcső felé, amit a tűz mellé helyeztek. – A fiunk, Arthur. Múlt éjjel született. A bába azt mondta, túl gyenge. Azt mondta, a legrosszabbra kell számítanunk.

– Á! – csóválta meg a fejét az orvos. – Bábák. Mit tudnak a nők az orvostudományról? Ráadásul egy ír nő. Sosem nyertek bebocsátást az orvostudomány rejtelmeibe. Ők csak a gyermekek világra segítéséhez értenek. Nos, mi a baja a fiúnak?

– Nem eszik, doktor úr.

– Hogyan? Egyáltalán nem?

– Csak egy pár falásnyit. Aztán fintorog és nem kér többet.

– Hmm. – Dr. Kilkenny a bölcső mellé tette a zsámolyát, és kibújt a kabátjából, hogy átadja azt Garrettnek, mielőtt a gyerek fölé hajol, hogy gyengéden félrehajtsa a vászon pólyát. Orra túlságosan is ismerős fintorba rándult. – Nos, a beleivel legalább semmi gond.

– Tisztába teszem.

– Egy pillanatot kérek, amíg megvizsgálom.

Anne és Garrett türelmetlen csendben figyelte, ahogy az orvos a gyerekük fölé hajol és megvizsgálja a kis testet a kandeláber gyertyájának remegő fényében. Éles visítás hangzott fel a bölcsőből, ahogy az orvos gyengéden megnyomta a gyerek hasát, Anne pedig pánikba esett. Dr. Kilkenny átnézett a válla fölött.

– Csak nyugalom, drága hölgyem! Ez teljesen normális.

Garrett a felesége kezéért nyúlt, és gyengéden megszorította, ahogy az orvos befejezte a vizsgálatot és felegyenesedett.

            Garrett rá nézett.

– Nos?

– Életben maradhat.

– Életben maradhat… – suttogta Anne. – Azt hittem, tud segíteni.

– Drága hölgyem, sok dolog van, amit egy orvos megtehet a betegéért. A fiuk gyenge. Sok ilyet láttam már. Sokuk hamar elment. Mások napokig, esetenként hetekig húzták, mielőtt kiszenvedtek. Néhányan túlélték.

– De mit tehetünk érte?

– Tartsák melegen! Próbálja etetni, amilyen sűrűn csak tudja! Megpróbálhatja bedörzsölni egy tinktúrával is, amit itt hagyok önöknek. Egyszer reggel és egyszer este. Ez egy stimuláló szer. Ez jelentheti a különbséget élet és halál között. A gyermek sírhat, amikor megpróbálkozik vele, de nem szabad figyelnie rá, csak folytassa a procedúrát! Érti?

– Igen.

– Most pedig a kabátomat, kérem. Reggel elküldöm a számlát. Mindkettőjüknek jó éjszakát kívánok.

Miután az orvos távozott, Garrett leroskadt egy székre a bölcső mellett, és tehetetlenül bámult a kicsire. Arthur szemei kinyíltak egy pillanatra, de a teste többi része látszólag élettelenül hevert. Garrett egy ideig nézte őt, majd megdörzsölte fáradt szemeit.

– Le kéne feküdnöd – mondta Anne csendesen. – Kimerültél. Pihenésre van szükséged. Erősnek kell lenned a következő napokban. Szükségem lesz a támogatásodra, ahogy neki is.

– A neve Arthur.

– Igen, tudom. Most pedig menj! Itt maradok mellette.

– Rendben.

Ahogy Garrett elhagyta a szobát, a felesége lepillantott a gyerekre, fáradtan megsimogatva a homlokát.

***

            A következő napokban Anne tovább próbálkozott a gyerek etetésével, de ő csak egy pár kortyot evett, aztán elfordította a fejét. A tinktúrától eleinte keservesen sírt, de néhány pillanat után megnyugszik és a mellére hajtja a fejét, bekenve a tinktúrával, ami bűzlött az alkoholtól.

            Anne és Garrett titokban tartotta a születését. Nem vágytak az aggódó barátok és rokonok végtelen látogatására. Még dangani otthonukba sem üzentek, hogy a többi gyereküket értesítsék új fivérükről.

            Aztán, a negyedik napon, Anne izgatottan rohant be a férje dolgozószobájába, hogy elmondja neki, Arthur az elmúlt éjjel rendesen evett. Aztán lassan, ahogy tovább evett, hízni kezdett, és úgy fészkelődött, ahogy a csöppségek szoktak. Egyre világosabbá vált, hogy életben marad. Csak ezután, május elsején, három héttel a születése után jelentették be a szüle Arthur Weasly, Mornington earljének harmadik fia születését a dublini lapokban.

Folytatása következik!