A gyilkosnak két arca van VII. rész

Előzmény: A gyilkosnak két arca van I. rész
Közvetlen előzmény: A gyilkosnak két arca van VI. rész

Írta: Tonya S. Coley
Fordította: Sinara

***********************************************************************

23. fejezet

            A tárgyalóterem megtelt érdeklődőkkel és riporterekkel. Az előző két napi fiaskó után O’Connell bíró bezáratta a tárgyalótermet. Johnnie csendben ült a székén, próbálva visszatartani az érzelmeit, miközben egy neves pszichológus mondott szakvéleményt a tetthelyről, és a gyilkos ennek alapján megállapítható profiljáról.

– A bizonyítékok alapján úgy vélem, a gyilkosságot olyasvalakinek kellett elkövetnie, aki személyesen ismerte az áldozatot. Valaki, aki felette áll minden ésszerű következtetésnek – mondta Dr. Samantha Alui.

– Köszönöm, Dr. Alui – mosolygott Abbott, majd a bíró felé fordult. – A vádnak nincs több kérdése, bíró úr.

A bíró Bobra nézett.

– Az öné a tanú, Mr. Wooten.

– Köszönöm, bíró úr! – állt fel Bob, és odalépett a tanúk padjához. – Dr. Alui! Ön a vallomásában kifejtette azt a lelki állapotot, amiben a gyilkosnak lennie kellett. Ön, mint egy profilozó, arra következtet, hogy a gyilkos közeli kapcsolatban kellett hogy álljon a sértettel?

– Ez így pontos – válaszolta Dr. Alui színtelen hangon, feljebb tolva a szemüvegét az orrán. – Egy ilyen szörnyű bűntett csak gyűlöletből fakadhat.

– Tehát, Dr. Alui, olyasvalakinek kellett elkövetnie a gyilkosságot, aki megvetette Ballantine polgármestert? Jól gondolom?

– Igen.

– Tehát bárki lehetett? Ballantine polgármester nem volt az a nagyra becsült férfi, akinek szerette beállítani magát, ahogy azt a bizonyítékok kellőképp alátámasztják.

Dr. Alui fészkelődni kezdett a székében.

– Ez lehetséges.

Bob érezte, ahogy elszáll a magabiztosság a nőből.

– A bizonyítékok arra mutatnak, hogy Ballantine polgármesternek nem csak hogy alvilági kapcsolatai voltak, de pedofil is volt… Szóval, kijelenthetjük, hogy bárki, akinek a polgármester keresztbe tett, elkövethette ezt a bűntényt?

– Igen – válaszolta a pszichológus vonakodva.

Bob elmosolyodott.

– Egy korábbi esetében egy pedofília korábbi áldozata állt bosszút a molesztálóján.

– Tiltakozom! – kiáltott fel Abbott. – Irreleváns információ.

– Elutasítom. – O’Connell bíró még mindig neheztelt Abbottra a megelőző két napi akciója miatt. – Válaszoljon a kérdésre, doktor!

Dr. Alui kényelmetlenül fészkelődött a székében

– Igen – válaszolta.

Bob várt egy pillanatig, majd folytatta.

– Le tudná írni a kérdéses gyilkosságot?

Alui megköszörülte a torkát.

– A kérdéses gyilkosság áldozatát a felismerhetetlenségig összeverve találták meg. Vér volt mindenütt.

Bob az esküdtszék felé fordult.

– Kifejezésre juttatta a tettes az érzelmeit bármilyen módon a gyilkosság előtt?

– Nem.

– Kapcsolatba lépett a tettes bármilyen formában az áldozattal a gyilkosság előtt?

– Nem.

– Mennyi ideig nem állt kapcsolatban az áldozat a tettessel ebben az ügyben, doktor?

– Három évig – mondta ki Alui rövid vonakodás után.

– Tehát a szóban forgó bosszú nem teljesült be azonnal? Az egész úgy mérgesedett el, mint egy fertőzött seb, igaz?

– Igen.

Bob elmosolyodott.

– A védelemnek nincs további kérdése a tanúhoz.

Abbott hátradőlt a székében.

– Lássuk, hogy bánsz el ezzel a tanúval – motyogta. – A vád a tanúk padjára szólítja Alphonse Petrillo nyomozót.

Pizo felállt, és a tanúk padjához lépett. Johnnie-ra nézett, és küldött felé egy félszeg mosolyt.

            Abbott odalépett hozzá, és úgy járkált fel-alá előtte, mint a prédáját méregető ragadozó.

– Petrillo nyomozó! Mennyi ideje szolgál a wilmingtoni rendőrség kötelékében?

– Tizenhét éve.

– Mennyi ideig volt a gyanúsított társa a leszerelése előtt?

– Miss Green és én nyolc évig voltunk társak a leszerelése előtt.

– El tudná nekünk mondani röviden, milyen ember is Miss Green?

Pizo megvetően nézett Abbottra.

– Pontosan mit akar tudni?

Johnnie némán felnevetett korábbi társa arrogáns hangszínén, Abbott viszont csak elhúzta a száját.

– Állíthatjuk, hogy a vádlott heves természetű?

– Ha provokálják, azt mondanám, igen. Nem ismerek olyat, akire ez ne lenne igaz.

– Kérem, hagyják figyelmen kívül a tanú utolsó kijelentését, bíró úr!

– Kérés elfogadva – válaszolta a bíró. – Csak a kérdésre válaszoljon, nyomozó, és tartózkodjon a megjegyzésektől!

– Sajnálom, bíró úr! – válaszolta Pizo halkan.

– Visszatérve, nyomozó, egyet ért azzal, hogy Miss Green heves természetű lenne?

– Igen.

– Elmondaná az esküdtszéknek, mi történt a Martinez fiú temetésén?

– Ballantine odajött egy csapat riporterrel, ami feldühítette Johnnie-t. Rátámadt – mondta Pizo, és egy bocsánatkérő pillantást küldött Johnnie felé.

– Mit tett pontosan? Mondott bármit is?

– Felordított, és megragadta Ballantine torkát, mire az a földre zuhant. Azt mondta, meg fogja ölni.

Abbott meglepetést színlelt.

– Valóban? Hmm. Érdekes… Gondolja, hogy meg is tette volna, ha nem szedik le róla?

– Igen.

Abbott elfintorodott.

– Megengedi, hogy folytassam? Később aznap Miss Green elhagyta a házát. Igaz?

Pizo kényelmetlenül fészkelődött a székében.

– Igen.

– Mikor látta őt utoljára, mielőtt távozott.

– Úgy emlékszem, három óra körül történt.

– Tudott róla, hogy Miss Green távozott?

– Nem.

– Ki fedezte fel, hogy távozott?

– Én voltam.

– Hosszú ideig volt távol?

– Igen.

– Sokáig elmaradt, Miss Martinez pedig aggódni kezdett. Igaz?

– Igen.

– Elindult bárki is, hogy megkeresse?

– Igen. Victoria Crisp és én indultunk el, hogy megkeressük.

– Mikor találták meg?

– Nagyjából hajnali egykor.

– Hol találták meg Miss Greent, és milyen állapotban volt?

– Tori és én a belvárosi utcákon bolyongva találtuk meg. Ittas volt.

– Nem csak hogy ittas volt, nyomozó, de úgy nézett ki, mint aki alaposan összeverekedett valakivel, igaz?

– Igen – morogta Pizo, magában átkozódva. – A ruhája rendkívül zilált volt.

Abbott odalépett ahhoz az asztalhoz, amelyre a bizonyítékokat helyezték. Felemelt két műanyag tasakba zárt tárgyat.

Emanuela de Paula alias Johnetta Green.

– Ez a vád 2-es és 3-as számú tárgyi bizonyítéka. Meg tudná nevezni őket az esküdteknek?

– Ez Green blúza és kabátja.

– Ezeket a ruhadarabokat viselte Miss Green a kérdéses éjszakán, nem igaz?

– De igen.

– A törvényszéki szákértők jelentése szerint a ruhákon vérnyomok találhatók. Nem csak Miss Green vére, de Ballantine polgármesteré is… Amikor rátalált Miss Greenre, ittas volt, és dulakodás nyomait viselte magán, igaz?

– Tiltakozom, bíró úr! – kiáltott fel Bob. – Mr. Abbott a tanú szájába adja a válaszait.

Az ügyész elfintorodott.

– Visszavonom… Nincs további kérdésem.

Bob odahajolt Johnnie-hoz.

– Ne aggódjon! Még mindent helyre hozhatunk – paskolta meg a nő vállát, majd felállt, hogy óvatosan odalépjen Pizóhoz. – Petrillo nyomozó! El tudná mondani nekünk, miért volt ügyfelem annyira dühös Ballantine polgármesterre?

Pizo kiegyenesedett ültében.

– Természetesen, ügyvéd úr! – Egy pillanatra elhallgatott, és az esküdtekre nézett. – Ballantine polgármester koholt vádak alapján indított eljárást Miss Green ellen. Sajtótájékoztatót tartott, hogy hangoztassa a hazugságait róla és a hivatali előéletéről. A riporterek vadászni kezdtek rá. Aztán a fiát halálos baleset érte, amikor a családját vették célba. Ez után Ballantine feltűnt a temetésen azzal, amit Johnnie a fia halálokának tartott. Semmi joga nem volt ott lenni, az pedig, hogy a sajtót is magával hozta, túl sok volt. Nem hibáztatom Johnnie-t, mert legszívesebben én is képen töröltem volna. Nem hiszem, hogy ismernék bárkit is, aki másképp reagált volna hasonló helyzetben.

– Nem értek egyet önnel, nyomozó – válaszolta Bob komoran. – Ballantine polgármester az ifjú Phillip halálának legfőbb okával jelent meg a temetésen. Korábban azt vallotta, hogy Miss Green támadt rá. Azonnal neki ugrott, vagy mondott a polgármester valamit korábban?

– Azt mondta, azért jött, hogy a város nevében együttérzését fejezze ki.

– Fotósok is jelen voltak, vagy csak a riporterek?

– Fotósok is jelen voltak, igen.

– Mit tettek?

– Képeket készítettek minden irányból. Hallani lehetett a vakuk folyamatos kattogását.

– Hasonlóan Miss Martinez vallomásához az otthonuknál történteket illetően Phillip halála napján?

– Igen.

– Az érzelmek felszínre törtek, a polgármester pedig a sajtóval jelent meg?

– Pontosan. Johnnie-nál elszakadt a cérna. Egész idő alatt sírt… Épp csak eltemették Phillipet.

Johnnie csak ült, és hallgatta őt. Átkozta magát, amiért úgy elveszítette a fejét. Arra gondolt, ha annyiban hagyta volna az ügyet, most nem lenne ott. Akkor nem tudták volna kapcsolatba hozni Ballantine megölésével. Könnycseppek gördültek le az arcán. Előhúzta a zsebkendőjét.

Bob észrevette a reakcióját, és elhatározta, olyan gyorsan végez, ahogy csak tud.

– Amikor ön és Miss Krisp megtalálták ügyfelemet, ittas állapotban volt, igaz?

– Pontosan.

– Zaklatottnak tűnt?

– Nem. Csak kóválygott az utcán.

– Megpróbált önre, vagy Miss Krispre támadni?

– Nem. Örült, hogy látott minket.

– Örült, hogy látta önöket? Azt várnánk, hogy egy éppen elkövetett gyilkosság után dühös legyen.

Abbott azonnal felpattant a székéből.

– Tiltakozom!

A bíró Bobra nézett.

– Megkérem a védelmet, hogy tartózkodjon a megjegyzésektől a záróbeszédig.

– Igenis, bíró úr! Bocsánatot kérek – válaszolta Bob. – Nyomozó! Ön járt a tetthelyen, nem igaz?

– De igen.

– Látta, milyen állapotban volt a test, és hogy nézett ki az iroda?

– Igen.

– Egyet tud érteni ezzel kapcsolatban a hátborzongató jelzővel?

Pizónak ötlete sem volt, mire akar Bob kilukadni.

– Igen. Határozottan hátborzongató volt.

– Egyetért, hogy a gyilkosnak rendkívül dühösnek kellett lennie?

– Igen.

–Ügyfelem viselkedése megfelelt egy olyasvalakiének, aki épp elkövetett egy effajta erőszakos cselekményt?

– Egyáltalán nem.

– Ügyfelem örült, hogy látja önt és Miss Krispet?

– Igen. Pontosan. Ittasan is rendkívül jó kedélyű volt. Egyáltalán nem tűnt dühösnek.

Bob elmosolyodott.

– Nincs több kérdésem.

Ha minden igaz, ez a Wilmingtont is magába foglaló New Hanover megye bíróságának épülete. (Google Maps steerview szolgáltatásából befényképezve. Ha valaki ismerős lenne a környéken, javítson ki, ha tévednék, ha megkérhetem!)

***

            Johnnie a kádban ült, maga mellett lelógatva a karjait. Egyik kezében egy sörösdoboz pihent. Hirtelen felfigyelt a háttérből érkező zenére.

– Á! Cassandra Wilson! Nagyon jó – morogta.

A fürdőszoba ajtaja lassan kinyílt. Felemelte a tekintetét, és Almát pillantotta meg kibontott selyem köntösében. Johnnie torka azonnal kiszáradt a látványtól.

– Akad hely számomra is? – dorombolta Alma.

Johnnie széttárta a lábait.

– Bőven.

Alma lassan odalépett hozzá, engedve, hogy a köntös lehulljon a testéről, és egy kevés vizet fröcskölt borotvált ágyékára. Hallotta, ahogy Johnnie felnyög, és látta, ahogy a másik nő tekintete a testére tapad. Már tapasztalatból tudta, hogy minél nagyobbra nő a pocakja, Johnnie annál jobban felizgul a látványától. Sosem jött zavarba első terhessége alatt, ha meztelenül kellett mutatkoznia a felesége előtt, és tudta, hogy a másik nő érzései azóta sem változtak. Johnnie felé nyújtotta az egyik kezét és segített neki beülni a kádba. Alma letelepedett felesége combjai közé, miközben az átkarolta őt, és a hasán nyugtatva a kezeit, közelebb húzta magához. Ilyenkor érezte Johnnie a legközelebb magához a feleségét, és ebben a pillanatban érezte magát már jó ideje a legnagyobb biztonságban.

24. fejezet

            Már egy hónap telt el Tracy balesete óta. A teste csak lassan heverte ki a traumát, ezért nem ébredt még fel a kómából. Párja és a munkatársai folyamatosan mellette voltak. Mindannyian folyamatosan beszéltek hozzá, reménykedve mihamarabbi felépülésében.

            Almát viszont a többieknél is jobban megviselték az események. A Tracy állapota miatti aggodalom csak tovább fokozta a per okozta stresszt. Johnnie is a tűrőképessége vége felé járt már, és gyakran egymáson töltötték ki a dühüket. Talán túl gyakran is veszekedtek. Eléggé gyakran ahhoz, hogy a többiek is felfigyeljenek rá.

***

            Öltözködés közben Johnnie-nak ismét emlékezetébe idéződött az előző éjszakai veszekedésük Almával.

            Éppen vacsoráztak, csendben, mint oly sokszor Tracy balesete óta. Végül Tori döntött úgy, hogy véget vet a némaságnak.

– Tudjátok, srácok, felfigyeltem rá, hogy elég nagy a feszültség errefelé mostanában. Tévednék, vagy más is észrevette már?

Johnnie sóhajtott egy nagyot.

– Túl sok dolog van, mostanában, amivel meg kell birkóznom, Tori. Sajnálom, ha ez kényelmetlenül érint titeket.

– Talán beszélned kellene róla, Johnnie – javasolta Ceecee. – Nem jó egy palackba zárni magadban mindent.

– Talán a probléma magával a palackkal van – fintorgott Alma.

Johnnie a feleségére bámult. Harag öntötte el az agyát, arckifejezése pedig dühös fintorrá változott.

– Mégis mi a francot akar ez jelenteni, Alma?

– Pontosan tudod, mit jelent – fakadt ki a mexikói nő is.

Az indulatok magasra csaptak, Johnnie pedig nem tudott uralkodni magán, és öklével az asztalra csapott. Mindenki ijedten ugrott fel a hirtelen dühkitöréstől.

– Mondd csak ki! Úgy gondolod, iszákos vagyok. Ha nem ittam volna aznap éjjel, ez mind nem történt volna meg. Ha akkor itthon maradtam volna, most nem lennénk ebben a szarban. Erről van szó, Alma? – morogta Johnnie, miközben felállt, és hátra lökte a széket. Előre hajolt, hogy az arcuk majdnem összeért Almával. Fortyogott a dühtől. Normálisan mélybarna szemei most viharos feketére változtak. – Ha nem rohannék az üvegért minden alkalommal, amikor magam alatt vagyok, most nem lennénk ebben a szarban?

Amikor Alma végre magához tért a felesége váratlan reakciója keltette sokkhatásból, ő is felállt, és ugyanolyan dühvel bámult Johnnie szemébe, ahogy ő az övébe.

– Több időt töltesz a pincében, mint a vendégeiddel, vagy velem. Csak akkor fekszel le, amikor én már rég alszom. Sosem beszélsz velem, vagy engeded, hogy segítsek. Igen. Pontosan erről beszélek.

Johnnie közelebb hajolt hozzá.

– Talán nincs szükségem a kibaszott segítségedre. Csak hogy tudd, nem iszom! Talán azt hiszed, már egy érzelmi roncs vagyok, hogy innom kell, hogy megoldjam a problémáimat?

Ceecce felállt, hogy megpróbálja lecsendesíteni a vitát, Tori pedig megkerülte az asztalt, és Johnnie mellé lépett. Sosem látta még a barátját ilyen dühösnek Almára. El se tudta képzelni, mi lehet ennek a vége.

– Miért vagy még mindig velem, Alma? – folytatta Johnnie. – Miért maradsz még mindig mellettem?

– Fogalmam sincs. Nyilvánvalóan nincs szükséged rám – köpte Alma.

– Akkor menj! Bármikor távozhatsz. – Johnnie azonnal megbánta a szavait, és azt kívánta, bárcsak visszavonhatná őket.

– Hogy merészelsz így beszélni velem? – fortyant fel Alma, és mielőtt ráeszmélt volna, mit is csinál, a keze már emelkedett is, hogy megüsse Johnnie-t.

– Ne, Alma! – ragadta meg Johnnie a csuklóját, a felesége azonban most a másik kezével próbálkozott, hogy felpofozza őt. Könnycseppek csordultak le az arcán, ahogy Johnnie-én is.

– Azt mondtam, ne, Alma – suttogta Johnnie. Most már szorosan tartotta Alma mindkét csuklóját. A teste remegett a dühtől.

Tori Johnnie vállára tette a kezét.

– Elég lesz, srácok!

Johnnie a felesége szemébe nézett, és nem látott benne mást, csak fájdalmat, amit a szavaival okozott neki. Elengedte Almát, és az alagsor felé indult. Egy pillanatra visszafordult, figyelve, ahogy Alma Ceecee vállán sírja ki magát.

– Annyira sajnálom, Alma – suttogta, miközben leügetett a lépcsőn, és elhevert a kanapén.

Most, másnap, begombolta a blúzát, és megfordult, hogy a feleségére nézzen. Észrevette a sötét foltokat Alma szemei alatt. Nézni sem bírta. Odalépett a szekrényéhez, hogy magára fújjon egy kevés kölnit, és amikor ismét megfordult, látta, hogy Alma őt figyeli. Szégyellve az este történteket, lesütötte a tekintetét.

            Alma felállt az ágyról, odalépett hozzá, és a felesége vállára tette a kezét.

– Beszélnünk kell – suttogta.

Johnnie megmerevedett. Attól félt, hogy a felesége elhagyja őt. Nem hibáztatta volna érte. Ez a rengeteg szenvedés több volt már, mint amit bárki el tudna viseli.

– Rendben – nyögte ki végül, és a lábai elnehezedtek, ahogy lerogyott a székre.

– Nézz rám, Johnnie! – emelte fel az állát Alma. Látta a fájdalmat a felesége szemében. Azt a fájdalmat, amit soha nem látott korábban, csak amikor elvesztették a fiukat. – Ó, szerelmem! Mit tett velünk ez az ember?

Johnnie próbált megszólalni, de nem neki. Könyörögni akart Almának, hogy bocsásson meg, de félt, hogy elcsuklik a hangja. Könny csorgott le az arcán, a teste pedig remegett.

– Nehéz utat kellett bejárnunk, szerelmem. Az őrült bátyám majdnem megölt téged és megerőszakolt engem. Egy nő a múltadból megpróbált elvenni téged tőlem. Ballantine megpróbált tönkretenni, és ez az egész a fiúnk halálát okozta. Egy életre való szenvedés jutott ki nekünk az elmúlt pár évben.

„Igen” – gondolta Johnnie. – „Most fogja kimondani, hogy elhagy.”

– Mindkettőnknek áldozatokat kellett hoznunk – folytatta Alma. – De ezek után, remélem, nem fogod hagyni, hogy ő nyerjen.

Johnnie értetlenül nézett rá.

– Miről beszélsz, Alma?

– Azt mondom, hogy ha hagyjuk, hogy ez az egész elhatalmasodjon rajtunk, akkor ő nyer. Én, személy szerint, nem fogom hagyni, hogy Ballantine tönkretegye a családunkat. Már így is elég kárt okozott – térdelt le Alma Johnnie elé.

– Nem… nem hagysz el engem? – hebegte Johnnie.

– Soha, Querida. Nem szabadulsz meg tőlem. Együtt túljutunk majd ezen – suttogta Alma, és könny hullott a szeméből.

Johnnie összefonta az ujjait.

– Alma! Egy önző kurva voltam, aki csak a saját nyomorával törődik. Majdnem elvesztettem az egyetlen embert, aki még az életemnél is fontosabb számomra. Kérlek! Bocsáss meg! Bocsásd meg, amit mondtam neked! Bocsáss meg mindenért, amit ellened tettem!

– Belehalnék, ha nem lehetnék veled – válaszolta Alma. – Sosem tudnálak elhagyni, Johnnie. A feleségem vagy. Az életem.

Johnnie felállt, és magához vonta a szeretett nőt.

– Szeretlek, Alma. Teljes szívemből és lelkemből. Amikor azt hittem, elhagysz, meg akartam halni. Kérlek, bocsáss meg nekem!

Érezte, hogy Alma hozzá préseli a testét. Most döbbent csak rá, hogy nem voltak még ilyen közel egymáshoz Tracy balesete óta. Öntudatlanul megvonták maguktól, hogy kielégítsék testük vágyait.

Alma hallgatta a felesége szívverését, és érezte, hogy a feszültség elszivárog a testéből.

– Időre van szükségünk, kicsim – mondta végül. – Ez el fog tartani egy ideig.

– Tudom, szerelmem. Elhanyagoltuk egymást. Tennünk kell valamit ez ellen.

Alma visszahúzódott egy kicsit.

– Mit forgatsz a fejedben, Querida?

– Még kell egy kis idő, hogy kitaláljam. Mire haza érek, minden készen lesz – mondta Johnnie, és ismét a karjai közé vonta a szeretett nőt.

***

– Alma és én feldolgoztuk a problémáinkat. Most döbbentem csak rá, milyen közel álltam ahhoz, hogy elveszítsem őt – mondta Johnnie.

– Ja. Észrevettük, Johnnie – válaszolta Tori a volán mögül, ahogy a bíróság felé tartottak. – Ceecee már kezdte azt gondolni, minket sem láttok szívesen.

– Erről szó sincs, Tori – tiltakozott Johnnie. – Minden rendben van. – Csak Almával mindketten egy kicsit idegesek voltunk. Tudod… Nem szeretkeztünk Tracy balesete óta.

– Képzeld, észrevettem, öreglány – nézett a barátjára Tori. – Túl csendes volt a ház éjszaka.

Johnnie felnevetett.

– Nos, legalábbis a mi szobánk felől. Ahogy hallottam, nektek Ceecee-vel nincsenek problémáitok.

Tori kényelmetlenül fészkelődött az ülésében.

– Nos, igen. Bocsánat érte! Néha kicsit elszalad velünk a ló.

– Rá se ránts! – nevetett Johnnie, és meglapogatta a barátja hátát. – Egészséges étvágyatok van, ennyi az egész. Nem kell szabadkoznod.

Tori felsóhajtott, remélve, hogy barátja nem folytatja ezt tovább, mert különben nehezen fogja tudni irányban tartani a kocsit.

– Na és ti mit terveztek tenni az ügy érdekében Almával?

– Sokat gondolkodtam már ezen – vallotta be Johnnie. – Mivel péntek van, kiveszek egy szobát a Marriottban a hétvégére. Persze álnév alatt. Nem akarok semmi zűrt… Nos, igen. Azt hiszem, csak erre van szükségünk az én kis feleségemmel. A megfelelő helyre és időre.

– Tudod mit mondok, haver? Miért ne béreljem én ki azt a szobát nektek? Elszaladok, és elintézek mindent, miután téged kitettelek. Úgy már egyenesen oda mehetnétek Almával.

– Jó ötlet, Tori. Nagyra értékelem – vigyorgott Johnnie.

***

            Már késő délután volt, amikor Abbott hagyta pihenni az ügyet. O’Connell bíró berekesztette az ülést hétfőig, amikor Bob előállhat a védelemmel. Mint mindig, a sajtó a folyosón várt Johnnie-ra és Bobra, próbálva kiszedni belőlük valamit. De persze ők megint csak nem mondtak semmit. Abbottnak viszont, ezzel ellentétben, nagyon is volt mondanivalója.

– A vád igyekszik légüres térben tartani az ügyet. Miss Green szabadsága már csak azon múlik, meddig húzza az ügyvédje. Hamarosan rács mögé kerül, és nem lesz többé a társadalom terhére – nyilatkozta az ügyész.

– Mi történt az ártatlanság vélelmével, ügyész úr? – szólalt meg egy hang. A riporterek azonnal a forrás felé fordultak.

– Madelyn Marshall. – vigyorodott el Abbott önelégülten. – Micsoda öröm, hogy csatlakozik hozzánk, annak ellenére, hogy a kormányzó elvette öntől az ügyet… El is felejtettem már, miért is. Felvilágosítana?

Maddie mereven rá bámult.

– Ez semmilyen összefüggésben nincs azzal, hogy maga rendszeresen átlépi a korlátait, mint a vád képviselője. Amit maga tesz, az az esküdtszék befolyásolása – mosolyodott el. – Azon gondolkodom, mit szólna a kormányzó ahhoz, ahogy maga kezeli az ügyet. De úgyis hamar rájön, ha olvassa a napi sajtót. De akár a saját szemével is láthatja, hiszen az ügy kiemeltsége miatt, biztos vagyok benne, ez az interview az állami tévében is műsorra kerül.

Abbott elvörösödött dühében. Az arroganciája már épp elégszer keverte bajba. Azon gondolkodott, milyen fényben tűnne fel, ha végül veszítene. Végül nem szólt semmit, csak elfordult, és faképnél hagyta Maddie-t. Megelégedve azzal, hogy megszégyeníthette az ügyészt, Maddie nem szólt többet.

Bar Refaeli alias Maddie Marshall.

– Miért jött vissza? – fordult az egyik riporter a másikhoz.

– A vádlott szeretője volt. Kell neked ennél több? – válaszolta a másik. – Érdekes mellékszál lehet belőle. Én rá is vetem magam. – Nem világosítva fel kollégáját pontos céljairól, Maddie felé indult, hogy végül a lépcsőn érje utol.

– Miss Marshall! Lenne néhány kérdésem, ha lenne szíves meghallgatni.

– Nézze! Nincs mit mondanom – sóhajtott Maddie.

– Higgye el, sokat tudok a körülményeiről! Ott voltam az étteremben, amikor összeütközésbe keveredett Miss Greennel a múltbeli kapcsolatuk miatt.

Maddie félre billentette a fejét.

– Mégis mit akar tudni? – mérte végig a nála alacsonyabb barna hajú nőt.

– Nos – mosolyodott el a riporter –, csak arra lennék kíváncsi, meddig van a városban. Nagy csodálója vagyok – érzékelve a szőke volt kerületi ügyész arcán megjelenő enyhe pírt, közelebb lépett. – Talán beszélgethetnénk vacsora mellett.

– Nocsak. Gyorsan haladunk – vonta fel a szemöldökét Maddie, de aztán hamar megenyhült. – Már most eléggé éhes vagyok. Talán szoríthatok egy kevés helyet magának is Miss…

– Karen. Karen Grace.

– Örülök a találkozásnak, Karen – nyújtotta felé a kezét Maddie. Karen kapva kapott a lehetőségen, hogy megszorítsa, és alig akarta elengedni. – A Marriottban lakom. 719-es szoba. Úgy hét felé várom.

***

            Tori lehúzódott a járdaszegélyhez, és arról érdeklődött a mellé behuppanó Johnnie-tól, hogy ment az aznapi tárgyalás. A barátja elmondta, hogy Abbott végzett a tanúival, úgyhogy hétfőn Bob következik.

– Elintéztél mindent? – nézett a másik nőre Johnnie.

– Persze hogy – mosolygott Tori. – A 721-es szoba csak rátok vár. Itt a belépőkártya. Nincs más dolgotok, csak hogy egyenesen besétáljatok az ajtón.

– Kösz, Tori. Tartozom neked.

– Én csak azt akarom, hogy ismét formában legyetek. Ne aggódj Ceecee miatt és miattam! Azt hiszem, találni fogunk valamit, amivel elüthetjük az időt.

– Abban biztos vagyok – kuncogott Johnnie, majd ismét komoly hangra váltott. – Jártatok ma Tracy-nél?

– Igen. Még reggel. Semmi változás. Mondtam Almának, hogy oda viszlek, mielőtt haza mennénk.

– Kösz – válaszolta Johnnie, majd az út hátralevő részét a kórház felé kellemes csöndben töltötték.

***

            Miután eltöltött egy kis időt Tracy-vel, Johnnie beszélt Markkal és Glendával. Mark kimerültnek tűnt. Próbált pihenni, de nem tudta magára hagyni Tracy-t, reménykedve benne, hogy a férfi bármelyik pillanatban magához térhet. A tüdeje már gyógyult, de a veséjével újabb szövődmények akadtak. Még mindig válságos állapotban volt, de legalább küzdött. Amikor Johnnie kijött, azonnal átvette a helyét Tracy mellett.

– Hogy bírja, Glen? – intett a férfi után a fejével Johnnie.

Glenda megcsóválta a fejét.

– Nem tudom, hogy csinálja, Johnnie. Egy pillanatra sem hagyja el a kórházat. Az is csak az ápolók kedvességén múlik, hogy le tud zuhanyozni. Mi hozunk neki enni, de alig nyúl az ételhez. Ha így folytatja tovább, a szomszéd ágyon köt ki Tracy mellett.

– Megértem az érzéseit. Ha Alma nem beszélt volna hozzám minden nap, talán nem próbálkoztam volna olyan erősen, hogy visszatérjek – mondta Johnnie, és elhallgatott egy pillanatra. – És mi van veled, Glen? Laura és Mike mondták, hogy te is alig hagyod el a kórházat.

Glenda rávillantott egy erőltetett mosolyt.

– Tudod, hogy Tracy teljesen elanyátlanodik, ha sokáig nem vagyok mellette. Mark szerelme segít neki küzdeni, de szüksége van tőlem is egy kis TLC-re.*

Johnnie elmosolyodott Glenda és Tracy olyan közel álltak egymáshoz, mint a testvérek. Úgy voltak egymással, mint a kutya a macskával, de nehezen bírták ki egymás nélkül.

– El tudom képzelni azt a TLC-t, amit te adsz neki – kacagott Johnnie. – Hányszor hívtad már lusta kurafinak reggel óta? De most legalább nem vádolhatod meg, hogy ellopta a Pepsidet.

– Ja – kacagott önfeledten Glenda. – Azt mondtam neki, hogy láttam az egyik üvegemet kigurulni az ágy alól. – Hirtelen, átmenet nélkül, könny szökött a szemébe. – Johnnie! Mi lesz, ha elveszítjük őt? Mit teszünk akkor?

Johnnie nyugtatólag átölelte a barátját.

– Minden rendben lesz, Glen. Majd meglátod. Kamatostul visszafizeti majd neked, amit most a fejére olvastál, ugye tudod?

– Már alig várom.

***

            Mark megsimogatta Tracy homlokát. Elmosolyodott, látva, mennyire visszatért a szín a férfi arcára.

– Jól nézel ki, kedvesem. Minden nap egyre erősebb leszel. Gyere vissza hozzánk, szerelmem! Szükségünk van rád – suttogta. – Mindenki érted aggódok. – Előre hajolt, és Tracy szájához érintette az ajkait.

– Milyen megható – hüppögte a hang Tracy fejében. – Tényleg törődnek velünk, nemde?

– Akivel törődnek, az én vagyok, te ostoba. Rólad még csak nem is tudnak – válaszolta Tracy.

– Nos, ezt nem mondhatod el mindenkiről, csíra. Vagy talán elfelejtetted azt a romantikus estét, amit Markkal töltöttem?

– Baszd magad seggbe! – nyögte Tracy. – Gyűlöllek.

– Hah! Most ezt mondod. De emlékezz csak arra, amikor az öregember jól faron billentett! – válaszolta a hang dühösen. – Keményebben megdöngetett téged, mint a csupaszseggű anyádat. Nem élted volna túl, ha én nem tennék. Ezt ne feledd!

* TLC: Angol szlengben a „tender, love and care”, vagyis „törődés, szeretet és gondoskodás”. Az írek ironikus értelemben (is) használják az éppen havi bajával küzdő és emiatt hisztis nőre, mondván, csak egy kis „törődésre, szeretetre és gondoskodásra” (magyarul szexre) van szüksége.

25. fejezet

            Alma türelmetlenül várakozott, hogy Tori hazahozza Johnnie-t. Már összepakolt, mióta Tori szólt neki, hogy Johnnie-nak tervei vannak, ezért készítsen össze pár dolgot. Amikor meglátta a ház előtt lefékező kocsit, azonnal az ajtóhoz rohant.

            Johnnie alig nyitotta ki az ajtót, a felesége rögtön a nyakába ugrott és lángoló szenvedéllyel megcsókolta. Johnnie-nak önmagával is meg kellett küzdenie, hogy elszakítsa magát a mexikói nő ajkaitól. Belenézett Alma gyönyörű barna szemeibe, és megsimogatta az arcát.

– Látom, már összepakoltál. Hadd rakjak még én is el pár holmit, és indulhatunk is! – nyomott egy gyors csókot felesége szájára.

– Megelőztelek, Querida – ölelte át a feleségét Alma. – Már mindkettőnknek összecsomagoltam.

Johnnie megrökönyödve bámulta az előszobában magányosan árválkodó bőröndöt.

– De kicsim! Ez csak egy táska.

Alma a szájára tette mutatóujját.

– Minden, amire szükségünk van, benne van.

Johnnie arcán a megértés mosolya terült szét. Nem szólt semmit, csak kézen fogta feleségét, és búcsút intett Torinak, mielőtt távoztak volna.

***

            Maddie egy rövid, testhez simuló sortot és egy sportmelltartót húzott magára. Úgy döntött, lemegy egy kicsit a konditerembe, mielőtt Karen megérkezik. Belenézett a tükörbe, végigmérve saját karcsú, ruganyos testét.

– Nos, egész jó formában vagyok – állapította meg. – Nem is csoda. Folyton csak a meló az atlantai kerületi ügyészségek, és semmi közösségi élet. Csoda, hogy az edzés megszállottja lettem? – sóhajtott fel, rádöbbenve, hogy magában beszél. – De most megint itt vagyok, egy randi előtt. Talán megint boldog lehetek. – Ismét a tükörbe nézett, és elmosolyodott. – Igen, Madelyn, megint boldog lehetsz.

Azzal felkapta a törülközőjét és a sporttáskáját, és kilépett az ajtón, hogy elinduljon a lift felé. Két lift is volt az épületben, így tudta, nem kell majd sokáig várnia. A jobboldali felvonó érkezett meg előbb, de épp hogy csak belépett, a másik ajtaja is kinyílt, és Johnnie lépett ki rajta Alma társaságában.

– Gyönyörű vagy, Alma. Jobban szeretlek, mint bármit, vagy bárkit ezen a világon. Bolond voltam, hogy majdnem elhajítottam egy ilyen kincset. Meg tudsz nekem bocsátani, szerelmem? – suttogta Johnnie, és az ajtónak nyomta a feleségét.

A mexikói nő érezte, hogy felesége kemény mellbimbói neki feszülnek, és érezte Johnnie szívének heves lüktetését is. Egy kissé mocorogni kezdett, mire Johnnie felnyögött.

– Persze hogy megbocsátok – mondta, és kinyújtotta a nyakát, hogy Johnnie jobban hozzáférhessen.

Johnnie a szájába vette felesége fülcimpáját, majd végigcsókolta a nyakát.

– Ilyen telhetetlenek vagyunk? Most pedig, gyerünk befelé, hogy ágynak dönthesselek!

Alma gyorsan előhorgászta a mágneskártyát, és kinyitotta az ajtót. Amikor már bent voltak, Johnnie a falhoz lökte őt. Alma szájára nyomta a sajátját, és végigfutatta a nyelvét felesége alsó ajkán, bebocsátásért esdekelve. Alma szétnyitotta az ajkait, nyelveik pedig lassan egymásra találtak. Egyre szenvedélyesebben csókolóztak, nyögéseik pedig betöltötték a szobát. Alma átkarolta a feleségét, és olyan közel húzta magához, ahogy megduzzadt hasa csak engedte. Johnnie befurakodott a kezével Alma szoknyája, majd a bugyija alá, és megérintette érzékeny csiklóját. Mélyről jövő sóhaj hagyta el a mexikói nő száját, amit Johnnie úgy értelmezett, hogy zöld utat kapott. Lehúzta felesége bugyiját, és elé térdelt.

– Muszáj… Nem tudok tovább várni… Muszáj lesz beléd kóstolnom, Alma. Most. Azonnal.

– Ó… Istenem… – zihálta a mexikói nő, ahogy a felesége nyelve a csiklójához ért. A lábai elgyengültek, csípője pedig felvette Johnnie nyelvének ritmusát.

– Mmm, Alma! – morogta Johnnie. – Olyan édes az ízed.

Nem tudott tovább uralkodni magán, úgyhogy felállt, és felkapta Almát, hogy az ágyhoz cipelje. Leültette a feleségét az ágy szélére, és ahogy a nő hátra dőlt, folytatta a munkáját. Kibontotta az övét, és kizipzárazta a nadrágját, a bokszerével együtt lerúgva magáról. Alma eközben egyre hevesebben nyögött.

– Mélyebbre, Johnnie! Kérlek! Érezni akarlak.

Az Alma hasában növekvő gyerek miatt óvatosabbnak kellett lenniük. Ezért Johnnie lassan Alma mögé feküdt, ágyékát a nőhöz préselve, miközben ujjai behatoltak felesége kelyhébe. A hüvelykujját használta, hogy izgassa a nő csiklóját, miközben ő Alma hátának dörzsölte az ágyékát, és felesége nyakát és vállait csókolgatta.

– Lassabban, Querida! Ne siesd el! – zihálta Alma, amikor Johnnie már lágyan harapdálni kezdte őt.

Johnnie próbált lassítani, de a teste nem engedelmeskedett.

– Nem lehet, Alma. Már túl közel vagyok.

A mexikói nő is közel volt már a csúcshoz.

– Akkor vigyél engem is! – mondta határozottan.

– Ó, igen – mormogta Johnnie. – Alma! Én… én… Mindjárt…

– Si, bebe, Mi Dios* – kiáltott fel Alma, ahogy együtt szakították át a gyönyör határát.

Egész testük remegett, ahogy az orgazmus hatalmába kerítette őket. Amikor végre megnyugodtak, Johnnie lejjebb csúszott, hogy felesége combjai közé fúrja a fejét. Éhesen lefetyelte Alma nedveit, miközben a nő combjai belsejét simogatta. Amikor pedig végzett, fejét a felesége combjára fektetve pihegett.

            Amikor Alma légzése ismét normális tempót vett fel, halkan suttogni kezdett feleségének.

– Johnnie! Ez hihetetlen volt. Annyi idő után…

– Tudom, szerelmem. Sajnálom. Nem fog többé megtörténni.

Alma felállt, és az ölébe fektette Johnnie fejét.

– Ígéred?

Johnnie a felesége nagy barna szemeibe nézett.

– Ígérem.

Ha minden igaz, ez a wilmingtoni Mariott Hotel épülete. (Ha valaki ismerős lenne ott, segítsen ki, ha tévednék, legyen szíves!)

­­***

– Ez csak egy vacsora, kislány! – motyogta Maddie, miközben próbálta kiválasztani, mit vegyen fel. Végül az alkalmi öltözék mellett döntött. Egy fekete farmert vett fel fekete felsővel és fehér trikóval. Lapos sarkú fekete csizmát húzott, mivel nem akart partnere fölé magasodni. Karen magasabb volt az átlagnál a maga 175 centijével, de Maddie még ezt is túlszárnyalta öt centivel. – Jobb, ha nem hozod őt zavarba. Nem akarod, hogy rögtön szívrohamot kapjon, amikor meglát – kacagott fel. – De hol marad már?

***

Karen Maddie ajtaja előtt állt.

– Remélem, nem bánja, hogy alkalmi ruhában jövök – motyogta. Kék nadrágot viselt farmer felsővel. A haját lófarokba fogta hátra. – A fenébe is. Ő biztos valami csinos ruhát vesz fel. Magamra kaphattam volna valami jobbat is – sóhajtott. – Most már késő. Csak kopogj be az ajtón, és igyekezz nem túl hülyének tűnni!

***

            A kopogtatás hangja rántotta ki Maddie-t a mélázásából. Vetett magára még egy pillantást a tükörben, és elégedetten bólintott. Kinyitotta az ajtót, és egy pillanatra fel sem ismerte az előtte ácsorgó nőt.

– Segíthetek valamiben?

– Én vagyok az, Maddie – vigyorodott el a nő. – Karen.

Maddie ledöbbent. Ez az angyali teremtés nem lehet ugyanaz a nő, aki meghívatta magát hozzá vacsorára. Hihetetlen, mire képes egy kis smink.

– Karen? – hebegte.

– Igen… Ööö, esetleg bemehetek?

Maddie zavartan bólintott, és félre állt, hogy beengedje vendégét.

„A fenébe is! Ez a nő gyönyörű” – nyugtázta magában Maddie.

– Úgy tűnik, a nagy elméknek hasonlóképp jár az agyuk – mérte végig Karen ruháját.

– Jó is így – válaszolta a riporter. – Bár nehezemre esett nem kiöltözni.

Maddie elmosolyodott, és Karen szemébe nézett.

„Istenem! Meg tudnék halni ezekért a zöld szemekért. Hol bujkált eddig ez a nő?”

Karen megismételte a kérdését, észlelve, hogy Maddie egy szót sem hallott belőle. Majd amikor a szőke nő erre sem reagált, meglóbálta a kezét az arca előtt.

– Ó, bocsánat! Mit is mondtál? – kérdezte zavartan.

Karen vidáman felkacagott.

„Olyan aranyos, amikor elpirul” – gondolta.

– Azt kérdeztem, szereted-e a tenger gyümölcseit. Ismerek egy jó éttermet a közelben. A neve Sandpiper**. A homárjuk valami mennyei.

– Csodásan hangzik. Ó, és igen. Szeretem a tenger gyümölcseit – válaszolta Maddie, és a gondolatai egy pillanatra sem álltak meg. – „Istenem, olyan gyönyörű a hangja. Képtelen lennék nemet mondani neki.”

– Azonnal hozom a táskámat és a kulcsomat – tette még hozzá. – Mindjárt kész vagyok.

– Megvárlak – jelent meg egy féloldalas vigyor Karen arcán, aminek láttán Maddie majdnem elbotlott a saját lábában. Vendége pedig csak figyelte, ahogy besiet a szobába.

„Vajon miért nem tűri be az ingét?” – merengett Karen. – „Akkor jobban látszana az az isteni feneke. Bár… lehet hogy jobb is így. Még a végén tömegkarambolt okozna a látvánnyal.”

Sara Sampaio alias Karen Grace.

***

– Mi az? A fogam közé ment valami? Vagy az arcomra ragadt az étel? – nyúlt a szalvétája után Karen.

Már majdnem befejezték az evést Maddie-vel, a volt kerületi ügyészt pedig teljesen lenyűgözte a mennyiség, amit riporter partnere képes volt magába lapátolni. Először is kikérte a legnagyobb homárt az akváriumból, és utána még rendelt egy ráktálat is.***

– Nem, nem. Nem erről van szó – mosolyodott el Maddie. – Csak… Nem úgy nézel ki, mint a többi riporter, akihez szerencsém volt. Te olyan… emberi vagy.

– Kösz, azt hiszem – válaszolta Karen, nem tudva, hogy kezelje a helyzetet.

– Nincs abban semmi rossz, Karen – tette a kezére a sajátját Maddie. – Úgy értem, mindig olyan merev vagy, és munka-centrikus. El sem tudnám képzelni, hogy… olyan vagy, mint én.

Karent melegség öntötte el a másik nő érintésétől. Rátette a szabad kezét Maddiére, és megszorította.

– Nehéz megmutatnod magad itt a jó öreg Észak-Karolinában. Talán a munkámat is elveszteném, ha nyíltan vállalnám a szexuális orientációmat.**** Szóval a munkám miatt muszáj kosztümbe bújnom, és udvariasan, tisztelettudóan vigyorognom. De igazából ez vagyok én. Ez a valódi, sörivó, focizó, farmert viselő énem.

– A hangod is más, mint legutóbb. Miért rejted el ezt a csodás mély hangot? – érdeklődött Maddie, mélyen Karen szemébe nézve.

– Sok embert kényelmetlenül érint a hangom. Ennyi elég is, hogy elessek pár munkából… De talán lesz lehetőségem kitörni innen.

– Tényleg? Mire gondolsz? – csillant fel Maddie szeme, szíve pedig egyre hevesebben vert a másik nő kezének meleg érintésétől.

– Nos, voltam egy meghallgatáson a CNN-nél. Teljesen magamat adtam. Szakmai módon persze, de nem rejtettem el semmit. De úgy tűnt, a munkám magáért beszél.

– És? – türelmetlenkedett Maddie.

– Jövő hónaptól Atlantába költözöm – jelentette ki Karen mosolyogva.

Maddie alig tudott uralkodni az izgatottságát. Vajon mennyi lehet ebben annak betudható, hogy Karen az ő közelében akar lenni?

– Ez nagyszerű. Gratulálok.

– Kösz – szorította meg ismét Maddie kezét Karen. – De legyen elég ennyi rólam! Meddig vagy a városban? És hol van most az, amit otthonnak hívhatsz?

– Addig maradok, amíg véget nem ér Johnnie ügye. Úgy értem, a Green-ügy – javította ki magát Maddie. – Az otthonom pedig most Atlantában van.

Karen szélesen elmosolyodott, kivillantva hihetetlenül fehér fogsorát.

– Nos, Miss Marshall, úgy tűnik, szomszédok leszünk.

– Nagyon úgy néz ki, Miss Grace – viszonozta a mosolyát Maddie. – Alig várom. Mit szólnál egy sétához a mólónál?

– Csodásan hangzik – mondta Karen, lehalkítva a hangját, élvezve a remegést, ami ettől végigfut Maddie testén.

***

– Istenem, Johnnie! Ez hihetetlen! – Alma alig tudott beszélni. Ziháló lélegzete visszhangzott a fürdőszobában. Johnnie a forró vízzel teli kád szélén ült, és felesége mellbimbóját szívogatta, miközben ujja hevesen mozgott a nő széttárt combjai között. – Nem bírom már!

Johnnie csak mordult egyet, és a mexikói nő eddig elhanyagolt melle felé fordította a figyelmét.

– Telhetetlen vagy, szerelmem – suttogta Alma, és megcsókolta felesége feje búbját. – Ki sem tudlak elégíteni.

– Gyerünk kicsim! Pattanj ki a vízből! Majd folytatjuk később. Most szükségem van egy kis ételre, egy kevés borra, és egy lélegzetvételnyi levegőre – morogta Johnnie, miközben apró csókokkal borította el Alma nyakát.

– Nos, ha így csókolgatsz, le kell tenned az ez irányú terveidről – suttogta a mexikói nő csábosan.

Johnnie azonnal megállt, és kihúzta az ujjait a felesége barlangjából, megadóan felemelve a kezeit.

– Újra kell töltenem az elemeimet, szerelemem. De cseppet se félj! Az éjszaka folyamán még lesz alkalmad bőven sikoltozni.

***

– Gyönyörű ez a hely éjszaka – mondta Karen, miközben Maddie-vel a mólón sétáltak. – Sokat járok ki ide, hogy kitisztítsam a fejemet.

– Valóban nagyon békés – értett egyet Maddie. „De ezt a hangot akár egész éjszaka elhallgatnám” – tette hozzá még magában. – „Hajts rá, kislány!”

Karen felé nyúlt, és megfogta a kezét. Maddie elmosolyodott, és közelebb lépett a nőhöz.

„Kíváncsi vagyok, mire gondol. Vajon ő is elképzeli, ahogy meztelenül fetrengünk a saját izzadtságunkban? Tényleg úgy érzem, akarom ezt a nőt.”

Amikor elérték a móló végét, lassan a korlátnak dőltek. Maddie felemelte a kezét, és Karen egyik hajtincsét kezdte pödörgetni. A gyönyörű barna haj tulajdonosa a kezéért nyúlt, és belecsókolt a tenyerébe.

– Mesélj magadról, Karen! – kérte Maddie, elmosolyodva a nő ajkainak érintésétől a tenyerén.

Karen elpirult.

– Oké. Nos, eredetileg Pennsylvaniából származom. A Kings College-ban tanultam softball ösztöndíjjal.

– Szóval egy igazi izomagy***** voltál, hm? – viccelődött Maddie.

Karen felkacagott.

– Nos, igen. Mondhatod így is. – Elhallgatott egy pillanatra, majd úgy folytatta, mintha már nem tudná magában tartani a gondolatait. – Maddie! Biztos azt fogod gondolni, hogy őrült vagyok, de én úgy érzem, erős kötelék van közöttünk. Nem tudom megmagyarázni, de már régóta így érzek. Azt hiszem, akkor kezdődött, amikor tavaly láttalak, amikor az egyik ügyeden dolgoztál.

Maddie ledöbbent a hallottaktól, alig tudta türtőztetni magát, hogy a nő tudtára adja, nem viszonzatlanok az érzései.

– Nem tartalak őrültnek. Én is valami ilyesmit éreztem ma délután a lépcsőházban. Most pedig, hogy többet is megtudhattam a valódi énedről, csak még erősebb a vonzalom… Miért vártál eddig, hogy odalépj hozzám?

Karen tekintete elveszett annak az azúrkék tengernek a csillogásában, amit Maddie szemei alkottak. Előre nyúlt, és megsimogatta a szőke nő arcát.

– Azt hiszem, féltem. Miután elmentél, legszívesebben félholtra vertem volna magam, amiért tétováztam. De amikor megláttalak ma, tudtam, kaptam még egy esélyt. Fogalmam se volt, hogy most te is Atlantában élsz. – Közelebb lépett a másik nőhöz. – Semmit sem tudtam arról, hol jársz, de a végzet adott nekem még egy esélyt a boldogságra. – Ajkait Maddie arcára nyomta, mélyről jövő sóhajt csalva elő a nő ajkai közül. Ezen felbátorodva közelebb hajolt a szőke nő szájához, és miután kisöpört az arcából egy hajtincset, megcsókolta őt. Ajkai érintése lágy volt, édes és nagyon erotikus.

Maddie elolvadt a csóktól, nyelve pedig szinte már könyörgött, hogy a másik nő szájába hatolhasson. Karen pedig nem ellenkezett, és nyelveik hamarosan már egymással jártak táncot, mint két régi ismerős. Maddie átölelte Karen vállát, kitapintva a feszes izmokat a ruha alatt. A barna hajú nő átkarolta a derekát, és magához vonta őt. Egyikük sem akarta, hogy a csók véget érjen. Úgy érezték, mintha most találták volna meg lelkük elveszett másik felét.

– Folytathatnánk ezt a beszélgetést a szobámban – zihálta Maddie.

– Mélységesen egyet értek, ügyészasszony – válaszolta Karen fátyolos hangon.

***

            Johnnie egy csokoládéba mártott epret helyezett Alma szájába. A mexikói nő végignyalta felesége ujjait, mélyről jövő morgást váltva ki a nőből. Aztán Johnnie a csokoládéba mártotta az ujját, és körbekente felesége mellbimbóit vele, hogy aztán a nyelvét használva tisztítsa meg a barna bőrt.

– Ó! Annyira rossz vagy! – kacagott Alma, ahogy hátra dőlt az ágyon. Johnnie rámosolygott, és a pezsgős pohárért nyúlt. Öntött egy keveset az italból felesége köldökébe, majd kiszürcsölte belőle. Bűntudata támadt, amiért tobzódhat az alkoholban, míg Alma csak gyümölcslevet ihat. Egy ananászért nyúlt, hogy felesége testére préselje a nedvét, amit aztán szintén felnyalt. Alma combjai közé helyezkedett, a vállaira véve a nő lábait, és lüktető szemérmébe fúrta az arcát.

– Igen, szerelmem! – nyögte Alma.

– Mond csak, szerelmem! Mit akarsz, mit tegyek veled? – kérdezte Johnnie, miközben jól elhelyezett csókokkal hintette be Alma combjának belsejét.

– A nyelvedet akarom. Mélyen magamban – zihálta Alma, és egy mélyről jövő sóhaj tört elő a száján, amikor Johnnie engedelmeskedett. Felesége nyelvének ritmusára mozgatta a csípőjét.

– Ó!... Az ujjaidat!... Hármat!... Most! – zihálta.

Johnnie kihúzta a nyelvét, és felesége csiklóját izgatta vele, miközben az ujjai behatoltak. Alma teste még hevesebben rázkódott. Johnnie lassan körözött az ujjaival a testében, és szívogatta a csiklóját, míg végül a másik nő fel nem sikoltott a rátörő orgazmustól.

***

– Nem kérsz valamit inni? – kérdezte Maddie Karentől egy lélekőrlőn finom csók után.

Karen a kanapéhoz lépett.

– Egy scotch jól esne. Jég nélkül. – Felnézett Maddie-re, reménykedve, hogy az este még sokáig nem ér véget.

Maddie gyorsan hozta az italt, egy kevés szóda társaságában, amit ő kortyolt el, és leült a másik nő mellé. Egy ideig csak élvezték az italukat, míg végül Karen megtörte a csendet.

– Remélem, nem hiszed, hogy minden este eljátszom ezt. Tényleg érzem a kötődést köztünk, és alig bírom türtőztetni magam, hogy ne csókoljalak folyamatosan – sütötte le a szemét. Tudta magáról, hogy kívánatos, de nem akart lefeküdni bárkivel. Sok nő kínálkozott már fel neki, de ő ritkán mondott igent. – Sajnálom, ha túl tolakodó voltam.

– Azt hiszem, ezt már tisztáztuk a mólón, Karen. Én is érzek valami mélyet kettőnk között. Mélyebbet, mint bármikor életemben. Mélyebbet, mint…

– Johnnie-val? – fejezte be helyette Karen.

– Igen. Johnnie-val. De ez nem róla szól. Ez rólunk szól – állt fel Maddie, és a másik nő felé nyújtotta a kezét. Karen megfogta, és követte őt a hálószobába.

Egymás szemébe néztek az ágy mellett állva. Karen szólni akart, de Maddie a szájára tette a mutatóujját.

– Nem vagyok az a fajta, aki rögtön az ágyba veti magát egy nővel az első randin, Karen. De most ez a helyes. Érzem, belül – suttogta, miközben elkezdte kigombolni Karen felsőjét. Lehúzta a ruhadarabot a nő vállairól, és megcsodálta az erős izmokkal fedett, de mégis nőies testet. Végigfuttatta ujjait Karen vállán, majd le a mellkasán és a hasfalán. A barna nő megremegett, és megnyalta az ajkait. Egy örökkévalóságnak tűnő időre visszatartotta a lélegzetét, majd előre hajolt, hogy megcsókolja a másik nőt. Magához vonta őt, és a fenekére helyezte a kezeit, gyengéden megmarkolva azt.

– Maddie! Kérlek! Akarlak.

– Nem szaladok el – suttogta a szőke nő. – Itt vagyok. A tiéd vagyok.

Karen lehámozta róla a felsőjét, majd a trikóját is, majd előre hajolt, hogy megcsókolja Maddie vállát, lassan felfelé haladva a nyakán. Kezei a szőke nő mellein pihentek, hüvelykujjaival a kemény bimbókat izgatva. Aztán mélyen a kék szemekbe nézett, és ajkait Maddie-éinek nyomta.

– Biztos vagy benne, hogy ezt akarod?

– Teljesen. Ezt kell tennünk, Karen. Nem akarom reggel megbánni, hogy elszalasztottam a lehetőséget.

Testük egymásnak feszült, és összeolvadt a nyögések és sóhajok felhőjében. Maddie a hátára feküdt, Karen pedig fölé, hogy kezdetét vegye a tánc, mely ősibb magánál az időnél is. Duzzadt csiklók feszültek egymásnak, mellek préselődtek egymáshoz, és nyelvek jártak vad táncot, miközben két lélek olvadt egybe.

– Keményebben!... Ó, igen! – zihálta Maddie.

Karen egyre keményebben mozgott rajta.

– Maddie! Istenem! – feszült meg a teste, és izzadtságcseppek csorogtak le a hátán. Lenyalta a szőke nő mellein gyöngyöző sós cseppeket, majd a szájába vette a nő mellbimbóit.

Birtokba vették az ágy minden egyes négyzetcentiméterét, olyan pózokat próbálva ki, amikről Maddie eddig még csak nem is hallott. Aztán a vad szeretkezés lassan gyengéd, ismerkedő szexbe fordult. Egyikük sem mondta ki a bűvös szót, szeretlek, de érezték egymás mély érzéseit.

– Maddie!... Én… én… Mindjárt ott vagyok – zihálta Karen.

– Igen… Én is… most… Istenem! – sikoltott a szőke nő is.

– A fenébe is! – temette az arcát Karen a másik nő vállának hajlatába.

– Karen!

– Maddie!

A szőke nő átölelte barna partnerét, miközben levegőért zihált. „Igen. Ő az. Akire vártam. Mellette akarok megöregedni” – gondolta. Így aludtak el. Karen az oldalára fordult, Maddie pedig hozzá bújt. A barna nő átölelte a másik derekát, és tudat alatt elsuttogta: – Szeretlek, Maddie! – De ezt a szőke nő már nem hallotta.

* Si, bebe, Mi Dios (spanyol): Szabad fordításban, „Igen, kicsim! Ó, istenem!”

** Sandpiper (angol): Sárszalonka.

*** Nem egészen tudom, hogy vannak ezek az állatok pontosan magyarul. Az angolok lobsternek nevezik a legnagyobb rákféléket. Ezt még nagy bizonyossággal lehet homárnak, esetlek langusztának fordítani. Az utóbbira az angol „shrimp”-et ír, ami apró rákot jelent. Tudjátok, azok a falatnyi kis rákocskák, amiket egy tányérra pakolva szoktak tálalni salátával és citrommal. Csak nem tudom, magyarul mi lenne erre a legmegfelelőbb szó.

**** Észak-Karolina az Egyesült Államok hagyományos „Dél” országrészéhez tartozik, amit sztereotípe az erős vallásosság, a konzervativizmus, és a hagyományokhoz való ragaszkodás jellemez.

***** Angolul „jock”, ami a szleng általában azokra a középiskolásokra használ, akiknek minden idejét és gondolatát a sport tölti ki, és erre építik a jövőjüket is. Pl. az iskolai csapatok sztárjai, akik sporteredményeikkel elért ösztöndíjakkal igyekeznek bekerülni egy-egy neves egyetemre.

Folytatása következik!