Gyümölcsszüret 7. rész - Betakarhattátok volna

Előzmény: Gyümölcsszüret 1. rész
Közvetlen előzmény: Gyümölcsszüret 6. rész

Írta: Marokfegyver

– Betakarhattátok volna – fordult Nicol a fiúk felé – ha már ilyen alaposan levetkőztettétek.
– Miből gondolod…? – csodálkozott Szabolcs. – Levetkőztettük?
– Betti elárulta, mielőtt újra bealudt volna, hogy végtelenül kedvesek voltatok, még azt is felajánlottátok, hogy lefürdetitek…
– Hogy mit meg nem tesz az ember a barátaiért?! – kacagott Kitti.

–… de végül mégsem – folytatta Nicol –, csak…– Sokat sejttetőn elhallgatott.

Várták a folytatást, bár mindenkinek megvolt a saját elképzelése, hogy a fiúk – a nőfaló Péter és a simulékony Szabolcs – mit művelhettek Bettivel.

Laura önkéntelenül szorosabbra zárta a combjait. Kitti paprikás tekintetet lövellt Péter felé, miközben ügyelt rá, hogy Kristóf ezt észre ne vegye.

Az ikrek látszólag ásítoztak, de valójában élvezték a helyzetet, Szívesen kicserélték volna a hívatlanul szobatársuknak szegődött nővérüket, mert Nicollal izgalmasabbnak tűnt a világ. Akár egy mini buli is kikerekedhetne még reggelig…

Laura öccse késznek érezte magát, hogy Nicolt a szobájába kísérje, és azt tervezte, hogy majd oldalazva áll fel, mert úgy kevésbé lesz feltűnő a nadrágját előrenyomó cövek.

Kristóf a lepkecsajról álmodozott, és rajta kívül is el tudott volna képzelni még néhány lányt, akik a buliból egyenesen az ő ágyában teremnének. És Nicol…! Nem értette, eddig miért nem tűnt fel, hogy milyen jó csaj.

Péter is Nicolt leste, bár kerülte a tekintetét: Úgy vette észre, hogy a lánynak tetszett, ami Bettivel történt, még akkor is, ha nem tudhat minden részletet, és ha tetszett, talán neki is kedvére való lenne elalvás előtt egy hármas akció. –„Vagy Kitti?” – sandított a másik lányra, aki a művelődési ház udvarán a cumizásra könnyen kapható volt. Laurát is számításba vette, de a húgaival, az ikrekkel közös szobája van, és ez bonyolította a helyzetet, még akkor is, ha örömmel kipróbálná az ikerlányokat is.

És Nicol?

Libabőrös lett, mintha tollpihével simogatnák, mert minden idegszálával érzékelte a feléje irányuló figyelmet. Először azt hitte, hogy a befejezetlen mondata miatt. – De miért mesélte volna el nyilvánosan, amit Bettitől megtudott? Majd elmondja a csajszi, akinek akarja, amikor majd felébred, ha éppen nem gondolja úgy, hogy álmodta az egészet.  – Aztán rájött, hogy a sztori folytatását mindenki kitalálta már, valami egészen más okból pottyant az érdeklődés kellős közepébe.

– Ki jön hozzám aludni? – szólalt meg Péter.

Laura Szabolcsra mutatott, mire a kérdező mókás grimaszra húzta a száját:

– Nem tetszik a segge.

– Ez van.

– Kit szeretnél? – érdeklődött Nicol, hangjában olyan mértékű ártatlansággal, mintha nem tudná Péterről, hogy gyakorlatilag minden nőt meg akar dugni.

– Téged.

– Haha… Azt nem lehetne, hogy én válasszak? – A lány közben Laura öccsére pillantott, aki fülig vörösödött.

Az ikrek válla összeért, egyszerre jelezve egymásnak.

– Mit kérdeztél? – szította tovább Nicol a hangulatot. – Hogy ki megy hozzád aludni? Hát… aludni Bettivel is tudok. – Mindkét tenyerét a szája elé téve ásított. – Megyek is, mert mindjárt reggel. – Laura öccse felé nyújtotta a kezét: – Megmutatod a szobámat?

A megszólított, zavarban levő fiú kivételével mindenki pontosan értette, hogy valami vicc készül, hiszen Nicol járt már a szobájában, nem szorult idegenvezetésre. De hiába várták a poént, csalódottan néztek a vidám csaj és az oldalazva járó srác után, míg azok becsukták maguk mögött az ajtót.

– Ez… az… – nyögte repedtfazék hangon a fiú, alig tíz lépés után.

– Tudom – nevetett Nicol. – Megmutatod a tiédet?

– Nem lehet.

– A sötétben bátrabb voltál. Lekapcsoljuk a villanyt?

– Nem lehet, mert mellettem van a szüleim szobája, és meghallanák, hogy nem vagyok egyedül.

– Ja, értem… Akkor gyere majd vissza, ha minden elcsendesedik! – kuncogott Nicol – Ez a szobám, ha nem tudnád… – és besurrant az ajtón, mire Laura öccse bármit válaszolhatott volna.

A fiú alvajáróként jutott el a saját szobájába. Hátát a falnak támasztva próbálta értelmezni Nicol indítványát. Mert ajánlat volt, az biztos.

„Mikor csendesedik el minden? Mikor menjek vissza?”

Már az első kérdés is gondot okozott, hiszen a csend mélyebb már nem is lehetne. Jól értette, hogy menjen vissza? Mért nem lehetett azonnal? Ha Nikol arra célzott, hogy töltsék együtt az éjszakát, akkor miért kell halogatni a kezdést?... Ekkor eszébe jutott Betti, a szoba másik lakója, és a gondolattól még nagyobb zavarba jött.

Tíz percet állt tanácstalanul, de jóval többnek érezte. Ennyi idő elég lehetett Nicolnak ahhoz, hogy letusoljon? – A fiú valami ilyesmit sejtett az időhúzás mögött. Nem tudta, hogy neki illene-e lefürödni… előtte. – Az is lehet, hogy a lány meg akart bizonyosodni, hogy tiszta a levegő és Betti alszik… ha már a másik ágyon akarják csinálni.

„Belevaló csaj!” – Úgy döntött, hogy elindul.

Sehol egy pisszenés, elhaladva Péter és Szabolcs szobája mellett, még onnan sem hallatszott semmi. Megérte várni. Megnyugodott. – „Gyorsan eltakarodott mindenki.” – Kellemetlen lett volna, ha valaki meglátja, amint éppen beoson Nicolhoz. Egészen másfajta izgalom kapott lángra, és mire az ajtóig settenkedett, fallosza már 100 százalékig készen állt.

Hangtalanul kopogott, nehogy meghallja valaki, majd nesztelenül nyitotta az ajtót, hiszen ő ide hivatalos, őt itt várják, sőt itt fog maradni reggelig…

A bejárattal szemben, a jól ismert, régi heverőn Betti aludt békésen, takarója félig lecsúszva. A fiú még be sem lépett az ajtón, kissé jobbra megpillantotta Nicolt is, kevésbé nyugodt körülmények között: Péter és Szabolcs dolgozott rajta. Egyikük hátulról dugta csattogósan, a másik pedig a szájába tömte a falloszát.

Laura öccse gyorsan be akarta csukni az ajtót, de kezei nem engedelmeskedtek, és bambán morfondírozott magában, hogy kívül maradjon, vagy inkább belépjen a szobába.

Vége

Gyümölcsszüret 6. rész - Helycsere

Előzmény: Gyümölcsszüret 1. rész
Közvetlen előzmény: Gyümölcsszüret 5. rész

Írta: Marokfegyver

Nicol természetesnek vette, hogy a jótékonyan rájuk boruló sötétségben Laura öccsének izzadt tenyere a fenekére tapadt.

– Nem haragszol meg, ha megkérdezem: hogy is hívnak? – érdeklődött kedvesen.

A fiú elfogódottan motyogott valamit, de zavarának ellentmondva, gátlástalanul benyúlt a nála valamivel idősebb, egyetemista lány bugyijába.

Nikol sem ragaszkodott tovább a formaságokhoz, megadóan lapult Laura öccséhez, és csókra nyújtotta ajkát. Érezte a hasának feszülő falloszt, a lába között hátulról előre kutakodó ujjakat, és hosszan csókolóztak a sötétben.

„Mindenki ezt csinálja most” – gondolta.

Az ikrek néhány osztálytárssal kiültek a művelődési ház elé, és közösen elszívtak egy doboz cigit.

– Kik ezek a csajok?

– És a csávók? – faggatták őket a többiek.

– Lau évfolyamtársai.

– Azt a’…! Király lehet.

– Ha én elkerülök innen, megállás nélkül bulizni fogok!

– Na, ja, én is… Délelőtt meg aludni.

– És mikor terveztél tanulni?

– Vizsgák előtt.

– Mert mindig csak a dugáson jár az eszed!

– Lecummanthatsz!

Az ikrek pontosan tudták, hogy mi következik – a sokat megtapasztalt dramaturgia szerint fárasztó szócsata várható –, egymásra pillantottak, és teljes egyetértésben kiszálltak a társaságból.

Szabolcs, aki a terem teljes elsötétítése előtti utolsó pillanatban állta el egy befelé igyekvő lány útját, most káprázó szemmel nézett körül. A fényben hunyorogva kereste a többieket, és megnyugodott, mert egyet sem látott az évfolyamtársak közül, akik tanúi lehetnének, ahogy eligazgatja az inget a mellkasán és felhúzza a nadrág cipzárját.

Valamivel arrébb Nicol ugyanúgy tekintgetett körbe-körbe, miközben úgy érezte, mintha egy fénylő, dundi nedvességcsepp siklana lefelé a combja belsőfelén.

Péter párlépésnyire lemaradt Kitti mögött, főleg a lány fenekét nézte – sajnálva, hogy nem volt több idejük –, de mindenfelé a lepkecsajt kereste. A „múló cumi” után – ahogy nevezte – jólesne egy „röpke szex’ is, éppen csak megmártogatni a farkát bármelyik lányban. Erre, valamelyikre, itt lát esélyt, hiszen a lepkecsajt másutt nem kaphatja el, Kittit meg, amint hazaérnek, megint Kristóf veszi majd birtokba…

Az ikrek olyan unott képpel jelentek meg a színen, mintha kötelező, iskolai klubdélutánon vennének éppen részt.

Betti is kintről érkezett, és megtámaszkodott az ajtó mellett:

– Én úgy elfáradtam, hogy akár itt, a sarokban is elaludnék!

– Melléd fekhetek? – kapott az alkalmon Péter.

– Inkább kísérj haza! – nyöszörgött a lány, és hatalmasat ásított. Laura a kezébe nyomta a kulcsot.

– Majd én! – jelentkezett Szabolcs, attól tartva, hogy Péter könnyen Betti ágyában felejtené magát, s akkor már inkább ő legyen, aki gondoskodik az ásítozó leányzóról.

A két fiú egy pillanatig farkasszemet nézett, majd Péter megvonta a vállát:

– Tiéd a csaj! – Azért, amint elindultak, sóváran bámult utánuk, majd kisvártatva őt is elnyelte az utca sötétje.

– Megvan mindenki? – tekintett végig Laura a csapaton. – Öcsém? – kérdezte Nicolhoz fordulva, aki ettől zavarba jött.

– Nem láttam.

– Elveszett a villanykapcsoláskor? – kérdezte Kitti. – Érdekes, hogy mennyi furi dolog történik a sötétben…

– Így van ez – jegyezte meg Kristóf, akkora mennyiségű cinizmust adagolva a három szóba, hogy néhányan kellemetlenül kezdték érezni magukat. Kitti kerülte is a tekintetét.

– A nagy kérdés pedig az, hogy akarunk-e még maradni, vagy ennyi elég volt nektek a vidéki discóból. – Laura igyekezett közömbös maradni, bár érezte az érthetetlen feszültséget.

Az ikrek elhúzták a szájukat, Kitti és Nicol – külön-külön – azon gondolkoztak, hogy vajon láthatott-e valaki valamit.

Kristóf Nicolt méregette, és egyre jobb csajnak tartotta. Jobbnak, mint Kittit.

Amíg Laura öccse előkerült – a lepkeruhás csajjal jöttek be az udvarról –, addig a bágyadt és megfogyatkozott táncolókat nézték.

A házban és környékén minden kihalt. Géppuskaropogás-szerűen koppantak a cipősarkak, hangosan nyikorgott a kavicsszőnyeg.

A régi épületből szűrődött csak ki egy szolid fénycsík, ezért mindannyian arrafelé kanyarodtak. Felfrissültek a rövid sétától, nem volt kedvük még ágyba bújni.

– Mindjárt jövök én is – súgta Nicol, és a Bettivel közös, sötétebb szoba felé fordult.

A fényárban úszó helyiségben Péter és Szabolcs ücsörgött. Kimerülten, de vigyorogva fogadták a többieket:

– Tudjátok már, hogy legközelebb meg szilvát szedünk?

– Hoool?

– Betti üzeni, hogy mindenkit meghív.

– Ennyire tetszett neki a meggyszüret?

A két fiú összenézett:

– Tettünk róla, hogy tetsszen – hahotázott Péter.

Mindenki vele nevetett, ám csak lassan értették meg, hogy ez a kijelentés mit is jelenthet. Laura előkerített egy kevés meggybort, és mire Nicol visszatért a másik szobából, már elfelejtették a vidámság okát, csak mindenen röhigcséltek.

Folytatása következik!

Gyümölcsszüret 5. rész - Csillagok fényénél

Előzmény: Gyümölcsszüret 1. rész
Közvetlen előzmény: Gyümölcsszüret 4. rész

Írta: Marokfegyver

Nehézkesen indult a buli, mintha mindenki várna még valamire. A helyi fiatalok gyorsan felmérték, hogy az idegenek mind Laura vendégei, és attól kezdve nem nézegették őket lopva, akár a kocsányos szemű ufókat, inkább az esélyeiket latolgatták az ismeretlen lányoknál.

Jóval több volt a fiú, így nem csoda, ha minden lányt igyekeztek szemmel tartani, és amint megkaparintottak egyet, azt nem akarták kiengedni a karmaik közül.

Nicol saját szórakoztatásául megpróbálta kitalálni, hogy Laura öccsének melyik lánnyal eshetett meg az a bizonyos kalandja az udvaron. Mivel több jelöltje is akadt, igyekezett leszűkíteni a kört, hogy a fiútól rákérdezhessen.

Közben a helyiek többsége táncolni kezdett.

Péter, amíg mindenkin végignézet tetőtől talpig, szem elől veszítette a lepkeruhás lányt, sőt azt is késve vette észre, hogy az ikrek elvegyültek a parkett közepén sűrűsödő tömegben. Mielőtt teljesen magára maradt volna, Kittihez hajolt:

– Kristóf hova lett? – ordított a fülébe.

– Azt én is szeretném tudni… – válaszolta Kitti ingerülten. – De tényleg ez érdekel?

– Kijössz az udvarra?

A lány megvonta a vállát, és elindult arrafelé, ahol nagy volt a forgalom, gyakran nyitogatták az ajtót. Végigmentek egy folyosón, majd a sörösüvegeken és rekeszeken túl kijutottak a friss levegőre. Csillagfényes este volt.

Odabent előkerült egy kamera, és mindenki azt leste tánc közben, hogy mikor pásztázik őfelé, mert abban a pillanatban felvette a legelőnyösebb, vagy a legmurisabbnak tartott pózt. A lányokat felpörgette, amikor a rutinosnak tűnő operatőr először a csücsörítő szájukra, majd a mellükre fókuszált, és némelyiküket csak egy pillanat választotta el a villantástól, mikorra a kamera már el is fordult.

Laura húgai is várták, hogy sorra kerüljenek, és mindketten a csillogó lencsének vonaglottak. A kamerával sétáló srác leeresztette a készüléket vállmagasságból derék alá, majd csavart egyet a nézőkén, és meg lentebb, a térdéig. Alulnézetből folytatta a felvételt, ami tovább izzította a hangulatot.

A véget nem érő ritmust néha apró dallamfutamok tarkították, de ezekkel együtt is a monotonitás határán toporgott.

Nicol addig oldalazott keresztül a legsűrűbb tömegen, míg két fiú – félreérve a szándékát – közrekapta, elölről-hátulról dörgölőzve. Laura öccse mentette ki a testek fogságából.

– Mi van? Most meg elmész? – kapta el a távozni készülő srác karját.

– Nem mondtál semmit…

– Köszi!

–… és úgy néztél rám, mintha megzavartalak volna valamiben – folytatta Laura öccse.

– Miben zavartál volna meg? – Nicol egy pillanatra csípőre tette a kezét. – Azt hiszed, élveztem, hogy hozzám nyomták a faszukat?

– Bocsi, nem tudhatom!

– Mit tudsz te?

Most meg a fiú akart megsértődni, de inkább nyelt egyet:

– Táncolunk?

A zene lassúbb tempóra váltott éppen, s többen összekapaszkodtak, mert a törzsközönség tisztában volt vele, hogy mi következik. Nicol szorosan a fiú elé lépett, és karjaival átkulcsolta a nyakát.

– Nem bírom a lötyögést – mondta –, de a kedvedért…

Laura öccse izgatottan várakozva, szórakozottan lépegetett.

Valaki lekapcsolt néhányat a neoncsövekből, és félhomályba borult a terem. Elindultak a kezek, és akinek éppen akadt párja, igyekezett felfedezni a testét, meg sem várva e teljes sötétet.

Minden lámpa lekapcsolódott.

Az udvaron Kitti és Péter hamar megszokta a sötétséget, és a csillagok fénye is elegendőnek bizonyult a felfedezéshez: nincsenek egyedül.

Közvetlen közelükben…

– A lepkecsaj! – ismerte fel Péter a lebegőruhás lányt egy padon, szemközt ülve egy srác ölében. Úgy mozgott fel és le, hogy naivság lett volna bármiféle feltételezés, miszerint nem a falloszon csúszkál. – Erről már lemaradtam. – Tudva, hogy Kittiről is lemaradt már, csak a mai napot számolva is legalább kétszer, de ez a lány legalább most nincs senki markában, sürgetően szólalt meg: – Gyere, bújjunk el!

– Mit akarsz?

– Mindjárt meglátod. – A vékony nadrágon át megmarkolta Kitti húsos punciját.

A lány meglepetésében felnyögött, saját hangjától megijedve körbenézett a sötétben, majd terpeszbe állt, hogy a fiú folytatni tudja…

– Nadrágon keresztül nem bírlak megbaszni…! – súgta Péter, és még valamit mondani akart, de egy megdöbbentő látványtól elállt a szava.

A lány válla felett a lepkeruhás csaj felé pillantva, ott látta a selyemszárnyak közül kibukkanó Kristófot, Kitti barátját. A fiú éppen a kezeivel is befelé igyekezve hajtogatta a szövevényes anyagot, miközben a lány rendületlenül rugózott rajta.

– Mindjárt megkapod… – motyogta Péter zavartan, és igyekezett eltávolodni, legalábbis a pad közeléből.

Kitti úgy értékelte a bizonytalanságot – bár az iménti mozdulat ennek ellentmondott –, hogy a fiú nem akar nyomulni, ezért bátorítóan megfogta a kezét, és segítette bejuttatni a nadrágjába, és ő is igyekezett megszerezni a hetyke-hegyesen meredező falloszt.

– Remélem is, hogy megkapom!

Közben centiről centire haladtak távolabb, és Péter folyton visszafelé pislogott. Kínosan közelinek ítélte még a padot és az egymásba feledkezőket. Akkor kezdett csak megnyugodni, amikor belemosódtak a művelődési ház udvarának sötétjébe, és Kitti annyira mohón rángatta a farkát, mintha néhány csepp sperma menthetné még a szomjazástól és a kiszáradástól.

– Lassabban! – fogta meg a lány kezét. – És szopjál inkább, kezem nekem is van…

Kitti azonnal leguggolt.

Péter egy-két éve kialakította az egyéni taktikáját, és egyre jobban sikerül élvezni az aktuális lányt, ugyanakkor másféle gondolatokkal hosszúra nyújtani az akciót. Ezúttal ez a módszer kevésbé vált be, mert nem bírt a jelenből elszakadni: Értékelte Kitti odaadását, és ő csodálkozott legjobban, hogy ennyire könnyű volt rádumálni a lányt, közben a lepkecsaj járt az eszében, ahogy Kristóf ölében lovagol. Elhúzta a száját:

„Csakhogy Kittit is először Kristóf dugta…” – Arra a következtetésre jutott, hogy másodiknak lenni sem utolsó dolog, tehát örömmel elfogadna a lepkecsajnál is egy kettes sorszámot. – „De előtte még Kittit megdugom!” – Annyira belelovalta magát saját, két lánnyal váltakozó fantáziaképeibe, hogy nem bírta már a fékezést, és váratlanul Kitti szájába lövellt.

Folytatása következik!

Gyümölcsszüret 4. rész - Éjjeli lepkelány

Előzmény: Gyümölcsszüret 1. rész
Közvetlen előzmény: Gyümölcsszüret 3. rész

Írta: Marokfegyver

Betti, Laura és Szabolcs a vidéki életről beszélgettek. Ebben a témában a két lány bizonyult tájékozottabbnak, és alig győzték kielégíteni a fiú kíváncsiságát.

Kitti a szomszédos meggyfa alól avatkozott a fecsegésbe:

– Ne csinálj már úgy, mintha csak a pajzán népmesékből ismernéd a Pesten túli világot! – nevetett Szabolcs kérdésein.

– Azok mik? – kapta fel a fejét Kristóf.

– No, kivagyok én veletek! – szörnyülködött Betti. – Az egyik csak azt ismeri, a másiknak meg fogalma sincs, hogy mi az.

– Tudod – magyarázta Szabolcs türelmesen –, arról szól például a pajzán mese, hogy többen szedegetik a meggyet, és ketten időnként elvonulnak egy menetre…

Kitti kissé elpirult, de a levelek jótékonyan eltakarták.

– Előtted is nyitva áll a lehetőség… – válaszolta Kristóf.

– Ideadod Kittit? – vágott közbe Szabolcs.

A másik fiú csak megrázta a fejét, és zavartalanul folytatta a megkezdett mondatot:

– …vagy akár két lehetőség is, ha a csajok is úgy gondolják.

Szabolcs olyan tekintettel nézett végig a két lányon, sőt utána a harmadikon is, amelyik egy cseppet sem emlékeztetett a megszokottra, a haverira:

– Rajtam nem múlik… – jelentette ki vontatottan.

Péter és az ikerlányok keveset beszélgettek, mindegyiküket lefoglalta a saját gondolata. Ketten amúgy is, félszavakból is értették egymást, vagy csak egy összenézésből is nevetés fakadt.

– Nem is tudnék választani – jegyezte meg Péter provokáló szándékkal. egyszerre két dekoltázsba merítve tekintetét.

A lányok persze nem hagyták válasz nélkül:

– Ki mondta, hogy választani kell?

– Ki mondta, hogy lehet választani? – kérdezték szinte egyszerre.

A fiú érezte, hogy a saját megjegyzése keltette ellentmondásból nem fog tudni segítség nélkül kikeveredni. De a lányok nem segítettek, hosszan hallgattak, majd Péter számára ismeretlen emberekről és érdektelen dolgokról kezdtek el egymás közt beszélgetni.

A délután így is hamar elszáguldott a kis csapattal, és Laura apja alig győzte megállásra biztatni őket és a többi meggyszüretelőt:

– Ha mindent leszedünk, nem marad a pálinkába! Hadd érjen még egy kicsit!

Laura anyja, aki időközben megszökött a konyhába, bőséges uzsonnát tálalt az asztalra:

– Nem egészséges később vacsorázni, de most még szabad.

– Hol lesz a buli? – érdeklődött tele pofazacskókkal Szabolcs.

– Ha te ezek után még ugrándozni bírsz…! – húzta el a száját, az ételek sokaságára mutatva Betti. – Én csak lefekszem…

– És böfögsz? – vágott közbe Nicol. – Pont azért kell lemozogni.

– Ha megmondjátok, melyik irányba forduljak, én elmegyek egyedül is – mondta Péter elszántan, miközben az ikerlányok tekintetét kereste.

Került az asztalra a rubintos meggyborból is. – Jóféle… – jegyezte meg Szabolcs, és örömmel bevállalva a házigazda szerepét, minden feléje nyújtott pohárba töltött egy keveset. – Te csak keveset kapsz – vigyorgott Kristófra –, mert csökkenti a libidót.

– Nincs azzal semmi gond! – tiltakozott azonnal Kitti, arca vörösebbé vált, mint a bor.

– Most még…! – emelte fel mutatóujját nagy komolyan Szabolcs. – De leszáll az éj, és ottmaradsz betevő nélkül.

Laura szülei időközben diszkréten visszahúzódtak, így nem zavarták a fiatalokat.

– Nyugi haver, ha nagyon megszorulok, majd legelőször neked fogok szólni! – nevetett Kristóf.

– Remélem is, haver… De megvan már, hogy ki kivel tölti az éjszakát?

– Én már beköltöztem az ikrekhez… – számolta az ujjain Laura –, az öcsémnél nincs hely, mert övé a legkisebb szoba…

– De van… – mordult fel az említett, és mohón nézett Nicolra.

– …Kitti és Kristóf elfoglalhatják azt a szobát – folytatta Laura zavartalanul –, ahol már úgyis… jártak. És még mindig marad két nagy helyiség a régi épületben, ahol simán elfértek ketten-ketten.

Ekkor, szinte a semmiből, sötétség borult a tanyára, és óriáscseppekben eleredt az eső. A zápor hamar elverte a fülledtséget, és milliárdnyi lábain tovasietett.

– Esőillatú nyár! – sóhajtott fel Nicol!

Újra előbújtak a napsugarak, és a távolban szivárványkaput rajzoltak.

– Szeretek itt lenni a semmi közepén! – fakadt ki Laurából.

Betti felkacagott:

– Ezt az oldaladat még nem ismerem… haha… – Magyarázatképpen hozzátette: – Az én dédimamám, amikor meztelenül fürödtem az udvarán… kiscsaj voltam még… Tudjátok, mit nevezett semmikének?

– Ha így kérdezed, akkor tudom: A punidat! – vágta rá Nicol.

Szabolcs se akart lemaradni:

– Szeretnék én a semmi közepén…!

– Fejezd be a mondatot nyugodtan, mert így nem tudom, hogy mire számítsak!

A művelődési házat alig 10 perces sétával érték el.

A közelben fürtökben várakoztak a lányok és külön a fiúk, mintha valamiféle előadásra készülnének, s nem discóra.

– Nem rossz a felhozatal – szólalt meg visszafogott lelkesedéssel Péter. A háttal álló lányokat vizsgálgatta gátlástalanabbul, de felmérte az összes mell formáját is. – És mindegyik gazdátlan. Nem kell itt nélkülözni!

– Vigyázz – súgta Laura öccse –, mert a legtöbbnek van „gazdája”, csak külön jöttek.

– Neked van csajod?

– Volt már…

– Majd mutass rá, nehogy lecsapjam a kezedről! És azokat is megmutogathatnád, akik nem foglaltak, hogy egyszerűbb legyen az ügy!... Hm. Az a csaj olyan, mint egy lepke… – A lány, akire Péter felfigyelt, pillekönnyű, halványsárga ruhát viselt, ami a legenyhébb szellőtől is lebegett. – Szeretem a lepkéket. Nem bánnám, ha rám libbenne. – Áhítattal nézte, ahogy a hullámos haj is libeg-lobog.

– Ő olyan, akire mondtad, hogy mutogassam meg: nem szokott párja lenni, de szeszélyes, sosem lehet nála tudni… – Laura öccse elhallgatott, mert a másik fiú értelmetlen motyogásba kezdett:

– Nem a ruha miatt – magyarázta Péter a levegőbe –, mert akármilyen testen nem mutatna ez a ruha így…

Folytatása következik!

Gyümölcsszüret 3. rész - Gyere ki az udvarra!

Előzmény: Gyümölcsszüret 1. rész
Közvetlen előzmény: Gyümölcsszüret 2. rész

Írta: Marokfegyver

Péter csak annyi időre jött le a létra tetejéről, amíg átköltözött a meggyfa túloldalára. Ezen a részen már nem sok szednivaló akadt, mert amonnan elérte már a zömét.

– Mindjárt mehetünk arrébb – jegyezte meg.

– Én már végeztem – mondta az ikrek kíváncsibbika, és lesöpört néhány falevelet a szoros copfba felgumizott haráról. – Majd gyertek utánam, egy egész jó kis fa következik!

– Az meg is lesz ebédig – nézett ikertestvére után a rövidebb hajú.

Valami magyarázattal még folytatni szerette volna a meggyszüret témáját, de a fiút egészen más foglalkoztatta:

– Megtudtad, hogy mit csináltak Kittiék?

– Dugtak.

– És a tesód megnézte?

– Persze.

– Mit mesélt?

– Cumizott a csaj, aztán felpakolta a lábait Kristóf nyakába, és dugtak. Jó, mi?

– Jó ám… Mit szóltak volna, ha észreveszik az ikertesódat?

– Fogalmam sincs. Semmit. Miért? Te szégyenlős vagy?

– Nem… de nem mindenki szereti, ha látják dugás közben.

– Akkor bújjon el!... Ti dugtatok már a nővéremmel?

– Laurával?

– Aha.

– Nem.

– Miért? Nem akar dugni?

– Nem tudom, nem beszéltünk róla.

– Ha megengedné, akkor megdugnád?

– Jó csaj.

– Értem. Szóval meg…

Péter elgondolkozott, és leszedte a fa csúcsáról az utolsó meggyszemet.

A sorban következő gyümölcsfánál az ikrek úgy megörültek egymásnak, mintha évekig nem találkoztak volna, és megint akadt sugdolóznivalójuk.

Laura apja vidáman osztályozta a meggyet: a szárasakat alacsonyabb ládákba rendezgette: – Ezeket reggel viszem a piacra. – Szeretettel nézett a többi bordó szemre is: – Belőletek meg finom meggybor lesz.

Ebédig hamar elszaladt az idő, Laura anyja a konyhába igyekezett: – Tíz perc múlva mindenki jöjjön utánam. Kötelező! – szólt hátra figyelmeztetően, és hamarosan edénycsörgés zaját hozta a langyos szellő.

Félóra múlva nehézkesen tápászkodtak fel az asztal mellől.

– Aki akar, nyugodtan lepihenhet – vetette fel Laura apja. – Jóval gyorsabban haladunk, mint szoktunk, hála a segítségeteknek, úgyhogy köszönjük az eddigieket is…

Kitti és Kristóf egymásra néztek, vonzotta őket az ágy, és ez a sóvárgás természetesen nem kerülte el az ikrek figyelmét sem.

Nicol elindult, szorosan a nyomában Laura öccsével. A két lány ezen is mosolygott. Betti, Szabolcs és Laura ezúttal közösen választottak meggyfát.

Péter megmaradt az ikerlányok létrás segítségének.

– Beváltatok nekem – válaszolta kérdő tekintetükre.

– Te is nekünk!

– Jó ez a hármas – tette még hozzá, és élvezte a lányok kacagását. Elfoglalta helyét a létra csúcsán.

– Be ne csípje…! – szólt rá a rövidhajú iker, akinek figyelmét nem kerülte el a futólagos csomagigazítás.

– Vigyázok rá – nevetett a fiú.

A lány megint felmászott a létrára, és egyensúlyozva, Péter combjának támaszkodva szedegette a földről nézve már elérhetetlen magasságokban pirosló meggyet. Ettől a közelségtől a fiú fallosza ismét felemelkedett.

Kettővel arrébb – ahol a fának valami ismeretlen okból nem nőtt csúcsa, vagy idő előtt elveszítette azt –, Nicol az egyik oldalon, Laura öccse a másikon kapaszkodott ugyanarra a létrára. Minél fentebb lépkedtek, annál közelebb kerültek egymáshoz, és az egyetemista lány mellei néha a középiskolás fiú kezéhez nyomódtak. Egyiküket sem zavarta a 4 év korkülönbség, inkább csak fokozva az izgalmat, érezték a kölcsönös érdeklődést.

– Van pasid? – nyögte ki a fiú a régóra kikészülődő kérdést. Mert lehet mindenféléről cseverészni, de a legfontosabb dolgokat nehéz kimondani.

– Most éppen nincs.

– Mióta?

– Egy hónapja…

– Azt hittem, Peti a pasid.

– Mármint Péter? – nevezett fel Nicol. – Aki az ikertesóiddal mászta meg a fát? No, nem! Jártunk együtt, ha lehet azt járásnak nevezni… úgy 2 napot…

– És voltatok is… úgy… együtt?

– Szerinted illik ilyet kérdezni? No, mindegy, voltunk egyszer… vagy többször egymásután. Elég is annyi belőle.

– Miért?

– Elég az hozzá, hogy másnap kijózanodtam… Neked volt már csajod?

– Persze – vágta rá a fiú.

– Biztos?

– Ahogy vesszük.

– Hát hogy lehet venni? Volt vagy nem volt?

– Nem igazán.

– Értem – bólogatott megértően Nicol. – Valami volt, de nem az igazi. Elmeséled?

– Buliban odasúgta, hogy „gyere ki az udvarra!”

– Hopsz! Ez csak így megy? Vagy ismertétek előtte is egymást?

– Szemezgettünk, de nem dumáltunk addig.

– Gondolom, nem kéretted magad, kimentél.

– Ki, persze, de nem volt ott, és szégyelltem visszamenni. Egyszer mégiscsak kijött, de nem egyedül, hanem egy sráccal, és elmentek hátra, a sötétbe. Nem is volt kedvem már semmihez sem, de egy óra múlva megint mondta, hogy menjek ki az udvarra. Látta, hogy nem hiszek már neki, ezért jött velem, és elmentünk leghátra.

– No, látod? Csak sorra kerültél. Megérte várni? Csókolózás, tapizás…?

– Benyúlt a nadrágomba.

– Az igen! És?

– Elővette…

– Mondod tovább, vagy meg kell fejteni?

– Elővette és lecumizott.

Folytatása következik!