Kamasz tavasz 14. rész - Eső kopog kopott tetőn

Írta: Marokfegyver

Előzmény: Kamasz tavasz 1. rész - Éva haza utazik

Közvetlen előzmény: Kamasz tavasz 13. rész - Sínek futnak végtelenbe

********************************************************************

Beszélgetésbe feledkezve, néhol egymás mellett, máskor egyesével ballagtunk a szürke kövek tetején végtelenbe futó sínek mellett. Ha a szomjazó vadvirágok nem szűkítették libasávra, szoros kézfogásban, vagy játszi lóbálással mendegéltünk a dülöngélő utacskán, amerre a madár is alig jár, mint a népmese királylánya és …

- Mi vagyok én neked? – kérdeztem meg gyorsan, hátha sikerül befejezni a gondolatomat.

- Szerelmecském… – mosolygott résnyire nyíló málna-ajkakkal, vállát picit felhúzva, jelezve, hogy nem érti, miért kell nyilvánvaló tényt megkérdezni.

Mintha a tanévben nem lett volna alkalmunk jóízűt beszélgetni, s mintha előre be szeretnénk pótolni mindazt, ami a beláthatatlanul hosszú szünetben majd elmarad, egymás szavába vágva, hol nevetgélve, hol komoly felnőtt módjára, szavakat keresgélve lépkedtünk. Nyakunkba tűzött a nap, és a távoli, remegő pusztában sehol sem látszott még az állomás. Úgy gondoltuk, gyalogosan egy-két megállónyit haladunk csak, azt is kényelmesen andalogva, s ott majd bevárunk egy vonatot.

- Elég lesz a következőig…

- És ha ott nem áll meg? Valami -alsó vagy -felső…?

- Akkor megyünk tovább! Úgyis jönnek a felhők, majd nem lesz ilyen meleg.Mögöttünk, valahol a nyugati látóhatár fölé valóban sötét felhők kapaszkodtak, ám a hőség körülöttünk szorongott. Előttem egy élénksárga szoknya billegett, melynek középső részén – s ugyanígy elöl, középen – egy rész hosszabb volt, mint egyéb tájakon, és még 2 gombot is tartalmazott. Úgy nézett ki – laikus szemmel – mintha a hosszú, halványbarna lábak között össze lehetne kapcsolni. S ha össze, akkor szét is…

- Kedves hölgyem! Megsimogathatom a popsiját?

- Meg hát… kedves uram! – Anett megtorpant, és mozdulatlanul várta a kilátásba helyezett érintést.

- Vigyáááázz! – közeledtem óvatosan.

- Jön a vonat?

- Alagutat keres…

- Mehetnénk egy kicsit arrébb, hátha találunk árnyékot – Abban a pillanatban szembefordult, így szerencsésen beleütköztem a kemény cicikbe, melyeket több apró, sárgán-kéken csillogó felirattal ellátott top takart kíváncsi tekintetek elől.

Viszont kíváncsi kezeim könnyedén besiklottak a ruha alá, és tenyerem jólesően simult a gömbölyű formákra. Letottyantottam a hátizsákomat, nem kis riadalmat okozva a környék 4-6 és nyolclábúi körében, amik eszeveszett szökkenésekkel választották inkább a sínpár közötti nyugalmas területet.

Újra kiszélesedett az út, s ameddig tekintetünk előreszaladt, hosszan sétálhatunk kéz a kézben.

- Képzeld azt, hogy Párizsban kószálunk, a Champs-Elysées környékén.

- Inkább Rómában, ott van ilyen hőség!

- Akkor legyen… Amszterdam.

- A lányok miatt gondolod?

- Csak egyetlen lány miatt…

- Kedves uram… Nem is! Hercegem, ez éppen a magyar utca, ahová betévedt. Sajnos csak én érek rá, az össze többi lány üzemben van… megfelelek?

- Igazán örülök, kedves hölgyem, hogy nincs üzemben, hiszen éppen azért gyalogoltam át a fél világot, hogy egy ilyen tündérre leljek.

- Részemről a szerencse! Megkérhetem, kedves hercegem, hogy ne itt az út közepén akarja kiélni sürgető vágyait, ahol még egy pad sincs, aminek támaszkodnék, hanem arra messzebb látok egy kellemes ligetet… Ott, az árnyékban, ha rendelkezésemre bocsátja állhatatos szándékát, cserében szívesen bocsátom testem az ön rendelkezésére!

- Megegyeztünk!

Egy percre elengedtem Anett kezét, és tenyeremmel megpaskoltam-megsimogattam a popsiját ruhán keresztül, s amikor hátranyúlva, libbenős szoknyáját fentebb húzta, akadály nélkül markoltam meg a félgömbjeit. Felszabadult balkezével benyúlt a nadrágomba, elővezette kitartóan feszülő iránytűmet… Így lépkedtünk az alig közeledő facsoport felé.

Érdemes volt kitartani. A lombok árnyékában puha fű várt bennünket. Pár lépéssel arrébb egy apró ház állt, vagy csak a fele, a többi részét felszámolta az idő, ahogy a felkunkorodott tető nagyobbik hányadát is véglegesen felgöngyölte a végzet.

Anett levette és kifordította élénksárga szoknyáját – Szép fűmintás lenne! -, s gondosan a hátizsákja tetejére hajtogatta gyér ruhatára minden darabját, majd meztelenül megállt, és engem nevetett, ahogy vetkőzés helyett őt nézem.

Úgy gondoltuk, akad előre-bepótolnivaló a nyári szünetről, ezért perceken át aktívan csak a szánk ért össze. Kezeim a derekán és a hátán pihentek, lassan indultak meg, s ahogy összesimulva álltunk egymással szemben, igyekeztem még közelebb húzni magamhoz. Serény nyelveink kergetőztek, két tenyerem a feszes félgömbökre ereszkedett, és alájuk csúszva, becsüsként emelgette őket.

Leheveredve a ritka, de húsos gyepszőnyegre, félkönyékről hajoltam Anettre, majd – ahogy szereti – egész testemmel betakartam őt. Ebben a helyzetben, felszabaduló kezeimmel bejártam a lélegzet- és egyébállító női testet, s mikor benyúltam a popsija alá is, éreztem, hogy régóta cselekvőképes férfiúi ékem nemcsak bebocsátásért esedezve, könnycseppel a hegyén feszül a nyíláshoz, hanem fejét be is dugta a csupasz punci bejáratán.

- Jó helyen jár, kedves… - Még valamit mondott volna, de a szájába meg nyelvem nyomult vissza.

Minden átmeneti zakatolás – először csak halovány kattogás, majd erősödő robaj – mellőzésével, a semmiből előbukkant egy vonat, s amíg mi változatlan testhelyzetben de mozdulatlanná meredve várakoztunk, nem messze a lábunktól elhaladt. Fel sem pillantottunk, a sínről úgysem jön le a kedvünkért.

Lábaival átölelt, karjaival szorított, csak a csípőm és térdem közötti rész mozgott, ám az egyre gyorsabban, s tömött zacskóm préselődött másodpercenként kétszer a – még sosem próbált – hátsó bejárathoz.

Igyekeztem az agyamban eldöntött átmeneti önmegtartóztatást végigvezetni az idegpályákon és – ha nem is esélytelen megállást, de legalább – lassítást elérni, hogy minél tovább tartson elmerülésem és újbóli felbukkanásom a csúszósan forró, odaadóan szorító női testrészben…

- Gyere felülre kicsit, légy szíves! – kértem.

Helyet cserélve, először rezgőcicis zsoké-szerűen lovagolt meg, miközben markomban szorongattam kúpos-csúcsos melleit, majd fölém guggolva, lassan fogadott magába, köröket rajzolt velem és rajtam. Vágtához készülődve rámhajolt…

Nemcsak a melegtől kipirulva, kifulladva, levegőért kapkodva kapaszkodtunk össze.

Akár a korábbi, lopakodó típusú vonat tette, hangtalan, sötétszürke felhők úsztak fölénk észrevétlenül, és arra eszméltünk fel, hogy feltámad a szél, és ökölnyi cseppekben támad a nyári zápor.

Összekapkodtuk egyikünk gondosan összehajtogatott, és másikunk szerteszórt ruhadarabjait, és a két hátizsákkal együtt, nevetgélve futottunk a félig lepusztult, ám szerencsénkre félig épnek tűnő egykori bakterház hiányos palatetője alá.

Négy lovas haladt el éppen mellettünk, ahogy ruhátlan testünket fedezékbe menekítettük.

- Ezek nem jártak erre már korábban is? – kérdeztem tétován.

- Nekem is rémlik ez a hang, de… azt hittem, csak én lovagolok.

- Vonat is előfordult, legalább egy.

- Azt tudom, akkor még észnél voltam. Később csúszott csak le…

- Az eszed? Ilyet még nem hallottam. A pasiknál mondják, hogy a farkukba tolul a vér az agyukból…

- Nekem meg lecsúszik… no… baj?

Ezen jót nevettünk. Nem is öltöztünk fel, a hiányos falon keresztül, egymást lazán átölelve néztük a hullámokban csapkodó esőt. Amerre a hegyes bimbók mutattak, gyors tócsák terpeszkedtek és egy madárpár élvezte, hogy porfürdőjüket felcserélhetik igazira, hűsítőre. Fejünk felett szaporán kopogtak a cseppek, egymás szavába vágva ostorozták a kopott tetőt. Szótlanul álltunk, határtalan jóérzés volt egyszerre látni Anett hamvas melleit és az üdítő esőt.

Nem is foglalkoztunk már a vonattal és a lovasokkal, el is felejtettük volna mindűket, ha ellenkező irányból nem halad át mellettünk egy 14 vagonból álló tartálykocsi-szerelvény, s ugyanakkor nem érkezett volna meg a négy lovas.

Folytatása következik!

Thor, a villámlás istene 2. rész - Az istenek mészárosa 2. fejezet

Előzmény: Thor, a villámlás istene 1. rész - Az istenek mészárosa 1. fejezet

Folytatása következik!

Születésnapi öltánc

Megjegyzés: Hogy ne maradjunk a blog elindításának évfordulója környékén születésnapi történet nélkül sem, íme a Kocsma-sorozatom (Búfelejtő; Új barátságok, új kihívások; Meló; Inferno; Látogatás az Infernóban; Megnyitó, Félévkezdés) újabb eleme. A történet azonban, annak, aki a karaktereket már ismeri, az előzmények ismerete nélkül is érthető és élvezhető.

*******************************************************************************************

A bombaként robbanó hanglöket szinte orkánként csapott arcon, amikor beléptem az Inferno ajtaján. Azon sem csodálkoztam volna, ha azzal a lendülettel hátra is kényszerülök lépni egyet.

Hirtelen az a bizonyos végtermék is belém fagyott a meglepetéstől. De hát, elvégre, egyértelműen az is volt a cél. Nem is kellett hozzá más, csak egy parányi tervezés. Kiszámolni, mikor végzek minden dolgommal, addigra előkészíteni mindent, és mire betámolygok az ajtón a napi szórakozásadagomért, mindenkinek odacsoportosulni a pulthoz és egy megfelelő pillanatban elsütött hangorkánnal visszalökni az utcára... Na jó, az utolsó nyilván nem volt cél.

- Éljen az ünnepelt! - kiáltották többen is vidáman, a levegőbe emelve poharukat. Én meg hirtelen azt is elfelejtettem, lány vagyok-e vagy fiú, nem hogy azt, mit is ünneplünk tulajdonképpen.

Azonban nem akadt túl sok időm mélázni, amíg váratlanul, mert hogy máshogy, egy emberes vaku villant egyenesen az szemembe.

- Bocsi! - kacagott Sorina, amikor meggyőződött róla, hogy zavaros tekintetem most már teljesen rá fókuszálódott. - De ezt a képet nem hagyhattam ki.

Beletelt pár pillanatba, mire a nagy meglepetésáradatot leküzdve, minden a helyére került a fejemben. Ezzel párhuzamosan pedig ajkaim először enyhén örömteli, majd elégedett, végül huncut mosolyra húzódtak

- Na megállj csak! - lendültem barátnőm felé, aki első mozdulatomra kacagva iramodott el előlem, mint a dolgát jól végzett gyalogkakukk, miután felhergelte a prérifarkast.

Utolérni viszont még annyi esélyem sem volt, mint az említett jószágnak a furfangos madarat, mert a jól irányzott meglepetés szülinapi buli okozta kábulatban észre se vettem a mellém lépő Hugit, csak amikor már gyengéden megmarkolta a karomat.

- Ez az én nővérkém. Még a saját születésnapját is szoknyavadászattal töltené - kacagott.

Nem is én lettem volna, ha nem próbálok visszavágni, legalább azzal, hogy Sorina soha életében nem venne fel szoknyát, de a kábulat még mindig hatalmában tartott annyira, hogy mire észbe kaptam, az én drága testvérem máris a pulthoz és a mögötte vigyorgó Pultoskához vezetett.

- Inkább igyál egy jót! - vigyorgott rám. - Csak neked tartogattam - tett elém egy üveg méregdrága whiskey-t, esztétikusan átkötve egy piros díszszalaggal.

- Szépen vagyunk! - kacagtam. - Letolnak, ha a csajokat hajkurászom, helyette meg inkább leitatnak.

Ennek ellenére természetesen semmi kifogásom nem volt ellene, amikor nevetve kibontották az ajándékomat, hogy közösen elfogyasszuk.

- De azt se hidd, hogy a csajozástól eltiltunk! Sőt. - Úgy tűnt, ez a nap a meglepődéseké, legalábbis a részemről, ugyanis a mögülem megszólaló Gazellát is csak akkor vettem észre, amikor a vállamra tette kezeit, hogy a fülembe súgja a szavakat. Már amennyire persze lehetett suttogni a buli alapzajában.

A pult két oldalán álló Pultoska és Hugi vigyorából látszott, hogy ők pontosan tudták, mi van készülőben, én viszont még mindig nem tértem teljesen magamhoz. Ennek köszönhetően mire kinyitottam volna a számat, Gazella és a segítségére érkező Hosszúláb már talpra is rángattak.

- Gyerünk, főnök! Még vár az igazi meglepetés - somolygott az utóbbi.

Nem ittam sokat, de az alkohol már így is a fejembe szállhatott, úgyhogy inkább ők cipeltek mint hogy én mentem volna a pulttól pár lépésnyire emelkedő színpad felé. Igaz, a "színpad" talán erős szó arra a bő húsz négyzetméteres térrészre, amit a helyiség sarkában úgy egy méterrel a padló fölé emelve alakíttattunk ki. Bár rendeltetését tekintve eredetileg tényleg annak szántuk, kihasználni eddig még nem sikerült.

Két kísérőm nem hagyott sok időt elgondolkodnom, mi is történik. Sebtében felvezettek az emelvény, nevezzük inkább így, mellé csatlakoztatott lépcsőn és leültettek a már jó előre oda készített székre.

- Maradj itt és helyezd kényelembe magad! - utasított Gazella. Az arcán játszó huncut mosolyból és csillogó kék szemeiből már kezdett egyre világosabb lenni, mi készül. Mire azonban bármit léphettem volna, nem mintha egyáltalán fontolgattam volna az ellenkezést, már meg amúgy sem számít, Hosszúláb kerített egy kendőszerű anyagdarabot és hasonlóan széles mosollyal az arcán gondosan a fejem köré tekerte.

- Ne less! - kuncogott, mintha csak a szemfedés nem pont azt a célt szolgálta volna, hogy ezt megakadályozza. Igaz, az anyag nem volt túl vastag, de hacsak nem a teljes meglepetésre bazíroznak megint, a céljának megfelelt.

- Na, látsz valamit? - lengette meg Gazella a szemem előtt a kezét, miután társa végzett a kendő megcsomózásával tarkómon.

- A kezedet látom, meg hogy itt állsz előttem - válaszoltam. - De többet nem nagyon.

- Kiváló. - Bár a fölém hajoló, Gazellafej-formájú fekete folton semmi jele nem látszott, tulajdonosa hangján tökéletesen hallottam a fülig érő mosolyt. - Akkor, jöjjön a meglepetés!

Nem tudom, már csak az alkohol tette, vagy még mindig munkált bennem a meglepetés okozta zavartság, mindenesetre szinte már irreális gyorsasággal tűnt el előlem két kísérőm sziluettje, hogy aztán füleimet váratlanul betöltse valami vad ritmusú zene dübörgése.

A jelen lévők tömege tombolt. Talán mert már előre tudták, mi készül, de lehet, hogy csak ők előbb meglátták a színpadra pár pillanat múlva fellépő alakot, akinek a sziluettje hamarosan betöltötte elhomályosult látóteremet. Illetve, persze, ők pontosan látták is, ki ő.

Én csak egy karcsú alakot láttam magam előtt magasodni, ahogy a zene ritmusára ingatja magát és forog, bár ha nem látom, melyik oldalával közeledett felém, meg nem tudtam mondani, épp elölről látom-e, vagy a hátát bámulom.

Mindez azonban már mit sem számított, és nem csak azért, mert a mozdulataiból megkaptam a választ, amikor puha kezek kezdték simogatni térdemet és combomat. Ha volt is bennem valami feszültség, eddigre teljesen elszállt és átadtam magam a dolgát végző táncos kényeztetésének. Élveztem, ahogy kezei végigsiklanak combjaimon és csípőmön, fel-felkalandozva oldalamra, miközben altestét a zene ritmusára ringatta. Aztán a megfelelő, nyilván jól kiszámított pillanatban megfordult, hogy fenekét combjaimhoz, majd ölembe simítsa.

Ágyékomat elöntötte a forróság. Egy pillanatra megfeszültem, amikor egy apró nyögős hagyta el számat, de aztán rájöttem, a hangosan lüktető zenétől valószínűleg senki nem is hallhatta. Hacsak az előttem táncoló tünemény nem, akit azonban ez csak még érzékibb vonaglásra sarkallt.

Nem is volt nehéz dolga. Már így is eléggé izgalmi állapotban voltam, de ezt csak tetézte, amikor megfordult, széttárt lábaim közé guggolt és éreztem, ahogy haja végigsimít combjaimon, lehelete pedig a közöttük tomboló hőségbe vegyül.

Most már nem törődtem azzal se, milyen hangosan nyögök. Végül pedig, amikor bevetette titkos fegyverét, már nem is tudtam volna. Pillanatokon belül ugyanis a fürge kis kezek felgyűrték pólómat és megéreztem kényeztetőm forró ajkait hasfalamon.

Hátra vetettem a fejem és egyre hangosabban nyögtem. Eleinte még köröztek a gondolatok a fejemben, ki lehet ezen mestermunka elkövetője. Sorinát hamar elvetettem. Bár nyilván örültem volna neki, ha legközelebb a fotóstúdió feletti kis lakásában, hancúrozás közben ezt is számon kérhetem rajta, de valamiért róla nehezen tudtam volna elképzelni. Pultoskának egy ilyen buli közben jobb dolga is volt, minthogy az én kényemet-kedvemet lesse, szóval maradtak az én táncoslányaim... akármilyen fura is így gondolni rájuk. Azt kisakkozni azonban, hogy melyikük is lehet, már nem maradt se energiám, se időm, miközben a gyönyöreimért felelős nőszemély csókjai lassan felfelé haladtak hasamon, majd melleim között, nyakamon és végül megéreztem forró ajkait az enyémeken.

A csók ismeretlen volt, de vadítóan édes. Tulajdonosa pontosan tudta, mit csinál. Egész testem beleborzongott abba a puha érintésbe, és már nem csak azért nem emeltem fel kezeimet, hogy megragadjam őt, mert öltáncnál az ilyesmi nem ildomos, hanem mert annak a mennyei szájnak az érintése teljesen elvette az eszem.

A csókolóművésznek is beillő tünemény azonban nem fecsérelte sokáig az időt. Az egyik apró kéz végigsimított arcomon, hogy aztán lerántsa rólam a kendőt, és szembe nézhessek a kissé tépett, torzonborz barnásvörös haj keretezte arcból rám mosolygó barna íriszekkel.

- Rosetta - nyögtem, vagy legalábbis csak akartam, mert a lány közben ismét megpuszilta a szám, combjaim közé sikló keze pedig azonnal elhallgattatott.

- Tetszik a műsor? - suttogta, épp csak elég hangosan, hogy a lüktető zenén át is hallhassam.

Alig ért hozzám, mégis annyira feltüzelt, hogy csak halkan nyöszörögni és lassan bólogatni tudtam.

- Akkor kaphatsz majd még, ha te is akarod - puszilta meg a szám sarkát. - De most... ennyi.

Vagy hatalmas mázlija volt, vagy tökéletesen kiszámította, amiből az utóbbi a valószínűbb, ugyanis pont a hatásszünete kellős közepén ért véget a szám, ő pedig vigyorogva magamra hagyott, hogy zihálva kifújjam magam ott a széken.

- Tud a kiscsaj, nem vitás - vigyorgott Pultoska, amikor lekászálódtam a színpadról.

- Az már hétszentség - töltöttem a whiskey-mből és egy húzásra felhajtottam.

- De ugye tudod, hogy ez is a kampány része volt? - Egy pillanatig értetlenül néztem fel a szélesen vigyorgó Hugira. Agyam fogaskerekei most már zubogó vérem miatt is nehézkesebben kattogtak.

- Persze - világosodtam meg végül. - Tényleg nem adja fel, hogy inkább táncolhasson, minthogy felszolgáljon.

- És szerintem bizonyított is - bólintott Pultoska, komolysága viszont épp csak színezőelem volt levakarhatatlan vigyora mellett. - A felszolgálást is el kell végeznie valakinek persze, és nem akarok sztriptízbárt vagy night clubbot csinálni az Infernóból, de néha esténként kihasználhatnánk azt a színpadot is, ha már van... Mit gondolsz, Madam B?

Még mindig zihálva lassan bólintottam, miközben újratöltöttem a poharamat. Úgy kavargott körülöttem a világ, hogy még a megszólítás miatt is elfelejtettem tiltakozni.

- Benne vagyok. De előtte... megnézném azt az öltáncot még egyszer közelebbről. És akkor már nem fog érdekelni, ha véget ér a szám. - Felhajtottam az italomat és gondolatban már azt tervezgettem, melyik szobába cipelem be Rosettát, befejezni, amit elkezdtünk.

Egyiptom hercege IV. rész

Előzmény: Egyiptom hercege I. rész
Közvetlen előzmény: Egyiptom hercege III. rész 3. fejezet

Írta: JolliTheApple

Fordította: Sinara

Az eredeti megjelenésének időpontja: 2014. február 20.

******************************************************************************

Badru fel alá járt a szobában. A pánik egyre magasabbra hágott benne. Hiszen megölte ezt a rabszolgát! Lenézett az élettelennek tűnően heverő férfira. Vajon tényleg halott? Meg kellene néznie, hiszen nem volt senki más a közelben, aki megtehetné.

Lassan közelebb lépett, mintha attól félne, a rabszolga hirtelen felpattan és megragadja őt. Letérdelt Aiden mellé és habozva fektette kezét a másik férfi mellkasára. Még mindig forró volt, de gyorsan változott. A szíve hevesen vert. Badru a mellkasára hajtotta a fejét és figyelt.

Csak akkor vette észre, hogy visszatartja a lélegzetét, amikor végül kifújta. Néma hálát rebegett az isteneknek, hogy Aiden még él. Borzalmas lett volna, ha megöli, mielőtt alkalma nyílt volna kiélvezni a birtoklását.

Felemelkedett és gyengéden ringatta a karjaiba zárt Aident.

- Aiden! Aiden, ébredj! - suttogta, de a másik férfi nem reagált. Badru összevonta a szemöldökét és tovább ébresztgette, de a rabszolga eszméletlen maradt.

Badru megérintette az arcát, majd visszarántotta a kezét a forróságtól. Sokkal forróbb volt, mint az előbb. Magas láza van. Badru felugrott és körbe nézettm igyekezve találni valamit, amivel lehűtheti. Valamivel távolabb volt egy medence, amit fürdésre használt. A nap már régen lement, így a víz bizonyára alaposan kihűlt.

Igyekezett odacipelni, de Aiden túl nehéznek bizonyult. Egy idő után feladta és zihálva gondolkodott, mit tehetne. Ő is kezdett kimelegedni.

Ekkor egy ötlet fogalmazódott meg a fejében. Egy briliáns ötlet. Az ágyához rohant és lehúzta a lepedőt, hogy aztán visszasiessen vele Aidenhez. Ráfordította a másik férfit, majd még egyszer, hogy ismét a hátára kerüljön. Közben végig azon zakatolt az agya, hogy vajon mi történhetett. Ez az ő hibája lenne? Vajon Aiden az ő türelmetlensége miatt fog meghalni.

Hamarosan Aiden a megfelelő pózba került a lepedőn. Az orrából vér szivárgott. Badru magában szitkozódott, hogy a rabszolga koszos vére összepiszkítja az ő drága lepedőjét, de most ez volt a legkisebb gondja. Belekapaszkodott a lepedőbe, de még mindig nem tudta arrébb ráncigálni a megtermett férfit. Ez a kurafi túl nehéz! Badru végül feladta és ismét járkálni kezdett. Nem tudta, mit tehetne. Túlságosan is meg volt rémülve ahhoz, hogy tisztán gondolkozzon. Már épp hívni akart valakit, amikor egy hang ütötte meg a fülét.

- Nagyuram! - szólította egy férfi, de nem lépett be az ajtón. Tovább kopogtatott és Badru már kezdte elveszteni a türelmét. Legszívesebben lenyakaztatta volna a félkegyelműt, amiért zavarni meri. Ehelyett csak beharapta az alsó ajkát és vett egy mély levegőt.

- Igen? Mi az? - igyekezett a legtermészetesebb hangot megütni. - Elfoglalt vagyok. - Lenézett Aidenre és az arca grimaszba rándult.

- Elnézésedet kérem, nagyuram. Sosem mernélek zavarni amikor… szórakozol, de Manu herceg vár odakint. Azt szeretné, ha csatlakoznál hozzá.

Badru némán átkozódott. Hogy lehetett ilyen ostoba? Tudhatta volna, hogy Manu visszajön ide. Valahova máshova kellett volna mennie. De most már nem maradt idő.

- Elmondtad neki, hogy itt vagyok? - kérdezte, remélve, hogy elmenekülhet. Abból nem sülne ki semmi jó, ha Manu tudomást szerezne róla, hogy Badru már egy óra alatt a halál közelébe juttatta új rabszolgáját.

- Nem, nagyuram. Úgy véltem, több időt szeretnél az új játékszereddel, és nem akartalak feleslegesen zargatni.

Badru megkönnyebbülten felsóhajtott. Nagyszerű. Tekintve a reggeli jelenetet, Manu nem fog még egyszer bejönni ide.

- Mondd neki, hogy nem vagyok itt! - nézett körbe. - És gondoskodj róla, hogy mindenki maradjon távol a szobámtól! Nem akarom, hogy még egyszer megzavarjanak.

- Igenis, nagyuram! - Badru arra számított, a szolga rögtön távozik is, de az még folytatta. - Biztos… biztos vagy benne, hogy nincs szükséged semmi másra? Esetleg… ha felajánlhatom… segítségedre lehetek a rabszolgáddal.

Badru fortyogott a dühtől. Hogy merészel ez az egyszerű kis senki az ő rabszolgájára ácsingózni. Aiden az övé és senki más nem nyúlhat hozzá. De aztán lenézett a férfi testére és támadt egy ötlete.

- Lenne egy feladatom a számodra - nézett a szolgára, aki azonnal oda rohant hozzá és letérdelt elé. Vetett egy sanda pillantást Aidenre, de Badru egy dobbantással magára vonta a figyelmét.

- Igen, nagyuram? - szegte le a fejét. Badru szerette volna megbüntetni már csak a vakmerősége miatt is, de vissza kellett fognia magát. Szüksége volt erre a fickóra.

- Menj el a közeli templomba és keríts elő egy Masud nevű embert! Ha nincs ott, mondd meg, hogy Badru herceg hívatja őt a hálótermébe azonnali hatállyal. És mondd meg neki, a kapuk a hold fényénél zárva lesznek. Senki nem tudhatja meg, hova mégy és miért. Világos? - A férfi bólintott. - Helyes. Most pedig menj és siess!

A szolga elrohant és vissza se nézett. Valószínűleg büntetésre számított vakmerősége miatt. De talán ha siet, enyhíthet rajta valamicskét.

***

Badru még egy órán keresztül bámulta a lepedőn heverő Aident. Sikerült egy kevéssel arrébb vonszolnia, de így sem volt sokkal előrébb. Megpróbált némi vizet vinni a rabszolgához, de az mindig kiszivárgott az ujjai között. Felsóhajtott. Legszívesebben üvöltött volna. Hol lehet már Masud? Kezdett már türelmetlen lenni.

- Ha nem lesz itt hamarosan - mormogta -, én…

- Hívattál, hercegem?

Badru megrezzent a lágy és izgató hang hallatán. A szíve hevesen vert, ahogy a férfi után kutatott a tekintetével.

- Ne hozd rám a frász, Masud! - morogta. - A segítségedre van szükségem, nem arra, hogy halálra ijessz.

Az egyik sarokból egy fekete ruhás férfi lépett elő. Mintha csak most érkezett volna. Egy időben nagyon izgatta a rejtélye Badrut, de aztán megtanult nem kérdezősködni. Masud épp elég arrogáns volt, nem akarta még jobban tüzelni az egóját.

Masud hátra vetette csuklyáját és feltárta leginkább különösnek nevezhető arcát. Jóképű volt, azt meg kell hagyni, de rémisztő is. Az arckifejezése színtelen volt. Mintha csak kőből faragták volna. A haja fekete volt egy fehér tinccsel középen. A bőre olyan barna volt, mint Badrué, a szeme azonban, különös módon, minden egyes alkalommal más színűnek tűnt, amikor találkoztak. Most ugyanolyan tetszetős zöld árnyalatot öltött, mint Aidené. Masud letérdelt elé és homlokát Badru lábfejéhez érintette.

- Hosszú ideje már, hogy utoljára szükséged volt a szolgálataimra.

- Azt akarom, hogy fogd Aident, azt a férfit mögötted, és tedd a kádamba!

Masud értetlenül pillantott fel rá.

- Parancsolsz, nagyuram?

- Nem voltam világos? Azt akarom, tedd azt a férfit a kádba - ismételte Badru türelmetlenül. Masud hátra nézett Aidenre, majd felvonta egyik szemöldökét.

- Minden tiszteletem, hercegem, de… én nem vagyok szolga. - Egyértelmű volt, hogy alig tudja visszatartani sértettségét.

- Nagyon jól tudom, mi vagy te - hazudta Badru. Igazából fogalma se volt, hova tegye ezt a férfit. Abban sem volt igazán biztos, honnan származhat. - De van egy lezáratlan ügyünk, nem igaz?

Masud egy pillanatig hallgatott, majd felsóhajtott.

- Ahogy kívánod - hajtotta meg a fejét. - De előbb szeretném látni a fizetségem. - Badru válla megereszkedett. - Emlékeztess, miért is csinálom ezt a munkát!

A herceg kivárta, amíg Aiden felé mozdul, mielőtt válaszolt volna.

- Azt hiszem, láza van, és… félek, én tehetek róla, hogy a halálán van. Nem akarom, hogy ez történjen - mondta zavartan.

Gyűlölt Masuddal üzletelni. A férfi nem igazán csinált semmi olyat, amiért fizetség járna. Többnyire csak egy-két dolgot kért tőle. Szívességet vagy titkokat. Nem tudta biztosan, más ügyfelei mivel fizethetnek neki, de Badru többnyire a saját titkait osztotta meg vele cserébe. Csak egy szívességgel tartozott Masudnak és, tekintve a pletykákat a rejtélyes férfiról, előre félt, mi lesz az.

Csobbanás hangja térítette magához. Felállt és látta, hogy Masud a kád mellett áll, a vizet bámulva. Badru nem volt teljesen biztos abban, mire vár a férfi, de aztán bugyborékolás hangja ütötte meg a fülét. Oda rohant, félrelökte Masudot és beugrott a vízbe, hogy kiemelje Aident a felszín alól. A víz hideg volt, de nem érdekelte. Arabszolga felköhögött némi vizet, de nem tért magához. Badru gyengéden megsimogatta, majd felnézett Masudra.

- Azt kérted, tegyem a vízbe. Azt nem említetted, hogy figyeljek rá, a feje maradjon a felszín felett. Tudnod kellene, hogy minden apró részletre figyelned kell, ha tőlem kérsz szívességet - hajolt meg -, hercegem.

Badru mordult egyet, de nem válaszolt. Mindig elfeledkezett Masud… különleges voltáról. Akárki is volt, ebbe az emberbe túl sok ész szorult.

A medence szélére húzta Aiden testét, ahol leültethette és megmosdathatta. A hideg víz ellenére a rabszolga teste még mindig tüzelt.

- Mitől vagy ilyen boldog, hercegem? - vonta ismét magára Masud a figyelmét. - Nem emlékszem, láttam-e valaha is ilyen őszinte mosolyt az arcodon?

- Hogy? - vonta össze Badru a szemöldökét. - Ki ne mosolyogna, ha egy ilyen jóképű férfira néz? - pillantott ismét Aidenre.

- Értem. De meg kell mondanom, meglepett vagyok. - Badru magában káromkodott. Nem hallott róla, hogy bárki más maga mosdatta volna a rabszolgáit, de ingerelte a gondolat, hogy bárki más hozzáérjen a tulajdonához. Aiden az ő rabszolgája volt.

- Ez nem a te dolgod - nézett végül ismét Masudra. - Te csak a feladatoddal törődj!

- Akkor más dolgom is van? - kérdezte a férfi türelmetlenül.

- Igen. A következő feladatod az, hogy segíts magához téríteni - igyekezett visszanyelni frusztrációját. - Csinálhattam valamit, mert Ai… ez a rabszolga összeesett és képtelen vagyok magához téríteni. Ha nem verne a szíve, azt hinném, meghalt.

Masud nem válaszolt. Közelebb lépett és jobban megvizsgálta Aiden nyakörvét.

- Ez micsoda és hol szerezted? Mit csináltál? - Amikor Badru értetlenül nézett rá, folytatta. - Hogy akarod, hogy segítsek, ha nem mondod el, mi történt?

Badru sóhajtott és elmondta a történetet onnantól, hogy Aiden birtokába jutott, bár menet közben elhallgatta a forróbb részleteket Aidennel és az őrökkel. Ez talán később még fizetségként jól jöhet. Amikor a végére ért, Masud megrázta a fejét. - Nos, meg tudod gyógyítani?

- Igen és nem. Tudom kúrálni, de sokat nem tehetek. Rettenetes migréntől szenved a parancsod miatt.

Badru elfintorodott visszagondolva. Ő, aki alig tud valamit a mágiáról, talán jobban meggondolhatta volna, mielőtt arra utasít valakit, hogy tanuljon meg egy egész nyelvet.

- Látom, átlátod a hibádat - jegyezte meg Masud. - Akárhogy is, felkelthetem, de kevésbé lenne fájdalmas, ha hagynánk pihenni. Hamarosan magától is fel fog ébredni.

Badru megkönnyebbülten bólintott.

- Ha ez minden, hercegem - folytatta Masud rövid csend után -, énmegyek.

- Várj! - állította meg Badru, de nem nézett rá. Inkább Aident figyelte. - Még szükségem van rád. Nem tudom egyedül az ágyhoz vinni.

Masud rá nézett.

- Fizetségként azt kérem, mondd el, igazából miért akarod, hogy itt maradjak. Tudom, több minden van itt a felszín alatt.

Badru összevonta a szemöldökét.

- Rendben. Azt akarom, hogy meggyógyítsd. Szükségem van rá. Most - vörösödött el. Ez volt az igazság. Annyira felizgatta a helyzet, hogy magáévá akarta tenni Aident. Ott helyben.

- Nem értem, mi a problémád, hercegem. Hatalmad az istenekével vetekszeik. Mi tart vissza.

- Milyen kreténnek nézel te engem? - ugrott fel Badru. - Talán isteni vér csörgedez az ereimben, de akkor sem helyes úgy rákényszerítenem az akaratom valakire, hogy nem tud tiltakozni.

Masud nem szólt semmit, csak elmosolyodott.

- Akkor örömömre szolgál. Nem örülnék, ha egy olyan embernek kellene segítenem.

Badru keresztbe fonta a karjait.

- Most vizsgáztatsz? Nem hinném, hogy jó eljárás lenne ez a te munkádban.

Masud vállat volt, majd kiemelte Aident a vízből.

- Azt hiszem. De a legsötétebb titkaid birtokában, félek, többet engedhetek meg magamnak.

- Egy arrogáns féreg vagy, Masud - csóválta a fejét Badru. - Mi lett azzal az emberrel, aki mindig megcsókolta a lábam?

- Kimosta a homokot a szájából és használta az eszét, hogy hírnevet szerezzen - válaszolta Masud, mire Badru csak nevetett.

***

Badru némán figyelte az ágyon fekvő Aident. Egy ideje már mozdulatlanul várt, de a rabszolga nem ébredt fel. A láza már lement, de Badru még mindig türelmetlen volt. Unta már a helyzetet. Masudra nézett, aki erősen koncentrálva tanulmányozott egy tekercset.

- Mi az, amit olvasol?

Masud először nem reagált. A herceg már épp azon volt, hogy feladja, amikor a másik mégis rá nézett.

- Mindig feljegyzem a tranzakciókat - válaszolta, majd valamit lefirkantott a papiruszra. - Négy szívesség egy embertől. Ezt fel kell jegyeznem.

Badru összevonta a szemöldökét.

- Azt hiszem, tévedsz, Masud, Én csak három dolgot kértem tőled. A kor meglágyította az agyad?

Masud nem mosolyodott el.

- Nem tévedek, hercegem - fordult el. Ekkor kopogtatás hallatszott. Badru az ajtó felé pillantott és látta a belépő alakot. Azonnal felismerte az apja emberét.

Azonnal felállt, hogy fogadja.

- Mit akarsz? - fonta össze a karjait. - Több eszed lehetne, mint hogy a hálószobámban rám törj. Mit tettél volna, ha mással vagyok elfoglalva?

Az idősebb férfi undorodva húzta el a száját, ahogy Aidenre nézett. Badru dühbe gurult. Hogy mer ez az ember így nézni a rabszolgájára?

A férfi megérezte az égető pillantást és visszafordult Badruhoz.

- Elnézésedet kérem, herceg - köpte a címet. Badru sosem értette, miért tartja az apja ezt az embert. Már számtalanszor megpróbálta eltenni az útból, de az apja megállította. - Kivel beszéltél az előbb?

- Parancsolsz? - nézett rá Badru zavartan.

- Biztos vagyok benne, hogy a hangodat hallottam, mielőtt beléptem. De csak ti vagytok itt.

Badru nem válaszolt, csak hátra nézett oda, ahol Masud állt, de a férfinak már csak hűlt helyét találta. Nem meglepő. Ez az ember profi volt abban, hogy láthatatlan maradjon. Csak az ügyfelei ismerték.

- Igen. Amint látod, egyedül vagyok - szakította félbe Badru. Minél gyorsabban meg akart szabadulni ettől a vén kurafiról. - Most pedig, ne vesztegesd tovább az időmet!

- Igenis, hercegem! - csikorgatta a fogait a férfi. - A fáraó hívat, és őnagysága, Manu herceg. Úgy tűnik, készül valami az elkövetkező héten, amiről tudnod kell.

- Az apám? Mit akarhat tőlem? - lepődött meg Badru. Az apja nemigen akart vele beszélni. Megvannak a hátrányai, ha az ember hátulra sorul az öröklési rendben. Mi lehet olyan fontos, hogy Manuval együtt látni akarják?

- Kérlek, ne várasd sokáig! - javasolta a szolga.

Badru csak állt ott és bámulta az ajtót, amin a férfi távozott, míg a szeme sarkából meg nem pillantotta a szélesen vigyorgó Masudot. A férfi olyan rejtélyesen tűnt fel, ahogy az előbb eltűnt.

- Ho… hogyan…?

- Hercegem! - szakította félbe Masud. - Tudod, hogy én információkat kérek a munkámért cserébe. Azok az értesülések, amik rád várnak, kellő ellenszolgáltatást jelenthetnek.

- Már kifizettelek, Masud. És nem lesz többé szükségem a szolgáltatásaidra.

- Úgy lenne? - fonta keresztbe a férfi a karjait. - Valóban azt terveznéd, hogy itt hagyod a rabszolgád egyedül? Mondtam, hamar magához fog térni. És nem hinném, hogy tudtára adtad volna, hogy azt akarod, maradjon itt. Mit teszel, ha felébred és elmegy, vagy rosszabb, kárt tesz valakiben?

- És te mit javasolsz? - vágott vissza Badru érzelemmentes hangon. - Itt maradnál és gondoskodnál róla?

Masud bólintott.

- Fizetségért cserébe.

- Újabb titok? - kérdezte Badru reménykedve. Amikor Masud megrázta a fejét, tudta, nincs választása. - Egy újabb szívesség?

- Nem hiszem, hogy ez nagy ár lenne, hercegem - nézett az alvó Aidenre. - Amellett pedig, csak nem bíznád ezt az embert egyik oktalan szolgádra? Bele se merek gondolni, mit tennének vele.

Badru keze ökölbe szorult. Masudnak igaza volt. Manu még mindig kutathat Aiden után. Nem hagyhatja magára.

Sóhajtott egyet.

- Gondoskodnál róla? Manu szerint veszélyes lehet. Nagyon erős.

- Mégis itt van - mosolygott Masud. - Bízz bennem, hercegem! - térdelt le és megcsókolta Badru kezét. - Biztosítalak, a rabszolgád itt lesz, amikor visszatérsz. A szavamat adom.

Valamiért Badru úgy érezte, Masud hazudik. De miért tenné? Még soha nem tette azelőtt.

Folytatása következik!