Tavaszdomb

B-vel a föld körül

Intsünk búcsút a nyárnak onnan, ahol még tart! B a Közel-Keleten.

***********************************************************************

A forróság úgy járta át a betondzsungelt, mint a kísértet Európát Marx és Engels víziójában. A levegő vibrált az égbe szökő toronyházak között, akárha csak a valóság kocsonyás fátyla tárulna szemünk elé. Az égen pedig egy fia felhő se volt.

Ahogy kikukucskáltam a napfénytető alól, mintha csak egy múmiává aszott Miami pillantott volna vissza rám. Furcsa párhuzam. Bár az összkép tényleg olyan volt, mint az amerikai nagyváros vibráló, dúsgazdag turistanegyede a csillogó szállodákkal és szórakozóhelyekkel. De ez a vidék nem is különbözetet volna jobban Florida nedvességben dúskáló, mocsaras környezetétől. Nem. Ez a Közel-Kelet sivatagainak pereme.

Persze Délnyugat-Ázsiáról az embernek ritkán az égbe szökő üvegpaloták nyugatias metropolisza jut eszébe. Legfeljebb Dubajról. Itt azonban, a térség másik végében, Izrael úgy emelkedik ki a sivatagból, mint egy oázis. Többszörös értelemben is. Több zöldet láttam az utcákon, mint amennyit egy sivatagos régióban az ember várna, és az ország amiatt is kulcsfontosságú a vidéken, mert itt van Algériától Iránig, Törökországtól Jemenig az egyik legnagyobb természetes édesvíz-gyűjtő. Amellett pedig ez a térség messze legmodernebb és legnyugatiasabb országa is, mint ahogy azt a csillogó fehér és üveg környezet elém tárta.

- Ha még sokat bámészkodsz, fel fog melegedni az italod - rántott vissza a valóságba egy lágyan csengő, de mégis, az angol szavakat furcsán kattogva ejtő hang.

Gépies mozdulatokkal fordultam arra, és bele is telt néhány másodpercbe, míg felfogtam a pult mögül rám mosolygó hosszúkás arc látványát.

- Ó! Bocsánat - ráztam meg a fejem. - Elbambultam.

- Azt észrevettem - nevetett fel a kattogó hang forrása, majd a füle mögé tűrte hosszú, mattfekete haja egy tincsét és a pultra könyökölt. Azt kívántam, bárcsak nagyobb kivágás lenne azon a fehér, rövidujjú pólón, és most bekukucskálhatnék a dekoltázsába. Ezért a "hiányosságért" viszont bőven kárpótoltam szűk farmer, amely úgy simult a fiatal pultos lány lábaira, mintha nem is viselne rajtuk semmit.

- Úgy... úgy látom, nincs túl nagy forgalom - igyekeztem folytatni a csevegést, mielőtt feltűnne neki, mennyire bámulom.

- Nem éppen - kuncogott. Nem tudtam eldönteni, azért-e, mert pontosan tudatában volt figyelmen tárgyának, csak udvariasságból nem tette szóvá, vagy azért, mert titkon ő is élvezte és nem akart elriasztani, vagy csak valami butaságot mondtam. - Ez Tel-Aviv - magyarázta. - Hiába hívják Tavaszdombnak, nyáron olyan rekkenő a forróság, hogy csak az őrültek és a... turisták merészkednek ki ilyen helyekre napközben - mosolygott rám biztatóan, jelezve, engem egyértelműen az utóbbi kategóriába sorol.

De igaza volt. Hiába feküdt ez a metropolisz a világ egyik legszárazabb vidékének legnedvesebb sarkában, ez mégis csak a sivatagos és dögmeleg Délnyugat-Ázsia. A cionizmus atyjának, a Budapesten született, de lelkében mindig is németes zsidó kultúrájú Theodor Herzl egyik regényének címe után Tavaszdombnak elnevezett Tel-Aviv hiába volt a térség legmodernebb nagyvárosa, és talán a legújabb is, a hozzá rokonítható nyugati városokkal ellentétben a nyüzsgést az időjárás gondosan elnémította a déli órákban.

- Megint elbambultál?

- Mi? Hogy? - kaptam fel a fejem, újabb nevetést csalva elő beszélgetőpartneremből.

- Úgy tűnik, te se nagyon bírod a meleget.

- Hát... tény, hogy jobban szeretem, ha nincs ilyen forróság - néztem ki a perzselő hőségben olvadó betonra. - Azt meg egyenesen utálom, ha rám süt a nap.

- Hát akkor gyorsan hagyd el Izraelt! - kacagott beszélgetőtársam, mosolyt csalva az én arcomra is.

- Szép kis központ ez, ami a fél napra kiürül - viszonoztam az incselkedést.

- Még szerencse, hogy nem ez a főváros - vágott vissza. - Ellentétben az Európában és Amerikában terjedő elképzelésekkel, a politikai központ vitán felül Jeruzsálem. Mint ahogy már több ezer éve.

- A visszatérő zsidóknak viszont kellett egy új kulturális központ, biztos, ami biztos - utaltam cinkos mosollyal az arcomon a csak a tizenkilencedik század végén alapított Tel-Avivra, ahova a Palesztínába visszatelepülő zsidók érkeztek, megtoldva a közeli régi, ízzig-vérig arab Jaffából kiköltöző hitsorsosaikkal. Aztán persze, némi fricskaként, utóbbit 1950-ben Tel-Avivhoz csatolták, hiába teljesen más még ma is a velejéig modern zsidó város és a tipikus közel-keleties hangulatú Jaffa városképe.

- Tel-Aviv, távol még a vitatott területektől is, ideális gazdasági központ. Meg a külképviseleteket is könnyebb ide helyezni, a konfliktusok elkerülése végett, mint a megosztott Jeruzsálembe - magyarázta a déli pangásban unatkozó pultos lány. - Na meg, sokkal jobb itt szórakozni is, mint a szűk utcákkal zsúfolt fővárosban.

- El tudom képzelni. Jobb is itt partikat szervezni, mint egy szent városban - próbáltam viccelődni.

- Ráadásként pedig itt a tenger is - intett a toronyházak mögött valahol elnyújtózó Földközi-tenger felé. Hiába a rekkenő hőség, nehogy azt hidd, hogy mindenki odabent kuksol! Csak menj ki a strandra! Most ott van a tömeg és a buli.

Mintha csak rögtönzött idegenvezetőm szavait akarnák alátámasztani, pont ebben a pillanatban sétált el két tizennyolc körüli lány az utca felé nyitott bár előtt, kontyba kötött hajjal, napszemüvegben, bikinijükre csak egy vékony nyári ruhát húzva, kezük pedig sokat mondóan egymáséba simult.

- Még egy dolgot árulj el! - formáltam lassan a szavakat, miközben tekintetemmel a párocskát követtem. - Miért van az, hogy alig lehet megtenni tíz métert a tel-avivi strandon anélkül, hogy két csókolózó lányba botlanál? - fordítottam tekintetem a pult mögött álló társam mosolygó kék szemei felé.

- Tizenegy méterenként jobb lenne? - vigyorgott. - Amúgy, nem tudom - vonta meg a vállát. - De ha Izraelnek két szíve lenne, Jeruzsálem mellett ez lenne a másik. Ha üzletet akarsz, vagy bulit, szórakozni, élni, akkor az ország bámely sarkából ide jössz. Amint nagykorúvá válik, minden izraeli fiatal az első adandó alkalommal ide jön bulizni egy jót. Szabadon. Ráadásul ez az ország legnyitottabb része is. Szóval... - vonta meg ismét a vállát -, tudja a fene. - De az biztos, hogy ezért én is kimennék oda - villantotta rám csillogó szemeit.

- Valóban? - mosolyodtam el én is.

Nem tudom, melyikünk keze mozdult előbb, csak azt, hogy a következő pillanatban ujjaink már összefonódtak a pult lapján.

- Nem kell ahhoz nekünk a strand - mondtam. - Én tudok jobbat. Amíg nincs vendég, megfelel a pult mögött is.

- Tetszik az ötlet - szaladt fülig a szája, tekintete pedig szemeimről ajkaimra vándorolt. Közben mindketten lassan előre hajoltunk, hogy szánk végül a pult felett érjen össze.

****************************************************************************

Ha tetszett, olvass egy szerelmes pár kalandjairól egy másik pezsgő városban is: Lopott pillanatok Párizsban