A gyilkosnak két arca van VIII. rész

Előzmény: A gyilkosnak két arca van I. rész
Közvetlen előzmény: A gyilkosnak két arca van VII. rész

Írta: Tonya S. Coley
Fordította: Sinara

**************************************************************************

26. fejezet

            Karent hangos, de töretlen dörömbölés rázta fel legmélyebb álmából, ami a szomszéd lakosztály felől érkezett.

– Mi a franc folyik odaát? – mordult fel, a zaj azonban csak nem akart abbamaradni. Lepillantott a vállát betakaró kócos szőke sörényre, ami Maddie alvó arcát takarta. Nyomott egy csókot a nő homlokára, mire az lassan, mormogva kinyitotta a szemét.

– Mi a baj? Nem tudsz aludni? – nézett fel a másikra fátyolos tekintettel.

Karen felsóhajtott, próbálva elrejteni frusztrációját.

– Hangosak a szomszédok.

A dübörgés újra kezdődött, Maddie pedig kissé felemelve a fejét, hegyezte a fülét.

– Váó! Úgy tűnik, jól szórakoznak. – Azzal ismét Karen vállára hajtotta a fejét.

A barna nő szabad kezével a telefonért nyúlt.

– Ez a 719-es, szóval annak kell lennie a 721-esnek – mormogta, miközben tárcsázta a megfelelő számot. Négyszer csengett ki, mire valaki felvette, majd visszatette.

– Hogy a jó büdös… – fortyant fel Karen.

– Mi a baj? – ült fel Maddie.

– Lecsapták – válaszolta a másik nő, most már dühösebben. Kimászott az ágyból, majd felhúzta a bokszeralsóját és a pólóját, mielőtt az ajtó felé indult volna.

– Hova mégy?

– Átmegyek, és elmondom, mi a véleményem a kiállhatatlan viselkedésükről.

Maddie emlékeztette magát, hogy soha ne ébressze fel álmából Karent, mert még a végén rá is ilyen dühös lesz. Viszont csak némán figyelte, ahogy a másik nő lófarokba fogta a haját, majd kilépett a folyosóra.

***

            Alma Johnnie fölé magasodott, ahogy lovagló ülésben ráereszkedett felesége felcsatolható szerszámára, miközben a fejtámlába kapaszkodott. Johnnie kezei a csípőjét markolták és fel-le mozgatták őt, amitől az egész ágy mozgott. Azonban fel sem merült bennük, milyen rettenetes ricsajt csapnak így a szomszéd lakosztályban. Amikor a telefon megszólalt, Johnnie gyorsan felkapta, majd szó nélkül visszatette a helyére.

– Si, mi amor – zihálta Alma.

– Erről ennyit, drágám! Folytassuk! – nyögte Johnnie. Figyelmen kívül hagyták a hangos dörömbölést az ajtón. Mindketten csak hangosan nyögtek és sikoltoztak a rájuk törő gyönyörtől.

***

            Maddie hallotta, ahogy Karen a szomszéd lakosztály ajtaján dörömböl. „Ó, a fenébe is!” – gondolta. – „Jobb, ha felkelek, mielőtt valami komolyabb baj történne.” Azzal kikászálódott az ágyból, és magára kapott egy köntöst.

***

            Johnnie és Alma egymás mellett ziháltak, amikor végre felfigyeltek a dörömbölésre. Johnnie az órájára pillantott, és látta, hogy éppen hajnali öt van.

– Ki lehet az ilyenkor? – fújtatott dühösen.

– Nem tudom, Querida. De biztos fontos.

Johnnie kimászott az ágyból, és lecsatolva magáról a műpéniszt, a padlóra hajította. Nem fáradt azzal, hogy bármit is magára kapjon, csak úgy, ahogy volt, feltépte az ajtót.

­­***

            Karen hangosan püfölte az ajtót, majd amikor az hirtelen kinyílt, tett egy lépést hátra, hogy védekezően maga elé emelje az ökleit, támadásra számítva. A lélegzete viszont egy pillanatra kihagyott, amikor megpillantotta maga előtt a meztelen Johnnie-t, minden tagján csillogó izzadtsággal.

– Johnnie?

– G? – nézett rá meglepetten a másik nő, félrebillentve a fejét. – Mit csinálsz te itt?

– Én… Szóval, felébresztettetek – jött a zavarodott válasz.

Alma jelent meg Johnnie háta mögött, és ráterített egy köntöst. Kipillantott a felesége mögül, és az ajtó előtt álló nőre nézett.

– G? Mi folyik itt?

Johnnie összehúzta magán a köntöst.

– Felébresztettük.

Alma elpirult.

– Bocsánat érte. Szeretnél bejönni?

Mindannyian összerezzentek, amikor Maddie kilépett a lakosztálya ajtaján.

– Karen? Minden rendben? – lépett oda a nőhöz.

– Maddie? – pillantott rá Johnnie.

– Te meg mit keresel itt? – nézett rá a szőke nő.

– Ezt én is kérdezhetném. – Egy pillanat múlva beléhasított a felismerés. – Karennek szólított.

– Ez az – lépett ki Alma a folyosóra. – Te vagy Karen Grace. Tudtam, hogy ismerős vagy valahonnan, amikor aznap éjjel találkoztunk a bárban.

Johnnie még dühösebb lett.

– Tudhattam volna, hogy ti ketten összebeszéltek. Próbálsz belső információkhoz jutni, Grace?

„Ó, a fenébe is!” – zsörtölődött magában Karen.

– Johnnie! Én nem…

A másik nő azonban egy kézmozdulattal félbeszakította.

– Tartsd meg magadnak! – Aztán visszament a lakosztályába, és egyedül hagyta Almát Maddie-vel és Karennel a folyosón.

Alma Karen arcába nézett, és észrevette rajta a sértett kifejezést. „Nem hiszem, hogy bármiféle hátsó szándéka lett volna” – gondolta, majd megköszörülte a torgát.

– Talán mind bemehetnénk, és tisztázhatnánk ezt.

Maddie és Karen vonakodva követték.

            Johnnie fel-alá járkált a szobában, összeszorítva, majd szétnyitva az öklét. „Az a csúszómászó szemét ribanc! Fel kellett volna ismernem. Be akarta hízelegni magát, hogy aztán kitálaljon rólam” – morogta, de a gondolatait félbeszakította Alma érkezése.

– Johnnie! Tudom, hogy most nagyon dühös vagy.

– Rohadtul igazad van. Dühös vagyok.

– Le kell nyugodnod, és kimenned beszélni vele.

– Hogy? Azt akarod, hogy engedjem azt a ribancot tovább hazudozni? Gondold át újra, kislány! – lépett az ajtóhoz Johnnie, Alma viszont megállította.

– Mit akarsz csinálni?

– Szétrúgni a seggét.

– Nem. Nem fogod. Szépen kimész, és beszélsz G-vel – jelentette ki határozottan. – Meg fogod hallgatni őt.

Johnnie a felesége könyörgő, de mégis határozott arcára nézett. Rájött, hogy a feleségének igaza van. Nem keverhet több bajt maga körül.

– Rendben, Alma! Csak adj pár percet, hogy lenyugodjak!

A mexikói nő lábujjhegyre emelkedett, és egy csókot nyomott Johnnie arcára.

– Ez az én feleségem.

­­­­­***

– Karen! Én ezt nem értem. Miért ilyen dühös rád Johnnie? – kérdezte Maddie.

A riporter lehajtotta a fejét, és az ölébe tett kezeit bámulta.

– Nem tudta, ki vagyok valójában.

– Úgy érted, nem tudta, hogy riporter vagy? – tette a vállára a kezét Maddie. – Most biztos azt hiszi, átverted. Ezt pedig különösen utálja.

– Most már tudom. Nem akartam, hogy így tudja meg. Amikor találkoztam vele, nem úgy voltam ott, mint Karen Grace, a riporter. Önmagam voltam. G – suttogta. – Nem akartam semmit kiszedni belőle, vagy ilyesmi. A fenébe is! Tegnap volt az utolsó napom a lapnál.

– Meg fogja érteni, ha elmondod neki – próbálta megnyugtatni Maddie.

A beszélgetésük félbe szakadt, amikor Alma kilépett a szobából.

– Johnnie is mindjárt jön.

– Nagyon dühös, igaz? – kérdezte Karen.

– Ez, drága barátom, enyhe kifejezés – csóválta a fejét Alma, majd Maddie felé fordult. – Na és, mikor jöttél vissza a városba? – Próbálta visszafogni magát, és nem túl szarkasztikusnak tűnni.

– Tegnap érkeztem. Itt akartam lenni a tárgyalás végén.

Alma felsóhajtott.

– A vád tegnap végzett.

– Igen. Tudom. Abbott már akkor elítélte, amikor a sajtónak nyilatkozott – válaszolta Maddie.

– Ezt meg hogy érted?

– Csak ismételgette újra meg újra, hogy bűnös – magyarázta Karen, érezve a feszültséget a másik két nő között. – Maddie megmutatta neki, hol a helye – mosolyodott el, Maddie pedig megszorította a kezét.

A kis közjáték nem kerülte el Alma figyelmét. „Szóval az öreglány végre továbblépett. Helyes. Utáltam volna, ha szét kell rúgnom a seggét, mert megint rámozdul Johnnie-ra.”

            Gondolatait Johnnie érkezése szakította félbe. A belépő nő most G-re nézett, gyilkos pillantásokat küldve felé.

– Kezdj bele! – morogta.

G megköszörülte a torkát.

– Johnnie! Azon az éjszakán a bárban, nem úgy voltam ott, mint az a Karen Grace, akit te ismersz. Önmagam voltam. Teljesen szabadon. Senki sem tudja, hogy Karen Grace, a riporter és G egy és ugyanaz a személy. Láttam, min mégy keresztül, és láttam, hogy ebből nem sülhet ki semmi jó.

– Miért nem mondtad el nekem, ki vagy?

– Te utálod Karen Grace-t. De akkor én nem ő volt. Csak önmagam.

Johnnie hallgatta, ahogy G folytatta a mondókáját mindenről, amit el kellett mondania. Legbelül igazat is adott neki, amiért elhallgatta a kilétét. Ez esetben valószínűleg tényleg az lett volna az első dolga, hogy jól seggbe rúgja.

            Maddie és Alma nagy érdeklődéssel figyelték őket, remélve, hogy Johnnie elfogadja a hallottakat. Mindketten tudták, mennyire utálja, ha átverik. Alma viszont megkönnyebbülten felsóhajtott, amikor látta Johnnie arcizmait elernyedni.

– Ez a teljes igazság, Johnnie. Azon kívül, ha bármit is meg akartam volna tudni róla, azt nyilvános helyen kellett volna tennem. Nem kockáztathattam meg, hogy kiderüljön, leszbikus vagyok. Az állásomat veszélyeztettem volna. De most már úgysem számít, mert ú munkát kaptam, ők pedig elfogadnak úgy, ahogy vagyok. Nem azért voltam melletted, mert bármit is ki akartam volna deríteni rólad. Tényleg szerettem volna a barátod lenni.

Johnnie G őszinte szemeibe nézett, majd elfogadóan bólintott.

– Rendben, G. Hiszek neked.

– Köszönöm.

Ezután Johnnie összefonta a karjait a mellkasa előtt, és felvont szemöldökkel Maddie-re nézett.

– Most pedig, mond el, te mit keresel itt, Maddie!

– Itt akartam lenni a tárgyalás végén Johnnie – mondta őszinte hangon. – Nem tudtam távol maradni.

– Nem lesz lehetőséged, hogy bemenj a tárgyalóterembe. O’Connell bezáratta a folyamatos rendbontások miatt – mondta Johnnie, majd gyorsan Almára nézett, figyelve a reakcióját. Tudta, hogy a felesége szívből utálja Maddie-t. De amikor Alma arca együttérző kifejezést öltött, összezavarodott. „Semmi sikoltozás és hajtépés, kislány? Ez már haladás?” – gondolta, aztán beléhasított a felismerés. – „Ezek ketten együtt vannak? Nos, ez jó kis meglepetés. Jó neked, Maddie.”

            Visszafordult a vendégeihez, és elmosolyodott. Érezte a közöttük pattogó szikrákat. Ahogy G simogatta Maddie hátát, az pedig a másik térdére tette a kezét…

– Ha végeztetek, jobb lesz, ha ezeket ketten engedjük visszamenni a szobájukba – szakította félbe a jelenetet Alma.

– Persze – válaszolta Johnnie. – Bocsi a zajért.

G és Maddie felálltak.

– Semmi gond. Reméljük, még találkozunk – válaszolta G.

– Miért nem ebédelünk együtt? – ajánlotta fel Alma. – Persze ha csak nincs más programotok.

Johnnie megrökönyödve nézett a feleségére.

– Ö, persze – válaszolta Maddie. Örült Alma közeledésének. „Azt hiszem, nem tekint többé rám riválisként” – mosolyodott el magában.

– Hogy hangzik a fél egy? – vetette fel G.

– Tökéletes – bólintott Johnnie. „Veled pedig, Mrs. Green, majd beszélünk még” – tette hozzá gondolatban.

Búcsút intettek a vendégeiknek, majd Johnnie azonnal Almához fordult.

– Elmondanád nekem, miért akarod, hogy velünk ebédeljenek?

Alma megvonta a vállát.

– Csak úgy gondoltam, szép gesztus lenne az után, hogy így letorkoltad szegény G-t. Azt hitte, keresztben lenyeled.

Johnnie a karjai közé vonta a feleségét. Imádta, ha magán érezheti a mexikói nő teste melegét.

– Csak az én drága feleségemnek köszönhetem, hogy megmutatta, milyen hülye is voltam.

Alma felnézett rá és elmosolyodott.

– Ez a munkám. Legalább egyikünknek meg kell őriznie a hidegvérét.

Johnnie megcsókolta a feje búbját.

– Ha már programot szerveztél ebédidőre, szükségem lesz egy kis alvásra. Egész éjjel fenn tartottál, akár egy szexrabszolgát.

– Én? – nézett rá Alma hitetlenkedve. – Nem hinném, hogy nagyon noszogatni kellett volna téged, Miss Gyerünk Kislány Csak Még Egy Kicsit.

Egy pillanatig csak bámultak egymásra, majd mindketten hangosan felnevettek.

­­­­­­­­­­­***

– Szóval G? – mosolygott Maddie.

– Nos, a barátaim így hívnak – ült le a másik nő az ágyra, és keresztbe tett lábakkal a fejtámlának dőlt. – Csak akkor vagyok Karen, ha dolgozom.

Maddie odalépett hozzá, és gyengéden széttolta barátnője combjait.

– És mit szeretnél, én hogy szólítsalak? – kérdezte vágytól túlfűtött hangon.

G érezte izgatottságának bódító illatát, amitől a csiklója hirtelen lüktetni kezdett. Fel-le mozgatta a kezeit Maddie combjain.

– Te szólíthatsz, ahogy csak akarsz, bébi – duruzsolta.

Maddie lassan kigombolta partnere felsőjét.

– Ha a barátaid G-nek hívnak, akkor én jobban szeretnélek Karennek hívni. Nem akarok csak egy egyszerű barát lenni.

A másik nő arcán széles mosoly terült szét.

– Akkor Karen.

Bar Refaeli alias Maddie Marshall.

 ***

            Amikor Maddie felébredt, Karen még mindig rajta feküdt, kezét a combjai között tartva, ujjai pedig mélyen a szőke nő testében pihentek.

– Karen? Drágám! Ébredj! Kérlek – suttogta gyengéden Maddie, emlékeztetve rá, hogy nem tanácsos barátnőjét túl hangosan ébresztenie. A válasz viszont csak egy halk morgás volt. Újra a nevén szólította, de ismét csak ugyanazt a választ kapta. Gyengéden végigsimított a másik nő hátán, mire Karen felnyögött, és a kutató kéznek dörgölte magát. Ujjai ismét megmozdultak, újjáélesztve a tüzet Maddie-ben. A szőke nő ujjai megmerevedtek, ahogy a másik rátalált a csiklójára.

– Ó, igen, kicsim! – nyögött fel.

Karen nem szólt semmit, csak tovább mozgatta benne az ujjait. Érezte, ahogy Maddie nedvei beterítik a kezét.

– Olyan jó! – sziszegte Maddie, és ő is mozogni kezdett a fürge ujjakon. – Ó, istenem! Olyan őrülten jó vagy!

– Szeretek így ébredni – suttogta Karen, levegő után kapkodva, ahogy legördült Maddie-ről, és a hátára feküdt.

– Ahogy én is – mosolyodott el Maddie.

Karen az órára pillantott.

– Azt hiszem, jobb, ha megyek. Még le kell zuhanyoznom és átöltöznöm.

Maddie szorosan magához vonta őt.

– Nekem pont így tökéletes az illatod.

– Olyan a szagom, mint aki egész éjszaka kefélt – kacagott Karen.

– Nem. Olyan a szagod, mint aki az éjszaka egy nagyszerűt kefélt.

­­­­***

            A két pár a Chili’s-ben ebédelt. Karen és Alma azon versenyeztek, hogy ki töm be több bordát egyhuzamban. Végül Karen nyert. Hátra tett kézzel.

            Maddie lenyűgözve bámulta őket, azon merengve, hogy lesz képes etetni ezt a feneketlen bendőt. De aztán elmosolyodott a gondolatra, hogy neki épp elég, hogy lesz lehetősége megpróbálni.

– Fizess, Johnnie! – kuncogott.

– Hogy engedhetted, hogy többet egyen, mint te, Alma? – morogta Johnnie, miközben egy ötdollárost nyomott a szőke nő kezébe.

– Nem tehetek róla. Legalább két gyomra van, vagy valami. Nem az én hibám – dörzsölta Alma a hasát, miközben hátra dőlt a székében.

– Én már láttam, hogy dolgozik az én kis zabagépem – somolygott Maddie, majd elpirult a megnevezéstől. Karen viszont csak elmosolyodott, és Maddie kezére tette a sajátját. Őt csak az érdekelte, hogy Maddie az Ő kis zabagépének nevezte őt. Ez pedig megdobogtatta a szívét.

– Jöhet a desszert? – kérdezte, és összedörzsölte a tenyerét. A gyomra is megkordult a gondolatra.

Almának ekkor ki kellett mennie egy kicsit a mosdóba, Maddie pedig csatlakozott hozzá. Miközben a mexikói nő a kezét mosta, felpillantott szőke társára. Most sokkal boldogabbnak tűnt, mint korábban. Alma már arra gondolt, hogy idővel talán meg is kedveli ezt a nőt.

            Maddie érezte, hogy Alma őt nézi.

– Remélem, nem bántottalak meg – szólalt meg végül. – Tudom, hogy utálsz, de remélem egyszer…

– Maddie! – szakította félbe Alma. – Amíg nem hajtasz rá a feleségemre, semmi bajom veled. A jelenlegi helyzetben, nem hiszem, hogy bármi problémánk is lenne egymással.

– Ez igaz.

– Láttam, hogy nézel Karenre. Ugyanúgy, ahogy én Johnnie-ra.

– Ennyire egyértelmű? – pirult el Maddie.

– Igen… Szeretnéd tudni valamit?

– Persze.

– Karen is ugyanúgy néz rád.

– Tényleg? – csillant fel Maddie szeme reménykedve.

– Aha. Azt hiszem, ti ketten egymásnak lettetek teremtve.

Maddie megkönnyebbülten felsóhajtott.

– Attól féltem, hogy megszállottnak tart, vagy ilyesmi.

– Amit Johnnie-val műveltél, az megszállottság – válaszolta Alma komoly hangon. – De amit most látok kettőtök között, az igaz szerelem.

– De olyan gyorsan történt!

– A szerelem néha ilyen. Ne félj belevetni magad, vagy próbálj elfutni előle! Csak élvezd!

Maddie elmosolyodott.

– Most már értem, miért szeret téged Johnnie annyira. Nagyon bölcs nő vagy.

– Köszönöm – pirult el Alma.

– Őszintén örülök, hogy ti ketten egymásra találtatok.

***

            Johnnie az órájára pillantott.

– Mi tart már ennyi ideig?

– Gondolod, hogy meg kéne néznünk őket? – kérdezte Karen. – Tapintani lehetett köztük a feszültséget.

– Nem. Szerintem meglesznek – fészkelődött Johnnie ültében. – Alma tudja, hogy Maddie érdeklődése már egészen másfelé irányul.

– Ö, igen – száradt ki hirtelen Karen szája. – De remélem, nincs vele problémád.

– Kellene? Maddie-vel már évekkel ezelőtt végeztünk… Igazából örülök is, hogy végre talált magának valakit.

– Ahogy én is – mosolyodott el Karen.

Mielőtt folytathatták volna, Alma és Maddie visszatértek a mosdóból.

– Minden rendben ment odabent? – viccelődött Karen.

Maddie felnevetett, és meglapogatta a vállát.

– A lehető legnagyobb rendben – mondta, majd Almára kacsintott, a mexikói nő pedig viszonozta a gesztust.

Johnnie figyelmét nem kerülte el a kis közjáték, és tudta, muszáj lesz kiszednie a részleteket a feleségéből, ha visszatértek a hotelbe.

27. fejezet

– Na ne baszakodj velem! – nézett Tori vele szemben ülő barátjára hitetlen ábrázattal.

– Eszem ágában sincs – válaszolta Johnnie. – Ott voltam, de én sem igen hiszem el.

A pincében ücsörögtek egy-egy pohár pepsi társaságában, miután lejátszottak egy pár biliárd-meccset. Tori kényelmesen elhelyezkedett egy fotelben, míg Johnnie végigdőlt a kanapén, egyik lábát annak háttámlájára téve.

– Csak ülsz itt fapofával, és azt állítod, hogy Alma nem rúgta fel Maddie-t műholdnak, amikor meglátta? – hitetlenkedett Tori.

– Pontosan.

– Semmi üvöltözés, vagy hajtépés…

– Semmi.

– Hogy az a…

Johnnie felnevetett.

– Én úgy láttam, hogy nagyon jól meg voltak egymással. Egyfolytában csak vigyorogtak, mint a tejbetök.

Tori egy pillanat alatt kiköpte, ami a szájában volt.

– Hogy mi? – törölte meg az arcát.

Johnnie ismét felnevetett, és hálát adott a szellemeknek, hogy kellő távolságban foglalt helyet a barátjától.

– Alma azt mondta, beszélgettek a mosdóban.

– És nem tépték szét egymást odabent? – vonta fel az egyik szemöldökét Tori.

– Nem – csóválta a fejét Johnnie. – Tényleg csak beszélgettek.

Tori csak most jött rá, hogy csak ugyanazokat a kérdéseket teszi fel újra és újra, de nem tehetett róla. Aztán észrevette a Johnnie arcára kiülő öntelt vigyort. „Most szórakozol velem, haver? Lássuk, mit mondasz erre!”

– Azt hiszem, ez azt jelenti, Maddie már kiábrándult belőled.

Most Johnnie-n volt a sor, hogy visszaadja a szája tartalmát, de Tori szerencsétlenségére, ő tökéletesen célzott.

***

            Glenda az intenzív osztály várótermében ücsörgő Markot bámulta. Nagyon soványnak és sápadtnak tűnt, a szemei alatt pedig sötét karikák díszelegtek. Egyértelmű volt, hogy egy éjszaka sem aludt nyugodtan a baleset óta. Csoda, ha nem rokkan bele ebbe az egészbe.

– Mark! Szeretnéd, ha behoznék neked valamit?

– Nem. Semmit. Köszönöm – válaszolta a férfi összeszedetlenül, arcára erőtetve egy mosolyt.

Glenda észrevette, hogy már nincs sok idő hátra a látogatási időig.

– Mark! Szeretnél te bemenni hozzá elsőnek? Én várhatok a következő órai látogatásig.

– Te is már elég régóta vársz itt, Glen! Kibírom. – Az órájára pillantott. – Idő van. Menj csak elsőnek!

– Oké, Mark – állt fel a nő. – Nem maradok sokáig.

Egy pillanatra megállt a kórterem ajtajában, és csak bámulta Tracy mozdulatlan testét.

– Gyere vissza hozzánk, Tracy! – suttogta. – Szükségünk van rád.

Vett egy mély levegőt, és belépett a szobába, hogy leüljön az ágy mellé.

– Hello, Tracy! Sokkal jobban nézel ki ma – szorította meg a férfi kezét. – Kaia hiányol. Minden nap csak azt kérdezgeti, mikor jön vissza Tracy bácsi*­­, hogy játsszon vele. – Kűzdött, hogy visszatartsa a könnyeit. – Johnnie tárgyalása is hamarosan véget ér. Az a faszfej Abbott már most úgy viselkedik, mintha elítéltette volna.

– Hallod ezt? – kuncogott a hang. – Úgy néz ki, a kis barátnőd elég nagy szarban van.

– Pofa be! – válaszolta Tracy. – Johnnie ártatlan. Nincs az az isten, hogy elítéljék.

– Ha nem találnak bizonyítékot arra, hogy nem ő tette, akkor bizony el fogják ítélni. Nem figyeltél arra, amit mondtak neked? Olyan patetikus! Itt fekszel az ágyadban, ahelyett, hogy bármit is tennél, hogy segíts neki.

– Én most már nem tehetek semmit érte.

– És ha mégis lenne? Megtennéd?

– Johnnie jó volt hozzám – válaszolta Tracy. – Bármit megtennék, hogy segítsek neki.

– Nos, én másképp gondolom.

– Hogy? Miről beszélsz?

– Semmiről – válaszolta a hang közönyösen.

– Van valami, amit nem mondasz el nekem. Tudni akarom.

– Pattanj fel végre ebből a nyomorult ágyból, és talán elmondom!

Mark megszorította Tracy kezét.

– Tracy! Minden rendben lesz. Az orvos azt mondta, a tüdőd szépen gyógyul. Helyre rakták a bordáidat, amennyire csak tudták. – Felsóhajtott, és megcsókolta Tracy kezét. – Most már csak várnunk kell, hogy visszanyerd az eszméleted. Mindannyiunknak hiányzol, szerelmem. – Egy pillanatig csak némán bámulta a szeretett férfi arcát, remélve, hogy hamarosan felépül. – Alma minden nappal egyre kerekebb lesz. Johnnie már azzal viccelődik, hogy kieszi őket a vagyonukból.

Mielőtt folytathatta volna, érezte, hogy Tracy ujjai megrándulnak a kezében.

            Elkerekedett szemekkel nézett az ágyban fekvő férfira, és azonnal a csengő gombjához nyúlt.

– Csináld még egyszer, kicsim! Kérlek!

Amikor a nővér megérkezett, Mark elmondta, mi történt.

– Valószínűleg csak reflex volt – válaszolta a nő. – Az izmok akaratlan összehúzódása.

– Ez nem reflex volt – tiltakozott Mark.

A nővér ránézett, és látta a reménykedést a férfi szemében.

– Biztos benne?

– Persze – bólintott Mark, és ismét Tracy-hez fordult. – Kicsim! Mutasd meg még egyszer ennek a kedves hölgynek!

A nővér türelmesen várt, de nem történt semmi.

– Uram! Emlékszik, miről beszél neki? Talán az hatott rá – lépett oda az ágyhoz.

Mark próbálta leküzdeni az izgatottságát és visszaemlékezni, miről beszélt. Almáról és Johnnie-ról.

– Alma most már tényleg kezd hatalmas lenni.

Semmi válasz.

– Johnnie azt mondja, igazán nagy az étvágya.

Tracy ujjai ismét megmozdultak.

– Ez az – suttogta a nővér.

– Johnnie tárgyalása hamarosan véget ér, szerelmem.

A szívmonitoron megjelent egy nagyobb kilengés, és Tracy ujjai megint megmozdultak.

– Szeretnéd, ha hívnám Johnnie-t, kicsim?

A szívmonitoron ismét megjelent egy nagyobb kilengés, a nővér pedig hevesen jegyzetelni kezdett.

– Itt maradhatok még egy kicsit? – nézett Mark a nőre. Az hezitált egy kicsit. Tudta, hogy ez a szabályzatba ütközik. – Ha ez segít neki visszatérni, maradjon! – mondta végül.

– Az a fiatal nő a váróteremben tudja, hogy érje el Johnnie-t – mondta Mark. – Szólna neki,

– Persze – paskolta meg a nővér a vállát.

Glenda épp egy újságot olvasgatott, amikor megpillantotta a felé közeledő nővért. Félelem hasított a szívébe. „Ó, istenem! Csak add, hogy Tracy jól legyen!”

– Mr. Kenon, úgy tűnik, reagál a verbális stimulációra – mondta a nő. – A fiatalember, aki vele van, azt kérte, hogy lépjen kapcsolatba valakivel, akit úgy hívnak… Johnnie?

Glenda elmosolyodott, és a telefonjáért nyúlt.

– Mi történt?

– Valahányszor a fiatalember ezt a Johnnie-t emlegeti, Mr. Kenon reagál – válaszolta a nővér.

Glenda gyorsan tárcsázta Johnnie számát.

***

– Szóval ez a magyarázat a feszültségre, amit éreztem közted és Alma között – kortyolt bele Karen az italába.

– Dióhéjban, igen – bólintott Maddie. Tudta, hogy el kell mondania Karennek a teljes igazságot. A jót, a rosszat, és arra, amire sose lesz büszke. „Remélem, ez nem riaszt el tőlem, Karen.”

A másik nő egy pillanatra elmerült a gondolataiban.

– De most már minden rendben köztetek, ugye? Úgy értem, már nem vagy belezúgva Johnnie-ba, ugye?

„Kérlek, mond, hogy nem!” – tette hozzá gondolatban.

Maddie közelebb húzódott a kedveséhez.

– Johnnie-val most már csak barátok vagyunk. Higgy nekem, Karen! Most ott vagyok, ahol akarok lenni.

Karen szélesen elmosolyodott.

– Ahogy én is, Maddie. – Azzal megcsókolta a szőke nő orrát. – Szeretnél feljönni hozzám? Csinálok neked vacsorát.

– Semmire nem vágyom jobban – bújt hozzá Maddie, bár, talán, mégiscsak volt valami. – Hozom a táskámat.

Karen elkapta a karját egy pillanatra.

– Hozz váltás ruhát is!

Maddie ujjongani tudott volna. „Hál’ Istennek, nem rohant el sikoltozva” – gondolta.

– Reméltem, hogy ezt mondod – adott egy gyors csókot Karen arcára, és elsietett.

­­­­***

            Johnnie lassan körözött Alma hasán az ujjával, miközben az odabent növekvő babának suttogott.

– Mind mondasz a kicsinek, drágám? – kérdezte Alma, Johnnie hajával játszadozva. – Arra buzdítod, hogy a szuszt is rugdalja ki belőlem?

Johnnie elnevette magát, ahogy felnézett a feleségére.

– Egyes dolgok csak anyára és lányára tartoznak. – Ezzel a mondatával egy mogorva pillantást váltott ki Almából. – Nem bátorítom, hogy rugdaljon, kicsim. Ígérem.

– Ajánlom is, Querida.

Johnnie közelebb bújt hozzá, és magához húzta a felesége arcát.

– Úgy érzed, elhanyagollak, kislány? – hintette be apró csókokkal Alma arcát, mire az felkacagott. – Lássuk csak, tudunk-e valamit tenni ezellen! – futtatta végig ujjai hegyét felesége érzékeny mellbimbóin.

– Ó, Querida! Ez olyan jó érzés! – suttogta Alma, és hátra dőlt az ágyban.

Johnnie harapdálni kezdte a nyakát, miközben Alma kezei a hátát járták be.

– Csodás az ízed, szerelmem.

– Si, bebe.

Johnnie felnevetett. Tudta, hogy Alma kezd felizgulni. Ilyenkor kezdett el mindig spanyolul beszélni. A kezei megtalálták az utat Alma combjai közé, miközben ráhajolt a felesége telt melleire.

            A telefon csörgése szakította félbe a jelenetet. „Ki a jó büdös…” – morogta Johnnie, miközben fogadta a hívást.

– Halló! – nyögte.

– Johnnie! Itt Glen. Változás állt be Tracy állapotában.

Johnnie azonnal felült.

– Mi van vele? Mi történt?

– Mark volt vele. A nővér azt mondta nekem, reagált, amikor a te nevedet hallotta.

– Megyek, ahogy tudok – mondta Johnnie, és letette a telefont.

– Mi történt, kicsim? Tracy jól van? – kérdezte Alma aggodalmas hangon.

Johnnie kikászálódott az ágyból, és öltözködni kezdett.

– Glen volt az. Azt mondja, Tracy reagál a nevemre. Megyek, és megnézel, mi történik. Talán tudok segíteni.

Alma is felkelt, és átölelte a felesége vállát.

– Remélem, hogy tudsz, drágám.

***

– Olyan fáradt vagyok! – nyögte Tracy.

– Ahogy én is – válaszolta a hang. – Fogalmam se volt róla, hogy ilyen puhány faszkalap vagy. A fenébe is! Akár egy hamburgerzabáló zsírdisznó.

– Hagyj békén! Te még a kisujjadat se mozdítottad meg. Egyedül nem megy.

– Persze, persze! Bánom is én.

– Mit tudsz, ami segíthet Johnnie-n?

– Egy szóval sem mondtam, hogy tudnék bármit is.

– Hazudsz.

– Te csak foglalkozz a felépülésünkkel! Majd szólok, ha úgy látom jónak.

***

            Johnnie leállította a kocsiját a kórház parkolójának legtávolabbi sarkában. Elfelejtette, hogy vasárnap van, a szokásos látogatási nap, így az egész hely dugig volt kocsikkal. Idegesen felsóajtott, és rohanni kezdett a bejárati ajtó felé. Hosszú haja hullámzott mögötte a levegőben.

***

            Mark előre-hátra dülöngélt ültében. Nehezen tudott megmaradni az idegességtől egy helyben. Glenda az órájára nézett. Úgy érezte, mintha az idő csak vánszorogna.

„Johnnie-nak tíz percen belül itt kellene lennie” – gondolta éppen, amikor az emlegetett személy berobbant a helyiségbe.

– Hogy értél ide ilyen gyorsan?

– Nagy benne a gyakorlatom – ölelte magához a barátját Johnnie, és megcsókolta a feje búbját. Aztán Markhoz fordult, aki boldogan állt fel a székéből, hogy láthatja. – Jól van. Mondj el mindent!

– El sem hiszem. Reagált – hebegte a férfi. – Inkább gyere! Nézd meg magad! A nővér azt mondta, bemehetünk, amint ide érsz.

Johnnie nem is vesztegette tovább az időt, csak a kórterem felé indult.

***

            Alma a konyhában tett-vett. Készített magának egy kis nassolni valót.

– Mit csinálsz? – lépett be a helyiségbe Tori, és átpillantott a válla felett. – Á! Egy kis vacsora utáni nasi.

Alma gyengéden belekönyökölt a hasába.

– Fogd be! Éhes a gyerek.

Tori elmosolyodott.

– Gondolom, nem jutott neki túl sok abból az elefántnyi vacsorából, amit két órája betömtl.

Alma megfordult, és vetett rá egy morcos pillantást. Tori előszeretettel piszkálta őt amiatt a rengeteg étel miatt, amit megevett. De mindketten tudták, hogy az egész csak tréfa.

– Hol a feleséged? Vajon mit szólna hozzá, hogy te itt piszkálsz engem? Talán meg is keresem, és elmondom neki.

Általában ez megrémítette volna Torit, most viszont csak nemtörődöm módon felhorkantott.

– Alszik.

– De egyszer fel fog ébredni – vetett rá egy macskaszerű vigyort Alma. – Akkor pedig semmi nem akadályoz meg benne, hogy elmondjam neki.

Erre Tori már nem tudott mit felelni. Az arcára kiülő kifejezéstől Alma nem tudta visszatartani a kacagást. Csak elfordult, és egy tálcára pakolta az ételét, hogy kimenjen a konyhából, Torival a sarkában.

– Ne már, Alma! Csak vicceltem. Nem vehetnéd elő egy kicsit a humorérzékedet?

Alma szélesen elmosolyodott, de ezt Tori nem láthatta.

– Nem.

„Ó, az istenért!” – motyogta magában Tori.

– Alma! Csak szórakoztam.

– Belül zokogok – vágott keserű képet Alma. – Talán már meg sem tudom enni ezt.

„A fenébe, a fenébe, a fenébe! Ha nem rendezed el ezt, Ceecee leszedi a fejedet.”

– Sajnálom, Alma. Mit tehetnék, hogy kiengeszteljelek?

– Ez a tálca túl nehéz. Behoznád a hálószobámba?

– Persze, Alma. Bármit, amit csak akarsz – könnyebbült meg Tori, reménykedve, hogy ezzel kiengesztelhette a másik nőt. Elvette a tálcát, és boldogan vitte be Alma és Johnnie hálószobájába. A mexikói nő leült az ágyra, és az ölébe vette a tálcát. – Tehetek még valamit érted?

– Ha már így kérded, igen. Bob holnap még nem hív be téged tanúskodni, úgyhogy eljöhetsz velem és Ceecee-vel babaholmikat vásárolni.

– Vá-vá-vásárolni? Holnap? Veled és Ceecee-vel? – hebegte Tori. „Ó nem! Azt nem! Bármit, csak ezt ne! Csípjen meg valaki, mert biztos álmodom!”

Kayann Sunarth alias Tori Krisp.

– Azt mondtad, bármit – vigyorgott Alma önelégülten. – Ettől jobban érezném magam, ha már így megbántottál

„Ezek után, remélem, kétszer is meggondolod, mielőtt szórakozol velem.”

Tori nehézkesen felsóhajtott.

– Oké. Vásárlás holnap veled és Ceecee-vel.

– Helyes. Most már elmehetsz – intett Alma, akár egy pöffeszkedő királynő.

Tori nem tehetett mást, csak elsomfordált. „Én és az a nagy szám.”

***

            Johnnie lenézett Tracy-re, aki látszólag változatlan állapotban feküdt a kórházi ágyban, és felidézte az első alkalmat, amikor találkoztak. Egy rendőrkülönítmények közötti futball meccsen történt. Gyilkosságiak a Speciális ügyosztály ellen.

– Green! Te fogod azt a melákot ott – intézkedett Coley őrmester.

Johnnie az ellenfelére nézett.

– Ugye csak viccel? Az a pasas egyből ki fog lapítani.

– Ne adjon neki rá esélyt, Green! Láttam már sokkal nagyobb pasasokat is könnyedén elintézni.

Johnnie magában morgott, de odasétált a megjelölt helyre. Az ellenfele küldött felé egy barátságos mosolyt. „Ez a fickó nem olyan, mint a többi faszkalap a speciálisoknál” – gondolta. – „Egész barátságosnak tűnik. Még a végén rosszul fogom magam érezni, ha a földbe döngölöm.”

A játék elkezdődött, Johnnie pedig támadásba lendült, de a védők fala megállította. „Hogy az a…” – mordult fel, ahogy a földre sodorták. Egy nagy kéz nyúlt le, hogy felsegítse.

– Bocsánat érte. A nevem Tracy Kenon. És a tied? – mérte végig a nőt.

„Hogy a nevem?” – söpörte le a földet magáról Johnnie. – Johnnie. Johnnie Green. Örülök, hogy megismerhettelek.

Elmosolyodott az emléktől. Azonnal barátok lettek utána.

– Hé, haver! –húzott oda egy széket, és leült az ágy mellé, megmarkolva a férfi hatalmas kezét. – Hallottam, hogy megmozdítottad az ujjadat – nézett Tracy kezére, és látta, hogy az ujja egy kissé megrándul. – Ez az, Tracy!

– Eljött! Eljött! Tudtam, hogy eljön – ujjongott Tracy.

– Tényleg kedveled őt, nemde? – morogta a hang.

– Imádom őt. Ő egy igazán különleges ember.

– Gondolod, hogy kidobja a kis barnát, és a karjaimba omlik?

– Hülye vagy. A kisujját se mozdítaná meg érted.

– Miért? Csak mert egy fogpiszkálót és két golyót hordok a lábam között?

– Azért, és mert egy díjnyertes faszkalap vagy.

– Baszd meg!

– Tracy! Gyere vissza hozzánk! – mondta Johnnie. – Almának minden segítségedre szüksége lesz, ha engem elítélnek.

„Nem, Johnnie! Ne is mondj ilyet!” – akarta mondani Tracy.

– Tudom, hogy ártatlan vagyok, de a bizonyítékok ellenem szólnak.

– Valóban úgy tűnik – mondta szarkasztikusan a hang.

– Pofa be! – ordított rá Tracy.

A férfi ujja megint megmozdult Johnnie kezében.

– Tudom, hogy fáradt vagy, Tracy. De ne add fel, haver!

„Próbálkozom, Johnnie.”

– Marknak nagyon hiányzol. El sem mozdult mellőled a baleset óta. El sem tudjuk rángatni innen.

– Milyen aranyos – hüppögte a hang.

– Mark még mindig szeret engem, annak ellenére, amit TE tettél vele. Megbocsát nekem.

Tracy ujja megint megmozdult, Johnnie pedig elmosolyodott.

– Tudom, hogy pihenned kell, úgyhogy megyek is. Holnap visszajövök, amint az ülés véget ér – paskolta meg a férfi kezét. Emlékezett rá, milyen nehéz volt visszajönni a kómából.

Mark és Glenda rohant oda hozzá, amikor kilépett.

– Hogy ment? – kérdezte Mark.

– Reagált. Nem csak rám, de rád is.

A férfi elmosolyodott.

– Vissza fog térni hozzánk.

Glenda átölelte őket, szemeit pedig betöltötték a hála könnyei.

*Eredetileg „Uncle Tracy”, ami szó szerint „Tracy nagybácsit” jelent. A magyarral ellentétben viszont az angol ezt a megszólítást nem csak a tulajdonképpeni nagybácsikra használja. A gyerekek gyakran nevezik így a család nagyon közeli, náluk értelemszerűen jóval idősebb barátait is, ezzel fejezve ki, hogy már-már családtagnak tekintik.

28. fejezet

            Jonas Peters reggelinél találkozott Abbott-tal.

– Mit gondol, hogy halad a tárgyalás?

Abbott belekortyolt a kávéjába.

– Azt hiszem, nyerni fogunk. Biztos vagyok benne, hogy az egyes, a hatos és a hetes számú esküdtet már megnyertük. Ez három. Kilencen pedig hajlanak rá, hogy mellénk álljanak. A többiekben még nem vagyok biztos.

– Kiket idéz be Wooten tanúnak? – folytatta a kérdezősködést Peters, bár már egyre inkább csak tettette az érdeklődést.

– Beidéz majd pár igazságügyi szakértőt és egy maréknyi karaktertanút… Azonban, van egy tanúja, aki nem ígér számunkra túl sok jót.

– Valóban? – hajolt előre Peters a székében. – Ki?

– Valószínűleg az a nő, aki Green cellatársa volt – mélázott Abbott. – Nem tudom, mennyire érdemel hitelt egy elítélt bűnöző tanúvallomása.

– Én se – dőlt hátra Peters, az agya pedig zakatolni kezdett.

­­­­***

            Johnnie épp csak befejezte a reggelijét, amikor Tori bevánszorgott a konyhába. Alma már beavatta őt a kis játékába Torival, amikor visszatért a kórházból, így Johnnie még kevésbé tudta visszatartani a kacagását a felesége cselein.

– Mi a baj, Tori?

A másik nő lehuppant a vele szemben lévő székre.

– Vásárolni kell mennem Almával és Ceecee-vel.

– És mi a gond azzal? – kérdezte Johnnie gúnyosan, miközben beleivott a narancslevébe. Nagyon is jól tudta, hogy Alma kérlelhetetlen, ha babaholmik vásárlásáról van szó. Amikor kilenc hónapos terhes volt Phillippel, a lábai és a bokái már teljesen meg voltak dagadva, de még mindig az egész napot azzal töltötte, hogy oda-vissza ráncigálta Johnnie-t a baba-boltok között.

„Sok sikert, Tori!” – vigyorgott magában.

Tori úgy nézett rá, mintha legalábbis még egy fejet növesztett volna.

– Megőrültél? Azok ketten egyszerűen vásárlás-függők. Az egész rohadt napot a plázában tölthetem. – Egy pillanatra elhallgatott, próbálva kitalálni valami használhatót. – Biztos vagy benne, hogy Bobnak nincs rám szüksége ma? Úgy értem, hátha gyorsabban mennek a dolgok, mint ahogy számítani lehet.

„Sajnálom, haver! De ha Alma megsejti, hogy segíteni próbálok, keresztet vethetek magamra.”

– Tori! Bob pontosan tudja, mit csinál. Ha azt mondja, nincs ma rád szüksége, az úgy is van. Sajnálom.

Alma épp ekkor lépett be a konyhába. Kacsázó léptekkel odavánszorgott Johnnie-hoz, és megcsókolta, mielőtt ivott volna egy nagy kortyot a felesége narancslevéből.

– Sok sikert a mai naphoz, kicsim! Remélem, minden rendben fog menni.

– Köszi, kislány! – simogatta meg Johnnie a felesége hasát. – Fogadj szót a Maminak, kicsikém!

Alma Torira nézett, és alig tudta visszatartani a nevetését.

– Gyerünk, Tori! Ceecee és én már készen vagyunk.

– De még csak nyolc óra van! Még semmi sem nyitott ki – próbálta húzni az időt Tori.

– Tudom, butuska! Előbb elmegyünk reggelizni.

– Na az legalább két óra lesz – motyogta Tori, mire Johnnie majdnem kiköpte a narancslevét.

– Mit mondtál? – vonta össze a szemöldökét Alma.

– Semmit.

– Na azért! Lemegyünk Atlantic Beach-re. Tudok ott is pár jó boltot. – Azzal elindult, hogy megkeresse Ceecee-t.

– Johnnie! Kérlek, segíts! – könyörgött Tori.

– Nincs az az isten. Te keverted a bajt, haver! Most viseld is a következményeit!

***

            A wilmingtoni városi tanács egy kicsit korábban ült össze, mint általában. A tanács elöljárója, Terrence James nyitotta meg az ülést.

– Ballantine polgármesternek már kevesebb, mint három éve maradt a hivatalából. Bár mély és széleskörű kutatást végeztünk, hogy megtaláljuk az utódát, azt hiszem, az lenne a leghelyénvalóbb, ha olyasvalakit választanánk, akit mindannyian ismerünk, és nagyra becsülünk, hogy vezesse a várost.

Ezekre a szavakra minden tekintet Marie Ricottára szegeződött. Ő volt az ügyvezető polgármester, és a tanácsban és a választópolgárok körében is nagy népszerűségnek örvendett. A nőnek a lélegzete is elállt a jelenettől.

– Hogy én? Azt akarják, hogy töltsem ki a ciklusát?

– Nos, maga az ügyvezető polgármester – mondta Judith Bates, a tanács egyik tagja.

– Igen, de…

– Nincs de, Marie – jelentette ki Mr. James. – Maga nagyszerűen végzi a munkáját. Nem ismerek senki mást, aki jobban szeretné a várost, mint maga és a családja.

A Ricották egy ingencsak tehetős család voltak, akik nagy szerepet játszottak Wilmington történelmében. Több filantróp családtag vett rész karitatív akciókban, és a város fejlesztésére szervezett kampányokban. Marie apja Ballantine egyik legfőbb híve volt, ennek ellenére viszont a lánya megvetette az elhunyt polgármestert. A nézeteik a legkevésbé sem egyeztek.

– Nos, azt hiszem, ez mind csak a tanács segítségével sikerülhet – mondta, miközben azon morfondírozott, hogy a jó öreg Alex most biztos forog a sírjában.

– Mindenki egyet ért? – kérdezte Mr. James, mire minden kéz a levegőbe emelkedett, és mosoly ült ki az arcokra. – Indítvány elfogadva. Akkor pedig, lássunk hozzá a munkához!

***

            A megbeszélés után Marie átsétált a tanácsteremből az új irodájába. A takarítók megtettek mindent, hogy eltűntessék a vérfoltokat a kárpitról. A nő belépett, és büszkén körülnézett a tiszta helyiségben.

– Maga meg mit keres itt? – ripakodott rá Peters. A hangjában nyoma sem volt az általános kedveskedésnek. Többször is megpróbálta már randira hívni Marie-t, de az mindig visszautasította. Jól tudta, hogy a férfit csak az érdekli, hogy megszerezze egy befolyásos család támogatását, így szabadulva Ballantine-tól és a terveitől. Az a tény pedig, hogy Marie a kifogástalan rokonsága mellett még gyönyörű is volt, kihagyhatatlan lehetőséggé tette számára. – Nem maga itt a polgármester, úgyhogy takarodjon!

A nő megfordult, és a férfira szegezte a tekintetét. Próbálta visszatartani a bensőjét eluraló dühöt és undort, viszont arcán így is egy rosszkedvű grimasz formálódott ki.

– A dolgok jelenlegi állása szerint én kérdezhetném, hogy maga mit csinál itt.

Peters azonnal rávágta: – Én voltam Alex…

– Asszisztense évekig bla, bla, bla – fejezte be helyette Marie. – Mindannyian ismerjük a mesét, Jonas. – Azzal odalépett az asztalhoz. – Aley halott. Többé nem nyalhatja a seggét.

– Maga… tiszteletlen szuka – sziszegte Peters.

– Vigyázzon a szájára, Jonas! – kiáltott rá Judith az ajtóból.

Mindketten felé fordultak, egyikük megkönnyebbülten, míg a másik zavartan,

– Épp csak azt próbáltam kideríteni, ő mit keres itt. Ő csupán ügyvezető. Nem polgármester – hebegte a férfi.

– Minden joga meg van itt lenni – mondta Judith. – Ez most már az ő irodája.

– Hogy? Nem értem.

– Nos, hadd egyszerűsítsem le magának! – mosolyodott el Marie Peters zavarán. – Én vagyok Wilmington polgármestere. Ez pedig az én irodám.

– Mióta? – szűrte a fogai között a férfi.

– Húsz perce – válaszolt Judith.

Petersnek leesett az álla.

– Nekem miért nem szóltak?

– Mivel már nem áll a város szolgálatában, és nem tagja a tanácsnak, semmi szükség nem volt rá, hogy szóljunk magának – válaszolta Marie lesajnálóan.

– Nos, mivel széleskörű ismereteim vannak a város ügyeiben, talán itt maradhatnék, mint a maga…

– Nem. Erre semmi szükség – tiltakozott Judith. – Marie már eddig is nagyszerű munkát végzett. Kételkedem, hogy szüksége lenne a maga segítségére.

Marie-t lenyűgözte, ahogy a másik nő a kezébe vette az irányítást.

– Ha ez minden, kérem, hagyja el az irodámat, Jonas!

Peters undorodva nézett rá.

– Még könyörögni fog, hogy térjek vissza, Ricotta. Wilmington nagy város, és nem lesz képes rá, hogy egyedül elbírjon vele – köpte, miközben kisétált az ajtón.

Marie és Judith egymásra nézett, majd nevetésben törtek ki.

– Láttad a képét? – törölte le a könnyeit Marie. – Úgy nézett ki, mint aki mindjárt gutaütést kap.

– Valóban – kacagott Judith. – Még mindig nem mondott le rólad, Marie.

– Ez sosem rólam szólt. Csak a családomról. Amúgy sem az esetem.

Judith jelentőségteljesen ránézett.

– Értem én, Marie.

A másik nő elkapta a tekintetét, és egy ideig csak némán bámulták egymást.

– Szóval, mikor költözöl be? – kérdezte Judith.

– Előbb elvitettem Ballantine holmiját, beszerzek egy új szőnyeget, aztán majd beszélhetünk róla… Köszönöm, hogy jöttél, Judi. Nem hiszem, hogy képes lettem volna megőrizni a hidegvérem vele szemben.

– Bármikor. Hiszen barátok vagyunk.

­­­***

            Abbott befejezte a keresztkérdések feltételét Bob tanúinak. Az a kevés eredmény, amit az ügyvéd elért, semmivé foszlott az ügyész kérdései nyomán. Arra vártak, hogy a törvényszolga behozza a következő tanút, Mary-t.

            Végül a törvényszolga egyedül tért vissza, és megérintette Bob vállát, hogy kihívja őt egy pillanatra a folyosóra. Aztán az ügyvéd lehajtott fejjel tért vissza.

– Mr. Wooten. Esetleg valami probléma akadt? – kérdezte O’Connell bíró.

– Beszélhetnénk négy szemközt, bíró úr?

O’Connel intett, mire mindketten odasétáltak a pulpitushoz. Abbott és a bíró kérdőn nézek Bobra.

– Bíró úr! A következő tanúmnak nincs lehetősége vallomást tenni.

– Miért? – kérdezte Abbott.

– Holtan találták ma reggel a börtön zuhanyzójában.

– Rendben, Mr. Wooten! – mondta a bíró. – Lépjünk tovább!... Berekesztem az ülést mára. Találkozunk holnap reggel kilenckor.

– Bob! Mi történik? – kérdezte Johnnie, amikor az ügyvéd visszatért hozzá.

– Mary nem fog tudni tanúskodni.

– Miért?

– Mert halott, Johnnie.

– A fenébe is. Tudják, mi történt?

– Csak annyit lehet tudni, hogy holtan találták a zuhanyzóban ma reggel. Leszúrták.

– Ez gyakran megtörténik a börtönökben, de ez túl sok ahhoz, hogy véletlen legyen, nem gondolja? – kérdezte Johnnie.

– Valami bűzlik itt, és ez egyáltalán nem tetszik nekem – válaszolta a férfi flegmán.

***

„Mary halott. Nehéz elhinni” – gondolta Johnnie a kórházba menet. – „Valaki megkéselte őt, pont aznap, amikor tanúskodnia kellett volna a tárgyalásomon. Miért? Nyilvánvalóan valaki nem akarta, hogy tanúskodjon. A vallomása nyilvánvalóan meggyőzte volna az esküdtszéket, hogy más a hunyó. A felbérlői bizonyára tudják, ki a gyilkos. Vagy ők maguk a gyilkosok. De ki lehet az?”

– Most már fújhatod – mondta ki hangosan.

Emanuela de Paula alias Johnnie Green.

 ­***

            Mike és Laura a váróteremben voltak, amikor belépett. Laura rögtön észrevette a zavart barátja arcán. Gyorsan átölelte őt, és adott egy csókot az arcára.

– Hogy vagy, Johnnie? Minden rendben ment?

Johnnie felsóhajtott.

– Jól vagyok. Mary-t, a nőt, akinek ma tanúskodnia kellett volna, holtan találták a börtön zuhanyzójában ma reggel.

Mike megrökönyödve nézett rá.

– Normális körülmények között nem lepődnék meg. De ez most olyan, mintha valaki el akarta volna hallgattatni őt.

– Tudom. Ez túl sok, hogy véletlen legyen – morogta Johnnie.

– Utána nézünk neked – vágta rá Laura. – Van egy barátom a börtön vezetőségében. Ráveszem, hogy nézzen körül nekünk.

– Hogy ismerhetsz te ennyi embert? – nézett rá Johnnie, mire a másik nő elpirult.

– Nem tudom. Talán csak szerencsés vagyok… Azt hiszem, jobb is, ha most megyek telefonálni.

– Hogy bírod, Johnnie? – lépett oda hozzá Mike, és a barátja vállára tette a kezét.

– Jól leszek, amint ennek az egésznek vége, Mike. Lassan már az őrületbe kerget. Abbottnak nincs szüksége rá, hogy addig húzza az ügyet, amíg akarta. Bob szerint a hétvégéig a mi részünkről végezni fogunk.

– Ja. Abbott notórius halogató. Olyan, mintha nagyobb nyomást akarna gyakorolni. Lefogadom, hogy politikai ambíciói vannak – viccelődött Mike, remélve, hogy felvidíthatja a barátját.

Johnnie felnevetett.

– Nos, én sose fogok rá szavazni, az rohadtul biztos… Hogy van Tracy? Reagált ma valamire?

Lassan elindultak végig a folyosón.

– Ja. Valahányszor megemlítettük a nevedet.

– Ez jó hír. Próbál visszatérni hozzánk… Azon gondolkozom, miért pont az én említésemre reagál.

– Johnnie! Én nem ismerem őt olyan régóta, mint te, de hidd el, te többet jelentesz neki, mint egy barát. Te vagy a családja. Ő… kedveli Glent is, de köztetek van… valami különleges. Nem tudom leírni.

– Talán igazad van, Mike – gondolkodott el Johnnie.

***

            Tori az egész hazaúton duzzogott. Az egész napot vásárlással töltötték. Johnnie hatalmas kocsija tele volt pakolva babaholmikkal és mindenféle aprósággal, amit Ceecee vett.

            Ceecee Almára kacsintott, majd komor felesége felé fordult.

– Élvezted ezt a kis kiruccanást, drágám? Én remekül szórakoztam. És te, Alma?

– Ó, igen. A mai nap csodás volt. Csak azt sajnálom, hogy Johnnie nem jöhetett velünk.

– Ja. Nagy kár – morogta Tori.

Beálltak a garázsba, így könnyebb volt a csomagokat kipakolni. Ceecee segített Almának kiszállni, aztán kart karba öltve mentek be a házba.

– A zöldséget hozd be először, Tori! Legalább azokat el kéne pakolni – utasította Alma.

– Igenis, felség – morogta Tori, mire Alma és Ceecee vihogni kezdtek.

Amikor az utolsó csomagot is becipelte, a másik két nő már a nappaliban pihent. Tori lerogyott a kanapéra „úrnői” közé, és lehunyta a szemeit, kinyújtóztatva a lábait.

Ceecee hozzá hajolt, és megcsókolta az arcát.

– Köszönjük a csodás napot, kicsim… Remélem, ez jó lecke volt neked.

Tori tágra nyitotta a szemét.

– Ez alatt meg mit értesz?

Alma közelebb hajolt a füléhez.

– Sose cukkolj egy terhes nőt az étkezési szokásaival! – Azzal elhúzódott tőle, és Ceecee-vel ismét nevetésben törtek ki.

– Bölcsebbnek kellett volna lenned, minthogy amiatt cukkold Almát, hogy mit eszik, Tori – mondta Ceecee. – Vagy már elfelejtetted, mivel kellett szembenézned, amikor én voltam terhes?

Tori visszaidézte az emlékeket, és ettől a hidegrázás futott végig a gerincén.

– Sajnálom, Alma. Csak viccelődtem. Nem akartalak megbántani.

– Nem bántottál meg, Tori. Ezért úsztad meg egy kis vásárlással – vigyorgott Torira, mire az fájdalmasan felnyögött.

***

            Johnnie Tracy szobájában üldögélt, beszámolva a barátjának a napjáról.

– Aztán kiderült, hogy Mary-t megölték. Olyan információi lettek volna, amik segíthettek volna az ügyemben. Most pedig az esküdtszék sosem hallhatja, hogy valaki felbérelte őt, hogy öljön meg cellámban.

„Ó, Johnnie! Bárcsak segíthetnék!” gondolta Tracy.

– Bob azt mondja, a hét végéig végez a mi oldalunkról. Aztán a sorsom az esküdtszék kezében lesz.

„Ja. Az esküdtekében, akik nem ismernek téged. Sosem tudtad volna megölni őt.”

– De kevésbé magam miatt aggódom, mint inkább Alma miatt. Ha engem elítélnek, ő egyedül marad. Tudom, hogy ti vele lesztek, de Alma az én feleségem. Attól félek, hogy nem lesz képes továbblépni. – Johnnie felállt, és a zsebeibe mélyesztette a kezét. – Nem rémiszt meg a gondolat, hogy egy másik nő szeresse a feleségemet, érintse meg és okozzon neki örömet, ha én már nem leszek. Nem akarom, hogy csak a bánatnak éljen. Ugye érted, amit mondok, Tracy.

– Ne beszélj így, Johnnie! – kérlelte némán Tracy. – Almával még sokáig együtt maradtok.

– Ő már látja, hogy mindez elkerülhetetlen, Tracy – válaszolta a hang.

– Pofa be! Te nem ismered őt. Nincs hozzá jogod…

– Ó, de nagyon is van. Ő ártatlan.

– Tudom. Ezt próbáltam a fejedbe verni. Képtelen lett volna megölni Ballantine-t.

– Tudom, hogy nem ő ölte meg – válaszolta a hang.

– Mit mondtál?

– Nem ő tette. De én tudom, hogy ki volt.

– Hogyan?

– Tudom, ki ölte meg Ballantine-t. Láttam, amikor megtette.

Folytatása következik!

Ui.: A IX. rész jelentősen hosszabb, mint az eddigiek, úgyhogy nem tudom megmondani, mennyi idő alatt fogom tudni lefordítani. Lehet, majd kisebb részletekben töltöm fel. De ez még a jövő zenéje.