2012. augusztus 22., szerda

Élvezetek konferenciája 3. rész

Írta: Sinara és Marokfegyver

Előzmény: Élvezetek konferenciája 1. rész
Közvetlen előzmény: Élvezetek konferenciája 2. rész


Ilyen álmos szemeket régen láthattak már az étterem asztalai, mint ahogy a konferencia egyes vendégei meredtek a tányérjuk felé. Ezúttal még a virtuóz szemöldökű kolléga sem kísérelte meg, hogy többfős és többnapos adagot zsúfoljon a tányérjára, és nem is sorakoztatta fel a teljes választékot, talán ha csak rántott szivacsot talál a pulton, azt is szótlanul megeszegette volna.
– Nem történt semmi különös – hallatszott át a minden gömbölyűséggel rendelkező nő hangja a szomszéd asztalokhoz. Egyedül ő volt az a társaságból, aki kisimulva, kipihenten foglalt helyet a reggelihez, és a tojásételek széles skáláját begyűjtötte elfogyasztási céllal. – Kicsit beszélgettünk a fiúkkal, aztán időben lefeküdtem.
– Végül megnézted a melltartót, amit a night clubból csakliztak a kollégák? – kérdezte a lenőtt hajfestését odatolt napszemüveggel takaró kolléganő.
– Nem érdekel, azok a gogós csajok olyan kis, beteges alkatúak, nekem meg egészséges méreteim vannak.
Többen mesélték, hogy a város túlsó végén is jártak, alig bírnak mozogni az izomláztól, mások az éjfélkor kezdődő, kétrészes filmre ültek be egy moziba… A folyosón ébredő kolléga kicsit fájlalta a derekát, más említésre érdemes – a beszámolók alapján – az előző estén és éjszakán nem történt.
A délelőtt hasonló érdektelenségben cammogott.
Délután felbolydult a hotel.
Először csak kettő, aztán egyre több, kihívóan öltözött lány érkezett. Elözönlötték a recepció környékét, hiába volt kiírva egy billegő táblára:

CASTING REGISZTRÁCIÓ
I EM., LIFTTEL SZEMBEN

– Láttál már ennyi kurvát egyszerre? – bökte oldalba Péter a liftbe lépő Andrást, és megnyomta az 1. gombot.

*

A két kolléga többször is végigsétált a castingra várakozó lányok között, akik első alkalommal nem vettek róluk tudomást, második és harmadik körnél – bennfentesnek nézve őket – előnyösebb profiljukat mutatták és rutinosan kidomborították a ciciket, a negyedik séta alkalmával azonban már csak az egészen naivak pillantottak rájuk.
Valahonnan László is előkerült, s egyre többen moziztak a konferencia résztvevői közül ezen a folyosón, ahol egyébként talán sosem járnának.
– Azt mondja a sorvégén a kiscsaj – súgta László –, hogy legalább két óra, amíg bejut, úgyhogy bevállal addig egy-két menetet, ha érdekel valakit.
– Megkérdezted?
– Meg én! Még az árakat is felsorolta. Mi érdekel? Mindent bevállal.
– Ezt nézd meg! – mutatott a sor legvégére Péter.
Változott a felállás. Egy barnahajú, egzotikus szépség termett ott, és 10 másodpercenként az óráját nézte. Szintén türelmetlennek látszott, aki a folyosó szemközi falának támaszkodva igyekezett megszámolni a várakozókat – és szemmel láthatólag a vadóc-szerű tüneményhez tartozott –, pedig ő is az imént érkezett. Ő is hosszú, barna hajat viselt, gyakran elsimította arcából a rakoncátlan szálakat, és úgy tűnt, hogy nincs sorszáma sem, nem is szándékozik beállni a mind hosszabban kígyózó sorba.
– No, én őt választanám – jegyezte meg a konferencia bámész résztvevőinek egyike, mindegy is, ki volt az, mert mindenki egyetértett vele.
– Azt hiszem, a sorból bárkivel egyszerűbb dolgod lenne, mint ezzel a két lánnyal, úgyhogy álmodozz nyugodtan, de mielőtt a bilibe lógna a kezed, amazokkal próbálkozz! – javasolta valaki, ismét teljes egyetértésben a társaság többi tagjával.
A várakozók rendje lassan megbomlani kezdett: a lányok rájöttek, vagy szájról-szájra terjedt az információ, hogy kezükben a sorszám, felesleges ácsorogni, amikor elegendő lesz egy-két óra múlva visszanézni, ki következik. Kettesével elindultak a presszóba, vagy csak sétálgattak a hotel előtt… Az egész környék megtelt velük.
A férfiak is elindultak, vadászatba kezdtek. Egymástól ellesve és csiszolva a technikát, rámosolyogtak a lányokra, beszédbe elegyedtek velük.
– Itt lakom a hotelben, a szobámban megigazíthatod a sminked – ajánlgatta a virgonc szemöldökű, amire a lányok többsége először meglepődött, hátha elkenődött a festék, majd átlátva a helyzetet, megkérdezte:
– Meghívsz egy italra is?
Akivel eddig el lehetett jutni, s nem fordult sarkon, azzal igyekezett tisztázni, hogy nemcsak italról és fürdőszoba-használatról lenne szó, hiszen nem engedheti meg magának az olyan időveszteséget, hogy mindez a szobában derüljön ki.
László is igyekezett, s ő néhány perc múlva egy vékony szőkeséggel a lift hívógombját nyomogatta, majd inkább a lépcsőzést választva, egy cinkos kacsintás nyomán felfelé lépkedett. Aki látta a kacsintást, úgy értelmezte, hogy ingyenes menetre tett szert, és ez a vélt eredmény tovább szította a vadász-szenvedélyt.
A bejárat közelében elhelyezett táblára, mely eredetileg a casting résztvevőit volt hivatott kalauzolni, valaki egy plusz feliratot erősített, így a szöveg a következőre módosult:

A DÉLUTÁNI KONFERENCIA
ELMARAD – HELYETTE:
CASTING REGISZTRÁCIÓ
I EM., LIFTTEL SZEMBEN

A szakállas férfi két lány nyomába eredt, akik az előbb széles mosollyal jutalmazták vetkőztető tekintetét:
– Hová készültök?
– Tudsz valamit javasolni? – kérdezett vissza egyikük, és szembefordultak a szakállassal, jelezve, hogy az előbbi úti céljuk megváltoztatható.
– Kis nyugis szobám van a harmadikon, ott együtt megvárhatnánk, amíg sorra kerültök.
– És mit csinálnánk addig hármasban? Vagy többen vagytok?
– A szobatársamat elküldjük levegőzni, ha ott lenne…
– Nem szükséges, de drágább lesz, ha többen vagytok – szólalt meg a másik lány is.
Harsogtak a kürtök, ropogni készültek a fegyverek!

*

Andrea egyedül ücsörgött a büfé egyik asztalánál, kávéját kevergetve. Leszokás ide vagy oda, az előző éjszaka után szüksége volt rá. Nézte a tumultust, látta a prédára leső férfiakat és a vadászra váró lányokat. Magában megmosolyogta az ügyetlen próbálkozásokat, amikor a kollégáktól már sokadszor hallotta ugyanazt a csajozós dumát, pedig a címzettről általában leolvasható volt, hogy veszettül unja ezt a szöveget, és jobban megértene egy leegyszerűsített ajánlatot. Andrea nem is méltatta őket sokkal több figyelemre. Látszott, hogy ezeket a lányokat a legkevésbé sem hozza lázba az, amit alkalmi udvarlóik a nadrágjukban hordanak. Sokkal inkább az, amit a zsebükben. Így meg mi értelme van? Egy férfinak elég lehet az is, ha valaki pénzért kapja be a szerszámát, vagy teszi szét neki a lábát. A végeredmény azonos, nem? Egy nőnek viszont ez nem elég. Andreának nem elég. Ő arra vágyott, amiben Párduclánnyal is része lehetett az előző este a wellnessben. Egy rajongó szépséget, aki mohón veti rá magát, hogy kiélvezze az együttlét minden gyönyörét. Ha ezért fizetnie kell, hát üsse kő! De a forró csókok, a simogatások, a gyengéd érintések… semmit sem ér az egész, ha a partner közben semmit sem érez és csak az érmék csilingelését és a bankjegyek zizegését hallja. Ezektől a lányoktól pedig, elsőre lerítt, többre nem számíthat.
Péter egy olyan lány társaságában állt meg Andrea közelében, aki alig ért tovább a férfi derekánál.
– Mennyi időre gondoltál? – kérdezte gyakorlatiasan az alacsony, de formás lány.
– Azt mondtad, lenne két órád. Nem?
– Nem akarok két órát veled tölteni, csak ha megfizeted.
– És ha többen vagyunk?
– Az mindegy, alapban az időt kell megfizetni, azon felül, hogy mit akartok, attól függ az ár.
– Tehát feljössz két órára – számolt Péter számok nélkül –, abban mi van?
– Mondtam már, félórában egyszeri élvezés, hosszabb időben korlátlan, amennyit bírsz vagy bírtok, de akkor két órát fizettek.
– Ha többen vagyunk, akkor ahány fő, annyiszor két óra? – érdeklődött tovább a colos.
– Vagy annyiszor félóra. – A lány hangján hallatszott, hogy türelmetlen. – Plusz az extrák. Ha egyenként akarjátok, és mondjuk, négyen vagytok, akkor simán négyszer félóra. Ha egyszerre akartok félórát, akkor is kifizetitek mind a négyen, de akkor inkább négy franciát vállalok, nehogy szétkúrjatok casting előtt…
Az alkudozók elindultak, mozgásukból – főleg a kisméretű lány nyugtalan mozdulataiból – Andrea arra következtetett, hogy még nem Péter szobájába, mert az üzlet még nem köttetett meg.
András merre lehet? Ebédnél látta utoljára a férfit… Reménykedett benne, hogy ő nem süllyed le odáig, hogy ilyen kicsinyes alkudozásba kezdjen. Többre becsülte ennél és remélte, nem kell benne csalódnia.
Egy feltűnően csinos, egzotikus szépségű, magas, karcsú lány lépett be a presszó területére, akinek a felsője – mintha csak simogatná – minden lépésre meglebbent és újra visszaereszkedett. Megszokhatta már a kandi tekinteteket, mert nem nézett semerre, mégis határozottan abba az irányba tartott, ahol kivételesen nem négyen ültek az asztal körül. Csak Andrea egyedül.
– Foglalt ez a hely? – kérdezte, kihúzva az egyik széket.
Andrea nem szólt semmit, csak kifejezéstelen arccal megrázta a fejét. El kellett ismernie, hogy lány gyönyörű volt. Nem tehetett róla, de azonnal, alapos szemlélődőként, végigfuttatta rajta a tekintetét. Nem úgy nézett ki, mint a többiek. A castingra érkezők, szinte kivétel nélkül, vékony, szinte már anorexiás, feltűnően festett hajú nőcskék voltak, akiknek az arcából szinte semmi nem látszott ki a kilónyi festék alól. Többségük csak egy lenge koktélruhát viselt, közszemlére téve lábait és menet közben szinte percenként kivillantva fenekét. Ez a lány azonban más volt. Barna haja, természetes színében pompázva, lágy hullámban omlott le válla vonala alá. Alig kent magára egy kevés sminket. Épp eleget ahhoz, hogy kiemelje természetes szépségét, de nem túl sokat, hogy el is takarja azt, egy maszkot mutatva csak a világ felé. És jól tette. A homokszínű bőr és az egzotikus, kissé keleties hatást keltő vonások majd’ mindenki tekintetét magukra vonzották. Még azokét is, akik egyébként csak a lányok meztelen lábaival, a ruha alól kikandikáló melleivel és elő-elővillanó fenekével voltak elfoglalva. Pedig ettől a barna szépségtől ilyesmire nem számíthattak. Amennyire a többiek közszemlére tették bájaikat, ő épp annyira elfedte őket. Ez azonban egy cseppet sem vont le vonzerejéből. Sőt. A lengén, szinte egy szál semmibe öltözött lányok között kitűnt szűk farmerével, féltenyérnyi fémkarikákból álló övével, könyékig feltűrt fényes fehér szatén kabátjával, amely olyan lazán és légiesen mozgott rajta menet közben és az alóla kikandikáló bordás fehér toppal. Egyből kitűnt a szinte egyenruhába öltözött cicababák közül. Egyetlen közös bennük a hangosan kopogó magassarkú volt. Bár ennek a férfiak többsége nem kifejezetten örült, mivel valószínűleg szívesebben nézték volna meg őt is koktélruhában, de annyi biztos, hogy a lánynak volt egy egyedi stílusa, ami kiemelte a tömegből. Ez pedig imponált Andreának. Ugyanakkor ezt nem akarta kimutatni, nem vágyva arra, hogy a lány fél perc múlva már az árakat sorolja neki, lerombolva azt az illúziót, amit egyedi kisugárzása felépített.
– Hosszú lesz ez a nap – sóhajtott fel a lány, miután lehuppant a székre és egy könnyed mozdulattal a háta mögé vetette barna hajzuhatagát.
Andrea csak morgott valamit és belekortyolt a kávéjába. Kivárt. Szívesen megismerkedett volna ezzel a lánnyal, de társnői példáját látva, Andrea nem akarta megkockáztatni, hogy az már a legapróbb közeledést is táncra való felhívásnak vegye és a tarifák ismertetésébe kezdjen.
– Nem tudod, lehet itt valamit inni? – nézett a szépség Andreára.
– Bizonyára – vont vállat a lány, igyekezve diplomatikus hangszínt megütni. – Miért? Le akarod itatni a zsűrit, hogy téged válasszanak?
– Dehogy – nevetett fel a lány a cinikus megjegyzés hallatán. – Inkább magamat innám le, de akkor meg egyből kidobnának, alig hogy bementem utána. Viszont azért egy pohár tömény is megteszi.
Andrea kérdőn pillantott rá, mire a lány, kezeit a kis asztalra fektetve, fejével az egyik koktélruhás lány felé bökött, aki épp a kopasz kollégának ismertette szolgáltatásait, aki előző este a hercegnős dumájával akarta levenni Andreát a lábáról.
– Te nem unod már őket? – kérdezte üres hangon, amiből mégis kicsengett egy kevés, burkolt utálkozás.
– Ízlése válogatja – vont vállat Andrea, még mindig nem tudva hova tenni a lány közeledését. – Ha valakinek csak egy punci kell, minek válogasson? Én viszont, személy szerint, nem vágyom arra, hogy csak parancsszóra tárják szét előttem a lábukat a nők, egész idő alatt csak arra várva, hogy végezzenek és tarthassák a markukat.
A lány elégedettnek látszott a válasszal. Bólintott és ismét vetett egy, már nem is annyira burkoltan utálkozó pillantást társnőjére, aki úgy tűnt, időközben megegyezett a kopasz kollégával, mivel az most derekát átkarolva kísérte őt a lift felé.
Andrea a szája elé emelte a csészéjét, de nem a kávé élvezetéért. Csak alibit gyártott magának, hogy közben a szeme sarkából feltűnés nélkül nézhesse a lányt. Kezdett meggyőződni róla, hogy az tényleg nem csak a külsőségekben különbözik a körülöttük tébláboló üres cicababáktól. És valószínűleg nem is csak abban, hogy ő kifinomultabb eszközökkel próbál kuncsaftokat szerezni. Bár biztosra vette, hogy a lány egyből rájött, nagyon is sok esélye lenne ágyba csábítani őt, Andrea egyre inkább kételkedett benne, hogy ez lenne a célja.
– Nem úgy nézel ki, mint aki közéjük tartozna – kockáztatott meg egy leplezett bókot.
– Köszönöm – fordult felé ismét a lány és megint rávillantott egy barátságos mosolyt.
– Tulajdonképpen miért vagy itt? – bátorodott fel Andrea, de aztán, elkerülendő a félreértéseket, gyorsan meg is magyarázta kérdését: – Ahogy eddig észrevettem, ezek azt várják, hogy illegesd magad előttük, bepucsíts, esetleg kivillantsd a melleidet és kihívóan dobj feléjük egy csókot… Viszont nem hinném, hogy ebben versenyre kelhetnél a többiekkel, ez pedig nem rád nézve sértés.
– Nem is vettem annak – oszlatta el a lány Andrea aggodalmát halkan kuncogva. – Kérdésedre válaszolva, igazából magam sem tudom, mit keresek itt. Egy barátnőm mesélte, hogy lesz ez a válogatás. Amatőr lányokat keresnek. Friss húst, amit újdonságként mutogathatnak a fotókon. Előre sejtettem, hogy valami ilyesmi lesz, de azért, gondoltam, adok neki egy esélyt.
– Értelek – bólintott Andrea, most már teljesen megnyílva a lány előtt. – Tényleg nem lehet rossz az, ha elég csak egy ideig pózolni a kamera előtt és aztán még fizetnek is érte. A te adottságaiddal pedig még világhíres is lehetnél.
A lány hangosan felnevetett a bók hallatán.
– Te sem panaszkodhatsz – nézett csillogó szemekkel Andreára, aki gyorsan felhajtotta a kávéja maradékát és látványosan letette a csészét az asztalra.
– Na, nézzünk neked valami italt?

*

Pár perc múlva Andrea, újdonsült, barnahajú barátnőjével, egy-egy aranyló itallal töltött poharat szorongatva tért vissza a kisasztalokhoz. A férfiak, úgy tűnt, még mindig nem adták fel. Alaposan megdolgozták a lányokat, talán abban reménykedve, hogy azok engednek valamennyit az árból pár kedves szóért cserébe.
Andrea már épp utálkozva fordította volna el a tekintetét, amikor a párocskák között megpillantott valakit, akinek holléte már egy ideje foglalkoztatta.
András a hotel bejárata felől közeledett egy feltűnően csinos, fiatal lány társaságában, bizalmasan sugdolózva-nevetgélve, pillanatonként megérintve egymást, mint akik óvodáskoruk óta testi-lelki jóbarátok. Andrea már hozzászokott, hogy ezen a konferencián valószínűleg ő a legfiatalabb, így most felüdülést jelentett neki a tizennyolc év körülire taksált, kislányos arcú, tépett, barna hajú lány, aki fénylő barna szemekkel és ragyogó mosollyal tekintett bele a világba.
Először azt hitte, András mégiscsak a pénztárcájába nyúlt, hogy szerezzen magának egy kis örömet, de aztán inkább arra az álláspontra helyezkedett, hogy ez a lány nem az a fajta. Bár tekintete, amivel alaposan végigmért minden egyes jelenlévőt, akár arról is árulkodott volna, hogy azt lesi, kiről gombolhat le legalább pár ezrest a szolgáltatásaiért cserébe, de Andrea érezte, ez sokkal inkább az őszinte érdeklődés megnyilvánulása a részéről. Bár Andrea újdonsült barátnőjénél sokkal lengébben öltözött, mégsem ment el odáig, nem tűnt olyan… közönségesnek, mint a mindenüket kivillantó koktélruhás lányok. Kacskaringós fekete mintákkal díszített fehér pólója megfeszült feltűnően nagy, de még így is kellemesen formás mellein, rövid szoknyája pedig látni engedte átlagnál vastagabb, buja combjait, azonban még mindig, a többi lány után kellemesen érzékien sokat takartak belőlük.
A párocska feléjük közeledett, amikor pedig már csak pár lépésre voltak tőlük, az egyfolytában mosolygó, kislányos arcú teremtés, egy szempillantás alatt meglódult és, Andrea legnagyobb meglepetésére, a barna hajú szépség nyakába vetette magát.
– Na! – kacagott fel a lány. – Úgy csinálsz, mintha évek óta nem láttuk volna egymást… Épp csak az imént mentél ki egy sokadik percre rágyújtani.
– Ti ismeritek egymást? – lepődött meg Andrea, bár maga sem tudta, min csodálkozik. Hiszen alig ismerte még a barna hajú szépséget, még ha most már el is tökélte magában, hogy ezen változtatni akar.
– Persze – kacagott a másik lány. – Emese kísért el a castingra. Csak nem gondolod, hogy egyedül jöttem el ezek közé a fenékriszálók közé?
– És nem gondolod, hogy én meg hagytam volna egyedül eljönni? – tette hozzá gyöngyöző kacaj kíséretében a fiatalabb lány, olyan természetesen, mintha már ezer éve ismernék egymást. Eközben azonban nem mulasztotta volna el, hogy Andreát is alaposan végigmérje és, jelezve, hogy nagyon is tetszik neki, amit lát, még szélesebbre húzódott arcán a mosoly.
– Lefújták a castingot, haza lehet menni! – jelentette ki szokatlanul komoly képpel András, majd az asztalnál ülő lányok csodálkozó tekintetét látva hozzátette:– A három legszebb nő itt található, a többieknek semmi esélyük.
A közelben tartózkodók akaratlanul meghökkentek egy pillanatra, majd egyetértően bólintottak, Emese – már hallotta egy perce ezt a bókot – kislányosan mosolygott, Andrea és az egzotikus szépség büszkén felnevetett.
– Én nem is akartam részt venni, mert úgyis csak egyetlen legszebb lehet… az pedig Dorcsi. De ha jót akarsz magadnak, szólítsd Dorinának – fordult Andráshoz, figyelmeztetőleg feltartva mutatóujját – mert bokán rúg! Ő pedig András, az egyetlen pasi a környéken, aki nem akart még az ágyába csábítani, úgyhogy meg is vagyok sértődve, de olyan szépeket tud mondani, hogy azért még reménykedem… – Játékosan úgy tett, mintha Dorina ölébe akarna ülni, majd amikor András kihúzta a negyedik széket, mint egy kölyökmacska, arra telepedett.
– Ne hencegj, mert nem nagyon tolongtak körülötted a komák, csak sajnálatból szólítottalak meg! – vágott vissza a férfi, mire Emese Dorinára dőlve kacagott, közben csintalan mozdulattal megmarkolta András kezét.
– Mondtam én, hogy ijesztő vagy, de nem hiszel nekem! – jegyzete meg Dorina a barátnőjének, akinek már a könnyei potyogtak a nevetéstől. – Ha kiállnál az ajtóba, egyedül lehetnék az egész castingon…
– Tényleg… hol tarthatnak a sorszámmal? – komolyodott el Emese.
– Nyugi, semmi izgalom, ülj a kis bugyidon, majd egy óra múlva megnézzük! – szólt rá Dorina, mintha egy kölyökmacska szertelenségét lehetne szavakkal befolyásolni.
– Te nem is neveztél be a castingra? – kérdezte Andrea.
– Adok esélyt a sokadalomnak – kacagott már megint Emese fürtökben sétálgató lányok felé mutatva – meg különben is későn születtem, ez pedig korhatáros válogatás.
– Láttam én olyat, akit még nem szolgálnának ki cigivel vagy szesszel… – jegyezte meg András.
– No, akik előttünk álltak a sorban… Dorcsi, azokhoz mit szólsz?... arról sugdolóztak, hogy talán nem kérnek előre igazolványt, amikor meg már lecumizták a castingolót, hátha elfelejtik megkérdezni a korukat… – Széttárta a kaját. – No, ekkor mondtam, hogy ennyi elég is, inkább a folyosó másik falának támaszkodtam.
– Megnézem, hol tartanak, ha már itt vagytok, legalább Dorina le ne maradjon… – ajánlkozott András.
Emese azonnal közbevágott:
– El ne menj!... Vagy tudod, mit? Gyerünk együtt! – Felpattant és sürgetőleg toporgott a férfi széke mellett. – Ne sírj ám! – szólt vissza vidáman Dorinának.
A barnahajú szépség csak nevetett és figyelte, ahogy a barátnője elrohan András után.
– Ezt a lányt nem lehet levakarni? – álmélkodott Andrea, a szája sarkában bujkáló mosolyból azonban Dorina észrevette, nagyon jól szórakozik.
– Hát igen – bólintott. – Ha Emese valakire szemet vet, attól hat lóval sem lehet elvontatni. De, úgy látom, a barátodnak sincs ellenére a dolog.
– Nem a barátom – tűnt el hirtelen minden jókedv Andrea arcáról és szikrázó szemekkel nézett a mellette ülő lányra, akinek ettől leküzdhetetlen nevethetnékje támadt.
– Akkor, gondolom, mindennemű lelkifurdalás nélkül lecsapnád a kezéről… Te is bejössz ám a kislánynak – tette hozzá, látva Andrea értetlen arckifejezését. – De ha így reagálsz, már pusztán a felvetésre is, biztos vagyok benne, hogy van köztetek valami.
– Fogd be! – fújta fel Andrea az arcát és elfordította a tekintetét, majd mégis ismét a másik lányra nézett: – És te? Találtál már valakit, akivel szívesen összeismerkednél… Dorcsika? – hangsúlyozta ki félreérthetetlenül a nevet.
– Ne szólíts így! – vonta össze a szemöldökét Dorina. Most az ő arcáról fagyott le a szűnni nem akaró jókedv.
– Miért? – heccelte Andrea. – Várj!... Tudom. Különben jól bokán rúgsz.
– Még az is lehet – jelent meg egy száraz mosoly a lány szája sarkában. Majd, egy kínosan hosszúra nyúlt, hallgatással töltött pillanat után hozzátette a valódi magyarázatot: – Rossz emlékeket ébreszt ez a becenév.
– Igazán? – nézett rá Andrea érdeklődve és az asztalra könyökölve, kezébe támasztotta az arcát. Kényszeresen mindig ezt csinálta, ha valami felkeltette az érdeklődését. Amikor észbe kapott, bár bizonyára Dorina nem ismerte fel a mozdulat jelentőségét, gyorsan visszahúzta inkább a kezét az ölébe.
– Nem szeretnék beszélni róla – ingatta a fejét Dorina. – Most legalábbis nem. – Aztán viszont kissé felderült az arca és már nem vágott olyan komor képet, amikor hozzátette: – De talán majd egyszer.
– Ez bíztatóan hangzik.
– Miért? – lepődött meg a barnahajú lány.
– Mert ez azt jelenti, hogy találkozunk még – somolygott Andrea, amitől Dorina ismét felkacagott.
– Esküszöm, kitartóbb vagy, mint Emese… Van nálad papír és toll?
– Minek? – vonta össze a szemöldökét Andrea, de közben már nyúlt is a retikülje felé.
A füzetét a szobájában hagyta, úgyhogy csak a tollat tudta előhorgászni, amit azonban Dorina azonnal kikapott a kezéből, jobb híján az Andrea kávéscsészéje mellett még mindig az asztalon heverő szalvétát vonva maga elé és gyorsan ráfirkantott egy telefonszámot.
– Majd hívj fel valamikor! – mosolygott rá bíztatóan.
– Oké! – viszonozta Andrea a mosolyt. – Én is megadom a számomat…
Hiába keresgélt, nem talált semmit, amire írhatna. Csak a szalvéta volt a közelükben, azt viszont nem tehették el mindketten. Aztán egy hirtelen gondolattól vezérelve megragadta Dorina csuklóját, az ölébe rántotta a lány kezét, és a tenyeréhez nyomta a toll hegyét.
Automatikusan írta a telefonszámot, közben nem is figyelve oda. Helyette figyelmét teljes egészében Dorina bőrének tapintása kötötte le. Olyan selymes volt és meleg. Andrea érezte, hogy a szíve hevesebben ver, különösen, amikor a közelebb hajoló lány parfümjének illata is megütötte az orrát.
– Mit csinálsz? – nevetett Dorina. – Mit fognak szólni odabent, ha egy telefonszámmal a tenyeremen megyek be a castingra?
Bár igyekezett megjátszani a sértődöttet, látszott rajta, hogy a legkevésbé sem érdekli a dolog. Még a kezét sem húzta el.
– De így legalább már te is fel tudsz hívni – fejezte be az írást Andrea és, egy hosszúra nyúlt pillanatnyi tétovázás után, elengedte Dorina kezét. – Ha pedig annyira zavar, még van időd. Írd fel valahova máshova és a mosdóban lemoshatod, mielőtt be kell menned.
– Eszem ágában sincs! – nevetett Dorina. – Meg akarom tartani a kézírásodat – mutatta felé a számsort tartalmazó tenyerét.
– És a zsűri?
– Kit érdekel? Úgysem vágytam különösebben erre a melóra.
Nem tette hozzá, de abból, ahogy Andreára nézett, látszott, hogy valami másra viszont nagyon is vágyott és ezt, úgy nézett ki, jó úton halad, hogy elérje.

*

András elgondolkozva állt a vízsugár alatt, amely hosszú percek óta masszírozta a vállát és hátát. Egy-egy kövér csepp elindult a mellkasán is, majd évődő kergetőzés után egybeolvadtak. Az összekapaszkodott, pajzán cseppecskék egyre nagyobbra duzzadtak, a férfi hasán már erőfölényük biztos tudatában száguldottak keresztül, hogy végül egy csiklandós kanyart véve, kissé illetlenül, vigyorogva, spermacseppeknek képzelve magukat, a kiálló fallosz leghegyéről, sikítva a mélybe vessék magukat.
András mélyenszántó, filozofikus gondolatai közepette észre sem vette, hogy testének elülső fele még jócskán habfürdős, és farka – ahogy az már zuhanyozás közben szokás – készenlétbe helyezte magát…
Kapkodva megtörölközött, magára rántott a szabadidősnek szánt – kockás és csíkos – ingek választékából egy csíkosat, beleugrott a nadrágjába, és még kissé vizesen, kilépett a hotel folyosójára.
Először a lift felé tartott, hogy a recepción érdeklődjék, majd inkább az egyetlen olyan szobát kereste, melynek a számát még Andreáén kívül ismerte: Péterét. Egyszerűbb megoldásnak tűnt Erika megtalálására, hiszen nem valószínű, hogy az előző esti buliba magát nagy elánnal belevető nő a saját szobájában unatkozik, s akkor pedig Péternek lehetnek tippjei holléte felől.
András kopogott az ajtón, mire valamiféle morgás válaszolt.
Belépve azonnal láthatta, hogy jó helyen jár: Erika és Péter is a szobában tartózkodik. Erika fölül. Levegőben ülő helyzetben, hátul, nyújtott karral megtámaszkodva mozgott le-fel-le-fel, újra és újra elmerítve szélesre nyitott puncijában Péter farkát.
Mindketten nyájasan mosolyogtak, mint akik pont a kedvenc filmjükről beszélgettek, és éppen kapóra érkezett meg a film rendezője… és András azon sem csodálkozott volna, ha közben oldalra nyúlnak, és a gondosan elérhető közelségben elhelyezett poharakból kortyolnak egyet, annyira fesztelenül folytatták a játékot.
Ő viszont zavarban volt, és azt mondta:
– Majd később visszajövök.
Újra a folyosón, és nem változott semmi. Továbbra is számolódott magában: hihetetlennek tartja, hogy minden nő leszbi legyen. Egymás társaságát keresik, jobban nyomulnak, mint a komák, és főleg sikeresebben. Mint ez a Veronika, aki éppen kilépett a fiftből, köntösét lazán összefogva derekánál… – hopp! – András felvidult.
– Állj meg! – mondta és mutatta a lánynak, aki kíváncsian megtorpant, és megvárta a férfit. – Ne menj tovább! Ez a szobám…
– Tudom, voltam már itt. Nem emlékszel?
– Azt hittem, csak álmodtam… Aztán felébredtem…hm… állva, és nem voltál sehol.
Veronika a panaszos hangú férfi vállára tette a kezét:
– Te szegény!
– No, ezzel nem lettem kisegítve! – bosszankodott amaz, de tekintetén látszódott, hogy valahol megpillantotta a reményt ebben a mozdulatban.
– Mit szólsz hozzám… várjál, nyelvbotlás volt, nem hozzám, hanem: mit szólsz hozzá, ha gyorsan felöltözök, aztán iszunk együtt valamit? – kérdezte a lány.
– Azt szólom hozzád, hogy a számból vetted ki a szót, de nem kell ennyire megbonyolítani, fel vagy öltözve, máris léphetünk a következő szintre.
– De csak fehérnemű van a köntös alatt, mert masszázsra indultam volna, közben kiderült, hogy csak 9-ig volt…
– Imádom a fehéret… Mondtam már, amikor éjjel betévedtem a szobádba, hogy értek a masszázshoz?
– Ezt éppen nem, csak a nevemet kérdezted. Biztos mást akartál megmasszírozni…
András jól ismerte a meleg vas ütésével kapcsolatos népi bölcseletet, ezért jobbnak látta, ha mégsem engedi el Veronikát. Szó nélkül kinyitotta a szobája ajtaját, és előre engedte a lányt, aki – mintha nem is a lépteire figyelne – besétált a kovácsműhelybe.
– Az lehet az egyetlen hiányosság, hogy nincs zene, de azon is segítünk – mondta a férfi, és két pöccintéssel zenecsatornára állította a tévét.
– Te tényleg masszírozni akarsz?
– Nincs elég bizalomgerjesztő képem?
– Az a baj, hogy túlzottan is.
– Összesen két kisüveg valami van még a minibárban, azon megosztozhatunk testvériesen, utána majd kitalálunk valamit.
– Gondolom, a fantáziád határtalan – nevetett a lány, és átvette az egyik üveget.
– Választhatsz, hogy az én ágyamra fekszel, vagy az én ágyamra… Nem gondolod ugye komolyan, hogy köntösben foglak masszírozni?
– Egyelőre nem is tudom, mit gondoljak komolyan. – Ledobta a hotel logójával ellátott köntöst, és bugyiban, melltartóban végigfeküdt az ágyon.
András egy pillanatra tétovázott, majd mégsem vetkőzött le, csak az ingujját nyújtotta Veronika felé szótlanul, aki, mint már az első reggelinél is tette, gondosan felhajtotta azt, majd engedelmesen visszafeküdt.
A férfi megérintette a lány bal bokáját, kedvtelve nézegette a domború lábfejet, az apró ujjakat… és amerre a tekintete haladt, arra jártak a kezei is. Ilyenkor képes volt megérteni azokat, akik lábfétis-szindrómában szenvednek, hiszen egy pici, formás láb, feszes vádlival és minden egyéb tartozékával együtt, rendkívül nőies látvány. Élvezet simogatni! – Persze, ide nem értve a 42-es méretet – mosolygott magában.
A másik lábon is felhaladt a térdhajlatig, majd ismét a balon, a hosszú, lankásan vastagodó combot vette kezelésbe, négyzetcentiről-négyzetcentire, mintha sosem akarna felérni. Pedig szemeit csak erőszakkal tudta elszakítani attól a helytől, ahol a combok és a félgömbök huncut találkozási pontjában a hófehér bugyi vékony csíkja kicsit kiszélesedik, és eltűnik a kutakodó tekintete elől. – Ott a cél! – kacsintott volna magára, ha a kacsintást eleve nem tartaná érthetetlen szokásnak.
Négy ökörrel sem lehetne visszatartani a kezeit, amikor lassan megközelítették a gömbölyű formákat, de összeszedte minden önfegyelmét, és úgy gondolta, megadja ennek a bámulatos testnek a kijáró élvezetet, s ha Veronikának leszbi hajlamai lennének, akkor úgyis az elnyújtott simogatáshoz van szoktatva. A lány jobb combján ugyanúgy – türelmetlenül, de visszafogott, módszeres tempóban – végigaraszolt. Az önmegtartóztatást egy cseppet sem segítette, hogy Veronika kicsit, majd megint egy kicsit széttette a lábait.
Ahogy végigfuttatta sóvár tekintetét az alatta elterülő, női testen, felderítő- vagy berepülőpilótának érezte magát, ám berepülésről még szó sem lehetett.
A következő fejezethez ismét rendkívüli akaraterőt kellett összegyűjtenie – már-már felért egy önkínzással, de a siker reményében bármire képes lett volna –, egyszerűen nem vette figyelembe a bugyival félig-meddig jelzett részt, Veronika vállaihoz került. Az ing meleg volt, a nadrág szűkös.
A lány félrehúzta tarkójáról és válláról a haját, majd visszasüppedt a megadó némaságba. A tévé hasztalan erőlködött, András tudatáig egyetlen ütem sem hatolt el, ám Veronika minden lélegzetvételét meghallotta, ezek a kezdeti hosszú-lassúból mindinkább rendszertelenné váltak.
Érezni akarta a hosszú haj illatát, a férfi közelebb hajolt.
– Azt hittem, puszit akarsz adni… – szólalt meg Veronika.
– Azt hittem, alszol.
– Haha… Kikapcsolhatod ám a melltartómat, ha útban van.
– Hogy kell? Na, megvan… Annyi felesleges dolog van rajtatok, nőkön…
– Mire gondolsz?
– Már csak egyre.
Veronika nem válaszolt, ám amikor a kutakodó kezek a nyakán egész a füléig felhaladtak, majd a vállán átbillenve, a karját is megsimogatták, felnyögött, és a továbbiakban is ezt a jelzést alkalmazta tetszésnyilvánításként, egyre sűrűbben.
A melltartó helyén túl a hát lassan keskenyedett, és egy szorongatnivaló derékba fogyott, hogy aztán ismét kiteljesedjék a már másik oldalról megközelített félgömbökké.
András visszatért a lábakhoz, és gonosz taktikával a bugyi által szabadon hagyott terület simogatásába kezdett. Várta, hogy a melltartóhoz hasonlóan, érkezik majd egy engedély a fehér apróság levételéhez, ehelyett a picike nyögések szaporodtak, és a lábak tovább távolodtak egymástól. – Aha! – majdnem felkiáltott, amikor megpillantott egy apró foltot a lány bugyiján, hiszen már elég régóta érezte a saját előnedveit is.
Szemét le nem véve a nedvességről, kilépett a nadrágjából és kibújt az ingéből. Betérdelt a lány lábai közé, és úgy simogatta a combok és a popsi találkozási pontját, hogy négy ujja becsúszott az elülső részre, majd egy ujjával óvatosan megérintette az eltakart testrészt is. Ekkor hallatszott egy eddigiektől eltérő, hosszú, dorombolás-szerű hang, amit ő úgy értelmezett, hogy jó úton jár. Megfogta a bugyi két szélső szalagját, és a textilt lehúzta a kívánatos idomról, majd – mivel a lány megemelte a fenekét,– végleg megszabadította a kísértő ruhadarabtól.
Ahol az előbb még a diszkréten jelző nedvességet fedezte fel, most a popsi völgyének folytatásában, egy kétujjnyira kiszélesedő párnázott punci keskeny, nyiladozó rését csodálhatta meg. Folytatva az előző mozdulatokat, most csakis azt a részt simogatta minden irányból, amit már nem takart mohó tekintete elől a fehérség.
Veronika egyre hangosabbá vált, lábait az ágy két széléig tárta, kevéssel ezután megemelte a testét, és négykézlábra állva, majd a fejét-vállát visszaeresztve a párna vonaláig, néha megvonagló, kiemelt popsival gyönyörködött abban, ahogy a férfi egyre telhetetlenebbül simogatja, markolja, nyomkodja, gyömöszöli, széthúzza, bekandikál…
Hirtelen zokogásszerű hangokat hallatott, és fejét a párnába fúrva, homlokával vergődve, megfeszítette a testét, és hosszú sóhaj nyomán elcsendesedett. Néha felbukkant még – akár a gyöngyhalász – egy-egy mély levegővételért, de megragadt az utolsó pózban, puncijában András két ujjával.
– Mit csináltál? – fordította végül oldalra a fejét, és széles szájával mosolygott Andrásra.
– Minek érezted? Tippelhetsz… – érkezett a régi ismeretség és szimpátia révén egyáltalán nem szemtelennek tűnő válasz.
– Na, ezért még meglakolsz! – fenyegetőzött Veronika nevetve, feje a párnán, feneke az ég felé.
– Már alig várom… – igyekezett András egyszerre komoly és szomorú hangot megütni.
– Ne gondold, hogy megúszod! – folytatta a lány, aki csak most változtatott a testhelyzetén: felült. – Annyi felesleges dolog van még rajtad! – idézte a férfi korábbi kijelentését, és sietve lehúzta azt az egyet, amit talált.


*

– Tegnap, amikor beosontál a szobámba, mit akartál? – tette fel András egyenesen azt a kérdést, ami már egy ideje ingerelte.
Veronika kezei megálltak, a felvenni készülő bugyit az ölébe ejtette.
– Viszonoztam a látogatásodat – próbált kitérni a válasz elől.
A férfi nem adta fel, taktikát változtatott:
– Közvetlen utánad mégegy látogatóm akadt, Erika.
– Ez az Erika? – nevetett fel a lány, kezeivel mutatva a kiadós melleket. – Összejöttetek?
– Ő is keresett valakit.
– Andreát? – élénkült fel Veronika.
– Nem, ő Pétert akarta, vagy az is lehet, hogy azt a melltartót, amit Péter reklámozott…
Veronika felsóhajtott, majd szinte megkönnyebbülten kacagott:
– Aaaazt? Mijére tudná felhúzni?
– Nagyjából a bimbójára… Aztán sikerült megtalálnod Andreát?
– Feladtam, mert tőled elfelejtettem megkérdezni a szobaszámát, a recepcióra meg nem akartam mégegyszer odamenni.
– Visszajöhettél volna…
– De akkor nem hagysz békén, hogy miért keresem – vonta meg a vállát a lány –, ahogy most sem.
– Legalább túl lettél volna rajta, vagy a válaszon is és Andreán is.
– Ne csúfolódj! Beszélgetni akartam vele, mert összefutottunk talán kétszer is néhány mondatra. Érdekes egy leányzó.
– Nekem mondod? Én még nem bírtam kiismerni, pedig igyekeztem. Eláruljam a szobaszámát?
– Úgy hangzik, mintha üzletet akarnál kötni – válaszolta Veronika, miközben figyelemelterelésül egyik, majd másik lábával is belelépett a bugyiba, és lassan felhúzta, eligazgatta a puncijánál.
– Teljesen önzetlenül ajánlottam. Telefonon is megkérdezhetnéd, ha felhívod a recepciót, megmondják annak a szobának a telefonszámát, ami megegyezik a szobaszámmal.
– Hogy te milyen okos vagy?! – A lány felvette a köntösét, és annak zsebébe gyűrte a melltartót. – De hogy néz az ki, ha csak úgy beállítok?
András megigazgatta Veronika köntösét, hogy közben még bekukucskált a cicikhez:
– Átmegyünk együtt, aztán otthagylak benneteket.
– Megtennéd? De cuki vagy!
Azzal boldogan átkarolta András nyakát és nyomott egy puszit az arcára, mielőtt elkezdte volna húzni a férfit az ajtó felé…

*

Andrea az ágya szélén ült és a gyűrött szalvétát bámulta, rajta a sietve lefirkantott számsorral. Elméjében vadul kergették egymást a gondolatok. Dorina arcát látta, ahogy rámosolyog és harsányan felkacag. Igaza volt Veronikának. Egy ilyen konferencián az ember biztosan nem marad hosszú távon egyedül.
Veronika. Fejében a kerek arcú, kávészín bőrű, barna hajú szépség helyét átvette a szikrázóan kék szemű, fehér bőrű szőkeség képe. A kis éjjeliszekrényre dobta a szalvétát és elhevert az ágyon. A plafont bámulta és közben a lányra gondolt.
Nem tudta kiverni a fejéből. Már az első pillanattól kezdve, amikor megismerkedtek, vonzódott hozzá. Maga sem tudta, hogy ez csak pusztán fizikai vágy, vagy annál több, de nem is érdekelte. Élvezte a lány társaságát és beleborzongott, ha az valami kedveset mondott neki, megérintette, vagy éppen csak ránézett. Élvezte a flörtöt és vágyott arra, hogy lehántsa róla a ruhát és érezze, ahogy a nő meztelen teste hozzá simul.
Lehunyta a szemét és maga elé képzelte a képet. Szinte már látta, ahogy Veronika, anyaszült meztelenül, mosolygó arccal fölé hajol. Szinte már érezte a teste melegét és az apró légmozgást, ahogy a másik nő átveti fölötte az egyik lábát és fölé térdel, hogy aztán felegyenesedjen, teljes valójában látni engedve szinte már tökéletes testét, miközben kék szemei őt nézik.
Andrea nem nyitotta ki a szemét. Testét elöntötte a forróság és fészkelődni kezdett a lepedőn, ahogy az álomkép egyre izgatóbb és vadítóbb lett.
Keze, mintha csak saját életre kelt volna, felemelkedett az ágyról és végigsimította felsőtestét a blúzon keresztül. Lelki szemei előtt Veronikát látta, ahogy ezt csinálja, és míg a tudatát megcsalta a vágy kivetülése, ő öntudatlanul tette azt, amit a teste kívánt.
Fél kézzel kigombolta a blúzát, egyik gombot pattintva ki a másik után, hogy aztán keze meztelen bőréhez érhessen, kellemes borzongást csalva elő. Először csak a hasát és mellei közét simogatta, majd lassan felkaptatott ujjaival a gömbölyű dombocskákra. Amikor kemény mellbimbójához ért, halk nyögés hagyta el a száját, azt képzelve, hogy Veronika ajkai simulnak a mellére.
Teste már kontrollálatlanul vonaglott. Teljesen elfelejtette, hol van. Nem érzékelte maga körül az üres szobát, csak a fölé hajoló Veronika izgató képét.
Keze most lassan lefelé indult, hogy hasfalát végigsimítva utat találjon magának a farmeréig, kipattintva annak gombját. Az apró kéz, mint egy kíváncsi kis állat, befurakodott a bugyijába és rásimult a kéjesen lüktető puncira.
Andrea ismét felnyögött. Látta maga előtt Veronika mosolygó arcát, amint őt nézi, miközben egyik keze mélyen a bugyijában matat.
Ujjai besiklottak az éhesen tátogó szeméremajkak közé és most már tényleg úgy vonaglott és nyögdécselt, mintha a lány kényeztetné, akire vágyik. Már csak egy karnyújtásnyira volt a csúcstól, amikor…
A szemei felpattantak. Hosszú pillanatokba tellett, mire egyáltalán azt felfogta, hol van. A szobájában feküdt, egyedül, a két összetolt ágyon végigfekve. Blúza szétnyitva lógott rajta, a lámpafény elé tárva melle halmait, nadrágja pedig a combja közepéig letolva, keze a teljesen átnedvesedett bugyiban.
De mi térítette magához? Hallotta a hangot, de eleinte elképzelése sem volt arról, mi lehet az. Halk, egyenletes dübörgés. Ritmikusan ismétlődő ritmus. Aztán végre kitisztult az elméje…
Valaki kopogtat a szobája ajtaján!
Britt Wilcox alias Veronika


*

– Hát ti meg? – kerekedett el a szeme, amikor megpillantotta a folyosón ácsorgó Veronikát és Andrást.
A két jövevény meglehetősen furcsa hatást keltett, mint akik most értekeztek látogatóba a híd alól egy másik híd alá. Veronika csak egy bugyit és egy köntöst viselt – és ez jól látszott, hiszen az utóbbit még csak össze sem fogta –, míg a mellette vigyorgó Andráson úgy lógott gyűrött ruhája, mintha épp most rángatta volna ki egy kutya szájából. Bár Andrea sejtette, ő sem nézhet ki sokkal jobban. Épp csak felrántotta a nadrágját és blúzát is csak nagyjából gombolta be. Ezt azonban vendégei észre sem látszottak venni, bár az is meglehet, hogy csak azért, mert amúgy is úgy vigyorogtak, mint két elmebeteg.
Először egyikük sem válaszolt a feltett kérdésre. Látszott rajtuk, hogy mindkettőjüket rázza az elfojtott kacagás, majd cinkosan egymásra néztek és egyszerre jelentették ki:
– Jöttünk megnézni, mit csinálsz.
Andreának a lélegzete is elakadt. A rátelepedő feszültségtől továbbra is görcsösen szorította a kilincset, közben pedig csak bámulta őket..
– Na mi lesz? – kérdezte András. – Beengedsz minket, vagy sem? – Átfogta Veronika vállát, mire mégjobban szétnyílt a köntös: – Gyere, menjünk tovább, hátha valaki megörül nekünk!
A lány szó nélkül félreállt és engedte, hogy két vendége förgetegként törjön be az ajtónyíláson.
– De mégis mit… – próbálkozott ismét, de nem tudta befejezni a mondatot. Nyelve még mindig akadozott, teste remegett az alig egy pillanattal ezelőtt félbemaradt önkielégítés hatásától, agyában pedig teljes volt a káosz. Azonban nem is volt rá szükség, hogy túl sokat beszéljen, mert András azonnal folytatta:
– Gondoltuk, elszórakoztatunk egy kicsit. Van valami innivalód? Vagy hozok én mindjárt…
Azzal, amilyen sebbel-lobbal jött, olyan gyorsan el is távozott a szobából, becsapva maga mögött az ajtót.
Andrea továbbra is értetlenül állt a szoba közepén. Tátva maradt szájjal nézett hol Veronikára, hol az ajtóra, amin át az imént a férfi távozott.
– Ti hogy… – próbálkozott megint, de egyszerűen nem volt képes semmi értelmeset kimondani. – Ő… te… ő…
– Nyugi! – szólalt meg végül Veronika. – Nem fog visszajönni.
– Hogy? – kerekedett el Andrea szeme. Most már még kevésbé értette a dolgot. Idiótának érezte magát, de egy árva mukkot sem értett az egészből. Veronika pedig, ezt látva, már nem tudta visszatartani a nevetést.
– Gondolta, tesz nekem egy szívességet, és átkísér.
– Ide? – csodálkozott Andrea.
– Ühüm – bólintott a másik nő. – Jöttem volna már tegnap este is, de a recepción rossz szobaszámot adtak meg és végül Andrásnál kötöttem ki.
– Ti… – próbálkozott megint Andrea, de most sem tudta befejezni a mondatot.
– Nem – kacagott Veronika. – Legalábbis akkor még nem.
Andrea megértette a célzást, de nem firtatta tovább. Továbbra is csak összezavarodva bámulta az ajtót, majd ismét a szőke szépségre nézett.
– Azt mondod, ő nem…
– Pontosan… Erősen kétlem, hogy italért ment volna. Vagy ha mégis, azt mind megissza maga. Bár én élek a gyanúperrel, hogy inkább egy csajt keres, akit jól megdöngethet. Engem pedig itt hagyott neked.
– Te… én… ő… – próbálkozott Andrea, de végül feladta. – Bocsáss meg! Erre innom kell.
Ez volt a leghosszabb mondat, amit vendége érkezése óta ki tudott mondani. Sőt, az igazat megvallva, az első mondat. Ezt pedig azzal koronázta meg, hogy odalépett a minibárhoz, kivett belőle egy sörösüveget, gyorsan felnyitotta, és alaposan meghúzta.
Veronika csak állt ott és mosolyogva figyelte. Tetszett neki a lány zavara. Andrea eddig olyan öntudatosnak és magabiztosnak látszott, most viszont, ahogy teljesen értetlenül habog itt, teljesen felizgatta őt.
– Bocsáss meg! – szakította félbe gondolatait Andrea és felé nyújtotta a sörös üveget, miután blúza ujjával megtörölte a száját. – Kérsz?
Veronika csak megrázta a fejét, mire a lány visszatette az üveget.
– Bár… ha jobban meggondolom…
Andrea már nyúlt volna ismét az üvegért, de Veronika leállította.
– Nem. Nem abból.
Andrea ismét összezavarodva nézett rá, de most összefüggéstelen dadogásra sem futotta, mert a szőke szépség odalépett hozzá és megcsókolta, nyelvével gyengéden lenyalogatva az italnak a lány ajkain maradt apró cseppjeit.
– Fincsi – jelentette ki végül Veronika, amikor elhúzódott és megnyalta az ajkait.
Andrea egy pillanatig még értetlenül nézett rá, majd, feladva a próbálkozást, hogy rendbe tegye agyában az egész szituációt, vidáman felnevetett.
– Szóval, azt mondod, meg akartál látogatni tegnap este, de András szobaszámát adták meg?
– Ja. Az a fickó a recepción azt mondta, abban a szobában keresselek.
– Fickó… Ó, értem már – kacagott fel ismét Andrea. – Az az alak teljesen belém habarodott. Biztos féltékeny lett, amikor rájött, miért is akarsz feljönni, és Andráshoz küldött, hátha ő is megfelel neked.
– András nem volt ennyire rosszindulatú. Szerinte egyszerűen csak azt hitték, te költöztél át.
– Bocs, hogy ilyen cinikus vagyok – tárta szét a karjait Andrea. – De abból a pasiból bármit kinézek… A folyamatos „kedves Andreáival”…
– Ne légy vele igazságtalan! Elvégre neki köszönheted, hogy van egy saját szobád és nem kell senkit kerülgetned, ha fel akarsz hozni egy csinos lányt.
– Én csak téged akarlak felhozni – vágta rá Andrea, talán túl gyorsan is.
– Ugyan már – kacagott Veronika. – Tudom ám, mi történt tegnap a szaunában… A fél konferencia erről pusmog.
– Valóban? – vörösödött el Andrea.
Veronika ismét csak felkacagott. Komoly arcából most semmit nem mutatott. Kék szemei csak úgy szikráztak, Andreának pedig tetszett ez a változás. Nem tudta már tartóztatni magát, odalépett a nőhöz és hevesen megcsókolta.
– Elég a szavakból! – mondta, egy pillanatra eltávolítva száját a szőke szépség ajkaitól, de aztán, ki sem várva a választ, ismét rájuk tapasztotta.
Kezei befurakodtak Veronika köntöse alá, megmarkolva a nő gömbölyű melleit, majd jobbja lefelé indult, át a feszes hasfalon, míg végül utat talált magának a nő combjai közé. Gyengéden, de határozottan markolta meg a kívánt nő ágyékát és a bugyin keresztül is érezte puncija lüktetését és a belőle szivárgó nedveket.
– Annyira vágytam már erre – suttogta, alig engedve el a nő ajkait.
– Akkor is rám gondoltál, amikor magadhoz nyúltál?
Andrea kissé hátra húzta a fejét és elkerekedett szemekkel nézte a nőt.
– Te… honnan…?
– Hogy honnan tudom? – kacagott fel ismét Veronika. – Drágám! Az arcodra volt írva. Szerintem András is egyből rájött.
Andrea csak hápogni tudott. Érezte, hogy ismét kezd összezavarodni, ami az arcára is kiült. Veronika felkacagott és gyengéden megcsókolta őt.
– Semmi baj… Örülök neki, hogy rám gondoltál… De most mégcsak elképzelned sem kell.
Még be sem fejezte a mondatot, amikor elkezdte szétpattintgatni Andrea blúzának gombjait. Egy pillanatra megmarkolta a lány csupasz melleit, majd hátra lökte őt. A lány elvesztette az egyensúlyát és lehuppant az ágy szélére és, mire felocsúdott volna, Veronika már a lábai között térdelt, vékony ujjaival a nadrágját nyitva szét.
– Ha már nélkülem elkezdeted kényeztetni magad, engedd, hogy én fejezzem be!
Azzal a bugyijával együtt lerántotta Andrea nadrágját és a következő pillanatban már a lány combjai közé fúrta az arcát.
Andrea hangosan felnyögött és hátravetette a fejét. Veronika szőke fürtjei szétterültek a combjain. Ő azonban egyáltalán nem is figyelt a kellemes simogatásra, csak arra az érzésre, ahogy a forró nyelv behatol a szeméremajkai közé.
Veronika úgy nyalogatta, csókolgatta a punciját, mintha fel akarná azt falni mint akinek nem jutott vacsora. Andrea testében pedig, a kis közjáték jelentette pihenő után, újult erővel tombolva kezdett áramlani a vér. Mintha ott folytatódott volna az egész, ahol a kopogtatás előtt abbahagyta, csak most azzal a különbséggel, hogy Veronika nem csak a képzeletében kényeztette a punciját, eszeveszett száguldással közeledett a csúcs felé. Most pedig már nem volt kopogtatás, ami félbeszakítsa, így amikor teste megfeszült, önfeledten kiáltotta világgá a gyönyörét, arra gondolva, hogy ezt még talán András is meghallja, akárhova is ment italkeresés címén.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

FlagCounter

[URL=http://info.flagcounter.com/3p1k][IMG]http://s06.flagcounter.com/count/3p1k/bg_FFFFFF/txt_000000/border_CCCCCC/columns_2/maxflags_12/viewers_0/labels_0/pageviews_0/flags_0/[/IMG][/URL]