2014. február 17., hétfő

Élvezetek konferenciája 6. rész

Írta: Sinara és Marokfegyver

Előzmény: Élvezetek konferenciája 1. rész
Közvetlen előzmény: Élvezetek konferenciája 5. rész

– Máris kifáradtál? – kérdezte a lány pár pillanatnak tűnő perc múlva a mellette lihegő Andrástól.
– Ez a fegyver csak egylövetű – lóbálta meg a férfi félig lekókadt farkát. – De újratölthető!
– Emesénél bezzeg nem kellett – ült ki tettetett durcás kifejezés a lány arcára. Most annyira hasonlított Emesére, hogy a férfi nem tudta megállni, hogy fel ne kacagjon.
– Na, álljunk csak meg egy szóra! Ott azért volt egy kis nyalakodás is… Az serkentően hatott.
– Nyaljak ki valakit előtted, hogy beindulj? Most nincs senki kéznél, de én tudok jobb megoldást.
Azzal a férfi lábai közé feküdt és ismét a szájába vette a szerszámot, amitől a levegőre is érzékennyé vált fallosz a puha ajkak között úgy pattant fel újból, mint a vén csataló, ha trombitaszót hall.
Nem is kellett hosszú idő, a cövek ismét meredten állt, úgyhogy Andrea fentebb csúszott, ajkai ismét András szájára tapadhattak, hogy a farok bekússzon oda, ahova sokkal inkább tartozik. Most ő lovagolta meg a férfit, többször vágtázva, fel-felemelkedve – kúpos cicijeit mutatva –, ezután hamar körözős ügetésbe visszaereszkedve, majd újra hozzálapult, és alig-alig mozdult. Lábát András testét közrefogva hol hátranyújtotta, hol pedig térdét előrehúzva mozgott ruganyosan, puncijából egy pillanatra sem engedve a feszítő farkat.
Lihegésüktől, zsákmányt széjjeltépő morgásuktól volt hangos a szállodai szoba, amikor helyet cseréltek, és pár végső lökés után András a lány mellé térdelve, előtörő nedveivel árasztotta el, és az ecset nyelét használva, gondos festőként pamacsolta azt a lányra.

*

– Nem gondoltam volna még tegnap sem, nemhogy tegnapelőtt… vagy főleg hétfőn, utazásunk közben sem képzeltem, hogy mára ide fogunk kilyukadni.
– Hát te alaposan kilyukadtál – tekintett végig a testén elmaszatolódott nedveken. – Honnan jön ez a sok... hogy is mondtad? Felesleg?
– Téged lyukasztottalak... És nem felesleg, mert neked gyűjtögettem. Nem is csodálom – viszonozta a korábban a lánytól hallott megjegyzést –, hogy Dorina és Emese olyan élvezettel nyalogattak! Micsoda punci!
– Na, ne szédíts! – lökte el a lány a lábai közé nyúló férfikezet gyengéden. – Attól még, hogy most velem fekszel egy ágyban, még nem kell szerelmet vallanod. Tudom én, hogy bőven becsempészted a lompost itt másoknak is.
– Tekinthetjük gyakorlásnak, mert azért kicsit mindig reménykedtem, hogy mégsem vagy teljesen leszbi. De azért te sem vesztegetted az idődet!
– Jó duma, mondhatom. Ha elmégy randira, előtte veszel virágot még húsz másik nőnek is, hogy gyakorolj?
– Ez éppen egy jó példa, mert csak a rózsát tudom megkülönböztetni a többitől, esetleg még a szegfűt... ja, meg talán a kaktuszt, mert az a kedvenc virágod… nem árt a gyakorlás – Visszatette a kezét a puncihoz. – Aranyos, hogy olyan kis bolyhos.
András kis mocorgás után keresztbefeküdt a kétszeres ágyon, fejét Andrea combjára helyezte.
– Továbbra is úgy látom, hogy a legszebb csajok nagyeséllyel leszbik… vagy biszexek. Nem mernék rá fogadni, hogy neked könnyebb megfelelő partnert találni, vagy nekem…
– Láthatod, hogy nem olyan egyszerű, ahogy elképzeled, hogy valaki vagy fehér, vagy fekete – felelte a lány elgondolkozva.
– Egymásra találtunk, de azért kellett hozzá három nap. Mégis, hogyan működik ez nálad?
– Nem tudom, mire vagy kíváncsi, de elmesélek egy esetet, hátha okosabb leszel tőle.
– Azt nem tudom garantálni, de érdekel minden…
– Az egyetemen gyakran szoktak, szoktunk bulikat szervezni. Van, hogy egyetemi szinten, de van, hogy csak úgy, akik jóban vannak az évfolyamon, vagy úgy egyáltalán a karon, rendeznek egy bulit és meghívnak ismerősöket, barátokat. Pár éve…
– Pár éve még ovis lehettél – jegyzete meg vidáman András, és a lány szeméremdombját simogatta.
– Még elsőéves koromban az angolosok szerveztek egy elő-karácsonyi bulit valamikor december közepén. Fene sem emlékszik már a pontos dátumra…
– Így, utólag nincs is nagy jelentősége, mert hiába is hívnál meg…
– …és persze, hogy stílusosak legyünk – folytatta Andrea, megérintve András kezét, így jelezve, hogy jólesik a mozdulat – egy angol-stílusú karácsonyi partit szerveztek, christmas pudinggal meg hasonlókkal és, ami a legfontosabb, fagyönggyel. Gondolom, ismered azt az angol szokást, hogy fellógatják valahova a fagyöngyöt, és akik alatta összefutnak, azoknak csókolózniuk kell. Na mármost, volt a partin egy lány. Az a tipikus szürke kisegér. Relatíve alacsony, vöröshajú, szeplős. Nem volt csúnya lány, de... gondolom, ismered ezt a típust. Nem tudom ki hívta meg, de rengetegen voltunk ott ismerőseim közül, akik leszbik, bik, vagy egyszerűen csak szeretnek szórakozni.
– Mint Emese?
– Igen, mint Emese. Ő viszont nem ez a kategória. Az a típus, akiről messziről lerí ilyen környezetben, hogy hetero. Bár gondolom a természetéből kifolyólag is visszahúzódó, csendes, szóval így se, úgy se keltett nagy feltűnést. Viszont, valamikor már a buli vége felé, amikor már rendesen megvolt a hangulat, egymásba botlottunk pont abban az ajtóban, amiben a fagyöngy lógott. Én mentem volna wc-re, ő meg Isten tudja honnan jött. Semmi extra, csak nem vettük észre s másikat, és a szűk ajtóban egymásnak mentünk, szabadkozás, kölcsönös előzékenység, hogy ki menjen előbb stb… De ez épp elég volt, hogy a többiek észrevegyenek és, persze hogy a fagyöngy alatt, muszáj csókolózni. Sosem voltam az a fajta, aki élvezné mások cikizését, vagy megalázását, úgyhogy én is szabadkoztam, minek ez, de már mindenki be volt csípve legalább egy kicsit, úgyhogy... a tetőfokán volt a hangulat, na.
– Szóval csókolózni kellett?
– Nem lehetett leállítani őket, tehát muszáj volt. Gondoltam, essünk túl rajta gyorsan, ne kínozzuk szegényt, egy gyors kis szájra puszi, aztán mindenki mehet Isten hírével... Nem tudod elképzelni, az a csaj milyen vadítón csókolt. Olyan fajtának nézett ki, aki egyből elpirul, ha csak egy helyes lány rámosolyog, ha meg két csajt meglát smárolni, azonnal elkapja a fejét. De úgy csókolt ott a fagyöngy alatt... Azt hittem, ott helyben összeesem a gyönyörtől.
– Megvolt a nagy egymásra-találás?
– Sajnos nem lett belőle később semmi. Kicsit kótyagos voltam amúgy is, meg a csók is rendesen lerendezett, szóval, amikor észhez tértem utána, ő már eloldalgott. Azóta is kb. két kezemen meg tudom számolni, hányszor láttam az évek során, akkor is csak egymásra mosolyogtunk, aztán kész. Még a nevét sem tudom és, ha ez nem történt volna, váltig meg lennék róla győződve, hogy hetero.
– Nekem is össze kellett volna futni vele a fagyöngy alatt, és most ketten okosabbak lennénk.
A lány felnevezett, majd meglepődve hallotta:
– Csukd csak be a szemed, légy szíves! Jobban! Ne less! – kapott egy hosszú puszit a puncijára – Most találd ki, ki volt az!
– Kizárásos alapon? Nem is tudom... Olyan nagy a választék – kacagott.
– Szóval nem megy?  Az éjjel, amikor éppen ott volt a fejem, akkor is adtam egy puszit, vagy csak annyira szerettem volna, hogy így emlékszem… Aztán meg csak irigyeltem Dorinát! Meg Emesét!
– Nem hiszem, hogy Emese hagyott volna odaférni
– Nézegettem, mint egy közellátó a puncidat, de mindig foglalt volt. Régebben is előfordult sok csajos akciód? Mert itt belehúztál!
– Akadt – válaszolta a lány titokzatosan
– Az a szaunás kaland, amit végül nem meséltél el, az Párduclánnyal történt? Itt az volt az első?
– Előtte nem nagyon nyílt rá alkalmam. Nem állíthatok be csak úgy, új emberként ide azzal, hogy már a második pillanatban letépem egy csaj ruháját.
– Mikor volt a legelső? Nem itt, hanem összesen...
– Megint kíváncsiskodsz? – kacagott fel Andrea, majd hümmögve elgondolkodott. – Nem is tudom... Milyen elsőre gondolsz? Mit veszel elsőnek?
– Amikor legelőször másik lánnyal nyalakodtál.
– Hú de furcsa fogalmaid vannak neked! Mit értesz nyalakodás alatt?
– Azt hiszem, te erre mondod, hogy kinyalás, de nem biztos, mert még tanulom a nyelvet, ha segítesz benne.
– Aha. Már kezdelek érteni... Nem is tudom... Talán tizenhat lehettem, amikor egy lány először kinyalt... Mert feltételezem, lánnyal gondolod. Hogy én mikor csináltam először, azt már nem tudom, de nem sokkal utána.
– Lány volt előbb, vagy fiú?
– Megint mire gondolsz? Barátom volt már korábban is. Szexuális élmény talán az volt az első, amikor az a lány kinyalt, de úgy istenigazából először fiúval feküdtem le.
– A szauna... ha nem tűnik nagyon kíváncsiskodásnak... ott azért nem lehetett kinyalni Párduclányt vagy neki téged... Vagy mégis?
– De. Nagyon kíváncsiskodás – válaszolta a lány, de a szemei csillogása jelezte, hogy egyáltalán nem zavarja. – Amúgy meg miért ne lehetett volna? A zuhanyban meg két nő egymást ujjazta. És akkor?
– Így? – tette András az ujját a lány csiklójához, és lassan csúsztatta...
– Nem tudom – nyögte a lány, zihálva, élvezve a kényeztetést. – Ellentétben veled, én nem állok oda kukkolni, ha valami ilyesmi történik. Az ő dolguk
– Milyen jó lenne pedig! Kukkolnál helyettem és elmesélnéd!... Akkor neked élmény lehet egy női öltöző, látni a sok puncit, ahogy nekem is az lenne. Ebben is egy rugóra járunk?
– Szépen állunk! Még a te perverz fantáziádat is én szolgáljam ki? – kacagott a lány. – Te meg elmesélhetnéd, mi folyik a férfi öltözőben. Azt hallottam, hogy a szaunában valamelyik nap két pasi kényeztette egymást.
– No, ezt szerencsére csak hallomásból tudom, és csak az elejét, mert kimenekült a kolléga időben, mire őt is bevették volna a buliba... Azt hiszem, volt itt pár érdekes dolog a néhány nap alatt!
– Akkor szerencsére ennek is csak az elejét tudod – öltötte rá a nyelvét Andrea
– Mutasd mégegyszer, ha mered!
– Mit? Ezt? – nyújtotta rá megint a nyelvét, alig bírva visszatartani a kacagást.
– Melyikünknek van hosszabb nyelve? Ha most bedugom az ujjam helyére, elég lesz a méret?
– Próbáljuk ki!
– Ahhoz áruld el végre, hogy a szaunában ujjazás volt vagy nyalás?
– Zsarolsz, te dög?... A szaunában nyalás, utána a dzsakuzziban ujjazás. Így már kielégítettem a kíváncsiságodat?
– Nem elégítettél ki, azaz még csak kétszer, de jó úton járunk.
A jó úton járást demonstrálva közeledett a keskeny puncihoz – a lány már érezte a nyíló száj érintését, a szuszogást, majd a nyelv… Mint egy tétova lepke, amelyik még nem biztos benne, hogy ez a virág fog-e pihenőhelyéül szolgálni, és a motort sem állítja le, csak leereszkedik. Aztán mégis megtetszhetett valami – talán az illat vagy az íz? – mert a pillangó könnyedén nyelvvé változott, és határozott kóstolgatásba kezdett.
– És én hova dugjam a nyelvem?
Egy darabig nem kapott választ, ám érezte, hogy furcsa dolgok történnek: mintha a férfi szája az ő puncijával csókolózna.
– Elég, ha most csak simogatod, és éppen csak odaérinted a legérzékenyebb ponthoz – felelt percek múltán András, és falloszán meg is mutatta azt a pontot.
– Valahogy így? – és tövig bekapja András farkát.
– Ühüm…

*

– Olyan kis szűk vagy, nem is gondolnám, hogy beférek, ha nem próbáltuk volna már ki – A férfi feje változatlanul a lány lábai között tartózkodott – Mint egy csukott száj! Egyszerűen muszáj megcsókolni.
– Akkor mégis jól éreztem! – válaszolt vidáman Andrea, miközben ujjai a meredező farkat dédelgették, – Örülök, hogy tetszik. Nézegeted közben?
– Le sem veszem a tekintetemet – hallatszott a puncija felől –, a nyelvemet is csak azért, hogy el ne süljek idő előtt,
– Idő előtt? – nevetett a lány. – Ez úgy hangzott, mintha sokáig szeretnéd elhúzni.
– Van bőven bepótolnivalónk… Vagy ezt már mondtam? Esetleg azt is hallottad már tőlem, hogy éppen az ilyen keskeny punci a kedvencem?
– Most akkor szűk vagy keskeny?
– Szűk és keskeny… Emlékszem egy ilyen lányra, azért is jutott eszembe, mert vele is több időt töltöttünk így az ágyban, és akkor még ritkaság volt az ilyesmi sok durrbele között. Délután ideiglenesen felkeltünk, hogy sétálunk egyet, aztán majd folytatjuk. Kánikula volt, ezért a játszótér kihalt, az anyukák nem süttették a gyerekeket, fák rejtekében leültünk egy padra, itt találtunk árnyékot egyedül, a környéken se járt a madár sem. Valahogy eltaláltuk, hogy padon még nem próbáltuk az actiont, és hamar készen is álltunk rá. Te is vizuális vagy, képzeld el, hogy szabályosan ültem a padon, a farkam állt… a lány szemből ereszkedett az ölembe úgy, hogy a lábát a hátam mögé nyújtotta. Nem volt egyszerű becsusszanni sem, és ebben a helyzetben egyébként is annyira megfeszülnek a testrészek, ráadásul a lány annyira szúk volt, és moccanni sem bírt rajtam, nem tudott megtámaszkodni… azt hittem akkor, hogy ezen a játszótéri padon mindörökre összeragadva maradunk… De térjünk vissza a nyelvemmel a te finomságodhoz!
– Amúgy gondoltam, hogy azért hagytad abba, minél tovább tartson, én is szüneteltetem, csak a tenyeremen hordozlak. Így jó neked?
– Ezzel kellett volna hétfőn kezdenünk, milyen jól ellettünk volna egy közös szobában, fogadtuk volna a csajokat…
– Persze. Álmodik a nyomor..És utána a pasikat is fogadtad volna velem?
– Most már nem mondhatod többé, hogy nyomulós vagyok, szépen beosztottuk volna. A kérdést valahogy meg sem hallottam... De mégis! Megvolt valamelyik pasi is?
– És miért nem? Én felpróbálgassam veled a csajokat, te viszont nem velem a pasikat?... Hogy is van ez?
– Beszéljünk másról... Még azt sem bírom elviselni, ha nyilvános vécében valaki – pasi – mellettem pisil.
– De tőlem elvárod, hogy előtted nyaljam ki a csajokat. Szépen vagyunk
– Tényleg izgalmas látvány volt, ezt be kell vallanom. Most is elviselnék egy ilyesmit – felkönyökölt – innen éppen jól látnék mindent, vagy legfeljebb még lejjebb csúsznék... De tulajdonképpen most legjobban arra vágyom, hogy így együtt legyünk, más nem is kell hozzá! Hasra fordulnál egy kicsit? Nem nagyon volt még alkalmam megnézni a popsid, mert Dorina eltakarta.
– Na, tetszik a látvány?
András odahajolt, nézegette, óvatosan simogatta, majd, mint egy kispárnára, rátette a fejét:
– Még nézegetem, eddig nagyon jó...

– Ez jólesett – nyújtózott el Andrea
– Ma még mindenben egyetértettünk. Milyen szerencse, hogy tegnap vagy tegnapelőtt nem fojtottál meg, most fogalmunk sem lenne róla, hogy össze is tudunk hangolódni.
– Mindenben. Csak abban nem, hogy kellene neked egy pasi – viccelődött Andrea, de mielőtt a férfi válaszolhatott volna, megcsókolta, hogy betapassza a száját.
– Te választhatsz: Az éjszakát melyik szobában töltsük? Azt javaslom, hogy majd sétáljunk le enni, mert ha téged eszlek meg, aztán sajnálni fogom, amikor másra is kellenél. És lenne kedvem kimenni a városba egy fagyira, aztán meg folytatni, ahol abbahagytuk.
– Csak nem a játszótéri kalandot akarod megismételni?


Vége

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

FlagCounter

[URL=http://info.flagcounter.com/3p1k][IMG]http://s06.flagcounter.com/count/3p1k/bg_FFFFFF/txt_000000/border_CCCCCC/columns_2/maxflags_12/viewers_0/labels_0/pageviews_0/flags_0/[/IMG][/URL]