2014. június 13., péntek

Minden jó, ha a végén... 1. rész

Írta: Marokfegyver

A negyedik fordulónál megfogadta, hogy nem megy vissza. Elég volt! Az ötödiknél biztos volt benne, hogy a hatodik lesz az utolsó.
A lányok már nem is integettek, némelyik tüntetőleg elfordult, másik egy megvető pillantást küldött felé.
Megállt a hosszú, egyenes szakaszon túl, jó messzire a panziótól. Letette a napszemüveget, ami egyébként is csak illúziója volt az álcázásnak, hiszen nem a szeméről ismernek fel egy autóban ülő embert, hanem a kocsijáról.
Hetente-kéthetente tört rá az ámokfutás. Ilyenkor belevetette magát az autóba, a tükörből ellenőrizte a garázsajtó tompa puffanását, és elindult. Először a város utcáin rótta az elegánsan zümmögő köröket – miközben olyan érzése támadt, mintha valamiről lemaradna –, majd kihajtott a településről. Az útszélén ácsorgó lányokat végső lehetőségnek tartogatta, ám legtöbbször mégis rájuk fanyalodott.

*

Korábban a városból észak felé vezető út mellett kereste a megfelelőt, ki is próbált 4-5 lányt, némelyiket többször is. Egy alkalommal, amikor senkit sem látott közülük, és visszakanyarodás után sem álldogált ott egyikük sem, furcsa érzés kerítette hatalmába. Úgy érezte, hogy meg kell néznie, miért tűntek el ilyen hosszú időre. Látnia kell!
Beparkolt – kicsit féloldalasan, hátha más jármű is el akar férni – az egyik, erdőbe bevezető utacskára, lezárta a kocsit, és elindult gyalogosan befelé.
Két további autó parkolt bentebb – egyiknek még az ablakát sem húzták fel –, és követve a szűkülő utat, hangokra lett figyelmes. Kidőlt vagy kivágott, legallyazott fatörzsek hevertek egy tisztáson, s mellettük felfedezte a környéken fellelhető összes lányt, és két kocsirakománynyi srácot. Egyikük éppen nagyhangon dicsérte saját eszét:
– Nem megmondtam, hogy egyikünknél se férünk el? Itt meg miénk az egész erdő!
Senki sem válaszolt, többnyire csak röhögtek a szénaillatú levegőbe.
Középtájon egy eddig nem látott lány állt, kezében energiaital, arcán mosoly. A leskelődő úgy tapasztalta, hogy a többiek mind erre a lányra mutogatnak, mindenki róla beszél, mindenki őt nézi. A srácok egyike vigyorogva körbejárta, megmarkolta a mellét, felhúzta a rövid ruháját, majd mielőtt visszatelepedett volna egy fatörzsre, két csajt a magányosan álló felé lökött.
A két lány körbekapta a harmadikat, tapogatták, vizsgálgatták, derekát megragadva fenékriszálásra buzdították. Ruhájából kibuggyantották a melleit, egyikük nyalogatni kezdte a széles-udvarú bimbókat, míg a másik leguggolt a lány mögé, és először csak félre-, majd lehúzta annak bugyiját.
A körülöttük ülők és állók közül erre már azok is odafigyeltek, akik eddig főleg egymással foglalkoztak, és amikor a főszereplőről lekerült az összes ruhadarab, minden nadrágból előbukkant a fallosz. A lány eközben közömbös tekintettel tűrte a kúpos mellek markolászását, félgömbjeinek széthúzását és barlangjában egy-két ujj kutakodását.
A srácok érdeklődéssel szemlélték a műsort, lóbálták és húzogatták a farkukat, némelyikük egy-egy közeli csaj fejét lefelé nyomva, határozottan jelezte kívánságát.
– Valami beavatás lehet – gondolta a kukkoló, önkéntelenül gyömöszölgetve nadrágja elejét.

– Gyere te ribanc! – biztatták a lányt, és rádöntötték egy több fatörzsből álló kupacra.
A srácok egyrészt a háta mögött, mások a fejénél sorakoztak fel. Jól ismerhették már a terepet, hiszen ha egy kicsivel jobbra vagy balra helyezkedtek volna, akkor sem a lány feneke, sem a szája nem kerülnének megfelelő magasságba.
A kukkolót tehetetlen irigység öntötte el. Ő mennyit kajtat egy-egy dugás után, ezek meg itt micsoda mindennapi módon fognak hozzá, olyan rutinnal, mint másoknak a fogmosás. Különösen bosszantotta annak az alaknak a viselkedése, aki elsőként nyomta a lány puncijába a farkát, aztán meg se mozdította, csak állt ott szétterpesztett lábbal, csüngő zacskóval, és cigit kért. Meggyújtotta, pöfékelt a lány fölött, és csak ezután kezdett be-ki mozogni. – Micsoda öntelt, pöfeteg…! – Aztán még képes volt a köréjük sereglő csajok közül az egyiket odainteni, hogy morzsolgassa a golyóit, miközben ő cigizve, lomhán dugja a lányt. – Ez nem normális! – dühöngött magában a kukkoló, amikor látta, hogy az iménti srác kihúzza a farkát, és a félgömbökbe törölgeti, mintha végzett volna. – Nem való az ilyeneknek a dugás, akik nem élvezetből csinálják, csak a balhé kedvéért! – Némiképp megnyugodott, amikor a srác mégsem állt félre, pedig más már a helyére nyomult volna, hanem a popsinyíláshoz illesztette a falloszát, ugyanazzal a nemtörődöm ráérősséggel, mint eddig.
Ekkor szólalt meg először a főszereplő:
– Ne, azt nem!
Két-három csaj azonnal reagált, egyszerre magyarázott:
– Kisanyám, ha ribanc akarsz lenni, nincs olyan, hogy mit szeretsz, mit nem!
– De fáááj!
– Szorítsd össze a fogad, és gondolj valami másra!
– Össze ne merjed szorítani! – kiabált röhögve, aki a lány fejénél állva, eddig a száját tömködte.
– Harapd le neki, csak le ne nyeld!
Ezután egymást váltották a srácok elől-hátul, sőt az egyik csaj is beállt a sorba egy szeszes üveggel.
– Mi a szar ez a hideg? – visított fel a 90 fokban bedöntött lány.
– Hát pasikáim, még rakhatjátok egy darabig, ha ennyire mindent érez! – rikkantott az üveges, megmozgatva eszközét mindkét nyílásban.
A kukkoló is mindent érzett, már az üveg helyébe is beleképzelte magát, és többre értékelte a vodkásüveget, mint a magában csak „teszetoszáknak” nevezett srácokat. Ha ő odajutna, mindegy is, hogy a leányzó elő vagy mögé, majd ő megmutatná! Vagy akármelyik másik csajt elkapná – lehet, hogy a többiek fel sem figyelnének ilyen apróságra –, és itt, a tisztás szélén elintézné, hiszen már robbanásra kész a farka, kövér cseppek nedvesítenék az útját, bárhová is tolná…
Az egész akció úgy 50 perce tartott – legalábbis amennyit a kukkoló látott belőle –, s hirtelenjében gondolt egyet a társaság, letérdeltették a lányt, és szapora húzogatás eredményeként a szájába, vagy többnyire az arcára és a mellére ürítették felvert nedveiket.
A kukkoló hátrálni kezdett, visszaerőltette merev farkát a nadrágba s eltűnt a fák között, mert a csapat figyelmét valószínűleg továbbra már nem köti le az egyetlen lány… Ezt sem értette: A többi csajt miért nem dugták meg? Miért kellett ennél az egynél sorakozni?

Ettől a naptól kezdve, ahányszor úgy látta, hogy megfogyatkoztak az út mellett, fallosza azonnal izgalmat jelzett, és alig bírta visszafogni magát, hogy be ne menjen az erdőbe leskelődni.
Egy héttel később azonnal beletaposott a fékbe, és majdnem későn tette ki az irányjelzőt, amikor ismét eltűntek a csajok a környékről. Mit tehet ilyenkor egy kukkoló? Bekanyarodott a korábbi helyre, lezárta az autóját, és sietős léptekkel indult a tisztás felé.
– Megint beavatás? – dörzsölte össze tenyerét. Mert, ahogy távolodott az előző élmény, úgy erősödött a meggyőződése: Azt a kiscsajt úgy szoktatták be a prostik közé. S bár azóta nem látta az útmentén a csapat új tagját, rengeteget gondolt rá.
Ezúttal csak egy autó várakozott elhagyatottan, melynek még az ajtóit se csukták be az utasok nagy siettükben.
– Kettő plusz négy… – mormogta a felállást a kukkoló. A két lányt négyen tapogatták és vetkőztették, akár egy kisüzem brigádja, négyféle korosztályt képviselve. – Nem lesz beavatás, de látványos… – Elfoglalta ugyanazt a helyet, mint az előző alkalommal.
Ugyanabban a pillanatban, amikor a vékonyabb lány leguggolt, az egyik férfi – mintha alá akarna nyúlni – lehajolt, felkapott egy félméteres botot, s azt a levegőt pörögve-hasítva a kukkoló felé hajította. Mindannyian a fadarab után néztek.
A leskelődős helyén kényelmesen megtámaszkodó férfi felugrott, és menekülőre fogta. Lábdobogást, gallyak reccsenését hallotta, ordibálást, lányok elnyújtott kacagását… és mintha a saját nevét is – Bálint! – de ez lehetett az ijedt fantázia játéka is. Átfutott az agyán, hogy megverik, otthagyják, fényképe bejárja a világsajtót… Beugrott a kocsijába, és padlógázzal elszáguldott.
A várost északi irányban elhagyó út mentén többé nem nézegette a lányokat.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

FlagCounter

[URL=http://info.flagcounter.com/3p1k][IMG]http://s06.flagcounter.com/count/3p1k/bg_FFFFFF/txt_000000/border_CCCCCC/columns_2/maxflags_12/viewers_0/labels_0/pageviews_0/flags_0/[/IMG][/URL]