2016. február 5., péntek

Barátnő karácsonyra 10. rész

Előzmény: Barátnő karácsonyra 1. rész
Közvetlen előzmény: Barátnő karácsonyra 7. rész

Írta: lovecraft68
Fordította: Sinara
Az eredeti megjelenésének időpontja: 2014. november 28.

*******************************************************************


Holly a vállaimra támaszkodott és miután mindkét mellbimbójára adtam egy gyors csókot, végigfuttattam nyelvem hasfalán és gyengéden a hátára nyomtam őt az ágyon. Nem gondolkoztam, csak ösztönösen húztam ki kezem lábai közül és combját simogattam, miközben tovább csókolgattam a hasát.
- Ne kínozz mát! - préselte össze Holly az ajkait. - Gyerünk már, Édes! Hadd lássuk, milyen az a csinos arcod a lábaim között!
Nem tudtam megállni a mosolygást, amikor „Édesnek” hívott, a nyelvem pedig magától indult el lefelé, a bejárata irányába. Ágyéka nedves volt, én pedig felnyögtem, amikor magamba szívtam illatát. Holly végigfuttatta ujjaid hajamon és elégedetten nézett le rám. Combjai remegtek, miközben ujjaimmal szétnyitottam szeméremajkait és közéjük nyaltam.
Holly belemarkolt a hajamba, azonban ettől eltekintve továbbra is nyugton maradt és várta, hogy mi következik. Én pedig, miután szétnyitottam szeméremajkait, csiklója köré fontam ajkaimat. Ismét felnyögött és elégedett morgott, ahogy szopogatni kezdtem érzékeny kis pöckét.
- Mmm! Ez az! - nyöszörgött.
Gyönyörtől telített hangja több önbizalmat adott nekem és egyre hevesebben kezdtem szopogatni csiklóját, miközben mutatóujjamat óvatosan belé toltam. Orrom puha és nedves szőrzetébe fúródott, agyamat pedig elöntötte mámorító illata. Holly felemelte az egyik lábát és kinyújtva a falhoz simította, másikat pedig a vállamra helyezte és felém lökte csípőjét.
Egy ideig szopogattam még tovább, majd lejjebb hajoltam és járatába mélyesztettem nyelvem.
- Ó! - nyögött fel hangosan és lehunyt szemmel élvezte testében mozgó nyelvemet.
Én is felnyögtem, miközben ágyékomat az ágyhoz dörgöltem, majd lehunytam a szemem és elteltem a számat megtöltő nedveinek ízével.
Fel-le mozgattam nyelvem vágatán és amikor ismét megtaláltam csiklóját, fokozott étvággyal vetettem rá magam, amitől már hangosan felsikkantott gyönyörében.
Én is nyöszörögtem, ahogy saját lüktető csiklóm a lepedőhöz dörgöltem és alig vártam, hogy ismét odalenn érezhessem az ő ajkait is.
- Ez az, Drága! - nyöszörgött. - Csak így tovább! Te aztán igazán tudod, mi kell egy nőnek.
Felidézve, mik tetszettek a filmekben, felemeltem lábaimat és térdeimre támaszkodva löktem magam előre-hátra. Elmosolyodtam egyértelmű gyönyöreit jelző nyöszörgésén. Úgy éreztem, ennél már nem is vágyhatnék többre. Ahogy remegett kényeztetésemtől, az villant az agyamba, hogy talán egész végig Holly-ra vágytam. Valahányszor beszéltünk erről telefonon, ő olyan magabiztos volt, nekem pedig jól esett ezt hallani.
Nem egyszer magamhoz is kellett nyúlnom, miután letettem a telefont, annyira felizgatott. Egész eddig azt hittem, mindez azért volt, mert ő olyan könnyűnek és elérhetőnek láttatta az egészet. Most viszont, hogy itt feküdtem, vadul kényeztetve csuklóját, elmerengtem, hogy talán pont Holly maga volt az, aki felizgatott. Igaza volt. Nem létezik senki a világon, akivel nagyobb biztonságban érezném magam, mint vele, és ki más törődne velem ennyire?
Holly felnyögött és teste megfeszült.
- Ó, Heather! Drágám! Egyszerűen elveszed az eszem.
A megszólításától ismét jóleső borzongás futott végig rajtam. Semmi sem keltett nagyobb forróságot az ágyékomban, mint Holly egyre hangosabb nyöszörgése és teste remegése. Elengedte a hajamat, én pedig felnéztem, hogy lássam, ahogy a mellbimbóival játszik.
Még erősebben dörgöltem ágyékom az ágyhoz, ahogy figyeltem a szenvedélytől görcsbe ránduló arcát.
- Még! - nyöszörögte. - Gyorsabban! Erősebben!
Engedelmeskedtem és erősebben kezdtem szopogatni csiklóját, amennyire csak tudtam. Holly felnyögött és fejem köré fonta lábait. Én pedig tovább izgattam őt és mélyen belé mártottam ujjaimat. Aztán, végül, egy akkora sikoltással, ami után hálát adtam, hogy a szüleim épp nincsenek itthon, átlendült a csúcson.
Barlangja ujjaimnak feszült, ő pedig továbbra is melleit markolászta, miközben hevesen remegett a gyönyörtől, majd végül egy adag ragacsos nedvet terített szét az arcomon.
- Ó! Egek! - nyöszörgött és leengedte lábait. - Heather... Édesem, te egyszerűen fenomenális vagy.
- Édesem? - finoman benyalintottam szeméremajkai közé, amitől ismét megrándult a teste. - Ez tetszik.
- Helyes – vigyorgott. - Imádlak, ugye tudod? A fenébe is, gyönyörű látvány vagy odalenn.
- Azt remélem is – térdeltem fel a lábai között. - Most jöhetek én? - kérdeztem reménykedve.
- Naná! - ült fel Holly is velem szemben. - Azóta álmodok róla, hogy kinyaljalak, mióta először mesélted, hogy arra vágysz, egy lány kényeztessen a szájával.
- Valami hasonlót már mondtál. Tényleg rólam álmodoztál? - kérdeztem hitetlenkedve. - Én... Ó!
Nem tudtam befejezni, mert ekkor Holly a hátamra lökött és éhes ragadozóként vetette magát a melleimre. Elnyújtóztam és hangosan nyöszörögtem az élvezettől, ahogy a barátnőm az egyik mellemet szopogatta, a másikat pedig a kezével markolászta.
Szemei csukva voltak, de arcáról leolvasható volt a végtelen élvezet. A lábaim közé helyezkedett, tekintetem pedig gyönyörű ajkai munkájáról formás fenekére vándorolt.
Holly mindkét mellbimbómnak alapos kényeztetést adott, majd, legnagyobb meglepetésemre, lefordult rólam és felállt az ágyról.
- Gyere te is! Pattanj fel! - intett.
Bizonytalanul, hogy mégis mit tervez, követtem, de mivel eddig minden, amit csak csinált, isteninek bizonyult, nem haboztam. Holly pedig körém fonta a karjait és megcsókolt. Az eddigi csókjainkkal ellentétben ez gyengéd volt és érzéki, kezei pedig közben hátam simogatták.
Tagjaim elernyedtek és csak élveztem csókját azzal az érzéssel együtt, ahogy melleink ismét egymáshoz simultak. Holly ajkai a nyakamra vándoroltak, én pedig hátra vetettem a fejem, nagyobb teret biztosítva neki. Kezei le-fel vándoroltak oldalamon, a szívem pedig kihagyott egy pillanatra, amikor ujjai behatoltak sortomba.
Egy pillanatra megállt és csábosan rám mosolygott.
- Fordulj meg!
A hátamat fordítottam felé és felnyögtem, amikor félresöpörte a hajamat és megcsókolta tarkóm. Behintette egész hátamat csókjaival le egészen a fenekemig. Aztán mögém térdelt és tovább csókolgatta derekamat, miközben lassan lehúzta sortomat.
- Mmm! Már nagyon vártam ezt – dorombolta.
- Mit? Hogy megcsókolhasd a seggemet? - nevettem fel.
- Nos, valami olyasmit... Meg ezt.
Holly meglökött a hátam közepén, amitől akaratlanul is rá kellett hajolnom az ágyra, majd figyelmeztetés nélkül szétfeszítette farpofáimat és közéjük nyalt.
- Hé! - sikkantottam fel. Megpróbáltam felállni, de ő továbbra is a hátamon tartotta a kezét.
Nyelve hegye ánuszom körül kalandozott. Eleinte tiltakoztam, de aztán eszembe jutott, hogy megengedtem, azt tegyen velem, amit akar, és, bízva benne, hogy csak jót akar nekem, legnagyobb meglepetésemre azonnal elernyedtem, testemet pedig ismét elárasztotta az élvezet. Holly közben tovább izgatta ánuszomat, én pedig lehunyt szemmel, halkan nyöszörögve élveztem. Majd hangosan felnyögtem, amikor végigsimított combjaim között és mutatóujját barlangomba csúsztatta.
- Egek! - ziháltam, majd még hevesebben, amikor, életemben először, egy nő nyelve hatolt a fenekembe.
Erősen belemarkoltam a lepedőmbe, ahogy tovább izgatott, és éreztem forró leheletét fenekemen. Aztán lejjebb hajolt, hogy vágatomba illessze nyelvét, miközben egyik ujja fenekemnél tapogatózott.
Gyengéden ajkai közé vette csiklómat és szopogatni kezdte, hangos nyögéseket csalva elő belőlem. Egymás után többször is végigfuttatta nyelvét vágatomban, és valahányszor elérte csiklómat, pár pillanatra ismét szopogatni kezdte, hangos zihálást csalva elő belőlem, majd előről kezdte a folyamatot. Közben gyengéden markolászta fenekemet és töretlenül kényeztetett nyelvével
- Mmm! Ez mennyei – nyöszörögtem.
- Én is imádom. Mi lenne, ha megfordulnál? Úgy nézhetnél, miközben nyallak.
- Hogy a fenébe ne! - egyenesedtem fel és amikor visszaültem az ágyra, azonnal combjaim közé vetette magát.
- Nyugi! - nevettem fel. - Nem szaladok el.
- Én viszont nem tudok várni – mosolygott fel rám és végigfuttatta nyelvét szeméremajkaim között.
- Ó! - nyögtem fel, amikor mélyen combjaim közé temette arcát. - Holly! Ez mennyei.
- Annak is kell lennie – kacsintott fel rám.
Engedtem, hogy vállaira emelje lábaimat és ezúttal egyenesen csiklómra hajolt rá, én pedig figyeltem, ahogy hosszú haja szétterül combjaimon, csillogó zöld szemei az enyémekbe fúródtak, nyelve pedig vad táncot járt a combjaim között.
Egy hirtelen ötlettől vezérelve felemeltem a fejemet és megpillantottam tükörképünket a szemben lógó tükörben. Hangosan felnyögtem, ahogy határtalanul tiszta felismerésként tudatosodott bennem, hogy Holly, a legjobb barátnőm térdel a lábaim között. A feneke csodálatos látványt nyújtott ebből a szögből és haja is, ahogy szétterült combjaimon. Aztán magamra néztem és az arckifejezésemet figyeltem, miközben a legjobb barátnőm a puncimat kényeztette.
Megragadtam a melleimet és mellbimbóimat kezdtem izgatni, közben pedig egyre hangosabban ziháltam a rám törő élvezettől.
El sem tudtam hinni, hogy hónapokig rettegtem ettől. Annyi időt elvesztegettem! De ha már előbb rászánom magam, vajon most itt lennénk Holly-val? Talán megérte, hogy végül segítsen leküzdeni a frusztrációmat és átéljük együtt ezt a gyönyörű estét.
Ismét felnyögtem, erősen megmarkoltam melleimet és Holly arcába löktem ágyékomat. Ujjai barlangomban mozogtam, miközben csiklómat szopogatta, bennem pedig egyre jobban nőtt a feszültség, ahogy közeledtem a csúcs felé.
- Ó, Holly! - nyöszörögtem. - Abba ne hagyd! Én... én... mindjárt...
Holly válaszként csak tovább szopogatta csiklómat, míg végül felsikoltottam és fenekem elemelkedett az ágytól. Ő átnyúlt combjaim között és gyengéden ánuszomba csúsztatta mutatóujját.
Ismét felsikkantottam a meglepetéstől, majd ismét, ahogy lassan, óvatosan egyre mélyebbre hatolt belém.
Hátra vetettem a fejem és hangosan ziháltam. Már egyáltalán nem érdekelt, hogy késő éjszaka van, és hogy a szüleim esetleg haza érhetnek időközben. Nem számított már más, csak az, ahogy Holly dolgozott a combjaim között és szopogatta csiklómat, hajszolva tovább a csúcs felé.
Akárcsak ő is korábban, feje köré fontam lábaimat és arcához préseltem ágyékomat. Hangosan ziháltam és újra meg újra felsikkantottam, ahogy ujjai mozogtak bennem egyszerre a puncimban és fenekemben.
Egy srácnak sem engedtem meg ezt soha. Még csak nem is gondoltam rá. De Holly-val leírhatatlanul jó érzés volt ez is. Ő is hangosan nyöszörgött és élvezettel kényeztetett, míg végül száját be nem töltötték nedveim, belőlem pedig kiszállt minden erő és ernyedten elhevertem az ágyon.

1 megjegyzés:

FlagCounter

[URL=http://info.flagcounter.com/3p1k][IMG]http://s06.flagcounter.com/count/3p1k/bg_FFFFFF/txt_000000/border_CCCCCC/columns_2/maxflags_12/viewers_0/labels_0/pageviews_0/flags_0/[/IMG][/URL]