Váltás 2.

Kedves olvasóim!

A Váltás című bejegyzésemben felvetett kérdésemre eddig minden válaszadó ugyanazt válaszolta. Nevezetesen, hogy a második, a történetekre koncentráló szcenáriót kövessem.

Bár még nagyon szívesen fogadom a visszajelzéseket és a "szavazatokat" mindkét oldalra, de akkor most már ezen kezdek el dolgozni.

Az alapelv a következő: Azt az energiámat, ami a mindennapos teendőim mellett megmarad, ezen túl, amennyire csak lehet, történetek kitalálására és megírására, esetleg hasonló elbeszélések (pl. életképek) megalkotására, fordításokra fordítom. (Bár az utóbbi mennyiségét eddig is sokkal inkább az időhiány befolyásolta.) Ez viszont azzal jár együtt, hogy feladom azt a törekvésemet, hogy minden nap feltöltsek valamit. Lehet, így is lesz minden nap legalább egy bejegyzés, ez nincs kizárva. Augusztus végéig már időzítettem előre minden napra posztokat, azokat hagyom szépen lefutni. Utána viszont már ad hoc jellegűvé válik, mikor jön új bejegyzés. Ennek kapcsán csak annyi biztosat ígérhetek, hogy nem hagylak titeket sokáig újdonság nélkül. Merem vállalni, hogy még a legvészterhesebb időkben is hetente minimum egy történet lesz, de merem remélni, hogy a gyakorlatban ennek mindig többszöröse valósul meg. Életképek változó sűrűséggel jönnek, mint ahogy eddig is. Majd ha történik valami.

Emellett továbbra is lesznek egyéb posztok. A filmajánlót és az Egy perc lírát nem én csinálom, szóval ezek, ha csak nem fulladnak teljes érdektelenségbe, változatlanul, ugyanolyan sűrűséggel jönnek, mint eddig. A többi augusztus vége után viszont teljesen rendszertelenné válik.

Szoktam puszta szórakozásból képeket, videókat nézegetni, zenéket hallgatni, szóval semmi akadálya, hogy néha kiposztoljak valamit. Viszont nem fogom törni magam, hogy minden áron legyen valami. Ha valami megtetszik, és van különösebb okom rá, hogy kitegyem, van mellé mondanivalóm, akkor már megy is a blogra. De azt nem tudom megmondani, ez milyen sűrűn lesz. Lehet, néha naponta jön valami, máskor hetekig csak történetek. (Plusz persze a filmajánló meg az Egy perc líra.) Ez majd kialakul.

Viszont az utolsó vasárnaponkénti filmkritika és hétfőnkénti heti pornó augusztus 4-5-én lesz utoljára. Előbbinek lesz még folytatása, de szintén rendszertelenül. Majd ha találok megfelelő filmet. Viszont nem fogom értük tűvé tenni a netet, szóval ez nem lesz túl gyakori. Utóbbi viszont jelen formájában nyilván okafogyottá válik, és azt se tudom, a jövőben töltök-e fel pornókat és ha igen, hogyan és milyen időközönként. Majd elválik.

Emellett viszont, szintén a Váltás alatt felmerült ötlet alapján, indítanék egy új sorozatot. Ez pedig az "Életképek tőletek" címet kapná, amiből gondolom egyértelmű, miről is lenne szó.

A jövőben nem szeretnék olyan bejegyzéseket kitenni, amik részemről különösebb extra energiát igényelnek. Ezt tartogatom a történetekre. Viszont, akinek van kedve, besegíthet az oldal színesítésében.

Létrehozok egy "kérdőívet", amit már ennek a bejegyzésnek a címére kattintva is elérhettek, de minden "Életképek tőletek" címéhez is beteszem. Ott találtok lehetőséget rá, hogy elküldjétek nekem az élményeiteket, amiket szívesen látnátok viszont a blogomon. Hogy milyen jellegű élményekre gondolok, arra mintaként szolgálhatnak az én életképeim, illetve idővel a többiekéi is.

Viszont lenne egy-két kérésem és kikötésem:

1. Az életképeket küldhetitek a fent említett kérdőívre, vagy nekem mailban.

2. Azt szeretném kérni, hogy mindig adjatok meg az életkép mellé egy nevet. Ez lehet bármi. A sajátotoktól kezdve egy betűig vagy egy számig bármi, csak hogy össze tudjuk kapcsolni az egy ember által küldött életképeket és hogy társuljon mellé valami identitás is. Emellett az első életképetek mellé kérnék valami kis bemutatkozást. Ebbe jó lenne ha benne lenne a nemetek (ha a névből nem derül ki), a hozzávetőleges életkorotok (nem napra pontosan kell, csak amiatt kérem, hogy lehessen tudni, egy még tanuló egyénről, egy friss diplomásról, vagy egy már sokat látott illetőről van-e szó) és hasonlók. Ezek persze belekerülhetnek magába az első életképbe is. Etéren rugalmas vagyok, csak jó lenne, ha bekerülne.

3. Fenntartom magamnak a jogot, hogy megválogassam, milyen életkép kerül ki a blogra. Persze nem kell itt véres kezű, kukacoskodó cenzúrára gondolni. De gondolom megértitek, hogy szeretném megválogatni, mi kerül ki a blogra. Nagyon szívesen fogadok minden életképet, de szeretném, ha nem lenne belőle sértődés, ha nem kerül ki mindegyik.

4. Persze nagyon örülök neki, ha szépen megszerkesztett beszámolókat küldtök, de annak sem kell egyből legyintenie, aki nem tartja magát jó fogalmazónak. Nekem is önbizalomhiányom van e-téren, szóval még az se biztos, hogy ez igaz. Viszont, én szívesen vállalkozom rá, hogy ha az illető megengedi, hogy az általa felvázolt történetet formába öntöm. Ehhez viszont az kellene, hogy mailban küldjétek el az életképet, vagy legalább adjatok valami elérhetőséget (facebook vagy hasonló), mert különben nem tudjuk egyeztetni. Persze az nekem nem probléma, csak nem szeretném, ha sértődés lenne belőle, ha valami rosszat fogalmaznék bele.

Mindezek ellenére, remélem, nem riadtok vissza attól, hogy megörvendeztessétek a többieket, és persze engem, színes kis beszámolóitokkal.

Én pedig közben belevetem magam a történetírásba és fordításba. Remélhetőleg mihamarabb beindul ez is.

Addig is jó olvasgatást! ;)

Ui.: Aki több képre kíváncsi tőlem, mint amit ide feltöltögetek majd, az látogassa meg a tumblr oldalamat!

Nyaralás 2. rész

Előzmény: Nyaralás: 1. rész

Megjegyzés: Íme a történet második része. Azok kedvéért, akik keveselték az utóbbi történeteim hosszát, ez most elég terjedelmesre sikeredett.
Kellemes olvasás! ;)

*********************************************************************************

Számhoz emeltem a poharam, hogy felhörpintsem annak meghatározhatatlan színű tartalmát, és már éreztem is, ahogy az erős ital marja a nyelőcsövemet a torkomtól le egészen a gyomromig.

- Mi a fészkes fene ez? - krákogtam, miközben köhögve igyekeztem levegőhöz jutni.

- Ez, kérlek szépen, a híres Inferno-koktél - magyarázta Hugi mosolyogva. - A megnyitóra kísérletezek vdle, de már most nagy sikere van. Mindenki ezt kéri már egy jó ideje.

- Ha rám hallgatsz, inkább találj ki helyette valami mást! - töröltem meg a szám a kézfejemmel, mintha ezzel eltűntethettem volna a kellemetlen, maró ízt a számból. - Engem meg dobj meg inkább egy jófajta sörrel.

A húgom rosszallóan csóválta a fejét, immáron közös életünk során sokadjára nyugtázva javíthatatlan ízléstelenségemet a valamire való alkoholos italok terén, szája sarkában azonban ott bujkált a mosoly, ahogy lenyúlt a pult alá a sörömért.

Amíg ő pár pillanatra eltűnt a fényesre suvickolt fehér asztalszerű alkalmatosság mögé, én kihasználtam az alkalmat, hogy a féltető kellemes árnyékából végigmérjem a hajófedélzet innen belátható részét.

Nem hiába magasztalják egekig sokszor ezeket a tengerjárókat. A verőfényes nyári napsütésben az égből érkező sugarakat szikrázva visszaverő medence körül szinte paradicsomi körülmények uralkodtak. A pár diszkréten elrejtett cserépbe ültetett pálma olyan hatást keltett, mintha nem is épp a tenger hullámain ringatóznánk, hanem egy homokos tengerpart növényeinek árnyékában állították volna fel ezt a több tucatnyi asztalt, ahol a vendégek megpihenhetnek, miközben a közeli szállodából kifogástalanul öltözött pincérek hordják nekik a jobbnál jobb étkeket. Mindezt pedig alig csak egy kőhajításnyira, a valóságban pár emeletnyire az elsőrangú szaunától, billiárdteremtől, masszázsszalontól, könyvtártól, és még sorolhatnám. Mindezt persze csillagászati összegekért. De ha egyszer az ember húga itt dolgozik és el tudja intézni...

De nem az állandó környezet volt az egyetlen, ami hozzájárult a szemgyönyörködtetéshez. Sőt, talán sokkal nagyobb hatást gyakorolt az az ad hoc pezsgés, ami mindezt megtöltötte, az utazóközönség képében.

Na igen, valahogy így képzelem én el a paradicsomot. Sok napbarnított, izmos test, amelyet alig takar egy rövid fürdőruha, helyes pasik, csinos lányok, az elhízott amerikai turistákról meg elég csak elfordítani a tekintetünket. És épp hogy csak erre gondoltam, végig is nézhettem, ahogy egy tökéletesen lebarnult, nádszálvékony teremtés kiemelkedik a kedencéből. Hosszú sötétbarna haja nedvesen omlott hátára, falatnyi bikinije által alig takart bőrén pedig fényesen tükrözték vissza a napfényt a vízcseplek. Órákig el tudtam volna nézni, és őszintén irigyeltem a húgom, amiért neki folyamatosan ebben van része, és még fizetnek is neki érte.

Ez azonban csak egy pillanatig tartott, amíg meg nem jelent lelki szemeim előt, ahogy ez a sok-sok ember megrohanja azt a bárpultot, ahol most én ülök. És bármennyire vonzó külleműek is, azért a tartós rohamukat senki nem viselné el jó kedvvel. Erre pedig még rá is erősített az, amit láttam, ahogy végigmértem a húgom, miközben kitette a sörösüveget a pultra és kinyitotta. Hosszú fehér vászonnadrágot viselt egy elegáns galléros pólóval, amit a hajótársaság emblémája díszített. Nem épp egy kényelmes viselet ebben a rekkenő hőségben. Pláne, hogy nyilván nem az volt minden dolga, hogy itt ácsorogjon a pult mögött naphosszat. Ezeken a hajókon a nem állandó személyzet, vagyis a pincérek, takarítók, hasonlók, csak pár hetet töltenek általában egy huzamban, ami alatt viszont degeszre keresik magukat. Azonban ezért cserébe úgy meghajtják őket, mint annak a rendje. Tizenkét-tizenhat órás munkanapok hetente max. egy szabad délutánnal. És itt aztan nincs lazsálás. Ha munkaidő van, itt megállás nélkül rohanni kell és kiszolgálni a "kedves" utasok minden igényét. Az én húgom helyzetét pedig még kevésbé irigylésre méltóvá tette, hogy itt se mondott le mindig hordott magassarkújáról. És most is egy zárt fehér cipőben kopogott a hajódeszkákon.

- Hát akkor, egészségedre! - emeltem fel az elém tolt, behűtött sört, hogy aztán belekortyoljak. - Mmm! És ezt még meg is lehet inni.

Bár nyilván őt sem hagyta érintetlenül a sok megpróbáltatás, amin egy ilyen melóhelyen keresztül kell mennie a gázsijáért, Hugi mégis önfeledten tudott nevetni az ilyen csipkelődésemen. Nem hiába, tudta, mit vállal, ha engem idehív nyaralni, teljesen a saját kontójára.

- Na mi az, mi az? Gyakorlatilag még el sem indultunk, itt máris megy az ivászat? - szakította meg társalgásunkat egy lágy, de így is erőteljes hang.

Hátra fordultam, hogy megkeressem tekintetemmel az angolul elhangzott szavak tulajdonosát, majd, amikor rátaláltam, elégedetten füttyentettem magamban. Bár még csak pár órája voltam ezen a hajón, de megbizonyosodhattam róla, hogy errefelé nem csak az utasok szemkápráztatóak, hanem a személyzet is gond nélkül elindulhatna egy szépségversenyen. Erre pedig a most felénk közeledő tünemény volt a tökéletes példa. Ugyanolyan ruhát viselt, mint a húgom, azzal a kivétellel, hogy ő fekete, lapostalpú cipőt húzott hozzá. Amellett pedig, ami Hugi magas, karcsú alakján kissé bőven, de még így is megfelelően állt, az ennek a nőnek alacsonyabb termetű és viszonylag zömökebb alakján szemet gyönyörködtetően feszült. Sportos alkatú, a húszas évei végén járó jelenség volt, akinek cappucino-színű bőre és vállára omló fekete haja tökéletes kontrasztot képzett hófehér egyenruhájával. Azonnal felismertem jellegzetes amerikai kiejtését. Valószínűleg ő, valamelyik szülője, esetleg mindkettő, vegyes házasságból származhatott, létrehozva ezt a káprázatos jelenséget. Azt mondják, a félvér lányok a legszebbek, mivel ereiben szinte már a lehető legkülönbözőbb eredetű vér keveredik. Na erre ez a nő volt a tökéletes bizonyíték, aki most ruganyos léptekkel felénk közeledett.

- Neked is egészségedre! - emeltem az érkező felé üvegemet egy barátságos mosoly kíséretében, sejtve azt, ami a nő arcára kiülő mosolyból be is hizonyosodott, szavaiban több volt a vicc, mint a komolyság.

Hugi azonban nem habozott betársulni a játékba.

- Ugyan már, őrmester! Már az is baj, ha végzem a munkám? - kérdezte kacagva, könnyedén leutánozva a másik akcentusát. Ilyenkor kicsit felbuzgott bennem a nővéri büszkeség. Nem elég, hogy az én húgom már annyi nyelven beszél, hogy én magam se tudom számon tartani, de még ráadásul, képes ugyanolyan könnyedén elbeszélgetni például egy brittel a saját brit angol kiejtésével, mint most ezzel a nővel az ő teliszájú amerikai dialektusát használva. Jelen pillanatban azonban valami egészen más ütötte meg a fülemet a szavaiban.

- Őrmester? - néztem meglepetten a jövevényre. Bár tény, hogy fehér ruhája alatt szemmel láthatóan domborodó izmok bújtak meg, és egész megjelenésében volt galami stramm erő, mindez könnyed nőiességgel párosult, az arca pedig, bár egész lényéből ki lehetett következtetni valódi korát, sokkal inkább volt egy csintalan húsz év körüli lányé. Inkább illett volna rá a Cappucino vagy valami hasonló megnevezés, minthogy őrmesternek titulálják.

- Igen - kacagott vidáman, megintcsak rácáfolva az előbbi becenévre. - Mindenki így szólít a legénységből. Nem tudom, miért.

- Talán mert néha olyan vagy, mint egy kiképzőtiszt - bokszolt barátságosan a nő vállába Hugi, majd rám pillantott. - Őrmester felel a biztonságért a hajón. És elhiheted, nem bánik velünk kesztyűs kézzel.

- Azt észre vettem, Miss Antialkoholista - kacsintottam én is barátnőnkre, akit viszont én magamban már Cappucinóként könyveltem el.

- Én, antialkoholista? Dehogy - kacagott fel. - Ugyanúgy szeretem a jó italt, mint ti.

- Akkor gyere! Meghívlak egy... Inferno-koktélra - kacsintottam a húgomra.

- Nem, nem - tiltakozott Cappucino. - Köszönöm, de munka közben nem iszom.

- Ahogy gondolod - vontam vállat, majd felé emeltem az üvegem. - Akkor, egészségedre, Őrmester!

- Kérlek, szólíts inkább AJ-nek! - mosolygott rám kedvesen.

- Rendben, AJ! - mondtam ki, de gondolatban még hozzá tettem: "Nekem akkor is Cappucino maradsz." - Te pedig engem szólíts csak B-nek!

- Oké, B! - mosolygott rám, és mogyoróbarna szemeiben hirtelen mintha mást is felfedeztem volna az őszinte boldogságon kívül. Igen. Ahogy rám nézett, széles mosolyában és szemeiben a megismerkedés feletti öröm mögött volt még valami más is. Csak nem voltam benne biztos, de az is lehet, csak nem akartam elhinni, mi.

- Akkor, egészségünkre! - emeltem meg az üveget, és miközben ő is megismételte az utolsó szót, húztam belőle egy nagyot.

***

Késő délután a hajó mozgásba lendült, hogy az éjszaka lepte alatt, míg az utasok pihennek, csendesen suhanjon a tenger vizén következő állomása felé.

Nem tudom, a többi utas hogy lehetett vele, de én sehogy sem tudtam elaludni azon az éjszakán. Eleve nehezen merülök álomba idegen helyen, és akkor is csak felületesen alszom, pláne még ha az ágy is mozog alattam. De most még rosszabb is volt. Csak feküdtem mozdulatlanul a két személyes kabin egyetlen ágyán és bámultam magam felett a sötétséget, miközben hallgattam, ahogy valahol mélyen alattam dübörög a hajó motorja, a belső elválasztófalak pedig úgy recsegnek a mozgástól, mintha egerek, vagy patkányok mászkálnának benne.

Talán pár órára elszenderedtem, a vak sötétségben nem tudtam volna megmondani, de annyi biztos, hogy reggel kialvatlanul ébredtem és mindenem sajgott. A hajó még mindig mozgásban volt, ami miatt a felett egy jelentős részén még ácsorogni sem volt biztonságos, úgyhogy úgy döntöttem, a kabinok közötti folyosón kocogok egyet, hogy átmozgassam az izmaimat.

Miután vagy egy tucatszor körbefutottam az emeletet, valószínűleg jópár zsörtölődő sznob utast felverve, és leöntöttem vagy egy litert a torkomon az itt kapható rettenetesen híg kávéból, kezdtem lassan emberi formát ölteni. Azoban egy valami nem változott. Ahogy lépkedtem felfelé a lépcsőn, a fedélzet irányába, egyre jobban belehasított a fájdalom a bal térdembe. Amikor az utolsó lépcsőfordulót vettem be, már alig tudtam kiegyenesíteni.

Na ez az én formám. Egy az ember életében egyszer adódó lehetőségként szinte ingyen lehetek itt, ezen a hajón, egy rakat sármos pasi és csinos csaj között, erre rögtön az első nap hadirokkantá válok. Mesés.

Amikor végre, nagy nehezen odvergődtem a fedélzeten az italos pulthoz, legnagyobb meglepetésemre, a korai időpont ellenére, Hugit nem egyedül találtam.

Az egyik széken, a pult külső oldalán, egy Cappucinóhoz hasonlóan magával ragadó jelenség ücsörgött, bár ez a lány ennél kevésbé már nem is hasonlíthatott volna az AJ-ként bemutatkozó "Őrmesterre". Bár az utóbbi se volt épp molett, pláne nem kövér, és egy nagydarab benga állatnak sem volt moneható, még ha az őrmester becenév alapján néha ilyen benyomást is keltett, emellett a lány mellett olyan volt, mint egy női Góliát Dávid (vagy Davida?) mellett.

Első ránézésre úgy tizenhét évesnek becsültem ezt a nőiesen karcsú kis teremtését, aki viszont kontyba fogott szőke hajával, fekete térdnadrágjával, hasonló színű felsőjével, mellé pedig fehér cipőjével és hozzá illő csuklószorítójával, valamint a fedélzetet áthatóan beterítő kora reggeli nap ellen az orrára tűzött pilótanapszemüveggel valamivel vagányabb hatást keltett, mint azt haja színe, tejfehér bőre és, sejthetően kék szeme a sztereotípia szerint sugallta volna.

Volt valami, kissé perverzen angyali abban, ahogy ott ücsörgött a pult mellett. Engem azonban most túlságosan is hatalmába kerített a fáradtság ahhoz, hogy megmozduljon bennem valami, úgyhogy inkább elmotyogtam egy egykedvű good morningot, reménykedve benne, bármilyen nemzetiségű ez a szépség, az angolt megérti, és a pult másik oldalán álló húgomhoz fordultam.

- Guten morgen, Schwester! - morogtam, mire ő, a szokásos, valamilyen idegen nyelven elkövetett köszöntésünk helyett, talán felmérve állapotomat, magyarul válaszolt.

- Jó reggelt, nővérkém! Ramatyul nézel ki.

- Úgy is érzem magam. Nincs véletlenül valami fájdalomcsillapítód? - Közben, mint egy ellőtt lábú hadirokkant, odatámolyogtam az egyik szabad székhez, és csak úgy, udvariasságból, ismét angolra váltva, megkérdeztem a szőke lánytól, szabad-e a hely.

- Persze - válaszolta. - És neked is jó reggelt!

Motyogtam valami köszönésfélét és, továbbra is öreguras stílusban, lerogytam a székre, épp, mielőt tudatosodott volna bennem, mit is hallottam. A következő pillanatban azonban elkerekedett a szemem és a mellettem ülő lány felé fordultam, aki, biztosan nem tévedtem, magya4ul szólalt meg. Ugyan ebben még sok meglepő nem lenne, hiszen tudjuk, a világ leglehetetlenebb helyein is könnyedén belefuthatunk magyarokba, ennek a lánynak azonban a kiejtése elárulta, nem az anyanyelvén szólalt meg.

Valószínűleg egyből megértette meglepődöttségem okát, mert ekkor levette napszemüvegét és rám villantotta természetesen kék szemei szikrázó mosolyát.

- Brigi, hadd kutassam be neked Szvetlanát! - szólalt meg a húgom. - Szveti, ő itt a nővérem, Brigi.

- Örvendek a szerencsének - nyújtotta felém a kezét a lány, mostanra már számomra is egyértelműen oroszos akcentussal.

- Szintúgy - szorítottam meg a felém nyújtott jobbot. - Hol tanultál meg ilyen jól magyarul?

A kérdés csak úgy ösztönösen, gondolkodás nélkül szakadt ki belőlem. Szveti azonban nem vette túlzott tolakodásnak, csak kedvesen mosolygott és megjegyezte: - A húgod jó tanár.

- Szveti meg gyorsan tanul - tette hozzá azonnal Hugi. Ez azonban nem csökkentette meglepetésemet. Ez a lány legalább akkora nyelvzseninlehet, mint a húgom. Elvégre, mennyi ideje lehet ezen a hajón? Pár napja? Egy hete? És mégis szinte tökéletesen, még ha erős akcentussal is, megtanult egy olyan nyelvet, ami meglehetősen távol áll az övétől, és csak egy kb. tizenötmilliós kis közép-európai nép beszéli, szóval jelentősége is a nullához tendál a számára.

- Nem lehetsz egy hétköznapi ember, ha ez ilyen gyorsan sikerült. - Végül csak ennyit mondtam.

Barátnőnk csak pironkodva elmormolt egy köszönömöt. Helyette Hugi válaszolt.

- Szveti az idén érettségizett, és mielőtt egyetemre menne, szeretne minél többet látni és megismerni a világból.

- És ehhez hozzá tartozik a magyar nyelv ismerete is? - ironizáltam.

- Akár - vont vállat az orosz lány.

- De valami fájdalomcsillapítót emlegettél - jegyezte me a húgom.

- Igen - csaptam le azonnal a szavaira. - Megint borzalmasan fáj a térdem.

- A térded? - csodálkozott Hugi.

- Igen, iegn... Emlékszel, mint amikor Horvátországban nyaraltunk és hajóztunk a szigetek között.

- Á, igen. Mennyi is lehettél akkor? Tizenkettő?

- Kb. - húztam el a szám.

- De úgy visítottál, hogy fáj a térded, mint egy kisgyerek - kuncogott a húgom.

- Fogd be, Napocska! Inkább adj valamit!

- Legjobb emlékezetem szerint akor s3m segített semi - komorodott el ő is. - Majd elmúlik.

- Ja. Majd ha már egy hónapja a szárazföldön leszek. Még a végén kiderül, hogy allergiás vagyok a tengerre.

- Az nagy kár lenne - kuncogott Hugi, mire én csak egy szúrós pillantással válaszoltam.

- Talán próbáld meg valamivel elterelni a figyelmed! - javasolta Szveti.

- Pompás ötlet. De mivel? - zsörtölődtem, és még gondolatban hozzátettem, hogy az egyetlen valamire való elfoglaltságra egy ilyen hajón, a flörtölésre, teljesen alkalmatlan lettem azzal, hogy úgy nézek ki, mint egy rokkant a merev térdemmel.

- Holnap korán reggel kikötünk - jelentette ki az orosz lány. - A városnézés talán segít. Én biztos megyek.

- Nagyszerű - lelkendezett Hugi. - Majd mesélhetsz.

Ő ha akarna se mehetne, mert nyilván itt kell maradnia lesni a lustább utasok kívánságait, akik a hajón maradnak. Engem, személy szerint, érdekelt volna a dolog. Ha külsőre teljesen más is, mint én, abban hasonlítunk Szvetivel, hogy én is imádok világot látni. Most azonban kételkedtem a kúra hatékonyságában, úgyhogy csak félvállról vetettem oda: - Lehet.

Nem vagyok épp egy nőies gondolkodású illető, de aki közelebbről ismer, az tudja, hogy, jó nőhöz illően ez a lehet nálam gyakorlatilag egyet jelent a nemmel. Bár még semmi nem dőlt el, ez már akkor is benne volt a levegőben.

A nap hátralévő részét igyekeztem pihenéssel tölteni, hátha az segít, hogy helyre rázódjak. Csak ücsörögtem az árnyékban a medence mellett, lábaimat kinyújtóztatva, egy alaposan behűtött üdítő társaságában, és figyeltem a körülöttem járó-kelőket. Akár egy idős néni. Már csak a pápaszem hiányzott az orromról, meg a kötőtű a kezemből. Közben meg körülöttem zajlott az élet. Bár Hugit most alaposan lefoglalta az utasok rohama, Szvetlana pedig elvonult valahova, alaposan lecsökkentve azok számát, akiket a közelemben bármennyire is ismertem, így is volt mit nézni.

A menet közben enyhén rázkódó hajó mozgásától hullámzó vizű medencében egy tinédzser pár hancúrozott. Már első pillantásra meg lehetett állapítani, hogy több van köztük egyszerű barátságnál. Ahogy a két lányka egymás nyakába ugrált, kacagva ölelgették, csikizteék a másikat, szemmel láthatóan egyetlen alkalmat sem szalasztva el, hogy a másik bőréhez érjenek. Nagyon árulkodó volt.

Egy kicsit még irigyeltem is őket. Bár én sosem voltam ilyen szertelen kamasz, most nagyon örültem volna neki, ha így ugrálhatnék a hűsítő vízben, egy csinos lány társaságában. Lelki szemeim előtt felidéződött Szveti képe, a csinos orosz lányé, aki reggel ismertem meg, ahogy karjaimba zárom őt, miközben ficánkolunk a vízben. Aztán amikor a párocska végül kikászálódott a medencéből és, viszonyukról egy szemernyi kételyt sem hagyva, kézen fogva besétáltak a hatalmas hajótest belsejébe, némán káromkodtam, hogy nekem nincs most lehetőségem, hozzájuk hasonlóan, valakit az ágyamba cipelni.

A nap hátralévő része is hasonlóan telt, és nekem már egyre kevésbé volt kedvem bárhova is menni. Az este utolsó fényeinél bámultam a partot, ami mellett elhaladtunk, de még az is komoly erőfeszítésbe került, hogy utána visszavánszorogjak a szobámba. Nem hogy még másnap egy kiadós túrát is tegyek.

Az éjszakát persze ismét álmatlanul töltöttem. A hajó egy idő után már nem mozgott alattam, de bejött helyette a zaj. Sokan kivárták, amíg az éjszaka közepén kikötünk, hogy aztán zene, dobogó léptek és, na igen, félreérthetetlen nyögések és sóhajok verjék fel az éjszaka csendjét. Bár, mitagadás, ezek nélkül sem igen jött volna álom a szememre.

Végül már meguntam a tétlenséget. Elhatárkztam, ha már egyre úgyis áll a hajó, én pedig rajta ragadtam, kihasználom a lehetőséget egy kiadós testmozgásra. Nem mozgott különösebb gondot az álmatlan éjszaka után korán felkelni, hogy aztán felkászálódjak a teljesen kihalt fedélzetre. Akinek volt energiája az éjszakai buli után, az már kinn volt a parton, akinek meg nem, az még húzta a lóbőrt, hogy később csatlakozzon az előbbiekhez, vagy egyenesen átaludja az egész napot.

A fedélzet kevésbé védett részei, ami az ebédlő és a napozó teraszokon kívül gyakorlatilag minden fennmaradó részt jelentett, még mindig nedves volt a padló a felcsapódott víztől, de az egyhelybenn álló hajón ezzel már kevésbé volt nehéz megküzdeni. Sajgó térdem mellett pedig, ami minden egyes lépést kínszenvedéssé tett, egyszerűen gyerekjáték.

Átlagos erőnlétemben secperc alatt körbefutottam volna akár tízszer is a méretes hajót, kost azonban épp csak vánszorogtam, és, több kényszerpihenőt is közbe iktatva, még egy óra után is csak másfél körnél tartottam. Úgy tűnik, nekem tényleg nem tesz jót a tengeri levegő. Viszont a hajó, a tervek szerint, délben indult tovább. Addig már nem volt sok hátra, úgyhogy, elhatároztam, addig, bármennyi pihenő kell mellé, akkor is edzek, ha belepusztulok. A pihenés nem használt a térdemnek, hátha ez igen.

A nap egyre emelkedett, akárcsak a hőmérséklet. Én pedig már lassan csillagokat láttam a fáradtságtól és a térdembe hasító fájdalomtól. Az izzadtság már patakokban folyt le rólam, de én nem akartam megállni. Még nem. Még van időm. Bár az időérzékemet már elveszítettem, ahogy lassan a térérzékemet is. Már csak megszokás alapján róttam a köröket. Annyiszor körbe jártam már, hogy pontosan éreztem, hol kell kanyarodni. Ezt éreztem, ha mást már nem is.

- B! Hé, B! Minden rendben? - A hang mintha végtelenül messziről érkeztek volna, ugyanakkor mégis nagyon közelről. Először fel sem fogtam az angol szavak jelentését, aztán lassan, egész lassan, összeállt fejemben a kép. Ekkor eszméltem csak rá, hogy a hajó korlátjának támaszkodva lihegek és üveges tekintettel bámulok magam elé. Aztán, ahogy most felemeltem a fejem, homályos ködön keresztül egy aggodalmas kifejezés uralta kávészínű arcot pillantottam meg.

- Cappucino - nyögtem fel halkan.

- Mi? Hogy mondod? - vonta össze értetlenkedve a segítségemre siető lány a szemöldökét.

Persze, mosolyodtam el, hiszen ő nem tudja, hogy én magamban így nevezem őt.

Aztán amikor rájöttem, hogy az ostoba vigyor tényleg kiült az arcomra, gyorsan erőt vettem magamon. Jelen állapotomban talán jobb, ha gátat szabok az ilyen jellegű gondolataimnak, nehogy megint hülyét csináljak magamból.

- Minden rendben? - kérdezte ismét Cappucino, őszinte aggodalommal a hangjában, miközben gyengéden megérintette a vállamat.

- Persze - löktem el magam a korláttól, hogy egy laza mozdulattal kiegyenesedjek, ennek azonban az lett az eredménye, hogy amint rossz térdemre helyeztem a súlyom, abba belenyilallt a fájdalom, lábam megroggyant és menthetetlenül zuhanni kezdtem.

Már felkészültem arra, hogy elterülök a vizes padlón, de a következő pillanatban arra eszméltem, hogy két erős kar tartja a derekamat, miközben karom átveti a vállán, hogy rá támaszkodhassak.

- Ne hazudj! - mondta szigorúan, de hangjából egyértelműen kiérződött az őszinte aggodalom. - A vak is észreveszi, mennyire fáj a térded.

- Azt mondod? - néztem rá, talán túlságosan is naiv tekintettel, majd, hogy mentsem magam, hozzátettem:- Kutya bajom. Egy kis mozgás majd rendbe hozza.

El akartam lökni magam tőle, hogy tovább induljak, de ő erősen tartott.

- Nem - jelentette ki ellentmondást nem tűrő hangon. - Ezzel csak még jobban ártasz magadnak.

Mélyen belül nagyon jól tudtam, hogy igaza van. Már így is az ájulás szélén álltam. De annyira frusztrált a tétlenség...

- Pihenned kell - használta ki megingásomat.

- De én... - kezdtem erőtlenül, ő azonban határozott hangon félbe szakított.

- Lekísérlek a szobádba.

Nem tudtam, de már nem is akartam tiltakozni. Jóleső érzés volt, ahogy erős karjaiban tartott, és tudtam, ha ő vigyáz rám, teljes biztonságban leszek.

Komikus látvány nyújthattunk, ahogy lebotladoztunk a lépcsőn, Cappucino még mindig a derekamat ölelte és erősen tartott, miközben én igyekeztem minél kevésbé ráhelyezni a súlyom rossz lábamra. Így leginkább egy két testtel, de csak három lábbal rendelkező, sután mozgó sziámi ikerpárra emlékeztettünk. Szerencsére senki nem járt a folyosókon, mert el is süllyedtem volna szégyenemben, ha valaki meglát.

Végül gond nélkül beértünk a szobámba, én pedig a falnak támasztottam a hátam, miközben Cappucino becsukta mögöttünk az ajtót.

- Köszönöm - morogtam, még mindig kissé kábultan. - Most már el leszek.

- Le kellene zuhanyoznod, aztán pihenned egy kicsit - mondta segítőm, még mindig aggodalmas hangon, majd az órájára pillantott. - Úgyis nem sokára indulunk tovább. Most nem lenne neked biztonságos a fedélzeten.

Kábult állapotomban csak minden második szavát értettem, de így is kihámoztam valahogy a mondani valóját.

- Rendben - motyogtam végül. - Úgy lesz.

Aztán kiegyenesedtem, hogy a zsebkendőnyi méretű szoba fürdő része felé vegyem az irányt, sajgó térdem azonban makacsul ismét megtagadta a szolgálatot, és csak a szerencsén, és a kis szobaméreten múlt, hogy meg tudtam kapaszkodni.

- Segítsek? - mozdult felém Cappucino, de aztán egy lépés után megállt.

Rögtön melegség öntötte el a bensőmet. Nem is én lettem volna, ha akkor nem képzelem el magunkat, ahogy együtt ülünk egy kádnyi vízben. Szinte már éreztem, ahogy a nedves kávébarna bőrn hozzám simul és kezei gyengéden simogatnak. Gyorsan eltereltem a gondolataimat, mielőtt még ismét kiült volna arcomra az a bugyut vigyor.

- Nem, köszönöm - hárítottam el ajánlatát, és, nyomatékosítandó, még határozottan ráztam is hozzá a fejem. - Megoldom.

Azonban amikor tovább akartam indulni, térdem ismét megroggyant. Cappucino most már nem habozott. Azonnal mellettem termett és ismét körém fonta erős karjait. Hazudnék, ha azt mondanám, nem volt jó érzés, de még mindig berzenkedett bennem kissé a makacságom, ő azonban ezt egy lendülettel letörte.

- Nem venném a szívemre, ha bajod esne - jelentette ki. - Segítek.

Már de erőm, se kedvem nem volt tiltakozni, úgyhogy csak némán bólintottam és együtt léptünk be a miniatűr fürdőszobába.

Eleinte furcsa, zavaró érzés volt, ahogy egy idegen nő előtt vetkőztem meztelenre, de Cappucino olyan kedves és közvetlen volt, hogy ellenérzéseim pillanatok alatt tova szálltak.

Valami különös vibrálást érsztem kettőnk között, ahogy megfogta a karomat és segített beállni an zuhany alá. Perverz vágyálmaim ellenére nem mosdatott, végigsimítva minden porcikámat, de segítőkészen állt ott, készségesen a kezembe adva mindent, amit nem értem el, jiközben a falnak támaszkodtam, hogy minél több súlyt levegyek rossz lábamról.

- Élvezed a látványt, mi? - ugrattam, de szándékosan magyarul, amire, a várakozásaimnak megfelelően, csak értetlen képpel reagált.

Nem tudom, mi lelt, de élveztem, ahogy figyelő szemei előtt zuhanyoztam, és igyekeztem minél hosszabbra is nyújtani ezt. Érzékien nyújtózkodtam előtte, és élveztem, ahogy néha bőrömhöz ér, amikor kezembe adja a tusfürdőt, vagy hasonlóan segít fél kézzel és fél lábon elboldogulni.

Egy idő után már kitisztult a fejem, és nem is fájt annyira két lábra állni. Ennek ellenére továbbra is megjátszottam a gyengéd, hogy élvezhessem társaságát.

Észre sem vettem, hogy repül az idő. Csak arra figyeltem, hogy minél többször megtaláljam az alkalmat, hogy fénylő szemeibe nézzek és rá mosolyogjak. Aztán az utolsó lépést, ami megmaradt közöttünk, már a hajó hidalta át, amikor hirtelen megrándult alattunk. Egyikünk se vette észre, hogy eljött az indulás pillanata, csak amikor már a hatalmas kolosszus megmozdult alattunk.

A meglepetéstől kissé meginogtam, de, talán a tudatalattim utasítására, kicsit még rá is játszottam, kivált ezzel, hogy Cappucino utánam nyúljon, nehogy elessek. Én azonban még karjaiba kapaszkodva is hátra estem. Szerencsére a fal megállított, viszont a lendület és a hajó meglepetésszerű mozgásba lendülése miatt ő is elvesztette az egyensúlyát és karjaimba zuhant.

Néhány pillanatig csak álltunk ott a zuhany vízpermete alatt, mélyen egymás szemébe nézve. Aztán, nem tudom, melyikünk mozdult előbb, de mire feleszméltem, már ajkaimon éreztem övéit.

Eleinte csak lassan, tapogatózva csókoltuk egymást, majd éreztem, ahogy karjai ismét a derekam köré fonódnak, ezúttal azonban nem gondoskodóan és védelmezően, hanem a gyengéd szenvedélytől vezetve. Haját hamarosan eláztatta a vízpermet, és ruhái is nedves rongyként tapadtak bőréhez, felfedve előttem tökéletes alakját, izmos lábait és sejteni engedték kerekded melleit is.

Egyik keze végigsiklott meztelen hátamon, majd beletúrt hajamba és tarkómra simuló tenyérrel közelebb húzott, hogy mohón tovább csókoljon.

Ahogy a hajó egyre inkább felvette az utazási sebességet, Cappucino elszakította ajkait az enyémektől és a fülembe suttogott.

- Nem biztonságos itt. Nem akarom, hogy eless.

Végigsimított combomon, majd, miután én készségesen megemeltem a lábam, fájós térdem cirógatta.

- A fied vagyok, baby - válaszoltam. - Úgy lesz, ahogy te akarod.

Erre Cappucino szélesen elmosolyodott, majd pillanatnyi habozás után gyengéden megmarkolta fenekemet, miközben én, erős karjaira bízva magam, felugrottam és dereka köré fontam lábaimat.

Biztos léptekkel cipelt át a szobám fő részébe, hogy aztán elfektesen az ágyon és fölém hajolva a számba tolja a nyelvét. Vizes haja vállaimat simogatta, miközben magamra húztam őt és felgyűrtem elázott pólóját, hogy meztelen derekát simogassam.

Türelmetlen mozdulatokkal bontotta ki az övét és tolta le nadrágját és bugyiját, miközben én a pólóját segítettem le, hogy aztán végigsimítsak meztelen hátán és belemarkoljak fenekébe, miközben éhesen csókolom.

Aztán, egy hirtelen mozdulattal megragadtam derekát és átfordítottam, hogy most ő nyúljon végig az ágyon és én kerekedjek fölé. Egy pillanatig döbbenten nézett rám, majd ő is elmosolyodott, hogy pár pillanat múlva nyelvünk ismét táncot járjon egymással.

Finoman gyúrogattam melleit, majd kezem lejjebb haladt, át feszes hasfalán, hogy végül elmerüljön combjai között. Cappucino halkan zihált, miközben én nyakát és vállát csókolgattam, ujjaim pedig először szeméremajkait izgatták, majd hüvelykujjam csiklójára tapadt, miközben mutatóujjam járatába merült.

Szemei elkerekedtek és egyre hangosabban nyögött, miközben mozgattam benne ujjamat és lassan csókokkal hintettem be vállait, keresztcsontját és végül mellei barna halmait. Ujjai vízes fürtjeimbe túrtak, lejjebb vezetve fejem. Én pedig engedve gyengéd erőszakának, végigcsókoltam hasát, hogy aztán combjai közé fúrjam az arcom.

Úgy lefetyeltem nedveit, mint egy éhes kiscica a tejet, miközben teste megfeszült. Percekbe telt, mire magához tért a gyönyörből, hogy megragadja vállaimat és felhúzzon magához, lenyalogatva arcomra tapadt nedveit.

Arcán angyali mosoly ült, egyik keze pedig arcom és nyakam simogatta. Másik kezére viszont nem is figyeltem, míg váratlanul bele nem merült barlangomba.

Szemeim elkerekedtek és a lélegzetem is elállt egy pillanatra. Ez a meglepetés, de selymes bőrének érintése is közre játszott, hogy pillanatok alatt elvesztettem a kontrollt testem felett, nyakamat, vállaimat és melleimet érő csókjait nem is említve.

Remegő testtel omlottam mellé és a gyönyörtől és a meglepetéstől zihálva bújtam hozzá.

- Kis sunyi - mosolyogtam, hasfalát simogatva. - Ezt még visszakapod.

- Állok elébe - puszilta meg a szám. - De nem most, baby. Vissza kell mennem dolgozni.

- Muszáj? - Úgy siránkoztam, mint egy kisgyerek, mire az ő arca is elkomorodott.

- Sajnos igen. Abban is csak reménykedhetek, hogy eddig nem tűnt fel senkinek, hogy eltűntem. De este jövök vissza hozzád - csókolt meg gyengéden. - Addig pihend ki magad, hogy bírd az újabb meneteket!

Rám kacsintott, miközben kimászott az ágyból, majd miután visszabette nedves ruháit, még visszahajolt, hogy megcsókolja még mindig kicsit sajgó térdem.

- Jobbulást, édes! - mosolygott. - Pihenj csak! Majd jövök.

Vigyorogva figyeltem, ahogy kisétált az ajtón, majd kezeim a fejem alá téve ismét a plafont bámultam. A mostani éjszaka azonban egyáltalán nem tűnt olyan unalmasnak és fájdalmasnak, kint az előző kettő. Sőt, reméltem, hogy most egy igazán nagyot fogok aludni, az izzadtságomban fürödve, egy csodaszép este után, egy még szebb nő karjaiban. Már alig vártam.

Folytatása következik!

Szexjárat 19. rész - Sztriptíztől hajnalig

Írta: Marokfegyver

Előzmény: Szexjárat 1. rész - Az ajtók záródnak (hétfő-kedd)

Közvetlen előzmény: Szexjárat 18. rész - Bele az éjszakába

***********************************************************************

Klikkek alakultak, egymást és a zenét túlkiabálva helyezkedtek el a nagy-légterű földszint különböző sarkaiban. Egyre kevésbé tünedeztek el a párok, hogy szögletekben, sarkokban, vagy éppen a lépcsőfordulóban ismerkedjenek egymás testével, s aztán kipirulva előkerüljenek.

Tünde „öccséről” – akiről már régóta tudtam, hogy valójában nőnemű, ezért nem öccse, hanem húga – kiderült, hogy Evelynnek hívják. Ennek örömére kicsit pusziszkodtunk, közben nadrágon keresztül megmarkolta a farkamat, én pedig bugyitlan fenekét szorongattam. Belekóstolt a sikeresen felbontott, édes borba, és szótlanul leguggolt elém, kipattintotta a falloszomat – hosszan éreztem forró leheletét – és ráérősen kóstolgatni kezdte.

Melinda éppen visszatért, két kísérőjével összekapaszkodva – a srácok nem mutattak semmi hasonlóságot a korábbiakkal, akiket olyan alaposan megfürdetett, ez újabb kettő lehetett –, és Dupla-popsi is megjelent, ő is duplázhatott, ezt olvastam le fiúk vigyorgásáról.

Rákönyököltem a bárpult belső ívén körbefutó alacsonyabb részre, és szemrevételeztem a vendégsereget. Le kellene néznem – gondoltam, elvégre erősen vizuális típus vagyok – de tartottam tőle, hogy a selymes haj, a bájos arc, és persze az buja ajkak látványától nagyon hamar elélvezek.

– Nem azt mondtad, hogy inkább puncit akarsz? – kérdezte mellettem a szórakozott mozdulatokkal rágyújtó Tünde.

Húga abban a pillanatban abbahagyta a cumizást a pult takarásában, és kíváncsian nézett fel rám:

– Nos? Lehet szó róla…

– Ha már lehet választani – mosolyogtam –, de ezt se szívesen hagynám abba.

– Muszáj lesz választani, mert csak egy farkad van – nevetett Evelyn.

– Tudod, mit? Amelyikhez nagyobb kedved van.

– Van ehhez is, ahhoz is – válaszolt Evelyn komolyan, még mindig előttem guggolva –, de azért most mindenkivel nem fogok dugni, mert szétbasztok, általában ezért választom a szopit – nézett rám felfelé – de te mégis eldöntheted, melyik áll hozzád közelebb.

Nem találtam semmi kivetnivalót sem a közelségben, sem az állásban, eldöntöttem, hogy a punciját választom.

Simogatásszerű érintéssel megfogtam a fejét és gyengéden felemeltem a lányt. Felhúztam azt a 2 centinyi textilt, ami még takarta, és a puncijához érintettem a farkam. Megmarkoltam a popsiját, mintha fel akarnám emelni és karóba húzni. Hátradőlt a pulthoz, de a fejét előrehajtva figyelte, mit csinálok. Játszadoztam. Többször végigvezettem fixen és kitartóan álldogáló farkamat a bejáratnál, köröztem a csiklóján, és én is néztem.

Úgy szétnyitotta a lábát, hogy a szintkülönbség miatt be kellett hajlítanom a térdemet, hogy hozzáférjek, ezért egy idő után befejeztem a játékot, Evelynt derekánál fogva megfordítottam, rátámaszkodott a bárpultra, és a fenekét kínálta. Punciját hátulnézetből már olyan kinyílt állapotban találtam, mintha eddigre túllennénk egy meneten. Nem is hagyott semmi kétséget afelől, hogy készen áll, hátranyúlt és határozottan bevezette falloszomat a bíbor-rózsaszín barlangba.

Melindáék sétáltak el a pult túloldalán – újabb két partnert talált magának –, ám ezúttal nem tűntek el a kíváncsi tekintetek elől, hanem felkapva a tálcák egyikéről egy szendvicset, a helyiség udvar felőli sarkában álltak meg, közvetlenül a hatalmas akvárium mellett. A lány, amíg elfogyasztotta az uzsonnáját, hagyta a srácoknak, hogy kezeikkel minden rejtekét felfedezzék, s elővegyék saját szerszámaikat kis húzogatásra, addig is, míg Melinda lenyelte az utolsó falatot és átvette az irányítást.

Tünde húga fel-le mozgatta a popsiját, és minden lökésemnél hátrafelé tolva ráerősített.

A tüsihajú, kreolbőrű lány, aki eddig meztelenül táncolt két, ugyancsak ruhátlan fiú között, nem tartotta fontosnak, hogy elhagyják a terem közepét – inkább gyorsan körbenézett, láthatják-e kellő számban az érdeklődők –, egyszerre markolta a két merev falloszt, és a srácok látható unszolásának engedve, kissé húzódozva ugyan, letérdelt eléjük, és felváltva fogadta ajkai közé a harciasan böködő fegyvereket.

– Hívjunk neked is még valakit? – kérdeztem Evelyntől.

Kérdőn nézett hátra.

– Látod, minden csaj duplázza az élvezetet – mutattam a tüsihajú és Melinda irányába, de Dupla-popsira is hivatkozhattam volna, akit a kanapén egyszerre négy kéz tapogatott.

– Nekem így jó, csak lassan, sokáig…

Tünde észrevétlenül eltűnt mellőlünk, viszont megjelent Mariann – Bocs, csak töltök magamnak valamit! – és bejött a pult belső felére, láthatatlan mennyiséget öntve valami aranyló italból egy pohár aljára.

Több lány maradt magányosan, de nevetésük, tekintetük és a széttett lábak jól mutatták, hogy ők is készen állnak a bevetésre, de ha mások egyszerre több hímneműt is lekötnek…

Az alacsony csaj, aki korábban Ildivel tűnt el egy fordulóra – minket váltva Tünde szobájában – kényelmesen ereszkedett lefelé a lépcsőn. Minden egyes foknál, amikor kinyújtotta az egyik majd másik lábát és meglibbent a ruhája, jól látszott, hogy már ő sem bajlódott a bugyi visszahúzásával. Úgy tűnt, ezután nem lányt akar választani, mert egy váratlan mozdulattal beletelepedett egy srác ölébe.

Kedvtelve nézegettem Evelyn fenekét, egészen kihúztam a farkam – ellenőrizve, hogy egyenletesen csillog-e a nedvességtől –, hogy aztán újra tövig visszatoljam. Simogattam a félgömböket és széthúztam őket, ujjaimmal köröztem a hátsó bejáratnál. Nem is tértem már vissza kíváncsi tekintetemmel a többi vendéghez, inkább elragadtatással szemléltem a közeli látványt, és kéjesen mozogtam a forróságban. Amikor már úgy éreztem, hogy túlcsordul az élvezet, kihúztam a farkam, és a popsijára akartam ereszteni fehér nedvemet, de a lány villámgyorsan megfordult, leguggolt, és mielőtt még odaadó szájába tudta volna fogadni férfiasságomat, beterítettem az arcát.

*

– Ne merd azt mondani, hogy még el sem kezdődött a buli! – fenyegetett meg Tünde az ölembe ereszkedve. Vivien még időben elkapta onnan a kezét.

A földszinten teljes kapacitással folytak az események, szószerinti értelemben véve is.

– Te hol jártál? – kérdeztem összehúzott szemmel.

Feleletképpen átölelte a nyakam és feszes melleihez vont. Ildi személyében az élő válasz is megérkezett – a két lány egyidőben visszatérése csak megerősítette a feltételezésemet, hogy együtt hancúroztak az emeleten –, s leült velünk szemben.

– Zabszem befér már? – utaltam a korábbi kijelentésére, amikor még azon izgult, hogy minden rendben legyen az italok és szendvicsek mennyiségét illetően.

Fülemhez hajolva súgta:

– Beee… Jó ötlet volt az a vibri, hogy elővettétek.

– Az ágyon találtuk, nem kellett elővenni… Azt gondoltam, Mariannal játszadoztatok… Ildinek is tetszett? – néztem a lány felé, aki a többiekhez hasonlóan, már nem bajlódott a combjai összezárásával, az én helyzetemből jól látszott rózsaszín puncija.

– Imre kérdezi, hogy jó volt-e a vibri… – ismételte meg Tünde hangosan a kérdésemet.

Ildi mosolygott, és mutató-hüvelykujj körével jelezte elégedettségét.

Vivien, aki közvetlenül mellettünk ült, és akivel, egy perccel korábban még élénk érdeklődést mutattunk egymás iránt, Tünde háta mögött hozzám hajolt:

– Mekkora? – Értetlenségemet látva hozzátette: – Csak azért érdekel, mert ha nem valami extrém nagy, vagy éppen nem miniatűr mütyürke, akkor bemutatok egy kis műsort, feldobni a társaságot.

Amíg Tünde és az azonnal kíváncsian elénk guggoló Ildi közös erővel, szakszerűen elmutogatták a vibri méretét és egyéb paramétereit, és izgatottan megtárgyalták a lehetséges bemutató részleteit – anélkül, hogy a társalgásból akár egyetlen szót is elszalasztottam volna –, végignéztem a Vivien által feldobni kívánt társulaton. Legalábbis azokon, akik közvetlenül körülöttünk tobzódtak.

A párok és triók cserélődtek, a tüsihajú lány például valahol elveszítette a két srácot, vagy lecserélte őket egyetlen csajra… ám mire ezt zavartalanul végiggondoltam – anélkül, hogy nőnemű partnerével felfüggesztették volna egymás cicijeinek tapizását – fenekét a mellette ülőhöz tolta. S mivel türelmetlen fészkelődése kétséget sem hagyott afelől, hogy mit szeretne ezzel a helyezkedéssel kiprovokálni, az – egyébként másik lány cicijeit ízlelgető – ártatlan, szomszédos srác egyik keze feltűnés nélkül odaaraszolt a popsihoz, és két ujja becsusszant puncit birizgálni.

Emese – akit a vibrátoros kaland óta alig-alig láttam – egyik karjával olyannyira csimpaszkodott tánc közben partnere nyakába, hogy az eddig sem nagyon rejtegetett félgömbjei teljes valójukban visszamosolyogtak az érdeklődőkre. A másik keze lassúzás közben összetapadt testük közé préselődött, el sem tudtam képzelni, így beszorulva, hogyan bírja húzogatni, amit elkapott…

Vivien és Ildi közben megegyeztek, hogy együtt felmennek a kis rózsaszín rezegősért, hosszan néztem utánuk. Tünde maradt az ölemben, és gondos háziasszonyként onnan szemlélte a vendégsereget.

– Sok puncit megjár ma a kis vibrid… – nevetgéltem, már előre élvezve Vivien produkcióját.

– Nem is rossz ötlet! – kacagott, nyakamat ismét átkarolva. – Ha mindenkibe bedugjuk, ma többet lesz használva, mint eddig összesen.

*

Dupla-popsi – régi jó szokásához híven – láncban fogadta a látogatókat. Úgy oldotta meg a sorozatlövést, hogy nem egy emberbe próbált többször életet lehelni – pontosabban szívni –, hanem többen lőhettek egyet-egyet. Mindezt a földszint és az első szint közötti lépcsőn, félúton.

– Mindjárt megnézem… – jelentkeztem önfeláldozó arccal, amikor már többen beszámoltak erről a lépcsős kalandról, legalábbis csupán a megtekintéséről. – Van is ott valaki, vagy csak mindenki távolról veszi szemügyre?

– Egy dugta, egy meg várakozott, amikor láttam – válaszolta Melinda, hangjában némi neheztelő éllel, és letelepedett mellénk.

Többnyire Tünde cicijét simogattam úgy, hogy karomat eredetileg a combjainál vezettem be a ruhája alá, ám idővel ez az egyre gyűröttebb öltözet a dereka tájékán összpontosult, mint egy harmonika. Így gyakorlatilag deréktól lefelé meztelenül ült az ölemben. Érdekes felfedezésre tehetnének szert szexológusok, ha becsöngetnének egy ilyen buliba, s aztán elmagyarázhatnák nekem is kutatásuk eredményét és a konklúziót: Miért az eltakart cicikhez törekedtem, s miért nem a szabadon álló puncihoz?

– Vivient vagy Ildit nem láttad? – kérdezte Tünde az újonnan érkezőtől, aki tagadólag rázta a fejét és közben kilötyögtette az italát.

– Felmegyek, megnézem őket… – vállalkoztam. Egyrészt kíváncsi voltam Dupla-popsira a lépcsőn, de főleg furdalt a kíváncsiság, hogy a vibrátorért elinduló csajok mit művelhetnek már legalább tíz perce.

Vélhetően Tündének is ez utóbbi fordult meg a fejében, bár talán nem is nézőként részt venni egy esetleges csajos szexben, hanem tevőlegesen:

– Majd én! – ugrott fel az ölemből, aztán csekély hatékonysággal lehúzogatta a ruháját, majd pucéran maradt popsija élénk rázásával a lépcső felé sietett.

Melindával maradtunk, aki számos egyéb jó tulajdonsága mellett arról nevezetes, hogy szeret egyszerre több farkat szorongatni. Egymás felé fordultunk, kényelmesen hátradőltem, és terveztem a karomat feltenni a háttámlára, hogy semmi ne akadályozza meg a lányt, ha szeretné kézbevenni a farkam, Gondoltam, fel fogom ajánlani, hogy jobb híján – mivel csak eggyel rendelkezem – fogja két marokra… Egymásra mosolyogtunk, és elégedetten állapítottam meg, hogy mozdul felém a keze.

– Melinda vagyok – mondta, s jobbkeze állt a levegőben.

Attól sem lepődtem volna meg jobban, ha Mata Hariként mutatkozik be… Én is morogtam valamit, és az öntelt vigyor lecsúszott az arcomról. Mindenesetre a megtervezett mozdulatot befejeztem, s a kézfogás után karomat a háttámlára helyeztem.

– Te kinek az ismerőse vagy? – érdeklődött verbálisan, anélkül, hogy megfogta volna a rendelkezésére álló egyetlen farkat. Lehet, hogy kevesli?  Korábban a fürdőszobában kettőt mosogatott nagy gondossággal és kitartással.

– Tündéé – közöltem, és azt nézegettem, melyik irányba távozzak.

– Mert nemcsak Tündével láttalak, hanem Mariannal is, és ha nem csalnak a szemeim, akkor Tünde húgával is a pultnál – Büszkén tekintett rám, talán elismerésre várva, milyen jó megfigyelő.

– Én meg láttalak a fürdőszobában… – jegyeztem meg.

Erre elpirult. Ha az előbb magamat nem értettem – tudniillik Tündének miért a nehezebben hozzáférhető, eltakart cicijeit simogattam a szabadon álló puncija helyett –, akkor most Melinda is megfejendő rejtvényként ült mellettem. Hogyan pirulhat el egy lány, aki fél délutánon át az egész vendégsereg szemeláttára, legalább négy srác falloszát kényeztette kettesével? Hogyan pirulhat el, ha a népes közönség közül egyetlen ember megemlíti, hogy látta ezt az esetet?

Nem igyekeztem kibogozni, de kínosan éreztem magam addig az egyetlen másodpercig, amíg meg nem tette az eredetileg várt mozdulatot: egyik lábát és egyik kezét átlendítette a combomon.

A velünk szemközt ülők is módosítottak a felálláson, a tüsihajú csaj – anélkül, hogy megszüntette volna összekapaszkodását egy másik lánnyal, azt magával húzva – fenekét hátratolva, jókora terpeszben, óvatosan ráereszkedett a mellette tüskeszerűen meredező farokra. Ezzel felborult a rend, mert – ahogy látszólag ő is mással volt eddig elfoglalva – korábban a srác is az ellenkező oldalra irányította figyelmét és tapogatását.

Melindának elmúlt a zavara. Saját, rajtam átvetett combja árnyékában diszkréten nyomkodta a nadrágom elejét. Ahogy a népi nyelv árnyaltan kifejezné: nem sokat gatyázott. Közben felnevetett, amikor kissé előrehajolva belestem a lába közé. Puncija is nevetett, mint egy száj, ami kissé megnyílt és úgy is maradt, miután a gazdája mintha megnyalta volna az ajkait.

Szemben velünk a bájos arcú lány – aki savanyúan vette észre, hogy tapizójának meredező farkára hirtelen egy másik punci húzódott – nem ért rá hosszasan csodálkozni, mert hátulról játékosan elkapták a cicijét, ahogy az óvodások egymás szemét szokták befogni: „találd el, ki vagyok!” Kikerekedett szemmel fordult meg, és gyorsan rá kellett jönnie, hogy célszerűbb a száját kerekítenie, mert bekapásra kínálnak az elvesztegetett helyett egy másik falloszt. Így amíg az általa eredetileg helyzetbehozott farkat a tüsihajú igazgatta magába tövénél és zacskójánál markolva, addig az ő száját könnyedén kitöltötte egy másik.

– Van kedved felmenni? – kérdeztem Melindától. Helyesbítettem: – Feljönni?

– A fürdőszobába? – csodálkozott.

– Akár… Megfürdetsz? Lehetne olyan is, de kicsit többre vágyom…

– Baszni akarsz? – kérdezett rá kissé nyersen, ám gyakorlatiasan.

Gyorsan bólintottam, nehogy azt gondolja, hogy ezen még tanakodnom kell előtte, bár kézzelfoghatóan érezhette a helyzet aktualitását.

– Azért jöttél a buliba? – faggatott tovább. Úgy láttam, kérdéseivel tud még számomra meglepetéseket okozni.

– Már a szervezéstől benne vagyok a buli-projektben, és úgy fogtunk hozzá, hogy mindenki azt csinálja, amihez kedve van, és persze, amihez talál partnert magának. – Mivel ez a válasz nem elégítette ki, s bár a keze kitartóan dolgozott, továbbra is mérlegelő arccal nézett rám, hozzátettem: – Én, aki itt ülök alattad és félig a kezedben, úgy képzeltem el, hogy a legszebb lányokkal így-úgy szexelni fogok, és a szünetekben élvezem a társaságot, gyönyörködöm a cicikben… – Szemléltetésül megfogtam a közelebb eső, megnevezett testrészét.

Tétován bólintott, amiből nem derült ki, hogy megért, egyetért, vagy esetleg indulhatunk az emeletre egy actiont lebonyolítani. Benyúltam a széttett, hosszú-hosszú lábak közé. Igen ütőképes nedvesedést tapasztaltam, ami tovább komplikálta a helyzetet: nem értettem, mit kell még megfontolnia.

A szemközti kiscsapat már sínen volt, mindenki megtalálta az élvezet forrását, és vedelték is derekasan. Az eredeti 2 + 2 felállásból a két középső talált egymásra. A jobbszélen tartózkodó lány, akit kezdetben még a tüsihajú tapizott, bekapcsolódott a játékba, és a mellette ülve lovagló, hűtlenkedő barátnőjének segített, hogy a kisméretű, ám lelkes fallosz ki ne csusszanjon belőle…

– Én is azért jöttem, hogy jól érezzem magam – folytatta hosszabb szünet után Melinda.

Elkezdtem fészkelődni:

– Akkor ne fogjuk vissza magunkat! – lelkesítettem, és már nagyon mehetnékem volt az emeletre, Tünde szobájába.

Nem vallottam be az igazik okot: Kíváncsi voltam már, mit csinálnak a lányok, akik „felszaladtak” a vibrátorért. Ha mellesleg még ezzel az igazán mutatós, karcsú lánnyal is összejön valami, az pedig tiszta haszon.

Folytatása következik!

Zeneajánló 78.

Egy ismerős szám, kicsit másképp. ;)

Nyaralás 1. rész

Megjegyzés: Ez a történet egy három részes alkotás első eleme. Bár igyekeztem úgy megírni, hogy bármiféle előismeret nélkül érthető legyen, de minden utalás megértéséhez nem árthat elolvasni a Hugi című történetet, illetve a Látogatás az Infernóbant és annak előzményeit.

*******************************************************************************

A hajtóművek hangosan dübörögtek ahogy emberi ésszel felfoghatatlan erővel lökték előre a többtucat tonnás masinériát keresztül a sűrű légrétegen. Én ebből persze nem hallottam semmit. Csak bámultam ki a hermetikusan lezárt utastér ablakán, bambán szemlélve az irdatlan sebesség ellenére is komótos lassúsággal tovahömpölygő, habfürdőszerű felhőtömeget.

Ritkán utazom repülővel. Nyilván ezt azért én sem engedhetem meg magamnak bármelyik hétköznap, még ha egyes ismerőseim nem mulasztják el az orrom alá dörgölni, hogy többször annyi helyen jártam külföldön, mint ők. De azért néha nekem is kijár ilyesmi. Elvégre, nem minden nap van lehetősége az embernek teljesen ingyen és bérmentve eltölteni néhány napot egy tengerjáró hajón. Ha pedig mindezért csak a kiinduló kikötőbe jutás költségeit kell kiköhögni valahogy, hát állok elébe. Mert ha már protekciója van az embernek...

Na jó, legyünk azért igazságosak. Hatalmas dolog, hogy az én drága hugicám el tudta ezt intézni. Az egy dolog, hogy nyilván sokszor marad üresen egy-egy kabin, ha csak pár napra is, de hogy el tudta intézni, hogy engem beengedjenek oda teljesen ingyen, ami plusz költséget jelentek, például az étkezéseknél, azt meg levonják Hugi fizetéséből, az az ő képességeit is dícséri. Ha mást nem is, a térdelőképességét. Na de nem leszek gonosz. Pláne, hogy ezt a ritka alkalmat csak neki köszönhetem.

De, félreértés je essék, nem irigykedem rá. Én is tudok nagyon munkamániás lenni, de kibírni több hetet napi több mint tizenkét órás munkaidővel, úgy, hogy szabadnap csak mutatóban van, és közben kiszolgálni a sznob turistákat... Na ez nem az én asztalom. Ezt meghagyom Huginak. Hiszen, ha van valaki, aki megoldja, az csak ő lehet. És remélhetőleg jó ráhangolódás is ez neki ahhoz a rohamhoz, ami az Infernóban várható a tervezett nyárvégi nyitást követően.

Ilyen és ehhez hasonló gondolatok kergették egymást a fejemben, ahogy bámultam ki a fellegek között sebesen suhanó repülőgép ablakán. Elképzeltem a bikinis lányokat, ahogy süttetik magukat a fedélzeten, csak rám várva. Na jó, nyilván nem rám várnak. Nem vagyok önhitt. De azért annyira szerencsétlen se vagyok, hogy egyet vagy kettőt ne tudjak becserkészni. Pláne, ha Hugi épp nem játszik, mert a hajó másik végében teljesít szolgálatot. Úgy talán nekem is lehet esélyem. Elképzeltem a sok csinos lányt, a világ különböző pontjairól, ahogy ott várják... jó, igen, "várják", hogy színre lépjek. Igen. B nemzetközi porondra lép.

Annyira lefoglaltak ezek a gondolatok és az álmodozás az előttem álló nyaralásról, hogy teljesen elveszítettem a kapcsolatomat az engem aktuálisan körülvevő világgal, egészen addig, amíg egy kéz gyengéden a vállamra nem telepedett.

- Sorry, Miss! - szólított meg egy lágy csengésű hang és ahogy odakaptam a tekintetem, a szemeim egy pillanatra elkerekedtek. - Kisebb légörvénybe keveredtünk - folytatta a hang tulajdonosa. - Jobb lenne, ha bekapcsolná az övét.

Én csak bárgyún bólogattam. Beletelt pár pillanatba, amíg felfogtam az angolul elhangzott szavak jelentését, hogy aztán feleszmélve az övem után nyúljak.

Erre a stewardess csak kedvesen mosolygott és alig láthatóan bólintott.

Én köpni-nyelni nem tudtam. Talán még az álmodozásaim hatása alatt voltam a tengerjáró fedélzetén napozó bombázókról, de most, mintha pont az egyikük lépett volna ki az álmaimból, hogy testet öltsön, itt, ezen a gépen.

Őszintén, a divatszakmában se vagyok otthon, nem is nagyon érdekel, azt viszont pláne nem tudom, ki tervezi a stewadessek ruháját, most mindenesetre áldottam a nevét amiatt, amit erre a tüneményre álmodott. A velem szemben álló lány nem lehetett sokkal idősebb nálam. Hirtelen nem tudtam volna megállapítani, milyen etnikumhoz tartozik, vagy akárcsak a világ mely tájáról érkezett, de halványan sárgásbarna bőre, kissé kerekded arca és telt ajkai pont tökéletes összhatást alkottak. Hát még csillogó sötétbarna szemei! Talán csak én akartam belelátni, de ahogy az a szempár rám szegeződött, mintha a csillogásban több is lett volna az egyszerű barátságos gesztusnál. És, ha már a ruháról beszéltünk, az angyalian vonzó, kissé távol-keleties jellegű archoz társuló nádszálvékony testre úgy simult rá a vörös miniszoknya és a szűkre szabott kosztümkabát, mintha csak megalkotója a férfiak, na és a hozzám hasonló perverzek képzeletét akarta volna kínozni vele.

Amikor megbizonyosodott róla, tényleg alaposan bekötöttem magam, csinks kis stewardessem ismét bólintott, majd lassan felegyenesedett. A mosoly azonban egy pillanatra sem tűnt el az arcáról.

Szóhoz se jutottam. Talán még mindig álmodozásom utóhatásai kísértettek, és mire elmúltak, "beszélgetőtársam" már el is indult vissza a stewardessek ülései felé. Még gyorsan egy futó pillanatra kikapcsoltam az övem, hogy utána forduljak. Akkor nem érdekelt az az aggály, ami általában ilyen akcióimnál gúzsba köt, hogy mégis hogy nézhetek ki, ahogy egy baba lány után forgolódok. Akkor ez eszembe se jutott. És, szerencsére, meg is érte a "vakmerő" forgolódás, mert az én távol-keleties stewadessem pár lépés után kicsit lassított, hogy a válla felett hátra pillantson és ismét rám villantsa vastag ajkainak angyali mosolyát.

Amikor ismét elhelyezkedtem az ülésben és hátrahajtottam a fejem, úgy sóhajtottam fel gyönyörömben, mint egy hősszerelmes. A repülő közepén kialakított folyosó tulsó oldalán helyet foglaló idős házaspár valószínűleg rosszallóan ingatta a fejét erre a látványram de engem ez akkor nem igazán tudott érdekelni. Az is percekbe telt, míg észbe kaptam és ismét becsatoltam az övemet, épp csak egy szívdobbanásnyival a z első rándulás előtt, ahogy a légörvény dobott egyet a gépünkön.

Szerencsére csak pár percig tartott a zötykölődés, hogy aztán ismét simán suhanjunk tovább a levegőben. Tekinetetm ekkor ismét az odakint gomolygó felhőkre terelődött, de épp csak pár pillanatra, hogy aztán, pont a megfelelő pillanatban kapjam vissza a fejem, hogy lássam, ahogy az én kiss stewardessem egy roskadásig megrakott zsúrkocsit tolva elhalad mellettem a folyosón és, most már biztos nem káprázat, ismét rám villantotta kedves mosolyát, mielőtt a túloldalra fordult volna, az idős párhoz, hogy egy kis üdítővel kínálja őket.

Ritka egy mázlista flótás vagyvte, B! Mert az egy dolog, hogy az egyetemen meghülyíted a lányokat, akikkel szinte minden nap összefutsz, de hogy még ez az egzotikus szépség is, akit, lehet, még arról is sikeresen meggyőztél, hogy tahó magyarként még csak fel sem ismered az angolt, hogy közölhesd, nem érted... És ekkor, mintha csak koponyám rejtekében dübörgő gondolataimra akart volna reagálni, a lány, ahogy tovább indult a zsúrkocsival, mintha enyhén riszálta volna szűk miniszoknyába bújtatott fenekét. Mégpedig csak nekem.

Körbenéztem, hogy más is észrevette-e, de az egyedüliként a látóteremben lévő idős házaspár túlságosan elmerült a keresztrejtvényében, így talán az se tűnt volna fel nekik, ha ez a csinos lányka egyenesen egy sztriptízt lejt itt nekem.

Ezen azonban nem maradt túl sok időm merengeni, mert hirtelen ismét villogni kezdett az ülések felett a biztonsági öv bekapcsolására utasító lámpácska. Igencsak hepehupás lehet ez a légifolyosó, gondoltam, miközben ujjaim övem csatjára tettem.

Az én csini stewardessem erre a jelzésre gyorsan sarkon fordult, hogy a zsúrkocsival visszasiessen a gép végében kialakított állomására, épp mielőtt ismét remegni kezdett körülöttünk a szerkezet.

Most is csak pár percig tartott a kátyús magyar utakhoz szokott utazó számára enyhe túrának tűnő zötykölődés, és a gép máris ismét visszatért a mozdulatlan lebegés látszatához, hogy a stewardess ismét meginduljona zsúrkocsijával, hogy az eddig kimaradt utasokat is kegintejúolja, hogy nem é óhajtanak egy ízletes üdítőt.

Most már meredten bámultam a lány nemesebbik felét, ügyet sem vetve az esetleges rosszalló tekintetekre, és tényleg úgy éreztem, mintha minden egyes lágy csípőringatás nekem szánt üzenet let volna. Én meg persze élveztem a műsort.

Aztán, szinte már menetrend szerint, ismét megérkezett a figyelmeztető jelzés a biztonsági övekre vonatkozóan, stewardessünk pedig rutinosan fordult vissza, hogy biztonságba vigye a zsúrkocsiját és ő is bekösse magát.

A levegő komisz göröngye azonban ezúttal előbb érkezett a vártnál. Barátnőnk egy kicsit lelassított, hogy már-már régi ismerősként ismét rám mosolyogjon, és ebben a pillanatban már mozdult is a padló.

Hangos csörömpölés, majd egy apró, elfolytott sikoly, és aztán... Beletelt pár pillanatban, amíg feleszméltem és megéreztem az ölembe nehezedő testet. Szegény nagyon megijedhetett a váratlan földindulástól, mert szorosan ölelte a nyakamat, arcát pedig oda fúrta, ahol az említett testrészem találkozik a vállammal.

Gyengéden simogatni kezdtem a vállát és az oldalát, hogy egy kis erőt öntsek belé. Nem mintha én nem élveztem volna, persze, hogy ezt az "égből" ide pottyant tüneményt a karjaimban tarthatom. De egyelőre óvatos voltam. Nem tudhattam, nem-e magyarázom fatálisan félre amúgy teljesen ártatlan gesztusait.

Amikor azonban felemelte a fejét és félénken rám mosolygott, már szemernyi kétség sem maradt bennem. Kezem most már bátrabban indult útjára és simítottam végig oldalát szűk kosztümkabátján keresztül, hogy aztán még lejjebb tévedjek, finoman cirógatva hosszú, harisnyába bújtatott lábait.

Mosolya csak még szélesebb lett és csillogó szemei szilárdan az enyéimbe meredtek. Bár már egy cseppnyi félelem sem volt benne, karjait még mindig a nyakam köré fojta és egy tapodtat sem mozdult az ölemből. Nem mintha én ezt bántam volna.

Nem tudom, meddig ülhettünkmígy ott. Híg mosólé folyik annak az ereiben, akinegy ilyen szituációban nem veszíti el az időérzékét. Csak bámultam azokba a gyönyörű szemekbe, miközben kezem a combján pihent, és arra gondoltam, elég lenne csakmegy kicsit előre hajolni... Azok a telt ajkak nincsenekmis annyira messze...

A, több értelemben is, felhők közt való lebegésem azonban egy hangos krákogás szakította félbe. A hang irányába fordítottam a fejem, hogy tekintetem találkozzon az idős házaspár rosszalló pillantásaival. Le vannak ejtve, gondoltam. Normális esetben tisztelem az idősebbeket, de most, akikod annyira közel vagyok...

A pillanat varázsa azonban elszállt. A kis stewardess is észbe kapott és sebesen talpra ugrott az ölemből, hogy megigazgassa egyenruháját. Nagy örömömre még rám villantott egy meleg mosolyt, de aztán gyorsan elsietett a zsúrkocsival.

Kissé csalódott voltam, nem tagadom, de azzal vígasztaltam magam, visszatér ő még, és biztos nem ez volt az utolsó légörvényünk.

Sajnos tévedtem. Az utunk hátralevő része sima volt, a frissítőket pedig ez után egy másik stewardess kínálta körbe, aki semmivel nem szentelt nekem több figyelmet, mint bárki másnak a gépen.

Amikor ereszkedni kezdtünk, csalódottan elkönyveltem magamban, hogy ennyi volt, többet nem látom ezt a távol-keleti angyalt. Kicsit talán már bele is nyugodtam, amikor végül megálltunk a reptéren és az utasok elindultak kifelé a repülőgépből. Az ajtóban viszont nem várt meglepetés fogadott.

Régebbi utazásaimból ismertem a szokást, hogy ilyenkor pár stewardess kiáll az ajtóba és műmosollyal megköszöngeti az utasoknak, hogy őket választották, vagy inkább, hogy náluk hagyták a pénzüket, de arra nem számítottam, hogy engem most az az angyali atc dogad majd ott a telt ajkakkal és egy őszinte mosollyal.

Sajnos az emberek már nagyon gyorsan szabadulni akartak angép bezártságából, és nekem sem ártott kapkodnom magam, nehogybezba hajó nélkülem menjen el, így a mosolynál többre nemntellett. Amikor azonban elhaladtam légi utazásom flörtpartnere mellet, ő még utánam nyúlt, hogy megfogja és gyengéden megszorítsa a kezem.

Erre ismét rá emeltem tekintetemet, de a tömeg sodró erejének "hála" csak egy utolsó sietős mosolyra tellett, mire végleg eltüntünk egymás szeme elől. A mosolyt azonban ez után már sokáig nem lehetett levakarni az arcomról, ahogy kisétáltam a reptérről a szikrázó napsütésben fürdő utcára, és egy nagy, de boldog sóhajt követően elindultam a kikötő felé.

Folytatása következik!