Casting 8. rész - Ne szőrteleníts!

Írta: Marokfegyver

Előzmény: Casting 1. rész
Előzmények: Casting 7. rész

****************************************

Ramóna, mint egy kótyagos, remegő kézzel öltözködött. – „Mégis sikerült!” – Többször körbeforgatta a bugyiját, mire rájött, hogy melyik az eleje, pedig máskor az ilyesmi rutinból is megy. Továbbra sem értette, miért kellett levetkőznie, de ez már legkevésbé sem zavarta. – „Tetszettem nekik!” – mondogatta hangtalanul, s annak ellenére meg volt erről győződve, hogy a három pasi közül egyik sem adta ennek a tetszésnek kézzelfogható jelét.

Amíg felügyeskedte magára a bugyit, a férfiak közül ketten a laptopot bámulták, a hármasszámú nézte csak még mindig őt, és odalépve hozzá, a kezébe adta a ruháit, majd udvariasan, de határozottan az ajtó felé irányította.

Odakint a barátnőjébe ütközött.

– Na, mi volt? – ragadta meg a vállát Horni, kicsit meg is rázva, mint a kanalas gyógyszert.

– Sikerült! – robbant ki Ramónából.

– Üdvözöllek, kedves művésznő! Kolléganők leszünk, a baszós filmek két sztárja!

– Azt mondták, hogy kosztümös lesz… – komolyodott el Rami.

– Mi?

– Nem nagyon értettem, mert közben meg azt kérték, hogy ne borotváljam… addig.

– Minden világos! Kosztümös, azaz jelmezes film lesz, és olyan bizarr lenne a kopasz puni, mint a tanga.

– De nekem nincs másmilyen. Mit gondolsz, addigra keressek valahol olyan hagyományos, fenekes bugyit?

– Majd adnak, mindent, ami kell! – legyintett Horni. – Tőled csak azt várják, hogy hozd a kis pinádat… haha… szőrösen. De neked nincs kedved felöltözni? – kacagott a ruháit még mindig a kezében szorongató Ramónán. – Végeztünk, ébresztő! Itt már nincs ránk szükség.

– Jól van… Azt sem értettem, hogy alig néztek rám.

– Mert látták, hogy jó leszel.

– De mégiscsak pasik! – Közelebb hajolt, és a barátnője fülébe súgta: – Egyik sem akart…

– Mit rezegsz ezen? Biztos túl voltak már néhány meneten.

– Azt sem értem, hogy milyen szerep lesz?

– Pici Ramikám! Minden szerep egyforma.

– Azaz?

– Találkozik egy lány és egy pasi, vagy több lány és egy pasi, vagy egy lány és több pasi… Azt hiszem, ebből ennyi a variáció. Talizhatnak a tengerparton, hegytetőn, repülőn, vagy díszletek között, ha nem haragszol, nem fogom mind felsorolni. Aztán dugnak így-úgy…

– De ha kosztümös?

– Akkor hosszú ruhát fogsz levetni, nem farmert. És nem lehet piercinged, tetkód…

– Tényleg! Ezt kérdezték is.

– Meg, gondolom, le is ellenőrizték, mert egy 100 évvel ezelőtt, vagy még régebben játszódó filmben fura lenne, ha a csajnak fém csillogna a pinájában. Már az illúzió miatt is… Mehetünk?

– Hova?

– Hozzám. Nálam lakhatsz a forgatásig… Teljesen ingyen! Még csak meg sem akarlak kefélni a szállásért!

– Köszi, de haza akarok menni. Majd visszajövök.

– Ahogy gondolod. – Horni hangjában sértődöttség bujkált. – Összebújhattunk volna alvás közben…

– És a barátaid? Mit szólnának, hogy elfoglalom a helyüket az ágyadban?

– Nem az ágyam érdekli őket, megoldják fürdőszobában is.

– Biztos zavarnám őket…

– A kefélésben? Ne hidd! Szeretik a közönséget…

– Tényleg – kapta fel a fejét Ramóna. – Azt is kérdezték, hogy csináltam-e már több ember előtt

– Azt minden újnál szempont, mert forgatás közben körüláll 4-5 ember, és nem tojhatsz be ijedtedben. Legközelebb már nem kérdeznek ilyet, mert túl leszel rajta.

– Kicsit izgulok.

– Nem csodálom, mert először szokatlan lesz. De arra gondolj, hogy semmi olyan nem fog történni, ami még nem fordult elő veled, nem fog vérezni vagy ilyesmi…

– Nem is az! Hanem hány ember fogja majd látni?!

– Rengeteg. A barátod… Györk büszke lesz majd rád. Imádják a faszik, ha a csajukra más pasik verik…

– Lehet. De nem is ez zavar, vagyis fogalmam sincs, hogy micsoda.

– Mindenki így kezdi, aztán hamar túl lesz rajta. Csak egyetlen egyszer van első alkalom.

– Tudom. Mindjárt hazamegyek, és majd elmúlik lassan. Magamban kell tisztáznom a helyzetet.

– Busz? Vonat? Elkísérlek a pályaudvarra.

– Köszi – hárította el a barátnőjét Ramóna –, de éppen csak annyi időm lesz, hogy odaérek és felszállok. Találkozunk a forgatáson!

– Puszim.

Rami gyors léptekkel indult el, majd megtorpant, megfordult és hosszan nézett Horni után. Meg várta, amíg a barátnője eltűnik a forgatagban, aztán andalogva, kirakatokat nézegetve folytatta az útját. Egyáltalán nem tűnt sietősnek, de még úgy sem, mintha valami célja lenne.

Folytatása következik!

A szörny az ágy alatt II. fejezet - A tanulás útjai 40. lap - Éjszakai nasi

Előzmény: A szörny az ágy alatt 1. lap
Közvetlen előzmény: A szörny az ágy alatt 39. lap

Írta: Brandon
Fordította: Sinara
Az eredeti megjelenésének időpontja: 2015. július 26.

Folytatása következik!

A szörny az ágy alatt II. fejezet - A tanulás útjai 39. lap - Tereptúra

Előzmény: A szörny az ágy alatt 1. lap
Közvetlen előzmény: A szörny az ágy alatt 38. lap

Írta: Brandon
Fordította: Sinara
Az eredeti megjelenésének időpontja: 2015. július 19.

Folytatása következik!

A szörny az ágy alatt II. fejezet - A tanulás útjai 38. lap - Üres doboz

Előzmény: A szörny az ágy alatt 1. lap
Közvetlen előzmény: A szörny az ágy alatt 37. lap

Írta: Brandon
Fordította: Sinara
Az eredeti megjelenésének időpontja: 2015. július 12.

Folytatása következik!

Heti ajánlat - Kocsma

Egy kis pia... na meg egy kis más is.

Búfelejtő

A szörny az ágy alatt II. fejezet - A tanulás útjai 37. lap - Kötetlen

Előzmény: A szörny az ágy alatt 1. lap
Közvetlen előzmény: A szörny az ágy alatt 36. lap

Írta: Brandon
Fordította: Sinara
Az eredeti megjelenésének időpontja: 2015. július 5.

Folytatása következik!

A szörny az ágy alatt II. fejezet - A tanulás útjai 36. lap - Ágybogarak

Előzmény: A szörny az ágy alatt 1. lap
Közvetlen előzmény: A szörny az ágy alatt 35. lap

Írta: Brandon
Fordította: Sinara
Az eredeti megjelenésének időpontja: 2015. június 28.

Folytatása következik!

A szörny az ágy alatt II. fejezet - A tanulás útjai 35. lap - Letört kíváncsiság...

Előzmény: A szörny az ágy alatt 1. lap
Közvetlen előzmény: A szörny az ágy alatt 34. lap

Írta: Brandon
Fordította: Sinara
Az eredeti megjelenésének időpontja: 2015. június 21.

A középső kép hátterében:
"Milyen faj...?"                              "Ijesztettél már...?"
"Van valami király...?"                  "Miért?"
"Honnan...?"
"Milyen az, amikor...?"                 "Mire kellenek neked a zoknik?"

Folytatása következik!

Dűnék tengere

Irány a sivatag!... Vagy valami ahhoz egészen hasonló.

B-vel a föld körül

Megjegyzés: A történetben szerepet kap Dannie (első megjelenés: Magasban) is.

***************************************************************************************

A Nap perzselően sütött le ránk, millió tüzes lándzsájával úgy sorozva a felszínt, mint anno a perzsák nyilai Marathónnál. Itt viszont, az érkező „fegyverek” természetéből adódóan még azt se mondhattuk volna, hogy legalább árnyékban leszünk.

Még úgy is le kellett árnyékolnom kezemmel a szememet, amikor körbe akartam nézni, hogy jócskán begubództam a lakóautónk ponyvája nyújtotta hűvösbe. Az a fajta tikkasztó forróság vett körül, amikor az embernek nem is nagyon akad máshoz kedve, csak heverészni a friss levegőre kitett kempingágyon, kortyolgatva a jól behűtött sört, miközben legalább pár napra elfeledkezik minden gondjáról-bajáról.

Mélázásomból hirtelen hangos kacagás térített magamhoz, amit szinte azonnal követett is a csobbanások sorozatának hangja. Pillantásom azonnal a rezgésbe jött levegő rezonanciája által a fülemben keltett ingerület (magyarul hang) forrásának irányába rebbent, lakonikus, tompa nyugalommal figyelve a pihenőhelyemtől alig pár lépésre nyújtózó tavacskában zajló viháncolást.

Egyáltalán nem volt utolsó látvány, ezt meg kellett vallani. Az európai szemlélőnek nem kis egzotikumot hordoz magában egy napbarnított bőrű, alulöltözött, filatal latin-amerikai szépség látványa. Különösen a brazilok örvendenek valamiért alapos hírnévnek. Az pedig, ha kapásból négy-öt húsz év körüli leányzó is csobban egyszerre. falatnyi bikiniben a csillogó vízbe az ember szeme láttára, az sok mindent meg tud mozgatni odalenn.

Ennek megfelelően pedig a legkevésbé sem lehetett okom panaszra. Gondolataim azonban csak egy pillanatig zsongtak izgatott legyekként a hűsítő víztükröt megtörve egymást fröcskölő és kacarászó lányok körül. Utána, mintha csak mágnesként vonzaná őket, minden érzékem a mellettem felállított kempingágyon heverésző Dannie-re szegeződött.

Nem is kellett csalatkoznom. Ha valaki valaha is meg akarná faragni „A nyálcsorgató” című szoborkompozíciót, amerikai barátnőm a létező legideálisabb modellt nyújtaná hozzá. Szemei úgy kikerekedtek, hogy már azt vártam, mikor fognak kék pupillával ellátott üvegtestei kipattanni a helyükről, hogy tovagördüljenek a homokon.

- Vigyázz, mert még a végén kiesel a szádon! – cukkoltam.

- Hogyan? – rándult meg egy pillanatra, mintha csak valami távoli dimenzióból rántottam volna vissza.

- Semmi – kacagtam fel. – Csak ennél nem is lehetnél már ordenárébb módon feltűnő.

- Nicsak, ki beszél! – játszotta meg a sértődöttet, összevonva szemöldökét.

- Az, aki nem mustrál úgy minden elébe kerülő csinos popsit, mint aki legszívesebben rögtön az ágyba cipelné azt.

- Ki mondta, hogy nem szeretném? És hogy nem is fogom – vigyorodott el Dannie kajánul.

- A te dolgod. Csak engem hagyj ki belőle! – emeltem fel hárítóan a kezeimet. – Nem szeretném én is megkapni a részemet, amikor kiherélnek miatta.

- Mintha az egyáltalán lehetséges lenne – kacagott fel barátnőm.

- Ne becsüld alá egy erkölcscsősz férfi kreativitását ilyen témákban!

- Mert te látsz itt ilyet? – vonta össze megint szemöldökét Dannie, megjátszott rosszallással. Én pedig erre már nem is válaszoltam, csak kinyújtottam a nyakam, hogy jelentőségteljesen átpillantsak a válla felett.

Jenki társnőm követte pillantásomat vendéglátónk felé, aki a ponyva másik vége alatt foglalatoskodott épp a generátorról működő grillsütővel, előkészítve a hamarosan esedékes ebédünket.

Igaz, Carlos barátunk távolról se volt az a mindenkibe belekötő, erejét és izmait fitogtató latin macsó típus. Már sok éve ismerem, még ha ez alatt elég ritkán is találkoztunk személyesen, de nem emlékszem olyanra, hogy ne mosolygós, barátságos és előzékeny kedvében találtam volna. Hihetetlen, hogy mennyi sok évet letagadhatóvá tett az életkorából az a mediterrán eredetű derű és életvidámság, ami betöltötte őt. Első ránézésre talán csak enyhén már merevnek, „kőbe vésettnek” ható ráncai, és a szarkalábak a szeme sarkában, jelezték, hogy nem csupán négy-öt-hat évvel idősebb nálunk. A hétköznapi természete és viselkedése viszont semmiképp. Az viszont, ha veszélyben érezte volna a tőlünk alig tucatnyi méterre a vízben játszadozó, tinédzser éveik végén járó, vagy abból éppen csak kinőtt lányait, unokatestvéreit és unokahúgait, valószínűleg soha nem látott mértékben hozta volna elő belőle a védelmező apát.

Dannie valószínűleg csak a népes brazil családok előnyét látta a helyzetben. Elég volt összebratyiznia egyetlen illetővel, akivel engem a szakmai élet valahogy összesodort, mellé pedig rögtön megkapta a népes famíliát is, fejenként egy fészekaljra való olyan utóddal, aki után nem egyszer fordulna meg bárki is az utcán. A világnak ezen a felén pedig a család összetart, így az, hogy ki a testvér, ki az unokatestvér, esetleg másodunokatestvér, vagy már majdhogynem meghatározhatatlanul távoli rokon, mit sem számított. Az én szememben viszont ez magával vonzotta azt is, hogy bármilyen távoli rokonának a megkettyintésével is Carlos haragját kockáztathatnám.

Nekem pedig nem ért annyit egy gyors menet, hogy ezzel vendéglátónk bizalmát kockáztassam. Persze volt az a helyzet és volt az a nő… de hát na!

Vezetett persze az erkölcsi érzékem, de bőven az önös érdek is. Egyrészről a szakmai kapcsolatok fontossága, másrészről pedig az, hogy túl jól éreztem magam Carlos titkos kis pihenőhelyén ahhoz, hogy ezt veszni hagyjam.

Dannie tekintete hamar ismét a tóban hancúrozó lányokra tévedt, én pedig feladtam a próbálkozást, hogy helyette inkább belekortyoljak a hideg sörömbe és ismét körbe hordozzam tekintetem a valószínűtlenül magával ragadó tájon.

Lakóautónk mintha a semmiből pottyant volna az alig pártucat méter hosszú és csupán egy kőhajításnyi szélességű, sarló alakú tó partjára. Körülöttünk a látóhatárig nem volt más, csak az érintetlen természet.

Nem mintha a mindkét oldalon a tó ívét követő, több méter magas homokdűnéktől különösen messze láttunk volna. Viszont tudtam, hogy ha kedvem támadna a perzselő melegben felkaptatni az egyik dűne csúcsára, onnan se látnék sok minden mást. Csak a messzeségbe nyúlóan sorakozó, félköríves homokbuckákat.

Elsőre hihetné az ember azt is, hogy a világ valami száraz, sivatagos sarkába evett minket a fene. Ezt azonban a képzelet nemigen társítja Brazíliával, az amazonasi esőerdő hazájával. Némiképp joggal. A másik oldalról viszont mondhatnám, „Több dolgok vannak égen és földön, kedves Horatio…”

A táj körülöttünk valóban olyannak hatott, mint bármely más sivatag a Szaharától kezdve, Közép-Ázsia pusztaságain keresztül Ausztrália belső területeiig és az Egyesült Államok délnyugati vidékeiig. A rendkívüliséget csak a szokatlanul fehér homok jelenthetné, az USÁ-ban viszont találni még ennél is kihipózottabb homoktengert.

A másik különlegesség viszont még ennél is szembe tűnőbb. Hiszen itt hullámzott közvetlenül előttünk, két dűne közé ékelődve. Bár persze egyetlen kis hátsó kertnyi tó igazán nem oszt, nem szoroz semmiben, ez a környék azonban itt, Brazília északkeleti részén, az Atlanti-óceán tőszomszédságában, ez egyáltalán nem volt egyedi dolog. Ha nekivágnék a tavacskánkat határoló bármelyik dűnének, a túloldalán valószínűleg pontosan ugyanilyet találnék. Az azt a másik oldalról határoló dűnén átcaplatva pedig egy újabbat, és így tovább. Mindezzel teljesen ingataggá téve, sőt, gyakorlatilag meg is cáfolva a terület sivatag voltát.

Ha az egyszeri ember a sivatagra gondol, végtelen homoktenger jut az eszébe, mindenfajta növény nélkül, tevekaravánokkal az égbe szökő dűnék között, dacolva a perzselő hőséggel. Eltekintve attól, hogy az ilyen, teljesen növénytelen, semmi mással, csak homokkal borított felszínű pusztaságok olyan ritkák, mint a fehér holló, egyáltalán nem szükségszerű, hogy egy sivatag így nézzen ki. A tudomány csak annyi kritériumot szab az ilyen természeti képződményeknek, hogy területükön ne legyen több csapadék évi kétszázötven milliméternél. Ez persze általában magával hozza azokat a folyamatokat is, amik a homok tömeges képződését okozzák, ilyen kevés vízen pedig kevés növény él meg. A körülmények viszont nem mindig ennek kedveznek.

A legabszurdabb ellenpélda talán a világ legsivatagabb sivataga, már ha az egyetlen tudományos kritériuma alapján rangsoroljuk ezeket a tájakat. A Földön ugyanis egyetlen olyan terület van csupán, ahol nem hogy tizenkét hónap alatt kétszázötven milliméter csapadék nem esett, de az elmúlt kétmillió év alatt egyetlenegy csepp sem. Ez pedig nem a Szaharában van, nem Mongólia és Nyugat-Kína pusztaságaiban, de még csak nem is a Föld legnagyobb összefüggő, szinte teljesen élettelen homoktengerében, az arab-félszigeti Rab-el-Háliban. Még az utóbbiban is esik nagyjából ötven milliméter csapadék évente átlagosan. Bár persze vannak olyan évek, amikor ez is elmarad. Az a terület, ami utoljára bőven a nagy jégkorszak kezdete előtt látott csapadékot, valójában se nem homokos, se nem forró. Ugyanis az Antarktisz fagyos jégpusztaságában található.

Ellentétes véglethez pedig el se kellett mozdulnom a kempingágyamról, ugyanis itt terült el körülöttem az a forró, homokos vidék, ami viszont a maga évi ezerkétszáz milliméterével még a magyarországi átlagnál is nagyjából kétszer többet kap, beborítva a dűnék közét apró tavakkal. A legcsapadékosabb időszakokban pedig még a közeli folyók is megáradnak, be-becsapva a dűnék közé, halakkal és más élőlényekkel töltve meg az év másik felére kiszáradó állóvizeket. Ráadásképp pedig van, amikor még keresztül is hömpölyög néhány folyó a dűnerengetegen.

Annak érdekében pedig, hogy a dolgot még tovább tetézzük, még maga a homok se úgy alakult ki, mint a sivatagokban egyébként szokás. A legtöbb sivatag ugyanis csak nappal forró (már ha akkor egyáltalán). Éjszaka meglehetősen hűvös az időjárás. A nagy hőingadozás hatására pedig a kőzetek összehúzódnak, majd kitágulnak, hogy aztán ismét összehúzódjanak, és így tovább. Ezt pedig kevés anyag bírja, így idővel apró darabokra, homokszemcsékre töredeznek szét.

Ezen a vidéken azonban még a sok csapadék is kellőképp hűti a felszínt, úgyhogy az ilyen aprózódás messze kisebb léptékben megy végbe. Homok azonban létrejöhet máshogy is. Például a közeli nagy folyókban, melyek mélyen a kontinens belsejéből érkezve hordják magukkal a partjaikon tanyázó kőzetanyagot, a megtett több száz kilométer alatt összekocogtatva őket egymással és a folyómederrel, szintén apró szemű hordalékká őrölve.

Az ilyen hordalék többnyire a tengerekben köt ki. De nem itt, ahol a Parnaíba és a Preguiças folyók egyenesen egy partmenti tengeráramlatba torkollanak, mely szétteregeti a belé hordott homokot az óceán partján, amit a ráadásul még a tenger felől is fújó szelek visszaküldenek a feladó irányába, ötven kilométer szélesen, lepedőszerűen szétteregetve azt a tájon. Ezért is keresztelték el ezt a vidéket a helyiek „Maranhão lepedőinek”, portugálul Lençóis Maranhensesnek.

A Carlos barátunkhoz hasonló emberek pedig úgy gondolták, keresve sem találhatnának jobb pihenőhelyet, mint ezt a civilizációtól távoli, sivatagosnak ható, de végeredményben mégis bővízű tájat.

Én pedig a legkevésbé sem akartam vitatkozni vele. Inkább csak hátra dőltem és élveztem a hűsölést. Közben azon merengtem, talán majd ha lejjebb megy a Nap és üdítőbbé válik a hőmérséklet, én is kipróbálom az apró tavacska habjait.

Dannie azonban nem akart addig várni. A szemem sarkából láttam, ahogy feltápászkodik, levetve ruháit az alatta hordott bikiniről és azonnal nekiindul a víznek.

Sejtettem, hogy a felszín alatt ebből több is lesz, mint fürdőzés a habok közt viháncoló lánykákkal. Az éjszaka leple alatt pedig… megcsóváltam a fejem és némán szerencsét kívántam barátnőmnek, hogy Carlos ne találjon rájuk egy baseball-ütővel.

Casting 7. rész - Vetkőzz le!

Írta: Marokfegyver

Előzmény: Casting 1. rész
Előzmények: Casting 6. rész

****************************************

– Tedd a székre a ruháidat! – A férfi úgy nézte Ramónát, mintha valami színházi előadás kezdődne az orra előtt, ami nem biztos még, hogy érdekli, de ha már úgyis megvan a jegye, és ha már felgördül a függöny, mégsem megy ki az elsötétült nézőtérről. – Milyen a puncid?... Tudod valamilyen virághoz hasonlítani: rózsához, tulipánhoz? Vagy kagyló?

– Kagyló – felelte a lány, bár erről nem volt meggyőződve. Miért is lenne kagyló- vagy virágformájú a puncija, amikor punciformájú. Különben is: a pasi mindjárt meglátja, ezért nem is volt értelme kérdezősködni. Ahogy válaszolni sem.

A bugyi is a szék ülőlapjára került, s Ramóna meztelenül várakozott.

– Milyen gyakran borotválod? – hangzott a következő felesleges kérdés.

– Hetente…

– Utoljára mikor? – A két férfi összenézett, mintha most jöttek volna izgalomba, és hirtelen el kellene dönteniük, hogy melyikük kezd hozzá.

Ramóna kicsit gondolkozott:

– Három napja…

Az eddig szótlan pasas felugrott – sápadt, beesett arca, keskeny szája ijesztő lehet szürkülettől pirkadatig, de most inkább komikusnak tűnt –, odalépett a lányhoz, és egyszerűen alányúlt. Nem akarta bedugni az ujját, mint a fiúk a buliban a részeg csajoknak, csak végigsimította a rés két oldalát és a dombot. A jelenet néhány másodpercig tartott, majd a halálfejű, vékony és kortalan férfi visszaült az asztal mögé.

„Ez meg mire volt jó?” – Ramóna ennél furcsábbat és váratlanabbat nem is tudott volna kitalálni, mint egy meztelen lány megsimogatása a legintimebb helyen anélkül, hogy a simogató akarna valami egyebet is.

A harmadik férfi, aki eddig a telefonjával és az utcakép bámulásával kötötte le magát, most az asztalhoz lépett, és rápillantott az egyik laptop képernyőjére. A lány ezt sem értette: nem őt nézte meg, hanem a laptopot! Ahogy az egész felhajtást zavarosnak és tébolyodottnak tartotta: Miért kellett levetkőzni, ha a gépet bámulják?

„Miért nem akarják kipróbálni, hogy milyen vagyok?” – Azon aggodalmaskodott magában, hogy nem elég vonzó, mint nő, ha ezeknek eszükbe sem jut nőnek nézni… – „És használni!” – Sokkal természetesebbnek tartotta volna, ha egyszerre hárman fogdosnák a domborulatait és osztoznának a résein, ahogy ezt még várakozás közben Horni kilátásba helyezte. Mert ez egy casting, ahol elvileg porszószereplőket válogatnak. Vagy nem?

A meglepetések pedig ennyivel még nem értek véget.

A hármasszámú férfi találomra kihúzott egy lapot az egyik kupac közepéből, vaktában húzott egy függőleges vonalat a szöveg mellé, majd Ramónának nyújtotta:

– Olvasd el magadban, utána hangosan!

„Súlyos repedések nyíltak mezei virágok helyett… Ugyanaz a szomjas föld, melynek nem használna se szemránckrém, se száguldó vihar. Szorít és sűrű a meleg.

Mint egy katlan a pokol tornácán. Mellettem a konyhakésen barnára száradt a vér. A semmi közepén kapaszkodik a rég látott, Y-ágú fa. Korhadt testében apró rovarok nyüzsögnek, fogyókúrázó élősködők jelentik az egyetlen kapcsolatát a biológiával. Még egy halovány ágacskát erős jóindulattal beszámíthatunk az élők közé, amely csálén tétovázik, mint lebénult aggastyán makrancos kisujja, ami a szuvas törzstől függetlenítve magát, s virtustáncba kezd a végső búcsú előtt…”

Ahogy az utasítás szólt, először némán olvasta el a néhány sort, azután hangosan megismételte…

– Elég! El tudod úgy mondani az első 2 sort, hogy csak belepislogsz a papírba?

– Persze… „Súlyos repedések nyíltak…”

A beesett arcú, gondterheltnek látszó férfi a fejét csóválta:

– Keressünk párbeszédet legalább!

– Ennyi éppen elég volt, nekem megfelel – válaszolta határozottan a hármasszámú. A lányhoz fordult: – Vetkőztél már le több ember előtt?

– Igen.

– Masztiztál…?

– Igen.

– Keféltél már több ember előtt?

– Igen.

– Többesben?

– Igen. – Ramóna kevés híján tiltakozott, hogy ezek a kérdések voltak már, de inkább türelmesen válaszolgatott.

– Zavar, ha néznek szex közben?

– Nem.

– Élvezed?

– Kicsit… Igen.

– Szoktál szerepet játszani?... Például beöltözni szobalánynak vagy nővérkének?

– Nem. – A lány magában durcásan hozzátette: – „Györknél nincs szükség ilyesmire, nem fából faragták…”

A hármasszámú a másik kettőre nézett – akik alig észrevehetően bólintottak –. majd ismét Ramónára:

– Négy nap múlva próbafelvétel, értesíteni fogunk a helyszínéről.

– Ez azt jelenti, hogy…? – Ramóna ki se merte mondani, de örömében valamelyikük nyakába ugrott volna.

– Ne szőrteleníts addig, mert kosztümös film lesz! – Látva a lány értetlen arckifejezését, megmagyarázta: – Ne borotváld le a pinád!

Folytatása következtik!

A szörny az ágy alatt II. fejezet - A tanulás útjai 34. lap - Őrült

Előzmény: A szörny az ágy alatt 1. lap
Közvetlen előzmény: A szörny az ágy alatt 33. lap

Írta: Brandon
Fordította: Sinara
Az eredeti megjelenésének időpontja: 2015. június 14.

Folytatása következik!

A szörny az ágy alatt II. fejezet - A tanulás útjai 33. lap - Ami vicces

Előzmény: A szörny az ágy alatt 1. lap
Közvetlen előzmény: A szörny az ágy alatt 32. lap

Írta: Brandon
Fordította: Sinara
Az eredeti megjelenésének időpontja: 2015. június 7.

Folytatása következik!

A szörny az ágy alatt II. fejezet - A tanulás útjai 32. lap

Előzmény: A szörny az ágy alatt 1. lap
Közvetlen előzmény: A szörny az ágy alatt 31. lap

Írta: Brandon
Fordította: Sinara
Az eredeti megjelenésének időpontja: 2015. május 30.

Folytatása következik!

Heti ajánlat - Együtt

Párban szép az élet.

Lopott pillanatok a szerelemben

Gyönyörök szigete II. rész - Műveltség 6. fejezet

Előzmény: Gyönyörök szigete I. rész 1. fejezet
Közvetlen előzmény: Gyönyörök szigete II. rész 5. fejezet

Írta: Jeremydcp
Fordította: Sinara
Az eredeti megjelenésének időpontja: 2014. június 5.

*********************************************************************

Hamarosan az érzékeim szinte teljesen elteltek ettől a nőtől. A mámorító illata, érzéki ajkainak íze és apró, puha kezei, amik rásimultak a nadrágomon dagadó dudorra, teljesen elvették az eszem. Nem említve persze angyali arcát és észveszejtően vonzó testét. Kérdés sem férhetett hozzá, hogy akarom ezt a nőt. Jobban akartam, mint bármit kerek e világon.

Csókolózás közben ügyetlenül próbálkoztam kigombolni a blúzát és széttárni azt. Pamela a vállai rángatásával segített, míg végül a ruhadarab a földre nem hullott. Kihasználtam ezt a lehetőséget, hogy bal mellére simítsam kezem és gyengéden megmarkoljam azt melltartója anyagán keresztül. Halkan felnyögött, ahogy ujjaim a ruhadarab kosarai alá hatoltak és hegyük megérintette bimbóját. Ajkaim és nyelvem pedig közben érzéki száját kényeztették. Végül Pamela hirtelen elhúzódott a csókból és álmodozó tekintettel a szemembe nézett. Az arcán széles, érzéki mosoly ült.

Becsúsztatta a kezét a sortomba és megmarkolta meredező szerszámomat.

- Biztos vagy benne, hogy a többiek lenn vannak a strandon?

Lassan bólintottam.

- Igen... Amennyire én tudom.

Ismét elvigyorodott.

- Helyes. Csak magamnak akarlak téged.

- Trish és Lindsay az edzőteremben vannak – buggyant ki belőlem önkéntelenül, miközben kikapcsoltam a melltartóját. - De ott is fognak maradni még egy ideig.

- Amíg ott maradnak... - bólintott Pamela is.

Felnyögtem a gyönyörtől, ahogy a finom ajkaik ismét az enyémekhez nyomódtak. Ezúttal a csókunk sokkal intenzívebb volt, mint korábban. Mohón egymás ajkaira tapadtunk és nyelvünk mélyen a másik szájába hatolt. Ez alatt Pamela lejjebb tolta nadrágomat, hogy utána szabadon fonhassa dorongom köré ujjait, miközben én a melleit masszíroztam.

Aztán Pamela visszahúzódott a csókból, ami egy pillanatra csalódottsággal töltött el. Túlcsordult bennem a vágy, amikor azonban a térdeire ereszkedett és megfelelő pozícióba állította a farkamat, hatalmasat dobbant a szívem.

Felnézett rám és elvigyorodott.

- Régen csináltam már ezt – morogta. - Lássuk csak, tud-e még ez az öreg kanca egy kis rúzst csalni a farokra.¹

Vigyorogva egy pillanatra sem szakította el tekintetét enyémtől, miközben szerszámom hegye eltűnt mennyei ajkai között.

Felnyögtem az élvezettől, ahogy ajkai végigsimítottak makkomon, ujjai pedig falloszom tövét simogatták. Pár percig ebben a pozícióban maradt, miközben továbbra is szemeimbe fúrta tekintetét és halkan nyöszörgött ő is a gyönyörtől.

Rá kellett ébrednem, hogy Pamela még jobban is fel van izgulva, mint én, ha ez egyáltalán lehetséges.

Váratlanul Pamela megváltoztatta a technikája és fel-le kezdte mozgatta a fejét meredező szerszámomon, olyan sebesen, mintha az élete múlna rajta. Közben pedig ujjai hegyével a golyóimat masszírozta. Nekem nem is kellett semmi mást tennem, csak hátra hajtanom a fejemet és elveszni a gyönyörben.

A szőke bombázó kihúzta a farkamat a szájból és végigfuttatta rajta a nyelvét, hogy aztán ismét ajkai közé fogadja, közben pedig felemelte érzéki vonalú fenekét és egész teste mozgását belevitte a lendületbe, ahogy oda-vissza mozgott árbócomon.

Hangosan felnyögtem és ujjaimat a aranyló fürtjei közé fontam.

- Gyönyörű vagy, drágám! - nyögtem, lepillantva rá. Pamela válaszként farkammal a szájában visszamosolygott és halkan kuncogott.

Az isteni tehetséggel megáldott szépség ismét kiengedte szerszámomat a szájából, hogy végigcsókolja rajta dagadó ereimet és ismét elnyelje teljes hosszában. Majd ez a procedúra ismétlődött újból és újból, még számtalan alkalommal Aztán a feje mozgása egyre gyorsabb lett, amitől pedig én egyre hangosabban nyögtem és éreztem, hogy elborítanak a szenvedély hullámai.

Létezik mámorítóbb érzés, legalábbis egy férfi számára, mint hogy egy ilyen gyönyörű nő térdel előtte és szopogatja a farkát? Talán lenne, aki nem ért egyet, de én egyáltalán nem tartozom közéjük. Semmi nincs a világon, ami akárcsak összehasonlítható lenne ezzel.

Ami pedig még jobbá tette, az a tény volt, hogy Pamela képezte álmaim netovábbját, ha nőkről volt szó. Pamela olyan magával ragadó szőke szépség volt, csillapíthatatlan szexuális étvággyal, ami sokak számára csak a férfimagazinok lapjain létezik. De ő itt volt, teljes testi valójában, velem, az én szigetemen. Mit tehettem, amivel kiérdemeltem ezt? Hála legyen az égnek!

Mindkét kezem Pamela tarkójára simítottam, miközben kieresztettem magamból egy mélyről jövő nyögést. Aztán magam felé húztam a fejét, teljes hosszában eltüntetve szerszámomat a szájában. Éreztem, ahogy a robbanás készülődik a testemben.

Felnyögtem, ahogy az első löket útjára indult társnőm szájába. Pamela nyögött egyet és visszább húzódott, hogy aztán nyelve hegyével lesimítsa nedveimet farkam hegyéről. A második lövés telibe találta a száját, súrolva a fogait menet közben. Megmarkoltam a farkam és hevesen rángattam, igyekezve kipréselve belőle még több fehér nedvet.

Sikerrel jártam és a következő, immáron gyengébb löket Pamela gyönyörű arcán landolt. Némán figyeltem, ahogy leszopogatta és elnyelte spermám maradékát, a száján kibuggyanó maradék pedig lecsorgott az állán.

Végül már csak egy kövér csepp maradt a farkam hegyén, amit kimért mozdulatokkal leráztam, hogy végül pontosan Pamela nyelvén landoljon, aki csintalanul kuncogni kezdett, mielőtt azt is lenyelte volna.

Lepillantottam erre a csodálatos és teljesen felizgult nőre, ahogy nedveim csorogtak le az arcán. Gyönyörű látvány volt.

– Na, milyen voltam? - kérdezte, még mindig széles mosollyal az arcán.

- Csodálatos voltál, drágám – nyögtem. - Ez volt messze a legjobb szopás, amiben valaha részem volt.

- Jobb, mint Amy-é? - kérdezte Pamela kihívó hangon. - Tudom, hogy nálad járt múlt éjjel.

- Amy csodálatos volt, kedves. De még csak össze se lehet hasonlítani veled.

A dögös sztriptíztáncosnő elmosolyodott és talpra emelkedett. Aztán megfogta a kezem és engem is felállított, hogy körém fonhassa a karjait és ajkait a enyémekhez nyomja. Mohón és szenvedélyesen csókolóztunk, miközben testünket egymáshoz dörgöltük. Érzéki fenekére simítottam kezeimet és gyengéden megmarkoltam farpofáit, hogy aztán letoljam farmersortját. Amikor a tangája is követte a ruhadarabot, Pamela végre ott állt előttem teljes meztelen valójában.

Lehúzott magával a padlóra és elhúzódott a csókból, hogy kihívóan rám mosolyogjon.

- Szeretném, ha megdugnál. Itt és most. - Azt fontolgattam, hogy az orális gyönyöröket, amiben részesített, hasonlóval viszonozzam, de... - Kérlek – nógatott. - Szeretném, ha most rögtön megdugnál. Nem akarok többet várni rá. Épp eleget vártam, hogy megint egy férfival lehessek. Kérlek... most...

Nem is várta ki a válaszomat, hanem a hátára feküdt és szélesre tárta a lábait. Én fülé helyezkedtem, felkészülve, hogy misszionárius pózban hatoljak belé. Felemelte mindkét lábát és a nyakam mögött összekulcsolta őket, miközben makkomat bejáratához igazítottam. Eljött az idő.

Lassan belé mélyesztettem szerszámomat és figyeltem, ahogy az arca elvörösödik a szenvedélytől. Mindketten felnyögtünk, ahogy egyre mélyebbre és mélyebbre toltam belé farkamat, lassan mozogva, nehogy megsértsem. Hihetetlen érzés volt, ahogy szűk járatába hatoltam.

Amikor már teljes hosszomban belé hatoltam, előre hajoltam, hogy megcsókoljam őt. Mindketten elmosolyodtunk a testünket feszítő gyönyör ölelésében.

Lassan kijjebb húztam a farkamat, hogy aztán ismét visszalökjem belé. Pamela felnyögött és megborzongott, amikor megismételtem a mozdulatot, ezúttal viszont már gyorsabban. Így folytattam tovább, egyre nagyobb sebességre kapcsolva, míg végül már teljes lendülettel pumpáltam belé szerszámomat.

Még mindig előre hajolva telehintettem a szőkeség arcát és nyakát csókjaimmal. Úgy tűnt, legalább annyira élvezi a történéseket, mint én. Amire még rátett egy lapáttal az a gyönyör is, amit Pamela nyögései okoztak, miközben halkan zihálva könyörgött folytatásért. Zene volt a füleimnek.

Társnőm mellei remegtek a lökéseimtől, arca pedig görcsbe rándult a gyönyörtől. Aztán a hangja elakadt és ismét hangosan felnyögött. Kezeivel a saját melleit kezdte gyúrogatni. A szavai, nyögései és teste vonaglása pedig már engem is a csúcs közelébe lendített. Alig bírtam már tovább. Vonzó társam pedig ezt tökéletesen érezte is.

- Csináld! - nyöszörögte. - Csináld! Tudom, hogy te is akarod. Élvezz belém...! Kérlek...

Nem volt már visszaút. Nem tudtam tovább kontrollálni a testemet. A növekvő szenvedély győzött, én pedig mélyen belé toltam a szerszámomat, mielőtt a robbanás bekövetkezett.

Álmaim nője felsikoltott a gyönyörtől, én pedig hevesen ziháltam, ahogy nedveim lüktetve törtek elő belőlem, elveszve a testében. Közben pedig Pamela beleolvadt a gyönyör hullámaiba.

Amikor mindez véget ért, úgy éreztem, kiszáll belőlem minden erő és Pamelára roskadtam. Mindketten kimerülten simultunk a másik karjaiba.

- Jó fiú – zihálta Pamela, majd szájon csókolt, miközben végigfuttatta ujjait a hajamon. - Jó fiú...

Átkaroltam őt és közelebb vontam magamhoz, viszonozva csókját.

- Jó kislány...

Pamela kuncogni kezdett, miközben szorosan egymáshoz bújtunk.

- Remélem, nem bánod, ha őszintén elmondtam, hogy ez volt az első eset, hogy férfival voltam már egy éve, Jeremy. Nem akartalak kellemetlen helyzetbe hozni. Viszont úgy gondolom, hogy az őszinteség fontos része egy kapcsolatnak.

- Azt mondasz el nekem, amit csak szeretnél. Tényleg bármit.

- De ugye tudod, hogy ez kétoldalú? - válaszolta komolyan. - Teljesen megbízhatsz bennem, Jeremy. Nekem elmondhatsz bármit.

- El is mondtam.

- Nem. Nem így volt – folytatta, én pedig kissé elhúzódtam, hogy a szemeibe nézzek, elgondolkodva szavai jelentésén. Pamela rosszallóan ingatta a mutatóujját az orrom előtt. - Mondd el, miért hívtál ide engem és a többi lányt, Jeremy! Mondd el az igazi okát! Nem féligazságokat szeretnék. Megígérem, nem mondom el senki másnak, ha nem akarod.

Kényszeredetten felnevettem és éreztem, ahogy a bennem gyülemlő feszültség lassan tovaszáll. Pamela tényleg tökéletes társ lehetne nekem. Legalábbis abban a szent pillanatban teljesen meg voltam győződve róla. Tökéletesen el tudtam képzelni, hogy feleségül veszem ezt a szépséget...

- A valódi ok az, drágám, hogy szeretném megtalálni álmaim nőjét – mondtam remegő hangon, majd megcsókoltam a homlokát. - És azt hiszem, meg is találtam.

Pamela felsóhajtott és lehunyta a szemeit néhány pillanatra, emésztve a szavaimat. Amikor végül ismét kinyitotta a szemeit, az arcán érzelmek vihara tükröződött.

- Azt hiszem, te is segítettél nekem megtalálni azt, amit régóta kerestem.

- És mi lenne az? - kérdeztem, lecsókolva a szemeiből kibuggyanó könnycseppeket.

- A tökéletes férfi.

Pajkosan elmosolyodtam és ide-oda kapkodtam a fejem, körbepillantva a szobában.

- Igazán? És hol van ő? Találkozhatok vele? Talán adhatnék neki néhány tanácsot.

Legnagyobb örömömre Pamela hangosan felnevetett, majd hevesen megcsókolt.

- Maradjunk még itt egy kicsit! - mondta könyörgő hangon. - Tarts a karjaidban! Kérlek.

Bár a könyvtár nem épp a legideálisabb hely volt egy ilyen románchoz, sosem utasítottam volna vissza egy ilyen kérést. Gyengéden rámosolyogtam és megígértem: - Addig maradok itt veled, amíg csak szeretnéd.

Folytatása következik!

Vége a II. résznek!

1Angolul egy kis szójáték: „put the lipstick on the dickstick”.

Nőknek tilos

Üres folt a nők térképén.

B-vel a föld körül

Megjegyzés: A történetben szerepet kap Dannie (első megjelenés: Magasban) is.

***************************************************************************************

Kevés nehezebb kérdést lehet feltenni nekem, mint hogy mi a kedvencem valamiből… legyen szó bármiről is. Tulajdonképpen minden más mellett ez a helyzet az évszakokkal is. Pesszimistább hangulatomban mondhatnám, hogy mindegyiket utálom, mert mindegyik valami problémát hoz magával, ha azonban az optimizmusra törekszem, mindegyikben találok valami szépet is. A tél hidege és sötétsége mellé társul az a kellemes érzés, amikor az ember végül haza ér az otthon melegébe és megihat egy forró teát meg bebújhat a pihe-puha ágyába. A nyár tikkasztó hősége, az állandó zenebona és kurjongatás mellett ott van a szabadság és a gondtalanság érzete is, na meg a sok alúlöltözött, csinos lány. Az ősz kezdődő hűvösét és a hétköznapok szürke munkájába való visszazökkenést kárpótolja az a semmivel össze nem hasonlítható hangulat, amit az elsárgultan lehulló falevelek nyújtanak. Na meg én a lassan, fokozatosan egyre jobban beöltöző lányokban is szeretek gyönyörködni. A tavaszt pedig különösen egyetemista koromban rühelltem. Az az időszak ugyanis, amikor igazán kezd már kellemes meleg lenni, süt a nap, csiripelnek a madarak, az emberek, annak örömére, hogy már lehet, hirtelen nagyon sok időt töltenek az utcákon, közterületeken, egybeesett a félévközepi zh-időszakkal, amikor pedig nekem gőzerővel tanulnom kellett. A fiatal B-nek pedig az mindig nehezen ment, hogyha közben millió zaj duruzsolt a fülébe.

Emellett pedig én az a típus vagyok, aki nem szereti a napsütést. Az persze kevéssé zavar, ha a terasz hűsítő árnyékában ücsörgök és figyelem, ahogy a környéket beragyogja a napfény, ha azonban az az égi energia közvetlenül engem ér…

Talán pont emiatt vált a kedvenc időszakommá, pláne mióta lediplomáztam és a hajtósabb időszakok kevéssé konkrét időintervallumhoz kötötté váltak, a késő ősz és a kora tavasz. Azok az időszakok, amikor még vagy már meg lehet lenni odakinn egy vastagabb pulóverben, vagy egy széldzsekiben, viszont a Nap már nem tűz annyira, vagy egyenesen felhők mögé bújik. Ráadásul azok közé is tartozom, akik szeretik hallgatni, ahogy az enyhén szitáló eső kopog a tetőn vagy az ablakon.

Éppen ezért esett most is olyan jól ott sétálni az elhagyatott fövenyen. Széldzsekim kizipzárazott szárnyaiba könnyedén belekapott az enyhén lengedező légáramlat, nem hagyva ki hátam közepéig aláhulló hajamat sem.

Kellemes érzés volt az otthoni késő télből kiszakadni a Mediterráneum lassan kezdődő tavaszába. A kellemesen enyhe hőmérsékletbe, a néha már ki-ki sütő napba és a megfelelően enyhe időjárásba.

Elmélázva figyeltem, részben tekintetemmel, részben egyéb érzékeimmel, ahogy lábam minden egyes lépésnél apró roppanással belesüpped a hajnali eső nyomán még mindig nedves tengerparti homokba, ahogy zsebredugott kézzel lassan átporoszkálok rajta.

A tengerpart teljesen kihalt volt. Nehéz elképzelni, hogy már csak pár hónap, és a nyári előszezon beköszöntével is tülekedni fognak már itt a turisták mindenfelől a nyugati világból, és még annak kulturális szomszédságából is, élvezve a napsütést és a meleg tengervizet. Bár a történelmi emlékek miatt ide látogatók inkább délebbre veszik az útjukat, Athénba, vagy a Peloponészosz-félsziget északi részére, utána pedig a tengerparton ejtőzni a közeli Kiklidák szigeteire, főleg Naxoszra, Paroszra, vagy Szantorinire vonulnak el, emellett legalább annyian jönnek ide, az ókori emlékekben nem igazán bővelkedő, de tengerparti ejtőzésre épp annyira megfelelő északi területekre is.

Ahogy felemeltem a fejem és körbe pillantottam, sok szempontból nehéz volt elhinni, hogy ez is az a Görögország, mint a klasszikus ókori gyökérzeten kinőtt párja. Bár a mediterrán éghajlat nyomait ugyanúgy magán viseli a Thesszaloniki mellett háromujjú kézként az Égei-tengerbe nyúló Khalkidiké-félsziget is, a sűrűbb növényzet, magasabbra szökő hegyvidékek és a közelmúlt mellett inkább a középkor, mint az ókor hatásait magán viselő civilizáció inkább a balkáni szomszédokkal rokonítja a tájat.

Felpillantottam a lankás hegyekre, melyek Szinthonia félszigetének is a gerincét alkották, épp úgy, mint a két szomszédjáét, a nyugatabbra lévő Kasszandráét és a keleti Athoszét.

Ahogy a harmadik név eszembe ötlött, azonnal megtorpantam és szinte gépiesen fordultam kelet felé, hogy látóteremet betöltse a fövenytől alig csak néhány kilométerre húzódó hegysor.

Az egész olyan volt, mint egy gigantikus méretű bálna. A kontinens felől viszonylag alacsonyan előre nyúló nyél, mely aztán fokozatosan felmagasodik a képzeletbeli bálna hátát és feje búbját alkotó Athosz-hegybe. A látvány egyszerre volt teljesen hétköznapi és valahogy mégis misztikus. Szinte a homokba gyökeredzett a lábam, ahogy, még mindig zsebre dugott kézzel, teljes mozdulatlanságban bámultam a tengerszoros túloldalát. Azt a vidéket, ami számomra bizonyos szempontból mintha nem is létezne.

Ismertem egy fickót, aki előszeretettel emlegette, hogy tulajdonképpen bárminek az ég egy adta világon lehet földrajzi vonatkozása az alkoholfogyasztástól kezdve a piros lámpás negyedeken keresztül a metálzenéig. Ha pedig valamit összekapcsolunk a geográfiával, arról már térképet is lehet készíteni. Nem tudom, eszébe jutott-e már valakinek, de ha már ekörül a téma körül forgunk, simán készíthetnénk a Föld felszínéről térképet a férfiak és a nők szemszögéből.

Első ránézésre a két térkép valószínűleg az égvilágon semmiben nem különbözne. Viszont ha kiemelnénk a Balkánt, azon belül is Görögország északi részét és a Khalkidiké-félszigetet, azon a férfiak három kisebb szigetnyúlványt látnának, Kasszandrát, Szithoniát és Athoszt. A nők viszont csak az előbbi kettőt. Athoszt pedig akár le is lehetne hagyni a lapról, mintha annak a helyén csak a nyílt tenger hömpölyögne. Hiszen azon humanoid entitások, akik nem viselnek semmi lelógót a lábaik között, annál jobban leginkább csak hajón közelíthetnék meg az Athosz-hegyet, mint ahol én most állok. És úgy se sokkal jobban. Ez a háromszázharmincöt négyzetkilométeres félsziget ugyanis talán az egyetlen földdarab a világon, ahova a gyengébbik nem képviselői nem tehetik be a lábukat.

Lassan pislogtam, ahogy a nem is oly távol, de mégis gyakorlatilag számomra elérhetetlen messzeségben nyújtózott előttem a lankás hegyfok a borult koratavaszi ég alatt. A félsziget, amely megannyi szempontból ott is van, meg nincs is. Én is látom, de sosem érhetem el, a saját, személyes térképemen rajta van, de nincs is. Épp úgy, ahogy magáén Görögországén is.

Hellász, mint ország, a tizenkilencedik század előtt gyakorlatilag nem létezett. Viszont az ókorban a görög kultúra kiterjedt ide is, ahol ugyanúgy hellén nyelvet beszélő lakosság élt, mint Athénban, Spártában vagy Korinthoszban. Emiatt amikor az újkorban az európai kontinens legdélkeletebbi csücskében élő nép egyesíteni akarta képviselőit egy független országban, ezt a vidéket is megkaparintották a Török Birodalomtól.

Időközben azonban sok dolog megváltozott. A kereszténység kezdeti időszakában ugyanis, amikor azok, akik a végletekig el akartak merülni Isten közelségében, úgy gondolták, úgy tehetik ezt meg, ha Jézushoz hasonlóan kivonulnak a pusztába, távol a világ zajától, és ott remete életet élnek. Tették ezt sokan az egyiptomi és a szíriai sivatagban, de tették a Balkán hegyes, erdős vidékein is. Akkoriban pedig még nem volt divat a turizmus, így a Khalkidiké-félszigetnek a kontinenshez közeli strandjai senkit nem hoztak lázba, úgyhogy az Athosz-félsziget a néhány tengerparti halászfalut leszámítva gyakorlati néptelenségével ideális választásnak tűnt. Különösen a félsziget végében emelkedő Athosz-hegy. A vidék ráadásul pedig még a gyakorlatban is elvált a külvilágtól, mióta a perzsa uralkodó, Xerxész, Hellász ellen vonulva a Krisztus előtti ötödik században átvágatta a félsziget tövét, elkerülendő, hogy ugyanolyan viharban pusztuljon el a flottája a földnyelv csúcsánál, mint elődjéé, Dareioszé, röpke tíz évvel korábban.

A szerzetesek pedig éltek ott viszonylagos háborítatlanságban. Nem macerálták őket a rómaiak, még kevésbé az immáron keresztény Bizánc, de még az oszmán törökök sem igazán. Amikor pedig a félsziget a megint csak ortodox keresztény görög állam uralma alá került, az megtartotta magának ugyan, viszont olyan széleskörű autonómiával látta el, hogy a papíron Athén igazgatása alá tartozó autonóm terület a gyakorlatban a világ egy kézen megszámlálható mennyiségű teokratikus köztársaságainak egyikévé vált.

Mind a mai napig a félszigeten élő szerzetesek nem feszegetik az állami hovatartozás kérdését, a görög hatalom pedig cserébe gyakorlatilag teljes önigazgatást enged nekik. Mintha a Görögország térképén mindig ott szereplő Athosz igazából nem is lenne ott. Maximum szomszédos országként. A szerzetesek pedig ki is használják a totális önkormányzatukat, saját törvényeket hozva, melyek mind saját életmódjuk fenntartását szolgálják. Bár az eredeti remete életmódot már réges-régen feladták, kolostoraikban máig bezárkózott csendességben élnek, elzárkózva a világtól, csöndesen elmélkedve és munkálkodva. Ahhoz pedig, hogy ez működjön, azt is meghatározták, évente hány idegen léphet be a köztársaságuk területére, lettlégyen az ténylegesen a világ de facto egyik legrégebbi ma is létező „államára” kíváncsi turista, vagy a lelki javak miatt érkező világi ortodox keresztény hívő. A szigorúan megszabott keretszámon belül azonban van még egy kikötés. Nem lehet az illetők között az egy nő sem.

Így hát én csak itt álldogálhattam, Sithonia tengerparti fövenyén, és a távolból nézhettem azt a földet, ahol a vén atyák, fiatal rendtársaikat féltve a kísértésektől, úgy határoztak, a vágyak okozóit megszabott távolságnál közelebbre nem engedik a félszigethez. ÉS ez vonatkozik a tengerre is, így hát azok a hajók, amik nem közvetlenül a félszigetre tartanak, és így eleve nem lehet a fedélzetükön nőnemű egyén, csak egy megszabott távolságon túl haladhatnak el a partok közelében.

Halkan horkantottam egyet. Nem tudtam, bosszankodva összehúzzam a szemöldököm, vagy inkább kuncogva megcsóváljam a fejem. Persze a mai nyugati világban az ilyesmit égbekiáltó diszkriminációnak tartanák, a másik oldalról viszont minden országnak megvannak a maga törvényei, amik nem mindig felelnek meg a legmagasabb etikai elvárásoknak. Az Egyesült Államokban is van olyan tagállam, ahol máig él helyi törvény arról, hogy a férj bizonyos időközönként megverheti a feleségét, vagy hogy egy nő nem vághatja le a haját a férje engedélye, vagy egyes helyeken akár állami beleegyezés nélkül. Felmerül persze, hogy mindezeket betartatják-e vagy sem, de a lényeg az, hogy léteznek. Így hát az vesse az első követ az athoszi szerzetesekre…

Emellett benne van a pakliban az is, hogy a jó testvéreket senki nem kötelezi arra, hogy életük végezetéig ott maradjanak a közösségben. Vannak bőven olyanok, akik pár évet eltöltenek a kolostorok csendjében, majd visszatérnek a nagyvilágba. És ezt senki nem helyteleníti. Ha pedig valaki esetleg pont a világi hívságok, vagy saját személyes, a női „csáberő” irányába való gyengesége miatt vonulna vissza ide, miért ne tarthatnák távol tőle ezeket a kísértéseket?

Nem tudom, az athoszi törvény-e a jó, vagy a liberálisabb ellentéte, az azonban mindenképp biztos, hogy a kérdés egyáltalán nem fekete-fehér.

Szóval én végeredményben belenyugodtam, hogy maradok itt, lecövekelve a szomszédos félsziget partján, zsebre dugott kézzel bámulva az előttem teljes valójában elnyújtózó vidéket, ahova viszont soha nem érhetek el.

- Á! Szóval itt vagy – rántott vissza hirtelen a valóságba egy vidám hang.

Én se tudtam elkerülni, hogy arcomra mosoly üljön ki, ahogy hátra fordultam és megpillantottam a közeli út felől a fövenyen át felém közelítő alakot.

Nem tudtam volna megmagyarázni, miért, de Dannie valahogy mindig ilyen hatással volt rám. Egy részem úgy érezte, inkább szörnyülködnöm kellene mindenen, amit barátnőm képviselt, végezetül azonban mindig csak azt érte el, hogy mosolyra, vagy egyenesen nevetésre derített és jó érzéssel töltött el a közelségével.

Hátrazselézett rövid hirtelenszőke hajjal koronázott arcán neki is széles vigyor ült, mint mindig, vakítóan kék szemei pedig szikrázóan csillogtak.

- Már el se tudtam képzelni, hová lettél – állapodott meg mellettem amerikai társam. – Kihagyod a legjobb részt.

- Ha te mondod – vontam meg a vállam.

Egy pillanatra hallgatott, majd, követve az irányt, amerre az imént még tekintetem fordult, ő is a víz túloldalán nyújtózó félszigetre nézett.

- Ne mondd, hogy a vén nőgyűlölő kecskék jobban érdekelnek, mint a buli odabenn – bökött a közeli falu felé a fejével, ahol megszálltunk.

- Nem nőgyűlölők – ellenkeztem. – Csak nekik is megvan a saját életmódjuk. Ahogy neked is.

- Ha te mondod – vont vállat most Dannie. – Az mindenesetre biztos, hogy a vendéglátóinknál már alaposan fogy a bor és az ouzo. Amikor eljöttem, hogy megkeresselek, Marijának már nem hiányzott sok, hogy letolja a bugyiját.

- Ha pedig te akkor jelen vagy, az apjának ahhoz nem fog hiányozni sok, hogy fogjon valami keményet és fejbe verjen vele – kacagtam fel, felidézve nagydarab, pocakos, de jó erőben lévő vendéglátónkat és a szemrevaló tizennyolc éves lányát. Rendes, barátságos, vendégszerető ember volt, azonban kissé vaskalapos. Tökéletesen el tudnám képzelni róla, hogy gondolkodás nélkül kifilézné azt aki foltot ejt a lánya jóhírén. Márpedig az az ilyen kis településeken, mint az itteni is, sokat számít.

- Nem, ha nem tudja meg – kacsintott Dannie, én pedig erre már nem tudtam mást csinálni, csak mosolyogva megcsóváltam a fejem. Jenki társam sosem fog megváltozni. Épp olyan nőcsábász, mint amilyen én is voltam valaha. Csak ő még ráadásul rá is játszik és kihasználja, hogy annyi lányt megfektethet, amennyi ideje csak van ágyban henteregni. Akkor se lennék meglepve, ha még évtizedek múlva is ezt csinálná tisztes ősz halántékkal… Már ha addig valaki féltékeny hozzátartozó nem csapja agyon.

- Na, nem jössz? – térített ismét magamhoz Dannie, ezúttal már megértő, barátságos arckifejezéssel ismét abba az irányba biccentve a fejét, amerről jöttünk.

- Köszi, de nem – ráztam meg a fejem. – Te menj csak! Én még maradok egy kicsit, olyan közel, amennyire a vén kecskék engednek.

- Te tudod – vont vállat barátnőm. – De aztán ne csodálkozz, ha egyedül bújsz ágyba, mert minden szóba jöhető pipi nálam köt ki!

- Nyugi! Nem fogok – mosolyogtam vissza rá nyugodtan.

Ő egy pillanatig csak nézett rám, majd egy sóhaj kíséretében legyintett és visszaindult a házhoz.

- Jössz te még hozzám csajokért! – szólt még hátra a válla felett.

- Ha te mondod – motyogtam ismét, miközben én pedig ismét visszafordultam az Athosz-hegy sziluettjéhez, ami lassan halványodott előttem a leszálló koratavaszi estében.

*************************************************************************

Ha tetszett, olvasd el B egyik másik kalandjának történetét is Görögország vallási életében itt!