A gyilkosnak két arca van IX. rész 33. fejezet

Előzmény:  A gyilkosnak két arca van IX. rész 32. fejezet

Írta: Tonya S. Coley

Fordította: Sinara

**************************************************************************

            Bob O’Connell bíró irodája felé sietett. Abbotot már ott találta az ajtó előtt ücsörögve.

– Mit jelentsen ez az egész? – förmedt rá az ügyész.

– Jó reggelt magának is, Mr. Abbott! – válaszolta Bob szarkasztikusan.

– Felejtse el ezt a szarságot, Wooten! Mi olyan fontos, hogy ilyen korán kellett találkoznunk?

– Hamarosan megtudja – válaszolta az ügyvéd.

Ekkor az ajtó kinyílt.

– Jöjjenek be, uraim! – szólt ki O’Connell bíró, és mindkét férfit egy biccentéssel üdvözölte.

Először Abbott lépett be, Bob pedig szorosan követve őt becsukta az ajtót, hogy aztán mindketten leüljenek.

            O’Connell megköszörülte a torkát.

– Rendben, Mr. Wooten. Miért kérte ezt a kis találkozót?

– Bíró úr! Változtatni szeretnék a tanúim listáján – válaszolta Bob nyugodtan.

– Emiatt nem kellett volna ide csődítenie minket – köpte Abbott.

– Folytathatom, bíró úr? – váltott ki Bob egy dühös pillantást Abbottból.

– Ajánlom, hogy legyen valami nyomós indoka, Mr. Wooten – figyelmeztette a bíró.

– Bíró úr! A védelem Tracy Kenont szeretné beidézni. Viszont halasztást szeretnék kérni, amíg kiengedik őt a kórházból.

– Ez abszurdum, bíró úr! – méltatlankodott Abbott. – Ez csak egy gyenge próbálkozás, hogy az ügyvéd úr időt nyerjen valamit előkaparni.

– Higgyen nekem, bíró úr! Nem erről van szó. Mr. Kenonnak bizonyítékai vannak, amik tisztázhatják ügyfelemet.

– Egy szart – fintorgott Abbott.

– Ügyész úr! – förmedt rá O’Connell. – Megkérem, ne használjon ilyen szavakat az irodámban. Értve vagyok?

Abbott azonnal lehiggadt.

– Bocsánatot kérek, bíró úr, de tiltakoznom kell a védelem nyilvánvaló kifogásai ellen. Mr. Kenon a vádlott barátja. Különben is, miért csak most hozakodott elő azokkal az állítólagos bizonyítékokkal?

– Erre én is kíváncsi lennék, Mr. Wooten. Elmagyarázná? – fordult vissza a bíró Bob felé.

– Mr. Kennon valamilyen módon elnyomta azokat az eseményeket, amik Mr. Ballantine meggyilkolásakor történtek. Már hívtunk is hozzá egy pszichitert.

Abbott előre csúszott a széke peremére.

– Bíró úr! Ha utat enged ennek a kérvénynek, a vádnak is beszélnie kell Mr. Kenonnal.

O’Connell hátra dőlt a székében.

– A mai napra szüneteltetem az ügye. Délután ötig értesítést fognak kapni a döntésemről. Szép napot, uraim!

Végignézte, ahogy a két férfi elhagyja az irodát, majd hangosan felsóhajtott.

– Ki kell vennem egy kis szabadságot, ha ez az ügy véget ért – motyogta magában.

Amint Abbott becsukta az ajtót maguk mögött, azonnal Bob felé fordult.

– Kispályás trükk, Wooten.

– Ez nem trükk, Abbott. Azt hittem, ennél már jobban ismer. Nincs szükségem trükkökre, hogy megnyerjek egy ügyet. Védencem ártatlan. Ezt pedig hamarosan maga is be fogja látni.

– Ebben nem vagyok olyan biztos. O’Connell még nem adta meg magának, amit akar.

– Ebben igaza van. Még nem – fordult el Bob, és faképnél hagyta a leesett állú Abbottot.

***

            Karen felsétált a 3. körzeti kapitányság lépcsőjén. „Remélem, hajlandó lesz beszélni velem” – gondolta, miközben odalépett az ügyeletes őrmester asztalához.

– Elnézést!

– Segíthetek? – nézett fel rá a férfi.

– Petrillo nyomozót keresem.

A férfi végigmérte őt, majd adott neki egy látogatói belépőt.

– Itt írja alá! – mutatott a szolgálati napló egy lapjára. – Menjen fel a lifttel a harmadikra! A második ajtó balra a gyilkosságiaké.

– Köszönöm – csíptette Karen a belépőt a blúza zsebére.

Volt szimata a hírekhez. Olyan volt, akár egy kutya a csontjával, amikor szagot fogott. Most pedig bizonyosan tudta, hogy Annette Scottnak köze van a Ballantine-gyilkossághoz. „Ha megtalálnám az öccsét, talán a kapcsolatra is fény derülne.”

***

            Pizo az asztalánál ült és Annette Scotton gondolkodott. „Miért ölte volna meg Mary-t, ha nem bérelték fel rá? Ki állhat e-mögött? Talán be kéne mennem a börtönbe, és feltennem pár kérdést.”

Már épp azon volt, hogy felvegye a telefont, amikor egy nőt vett észre felé sétálni.

– Petrillo nyomozó? – kérdezte Karen.

A férfi felállt, és felé nyújtotta a kezét.

– Igen. Mit tehetek önért, Miss…?

– Karen Grace – válaszolta a nő, szorította meg a felé nyújtott kezet.

– A riporter? – rökönyödött meg a férfi. – Nem úgy néz ki, mint a tévében. És a hangja is más.

– Igen, tudom. Sokszor megkapom… Arra gondoltam, talán beszélhetnénk egy percre.

– Miss Grace! Nincs időm egy kósza riportra, vagy hasonlóra – ült vissza a férfi.

– Szabad? – biccentett Karen a szomszédos szék felé.

Pizo felsóhajtott.

– Tényleg nincs időm erre.

– Kérem, nyomozó! Nem fogom sokáig rabolni az idejét.

– Jól van. Üljön le!

A nő helyet foglalt, és előre hajolt, remélve, hogy senki nem hallja meg, miről beszélnek.

– Köszönöm. Mielőtt belekezdenénk, szeretném biztosítani róla, hogy nem riporterként vagyok itt. Johnnie a barátom, és szeretnék megtenni mindent, amit csak tudok, hogy segítsek neki.

– Ha megbocsát, Johnnie nem rajong éppen magáért – dőlt hátra Pizo. – Hogy pontosak legyünk, legjobb tudomásom szerint undorodik magától.

– Valóban így volt. Amíg közelebbről meg nem ismert – mondta halkan Karen. – Aznap este barátkoztunk össze, amikor hazavittem a Leather and Lace-ből.

Pizo meglepetten felvonta a szemöldökét.

– Az maga volt? Tudtam, hogy ismerős.

Karen körbenézett, és észrevette, hogy figyelik őket.

– Ha önnek is megfelel, jobb lenne, ha ezt a beszélgetést négyszemközt folytatnánk.

Pizo is körbe pillantott. Látta, hogy Drew és a társa feléjük fordulnak.

– Persze. Jöjjön!

Mindketten felálltak, és besétáltak Hill kapitány üres irodájába.

– Azt hittem, házas – mondta Angie Harris, Drew társa, miközben figyelte a két távozót.

– Az – válaszolta Drew zavarodottan. – Kíváncsi vagyok, mi folyik itt.

***

            Johnnie oldalra gördült, és az órájára pillantott. 8:30 volt.

– Ó, a francba is! – nyögött fel, és kipattant az ágyból. – Pedig azt hittem, beállítottam.

– Édesem! Feküdj vissza! – motyogta Alma fátyolos hangon.

– Alma! Fél óra múlva a tárgyalóteremben kell lennem – rohant Johnnie a fürdőszoba felé.

– Querida! Bob kora reggel telefonált, hogy az ülést mára elnapolták.

– Hogy?

– A bíró azon gondolkodik, hogy Tracy tanúskodhat-e vagy sem. Estére már többet fogunk tudni.

Johnnie izmai elernyedtek, és visszasétált az ágyhoz, hogy elnyúljon.

– Nem hallottam a telefont.

– Úgy egy órával azután csörgött, hogy elaludtál. Úgy kidőltél, mint egy zsák krumpli – bújt hozzá Alma, Johnnie pedig átölelte őt.

– Sajnálom. Csak annyi minden aggaszt mostanában.

– Tudom. Jó, hogy tudtál aludni egy kicsit. Nagyon kimerült lehettél – csókolta meg Alma a felesége arcát. – De ha már felkeltél, szeretnél valamit csinálni velem?

Johnnie elmosolyodott, ahogy megérezte a felesége kezét a combja belsején felfelé kúszni.

Emanuela de Paula alias Johnetta Green

– Mit forgatsz a fejedben?

– Egy kis áfonyás palacsintára vágyom – mondta a mexikói nő szinte már könyörgő hangon.

– Palacsinta? – lepődött meg Johnnie.

Alma elpirult.

– Igen. Éhes vagyok.

– Azt hittem, azt mondtad, alhatok még – húzta el a száját a másik nő.

– Alhatsz is. Amint megetettél minket a kicsivel. Szólj, ha kész van! – bújt vissza Alma a takarója alá.

Johnnie egy pillanatig csak bámulta a felesége hátát.

– Azt hittem, azt akarod… tudod.

– Ó, arra is sor fog kerülni. De előbb hozz valamit enni! – morogta Alma.

Johnnie elmosolyodott, és kimászott az ágyból.

– Így már mindjárt más. Áfonyás palacsinta rendel.

***

            Karen és Pizo elhagyták a kapitány irodáját, miután megegyeztek, hogy találkoznak, ha lejárt a férfi munkaideje. A nőt két szempár árgus tekintete követte, miközben elhagyta a helyiséget.

            Angie felállt, és odasétált Pizo asztalához.

– Hé, Petrillo! Szereztél pár kellemes percet? – viccelődött.

– Semmi olyasmit, amivel ne tudnék elszámolni otthon.

– Nos, mi máshogy láttuk. Vajon a kis hölgyike mit gondolhat erről?

– Efelől nem aggódnék – válaszolta a férfi.

– Akkor megkérdezhetem, ki volt ez?

Pizo észrevette, hogy bár Drew épp látványosan egy aktába temetkezik, hegyezi a fülét.

– Csak egy régi barát.

Angie felkacagott.

– Persze, hogy az – sétált vissza az asztalához.

***

            Egy ismeretlen nő lépett be a szobába, felverve Tracy-t az álmából.

– Mr. Kenon? – kérdezte az afroamerikai nő.

– Igen? – ásított a férfi, miközben a nő odalépett az ágyához.

– A nevem Dr. Wilson. Az orvos azt mondta, szüksége lenne rám.

– Igen, Dr. Wilson. Számos problémám lenne.

A nő leült mellé.

– Szeretne mesélni róla?

– Folyamatos fejfájás kínoz. Néha már azt hiszem, megőrülök tőle.

– Értem.

„Már megint itt tartunk. Mind ugyanolyan” – bosszankodott a hang. – „Egy szót sem hisznek el abból, amit mondasz. Csak arra várnak, hogy őrültté nyilváníthassanak”

„Nem maradnál csendben? Nincs szükségem most a szarságaidra. Amilyen hamar rendbe jövök, olyan hamar segíthetek Johnnie-nak.”

„Szóval meg akarsz szabadulni tőlem? Azok után, amit tettem érted, csak félre akarsz állítani?”

„Nem élhetek így tovább.”

„Hogy?” – mordult fel a hang.

„Csak normális akarok lenni.”

„Normális? Hogy a fenébe lehetnél már normális? Az egész város egy nyavalyás farturkásznak tart. Hogy lehetnél már normális?”

– Elég! – ordított fel hangosan Tracy, megrémítve a fiatal pszichiátert.

– Miből elég, Mr. Kenon?

Tracy elfintorodott, amikor rájött, hogy hangosan beszélt.

– Sajnálom. Mit mondott?

– Azt kérdeztem, mesélne-e a fejfájásairól, de mintha valahol teljesen máshol járt volna. Aztán azt üvöltötte, elég.

– Azt hiszem, kikapcsolt az agyam pár pillanatra.

Dr. Wilson bíztatóan rámosolygott.

– Miért nem mesél először azokról a fejfájásokról? Aztán haladhatunk tovább.

Folytatása következik!