2014. december 28., vasárnap

Levelek Nicole-nak 2. levél

Előzmény: 1. levél

Nancy és Felecia egymásra találásának története.

Írta: derek33
Fordította: Sinara
Az eredeti megjelenésének időpontja: 2004. május 26.

*************************************************************


Kedves Nicole!


A legutóbbi levelemben elmeséltem annak a történetét, amikor Feleciával először szeretkeztünk az öltözőben. Aznap éltem át életem legnagyobb gyönyöreit. De talán az is érdekel, hogy jöttünk össze Feleciávak. Ahogy az egész kezdődött.
Az anyám tizennégy éves korom óta enged randizni, én pedig nagyon élveztem, amikor elmehettem a srácokkal szórakozni. Sokat csókolóztunk, partiztunk meg hasonlók. Különösebb szexuális élményem azonban nem volt tizenöt éves koromig. Ez három évvel azelőtt volt, hogy Feleciával szeretők lettünk volna. Akkoriban nagyon sok időt töltöttem négy fiúval. Jonnal, C. J.-vel, Ricky-vel és Timmel. A barátnőimmel gyakran lógtunk velük és gyakran fulladt a szórakozás heves pettingbe és közös maszturbálásba.
Gyakran csaptunk gruppen partikat is. Sosem felejtem el az első alkalmat Megan pincéjében, tizenöt éves korunkban. A születésnapi buliján történt. Mindannyian hevesen elmerültünk egymásban, mint már oly sokszor máskor is. De valamilyen oknál fogva ez az este más volt. Megannek volt egy gigantikus méretű ágya, amin mind a nyolcan elfértünk. Épp Ricky-vel voltam és emlékszem, olyan érzésem volt, a csókolózás valahogy még tüzesebb, mint szokott lenni. Emlékszem a merev farkára, ahogy a hasamnak feszült. Aztán hirtelen, csak úgy a semmiből jött ötlettel, megragadtam a farmerján keresztül. Ő felnyögött és a kezei a melleimre csúsztak. Mire pedig észbe kaptam, már a felsőm alatt kalandozott, a másik keze pedig utat talált magának a bugyimba. Az volt az a mennyei éjszaka, amikor rájöttem, milyen jó érzés is, amikor a melleimet szívogatják. Utána már elég volt csak hozzáérnie a csiklómhoz és én teljesen elvesztem. Akkor éltem át életem első orgazmusát.
Mindemellett azonban kissé összezavarodtam, amikor a lányok iránt is elkezdtem szexuális vonzalmat érezni. Eleinte fogalmam se volt, mit kezdjek ezzel az érzéssel. Fura volt, miközben valamelyik barátnőmmel, Megannel vagy Jessivel beszélgettem és hirtelen csak akörül kezdett járni az eszem, hogy milyen csókolnivalóak az ajkaik. Észre sem vettem, ahogy közelebb húzódtam hozzájuk és már éreztem is a parfümük mennyei aromáját. Néha fel is idéztem azt az élményt, amikor otthon magamhoz nyúltam. Az érzéseimet pedig még jobban megerősítette, amikor az egyik bulink alkalmából C. J. elhozott egy pornó filmet. Az ő házukban voltunk és le kellett vennünk a hangot, nehogy a szüleik meghallják. Akkor néztünk először ilyesmit és mindannyiunkat nagyon felizgatott.
Volt abban a filmben egy színésznő, egy bizonyos Barbara Dare. Gyönyörű mellei voltak. A másik nő nevére nem emlékszem, akivel nyalták egymást, de a jelenet annyira felizgatott, hogy már attól majdnem elmentem, amikor összedörzsöltem a combjaimat. Csak azért nem mertem, mert feszélyezett a többiek jelenléte. Ez után már nem lehetett kétséges, hogy a lányok iránt is vonzódom.
Aztán egy napon, az utolsó középiskolai tanévem első napján, megismertem Feleciát. Amint már azt elmeséltem neked az előző levelemben, észvesztően gyönyörű volt. Egyszerűen megvesztem érte az első pillanattól kezdve. Azt is tudod már, hogy együtt jártunk torna órára és hamar összeismerkedtünk. Be is mutattam Megannek, Jessinek és Nikkinek, akik szintén hamar megkedvelték. Az első hónap után úgy döntöttünk, hogy mivel Felecia még új, illendő lenne meghívnunk a legközelebbi hétvégi bulinkra. Én rögtön megragadtam az alkalmat és vállaltam, hogy elhívom őt.
- Helló, Felecia! - köszöntem rá, amikor összefutottunk a folyosón.
- Hali, Nancy! - viszonozta a mosolyom. - Hé! Meg tudnád mondani, mi a francnak ad Mr. James ilyen hosszú házi feladatokat ennyi kérdéssel? Néhány kérdést többször is feltett.
- Hát ja... Azt hiszem, be akarja biztosítani, hogy az egész félévben elfoglaltak legyünk.
- Akárhogy is, engem már most kikészít.
- Ne is mondd! - sóhajtottam. - De majd megszokod – simogattam meg a karját. - Talán szükséged lenne egy kis pihenésre. Valami szórakozás?
- Hát... mostanában nagyon lefoglalt a beilleszkedés, a suli meg ilyenek – gondolkozott el Felecia, majd felcsillant a szeme. - Neked esetleg lenne valami ötleted?
- Az igazat megvallva, ja. A barátaimmal rendezünk egy ottalvós bulit nálunk. Szeretnél jönni?
- Ki nem hagynám – vágta rá Felecia. - Mit hozzak?
- Csak ami kell. Mindent én állok. Hozd magaddal pénteken. Az utolsó óra után egyenesen oda megyünk.
A péntek nem tudott elég gyorsan eljönni a számomra. És ráadásul egész héten alig tudtam egy kis időt tölteni vele. De már ez is épp elég volt, hogy felismerjem, sokkal csodálatosabb, mint először hittem. Ezek után pedig csak még jobban kívántam. Az utolsó óránk után felkaptuk a cuccunkat és egyenesen a parkoló felé vettük az irányt. Nikki már várt ránk a kocsijában. Beugrottunk a hátsó ülésre és Felecia rögtön, minden teketóriázás nélkül, megfogta a kezem.
Amikor a szemébe néztem, valami furcsa csillogást láttam, de amilyen tapasztalatlan voltam még, nem tudtam bizonyosan, mire is véljem. De a pillanat hamar elszállt, mert amikor Megan és Jessi is beszállt mellénk, rögtön elengedett.
A torkomban dobogott a szívem és hevesen izzadtam. Felecia mellettem ült és némán imádkoztam, hogy ne vegye észre a zavartságom. A mellbimbóim máris megmerevedtek és nekifeszültek a melltartómnak. A tenyerem csúszott az izzadtságtól.
A jelek azonban csak folytatódtak. Amikor kihúzódtunk a parkolóból, Felecia a combjára tette a kezét és ujjait kettőnk közé csúsztatta, hogy a bőrömhöz simuljanak. Felé néztem, de ő csak tovább csevegett, mintha semmi sem történt volna. A bugyimban ez után azonban már nem volt megállás. Teljesen felizgatott és szerintem ezt ő is tudta, mert feltűnően gyakran nézett rám, miközben a szája sarkában eltéveszthetetlen mosoly bujkált. Összegyűjtöttem minden bátorságomat és, azt tettetve, csak nyújtózkodom, ujjaim hegyével végigsimítottam karján. Láttam, hogy engem figyel a szemei sarkából és... mosolyog.
Ez után már csak hab volt a tortán, ami akkor történt, amikor kipakoltuk a csomagjainkat. Befelé indultam a házba, amikor megéreztem a hátamon Felecia kezét, ahogy körmei hegyével végigszánt nyakszirtemtől a farkcsontomig. Abban a pillanatban éreztem, hogy a bugyim teljesen átnedvesedik. Ekkor már nem bírtam tovább. Mondanom kellett valamit.
- Felecia, én...
- Csss! - fojtotta belém a szót. - Csak várj!
Ő is kivette a táskáját a kocsiból és miközben visszafordult, alkarja végigsimított mellem peremén. Ez már túl sok volt. Nem tudtam mást tenni, csak megmarkoltam a csomagom és berohantam a házba. Valami történik, ez biztos. A probléma csak az volt, hogy nem volt már türelmem várni.
Szerencsére volt elég dolgunk a buli előkészítésével. Jessi és Megan elmentek kikölcsönözni valami filmet, míg Nikki, Felecia és én előkészítettük a terepet. Menet közben viszont a szemem sarkából időről időre Feleciára néztem, amint valami különös dolgon ügyködik. Fogta az egyik párnát és begyűrte a kanapé mögé.
- Hé, Nancy! - szólalt meg végül. - Azt hiszem kicsit kevés lesz a párna. Hol találok még?
Biztos vagyok benne, hogy nagyon zavartnak tűntem, abból ítélve, ahogy végül felvonta a szemöldökét és a fejével az ajtó felé intett. Nyilvánvalóan el akart távolodni a többiektől.
- Ööö... oké... Keresünk egyet – hebegtem.
- Veled megyek. Jó lenne látni a ház többi részét is.
Miközben elindultunk az ajtó felé, még oda szóltam Nikkinek.
- Hé, Nik! Kóla a hűtőben.
Miközben felfelé caplattunk a lépcsőn, a szívem egyre hevesebben vert. Éreztem, hogy most következik valami, ami már minden kétséget eloszlat.
- Azt hiszem, van még egy a szobámban – erőltettem ki magamból a szavakat.
- Ó, az jó lesz. Úgyis szerettem volna megnézni.
Meglepett Felecia nyugodtsága. De amikor a szemébe néztem, az úgy ragyogott vissza rám, mint még soha. Amikor beléptünk a szobába, azonnal becsukta az ajtót és neki lökött. Egy pillanatot se szánt rá, hogy körbe nézzen. Az egyik kezével végigsimított arcomon, míg a másik fülem mögé tűrte a hajam. Az arca csak centikre volt az enyémtől, úgy bámultunk egymás szemébe. Ismertem már a szemeiben lángoló hevületet, de ez volt az első alkalom, hogy egy lány nézett rám így. Gyengéden átöleltem őt és kezeimet a lapockájához simítottam. Ajkaink egyre közelebb kerültek egymáshoz, aztán... megtörtént.
- Csókolj meg, Nance! Kívánlak.
Többre nem is volt szükségem. Magamhoz rántottam őt és az ajkaink összeforrtak. Lágy és lassú volt, de ugyanakkor szikrázott a szenvedélytől. Teljesen más volt, mint a srácok mohó, követelődző csókjai. Kinyitottuk a szánkat és heves nyelvcsatába kezdtünk. Éreztem, ahogy Felecia egyik keze a mellemre simul, a másik pedig a tarkómra, de minden, amire figyelni tudtam, csak nyelvünk játéka volt.
Végül ajkaink szétváltak és Felecia szólalt meg először.
- Már hetek óta vágytam erre.
- Tényleg? Ennyire nyilvánvaló volt, hogy én is akarom?
- Ó, Nancy! Rögtön tudtam, hogy tetszenek a lányok. Jól színészkedsz, de a szemeid mindent elárulnak. Korábban, Coloradóban, volt több csajom is. Észreveszem az ilyesmit.
Enyhén elpirultam.
- De... én most csókolóztam először lánnyal.
- És nem volt jó? - vigyorgott. - Szeretem a srácokat is, de a lányok csókjait semmi sem múlhatja felül. És te nagyon kívánatos vagy. Tudom, hogy sose csináltál még ilyet, de akartad, nem?
- Igen – vágtam rá. Vakmerő lépés volt, de nem bírtam már tovább. - Csak azt nem tudtam eldönteni, mikor...
- Ma éjjel... Amikor már mindenki elaludt, felosonhatunk ide. Az őseid itthon lesznek?
- Igen. De a szobájuk a ház másik végében van.
- Csodás. De most fogj egy párnát és menjünk vissza Nikkihez!
Az este hátralevő részét pizzázással és filmezéssel töltöttük. Sokat beszélgettünk és nevettünk. Persze szóba került a szex és a fiúk is és sokat megtudhattunk az új barátunkról. Feleciát egyértelműen érdekelték a srácok is és legalább annyi sztorija volt a vad partikról, mint nekünk. Fél kettő körül futottunk ki a témából és hozzáláttunk a készülődéshez, hogy lefeküdjünk. Feleciával egymás mellett heveredtünk le. Negyed háromig vártunk, amikorra már mindenki húzta a lóbőrt, mi viszont nagyon is ébren voltunk.
Szavak nélkül, egyszerre kászálódtunk fel és halk léptekkel, csak egy pólóban és bugyiban osontunk fel az emeletre. A szívem ismét hevesen vert, de már nem volt benne semmi rossz. Többé már nem volt szükség álmodozásra. Nem voltam már zavart. Annyira régen akartam már ezt, hogy el se tudtam hinni, hogy az enyém lehet ez a mennyei lány. Miután kulcsra zártuk az ajtót, rögtön az ágyra vetettük magunkat.
Nincsenek is szavak, amivel le tudnám írni azt a szenvedélyt, amivel egymásra vetettük magunkat. Nyelveink vad táncot jártak. Aztán Felecia lerángatta rólam a pólóm és a melleimet kezdte csókolgatni. Amikor elérte a bimbóm, hangosan felnyögtem.
- Ez tetszik, mi? - nevetett fel.
- Nagyon érzékenyek a mellbimbóim – pirultam el. - És nagyon vágynak rá, hogy szopogasd őket.
- Ó! Akkor hadd mutassak valamit. Állj négykézlábra fölém! A többit pedig csak bízd rám!
Szó nélkül engedelmeskedtem, azon merengve, mire készülhet. Felecia alattam fekve összenyomta a melleimet és egyszerre vette a szájába a bimbóimat. Ha a ház üres lett volna, torkom szakadtából felnyögök a gyönyörtől.
Három percbe se telt, hogy felérjek a csúcsra. Csak távolról hallottam Felecia kuncogását, amikor félig ájultan elterültem az ágyon.
- Egek! Hol tanultad ezt? - ziháltam.
- Nos, mint már mondtam, volt egy-két csajom. És még nagyon sok minden van, amit mutathatok neked. Feküdj a hátadra!
Alig vártam, hogy kiderüljön, mit szeretne. Amikor a megfelelő pozícióba helyezkedtem, Felecia izgatta még kicsit a bimbóimat, majd a hasam kezdte csókolgatni, de közben egy pillanatra sem hagyta abba a melleim kényeztetését. Amikor a combjaim közé csúszott, azt hittem, egyből elélvezek, ahogy csiklóm köré fonta ajkait és a bejáratom kezdte izgatni, hogy aztán behatolhasson. Öt perc múlva ismét félig önkívületi állapotban ziháltam, elterülve az ágyon.
- Még, Nancy! - nevetett. - Még szeretnék mutatni valamit.
- Ne... Felecia! Most én... akarok neked örömet szerezni.
Ő viszont meg se hallotta. Szó nélkül négykézlábra állított, a puncimmal az arca előtt, majd ismét a melleimet kezdte izgatni kezeivel. Azt hittem, elvesztem az eszem, amikor megéreztem nyelvét a bejáratomnál. Amikor éreztem közeledni a gyönyört, tudtam, ez lesz a legcsodálatosabb egész addigi életemben. Gyorsan megragadtam egy párnát és belefúrtam az arcom, hogy tompítsam sikolyomat.
Hullámokban tört rám gyönyör, ahogy Felecia egyre csak tovább és tovább izgatott. Aztán összeroskadtam és csak feküdtem ott, várva, mi fog történni.
Percekbe telt, míg végül meg tudtam szólalni.
- Felecia...
- Igen, bébi?
- Nem is tudom, mit mondhatnék... Hogy hálálhatnám meg ezt?
- Arra semmi szükség.
- De... én szeretném.
- Most ne! Ez volt neked az első. Élvezd ki! Ugye jó volt?
- El se tudom mondani, mennyire... Rengetegszer álmodoztam már erről, de... ez mindent felünmúlt.
- Igen... Azt szerettem volna, hogy az első csodálatos legyen neked... Az enyém is az volt. - Mellém feküdt és gyengéden megpuszilta a szám, miközben hajam simogatta. - Csak egy dolgot szeretnék még.
- Bármit.
- Szabad vagy holnap?
Azt viszont, hogy mi történt másnap, majd legközelebb mesélem el. Mostanra legyen elég ennyi!
Addig is, legyél jó, Nicole!
Puszi,

Nancy



*******************************************************

Ha tetszett, olvasd el egy másik buliban megesett első élmény kissé érzelmesebb történetét is itt: Nóri

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

FlagCounter

[URL=http://info.flagcounter.com/3p1k][IMG]http://s06.flagcounter.com/count/3p1k/bg_FFFFFF/txt_000000/border_CCCCCC/columns_2/maxflags_12/viewers_0/labels_0/pageviews_0/flags_0/[/IMG][/URL]