2015. január 22., csütörtök

Levelek Nicole-nak 4. levél

Előzmény: 1. levél
Közvetlen előzmény: 3. levél

Nancy és Felecia betársul egy kiadós szexpartiba.

Írta: derek33
Fordította: Sinara
Az eredeti megjelenésének időpontja: 2004. június 5.

*************************************************************


Kedves Nicole!


Nos... az után a hétvége után, amiről a legutóbb meséltem neked, Feleciával gyakorlatilag elválaszthatatlanok lettünk. Annyi fergeteges élményben volt részünk együtt, hogy összeszámolni sem tudom. A Kelly Conway-jel való hármasunkról meséltem is már neked az öltözőben. Folyton együtt lógtunk, és mivel mindketten szerettük a fiúkat is, gyakran fulladt a dolog duplarandiba.
De az iskolában sem bírtunk magunkkal. Egyszer Miss Antony uncsi amerikai irodalom óráján Feleciával kitaláltunk valami indokot, hogy ellóghassunk, úgyhogy sétálni indultunk a suli körül. A terv az volt, hogy ő már be se jön, én pedig tíz perc után rosszullétet tettetek. Ahelyett viszont, hogy a nővérhez mentem volna, a mosdóban találkoztam Feleciával. Neki azonban más tervei voltak. Megragadott és a bezárt ajtónak lökött, hogy a testét az enyémhez préselje. Még sosem hallottam olyan hevesen zihálni, mint akkor. Egyik kezével megmarkolta a mellem, a másik pedig az arcomra simult. Megsimogatta, majd a mutatóujja a számra simult, körberajzolva az ajkaimat. Éreztem a csók közeledtét és a gyomrom már össze is szorult a vágyakozástól és a félelemtől. Ó, Nicole... mindig is annyira vágytam rá, de féltem, hogy valaki rajtakap minket.
Átöleltem öt és ujjaim a hátába és a hajába mélyedtek, miközben magamhoz húztam a fejét, hogy szenvedélyesen megcsókoljam. Micsoda csók volt az! Olyan hevesen faltuk egymás ajkait, mintha egészben akarnánk lenyelni a másikat. Felecia benyúlt a felsőm alá, hogy kibontsa a melltartómat, és amikor a melleim kiszabadultak, a tenyerébe fogta őket. Mélyen a torkomba nyögött, miközben percekig játszadozott velük. A mellbimbóim egyre keményebbek lettek. Annyira felizgatott, hogy már nem tudtam uralkodni a nyögéseimen és zihálásomon. Én is kibontottam a melltartóját, ő pedig közben levetette a felsőjét, hogy mindkét ruhadarabot a padlóra dobja, majd magához öleljen. A melleink egymáshoz simultak, én pedig élvezettel vesztem el közelségében.
- Ó, Nancy! - suttogta a számba. - Elveszed az eszem.
Melleit az enyémekhez dörgölte és hangosan felnyögtem, ahogy bimbói a bimbóimat simogatták. Mintha elektromosság futott volna végig a testemen egyenesen hevesen lüktető csiklómba. Összeszorítottam a combjaimat és ha Felecia nem nyög fel a következő pillanatban, magamhoz térítve, el is élvezek.
Letérdelt, hogy kigombolja a farmeromat, majd a bugyimmal együtt letolja. Aztán megmarkolta a fenekemet és magához húzott, hogy belém mélyessze a nyelvét. Hangosan felnyögtem az élvezettől és széttártam a lábaimat, miközben a hajába túrtam. Alig telt bele néhány percbe és heves orgazmus tört rám. Olyan erős volt, hogy teljesen elgyengültek az izmaim és fejem az ajtónak koppant. Felecia elégedetten mosolyogva emelkedett fel, de amikor zihálva elernyedtem, azonnal a vállamra tette a kezét és gyengéden térdre nyomott. Most én következtem. A nyelvem engedelmesen combjai közé siklott és már hallottam is nyöszörgését.
Belé csúsztattam két ujjamat, miközben nyelvem a csiklójával játszott és felsandítottam rá, hogy figyeljem, ahogy a melleivel játszik közben. A háta megfeszült és szája sikolyra nyílt, de nem jött ki hang a torkán. Másik kezemet a fenekére simítottam és ánuszát kezdtem izgatni. Ettől már nem volt megállás. Teste olyan hevesen kezdett remegni a gyönyörtől, hogy át kellett ölelnem, nehogy összeessen.
Ahhoz képest, amekkora zajt csaptunk, csodálkoztam, hogy senki sem figyelt fel ránk. A kapcsolatunk elején még szerettük volna az egészet titokban tartani. Mindketten tisztában voltunk a biszexualitásunkkal. Bár nekem nem volt még sok dolgom srácokkal, Felecia gyakran mesélt a kalandjairól a régi sulijában.
Úgy egy hónappal az első együttlétünk után épp a Starbuck's-ban voltam C.J.-vel iskola után, amikor ő hozzám fordult és egyenesen megkérdezte:
- Szóval, Nance, mi is a helyzet veled és Feleciával?
- Hogy érted? - próbáltam kitérni a válasz elől.
- Már egy hónapja csak vele lógsz. Van esetleg valami köztetek?
Óvatosan a szemébe néztem. Nem láttam benne követelődzést vagy gyanakvást. Egyszerűen csak kíváncsi volt és értetlen.
- Semmi – nyögtem ki végül. - Semmi a világon. Csak jó barátok vagyunk. Kedvelem őt.
- Nos, mi is kedvelünk téged. Te viszont egyszer se voltál velünk, mióta vele barátkozol. Miért nem hozod el egyszer őt is bulizni? - mosolyodott el, miközben gyengéden megmarkolta a fenekem.
- Hé! Állj le, seggfej! - szűrtem a fogaim között, halkan, nehogy bárki is meghallja, de aztán azonnal kuncogásban is törtem ki.
- Miért is? - nevetett C.J. - Ne mondd, hogy te nem akarod!
Az igazat megvallva, nagyon is akartam. Talán úgy két hónapja lehetett az első alkalmunk C.J.-vel az egyik partin. Nagyon helyes és jófej srác volt rövid fekete hajjal és vonzó mosollyal. Épp üvegeztünk azon az estén, ami azonban hamar féktelen csókolózásba torkollott. C.J.-vel egy idő után kiváltunk a tömegből és félrehúzódtunk. Nem mintha ellenemre lett volna. Istenien csókolt és az illata...
Volt két kanapé Nikki-ék nappalijának sarkában, C.J.-vel pedig letelepedtünk az egyikre. Az ölébe ültem, ő pedig magához szorított és mohón faltuk egymás szájár. Kezdett forrni körülöttünk a levegő, ahogy nyelveink vad táncot jártak. Aztán C.J. Kezei a mellemre simultak, nekem pedig eszembe se jutott megállítani őt. Amikor pedig a nyakamat kezdte csókolgatni, azonnal tudtam, elvesztem.
Kezeim a pólója alá csúsztak és végigsimítottam mellkasán. Amikor pedig megérintettem az egyik mellbimbóját, hangosan felnyögött. Gyorsan meg is szabadított a toppomtól és hatalmas kezébe fogta az egyik mellem, hüvelykujjával izgatva a bimbómat. Hevesen ziháltam, közben pedig kezem fel-alá vándorolt mellkasán, másik karommal pedig átöleltem a nyakát és közelebb húztam őt magamhoz.
Túl kicsi volt a hely, hogy elfeküdjünk, úgyhogy a kanapé karfájára ültetett és a lábaim közé térdelt. Ajkai a mellbimbóm köré fonódtak és gyengéden megmarkolta a fenekem. A bugyim már teljesen átnedvesedett addigra. Éreztem, ahogy az anyag a szeméremajkaim közé vág.
Ujjai végigsimítottak combomon, míg végül megéreztem érintését a bugyim pereménél.
Az emléktől még most is megrándult a testem és halkan felnyögtem.
- Mi az? - nézett rám.
- Hogy?
- Mondtál valamit? - vonta fel kérdőn a szemöldökét.
- Én... semmit – kuncogtam.
Gyorsan kiráztam a fejemből az emléket, kifizettük a kávét és igyekeztem témát váltani:
- Szerintem jó ötlet lenne egy újabb buli. Biztos Felecia is élvezné.
- Nagyszerű – csillant fel C.J. szeme. Talán neki is eszébe jutottak a közös emlékeink. - Holnap este Ricky-éknél leszünk. Gyertek el ti is!
- Oké... Hozzak valamit?
- A-a – mosolygott. - Csak magadat! Majd rendelünk pizzát és nézünk valami filmet. Aztán meglátjuk. - A szemei csillogása és a vigyora sok mindent elárult a tervekről.
- Hányra menjek?
- Talán hétre! Ricky anyja elutazik a hétvégére, úgyhogy miénk lesz az egész ház.
- Kis kujon! És mi, lányok, sétáljunk be az oroszlán barlangjába?
- Hát persze. Ahogy mindig – kacsintott.
- Pont ettől félek, rosszfiú. - Mindketten felnevettünk, miközben a kocsink felé sétáltunk.
Amikor haza értem, azonnal felhívtam Feleciát, hogy elújságoljam a hírt.
- Jess, Megan és Nikki is ott lesz? - kérdete.
- C.J. Nem mondott semmit arról, hogy ki jön, Ricky-t leszámítva... De mivel minden péntek estét velünk töltenek...
A beszélgetés többi része a tervezgetésből állt.
Aztán másnap este 7:10-kor már ott is álltunk Ricky-ék ajtaja előtt. Felecia lélegzetelállítóan festett vörös toppjában, ami szabadon hagyta a hátát és fehér farmersortjában. Én egy fehér, rövid ujjú pólót és egy nagyon szűk fekete farmert viseltem.
Egyikünk sem tudta, mi a terv estére, de több volt, mint valószínű, hogy végül a szexnél lukadunk ki. Erre készültünk.
Csak két kocsi volt a ház előtt, Feleciáé és C.J.-é, ami tovább növelte a kíváncsiságunkat. De az is lehet, a többiek egy kocsival jöttek.
Ricky engedett be minket egy-egy szoros ölelés kíséretében.
- Helló! Titeket is látni? Régen volt már, Nance. Látom, Feleciát is rábeszélted. Jó téged látni a kémiatermen kívül is. Örülök, hogy itt vagytok.
- Nancy-vel elég... elfoglaltak voltunk mostanában – magyarázta Felecia és sokat mondóan rám mosolygott, amitől én elpirultam. - De ma este csak a tiétek vagyunk.
Ricky felnevetett és a lépcső felé intett.
- Gyertek!... Már előkészítettem némi italt.
- Mi meg segítünk eltüntetni – mosolyogtam. - Hány embert vártok?
Ricky kinyitotta a hűtőt és elővett négy üveg bort.
- Nos... Per pillanat csak Jont, C.J.-t és titeket.
Rákérdeztünk Meganre és Jessre, de ők épp egy kosármeccsen voltak Milforban, Nikki pedig az mondta, jön, ha el tud szabadulni a tudományos projektjétől.
Feleciával egymásra néztünk. Mindketten kihallottuk azt a furcsa élt Ricky hangjából. Valami különlegeset terveztek. De mi csak mosolyogtunk, majd, amikor elfordult, összesúgtunk.
- Mit gondolsz? Szerintem jó móka lesz.
- Fogadok, hogy mindent előre megterveztek – mondta izgatottságtól vibráló hangon.
- Ha el szeretnél menni, csak szólnod kell – vigyorogtam.
- Eszem ágában sincs. Kíváncsi vagyok, mi lesz. Azon kívül meg... eléggé felizgultam már. Te nem?
Mintha kérdeznie kellett volna. Az elmúlt hónapban szinte mindig fel voltunk izgulva. Most is már kezdett nedvesedni a puncim.
- Hé! - térített magunkhoz minket Ricky hangja. - Mit sugdolóztok ti ketten? Hozzátok azokat a popcornos tálakat vagy sem?
Engedelmesen követtük, ahogy bevezetett minket a nappaliba. Jon épp a zenét állította be, én pedig, miután letettem az asztalra a tálat, gyengéden megmarkoltam a fenekét.
Hangosan felnevettem, amikor ijedtében ugrott egy nagyot, majd felém fordult és szorosan átölelt. Nagydarab focista srác volt és olyan erővel rendelkezett, mint egy medve.
- Hééé! Jon!... Még a végén összeroppantasz. - Aztán Felecia felé fordultam. - Jon, gondolom ismered Feleciát.
- Persze. Együtt ebédeltünk úgy két hete. Emlékszel – küldött a lány egyet a híres flörtölős mosolyai közül a barátunk felé.
- Nagyon vadítóak vagytok ma este – lépett oda hozzánk C.J. is, félbeszakítva a beszélgetést.
- Kösz, kujon – nevettem. - A többiek hol vannak?
- Nem tudom. Talán majd befutnak. Szóltunk nekik-
- Ne is hallgass Nancy-re! - nevetett Felecia. - Így is nagyon örül, hogy itt vagyunk.
- Valóban? - karolta át a derekam C.J. - Tudtam én, hogy a sármom megteszi a hatását.
Én nem válaszoltam semmit, csak átkaroltam a nyakát és nyomtam egy puszit a szájára.
- Nos... - vigyorogtam, mire ő elpirult.
- Abból nekem is tartogass egy kicsit, Nance! - nevetett Ricky és ő is próbált lopni egy csókot.
Ijedtséget tettetve felsikkantottam és elhúzódtam, majd amikor már mindenki nevetett, gyorsan nyomtam egy cuppanós puszit Ricky arcára.
Közben megérkezett a pizza, Ricky pedig kiosztotta a szeleteket. Azonban, tekintve ezeknek a nagydarab srácoknak az étvágyát, nekünk alig maradt valami. A beszélgetés hamar túlfutott a szokásos témákon és el is értünk a szexhez. Általában az ilyen témák kimerültek abban, hogy ki kivel kavart mostanában és hogy milyen játékot játszunk az este. Ezúttal azonban másképp alakult. Apró, lopott mozdulatokkal simogattuk egymást és azt találgattuk, vajon ki lehet még szűz. Aztán rátértünk arra, hogy ki kavarhat kivel és hogy mi legszívesebben kivel bújnánk ágyba. Hamar beindultam és a bugyim már tocsogott a nedvességben.
Már alig bírtam magammal, amikor C.J. felém fordult.
- Tudod, Nance, elég sűrűn kerülsz szóba a fiúöltözőben.
- He? Ezt hogy érted?
- Úgy, hogy nagyon sokan szeretnének bejutni a bugyidba. És tudnak ezekről a bulikról. Mintha te lennél a legfőbb ok, amiért a többség szeretne eljönni. Jim Gallagher ötven dollárt ajánlott, ha meghívom. - Az arcára gonosz mosoly ült ki, amikor pedig elpirultam, hangosan felnevetett. Aztán Felecia felé fordult. - Persze nemet mondtam... Tudtam, úgyis Feleciával jössz.
- És ennek mi köze hozzám? - vonta fel a szemöldökét Felecia.
- Nos... - simított végig C.J. a barátnőm felkarján -, szerettünk volna előbb mi egy kicsit közelebbről megismerni.
Felecia a srác kezére tette az övét és elmosolyodott.
- Az nekem is tetszene. Mit forgattok a fejetekben?
Figyeltem, ahogy C.J.-vel egymást bámulják, és meg mertem volna esküdni, hogy a féltékenység markolássza a gyomromat. Tudtam, hogy ez lesz a vége. Feleciával rengeteget beszélgettünk róla. De mégis... Nagy segítség volt, amikor Ricky végül letelepedett mellém és átkarolt.
- Ez mind szép és jó, de... ketten három főre nem tűnik túl fair felállásnak – simultam Ricky-hez és Jonra néztem. - Te hogyhogy itt vagy, Jon?... Mármint, Missy-t hol hagytad?
Ricky hangosan felnevetett.
- Mert kidobták, azért.
Mint kiderült, Jon épp pár hete szakított a barátnőjével, Missy Courttal és C.J. meg Ricky magukra vállalták, hogy megvigasztalják. Fogalmam se volt, mi üthetett Missy-be. A legtöbb lány ölni tudott volna akár csak egy gyors pásztoróráért is ezzel a sráccal.
- Missy rajtakapta, amint épp Beckey Carlisle-el csókolózott – magyarázta C.J.
Jonra néztem és megdöbbenésemben a számhoz emeltem a kezem.
- Ugye nem?
De nem tudtam megállni, hogy felnevessek és gyengéden Jon vállába bokszoltam.
- Nem hagyhattam ki a lehetőséget – magyarázkodott.
- Sosem értettelek titeket, srácokat – ingatta a fejét Felecia. - Miért jársz valakivel hetekig, ha úgyis tudod, hogy ez lesz a vége?
- Hé! Becky egyszerűen vadító... Csak úgy megtörtént.
- És hogy jött rá Missy? - kérdezte Felecia.
- Nos, Becky-nek el kellett újságolnia a lányöltözőben és Missy meghallotta.
- Tudnod kellene, milyenek vagyunk, Jon. Bármikor kaphatsz egy gyors csókot. Minek ezért randizni?
És akkor következett az a beszélgetés, amitől az életünk drasztikus fordulatot vett, Nicole. Egy részem azt kívánja, bárcsak sose történt volna meg, mert azután a kapcsolatunk Feleciával már soha többé nem lett ugyanolyan. Egy másik részem viszont örül neki, mert több élvezetben volt részünk a következő egy évben, mint amiről a legtöbb ember valaha is álmodik. És ez az egész akkor kezdődött. Azzal, hogy Ricky feltette azt a kérdést.
- Csók? - csillant fel a szeme. - Milyen csókról is beszélünk? Nem csókolóztam már hat hete. Az utolsó nagy buli óta Jesséknél.
- Ugye csak viccelsz? - nevettem fel.
- A-a – válaszolta C.J. - Kivéve, ha azt is beleveszed azokat az üdvözlő szájrapuszikat, amiket ti, lányok osztogattok. De az más. Jonnak mázlija volt, de mi Timmel és Ricky-vel...
Jonnal és Feliciával hangos nevetésben törtünk ki, mire C.J. és Ricky úgy elpirultak, mint két kiskamasz. Amikor végre szóhoz jutottam a nevetéstől, Ricky-hez fordultam.
- Miért nem rendeztél akkor már sokkal hamarabb egy bulit? Azok mindig jól sülnek el. - Azzal C.J.-re néztem és kacsintottam, ahogy ismét megjelent lelki szemeim előtt az az este a kanapén.
- Másképp alakultak a dolgok. Megant és Jesse-t lefoglalták azok a kosárlabdás srácok, te felszívódtál minden hétvégén és... Tényleg! Amúgy hol is voltán? Még hívtalak is párszor, de sosem válaszoltál.
Emlékeztem Ricky üzeneteire, de Feleciával mindig más terveink voltak. Semmi kedvem nem volt magyarázkodni, de mit mondhattam volna?
- Ó... nos... ahogy mondtad. Másképp alakultak a dolgok.
- Igazán? - vonta fel a szemöldökét Jon. - Pedig nekem nem úgy nézett ki, mintha nagyon elfoglalt lennél.
Nem tudtam megállni elpirulás nélkül, Nicole.
- Kivéve... - kezdte C.J. - ha volt valaki más, nemde, Nanye?
Dadogásnál nem voltam képes többre.
- Én... ööö... én... nos... - Kényszeredetten felnevettem, mire mindhárom srác szélesen elmosolyodott.
- És mi miért nem tudtunk erről? - szólalt meg végül Hon. - Felecia! Te tudtál róla?
Felecia elmosolyodott és rám nézett.
- Naná! - billentette félre a fejét, mire én elpirultam.
- Na és, ki a szerencsés flótás? Biztos nem valaki a suliból... azt tudnánk. Akkor kicsoda, Nance? - nézett rám izgatottan Ricky.
- Hé! Állj le! - löktem vállon. - Én... nem vagyok biztos benne... hogy el akarom mondani most.
- Ne csináld már! - grimaszolt Ricky. - Barátok vagyunk. Minek titkolózni? Te tudod, miért rejtegeti, Felecia?
A barátnőm rám nézett és rezzenéstelen arccal válaszolt:
- Fogalmam sincs, Rick... Miért is, Nance? Miért nem mondod el nekik?
El sem akartam hinni, amit hallok, de aztán rájöttem, hogy igazából csak én akartam titokban tartani. Felecia sosem mondott ilyet. Ő csak az én kedvemre akart tenni. Az igazat megvallva, Nicole, azt mondta, a régi sulijában mindenki tudta, hogy biszexuális és semmi baja nem volt belőle.
Feleciára néztem, majd ismét a srácokra és ismét a barátnőmre, aki továbbra is csak mosolygott rám.
- Nos... ööö... szóval, srácok... Felecia és én sok időt töltöttünk együtt és...
Azt gondolhatnád, Nicole, abban a pillanatban, amikor rájöttek, mit is akarok mondani, nevetésben törtek ki, vagy felcsillant a szemük és megjelent az arcukon az a tipikus kaján vigyor, de nem. Igazából csak ültek ott meredten és egy pillanatig meg sem szólaltak.
- Úgy érted... - kezdte végül C.J. - Te és Felecia...
Érezhető volt, ahogy keresi a szavakat, de végül Felecia mondta ki helyette:
- Kefélünk – mosolygott, mintha a világ legtermészetesebb dolgát mondaná ki.
- Te jószagú...! - nyögött fel Ricky és Jon egyszerre. C.J. továbbra sem jutott szóhoz.
- Szóval ti... leszbikusok vagytok, vagy ilyesmi? - folytatta Jon.
Ez megtörte a varázst és mindenki hangosan felnevetett. Végül C.J. is megtalálta a hangját.
- Nincs az az isten, hogy Nancy leszbikus legyen, Jon... Mindketten tudjuk, a fenébe is... Az után az este után Jesséknél, ki van zárva. Biszexuálisok vagytok, nemde, Felecia?
Ő csak bólintott, majd huncutul kiöltötte a nyelvét, mire mindenki nevetni kezdett.
- Nancy és én... hmm... elég sűrűn összegyűrtük a lepedőt – kuncogott.
- Váó! - sóhajtott fel Ricky. - Ez nagyon jól hangzik. Mikor kezdődött?
- Úgy egy hónapja – válaszolta. - Csak úgy megtörtént egy ottalvós bulin.
- Egek ura! - nyögött C.J. - És Nikki, Jesse meg Megan is benne volt?
- Dehogyis! - vontam össze a szemöldököm. - És jobban jársz, ha nem cukkolod őket velem. Vagy nem tudják, vagy semmit nem fognak mondani.
- Igaz... - válaszolta C.J.
- Komolyan mondom. Ha bárkinek is elmondod a tudtunk nélkül, soha többé nem állok szóba veled... Soha. A lányoknak most már muszáj lesz elmondani. Nem titkolhatom tovább. DE ENNYI.
- Oké, oké. Vettem – emelte fel a kezét védekezően. - Nem mondjuk el senkinek.
- Nem bizony – bólintott Ricky. - Egy feltétellel.
- Feltétel? Nincs semmiféle feltétel.
- Tudom, tudom – nevetett. - Csak vicceltem. Ne piszkítsd össze magad! De tényleg látni szeretnénk titeket együtt. Persze csak ha nem bánjátok ezt az aprócska feltételt.
Ledöbbentem, de ugyanakkor nem tudtam megállni a kuncogást sem. Ricky mondta csak ki, de láttam a többiek szemében is a kíváncsi pillantásokat. Feleciára néztem, aki azonban egyáltalán nem lepődött meg.
- Komolyan mondod? És mégis honnan veszed, hogy valaha is parádézunk előttetek?
- Miért ne? - vont vállat C.J. - Nem szeretsz csókolózni vele? Ugye nem hiszed, hogy ez a buli csak a pizzáról szól?
Megint elpirultam.
- Nos... én...
- Ugye, hogy szerettek csókolózni, Felecia – nézett rá C.J.
A barátnőm a létező legnagyobb természetességgel válaszolt:
- Én imádom. Nancy mindig úgy felizgat, hogy másra se tudok gondolni.
- Akkor tied a pálya, Nance. Felecia benne van. Show time.
- Várjatok már, srácok! Nem tudok csak úgy... értitek. - Éreztem, hogy Felecia keze az enyémre telepszik és amikor rá néztem, a szemei vágytól csillogtak. Felizgatta az egész szituáció. Ő is akarta. Ez a kis boszorka tényleg fel akarta izgatni a srácokat. Izgatott borzongás futott végig rajtam és éreztem, ahogy a mellbimbóim megkeményednek. A pillantása teljesen elvette az eszem. - Én... én... nem tudom...
Felecia felállt és kézen fogott, hogy engem is felsegítsen. Gyengéden átkarolt és a fülembe suttogott:
- Tudod, hogy szeretlek, Nanve. És annyira felizgattál... Akarom ezt. De ugye te is akarod?
A három srácra néztem. Nehéz volt olvasni a szemükben, de valahol a nevetés és a könyörgés között volt az az aura, ami körüllengte őket. Jonról nem tudtam megmondani, de C.J. és Ricky egyértelműen teljesen fel volt izgulva. Próbálták takargatni az erekciójukat, de C.J.-nek már túl mereven állt a farka.
- Én is akarom, Felecia. De félek. Még senkinek nem beszéltem rólunk. Bírom ezeket a srácokat, de nem tudom, tudják-e tartani a szájukat.
- Bízz bennem, Nancy! Hagyd rám, és biztosíthatlak, nem fognak beszélni!
- Felecia... én...
Ő viszont már a fiúk felé fordult.
- Srácok! Ha Nancy-vel megtesszük ezt, meg kell értenetek valamit.
- Mi lenne az? - kérdezte fátyolos hangon Jon.
- Nézhetitek és ki is veritek ránk, ugye?
- Ugye csak viccelsz? Még szép – horkant fel C.J.
- De ha látni akarjátok még egyszer valaha is, jobb, ha csukva tartjátok a szátokat. Ha akárhogy is kitudódik, Nancy-vel soha többé nem fogunk szóba állni veletek.
Az a kifejezés az arcukon megfizethetetlen volt, Nicole. Egy szót se kellett szólniuk, azonnal tudtuk, mindent úgy fognak tenni, ahogy mi akarjuk.
Felecia pedig nem tudott várni tovább. A helyzet olyan érzéki volt, annyira telve szexuális energiával, hogy egyikünk se tudott ellenállni. Testünk egymáshoz simult és ajkaink már alig csak néhány centire voltak egymástól,
Amikor megcsókoltuk egymást, azt hittem, a srácok örömujjongásban fognak kitörni... de végül egyikük sem hallatott egy nyikkot sem. Csend telepedett a szobára és tisztán hallható volt a cuppogás, ahogy ajkaink lassú táncot jártak egymással. Az a csók volt talán a legizgatóbb, amit valaha is átéltem Feleciával. Lassan simogattuk egymás ajkait, közben az egyik keze ujjainak a hegye az arcélem simogatta, a másik tenyere pedig a tarkómra siklott, hogy közelebb húzzon magához. Az én kezeim a vállán pihentek, de aztán az egyik lecsúszott a fenekére, majd vissza. A világ teljesen elvesztette jelentőségét, amikor Felecia keze végül lecsúszott az arcélemről, pólóm alá hatolt és megmarkolta a mellemet.
Egyszerűen isteni volt. Néhány percnyi csókolózás után aztán megálltunk, arra gondolva, ennyi elég volt. De Felecia másként látta. Ismét magához húzott és mélyen a torkomra tolta a nyelvét. A szemeim kidülledtek egy pillanatra és láttam, hogy a srácok letolják a gatyájukat, hogy elővegyék farkukat. Vadító látvány volt, ahogy bámultak minket és közben a farkukat húzogatták.
Aztán valami átsuhant az agyamon és elhúzódtam a csóktól. Gyengéden kezembe fogtam melleit és a bimbóit kezdtem izgatni, miközben ajkaim csókokkal hintették be nyakát. Hangosan felnyögött, majd amikor a tekintete találkozott a srácokéval, egy pillanat alatt elhallgatott. Azt azonban már nem bírta némán, amikor kioldottam toppjának a nyaka köré tekert szárát és engedtem aláhullani. Mellei szabadon bontakoztak ki, én pedig ujjaimmal gyengéden kényeztetni kezdtem bimbóit.
Aztán az egyik kezem lesiklott a hasára és kigomboltam a nadrágját. Erre már mindhárom srác felnyögött.
Ismét megcsókoltam Feleciát, de ezúttal ajkaink nem élvezhették sokáig egymás érintését. Ahogy melleim az övéinek préseltem és kezem utat talált magának a bugyijába a vágatához, hangosan nyögve hátra vetette a fejét.
Térdig letoltam a sortját és miközben a srácok, tovább rángatva a farkukat, lelkesen biztattak minket, a földre fektettem barátnőmet és megszabadítottam a ruhájától. Gyengéden simogattam végig testét, a srácokat is izgatva, majd előre hajoltam, hogy combjai közé nyaljak. Felecia felnyögött és a saját melleit markolászta, miközben két ujjamat toltam belé.
Hallottam, ahogy Jon felnyög és egy pillanatra felemeltem a fejem, hogy lássam, ahogy előtörnek farkából a nedvei és beterítik combját. Kuncogtam és visszafordultam Felecia ágyékához. Amikor mélyen belé toltam a nyelvem, ő felsikkantott.
C.J. és Ricky sem bírták már tovább. Mellénk térdeltek, hogy figyeljék az eseményeket, én pedig hallottam a nyögéseiket és a cuppogó hangot, ahogy hímtagjukat markolászták.
Sosem voltam még annyira felizgulva életemben, és tudtam, Felecia is így van ezzel. Aztán hirtelen megfeszült a teste és felsikkantott, ahogy rátört a gyönyör.
Én azonban még nem végeztem. A sarkaimra ültem és magamhoz húztam C.J.-t, hogy megcsókoljam. Ő felnyögött, ahogy Felecia nedvei betöltötték a száját. Másik kezem a farkára telepedett és gyengéden húzogatni kezdtem. Lesegítette a pólómat, majd kioldotta a melltartómat és a melleimet kezdte izgatni. Pillanatokon belül megéreztem azt a jellegzetes lüktetést a farkán, mielőtt a nedvei beterítették a hasamat. Hangosan a számba nyögött, de tovább csókolóztunk.
Alig hogy testéből ernyedten kiszállt a gyönyör, kezeket éreztem a derekamon, ahogy lassan megszabadítanak farmeromtól. Felecia volt az. Mosolyogva tolta szét a combjaimat, hogy aztán közéjük helyezkedjen. Hangosan C.J. szájába nyögtem, de egy pillanatra sem hagytuk abba a csókot.
Felecia vadítóan dolgozott az ágyékomon, engem pedig elöntött a szenvedély. Közben Ricky Felecia mögé telepedett és megmarkolta a combjait, hogy arcába húzza a lány ágyékát. Hallottam, ahogy a lány nyöszörög és rögtön tudtam, Ricky kiváló munkát végez.
C.J. végül elengedte a számat és az egyik mellemre tapadt. Éreztem, ahogy egész testem remeg a vágytól. A borzongás fejem búbjától a lábujjaim hegyéig futott végig. Egész testem görcsbe rándult, ahogy a gyönyör elérte a tetőpontját. Felecia tovább szopogatta a csiklómat és olyan érzés volt, mintha a világ darabjaira hullana körülöttem.
Hosszú időbe telt, amíg eléggé kitisztult az elmém, hogy gondolkodni tudjak, de időközben is hallottam, ahogy Felecia felsikolt a gyönyörtől, amit Ricky okozott neki. Mellé telepedtem, hogy a számba vegyem lüktető farkát. Nem tartott már sokáig, amíg ős is hangosan felnyögött az élvezettől és kihúzta szerszámát a számból, hogy arcomra ürítse nedveit. Felkuncogtam, majd épp időben fordítottam el a fejem, hogy lássam, ahogy Jon megcsókolja Feleciát. C.J. már a melleit szopogatta, miközben keze utat talált magának barátnőm combjai közé. Izgatottan figyeltem, amíg végül ők is el nem éveztek.
Csodálatos éjszaka volt, Nicole. Nem tudom, meddig hevertünk ott zihálva, de hamarosan elég erőt gyűjtöttünk, hogy ismét egymásra vessük magunkat.
De a többit majd a következő levelemben mesélem el, oké?
Addig is, milliószor csókol,

Nancy

************************************************************

Hasonló témájú, de szofisztikáltabb történetért látogass el ide: Élvezetek konferenciája

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

FlagCounter

[URL=http://info.flagcounter.com/3p1k][IMG]http://s06.flagcounter.com/count/3p1k/bg_FFFFFF/txt_000000/border_CCCCCC/columns_2/maxflags_12/viewers_0/labels_0/pageviews_0/flags_0/[/IMG][/URL]