Kupi 11. fejezet - Hajnal közeleg

Írta: Marokfegyver

Előzmény: Kupi 1. fejezet
Közvetlen előzmény: Kupi 10. fejezet

A lányok összenéztek, akár az életfogytiglant megúszó tettestársak. Tekintetük egy-egy felsóhajtást jelentett.

Úgy látszott, hogy a három a férfi az egy-egy gyors menet után – bár volt még némi kísérletezgetés –, leállt a további próbálkozással. Ennyit néztek ki magukból, s egyenként lezuhanyoztak, majd öltözködni kezdtek.

Henriett csak a sárga ruhát vette vissza, bugyiját nem, Anasztázia pedig meztelen maradt. Később, amikor ketten maradtak, elmagyarázta a szőkeségnek, hogy rossz tapasztalatai vannak az öltözködéssel:

– Egy tökig kifacsart pasi is be tud indulni, amikor visszahúzod a bugyidat, és akkor kezdheted elölről. Még rosszabb is, mert csak a szeme kívánja, és azt hiszi magáról, ahogy akkor menni fog egy újabb menet. Lesz nagy küszködés! Viszont ha maradok pucéran, azt a látványt már megszokta, nem reagál rá, legalábbis a rendelkezésre álló időn belül csak a legritkább esetben…

Három kielégült mosoly, öt centivel fentebb három önelégült tekintet. Már a szobában elköszöntek a lányoktól, búcsúzóul megpaskolták a megismert popsikat. A földszinten ezzel hiánytalanná vált a létszám, eddigre mindannyian elkészültek, és folytathatták az útjukat hazafelé.

– Remélem, nem valami női illattal tusoltunk..! – szagolgatta egyikük a saját kézfejét. 
– Legfeljebb azt mondod otthon, hogy a főnököd buzi.

Hangoskodva léptek ki az utcára, a fehér háttérből kiemelkedő sötét alakjuk mellett besüvített a szél.

Az öt lány kimerülten rogyott kanapéra, fotelba, ki melyiket érte legközelebb. Anasztázia továbbra is meztelen volt, de ugyanezt a gyakorlatot követte Bianca is. Egymást nézegették:

– Cserélnék veled cicit!

– Viheted, de mit adsz érte?

– Én cicimet…

– Ja? Puncit?

– Muti! Megéri-e?

Olívia elnézően mosolygott, majd az órájára pillantott:

– Ilyen hófúvásban nem jött rosszul ez a kis csoportosulás, nem hinném, hogy valaki még reggelig betévedne.

– Itt van Aninál az egészéjszakás, ez volt az, aki a múltkor hajnalban csajt akart váltani.

– És mi lett?

– Anival végigmentek lábujjhegyen, szobáról szobára, és mindenkit megnézett álmában, de aztán megmaradt, mégsem kellett másik csaj, visszafeküdt.., haha… és elaludt.

– Tudjátok, hogy még ki vagyunk fizetve? – kérdezte kikerekedett szemmel Bianca. – Ezek jó gyorsan elszeleltek.

– Én nem bántam…

– Én sem, de most tulajdonképpen még munkaidőben vagytok. Nem?

– Mit akarsz ezzel?

– Azt, hogy valaki kinyalhatna.

– Haha! Mondtam már, hogy vegyünk egy tüskésnyelvű szamarat, elférne a sarokban és használhatnád.

– Téged meg baszogatna – húzta el a száját a feketehajú lány – iá, iá.

Henriett egyikükről a másikukra nézett, jól érezte magát a társaságban, de még nem tudott beleszólni a viccelődésbe. Senkit sem akart megbántani, és a többiek már annyira összeszoktak, hogy nem sértődnek meg a beszólásokon, de egy újtól másképp fogadnák.
– Meddig akartok itt kuruttyolni? – kérdezte Anasztázia, és felváltva nyomogatta a mellbimbóit.
– Hallottad: még munkaidőben vagy!

– Nekem addig tartott a munkaidőm, amíg a pasik le nem zuhanyoztak…

– Nekem meg, amíg telenyomtak.

– Hideg a seggemnek… – fészkelődött Anasztázia.

– Tüzelsz?

– Szabályosan ideragadtam!

– Döntsd el, hogy hideg vagy meleg, aztán kezdj nyafogni!

Nem akartak hinni a fülüknek: csengetés hasított a sűrűsödő levegőbe.

Bianca szótlanul felállt és az emeleti szobájába sietett. A többiek egymásra néztek: Az időpont nem volt extrém, de az időjárás igen.

– Csajok, ez erősen akar valamit, ha nem bírta kivárni, míg eltakarítják a havat. Beengedjem?

Vállvonogatások.

Anasztázia szétnézett, mit is kaphatna hamarjában magára.

Henriett úgy látta, itt a nagy alkalom, hogy ő is részt vállaljon a közösségi életben: szó nélkül elindult ajtót nyitni. A képernyőn csak egy maszatot látott – a kamerát befújhatta a hó –, és talán egy sapkát, hátulról. Résnyire nyitotta volna az ajtót, de a szél taszított rajta még.

A férfi szembefordult, és Henriettnek meg kellett kapaszkodnia az ajtófélfában:

– A taxis! – nyögte.

A késői látogató ugyanaz a pulóveres pasi – ezúttal vastag, csupa-hó dzsekit is viselt a pulóver tetején –, aki nem is olyan régen, a lány legelső vendégeként sokkot okozott.
– Beengednél? – kérdezte remegő szájjal.

Henriett alvajáróként állt félre az útból, és vállát nekifeszítve becsukta a bejárati ajtót.

– Két utcával föntebb elakadtam. – A taxisnak remegett a térde, annyira átbundázta a hófúvás.

A lány megsajnálta, részvéttel figyelte, ahogy leteszi a cipőjét. Amúgy is tisztában volt vele, hogy csak önmagát hibáztathatja a guminélküli aktusért.

– Itt felejtettél valamit? – kérdezte Olívia.

– Lerobbant a kocsija – válaszolt Henriett.

– Csak elakadt, de az sem jobb.

– És Xéniát nem neked kellene visszahozni?

– Küldtem neki sms-t, hogy kit hívjon, vagy tartson ki reggelig. Most is dolgoznak a hókotrók, de nem győzik.

– Itt maradhatsz a kanapén, hacsak nem akarsz valakivel egy-két menetet – vonta meg a meztelen vállát Anasztázia, aki eddigre melltől combig törölközőbe bugyolálta magát.

– Az jó lesz, köszi – válaszolta szomorúan a férfi.

– Zuhanyozz le jó meleg vízzel, aztán pihenj nyugodtan! – biztatta Olívia.

– Jaj, én is tusolni készültem, de nekem megfelel a szobámban is – nyafogott Anasztázia. – Vagy tudod, mit? Mehetünk együtt, tekintsd bónusznak! Jön még valaki?

Henriett ismét elérkezettnek látta az időt. két ujját felnyújtva jelentkezett, akár egy kislány. Meg kell mutatnia, hogy képes beleilleszkedni a társaságba. Iszonyúan fáradt volt – mint akin több lánctalpas átment, s mintha nem egyetlen szúk napja érkezett volna, hanem legalább egy hete talpon lenne –, mégis úgy gondolta, hogy egy közös zuhanyozás még belefér a napba.

Anasztázia megforgatta és csalódottan vizsgálgatta a pulton lévő, üres vodkásüveget, majd valahonnan alulról előhúzott egy telit:

– Íme, a kellék. Ki jön még? …Jó, láttalak az előbb, hogy jelentkezel. Senki többet? Indulhatunk! – vezényelt.

Hárman tűntek el a sarokban nyíló ajtó mögött.

A telt, copfos lány nyújtózkodott:

– Elmehetsz ám aludni, majd szólok, ha lesz valami érdekes – mondta Olíviának.

– És te?

– Megvárom őket, aztán elregélem a taxisnak, hogy ő fogja az ügyeletet adni, és hogy mit csináljon, ha netán jönne még valaki.

– Oké, ez így jó! – Olívia bágyadtan mosolygott. – Annyit potyázott már, most ledolgozhatja.

– Mit? Csak nem képzeled? Most is kijárt magának egy közös zuhanyozást.

– Ezt most kivételesen Anasztázia kezdeményezte, de azt hiszem, éppen ő az, aki nem szokott fizetni a taxizásért.

– Sehogy?

– Fogadnék rá, hogy ki sem fizeti, le sem szopja.

– Te nem vagy éhes? Nem a szopásról jutott eszembe…

– Épp az előbb jutott eszembe, hogy nem is ettünk semmit. Akkor terveztük, hogy rendelünk pizzát, amikor a kiscsaj elájult, aztán meg elfelejtettük.

– Ilyenkor lehet még?

– Pizza-futárt? Próbáld meg, ki fognak röhögni, azt mondják majd, süssél magadnak.

– No, nem baj, úgyis ráfér a nagy seggemre egy nap koplalás!

– Tényleg maradsz? Mert akkor én elmennék. Jó éjt!

– Menj csak, én is csak addig leszek, amíg Jocó idefekszik a kanapéra.

A közösen használt helyiségben sok-sok beépített szekrény foglalt el egy teljes oldalt, három mosó-szárítógép sorakozott egymás mellett, odébb vasalóasztal, és hatalmas tükör előtt kisebb kupacokban piperés tubusok, tégelyek serege. Szemben egy üvegfalban üvegajtó nyílt, mögötte a tusolóhelyek. Fülkék, hideg zuhanytálcák és csöpögős falak helyett egymás mellé szerelték a felső és oldalsó rózsákat, és a padló lejtése biztosította, hogy a tisztálkodó lányok ne a lefolyt, piszkos vízben tocsogjanak.

Anasztázia, Henriett és taxis Jocó belépésekor felzümmögött a szellőztetőrendszer és világosság áradt szét a helyiségben.

Anasztázia ledobta egyetlen öltözékét, a törölközőt, a számtalan fogas, akasztó és polc egy csoportjára, és beállt a középső tusolóhelyre. A következő pillanatban már felülről és a két oldalsó rózsából is erős sugárban ömlött rá a víz.

– Ti meg nézni fogtok? – kérdezte a két tanakodótól. – Nem bánom. – Kicsit előrehajolt, a hátán, a derekán és a fenekén egyszerre élvezte a meleg masszírozást. – Ez itt pont betalál – mutatott a legalsó sugárra, és szétterpesztette a lábát.

Henriett kibújt a ruhájából, és szeme sarkából leste a taxist, aki egészen eddig otthonosan mozgott – járhatott már korábban is a fürdőben, ahogy a ház minden zugában –, mostanra azonban átment bámulóba. Anasztázia csokibarna melleit, és a víz kénye kedvének felkínált fenekét nézte. A szőke lány is megeresztette a vizet, és a férfinek hátat fordítva élvezte a zuhanyozást. A milliónyi, tűhegyméretű csepp úgy ostromolta felváltva a melleit, mintha valaki gyömöszölné, hol egyiket, hol másikat tartotta oda, bimbói megkeményedve emelkedtek ki keskeny, halvány udvarukból.  A középső vízforrással nem foglalkozott – hasa hamar megszokta –, de a legalsó…!

Folytatása következik!