Előzmény: Kupi 1. fejezet
Közvetlen előzmény: Kupi 5. fejezet
Xéniát egy cseppet sem zavarta, hogy a házirend szerint az új lányt még nem szabadna egyedül hagyni, a vigyorgós sráccal egymást átkarolva , eltűntek a lépcsőn.
Henriett hátradőlt. Eljátszadozott a gondolattal, hogy ő a főszereplő, és egy vendég éppen tőle rendeli meg a szolgáltatást. – „Azt sem tudom, mi mennyi!” – döbbent rá, amikor képzeletében meg kellett volna súgni az árat. Felpattant, átsietett a pult túloldalára, hátha talál valami támpontot a tarifákat illetően. Egy közepes méretű tableten kezdőbetűket látott – úgy sejtette, hogy ezek jelentik a lányokat –, ám ennél tovább nem jutott. – „Mit mondjak, ha jön valaki?” – Izgatottan süppedt vissza az öblös fotelba.
Mintha valaki éppen erre várt volna a téli utcán, megszólalt a csengő.
Ahogy tanulta, ránézett az apró kijelzőre, két férfit látott, akik egyenesen a kamerába meredtek. – „Biztos nem először járnak már itt” – gondolta, és beengedte őket.
– Azt hittem már, hogy nem vagytok nyitva – zúgolódott az egyik.
– Igazán nem kellett sokáig várakozni, jöttem, ahogy tudtam – válaszolt Henriett.
– Anasztázia itt van? – kérdezte a másik férfi, miközben letették a cipőiket.
– Itt, de… fent.
– Itt, de… fent.
– Oké! Melyikben?
– Itt kell megvárnod, hamarosan lejön! – emelte fel a hangját a szőke lány, amikor az Anasztázia felől érdeklődő elindult a lépcső irányába.
–Jaa… – nevetett a férfi. – Éppen működésben van?
– Melyik az Anasztázia? – kíváncsiskodott a másik.
Leültek egy-egy fotelbe, szemközt velük Henriett, aki úgy helyezkedett, hogy szükség esetén elzárja az emeletre vezető utat.
– Majd meglátod… – ment bele a társalgásba az előbbi vendég. – Ilyen segget képzelj el – mutatta –, csokikrém bőrrel!
– Kit lehet még választani?
– Ilyenkor a teljes műszak benn van. Nem? – fordult Henriett felé.
– Pár perc türelmet kérek, és mindenki lejön.
– Te is… dolgozol?
A lány lámpalázas lett a kérdéstől, de igyekezett közömbös hangon válaszolni:
– Igen, de mindenképpen meg kell várni a többieket.
– Szopni szeretsz?
– Az benne van az alapban – válaszolt Henriett helyett a másik férfi, és még legyintett is hozzá.
Emez nem zavartatta magát:
– Előre tisztázni kell az ilyesmit, mert nem szeretem a zsákbamacskát. Szóval: Szeretsz szopni?
A lány bizonytalanul bólintott.
– Végig csinálod?
Újabb bólintás, még bizonytalanabb. Aztán beugrott a kép, ahogy a csupa-mosoly Olívia ott guggolt a pasi előtt, és zokszó nélkül leszopta…
– Végig.
A két férfi elégedetten nézett össze, mint akik a gyerekeik szülőértekezletén találkoznak, és csupa jót hallanak, ki-ki a sajátjáról. – „Olyanok is. Elsiettek otthonról, hogy van valami fontos dolguk…”
– Arcodra, cicidre?
– Mehet.
– Mióta vagy itt?
– Ma kezdtem…
– De szűz nem vagy már?
– Az nem…
– Megmutatod a puncid?
Henriett, ahogy nemrég ugyanitt látta, feltette a lábát a karfára és félrehúzta a bugyiját.
– Biztos jó szűk vagy.
A lány bólintott. Zavara már elmúlt ugyan, de furcsa érzést okozott ez az embervásár. – „Húspiac.” – Reménykedve pillantott a lépcső felé, nem bánta volna már, ha a lányok közül valaki végez és előkerül.
Megint csengetés.
Fogalma sem volt, mitévő legyen. Itt hagyhatja a vendégeket, amíg beengedi az újat? Vagy nem is szabadna egyszerre ennyit fogadni?
Vissza-visszalesve emerre a kettőre, ajtót nyitott egy kabát nélküli, pulóveres alaknak, aki furcsán festett a hideg, téli estében. Ráadásul alig puffant vissza a bejárati ajtó, máris újabb csengetés okozott további kavarodást. – „Mi lesz itt?” – Fél percen belül már négy szempár méregette.
A lányok az emeleti szobákban mintha csak összebeszéltek volna, egyszerre tódultak lefelé a lépcsőn. Viccelődve, nevetgélve lepték el a földszintet, kikísérték a kielégült klienseket, és várakozóan felsorakoztak a négy újonnan érkezett előtt.
Odakint szél hordta a havat, hullámokat rajzolt a fák között, s akinek nem akadt halaszthatatlan teendője, vagy nem éppen hazafelé igyekezett, az otthon bevackolta magát a legmelegebb sarokba. Idebent hat lány állt pihenj-állásban négy férfi előtt, s körben sárgás fénnyel világítottak a fali csillárok.
Henriett úgy érezte, hogy neki is be kell állnia a sorba, ezért felemelkedett ültéből.
A férfiak a bőség zavarában egymásra vártak, tekintetükkel kedvtelve simogatták, bontogatták a lányokat.
Henriett lopva végignézett a soron. Közvetlenül mellette Bianca állt, testén érződött a friss tusolás illata. Eggyel arrébb, Anikó vizes hajvégei is jelezték, hogy mindannyian munkából jöttek ugyan, de lemosták a szennyeződést, és újult erővel várják a következő műszakot. Hét lányból hatan… Csak a szőke lány kezdett szorongani, hiszen ő utoljára még otthon fürdött, valamikor reggel. Olyan távolinak tűnt az időben, mintha hónapokkal korábban történt volna, ráadásul azóta keletkezett egy kis be nem tervezett nedvesedés is, ezért tartott tőle, hogy – a többi lánnyal ellentétben – ő nem ilyen friss és üde. Olíviának még jutott ideje testápolót is kenni magára, három lány távolságából is árérződött az édeskés, mámorító illat… – „Lehet, hogy punciszagom van!” – Henriett szíve hangosan zakatolt.
A férfiak nem kapkodták el a választást, de nem is kezdtek el méricskélni, fogdosni, válogatni, akár valami rabszolgapiacon, 2000 évvel ezelőtt.
Már-már kínosnak tűnt a csend.
Olívia néhány nappal később nevetve mesélte Henriettnek, hogy ez mindig így zajlik:
– Megszeppennek, mintha nem is dugni jöttek volna, hanem agyműtétjük előtt kellene orvost választaniuk. – Meghúzta a vodkásüveget. – Ha azt mondanád nekik, hogy vegyék elő a farkukat, még el is szaladnának ijedtükben, mintha nem éppen azzal akartak volna kezdeni valamit…
– Nem lehet bátorítani őket?
– Lehet. Próbáltunk rögtönzött sorsolással dobni valamit a feszültségen, vagy üveget pörgettünk… de az feleslegesen elhúzza az időt. A legjobb, ha nem torlódnak fel egyszerre többen. Jöhetnének 5 percenként beosztva, mert olyankor nem feszélyezik egymást, hanem egyik is, másik is, a következő is kiválaszt egy csajszit, azt, aki bátorítóan mosolyog, és durrbele! – mosolygott Olívia, amikor erről, a Henriett számára legelső estéről beszélgettek.
A csendet Xénia törte meg:
– Ha nem haragszotok meg, én elmegyek pisilni. Aki engem akar, az várjon meg, rögtön jövök, a többieknek jó szórakozást kívánok!
Felbolydult a rend. Xénia kilépett a sorból, az egyik férfi Anasztázia felé nyújtotta a kezét, aki azonnal odalépett hozzá, és az ölébe ült. Egy másik, a legutolsónak érkezett pasas csalódott arcot vágott, mintha ő is a csokibarna lányra pályázott volna, s megkérdezte:
– Benne vagy egy hármasban?
– Ezt nem tőlem kell kérdezni – válaszolt Anasztázia, és a partnerére nézett, aki tagadólag rázta a fejét –, de nem megy a dolog.
A pulóveres idétlen vigyorral Henrietthez lépett:
– Én az új puncist akarom, mielőtt valaki lecsapna rá!
A szöveg hatásos marketingnek bizonyult, mert hirtelen mind a négy vendég – még az Anasztázia kizárólagos kegyeihez ragaszkodó férfi is – Henriettet bámulta.
– Benne vagy egy hármasban? – próbálkozott itt is az iménti ajánlkozó.
A pulóveres felnevetett:
– Ezt a menetet lekésted, de megvárhatod, egy óra múlva átadom. – Védelmezően átkarolta a szőke lányt.
Időközben Olíviát is kiválasztották, ám ő valamit súgott a vendégnek, és a pulóvereshez lépett:
– Mit szeretnél? Szokásos?
A férfi bólintott, és a nadrágzsebéből összehajtogatott bankjegyet húzott elő.
– Mindjárt viheted a leányt! – mosolygott Olívia, és kézen fogta Henriettet, a pult mögé vezette:
– Nézd csak, ez úgy működik, akár egy pénztárgép – súgta a lánynak –, te vagy a „H”, megnyomod, a kódod egyelőre 777, de majd megváltoztatod, ha ráérsz. Kiválasztod, hogy mit akar az ügyfél, kezdőbetűket figyelj itt is… szopásnál többféle lehetőség, gumi nélkülit szeretne, előjátékként… dugásnál csak egy verzió van, legalábbis punciba… Most ha megnyomod az 1 órát, akkor mutat egy összeget… enter… Itt van, becsúsztatod a résen. Majd ha ráérünk, megmutatom, hogyan tudod lekérdezni, mennyit szoptál, vagy ami érdekesebb, mennyi pénzt dobtál be, abból mennyi a tiéd, és a többi… De most menj! – Tréfásan megszorította Henriett karját: – Ne izgulj, nem fog fájni!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése