2015. november 6., péntek

A démon 2. rész

Előzmény: A démon 1. rész

Írta: HelenofTroy ©
Fordította: Pavlov (pavlov.urasag@gmail.com)
Az itt leírtakat otthoni kipróbálásra egyáltalán nem javasoljuk, de ha
mégis megtennéd, dobj róla egy e-mail-t... :>
2006. december

*************************************


- Azzal? - bökött Wendy a dohányzóasztal felé, amin már nem volt ott az a semmibe vezető lyuk, csak az idézési körül maradványai. A kréta széttört, a gyertyák kiégtek, és szétszóródtak a tábla körül.
- Igen és nem.
A démon nagy levegőt vett, érezte, hogy a lányok magyarázatot várnak. A kör maradványaira mutatott.
- Az fókuszálta a vágyaitok energiáit, de az orgazmusotok teremtette azt az energiát, amivel átjöhettem a világotokba.
- Ó... - nyögte Wendy még mindig a dívány mögött. Azon járt az agya, hogy el tudna-e jutni az ajtóig. - Ami a vágyainkat illeti...
- Ismerem őket.
- Ó! - vörösödtek el mindhárman. Ez az idegen, aki ráadásul egy másik világból jött, pontosan tudta, hogy mit akarnak.
- Két kérdésem van.
- Ööö... Hát, csak tessék.
- Először is: miért van három ilyen gyönyörű nőnek, mint ti, segítségre szüksége, hogy szeretőt találjanak maguknak? - miközben beszélt, végigmérte őket. Wendy egy kicsit megborzongott. Libabőrős lett a háta,ahogy ez a lény nézte.
- Hát... - szólalt meg Sandy, de szinte azonnal el is hallgatott. Wendy-nek más volt a gondja, mint a másik két lánynak, úgyhogy ő sem mondott semmit. Végül a csendet Laura törte meg.
- Nagy pechünk van a férfiakkal.
- Egen... Mindegyik faszkalap, és csak a saját élvezetükkel törődnek - vágta rá Sandy, de aztán a szája elé kapta a kezét. Akárcsak barátnői, ő is meglepődött rajta, hogy ezzel a lénnyel beszélget, ahelyett, hogy a rendőröket hívná.
- Értem - bólintott a démon. - Második kérdésem: akarjátok, hogy segítsek?
A lény grimasza elárulta nekik, hogy miféle segítségre gondol.
- Öööö... - szólalt meg ezúttal Wendy, aztán elhallgatott. Nagyon rég volt már egy jó kis tüzes, dögös nővel dolga, és nagyon vágyott már rá.
- Te gonosz vagy?
Hát ez volt a lényeg. A másik két lány egyetértően bólintott, ők is tudni akarták a választ. A démon gyönyörű volt, izmos, el volt látva mindennel, amitől egy lány elvesztheti az eszét, de volt valami...
démoni benne.
- Ó. Ha arra gondolsz, hogy bántani foglak-e titeket, a válaszom: nem.
- Nem éppen ezt kérdeztem...
- Akkor egy kissé pontosabban kell meghatároznod a gonosz fogalmát - feszítette meg izmait a démon, amitől a lányok önkéntelenül léptek felé egyet. Szerencsére a dívány pont útban volt.
- Hát akkor... ööö... - Jó kérdés. - El fogod rabolni a lelkünket, vagy ilyesmi?
- Ha! Nem... Nem olyan kreatúra vagyok. Az én erőm a szexuális gyönyörből származik, a sajátomból és másokéból. Egyáltalán nem rabolok lelkeket.
- Ó.
Ez Wendy-t megnyugtatta, de a másik két lány kissé bizonytalanabbnak tűnt.
- Beszélhetünk egy percre? - kérdezte Sandy, aki általában a leggyakorlatiasabb volt közöttük. Wendy és Laura bólintottak, jelezve, hogy ők is szeretnék ezt megbeszélni.
Vendégük csak bólintott, és összefonta karját hatalmas mellkasán, jelezve, hogy várakozik. A három lány azonnal lebukott a dívány mögé, és egymás mellé másztak. Wendy észrevette, hogy közben Sandy megigazgatta aruháját, Laura pedig a helyére húzta zilált gyolcsait. Azt is látta, hogy a lányok kissé álmodozónak tűntek, amit meg is értett. Közös orgazmusuk nagy hatással volt mindegyikükre, de már azon is törték a fejüket, hogy mihez kezdjenek vendégükkel.
- Szerintetek megbízhatunk benne?
- Elég macsós... - mosolygott Sandy, és Wendy kezdett aggódni.
- De egy lyukból érkezett, egy másik univerzumból. És úgy is néz ki, mint egy démon - mondta Laura, de aztán elhallgatott. A lányok látták a szemében, hogy inkább arra gondol, milyen is lenne, ha a lény egyik farka belenyomulna.
- Azt mondta, nem fog minket bántani. Én megbízok benne.
- Sandy, de mondtad annak idején, hogy Brad nem fog veled maradni, ha megengeded, hogy a fenekedbe is bedugja.
- Hé! Te meg engedted, hogy Kevin csak úgy lekötözzön!
- Lányok, lányok, hagyjátok abba - állította le őket Wendy, de még ő is meglepődött határozottságán. De persze nehezen hessegette el a fejéből az ágyra kötözött Laura csöpögő, finom kis puncijának képét. - Megbízhatunk benne?
- Hát... nem tudom, hogy van-e sok esélyünk - fonta össze Laura a karjait. - Szerintem egy kézzel akár mind a hármunkat fel tudna emelni.
- Igen, és a lába között még két halálos fegyvere is van!
Ezen mind a hárman kuncogtak. Végül Wendy bólintott, és felállt.
- Nos, mit kell csinálnunk?
Erre a vendégük elmosolyodott. Fogai fehérek voltak és simák, s még az arca is hívogatónak tűnt.
- Már mondtam, hogy az erőm a szexuális energiából származik - mutatott le a két lógó falloszára.
- Várj - állt fel mostmár Sandy is. Megkerülte a díványt, és leült, ami azt mutatta, hogy most már egyáltalán nem fél. - Azt mondod, szexelnünk kell veled?
- Igen.
- Ó.
- Kielégítjük egymást, és az erőm belétek fog folyni, így biztosítja a gyönyörötöket.
- Ööö... várj. Hogyan folyik belénk?
- Kifolyik belőlem a szerszámaimon át, pont belétek.
- Ha! Várjunk csak, jól értem? - nevetett Sandy. A másik két lány kissé bizonytalanul kuncogott. - Csak nem varázsgecid van?
- De igen.
- Ó.
Úgy tűnt, Sandy mondani akar valamit, de meggondolta magát. Hogy is lehetne ez másképp egy ilyen lénynél, aki a szexből nyeri az erejét?
- Hát, ha már ezt fogjuk csinálni, ööö... nem kéne tudnunk a nevedet?
- A nevem Charl’strekgthachnerest... - elhallgatott, bár még nem fejezte be. - Hívjatok csak Charlie-nak. Ti kik vagytok?
- Én Wendy vagyok.
- Sandy.
- Laura.
- Öröm számomra, hogy három ilyen gyönyörű nővel találkozhattam - mosolygott Charlie megint. A lányok mind közelebb léptek hozzá.
- Hát jó. Nekem megfelel - mondta Laura, és nem is lepődtek meg rajta, hogy ő mozdult meg elsőnek.
Előjött hátulról, és odament Charlie-hoz. Léptei közben lehúzta magáról a múmiacsíkokat, ami nem volt túl nehéz: egy rántás, és szabaddá váltak a mellei, egy másik rántás, és a bugyija is a padlóra csúszott. Wendy csak bámulta Laura gömbölyded melleit és hátának finom vonalát, végül pedig a lány feszes fenekét.
Laura a démonhoz lépett és végigsimított feszes hasát. A démon megremegett, és egyik kezével megfogta a lány mellét, amitől Laurának nagyra nyílt a szája, keze pedig azonnal lejjebb vándorolt. Benyúlt a démon lába közé és óvatosan megragadta a felső péniszt.
Ujjai végigtapogatták a farok finom bőrét, egészen a makkig. A démon keze erősebben, fürgébben markolt a lány mellébe, amitől a bimbói rögtön megkeményedtek. Laura ujjai megszorították a lény bőrét, és már látta is, hogy farka kezd megkeményedni.
Laura lelkesen letérdelt, és fel-le húzogatta a kezét a démon falloszán. Ütemesen szorította meg és lazított rajta, a végén pedig kis körkörös mozdulatokat is leírt. Charlie felnyögött élvezetében, és pár perccel később a felső farka keményen ágaskodott és lüktetett.
- Mmmm, ez jól néz ki - ment oda Sandy is. Ő is levetkőzött, és fekete kis bugyijától is gyorsan megvált. Letérdelt a démon elé, akinek a farkán már meg is jelent egy cseppnyi előváladék. Sandy mosolyogva lenyalogatta róla. Wendy most látta életében először, hogy valaki mosolyog, miközben egy faszt ízlel meg, de hát az utóbbi öt percben ennél furcsább dolgok is történtek.
Az első kóstolás után a makkra szorította ajkait. Ajkai lassan nyelték a démont, érezte, ahogy a kemény szerszám megtölti a száját. Nyelvével körözött a végén, és olyan mélyen engedte a szájába, ahogy csak bírta. Aztán visszahúzta, hagyta, hogy végigcsússzon a szája oldalán. A lány arcán öröm tükröződött, ahogy a démon forró, merev hímtagja a szájában lüktetett.
- Wendy? - kérdezte. Ekkor már csak Wendy szája nem foglalkozott Charlie testével. Laura keményen dolgozott a második farkon. Nem kóstolgatta olyan érzékien, mint Sandy, csak fel-le bólogatott rajta, közben meg aprókat nyögdécselt, és a barátnőjének integetett.
Wendy bólintott és odament ő is. Kissé több ideig tartott, míg megszabadult a miniszoknyájától és a többi ruhadarabjától, de nemsokára ő is meztelen volt. Bemászott Charlie izmos lába és Laura fájóan tökéletes teste közé, és nyalogatni kezdte a démon heréjét. Arra számított, hogy kellemetlen lesz, de legnagyobb meglepetésére finom, kissé sós, de főleg édes fahéjízű volt. Éhesen szopni kezdte a golyóit, a nyelve gyors, erős csapásokkal körözött, miközben ajkai a heréket masszírozták.
Charlie ekkor már nyögött a gyönyörtől, és vadul lökdöste erős testét a három nő felé. Erre már számítottak is, és egy ütemben mozogtak vele. Sandy és Laura szorosan a két merev, erős szerszámra szorította az ajkát, közben meg Wendy a golyókat nyalogatta.
Aztán Laura és Sandy meglepetten hördült fel, ugyanis a démon hirtelen betonkeményre merevedett. Nagyot élvezett a lányok szájába, és mindketten eleresztették a szerszámait, és csak nyelték a finoman édes anyagot. Igaz, a nagyja rácsurgott a meztelen mellükre.
A három barátnő kíváncsi volt, hogy vajon ennyi volt-e az egész. De ahogy remélték, mind a két farok keményen ágaskodott, és a démon arcán vágyakozó, már-már éhes kifejezés terült el. A szárnyakkal és a szarvakkal akár ijesztő is lehetett volna, de a lányok inkább izgatónak és kívánatosnak érezték.
Megint Sandy cselekedett először:
- Tégy a magadévá!
A szája sarkán még volt pár csepp sperma, sőt, a mellén is csillogott, de már teljesen készenállt az akcióra.
Charlie bólintott, és lenyúlt érte. Egyik kezét a lány válla köré fonta, és könnyedén a levegőbe emelte. Sandy felkacagott, és élvezkedve a démon ölelésébe fészkelte magát. A démon háttal fordította magának, finom, izmos hátát erős mellkasának támasztotta, és Sandy gömbölyű mellei pont
Wendy elé kerültek. Charlie lassan a fölső farkára eresztette a lányt.
- Biztos vagy benne, hogy be fog férni? - nézegette aggódva Sandy a masszív fallosz végét, ahogy puncijának ajkait nyíló virágként tárta szét.
- Igen.
Charlie és Sandy egyszerre nyögtek fel, ahogy a szerszám a lányba hatolt. Wendy csak elképzelni tudta, hogy milyen érzés lehet a masszív, kemény farok odabenn, miközben egy erős kéz öleli át. Mindenesetre Sandy nagyon élvezte.
- Óóóhhhh... Igen... - Sandy Charlie izmos mellére engedte a fejét, miközben a démon lassan lejjebb engedte a farkán. Nagyon finoman csinálta, de a mérete miatt Sandy egész teste remegett a gyönyörtől. - Még...
Amikor Charlie farkának háromnegyede Sandy-be csúszott, a démon leállt, hagyta, hogy a lány megpihenjen. Érezte, hogy nem fér már több bele. A lány szemei csukva voltak, egyik kezével ösztönösen a saját mellét gyúrta, arcán a gyönyör ragyogott.
- Engem is! - szólalt meg Laura. Ott állt mellettük, egyik kezével ujjazta magát, és figyelte, ahogy a démon a barátnője punciját tölti. És ő is be akart szállni, látva, hogy Sandy mennyire élvezi a dolgot. Ahogy kimondta, meg is fordult, lehajolt, és a popsiját mutatta Charlie-nak. Meg is rázta egy kicsit, meg is paskolta, hogy felhívja rá a démon figyelmét. Charlie-nak nem kellett sok hívogatás, gyorsan odalépett. Ettől Sandy nagyot nyögött, mert a súlyától még lejjebb csúszott a faszon.
Charlie a szabad kezével megragadta Laura feszes seggét, és előrenyomult. A második fallosz Laurába csúszott, aki nagyot nyögött. Még egy lökés, és Laurát is teljesen kitöltötte.
- Mmmm... igen... gyere csak - Laura kitámasztotta magát a dohányzóasztalon, hogy bírja a démon rohamát.
- Bassz meg! - kiáltott fel egyszerre Laura és Sandy. Már nagyon vágytak a kielégülésre, amit Charlie adhatott.
A démon nem is kérette magát. A két lánnyal összhangban kezdett el mozogni. Miközben kezével Sandy-t emelgette a farkán, ami mostmár Sandy nedveitől csillogott, csípője pedig lassú, érzéki mozdulatokkal támadta Laurát.
Mindkét nő nagyokat nyögött, ahogy a két farok ki-be mozgott bennük, és ahogy a démon begyorsított, a nyögések sikolyokká változtak.
- Igeeeeen!
- Óóóóóóóó.... Ez az.... Bassz!!!!
- Jaaaaaaajj igeen!
Wendy eddig azt hitte, hogy csak a pornószínésznők adnak ki ilyen hangokat. De a barátnői arca arról árulkodott, hogy nagyon élvezik a dolgot. Wendy viszont abban gyönyörködött, hogy barátnőit egy démon bassza. Leült a díványra, és a puncijában mozgatta három ujját. A nedvei csak úgy csorogtak az izgalomtól. Hüvelykujja lassan körözött a csiklóján, és miközben a dugást figyelte, finoman az ajkába harapott.
- Áááááááhhhh! Azt hiszem... Azt hiszem, elélvezek! - nyögte nagy nehezen Sandy. A teste izzadságtól csillogott, és jól láthatóan vonaglott Charlie mellkasán. Úgy tűnt, Laura is mindjárt elélvez, de ő már nem is tudott beszélni. Wendy nem látta a lány arcát, mert a haja eltakarta, de tudta, hogy Laura remekül szórakozik.
Aztán ahogy bejelentette, Sandy el is élvezett. A teste megremegett, megrándult, akárcsak egy pillanattal később Laura, és ehhez Charlie is csatlakozott. Két farka megrándult a két lányban, és forró, sűrű gecivel árasztotta el őket, amitől mindannyian hangosan felkiáltottak.
Egy kis csend után Charlie vonakodva kihúzta a szerszámait Sandy-ből és Laura-ból. Lerakta Sandy-t, és a két lány boldogan kucorodott össze a padlón. Ösztönösen átölelték egymást, amitől Wendy nagyon féltékeny lett.
- Ez nagyon király volt!
- Mmm... életem legjobb szexelése!
- Wendy, ki kell próbálnod!
Wendy némán bólintott. Látta a barátnői arcán a gyönyör ragyogását, és ami még fontosabb, jó bulinak tűnt.
- Igen, Wendy. A barátnőid már megkapták az ajándékukat, és most, ha te is úgy kívánod, rajtad a sor.
Charlie várakozva állt, két fallosza még mindig kőkeményen ágaskodott, egészen, mióta Laura szopni kezdte.
- Hát persze!
Wendy kihúzta nedves ujjait a puncijából, és Charlie elé térdelt. Készenállt rá, hogy a szájába vegye.
- Van egy gyorsabb mód.
Wendy meglepetten nézett fel, nem értette a dolgot. De aztán rájött. Meglovagolhatná egyszerre mindkét szerszámot... Vajon beférne a fenekébe?
- Be fog férni?
- Igen - a démon mondta ugyanazzal a nyugodt bizonyossággal, amivel Sandy-nek, a lány pedig hitt neki. Mosolyogva felállt, és behajolt, ahogy Laura. A kezével megtámasztotta magát a díványon. Charlie odalépett hozzá és két erős kezével széttárta a lány fenekét. A lány érezte a démon egyik erős falloszát a lábán. Még mindig ragacsos volt a spermától és egyik barátnője nedveitől, és Wendy azt várta, hogy bármelyik pillanatban letámadhatja szűk, éhes nyílásait.
Ehelyett Charlie lehajolt, és Wendy valami meleg, nedves dolgot érzett a popsiján. Testén elöntötte a gyönyör, rájött, hogy a démon nyelvét érzi. Kedves volt tőle, hogy így előkészíti a testét, és azt is érezte, hogy a vastag, nedves nyelv a világ bármely síkosítójánál hatásosabb anyaggal béleli ki. A démon jó hosszan nyalogatta, ez a kellemes érzés szinte örökkévalóságig tartott, és Wendy úgy érezte, mintha belsejét valami nedves, forró anyag fedezné fel. De aztán Charlie felállt. Két kezével még mindig széthúzta Wendy fenekét, és két farka beléhatolt.
Wendy nyögött egy nagyot. A két makk lazán bejutott mindkét testnyílásába. A puncija szinte azonnal tágult, hogy alkalmazkodjon a vendéghez, de a feneke egy kis ellenállást tanúsított. Aztán a gyönyör elöntötte a testét, ahogy a két farok belécsúszott.
A démon Sandy-vel és Laurával kesztyűs kézzel bánt, és csak később keményített be. Wendy esetében viszont érezte, hogy a lány régóta készen áll, és máris keményen baszta. Hihetetlenül élvezte, hogy a két hatalmas farok mélyen a lány testében mozog. Az előző orgazmus már jó síkossá tette a bejáratot, és a két gyönyörű farok csodálatosan kitöltötte az űrt. Wendy egy pillanatra azt hitte, hogy ott helyben elélvez. De kitartott, és Charlie profin kúrta. A két fallosz intenzíven mozgott benne, egyre nagyobb élvezetet okozott.
- Ez az! Igeeeen! - kiáltozta Wendy. Maga is meglepődött ezen az érzésen, de teljesen átadta magát neki. - Mélyebbre! Keményebben! - Próbált valami másra koncentrálni, de az orgazmus egyre gyorsabban és erősebben próbált kitörni belőle.
Aztán, mikor érezte, hogy szinte szétrobban a gyönyörtől, elélvezett. Egész teste reszketett, minden egyes idegszálát elöntötte a gyönyör, még a lélegzete is elakadt egy pillanatra. Charlie is elélvezett, csípője keményen a lánynak nyomult, és Wendy szűk fenekét meg punciját forró folyadék öntötte el.
A hosszú orgazmus után Charlie kihúzta lüktető, remegő farkait. Wendy érezte, hogy minkét testnyílásából a démon gecije csöpög, és ,ár a lábán is van pár csepp, és ez nagyon tetszett neki. Olyan melegség és elégedettség öntötte el, amit már rég nem érzett. Remegő lábain odament, ahol Sandy és Laura feküdt, és boldogan a két női teste rogyott. Az izzadság és a szex illata átjárta az egész szobát, és Wendy mosolyogva lenyalta az édes spermát Sandy ajkairól.
- Ez a világ legjobb Halloween-je.
Wendy nem tudta, hogy ezt ki mondta, de teljesen egyetértett vele.

Vége

**********************************************************************

Ha tetszett, olvass el egy másik történetet is, ahol a hímnemű szereplő dúskálhat a gyönyörökben! Igaz, ott nem három a kislány, hanem "csak" kettő, de mégis.

Fotózás

1 megjegyzés:

  1. Egyik kedvenc fordításom! És lassan tíz éve lesz, hogy lefordítottam! Hogy szalad az idő...

    VálaszTörlés

FlagCounter

[URL=http://info.flagcounter.com/3p1k][IMG]http://s06.flagcounter.com/count/3p1k/bg_FFFFFF/txt_000000/border_CCCCCC/columns_2/maxflags_12/viewers_0/labels_0/pageviews_0/flags_0/[/IMG][/URL]