Előzmény: Újra a tanyán 1. rész - Visszatérés
Közvetlen előzmény: Újra a tanyán 4. rész - Parton, part alatt
*****************************************************************
Lassan lépkedett, mögötte a vedlett, színtelen állomás. Minden olyan kicsi, az utcák összementek, a házak megrogytak, az egekben susogó fák védtelenné töpörödtek.
Ráérősen haladt, úgyse várja senki. Bár az első percben talán valami örömféle fedezhető fel anyja arcán – Janién semmi –, de az is elröppen, és Emese behúzódhat a szobájába, vagy csinálhat, amit akar… vagy el is mehet. Nem fogja senki megkérdezni:
– Mi van veled? – Szerencsére azt sem: – Meddig maradsz?
Ismerős minden ház, minden kerítés… Nem engedte, hogy megrohanják az emlékek, mégsem a világvégéről érkezett!
A szomszédos tanya felől víg zeneszó hallatszott, iszonyatosan hamis, sikongató szopránnal és vakkantásokkal kísérve. Egy rövididőre feltűnt a hang tulajdonosa: anyaszült meztelenül kocogott a fás-bokros részhez – alakja egy zsák krumplira emlékeztetett, zsák nélkül –, majd kisméretű batyuval igyekezett vissza a házba, ahonnan a szomszéd, és még valaki borízű, türelmetlen hangja szólongatta:
– Hol rejtegeted?
– Dugva tartod? Hol van már?
Innen már csak néhány lépés, Emese hazaérkezett.
Nincs az a szürkében tetszelgő lakótelep, amelyik felérne Jani arcának közömbösségével, ahogy a gangon ücsörögve felnézett a lányra. Emese letette a két csomagot, és megfordult a fejében valami puszi-féle üdvözlés halvány ötlete, de elvetette.
Anyja kidugta a fejét a nyitott konyhaajtón:
– Megjöttél?
Ebédig egyebet nem is beszélgettek. A lány körbekerülte a birtokot, megsimogatta a szomjazó fákat, hosszan nézte a napozó gyíkokat. A megfakult dézsában – mint egész nyáron, mindennap – víz melegszik… „Járogat még a szomszéd kukkolni?” – mosolygott Emese, és derűsen ült az asztalhoz.
– A szomszéd megvan még? – Fejével arrafelé bökött, ahonnan időnként zenefoszlányokat lengetett a szellő.
– Összeszedett valami rosszéletű nőt – felelte nem kevés éllel a levest kanalazó asszony –, azóta egyfolytában tart a vígasság. Jönnek-mennek a vendégek, a hölgyike meg pucéran itatja őket, meg a rosseb tudja csak, mi mindennel szolgál nekik.
„Lehet, hogy én is rosszéletű vagyok? – esett gondolkodóba Emese. – Mit szólnának vajon, ha elmondanám, hogy abban a lakásban, ahol három másik csajjal lakom, több pasi megfordul naponta, és egyik se szomjat oltani jön?”
*
Sziszi megérezhetett valamit, mert hirtelen felülve, farkasszemet nézett a két sráccal.
– Mi van, éhenkórászok? Nem találtatok még senkit? – Félig oldalsó, fekvőhelyzetbe fordult, úgy nevetett felfelé.
Egyik térde felhúzva, akár egy vadászó nőstényé, bimbóit a homok kényeztette.
– Szétszedünk, bammeg! – Ez a mondat ma már egyszer hatásosnak bizonyult.
– Ennyire ki vagytok éhezve? Hát mire való a kezetek?
Bammeg keze élénken mozgott a boxer árnyékában, mintegy demonstrálva a választ, míg Bazzeg gyanakodva lesett a folyó felé – valahol itt kell lennie a lány "dugójának", azért van ekkora szája –, de nem akaródzott még egy pillanatra sem otthagyni a meztelen lányt.
– Nézzé’ szét, bazzeg! – szólt rá a barátjára, és kutyapózban ráereszkedett a lányra.
Sziszi kacagva legurította magáról:
– Jobban szeretem a megszokottat… Vagy azt mondod, hogy szokjam meg a tiédet is? – Hátára hengeredett, ugyanabba a helyzetbe, ahogy az előbb volt látható, újra az ösvény felé mutatva széttárt lábát.
Leírhatatlan küzdelem dúlt a két harcrakész lélekben: egyik oldalon a védtelen, nyitott lány, és az egyébként is előreszegezett elszántság, a serpenyő másik felén pedig egy halvány, „mi történik, ha…?” kezdetű aggály. A patthelyzetet Bazzeg oldotta meg, aki kedélyesen visszaintegetett Sziszi – a folyó átúszásán tüsténkedő – barátjának.
– Nem halad a sodrásban, bazzeg, és még csak amarra tart – állapította meg, gatyáját elegáns mozdulattal félrerúgva.
Bammeg, a hír hallatán, egyetlen mozdulattal félresöpörte hezitálását, és ugyanazzal a lendülettel a lány lába közé térdelt. Felajzott falloszával böködni kezdte a pipacsszínű csikló környékét, letörölhetetlen vigyorral leste a nedvességtől csillogó rést. Kéjesen folytatta azt a játékot, amit a lány elkezdett magának.
Sziszi a karját nyújtotta felé, összekócolta a frizuráját, majd a borzas fejet határozottan a puncijához nyomta.
– Nyaljál, bazzeg! – bíztatta barátját elégedetten a másik. – Te meg szopjál! – Oldalt fekve beajánlotta a farkát, egyik könyökre támaszkodva leste, ahogy majdnem a teljes hossz becsusszan az Ó-alakúra tárt ajkak közé.
Bammeg, aki lucskos képpel felemelkedett – bammeg! – s megnyugodva látta, hogy a barátja is helyben van, egy kicsit még visszatért, és úgy habzsolta Sziszi punciját, mint aki huzamosabb szünet után újra hozzájutott kedvenc édességéhez. Egy-két perc elteltével megint feltápászkodott, és falloszát benyomta egy kevéssel a hegyére állított háromszög-alakúra formázott pihék alá. „Bammeg!”
Mintha meg lehetne toldani egy lépéssel, amit könnyedén elnyel az ismeretlen mélység, lábfejével rugdalta a homokot, és teljes súlyával a lányra ereszkedett. Barátja közben makkját tartotta a fürge nyelvhez, s az alatta érzékenyen meghúzódó kantárt – Sziszi ismerte frenulum néven is, és a srác minden elképzelését rögtön valóra váltotta –, majd újra és újra behatolt szolgálatkész szájba.
A srácok nem győztek betelni az élménnyel, és anélkül, hogy hirtelen bőbeszédűvé váltak volna, saját nyögéseiken felismerték, hogy itt a vég. Ha nem vigyáznak! Visszavonulót fújtak, és helyet cseréltek: Bammeg a lány fölé térdelt, és egyik kezével segített feltámasztani a fejét, Bazzeg pedig a bársonyos tapintású lábakat emelte a vállára…
Újabb fordulat kipirulva, izzadtan, lihegősen. Sziszit négykézlábra állították, majd többször váltották egymást elől-hátul…
*
– A multik olyan nyomott áron vásárolnak fel, hogy nem éri meg. Punktum. Csak azt termelhetünk, amit el lehet adni a piacon, meg azt a kicsinykét, ami magunknak kell.
– Maffia az mindegyik! – mordult fel Jani.
Emese gondolatai messze jártak. Bolyongtak a parton, felidézték azokat a képeket, melyekből több a legelső volt számára. Mélabúsan mosolygott önmagán, belül néha elpirult, pedig az emlékek többsége keserédessé távolodott, színtelen, kiszáradt. Egy pillanatig megfordult a fejében, hogy nem várja ki az ebéd végét, nem hallgatja tovább a számára érdektelen forrongás a gazdaságról, hanem megfogja a kevés csomagját, és némán, éppen úgy, ahogy érkezett, visszasétál a vasútállomásra.
– Ezek se bolondulnak már meg! – váltott témát hirtelen az anyja, amikor a szomszédból éktelen üvöltözés kerekedett. – Ilyen, amikor énekelnek. Most jön majd, hogy összekapaszkodva körbetáncolják a tanyát, mint a’ eszelősek. Persze, mind pucér!
A lány próbált valami irigységet felfedezni a hangjában, hiszen mégiscsak arról a szomszédról van szó, aki – ki tudja, mióta – az ő anyját kukkolta annak tudtával, de nem talált ilyesmit. Benne viszont dagadozott a kíváncsiság a környék egyetlen, valamirevaló látványossága iránt.
*
Bammeg zavarodottan emelte le a falu – vagy talán az egész környék – egyetlen telefonfülkéjének kagylóját, és a felhangzó búgásra válaszolva, háborodott módon belefújt a beszélőbe.
– Mi-mit tá-tárcsázzak? – szólt ki a toporgó, ajtót támogató Bazzegnek.
Folytatása következik!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése