Gyönyörök szigete III. rész - Tour de Devon 2. fejezet

Előzmény: Gyönyörök szigete I. rész 1. fejezet
Közvetlen előzmény: Gyönyörök szigete III. rész 1. fejezet

Írta: Jeremydcp
Fordította: Sinara
Az eredeti megjelenésének időpontja: 2014. június 7.

*********************************************************************

Miután végeztem az órányi ejtőzéssel a kádban, megszárítkoztam, majd visszatértem a szobámba. Mint mindig, kíváncsi lévén, mit csinálhatnak a hölgyek, azonnal a kukkoló szoba felé vettem az irányt és leültem a monitorok elé. Legnagyobb örömömre csak az egyik szoba megfigyelőrendszere volt aktív, ami azt jelentette, hogy mindenki együtt van.

A kitüntetett közös tartózkodási hely nem volt más, mint a beltéri medence, ami egy hatalmas üveg tetőszerkezet alatt kapott helyet. A helyiség egy széles teraszhoz csatlakozott, a kivezető terebélyes üvegajtókon keresztül pedig tökéletes kilátás nyílt az őserdőre és a képeslapra illő tengerparti panorámára.

Mind a hat hölgyvendégem, szemmel láthatóan, kiélvezte a medencetér nyújtotta lehetőségeket. Per pillanat éppen röplabdáztak. Én pedig hátra dőltem a székemben és figyeltem a játékukat, ahogy önfeledten szórakozva paskolták át a labdát a víz fölé kifeszített háló fölött. Trish, Lindsay és Devon alkották az egyik csapatot, a magával ragadó hármas, Amy, Pamela és Camille pedig a másikat. Mindannyian ugyanazt a bikinit viselték, amit korábban is a vízesésnél.

Egyértelműen a legcsodálatosabb látvány Pamela és Camille voltak, ahogy terebélyes kebleik ringatóztak a bikini felső alatt minden egyes ugrásnál. De persze Devonnak, Trish-nek és Amynek sem volt okuk a panaszra, hiába maradtak el valamivel a két előbbi szépség mögött.

Az összképet tekintve azonban Lindsay mindannyiukat túlszárnyalta karcsú, hamvas alakjával, amit egyszerű, vörös bikinije látni engedett. Sportos karcsúságával a tizennyolc éves leányzó még inkább annak a frissen érettségizett kis hercegnőnek tűnt, ami volt, mint egyébként. Ez persze csak tovább növelte azt a varázst, amit egyébként is gyakorolt rám az érintetlen szűz kisugárzásával. Bármely férfi szerencsésnek mondhatta volna magát a helyemben.

Mivel egyértelműen Lindsay volt a legfiatalabb és a legruganyosabb a jelenlévők között, egyáltalán nem lepődtem meg, amikor észrevettem, ahogy a többiek is lopva rá-rá pillantanak játék közben. Nyilvánvaló volt, hogy többőjük (ha nem mindannyiójuk) szemet vetett már rá. Könnyű lett volna a legdögösebbnek ítélnem Lindsay-t az egész társaságban, Pamela és Devon jelenlétében azonban ezt elég nehéz lett volna kijelenteni. Nem akartam elhamarkodott ítéleteket hozni. Lindsay vonzereje azonban magával ragadó volt, és ahogy elképzeltem, hogy mosolygós ajkai duzzadó férfiasságom köré fonódnak, azonnal borzongás futott végig a gerincemen.

Ahogy kidülledő szemeim a fiatal lányra szegeződtek, hirtelen ellenállhatatlan késztetést éreztem, hogy elővegyem a farkamat a nadrágomból. Vajon hányan részesülhettek eddig abban az örömben, hogy ilyen szűk bikiniben láthatták ezt a csodálatos lányt? Hányan élvezhették a teste látványát ennyire közel a meztelenséghez? Nem is tudtam megállni, hogy ne közelítsek rá a rejtett kamerával Lindsay alakjára. Teljesen rabul ejtett.

Josephine Skriver alias Lindsay

Nem is tudtam sokáig türtőztetni magam az elmém kreálta erotikus gondolatoktól és hamarosan a markomban szorongatott szerszámom ki is fecskendezett egy kevés anyagot a csuklómra. Csak azt sajnáltam, hogy a spriccelés célpontja valójában nem Lindsay torka volt.

Immáron ellazulva és még inkább kimerülten teljesen hátradőltem a székemben és vettem egy mély levegőt. Egek! Mit meg nem adnék, hogy én legyek az a szerencsés, aki elveheti ennek a lánynak a szüzességét!

- Viszont Trish jobban megérdemli őt – mondtam ki hangosan.

Egy részem abban reménykedett, Trish lehet az, aki végül kiérdemli, hogy először ágyba vihesse a lányt. Nem mintha én nem akartam volna magamnak ezt a kiváltságot. Nagyon is akartam. Ez amolyan „egyszer az életben”-lehetőségnek tűnt számomra. Egy harminckilenc éves férfinak (aki pedig természetesen az idő múlásával csak egyre idősebb lesz) hányszor adathat meg, hogy lefektessen egy tizennyolc éves szüzet? Hányszor történhet ez meg a mai világban?

Az igazat megvallva azonban Trish volt számára a tökéletes választás. Egyértelmű volt, hogy Lindsay is hozzá vonzódik a legjobban és ő tűnt a leginkább hozzá illő hosszú távú társnak. Akárcsak a számomra Pamela. Trish szemmel láthatóan fülig belezúgott, így pedig sokkal inkább megérdemelte, hogy megkapja a leányzó kegyeit, mint bárki más, És Lindsay is felszabadultabb volt az ő társaságában, mint bárki máséban. El lehetett képzelni tökéletesebb kapcsolatot?

Bár gond nélkül elfogadtam ezt, és kívántam is számukra, hogy mindez összejöjjön, ettől még egy pillanatra sem szűntem meg álmodozni arról, hogy mindenki más előtt megszerezhessem Lindsay-t. Végső soron azonban a döntés joga az övé volt.

***

Amikor eljött a vacsora ideje, mindannyian az étkezőben gyűltünk össze és éhesen vártuk, hogy Louisa kitolja számunkra az előkészített ételeket egy zsúrkocsin. Ínycsiklandozó illatok töltötték be az egész helyiséget.

Mindannyian megköszöntük Louisának, ő pedig egy meghajlás után mosolyogva tért vissza a konyhába, hogy kihozza az italainkat is. Ahogy számítani lehetett rá, az étel fantasztikus volt. Louisa volt a legjobb szakács, akit csak ismertem.

Azonban, lévén, hogy már alaposan benne járt a korban és hamar megfájdult a háta, önként átvállaltam tőle néhány elfoglaltságot, például szívesen mosogattam el a használt tányérokat. Amikor erre felfigyeltek, a lányok közül is többen vállalkoztak, hogy segítenek nekem. Persze tisztában voltam vele, hogy legalább egy részük azért akar ennyire segíteni, mert azt hitték, ezzel jobb benyomást tehetnek rám és reménykedtek, így nagyobb esélyük lehet elnyerni a félmilliós fődíjat a hat hét lezárultával.

Amy, Devon és Camille feltűnően igyekeztek a kedvemben járni. Nem tudtam, hogy mindezt a nagyobb pénz érdekében teszik, vagy tényleg önzetlenül próbának segíteni. Vagy, esetleg, ami a legvalószínűbb, a kettő együtt volt igaz.

Végül azonban megkértem őket, hogy nyugodtan menjenek szórakozni. Mindig szívesen mosogattam egyedül és közöltem is a három lánnyal, akárcsak Pamelával, Trish-sel és Lindsay-vel, hogy nem szeretném, ha bármilyen munkát is végeznének, amíg nálam vendégeskednek. Azt szerettem volna, hogy felszabadultak legyenek és csak a saját örömükkel foglalkozzanak. Elvégre ők voltak a vendégek itt. Miféle vendéglátó lennék, ha hagynám, hogy ők dolgozzanak helyettem?

***

- Minden rendben van?

A váratlan hangra azonnal felkaptam a fejem, a forrását keresve, végül rátalálva a kedvesen mosolygó Devonra. Megráztam a fejem, mintha ki akarnám tisztítani az elmémet, majd viszonoztam a mosolyát.

- Persze. Minden csodás – válaszoltam értetlenül.

- Ó! - lépett hozzám közelebb. - Nos, csak azért kérdeztem, mert teljesen úgy nézel ki, mint aki épp most veszítette el a legjobb barátját, vagy ilyesmi. Biztos, hogy minden rendben? Olyan... szomorúnak nézel ki.

Már negyed kilencre járt az idő, én pedig kinn ücsörögtem a kedd esti szellőben a teraszon, a medence mellett, amikor Devon rám talált. Miután végeztem a mosogatással, úgy döntöttem, kijövök ide egy kicsit relaxálni. Épp az elmúlt huszonnégy óra eseményein gondolkoztam és azon, mit tartogathat még a hat hét hátralevő része ugyanúgy nekem, mint a lányoknak. A lehetőségek közel álltak a határtalansághoz.

Kissé összezavarodtam Devon szavaitól. Hogy szomorúnak néztem ki? Mintha elvesztettem volna a legjobb barátomat? Talán csak épp egy olyan pillanatomban talált meg, amikor nem volt megfelelően kifejező a testbeszédem. Az igazat megvallva, tökéletesen jól éreztem magam. Mégis mi okom lett volna bármi negatívat is érezni egy ilyen csodálatos helyzetben?

- Ó, igen. Nos... - álltam fel – csak elgondolkoztam. Elég sok minden kavarog most a fejemben.

Devon kíváncsian felvonta a szemöldökét.

- Például?

- Nem számít – válaszoltam és kinyújtottam a kezem, hogy megfogjam a jobbját. Sokszor eléggé vakmerőnek éreztem magam a lányok többségével kapcsolatban. Devonnal viszont felszabadultnak éreztem magam. Tudtam, hogy kedvel engem valami furcsa okból kifolyólag. - Most csak az a fontos, hogy te itt vagy.

Hamar rájöttem, hogy akárhogy is érzem, közel sem vagyok olyan vakmerő, mint Devon, mint amikor most is vidáman kuncogni kezdett és egy pillanatra szorosan átölelt. Bármilyen könnyed és egyszerű volt is ez az ölelés, csak még inkább jobb kedvre derített.

- Na és te hogy vagy? - kérdeztem, amikor végül elhúzódott tőlem és tett egy lépést hátra. - Milyen volt a vacsora?

- Tökéletes, Jeremy – mosolygott. - Pont tökéletes. És te? Hogy érzed magad?

- Csodásan. - Azt persze nem tettem hozzá, hogy ennek az elsődleges oka éppen az volt, hogy vele lehetek.

Talán furcsán hangzik, de Devon puszta jelenléte elég volt ahhoz, hogy ideiglenesen teljesen megfeletkezzek Pameláról és azokról a következtetésekről, amiket alig pár órája levontam, hogy ő lenne az a nő, akit egész életemben kerestem. Úgy tűnt, mintha valamiféle fogaskerékbe szorultam volna. Mintha bármelyik lánnyal is kerültem volna kapcsolatba, akár verbálisan, akár fizikálisan, akár csak a monitoron keresztül, ő vált a személyes kedvencemmé, akivel le szerettem volna élni az életemet.

Mielőtt a szigetre léptek volna és bármelyikükkel is találkoztam volna szemtől szemben, Trish volt a kedvencem. Ő tűnt, jobb szó híján, a legvagányabbnak hatójuk közül. Trish nagyon pozitív és életvidám volt, ami tökéletesen átjött a korábbi csevegéseinkből és telefonbeszélgetéseinkből. Sokkal jobban élveztem vele beszélgetni, mint bármelyik másik lánnyal.

Aztán eljött a tegnapi nap. Mind a hatan végre megérkeztek, én pedig úgy pattogtam közöttük, mint egy különös, hat személyes pingpong labdája. Először Pamelát kedveltem meg a legjobban. Aztán jött Lindsay, Amy, Devon... aztán megint Amy. Ma ismét Pamela lett az első számú kedvencem. Majd a gondolataim Lindsay-ről az imént ismét őt repítették a csúcsra.

Most pedig? Itt voltam egyedül Devonnal és hirtelen, legalábbis egy időre, senki más nem számított. Csak Devon egyedül. Nem volt túl jó dolog beszorulni egy ilyen körforgásba. És egyértelműen nem volt előremutató. Nekem pedig hat hét állt rendelkezésemre, hogy döntésre jussak. Most pedig, hiába volt még csak a második nap, úgy éreztem, az óra vészesen ketyeg.

Kihasználtam a pillanatot, hogy tetőtől talpig végigmérjem Devont, bár azt kívántam, bárcsak egy egész évem lenne rá.

A huszonhét éves pennsylvaniai szépség ujjatlan citromsárga topot viselt, ami szabadon hagyott pár ujjnyit a derekából. Mellé azonos színű sortot vett fel, ami tökéletesen kiemelte hosszú, napbarnította lábait. Mindkét ruhadarab szűken simult tökéletes alakjára. Lábára fehér teniszcipőt húzott, azonos színű zoknival, amit a bokájáig letűrt.

Nehéz lenne szavakat találni arra, milyen magával ragadóan festett, ahogy a mellei kidomborodtak a szűk felső alól. És ugyanez volt igaz a fenekére is, amire második bőrként simult rá a nadrág anyaga.

- Mondhatok valamit, amit valószínűleg már úgyis tudsz?

- Mit? - kérdezte a szőke szépség.

- Te... csodálatosan nézel ki.

- Ó...! Köszönöm, Jeremy – lépett közelebb hozzám és a csiklómra simította a kezét. - Az igazat megvallva, pont te vagy az a férfi, akit kerestem.

- Az nem nehéz. Elvégre én vagyok az egyetlen férfi itt – vigyorogtam.

Devon vidáman kuncogott.

- Ez igaz. Viszont szeretnék kérni tőled egy szívességet. Tudnál keríteni nekem egy biciklit? Mondtad, hogy számos darab van itt raktáron. Már vagy tíz éve nem bicikliztem.

- Szeretnél elmenni egy biciklitúrára?

Devon pajkosan rám mosolygott és szalutált.

- Igen, uram.

Én is elmosolyodtam és felemeltem a mutatóujjam.

- Egy feltétellel.

- És mi lenne az?

- Hogy én is veled mehetek – válaszoltam. - Persze csak ha nem bánod, hogy csatlakozom. Vehetjük egy kis randinak is.

- Egy randinak? - szaladt fülig Devon szája. - Annak nagyon örülnék.

- Ahogy én is – nevettem. Ilyen könnyű lett volna csak úgy a semmiből rávennem Devont egy randira? Mégis mi vett rá, hogy csak így, meggondolatlanul felajánljam? Nem voltam ilyen nyílt fajta, de, úgy tűnt, kezdtem egyre jobban megnyílni a hölgyek előtt. Ami jó dolog volt. Remélem, a következő napokban ez csak még egyszerűbbé válik.

Felemeltem a kezem és Devon jobb vállára helyeztem, hogy gyengéden a bejárat felé irányítsam.

Miközben sétáltunk, félrebillentettem a fejem és rá mosolyogtam.

- Szóval tíz éve nem biciklizett, Miss Devon? Mégis hogy történhetett ez?

Devon megvonta a vállát.

- Sokkal egyszerűbb volt autóba ülni, azt hiszem. Mindig lefoglalt az egyetem, aztán meg a meló, meg ilyenek.

- Pedig sokkal szórakoztatóbb, mint kocsit vezetni – mondtam. - Én minden héten előveszek egy biciklit és megyek egy kört, már évek óta. - Oda vezettem Devont a tárolóhoz és kinyitottam az ajtót. - És, van konkrét ötleted, hogy hova menjünk? Van számos különböző kerékpárom. Szabad pályás, verseny- és sportbicikli, hibrid... meg még jó néhány. Melyik legyen?

- Úgy gondoltam, mehetnénk az úton. De benne vagyok egy kis terepmenetben is az erdőben. Van még némi időnk sötétedésik. Talán egy óra, nem?

Bólintottam.

- Akkor egy mountain bike jó lesz neked.

Felkapcsoltam a mennyezeti lámpát és végignéztem, melyik bicikli lenne a legmegfelelőbb a csodás Devonnak. Végül kiemeltem egy jó kialakítású mountain bike-ot és választottam egy hasonlót magamnak is.

Átnyújtottam Devonnak egy bukósisakot és egy pár biciklis kesztyűt, majd megtöltöttem két kulacsot vízzel. Utána pedig már készen is álltunk, hogy nekivágjunk az útnak. Miután bezártam a tárolót, fel is ugrottunk a járgányainkra és nekiindultunk. Kristannát leszámítva ez volt az első alkalom, hogy társaságom akadt tekerés közben, már évek óta. Úgy tűnt, nagyon fogom élvezni ezt az estét.

- Emlékszel még, hogy kell tekerni? - kérdeztem Devontól, látva, ahogy küzd az egyensúly megtalálásával, persze némi élccel a hangomban. - Talán tegyünk fel pótkereket is? Azt hiszem, van az is valahol abból az időből, amikor az unokaöcsém még kicsi volt.

- Ó, ne aggódj! Rendben leszek – biztosított Devon, kicsit fészkelődve az ülésben, hogy kényelmesebb pózt találjon. - Így. A biciklizést sose lehet elfelejteni, nemde, Jeremy? - mosolygott ez a két lábon járó afrodiziákum és egy pillanat alatt elsüvített mellettem. - Hűha! Ez úgy megy, mint egy álom.

- Ajánlom is neki azok után, amennyire került – nevettem fel hangosan.

Folytatása következik!