Krisztián napról napra korábban érkezett, s nem csupán betartva a kötelezően a műszak átadásra-átvételre fordítandó időt, hanem jóval hamarabb. Mindegy, hogy éppen melyik lányt váltotta a pult mögött, beült a kényelmes, kagylószerű fotelbe, és onnan leste a nappali recepciós utolsó perceit. Ez az a hely, ahol egész éjszakákat képes éber álomban tölteni, amikor amúgy sem akad semmi látnivaló.
Laurát szerette legjobban nézegetni, mert a lány mértékletesre szabott, de alaposan gömbölygetett feneke ingerlően ringott a feszülő, fekete nadrágban, vagy különleges alkalmakkor ki-kikandikált a rövid szoknya alól, sőt a mély fotel öleléséből szinte folyamatosan gyönyörködhetett benne. Laurát – ha egyáltalán észre is vette a ravaszkodást – nem zavarta, és néha még egy-két szórakozott válaszra is méltatta a kukkolót. Úgy jött-ment a pult mögött, mint a versenylovak a mókás kerítés fogságában, amit nem tekintenek akadálynak.
– Milyen napod volt? – próbálkozott Krisztián, amint elfoglalta megfigyelőállását.
– Még nincs vége – vont vállat a lány, miközben valamit beírt egy füzetbe, aztán a gépbe, és katonás sorba rendezte a papírokat.
– Elhiszem, hogy nincs vége – sóhajtott a srác, és elképzelte, hogy mi minden történhet még ma ezzel, a szemmagasságban mozgó, csodás popsival. – Nekem is lennének ötleteim.
Úgy tapasztalta, hogy Laura rendszeresen jár buliba, akár hétköznap is, hiszen többször előfordult már, hogy délután érte jöttek, reggel pedig ugyanaz a kocsi hozta dolgozni. A különbség csak annyi volt, hogy általában többen várták, vissza meg csak egyvalaki hozta. – „A többiek alszanak még?” – gondolta ilyenkor Krisztián, és lapos pillantásokkal igyekezett felfedezni a lányon a buli nyomait.
– Valami elszakadt, vagy fordítva van rajtam? – mosolygott akkor Laura, de abban a pillanatban el is felejtette az egészet, akkurátusan szétterítette a pulton a papírokat és füzeteket.
Ezen a délutánon még nem türelmetlenkedett egyetlen autós sem, Laurára várva.
– Milyen ötleted lenne? – kérdezte váratlanul a lány.
Krisztián meghökkent.
– Nekem most kezdődik a műszak – közölte fájdalmasan.
– Azt tudom, de attól még lehet álmodozni! Te nem szoktál?
A 21 éves srác ábrándozva bámulta Laura fenekét:
– Ha én azt elmesélném…!
– Mi tart vissza?
– Hosszú…
– Az a jó! A képzeletre nem kell óvszert húzni!
Krisztiánnak meghökkeni sem volt ideje, mert a lány megkerülte a pultot, és eltűnt a Mosdó feliratú ajtó mögött. Ettől kezdve már csak percei maradtak hátra a műszakból, és a fotelből bámészkodó Krisztián számára is.
„Egyszer bemegyek utána!” – fogadkozott a fiú már sokadszor, de egyszer sem próbálta ki, hogy mit szólna Laura, ha a mosdó falának szorítaná. Ugyan mit? Legnagyobb valószínűséggel közömbösen az órájára pillantana, és megjegyezné:
– Bocsi, de sietek!
Még ennél is égőbb változat lenne, ha azt kérdezné:
– Meg tudod csinálni fél perc alatt?
Bármelyik opciótól fülig vörösödne, de már a gondolattól is zavarba jött.
Szandi és Kriszta, a másik két recepciós is érdekesen reagálna egy lerohanásra, ám Laura a legkiszámíthatatlanabb, és a nyelve mar, mint a kígyóé.
„Valamelyiket úgyis elkapom!”
Laurát édeskés illatfelhő kísérte, és a megszokottnál harsányabb sminket kent az arcára.
„Bevetésre készül. – A fiú könnyedén el tudta képzelni, hogy a recepciós szépség mi mindenre képes munkaidőn túl. Nem dekorációnak hordják el menőbbnél menőbb kocsikkal, egész éjszakára. – Ott bizony nem csak dugás lesz!”
– Színházba készülsz? – kockáztatta meg a kérdést, bár ilyenkor már nem sok esély maradt a feleletre, és különben egyetlen zsetont se tett volna fel az „igen”-re.
– Hova? – torpant meg a lány, és a pulthoz támaszkodott. – Ja, nem. Buli lesz…
– Jó helyen?
– Nem tudom még, sosem voltam még ott.
– Messze?
Laura megvonta a vállát:
– Remélem, nem – válaszolta, ellentmondva a látszólagos közömbösségnek, olyan hangsúllyal, mint aki egy percet sem hajlandó várakozni a dugásra. – Házibuli.
Krisztián nyelt egy nagyot, és kihasználva a lány beszélőkedvét, tovább kíváncsiskodott:
– Vacsi is lesz?
– Szendvicsek.
– Pia?
– Ja. Meg zene, tánc… és ilyesmi.
– Meddig tart?
Laura úgy nézett a fiúra, mintha valami sértőt kérdezett volna:
– Ameddig jólesik.
– Reggelig táncoltok?
– Meg ami belefér.
Krisztián felbátorodott:
– Az jó! Mikor érzed jól magad?
– Ha jó a banda és mindenki elengedi magát.
– Szex is lesz?
– Ahogy a helyzet adja magát…
Mintegy végszóra, a kijárat elé gördült egy sötétített ablakú autó, és Laura vidáman búcsút intve a recepciós pultnak, sietve beugrott az első ülésre.
Krisztián tudta, hogy egész éjszakán át lesz miről álmodoznia.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése