2019. június 30., vasárnap

Lopott pillanatok Jennával 9. fejezet

Írta:  secretsxywriter
Fordította: Sinara
Az eredeti megjelenésének időpontja: 2018. május 30.

******************************************************************************************



Bármennyire is gyűlöltem sokáig Tim közelében lenni, hálás voltam, amiért eltereli a figyelmemet a gondolataimról. Mire végeztünk, már több idő telt el, mint ahogy számítottam rá. Már elmúlt hat. A gyomrom összerándult, ahogy a földszínt felé tartottam a liftben. Bár nem tudtam, hogy ezt az éhség, vagy az idegesség teszi.

Egy pillanatra megálltam a sarki likőrboltban két doboz cigiért, mielőtt egy kínai gyorsbüfé felé vettem az irányt, majd Kathez. Örültem, hogy válaszolt a csengőre és nem volt még mindig ágyban. Amikor kinyitotta a lakása ajtaját, sokkal frissebbnek tűnt lófarokba hátra fogott hajával. A mosolyától egy pillanatra a szavam is elállt. Többször is nyelnem kellett, mielőtt bármit is ki tudtam volna nyögni. És még az után is dadogtam kissé.

- Ööö… hoztam kaját… Kínait – emeltem fel a műanyag dobozokat, mintha csak bizonyítékra lenne szükségem. Nyeltem egyet, ahogy végig pillantottam pólóba és farmerba bújtatott, mezitlábas alakján. Tekintem végül a mellein állapodott meg, amiket tökélesen kiemelt szűk felsője. A hangom teljesen elfátyolosodott. – Meg cigit is.

A szemei felcsillantak a szavaimtól és beharapta az alsó ajkát. Egy pillanatra kivillantak fogai is mosolya közben, ahogy félre lépett az útból.

Ismét egyenesen a konyhába mentem, mintha csak otthon lennék. Kat pedig követett. Leült a konyhaszigethez, hátát a nappali felé fordítva.

- Remélem szereted a chicken lo meint. – Magamban átkozódtam, amiért nem kérdeztem meg, mit szeretne… nem tudtam, nem-e vegetáriánus, vagy esetleg még sosem evett kínait. De még mindig nem volt meg a telefonszáma, hogy felhívhattam volna rákérdezni. Kivettem a dobozokat a zacskóból, majd nekiálltam tányérokat keresni a szekrényben. Minden rendezetten és szervezetten helyezkedett el a szakácskönyvektől kezdve a konzervekig. Mint aki akkurátus rendet tart maga körül. Akárcsak én. Végül felsóhajtottam és rá pillantottam a vállam felett. – Van fehér és főtt rizs. Te választasz.

- Én a főttre szavazok, ha nem gond. A tányérok balra vannak a mosogatóktól. A villák a fiókban felette.

Bólintottam, majd kinyitottam az egyetlen szekrényt, amit még nem néztem át. A villákkal pedig már találkoztam reggel, amikor kanalat és a Bloody Mary hozzávalóit kerestem. Egy olyan rám is rám fért volna most. Mármint az ital, nem a villa.

Kat hallgatott, miközben szétosztottam a puha nudlikat, a zöldségeket és a savanykás szószba mártott csirkét két rizzsel teli tányérba. Tágra nyílt szemekkel figyelt, majd enyhén megrázta a fejét, amikor egy tojástekercset és szerencsesütit tettem az ételköltemény mellé és felé indultam. Felvontam a szemöldököm, majd felszúrtam egy darab csirkét a villámra.

- Kösz – merült el az ételében, majd hirtelen felpattant. – A fenébe! Kérsz esetleg valamit inni, Jenna?

Lenyeltem a falatot, majd intettem neki, hogy üljön vissza. Tudtam, merre vannak a poharak. Közvetlenül a tányérok fölött. A hűtő felé indultam, feltérképezni a lehetőségeket.

- Mit szólnál egy kis borhoz?

A kacagása zene volt a füleimnek.

- A tegnapi tapasztalataim után inkább passzolnám.

Egy ideig fontolgattam az érvelését, de aztán rávágtam: - Nem, nem. Igazából még jót is tenne neked.

- Oké, doki. Kell lennie egy üveggel a hűtőben. De nincs nyitva.

Kiszúrtam egy üveg Chardonnay-t, ami remekül passzolt a főtt rízshez. Töltöttem két pohárral, majd elé tettem az egiyket, mielőtt belekortyoltam volna a sajátomba. Nem csak hogy remek volt az íze, de csodásan is esett. Csak úgy simogatta a torkomat.

Csendben ettünk. Én álltam, amíg ő ülve maradt, a nudlikat szedegetve a villáinkkal, miközben a fehér borból kortyolgattunk. Azon merengtem, vajon mire gondolhat. Többnyire lesütötte a tekintetét, de néha-néha láttam pár felvillanó szikrát, ahogy rám mosolygott. Nem tudtam ellenállni, hogy viszonozzam a gesztust, bár nem tudtam, észrevette-e. Legalább, úgy tűnt, megbékélt a jelenlétemmel, pedig már azon merengtem, nem vagyok-e túl offenzív, hogy kétszer is feltűntem ugyanaznap, bejelentés nélkül.

Ismét kitakarítottam a konyhában. Szinte már természetessé kezdett válni. Kat először kinyitotta a száját, talán hogy tiltakozzon, de aztán inkább csak összefonta karjait a pulton és felsóhajtott. Éreztem magamon a tekintetét, miközben körbe mászkáltam és a szárítóba pakoltam a tiszta étkészletet. Mélyen belül bizsergéssel töltött el, hogy ennyire figyel rám.

Amikor végeztem, már a távozást fontolgattam. Már gondoskodtam róla korábban, hogy pihenjen és arról, hogy legalább egyszer rendesen egyen is a nap folyamán. Nem akartam túlságosan törtetőnek tűnni. Éreztem, hogy szívesebben lenne most egyedül. De amikor nekiálltam elmosni a boros poharamat, rákérdezett, hogy nem szeretnék-e maradni és inni még egyet.

Pár óráig csak ücsörögtünk a kanapé ellentétes végein és egy filmet néztünk, amit még sosem láttam korábban. Kat elmondása szerint középiskolás korunkban volt népszerű, azóta pedig kultikus klasszikussá vált. Én csak mosolyogtam. Nem világosítottam fel, hogy én csak egy évig jártam nyilvános iskolába, a szüleim pedig eléggé rigorózusak voltak atéren, hogy milyen filmeket engedjenek megnézni nekünk a bázison. Egy csapat végzős középiskolás, akik a gólyákat szívatják, lerészegednek és beszívnak az utolsó iskolai napjukon, nem épp az a fajta alkotás volt, amit anyukám megfelelőnek tartott volna. De végül így is mindkét lánya leszbikus lett.

Be kell vallanom, a film tényleg jó volt. Vagy talán csak a társaság tette… és a tény, hogy együtt ittunk és dohányoztunk. Én, a magam részéről, legalább ellazultam. Azt hiszem, ő is, bár meglehetősen csendben volt. Különösen az után, hogy én kimentem a mosdóba.

Hirtelen Kat felnevetett, a vidámság tárgya azonban nem a képernyőn volt. Oda-vissza kapkodtam a tekintetem közte és a tévé között.

- Elszalasztottam valamit?

Szélesen vigyorgott.

- Nem. Csak eszembe jutott valami.

Összevontam a szemöldököm.

- Amíg nem beszélsz vissza a hangoknak, addig minden rendben.

- Ezt észben tartom. – Elnyomta a cigijét és feltápászkodott. – Kérsz még bort?

A szívem dobbant egy nagyot.

- Te most le akarsz itatni engem?

Vicceltem, azonban őszintén kíváncsi voltam, tekintettel arra, az elmondása szerint milyen jól érezte magát múlt éjjel. Kiittam a poharamat és átnyújtottam neki. – Nem mintha panaszkodnék.

- Nem állt szándékomban. – Átlépet a konyhába és bedugta a fejét a hűtőbe. – Különben sem tudnám, hogy kezeljelek ki a másnaposságból.

Szívverésem egyre hevesebb lett, a vér pedig úgy lüktetett a fülemben, mintha egy dobot vernének épp mellettem. A hangom fátyolosnak tűnt, amikor megszólaltam: - Megtaníthatlak rá.

Egek! Mit meg nem adnék azért, hogy ezt be is tarthassam!

Kat megdermedt, a hátát fordítva felém. Egy teljes percig bámultam, amíg végül megrázta a fejét és belekortyolt a borába. Aztán visszahozta az én poharamat is. Majd lenémította a tévét.

Immáron felé fordultam a kanapén, a számhoz tartva a poharat, de nem ittam bele.

- Mi jár a fejedben?

Enyhén kidugta a nyelvét és megnyalta az ajkait, amitől nem tudtam visszatartani egy halk nyögést, amit egy hosszú korttyal igyekeztem elleplezni. Megismételte a mozdulatot. – Danny felhívott.

A kezem megmerevedett, miközben lefelé eresztettem a poharamat. A pereme felett Kat tekintetébe fúrtam a sajátomat és visszatartottam a lélegzetem.

- Pontosabban SMS-t írt. – Áthelyezte testsúlyát egyik lábáról a másikra. – Holnap át akar jönni összeszedni a cuccait.

Tudtam, hogy ez el fog jönni. Mégsem voltam rá felkészülve. Vettem egy nagy levegőt és igyekeztem nyugodt maradni.

- Vagy úgy.

Kat megvonta a vállát.

A kezem remegett, de így is le tudtam tenni a poharat anélkül, hogy kilögyböltem volna a tartalmát. Egy kissé elfordultam és magam alá húztam az egyik lábamat. Hagytam, hogy ő irányítsa ezt a beszélgetést.

- Azt hiszem, jobb túlesni ezen.

Összeszorult az állkapcsom és ökölbe rándult a kezem az ölemben. Ilyen könnyen belemegy?

Nem. Üvöltöznöd kellene vele – gondoltam. – Elküldeni őt a bús picsába. Hozzávágni mindent, ami a kezed ügyébe kerül mindazért, amit tett veled.

De minél tovább bámultam hitetlenkedve Katre, annál inkább átláttam, hogy ez neki sem lehetett könnyű döntés. Bármennyire is patetikusak voltak az én gondolataim, neki most arra volt szüksége, hogy ezt minél gyorsabban és érzelemmentesebben elintézze. Hogy aztán tiszta lappal kezdhessen. Feltéve persze, hogy nem gabalyodnak össze a dolgok és fogadja végül vissza azt a fajankót.

Lebiggyesztette az alsó ajkát, nekem pedig olyan érzésem támadt, hogy azt várja tőlem, erősítsem meg, jó ötlet holnap találkoznia Danny-vel. Én azonban nem tehettem ezt meg. Nem hozhattam helyette döntést. Úgyhogy a második legjobb dolgot mondtam.

- Tudod, hogy nemet is mondhatsz. Ha nem állsz még készen rá, ez a jobb döntés.

- Készen fogok állni valaha is? – vont vállat Kat. Talán nekem válaszolt, de az is lehet, hogy a saját belső kérdésére. De talán csak azért, mert már belefáradt az egészbe. – Nincs sok holmija. Már akár ma este összepakolhatnám. Kikészíthetném az ajtóba, így nem lenne oka sokáig maradni.

- Igen – mondtam lassan, figyelve a szavaimra, hogy azért ne hagyjak mindent egyből rá. – Ez jó ötletnek tűnik.

Körbepillantott a nappaliban. Próbáltam kitalálni, mit nézhet, ekkor azonban ismét másfelé fordult. Aztán egy nyögéssel felugrott és kirohant a szobából.

- Kat! Várj! – siettem útána. Megcsúsztam a folyosó csiszolt fa padlóján és megkapaszkodtam az ajtókeretben.

Épp a gardróbból jött ki egy közepes méretű dobozzal. Aztán eltűnt a mosdóban. Hallottam a szekrényajtók nyílását, majd csapódását. Legalább végre kijött belőle a düh.

Már kezdtem aggódni amiatt, mennyire nyugodt. Hagyja, hogy Danny bármit megtegyen vele. Ez nem az a Kat volt, akit a középiskolában ismertem. Ő kiállt a basáskodó zaklatókkal szemben. Megvédte a gyengébbeket. Nagyon reméltem, hogy nem változott meg ennyire.

Láttam néhány tubust és hasonlót a dobozban, amikor végül visszatért és letette terhét a padlóra. Aztán rögtön be is fedte tartalmát néhány ruhával a szekrényből. Hallottam hangos zihálását, ahogy körbe pillant. Egy másodpercre lehunytam a szememet, elnyomva azokat a gondolatokat, mennyire szeretném ezeket a hangokat hallani egy egészen más szituációban.

Amikor kinyitottam a szemem, Kat épp az ujjáról feszegette le a gyűrűt. Gyorsan elkaptam a kezét, mielőtt a gyémántot is a dobozba dobta volna.

- Nem érdemli meg, hogy visszakapja.

Épp abban a pillanatban engedtem el, amikor halk zokogás tört elő belőle. A bizsergés, ami az érintésétől tört rám, megrémített. Talán mert annyira jól esett.

Kat törte meg a varázst, amikor megszólalt: - Tényleg?

Láttam, ahogy a fény felé tartja a gyűrűt.

- Tartsd meg! Bármikor túladhatsz rajta.

Megfontolni látszott az ötletet, majd vállat vont és elővett egy kis fekete dobozt az egyik fiókból. Biztonságba helyezte a gyűrűt benne, majd behajította a gardróbba.

Még mindig remegett a kezem, amikor felfigyeltem rá, hogy Kat már tovább is sietett… a Danny holmijaival teli dobozzal együtt. Utána mentem a nappaliba, ahol épp a tévé előtt térdelt.

Fel akartam ajánlani a segítségemet, de úgy láttam, ő mindent kézben tart. Leültem és felszítottam a cigimet. A tévében már egy másik film ment, amiben egy srác épp szerelmet vallott. Épp azt fontolgattam, mennyire zavarhatja ez Katet, amikor ő felpattant és rám kiáltott, hogy kapcsoljam ki. Aztán tovább folytatta a kiválaszott DVD-k és CD-k beledobálását a dobozba. Gyorsan a távirányító után nyúltam és megnyomtam a kikapcsoló gombot.

- Kösz.

- Csak természetes.

Megfordultam és a kanapé háttámláján nyugtattam a kezeimet, miközben ő a bejárati ajtóhoz cipelte a dobozt. Egy bőrkabát volt a végső dísz a tortán. A cseresznye a csúcsán pedig egy műanyag doboz, ami a hangja alapján elég súlyosnak tűnt. Már korábban is felfigyeltem rá és tudtam, az esküvői meghívók vannak benne.

Kat felhorkantott.

- Ironikus. Ő fizette ki az egészet. Azt mondta, úgysem számít hosszú távon, hiszen hamarosan úgyis a „mi” pénzünk lesz.

Belerúgott a dobozba, ami a falnak csattant. Aztán visszatért hozzám a kanapéra és olyan erővel vetette rá magát, hogy a bútordarab hangosan felnyekkent.

Figyeltem, ahogy leküldi a borospohár tartalmának majd felét. Nevetni akartam, de túlságosan is féltem, hogy megbántanám. Úgy tűnt, eléggé megkönnyebbült attól, hogy kidobálja az exe holmiját.

- Jobban vagy?

- Ja.

Az övéhez koccintottam a poharamat, amikor ő felemelte azt.

Hosszú percekig csak a falióra ketyegése és a hűtő zúgása nyújtották az egyedüli hangot, amik aláfestették a fejemben kavargó gondolatokat.

- Ha szükséged lenne rám holnap támogatásként… - ajánlottam fel.

- Kösz. De rendben leszek.

Erősködni akartam. Nem bíztam ebben a fickóban. Azonban már eldöntöttem, hogy nem fogok erőltetni semmit. Felajánlottam, ő pedig nemet mondott. Itt a vége.

- Rendben. Hívj, ha szükséged lenne rám! A hűtőn hagyom a névjegykártyámat.

Kat bólintott, én pedig éreztem magamon a tekintetét, miközben befejeztem a boromat.

Lassan felálltam.

- Azt hiszem, jobb, ha megyek. Hagylak pihenni.

Nem próbált meg megállítani, de kikísért az ajtóig. A hangja lágy volt, ahogy kimondta: - Kösz, Jenna. Mindenért.

- Nem tesz semmit, Kat.

Egy hirtelen ötlettől vezérelve megragadtam az arcát. Utána viszont ellenálltam a kísértésnek, hogy végig futtassam hüvelykujjam puha ajkain. Hogy közelebb húzzam őt magamhoz…

Elmosolyodtam a meglepetéstől csokoládébarna szemeiben. A zavarodottságtól, ami kiült az arcára, miközben próbált olvasni a tekintetemben. Annyi mindent el akartam mondani neki! De tudtam, nem ez a megfelelő időpont. Úgyhogy csak gyengéden megsimogattam az arcát, felvettem a kabátomat és a táskámat és búcsút intettem. Aztán már kinn is voltam a lakásból, mielőtt még bármit is megbánhattam volna.



Folytatása következik!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

FlagCounter

[URL=http://info.flagcounter.com/3p1k][IMG]http://s06.flagcounter.com/count/3p1k/bg_FFFFFF/txt_000000/border_CCCCCC/columns_2/maxflags_12/viewers_0/labels_0/pageviews_0/flags_0/[/IMG][/URL]